A Gemmás ügy után olyan mélyen aludtam, mint a bunda Harry karjai közt, de egy kicsivel fél kilenc után mégis a mellettem fekvő Göndör telefonjának kellemes ébresztőjére fel kellett ébrednem, mivel ma este lesz Niall szülinapi partyja, amire természetesen mi is hivatalosak vagyunk. Harry halkan felnyögött, majd kicsit feltornázva magát a matracon kinyomta ébresztőjét, és már ki is szállt volna az ágyból, mikor szorosan átkaroltam őt és visszahúztam a takaró alá.

- Ne menjünk még! Korán van… - morogtam álmosan, csukott szemekkel.

- Ha lehetne, hidd el, én is legszívesebben itt maradnék. Az ágyban. Veled – nyomott apró puszikat az arcomra.

- Akkor maradj – vontam meg a vállam és még szorosabban öleltem magamhoz Harryt.

- Te is tudod, hogy nem lehet. Ma van Niall szülinapja, este lesz a buli. Alig pár óránk van, hogy visszaérjünk Londonba és elkészüljünk – győzködött rekedtes reggeli hangján. – Cserben akarod hagyni Niallt? – Ó, annyira utálom, hogy tudja, hogy hol tud engem megfogni. A lelkiismeretemnél, hát persze…

- Rendben – sóhajtottam fel. – Igazad van. – Nyögdécselve feltornáztam magam ülésbe, majd egy lágy reggeli csókot nyomtam Harry ajkaira és kikászálódtam az ágyból. Kiszedtem a bőröndömből az aznapi ruhámat és lustán a fürdőbe indultam. Szemeimet alig bírtam nyitva tartani a fáradtságtól és véletlenül a fogkefémre fogkrém helyett szappant nyomtam. Be kell valljam, nem volt valami kellemes, de olyan fáradt voltam, hogy nem is nagyon tudtam vele foglalkozni. Csigatempóban mostam fogat – most már fogkrémmel -, majd még annál is lassabban öltöztem fel, nem is figyelve arra, hogy mit kapok magamra, vagy, hogy illenek-e egymáshoz a kiválasztott ruhadarabok. Még gyorsan kifésültem a hajam, viszont sminkkel már nem húztam az időd. Kilépve a fürdőből lebattyogtam a lépcsőn szinte még csukott szemekkel.

- Jó reggelt! – köszöntem egy nagyot ásítva, mikor beléptem a konyhába, ahol rögtön megcsapott a frissen főzött kávé illata. Habár sosem szerettem ezt a koffein tartalmú ital ízét – kivéve persze Harry ajkain -, illatát mindig is kellemesnek találtam.

- