Lassan, hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, mert a sötétítőfüggöny résein beszűrődő napsugarak zavarták a látásomat. Harry mellettem, vagyis inkább rajtam feküdve aludt. Feje a vállamon pihent, lábaink egymásba gabalyodtak, karjával pedig szorosan ölelte a derekamat. Már elég kényelmetlen volt a háton fekvés, azért meg akartam fordulni, de nem volt szívem felébreszteni Harryt, ezért inkább csak figyeltem őt, ahogy kissé szétnyitott ajkakkal, halkan szuszog, miközben meleg lehelete csikizi a bőrömet. Mikor körbenéztem a szobában, két dolgot vettem észre. Az első az, hogy az eredeti szobánkban vagyunk és a cuccaim is mind itt vannak. Szóval visszaköltözhettem. De miért? A másik észrevételem pedig az volt, hogy már majdnem három óra van. Délután három. Elég jó alvó vagyok, de eddig még én sem szoktam aludni. Eltartott pár percig, míg eszembe jutott minden. A találkozás Perrie-vel, a plázázás, a símaszkos férfi, a túszejtés, ahogy a kezemben fogom a pisztolyt, a zsaruk és a kommandósok, hogy Lucas leugrik a második emeletről, majd a kép Harry meggyötört arcáról kocsinál, de azután semmi. Minden homály. Túl hirtelen jöttek az felszínre az emlékek és észre sem vettem, ahogy könnyek folynak le az arcomon, majd zokogni kezdtem. Az egész testem rázkódott a visszafojtott könnyektől, mire Harry persze rögtön felébredt. Riadtan nézett fel rám és rögtön felmérte a helyzetet.

- Ssh, semmi baj, Ash! Már minden rendben! Ő már nem tud többet ártani neked! - suttogta a fülembe reggeli rekedtes hangján megnyugtatóan, majd szorosan a karjaiba zárt, miközben apró puszikkal halmozta el az arcomat. Mély levegőket vettem és próbáltam lenyugtatni magam, mert tudtam, hogy ezzel a viselkedéssel csak megijesztem Harryt. Egy idő után sikerült visszafojtani a könnyeimet és már száraz szemekkel tudtam felnézni rá. 

- M-mi történt... Mi történt miután sikerült kiszabadulnunk? - kérdeztem akadozva, remegő hangon, de legalább már könnyek nélkül. 

- Öhm... Miután kijöttél, elájultál. Persze elvittünk egy orvoshoz, aki megvizsgált, de azt mondta, hogy a stressztől volt a rosszulléted és csak ki kell pihenned magad - magyarázta. - Apád ragaszkodott hozzá, hogy vigyünk be a kórházba, alig tudtuk lebeszélni róla - mondta, mire egy kicsit elmosolyodtam. Anyu sokszor mesélte, hogy mikor kicsi voltam, apa úgy vigyázott rám, mintha porcelánból volnék. Ha egyszer is elestem és lehorzsoltam a térdem, már rögtön a kórházba akart vinni. Régi szép idők… Persze ha most elrabolnának, észre sem venné a dolgot.

- Mért vagyunk ebben szobában? És mért vannak itt a cuccaim? – mutattam körbe.

- Úgy tűnik, Paul megenyhült. Visszacserélte veled a szobát – adott egy puszit az arcomra.

- De miért? Történt valami? – értetlenkedtem.

- Nem tudom – vonta meg a vállát, de tudtam, hogy valamit nem mondd el nekem. – Viszont, ahogy ő mondta tartottuk egy „mint férfi a férfival” megbeszélést?

- Férfi a férfival megbeszélést? – kérdeztem furcsa arcot vágva. – Mit jelentsen ez?

- Apád szó szerint megfenyegetett, hogyha megbántalak, elfelejti, hogy ő a biztonsági főnököm és szépen mondva szétrúgja a seggem – válaszolta összeráncolt szemöldökkel. Olyan komoly képet vágott az egészhez, hogy muszáj volt felnevetnem. – Nevetsz! Ez jó jel! – jegyezte meg mosolyogva. Elhatároztam, hogy nem fogok magamba fordulni, hanem megpróbálom elfelejteni ezt az egész rémálmot, holnap megcsinálni a koncertet és csak Harryvel foglalkozni, amíg még New Yorkban vagyunk. Kibontakoztam Harry öleléséből és felültem az ágyon, amit rögtön meg is bántam, mert éles fájdalom hasított a fejem hátsó részébe. Felnyögtem és odakaptam a kezem, így megéreztem egy jókora puklit a tarkóm felett egy kicsivel.

