Az elmúlt éjszaka folyamán rájöttem, hogy a kanapén aludni a látszat ellenére egyáltalán nem kényelmes. A fejemet nyomta a karfa fa része és lelógott a lábam, mitől előjött egy gyerekkori félelmem, mert mikor kicsi voltam mindig azt hittem, hogy kis manók lehúznak az ágyam alá. Szóval nem sokat tudtam az éjjel aludni, de a parketta nyikorgásából ítélve Harry sem találthatta kényelmesnek a padlót. Fél 5-ig szenvedtem, majd szerencsére elnyomott az álom.

- Jó reggelt! – Fél 10 körül El rikkantására keltem.

- Ki az ágyból, Álomszuszék! – hallottam meg Dan valamivel kedvesebb ébresztőjét.

- Jó, csak még fél órát kérek – ásítottam és visszacsuktam a szemem.

- Szó sem lehet róla! Fél percet sem kapsz, nemhogy 30-at! – húzta le rólam El a takarót, mire fájdalmasan felnyögtem. – Ismertetem a menetrendet: gyors öltözködés, majd egy még gyorsabb reggeli és utána megyünk vásárolni! – jelentette be izgatottan.

- Amúgy mért is aludtál te a kanapén, Harry pedig a földön? – kérdezte Danielle felhúzott szemöldökkel.

- Ez egy nagyon hosszú történet – legyintettem ásítozva és szerencsére nem faggattak erről a témáról többet. 

Nem tudtam mit tenni, kipattantam az ágyból és álmosan elkóvályogtam a fürdőszobáig. A tükörből egy igen karikás szemű lány nézett vissza rám, de nem érdekelt a dolog, mert egy kis sminkkel gyorsan eltűntettem az oda nem illő sötét foltokat, majd felvettem egy kényelmes ruhát és korgó gyomorral elindultam az étkezőbe a lányokkal. Ők már egy órája reggeliztek, szóval most a „nézzük, hogy eszik Ash” program következett, de nem hazudtoltam meg magam, mert most is elfogyasztottam az általam megszokott ételmennyiséget. Reggeli után még kértem 5 percet a türelmetlen Eltől, hogy keressek egy takarítónőt és áthúzattassam vele az ágynemű, mert nem terveztem, hogy még egy éjszakát a kanapén töltsek, majd indultunk is vásárolni. 

Régen éreztem már olyan jól magam, mint ezen a napon. Borzasztóan sokat nevettünk és beszélgettünk és végre el tudtam felejteni Harryt és minden problémámat és még vásároltunk is egy csomó ruhát. Én például vettem egy nagyon csinos, bár elég kirívó, lila ruhát, mert Dan és El rádumáltak, hogy vegyem meg, de mit ne mondjak nekem is nagyon tetszett, szóval nem kellett sokat győzködni.

Kora este 7-kor értünk haza a nagy bevásárlásból. Fáradtan, de annál boldogabban dőltem le az ágyra. Harry még nem volt a hotelszobában, gondoltam, hogy Taylorral van, mint mostanában általában, de most még ez a gondolat sem szegte kedvem. A vásárlás kicsit megizzasztott, szóval vettem egy hosszabb, ellazító fürdőt, majd felvettem egy kényelmes rövidnadrágot és egy hosszabb pólót. Mikor kiléptem a fürdőből, hangos kiabálást hallottam a folyosóról, de ami megijesztett az volt, hogy ezek ismerős hangok voltak. Kirohantam az ajtón és ekkor nem várt látvány fogadott. Harry éppen teljes erőből a falnak nyomta a megilletődött Louis, aki ijedségében megszólalni sem tudott.

- Ne szólj bele a dolgaimba! Vége van! Ennyi volt! Érted?! Vége! - kiabálta Harry dühösen, mire összerezzentem.

- Harry! Most azonnal hagyd ezt abba! Enged el Louist! Most! – kiáltottam, mire Harry megfordult, majd egy kis idő után elengedte Lout és fejcsóválva elsietettel, de útközben még felrúgott egy a hotel által a folyosóra kihelyezett széket.

- Ez teljesen megőrült! – nézett Harry után elkerekedett szemmel Louis, aki még mindig eléggé meg volt illetődve.

- Jó vagy? Nem bántott? – szaladtam oda Louishoz aggódva.

- Áh, kutya bajom, - legyintett - de még soha nem láttam őt ilyennek – csóválta meg a fejét.

- Mondott valamit, vagy te csináltál valamit, ami miatt rád támadt? – kérdeztem.

- Csak megkérdeztem, hogy milyen volt a randi Taylorral, mondjuk kicsit más szavakkal és ettől teljesen megőrült. Nem értem – tárta szét a karját értetlenül.

- Szerinted szakítottak?

- Hát nagyon úgy tűnik, de ettől még nem kéne seggfejként viselkednie velem. Legjobb barátok vagyunk vagy mi – vonta meg a vállát. Láttam rajta, hogy nagyon rosszulesett neki, amit Harry tett és féltem, hogy nem fog egyhamar megbocsájtani neki ezért.

- Beszélek vele – jelentettem ki határozottan.

- Sok szerencsét… – motyogta Louis, majd még mindig sértődötten elindult a szobája felé.

Az volt a baj, hogy ötletem sem volt, hogy merre keressem Harryt egy több mint 10 emeletes hotelben és talán már el is ment a hotelből. Aztán az jutott eszembe, hogy habár a személyiségünk nem igazán hasonlít Harryvel, mégis ugyanazokat a dolgokat szeretjük, szóval belegondoltam, hogy mit tennék, ha engem elhagyna a pasim. Beléptem a liftbe és megnyomtam a legfelső gombot, majd felmentem egy csomó lépcsőm és felértem a hotel olyan részébe, ahova lift már nem vezetett. A tetőre. És igazam lett, mert Harry a korlátnak támaszkodva bámulta az esti fényekben fürdő New Yorkot. Lassan mellé sétáltam és lenéztem. A látvány valami bámulatos volt, órákig tudtam volna ott állni. Pár perc múlva eszméltem fel, hogy nem vagyok egyedül és rájöttem, hogy mért is vagyok itt.

- Ez gyönyörű… - suttogtam.

- Igen, bámulatos – mondta Harry még mindig a kilátást nézve.

- Szeretted? – kérdeztem rá sem nézve.

- Mi?! Oh, nem! Dehogy is! – fordult hirtelen felém. – Nem ismertük egymást annyi ideje, hogy belé szeressek. – Tudom, nem volt helyes, de ettől kicsit megkönnyebbültem.

- Miért szakítottatok? – kérdeztem szemébe nézve.

- Mert kihasznált. Csak azért kellettem neki, mert azt hitte, hogy sikerül majd rajongókat gyűjtenie azzal, hogy a barátnőm, de pont fordítva sült el a dolog, mert valljuk be a fanok utálták, hogy együtt vagyunk.

- Azt utálták, hogy nem voltatok velük őszinték és titkolóztatok – javítottam ki.

- Igazad van – sóhajtott fel.

- Dühös vagy rá?

- Nem, nem rá vagyok dühös, csak csalódott – vonta meg a vállát.

- Nem rá vagy dühös? Akkor mégis kire? – kérdeztem értetlenül.

- Magamra. Olyan hülye voltam.

- Nem értem – vallottam be.

- Taylor mondott nekem valamit, amitől rájöttem, hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje. – Ezzel nem sokat segített, sőt még jobban összezavart, de annyira meggyötört volt az arca és fájdalom és szomorúság volt a szemében, hogy elfelejtettem minden sérelmet és minden rosszat, amit Harry tett ellenem és egy kis habozás után szorosan magamhoz öleltem. Harry először nagyon meglepődött, de pár pillanat múlva egy megkönnyebbült sóhajjal visszaölelt. – Mért teszed ezt? Gyűlnöd kéne engem – húzódott percek múlva. 

- Talán kéne, de barátok vagyunk, nem? – kérdeztem megenyhülve iránta.

- Barátok – bólintott mosolyogva. – Köszönöm.

Tudom, hogy túl gyorsan bocsájtottam meg neki, de nem tudtam tovább haragudni rá, annak ellenére, hogy úgy becsapott, mert úgy éreztem, hogy most rendesen visszakapta azt, amit velem és Taylorral tett. Viszont az biztos, hogy még elég sokat kell tepernie ahhoz, hogy visszanyerje a bizalmamat és ezt ő is tudta, de elszántság csillogott a szemében és már ekkor biztos voltam benne, hogy sikerülni fog neki.

Régen keltem olyan vidáman, mint másnap reggel, Harry karjai közt. Tudtam, hogy még haragudnom kellett volna rá, de megbocsájtottam neki, mert szükségem volt a barátságára, ha már többet nem tud nekem adni. Éppen a fürdőben voltam, mikor valaki bekopogott az ajtón, de mikor kinyitottam senki nem állt ott. Már éppen vissza akartam menni, mikor megpillantottam a lábam előtt egy szál rózsát egy kis levéllel.

Halvány mosoly ült ki az arcomra, miközben a virágot egy vázába raktam. Harry már nem volt a szállodában, mert a többi fiúval egy újabb interjúra kellett menniük. Még 4 órám volt a Noellel való randiig, de ez az idő gyorsan elment egy kis netezéssel és egy hosszú telefonálással az otthoniakkal. Már éppen indultam volna az megbeszélt ebédre, mikor kinyílott az ajtó és megérkezett Harry.

- Jó reggelt! – köszönt vidáman. Most, hogy újra barátok lettünk, láttam Harryn, hogy ő mindent elkövet, hogy visszanyerje a bizalmamat és ez jól esett, nagyon jól.

- Szia, Harry! Hogy ment az interjú? – érdeklődtem.

- Borzasztóan – sóhajtott fel. – Nem hiszem le, hogy nem lehet magánéletem! – fakadt ki.

- Taylorról kérdeztek?

- Igen, szinte egész végig. El nem tudod képzelni, milyen kínos volt – fújt egyet dühösen. – Hova készülsz? – nézett végig rajtam.

- Randira – válaszoltam kissé feszengve.

- Kivel?

- Noellel.

- A barátod? – kérdezte szemöldökét ráncolva.

- Nem, nem, dehogy is! – tiltakoztam rögtön. – Csak két napja ismerkedtünk meg a hotelben, ő az úszómester. A hotellel szemben van egy étterem, oda megyünk. Fél 2-kor találkozunk a bejáratnál, szerintem úgy 4 körül már vissza is jövünk – hadartam egy szuszra.

- Nyugi, Ash! Ez nem egy kihallgatás! – nevetett. – Érezd jól magad! – mosolygott, de mosolya nem volt őszinte, viszont örültem neki, hogy megpróbál jól viszonyulni a Noel és az én „kapcsolatunkhoz”.

Pár perccel fél 2 után lent is voltam a hotel bejárata előtt, természetesen Noel már várt rám. Szép volt az étterem, amibe mentünk és közel is volt a hotelhez, bár nem az én stílusom volt. Jól éreztem magam Noellel, de valahogy olyan fura volt a fiú a délután. Két napja játékos és vicces volt, most pedig folyamatosan flörtölt, szemében pedig vágy csillogott. Én bókjain csak nevettem és kissé elpirultam addig, de mikor visszaértünk a hotelbe behívott a szobájába. Körbenézni sem volt időm, mert minden előzmény nélkül hevesen csókolni kezdett, majd az övemmel babrált.

- Héj, Noel! Hagyd abba! Ez túl gyors! – toltam el magamtól, de nem is figyelt rám és erős karjaival magához szorított.

- Most az én tempómban haladunk, itt most nem te diktálsz, Cica! – Teljesen megváltozott és hirtelen undorodni kezdtem tőle. Hányinger kerülgetett az érintésétől és a csókjaitól. Féltem. Nem akartam, hogy megtegye. Kedveltem őt még 5 perce, de nem voltam belé szerelmes és az első alkalmat nem így képzeltem el, nem akartam, hogy csak a testiségről szóljon. Szerelemre volt szükségem.

- Ne! Kérlek! Engedj el! – mentem át könyörgésbe.

- Nyugi, Cica! Ha együttműködsz nem lesz olyan rossz! – „nyugtatgatott”.

