A francia étterem, amibe elmentünk a város központjában állt. Tényleg elég jó hangulatú, nem túl nagy étterem volt. Mikor helyet foglaltunk rögtön oda is jött hozzánk egy a húszas évei elején járó, helyes szőke fiú, bár nem az esetem. Mikor Fabien – a kitűzőjéről tudtam meg a nevét - megszólalt, akkor jöttem rá, hogy itt nem csak az ételek franciák, hanem még a pincér is, mivel a fiú a „Jó napot!”-on és a „Mit hozhatok?”-on kívül nem nagyon tudott mást angolul. Én a francia nyelvvizsgámmal mindent értettem, viszont a fiúk már bajban voltak, nekem viszont meg sem fordult a fejemben, hogy segítsek nekik.

- Hazza, te tudsz franciául nem? – bökte oldalba Harryt Louis.

- Hát tanultam valamikor… - vakargatta a fejét – De csak annyi maradt meg, hogy Je t’aime. – na, hát ez jellemző.

- Rendben, akkor ezt kérem. - mutatott rá Louis valamire az étlapon, mivel az is franciául volt. Valami csigát rendelt, amit nem tartottam valószínűnek, hogy meg fog enni. Ez még a többi fiú is eljátszotta, jó poénnak tartották, hogy csak így névtelenül rendelnek. Végül a pincér nagy sóhaj közepette hozzám fordult. Látszott rajta, hogy már eléggé elege van.

- Mit hozhatok? – kérdezte erős francia akcentussal angolul.

- Egy hagymalevest kérek, inni pedig almalevet. – mondtam franciául.

- Ó, annyira köszönöm! – mondta és a pillanat hevében megölelt, mire én teljesen zavarba jöttem – Két hete költöztem ide, a nagybátyámék vezetik az éttermet és amióta idejöttem, azóta nem beszéltem rajtuk kívül senkivel, mert nem tudok angolul. Nagyon nyomasztó. El nem tudod képzelni, hogy mennyire örülök, hogy most beszélhetek veled. – mondta és kicsit megkönnyebbült, hogy a saját nyelvén társaloghat.

- Én is örülök, hogy találkoztunk! – mondtam kedvesen – Ha ennyire örülsz neki, szívesen beszélgetek még veled később, de sajnos holnap elhagyjuk a várost.

- Ó! – szomorodott el egy kicsit – Nem adnád meg egy számot, amin elérhetlek? – könyörgött.

- De, szívesen. – egyeztem bele. Kicsit megsajnáltam szegény fiút.

- Köszönöm. Akkor én most megyek és hozom az ételeket, mielőtt a pasid leharapja a fejem. – mutatott a velem szemben ülő Harryre, aki elég szúrós szemmel nézett minket.

- Ő nem a barátom. – mondtam kissé zavarodottan.

- És ezt ős is így gondolja? – húzta össze a szemöldökét.

- Hát persze! – vágtam rá magabiztosan.

- Te tudod. – vonta meg a vállát és bement a konyhába.

- Ash, te tudsz franciául? – nézett rám apa meglepődve.

- Már vagy két éve megvan a nyelvvizsgám. – néztem rá egy olyan „nem hiszem el, hogy nem tudtad” nézéssel. Azért ez eléggé fájt.

- Elmondod, hogy mit rendeltem? – kérdezte Louis kíváncsian.

- Nem. Meglepetés. – mosolyodtam el gonoszul.

Negyed óra múlva meg is jött Fabien a vacsoráinkkal. Már éppen elkezdtem volna enni, mikor a pincérfiú a vállamra tette a kezét, mire felnéztem rá.

- Virágot a virágnak. – nyújtott felém egy szál vörös rózsát.

- De aranyos vagy! Köszönöm. – köszöntem meg a virágot mosolyogva és kezdtem azt gondolni, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy felvegyem majd a hívását. Nem akartam megbántani őt, de féltem, hogy túl sokat akar majd tőlem.

- Itt van a számom. – adott a kezembe egy papírcetlit – Megadod a tiédet?

Letéptem a szalvétámból egy darabot és kikerestem a táskámból egy tollat, amivel leírtam neki a számomat, kicsit megváltoztatva az utolsó számjegyeket, majd odaadtam neki a szalvétadarabot, mire boldogan visszament a konyhába.

Mielőtt megkóstoltam volna a hagymalevesemet a pillantásom Harryre tévedt, aki megint azzal a csalódott nézéssel bámult engem. Zavartam elfordítottam a fejem és kanalaztam egyet a vacsorámból.

Nem tudom ki ajánlotta Niallnek ezt az éttermet, de teljesen igaza volt az illetőnek, mert fantasztikusan főztek. Végül mindenki jóllakott, még Louis, aki Niallel elcserélte a csigáit valami répás húsos tésztára, mert a Szöszkének teljesen mindegy volt, hogy mi van a tányérján, csak valami ehető legyen.

Szerencsére Fabiennel már nem kellett többet beszélnem, csak akkor találkoztunk, mikor apa rendezte a számlát. Bár mikor kimentünk az étteremből nagyon integetett felém, de úgy tettem, mintha nem venném észre elég feltűnő kézcsapkodását.

 A hotelben apa korai takarodóra ítélt minket, mivel másnap korán kellett kelnünk a fiúk interjúja miatt. De még mielőtt bebújtam volna az ágyamba feltettem egy Directioner és az általam szerkesztett Anti-Directioner oldalra Harry mobilszámát és a hotelszobánk telefonszámát, aztán jöhettek a füldugók én pedig elégedetten bújtam a paplan alá.