- Mi a baj? – ült fel hirtelen Harry és aggódva fürkészte az arcomat.

- Fáj a fejem. Tegnap elég rendesen bevertem – válaszoltam még mindig fejemet masszírozva.

- Igen, mondta az orvos, hogy előfordulhat, hogy fáj majd a fejed, úgyhogy vettem gyógyszert még tegnap. Hozok neked pár szemet – ajánlotta fel, mire egy aprót bólintottam. Sietve kiszállt az ágyból és eltűnt a fürdőben, majd egy kis idő múlva feltűnt a kezében egy pohár vízzel és két szem Tylenollal.

- Köszönöm – mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra, miközben elvettem tőle a fájdalomcsillapítót és a poharat. Elég szomjas voltam, ezért miután leküldtem a két szem Tylenolt, lehúztam az egész pohár vizet.

- Hozzak még inni? – kérdezte Harry mosolyogva.

- Nem, köszi – ráztam meg a fejem és viszonoztam a mosolyát, majd visszaadtam neki a poharat.

- Hogy vagy? – kérdezte és miután lerakta a poharat, mellém ült az ágyra és szorosan magához húzott.

- A fejfájáson kívül semmi bajom – vontam meg a vállam.

- Ennek örülök, de most nem a fizikai dolgokra gondoltam – puszilt bele a hajamba.

- Jól vagyok. Vagyis majd leszek – javítottam ki magam. – Próbálom elfelejteni az egészet, vagy legalább is nem gondolni rá. Anyu halála után megtanultam kezelni az ilyen dolgokat, elfojtani a rossz emlékeket magamban - magyaráztam. - Ne aggódj, jól leszek. Ígérem – döntöttem homlokomat a mellkasának.

- Tudom. Erős vagy. Erősebb, mint bárki, akit ismerek – sóhajtott fel. – Holnap délelőtt be kell menned a bíróságra, elmondani, hogy mi történt. De, ha nem szeretnél, nem kell. Elintézem a… - kezdte, de leállítottam.

- Nem, semmi baj, Harry. Természetesen bemegyek. Ez a legkedvesebb, amit tenni tudok – néztem fel rá biztatóan. – De örülnék, ha elkísérnél.

- Ez csak természetes – puszilta meg a homlokomat. Tudtam, hogy kíváncsi, hogy pontosan mi történt tegnap ott bent a pláza éttermében, de nem kérdezett semmit és nagyon hálás voltam neki, hogy nem kell felelevenítenem a rossz emlékeket. Elég lesz majd holnap reggel a rendőrőrsön, akkor majd úgyis meghallgathatja az egész történetet. – Van egy meglepetésem a számodra! – szólalt meg hirtelen Harry.

- Meglepetés? – csillant fel a szemem. – Imádom a meglepetéseket! – a tegnapi rossz dolgokat elfeledve, szinte már tapsikoltam izgalmamban, mint egy ötéves.

- Igen, még tegnap szerveztem neked, de szerintem figyelemelterelésnek tökéletes lesz még ma is – gondolkozott el mosolyogva.

- Megmutatod? – kérdeztem, bevetve a kiskutyaszemeket.

- Nem, ezzel nem tudsz meghatni – rázta meg a fejét nevetve. – Majd ha ettél valamit és elkészülődtél.

- Rendelsz valami kaját? Én addig elmegyek átöltözni és megcsinálom a hajam – adtam egy gyors puszit a szájára és felpattanva az ágyról már el is tűntem a fürdőszobában. Fogalmam sem volt, hogy Harry mit tervez, de az biztos, hogy akciója máris sikeres volt, mert már nem is gondoltam a tegnapi rossz dolgokra.

- Na, kinyithatom már a szemem? – kérdeztem izgatottam. Harry a hotel folyosóján, kézen fogva vezetett végig, míg én vakon botladoztam.