- Nehogy azt hidd, hogy ennek nem lesznek következményei! Miután elengedtél, első utam a rendőrségre fog vezetni! – fenyegettem meg.

- Nem hiszem azt! Vagy ha mégis, pár meztelen fotó a neten fog landolni – mutatott a velünk szemben lévő polcra, ahol egy kis kamera pirosan világító lámpája jelezte, hogy már elindult a felvétel.

- Nem most csinálod először – jelentettem ki, miközben a nyakamhoz hajolt.

- Sok-sok buta kislány jön ebbe a hotelbe – lehelte a bőrömbe. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd a bőrömet kezdte harapdálni és szívogatni, én pedig fájdalmasan felsikítottam. Biztos voltam benne, hogy megjelölésének a jele még pár napig rajtam. lesz. 

- Kérlek! Hagyj békén, kérlek! – sikítottam kétségbeesetten.

- Csönd! Fogd be a szád, bébi! - fogdosta a combom, miközben a karomat csókolgatta. 

Féltem. Nagyon féltem, hogy megteszi, de közben testemet elöntötte egy adrenalin löket. Apa nem csak menedzser, hanem biztonsági őr is, szóval még mikor kisebb voltam többször is adott nekem önvédelmi leckéket. Eddig nem sok hasznát vettem a tanítgatásnak, de most egy erős rúgást intéztem Noel ágyékába, mire káromkodások közepette fájdalmasan felordított. Kihasználva pillanatnyi gyengeségét kiszabadítottam magam szorításából és először a polcon álló kamerához futottam, majd az ajtó felé vettem az irány. Teljesen erőmből futottam, de ez nem volt elég ahhoz, hogy Noel ne érjen utol engem. Egy gyors mozdulattal kezembe csúsztattam a kamera memóriakártyáját, mert tudtam, hogy neki csak az kell, mert azon volt a bizonyíték arra, hogy bántalmazni akart engem és, hogy már másokkal is megtette ugyanezt. Még csak a folyosó végén jártam, mikor erős ujjak fonódtak a csuklóm köré, olyan szorosan, hogy a fájdalomtól felsikítottam és egy vörös csík maradt Noel ujjai helyén. Kicsavarta kezemből a kamerát és bejött a csalim, mert, ahogy megszerezte a készüléket engem futni hagyott, mert így már nála volt a felvétel. Legalábbis ezt hitte. Örült rohanásba kezdtem kezeim között pedig a kis memóriakártyát szorongattam. Nem vártam meg a liftet, mert féltem, hogy rájött a cselre és megpróbál megkeresni. Zihálva értem be a hotelszobába és remegve magamra zártam az ajtót, a memóriakártyát pedig az egyik sarokba hajítottam. Szerencsére Harry nem volt itthon, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. Első utam a fürdőbe vezetett, mert undorodtam minden testrészemről, amihez Noel hozzáért. Olyan erősen sikáltam a bőrömet, hogy piros lett és hajamat is többször átmostam a samponnal. Mikor felöltözve kiléptem a fürdőből, még mindig remegett az egész testem és halálosan félni kezdtem, mikor halk kopogást hallottam az ajtón. Biztos voltam benne, hogy Noel az, hogy észrevette, a kamera memóriájának az eltűnését és most azért jött, hogy ezt most elvegye és, hogy folytassa velem, ami már egyszer elkezdett. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nyissam ki és nézzek szembe vele vagy bújjak el és tegyek úgy, mintha itt sem lennék? Félelmemben szinte majdnem rosszul lettem és helyben elájultam, míg meghallottam egy kedves ismerős hangot az ajtó túloldaláról.

- Ash! Niall vagyok! Itthon vagy? – kopogtatott újra. Az ajtóhoz szaladtam és beengedtem a Szöszkét.

- Gyere csak be! – mondtam halkan.

- Mi a baj? – kérdezte rögtön arcomat fürkészve, mert arcom elárulta, hogy valami nagyon nincs rendben. – Hogy ment a randi?

- Borzalmas volt – nyögtem. Annyi rossz dolgon mentem már át 18 éves létemre az életben, hogy mostanság már nagyon jó vagyok a rossz dolgok elfojtásában, de már nem bírtam tovább és könnyeim kibuggyantak a szememből és megállíthatatlanul végigfolytak az arcomon.