Egész éjjel úgy aludtam, mint a bunda és az éjszakából nem érzékeltem semmi, csak reggel láttam bizonyítékait, hogy a tervem sikeres volt. Harry mobilja a szoba egyik sarkában hevert ripityára törve a vezetékes telefonjának a zsinórja pedig el volt vágva. Lehet, hogy érdemes lett volna fennmaradni és megnézni Harry szenvedését.

Miután kikeltem az ágyból bementem a fürdőbe az aznapi ruhámmal és rendbe szedtem magam. Mikor kiléptem a fürdőből, Louis jött ki a hálónkból elég fura arccal, gondolom jött felébreszteni minket.

- Fogalmam sincs, mit csináltál vele, de rohadt mérges valamiért. – mondta kissé színtelen arccal és kiment a szobából.

Meghallottam az ágy nyikorgását ebből arra következtetve, hogy Harry kezd kikászálódni az ágyból, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ideje nekem is elhagynom a szobát.

Az étkezőben már mindenki ott volt – Harryn kívül, természetesen – és nagyban reggelizett, úgyhogy én is hozzáláttam az evéshez.

Húsz perc múlva feltűnt az étterem ajtajában Harry és felénk közeledett. Szemei karikásak voltak az álmatlan éjszakától és elég dühösen megállt mellettem.

- Beszélhetnénk? – kérdezte fagyosan.

- Aha. – bólintottam bizonytalanul, mire megragadta a karomat és bevonszolt egy ajtón. A zuhanyzókból és a törölközőkből ítélve egy öltöző lehetett.

- Egyetlen egy kérdésem van. Te raktad fel a netre a telefonszámomat? – tért rögtön a lényegre.

- Igen. – álltam dühös tekintetét.

- Mi a francot képzelsz magadról?! – emelte fel a hangját – Tudod mennyi gondom lesz most ezzel?! Különben sem volt hozzá jogod! Vagy ha már fel is tetted mért kellett pont az Anti-Directioner oldalra?! – ordítozott.

- Mert én vagyok az üzemeltetője. – válaszoltam egyszerűen.

- Az nem mondod komolyan! – csapott az öklével a falba, mire összerezzentem – Van fogalmad róla mennyi szar napot okoztál nekünk vele?! Az első cikked után Zayn majdnem kilépett a bandából! - kiabálta - Lehet, hogy hihetetlen, de nekünk is vannak érzéseink. – vette lejjebb a hangerőt – Van fogalmad milyen borzalmas érzés, ha végre úgy tűnik, hogy sikerül életed álmát valóra váltanod és az egész illúziót lerombolja egy cikk, amiben azt írják, hogy, amit csinálunk egyenlő a nullával? De minek is magyarázom ezt egy olyan embernek, aki a pasija ellenére más fiúkkal flörtöl! – rázta meg dühösen a fejét.

- Te meg mi a fenéről beszélsz? – kezdtem ideges lenni.

- Fabienről meg Adamről. – magyaráztam. Leesett minden. Szóval végig azt hitte, hogy Adam a pasim. Kínomban azt sem tudtam, hogy nevessek vagy inkább sírjak. Hirtelen elöntött a méreg és olyat mondtam, amit nem kellett volna.

- Semmi közöd hozzá! Te vagy az utolsó személy, aki ezt a szememre vetheti! Nem én vagyok az, aki kihasználja a nőket! – kiabáltam.

- Nem is ismersz! Azt mondtad, hogy régen barátok voltunk, de ha tényleg ismernél, nem hinnél minden egyes pletykának, amit azokban a szennylapokban írnak! – mondta dühösen – Különben is, minek vagy egyáltalán itt? Mért utálsz minket ennyire? Senki sem kérte, hogy gyere! Tönkreteszed az életünket! Menj vissza anyucidhoz! – az utolsó mondatnál, mintha tőr döftek volna a szívembe anyu említésére.

- Rendben. – mondtam halkan és futva kimentem az öltözőből.

A lépcsőkön felszaladtam a szobánkba, meg sem várva a liftet. A szívem tele volt keserűséggel és gyűlöltem mindenkit, legfőképpen magamat. Berohantam a fürdőszobába és kiszórtam a földre a neszeszerem tartalmát. Felkaptam a földről, amit kerestem. Egy gyógyszeres dobozt tele fájdalomcsillapítóval. Kiszórtam egy maréknyit a kezembe és egy pohár víz kíséretében lenyeltem őket. Lecsúsztam a fal mentén a csempézett padlóra miközben levertem a gyógyszeres dobozt, aminek így mellém borult a tartalma. Átkaroltam a lábamat és keserves zokogásban törtem ki. Nem is fogtam fel igazán, hogy mit tettem, de abban a pillanatban azt hittem, hogy ez a leghelyesebb döntés, úgy gondoltam, így lesz mindenkinek a legjobb.

Tíz perc múlva megéreztem a gyógyszerek hatását, szédülni kezdtem és vártam, hogy vége legyen mindennek. Valaki benyitott az ajtón, de nem foglalkoztam vele, vártam a sötétséget.

- Figyelj, Ash, én sajná… - hallottam meg Harry hangját, mire erőtlenül felnéztem rá.

Hosszú léptekkel közeledett felém és lehajolt a mellettem lévő gyógyszeres dobozért. Mikor megpillantotta elég hiányos tartalmát, kifutott a vér az arcából.

- A fenébe! Ezt nem hiszem el! – kiabálta kétségbeesetten. Könnyedén felemelt a csempéről és szaladni kezdett velem ki a szobából. – Mi a francért csináltad ezt?

- Csak azt tettem, amire kértél… - suttogtam halkan, majd elsötétült mindent.