- Nem, még nem! És ne less! – figyelmeztetett. Hangjából meg tudtam mondani, hogy mosoly ül az arcán. Beléptünk egy szobába, bennem az izgalom pedig egyre jobban nőtt. – Na, most már kinyithatod – mondta Harry és lefejtette a kezemet a szememről. Egy teljesen normális hotelszoba előszobájában álltunk. Egy ajtó volt előttünk, ami valószínűleg egy hálószobába vezetett. Kérdőn néztem fel Harryre.

- Menj csak be! – utasított. Ekkor ismerős hangot hallottam meg az ajtó túloldaláról.

- Ne! Azt nem szabad! Az olló nem ilyen kisfiúnak való, mint te! – Szinte nem is hittem a fülemnek. Szó szerint berontottam az ajtón és el sem hittem, hogy mit, vagyis kiket látok ott.

- Ó, Ash! – ugrott fel Sarah a földről és a nyakamba vetette magát. – Hallottam a tegnapiról, bár azt hiszem, hogy arról már az egész világ értesült. Hogy vagy? – kérdezte őszinte törődéssel.

- Jól, sőt most már azt mondom, hogy jobban nem is lehetnék – mondtam még mindig szájtátva a meglepettségtől.

- Szia Sarah! Jó újralátni! – szólt Harry a hátam mögül, hangjából erősen hallatszott a cinizmus.

- A számból vetted ki a szót, Bodri! – villantott Sarah egy műmosolyt a Göndörkére, miután finoman eltolt engem magától. Mindig is tudtam, hogy ők ketten nem kedvelik egymást, már a táborban sem jöttek ki valami jól, viszont most túl boldog voltam ahhoz, hogy kioktassam őket, ezért csak egy-egy megrovó pillantást lövelltem feléjük és széttárt karokkal lehajoltam rég látott kisöcsémhez. Adam nagy mosollyal az arcán átölelte a nyakamat és hagyta, hogy felemeljem a földről. Finoman magamhoz szorítottam ő pedig egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Elmondhatatlan, hogy mennyire hiányzott már nekem ez a kisgyerek. Akármi is történt tegnap, ekkor már tudtam, hogy az elkövetkezendő pár nap életem legjobb nyaralása lesz. Velem van a szerelmem, a családom és a barátaim. Kell ennél több? Nekem biztosan nem.

- Hol van Harry? – kérdeztem hirtelen Sarah-tól, mikor észrevettem, hogy Haz már fel is szívódott.

- Nem tudom – vonta meg a vállát. – Gondolom visszament a szobájába, vagy valami ilyesmi.

- Figyelj, mindjárt visszajövök, csak egy perc! – ígértem és gyorsan a kezébe nyomtam Adamet.

- Héj, Ash! – szólt utánam Sarah, mikor már az ajtónál voltam. – Dorota mondta, hogy valamiért hazahozták a bőröndödet, azért küldött neked pár ruhát – mutatott az ágy végében fekvő sporttáskára.

- Köszönöm – öleltem meg újra. – És nem csak a cuccokat, hanem azt is, hogy eljöttetek.

- Hát azt ne nekem köszönd! Az Bodrika ötlete volt – mosolyodott el halványan, nekem pedig nevetnem kellett ezen a becenéven.

- Ezt még meg kell köszönnöm neki, de nagyon sietek, ígérem! – mondtam gyorsan és már indultam is sporttáskámat a vállamra véve. Hosszú léptekkel siettem végig a folyosón, míg szívem csak úgy repdesett az örömtől. Nem tudom, mit tettem, hogy egy ilyen csodás baráttal ajándékozott meg a sors, mint Harry, de aki ezt elintézte nekem, annak egész életemben hálás leszek.

- Héj, Ash! Mit csinálsz te itt? – kérdezte Harry csodálkozva, mikor beléptem a hálóba.

- Csak áthoztam a ruhákat, amiket Dorota küldött, mert ugye a gépen hagytam a bőröndömet – magyaráztam, miközben az ágyra dobtam a nagy sporttáskát. – És még azért, hogy megköszönjem neked, hogy ezt megszervezted – mentem közel hozzá és ujjaimat a tarkójánál összekulcsolva, átkaroltam a nyakát.

- Semmiség – vonta meg a vállát, mintha az egész nem számítana. – Láttam, hogy honvágyad van és nem akartam, hogy hazamenj – magyarázta.