- Mi történt? – kérdezte Niall kedvesen. – Ennyire csak nem lehetett rossz.

- El sem tudod képzelni. Majdnem megerőszakolt – nyeltem egy nagyot és szorosan hozzábújtam. Niall egy pillanatra lefagyott, majd idegességét szinte tapintani lehetett a levegőben.

- Most azonnal el kell menned a rendőrségre! – mondta komolyan egy hosszú, tintát nem tűrő káromkodás után.

- Majd később – nyögtem ki két sírógörcs között.

- Rendben – bólintott egy aprót. – Ülj le egy kicsit, nagyon sápadt vagy – ültetett le az ágyra és gyengéden simogatta vizes tincseimet. – Várj, egy pillanatot, mindjárt visszajövök! – tolt el magától percek múlva és eltűnt az ajtóban. Pár másodperc múlva kinyílott az ajtó és Harry lépett be rajta zavarodott arckifejezéssel Niallel a nyomában.

- Mi történt? Bántott? – kérdezte aggódva, miközben elém guggolt. Nem jött ki hang a torkomon, csak egy aprót bólintottam könnyeimet törölgetve, aminek nem sok értelme volt, mert a letörölt könnycseppek helyére rögtön újabbak kerültek. – Megütött? – hangtalanul megráztam a fejem. Kezemért nyúlt, de felszisszentem, mikor a csuklómhoz ért, pont ott, ahol Noel megszorított. – Ezt ő tette? – Bólintottam. – A fenébe is, Ash! De mégis mi történt? Kérlek, csak szólalj meg! Kérlek! – győzködött kétségbeesetten.

- Én elmegyek egy kis jégért – mondta Niall és halkan kisurrant az ajtón.

Harry ekkor vette észre a sarokban heverő kis memóriakártyát. Felvette a földről, majd gyorsan az ágy mellett heverő laptopjába dugta és pár kattintás után elindította a felvételt. Kikerekedett szemekkel nézte a képernyőt, én viszont oda sem tudtam pillantatni és arcomat a kezeim közé temetve zokogtam.

- Kinyírom ezt az állatot! – pattant fel hirtelen és sietve az ajtó felé vette az irányt. Düh és elszántság égett a szemében.

- Ne! Kérlek! – találtam meg a hangom. – Kérlek, maradj itt! Szükségem van rád! – Megállt, és keze hosszasan elidőzött a kilincsen, majd felém fordult. Lassan az ágy felé indult, de teste még remegett a méregtől. Leült mellém, nekidőlt az ágytámlának és szorosan magához húzott. Homlokomat a mellkasának döntve sírtam tovább, miközben ő még kissé nedves hajamat simogatta. Gyors légzése egy idő után lelassul és valahogy én is megnyugodtam karjai között. Pár perc múlva az ajtó nyílását hallottam. Niall jött vissza egy zacskó jéggel a konyhából, amit átadott Harrynek, aki egy apró fejbiccentéssel megköszönte és már ki is ment a szobából. Szemeimet törölgetve nyújtottam a kezem a jégért, de nem adta oda, hanem miután egy hosszú puszit adott fájós csuklómra a hideg zacskót óvatosan a piros részre nyomta, amitől kissé enyhült az égető fájdalom. – Köszönöm, hogy itt maradtál – suttogtam.

- Igazán semmiség – puszilta meg az arcom. – Jobban érzed magad?

- Nem – feleltem őszintén. – Borzalmas volt – ráztam meg a fejem.

- Én szívesen elvertem volna, de te nem engedtet – mutatott rám.

- Nem is láttad még soha életedben! Semmi esélyed nem lett volna ellene – szálltam rögtön vitába. Féltettem őt. 

- Nem hiszem én azt! Egyszer találkozok vele és betöröm a képét! – mondta megszállottan. – Meg foglak védeni, ígérem! Nem engedem, hogy még egyszer bajod essen! – ígérte elszántan. És én hittem neki. Biztonságban éreztem vele magam és tudtam, hogy mellette már semmi bajom nem történhet, mert tudtam, hogy bármit megtenne értem. Még mindig szerettem őt.