- Nem! Ez egyáltalán nem semmiség! – tiltakoztam.

- Mondjuk, igazad van – gondolkozott el. – Tudod te, milyen kínszenvedések árán tudtam csak rávenni Sarah-t, hogy eljöjjön. Mert tudod mi az, amiért még New Yorkról is lemondana? Az, hogy engem bosszantson – csóválta meg a fejét bosszúsan. Ekkor beugrott valami.

- Tegnap reggel! A reggeli után Sarah-val beszéltél, ugye? – szegeztem neki a kérdést.

- Aha, de honnan tudod? Hallgatóztál? – billentette oldalra a fejét.

- Nem dehogy! Én soha! Csak éppen téged kerestelek a szobátokban, vagyis már a mi szobánkban, hogy elmondjam, hogy elmegyek a lányokkal vásárolgatni, aztán meghallottam, hogy valakivel telefonálsz és nem akartalak megzavarni, ezért az ajtó előtt várakoztam – füllentettem nem valami ügyesen.

- Aha, szóval hallgatóztál – nem volt sértődött, inkább csak jót mulatott rajtam.

- Rendben, talán egy kicsit, de mikor meghallottam, hogy „Ash-nek egy szót sem! Ő ezt nem tudhatja meg!” – utánoztam a hangját, bár nem sikerült valami életszerűen – elhiheted, nem az volt az első gondolatom, hogy meglepetést szervezel nekem.

- Féltékeny voltál a legjobb barátnődre? – szája sarkában visszafojtott mosoly bujkált és kérdése inkább kijelentésnek hangzott.

- Pont, mint te a meleg szobaszervizes fiúra – mutattam rá, ő pedig mélyen felnevetett.

- Akkor ezt megbeszéltük – nyomta homlokát az enyémhez.

- Még egyszer köszönöm – suttogtam hálásan. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – mondta halkan és ajkait az enyéimre tapasztotta. – Azt hiszem, menned kéne, mert már Sarah így is megvádolt, hogy elloptam a barátnőjét – mondta miután levegőhiány miatt el kellett válnunk, én pedig megforgattam a szemem.

- Te addig mit fogsz csinálni? – érdeklődtem és még mindig nem engedtem őt el.

- Azt hiszem, bepótoljuk a fiúkkal a tegnapi filmnézést. Mikor jössz majd vissza? Itt alszol egyáltalán? – kérdezte reménykedve.

- Ki nem hagynám, hogy veled alhassak – adtam egy puszit a szájára.

- Ez nagyon hízelgő – hajolt le hozzám és puha ajkaival a nyakamat kezdte el kényeztetni, mire felszökött a pulzusom és remegés futott végig a gerincemen.

- Azt hiszem tényleg mennem kéne – suttogtam, de igazából vele akartam volna maradni, habár tudtam, hogy Sarah pár szobával arrébb, már tűkön ülve vár rám.

- Rendben – egyenesedett fel, miután még egy utolsó puszit nyomott a nyakamra. – Menj csak! Fessétek ki egymás körmét, pletykáljátok ki magatokat, aztán nézzetek valami csöpögős filmet és bőgjetek, vagy tudom is én, mit szoktak a lányok ilyenkor csinálni – mondta, mire muszáj volt felnevetnem.

- A közelében sem jársz a valóságnak – suttogtam a fülébe. – Sietek! – ígértem és miután egy utolsó puszit nyomtam a szájára, már kint is voltam a folyosón.

- Mosolyogva léptem be Sarah-jék szobájába.

- Na, végre! – kiáltott fel legjobb barátnőm az ágyon ülve. – Olyan rég volt már ilyen pasimentes esténk.

- Pasimentes estét akarsz tartani? – néztem Adam felé, majd vissza Sarah-ra kérdőn.

- A mi kis pasink úgyis pár óra múlva már húzni fogja a lóbőrt, addig pedig tiszteletbeli lánnyá avatjuk. Most pedig kezdjük az elején! Mért is kellett nekem egy újságból megtudnom, hogy jártok Harryvel? – szegezte hozzám a kérdést megjátszott sértettséggel.

- Jaj, Sarah! Annyira zavaros volt ez az egész! Nem is tudom, hol kezdjem! – vettem az ölembe Adamet.

- Mondjuk az elején! – ajánlotta, miközben hátradőlt az ágyban és várakozásteljesen rám nézett. – Mindenről tudni akarok!

- Rendben – sóhajtottam fel. – Szóval, mikor az angliai turnén voltunk, Harry megcsókolt, de ezt már tudtad – megálltam egy pillanatra, ő pedig bólintott. – A repülőn tudtam meg, hogy ő már Taylorral jár és…

Egész este, éjszakába nyúlóan csak beszéltem, magyaráztam az érzéseimet, Sarah pedig néha-néha közbevágott egy-egy kérdéssel, közben rendeltünk egy kis vacsorát. 8 óra után egy kicsivel Adam elaludt a karomban, szóval lefektettem, majd belemélyedtünk Sarah-val olyan témákba is, amik nem ilyen kisfiúknak való, mint ő. Még senkivel sem beszéltem ki eddig ennyire ezt a témát és nagyon jól esett, hogy Sarah velem volt és meghallgatta bizonytalan kérdéseimet és az összes bennem kavargó érzelmet. Elmeséltem neki, hogy milyen volt az első alkalom és áradoztam egy sort Harryről, mire csak egy szemforgatást kaptam. Úgy hajnali kettő körül Sarah bealudt az időeltolódás okozta fáradtság miatt, szóval nekem ideje volt mennem. Betakartam barátnőmet, majd egy hosszú puszit leheltem a mélyen szuszogó Adam puha arcocskájára és már ott sem voltam.

Az előszobában ledobtam a cipőmet, majd halkan bementem a hálóba, mert sejtettem, hogy Harry már alszik. Csak a tévé halk zümmögése hallatszott a szobában és csak a képernyő halvány fénye világított. Harry oldalán a távirányítóval már mélyen szuszogott, de a tény, hogy meg akart várni megmelengette a szívemet. Kinyomtam a tévét és felkapcsoltam az előszobában a lámpát, majd kicsit kihajtottam az ajtót, hogy legalább egy kis fény jöjjön be, amíg kikeresek a sporttáskából magamnak valami alváshoz alkalmas ruhát és ne kelljen villanyt kapcsolnom a hálóban, ezzel felébresztve Harryt. Nem húztam el a fürdést, alig öt perc alatt letusoltam és felöltöztem, majd már mentem is vissza a hálóba. Hirtelen meggondoltam magam és miután ellenőriztem, hogy Harry tényleg alszik-e, ledobtam magamról a pizsamaként szolgáló pólót, majd Harry bőröndjéhez mentem és egy rövid válogatás után kikaptam belőle egy világoskék pólót, majd magamra húztam és mosolyogva magamba szívtam az ő illatát. Gyorsan bemásztam Harry mellé az ágyba, a takarója alá húzódtam és amilyen szorosan csak tudtam, Haz meztelen hátához bújtam. A hatalmas franciaágynak így csupán a felét foglaltuk el és csak egy takarót és párnát használtunk, de nekem ez a pozíció tökéletesen megfelelt. Pár pillanat múlva Harry megmozdult, felém fordult és átkarolta a derekamat, így még közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hittem, hogy mindezt álmában teszi, de ekkor felém hajolt és egy puszit nyomott az arcomra, amiből rögtön tudtam, hogy bármennyire is óvatos próbáltam lenni, mégis felébredt az alváshoz készülődésemre. Kezemmel finoman megkerestem a sötétben az arcát, majd egy hosszú csókot leheltem puha szájára. Most nyelveinket nem használtuk, csak ajkaink kényeztették egymást, de ez egy jó éjt csóknak teljesen megfelelt.

- Jó éjt, Gyönyörű! – suttogtam a fülembe és még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra.

- Jó éjt! – mondtam halkan és már fáradtan le is hunytam a szemeimet.

- Héj, ne izgulj! A fiúk nagyon rendesek és emellett pedig eszméletlenül hülyék! A barátnőik is jönnek, itt lesz Perrie, Eleanor és Danielle is! – biztattam Sarah-t. Nagyon furcsa volt ilyen idegesnek látni a mindig nyugodt és pozitív barátnőmet. A One Direction megalakulása óta nagy Directioner és, mint egy fanatikus rajongó, majdnem összeesett a „nagy találkozás” előtt.

- Perrie is itt van? – kérdezte, és ha lehetséges, még egy árnyalattal fehérebb lett. Lerogyott az ágy szélére és arcát kezei közé rejtette. Ha rosszul lesz, én nem is tudom, mit csinálok vele!

- Igen, de ne gondolj úgy rá, mint egy híres énekesnőre és a fiúkra se úgy, mint One Direction tagjaira – szorítottam meg a vállát biztatóan. – Harry is a bandában van és tőle mégsem parázol be! – mutattam a földön Adammel játszó Göndörkére.

- Igaz, de őt nem kedvelem – vonta meg a vállát, mire Harry felhorkant, én meg csak megforgattam a szemem. Ekkor hangos kopogtattak az ajtón, de legalább tízszer. Louis. Ki más lehetne? Az ajtóhoz siettem és beengedtem a hét őrültet, így eléggé megtelt a kis hotelszoba. Egyszerre mind a nyakamba ugrottak és kérdésekkel halmoztak el, főleg arról érdeklődtek, hogy hogy vagyok a tegnapelőtt történtek után, hisz tegnap nem is találkoztunk. Perrie és El rögtön bocsánatot kértek, hogy egyedül hagytak, mintha az ő hibájuk lett volna az egész. Természetesen leállítottam és szorosan magamhoz öleltem őket, majd mindenkire biztatóan rámosolyogtam.

- Szeretnék nektek bemutatni valakiket! – csaptam össze a kezem. – Ő itt Sarah, a legjobb barátnőm és nagy rajongótok – toltam magam elé a reszkető lányt.

- Nagy-nagyon ö-örülök – dadogta Sarah-ra, de legalább nem ájult el. Mindenkitől kapott egy barátságos mosolyt és bemutatkozásképpen egy-egy nevet. 

- Ő pedig… - vettem fel öcsikémet – Adam. – Ekkor már valaki ki is kapta a kicsit a kezemből és mindenki köré gyűlt. Mindig nagyon édes kisfiú volt és, ha már háromévesen is mindenki szemét magára vonzza, nem tudom, mi lesz a lányokkal szeptembertől az oviban. Mindenki rácsimpaszkodott szegény gyerekre, nevetették, csikizték, arcokat vágtak és gügyögtek neki. Mindenki kivéve Niall.

- És ezt Harry tudja? – kérdezte elkerekedett szemekkel Adamre mutatva.

- Öhm… persze – vontam meg a vállam.

- De ez, hogy lehet? 18 éves vagy és máris van egy fiad? – akadt ki, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Sarah… l-légyszi… magyarázd el… neki – toltam Niall elé nevető barátnőmet, így legalább kicsit megismerkedhetnek.

- Mi történt? – jött oda hozzám Harry és átkarolta a derekamat.

- Niall azt hitte, hogy Adam az én fiam – magyaráztam mosolyogva, mire ő is felnevetett. – Lassan indulnunk kéne – fogta meg a kezem, még mindig kuncogva.

- Igen… Azt hiszem – mondtam bizonytalanul és Harry kezét megfogva elindultunk az ajtó felé. Még egyszer visszanéztem, hogy minden rendben lesz-e, amíg mi távol vagyunk Harryvel, de rögtön megnyugodtam, mert Sarah Niall-lel nevetgélt az ágyon, a többiek pedig Adamet szórakoztatták. Szóval nem lesz gond. Velük legalábbis.

Harry a hotel bejárata előtt kinyitotta nekem a taxi ajtaját, majd miután beültem, ő is becsusszant mellém és összekulcsolta ujjainkat.

- Ideges vagy, igaz? – kérdezte nyugtatóan körözve nagyujjával a tenyeremen.

- Az nem kifejezés – sóhajtottam fel.

- Pedig nem kéne. Nem lesz kellemes, azt nem mondom, de végig melletted leszek és ha eleged van az egészből, eljövünk – adott egy puszit az arcomra. Hálásan rámosolyodtam és fejemet a vállán pihentettem. Az út további része csendesen telt, csak bámultam ki az ablakon és próbáltam összeszedni a gondolataimat arról a délutánról.

- Itt vagyunk – mondta Harry halkan, kizökkentve súlyos gondolataim közül, mikor már a bíróság előtt álltunk.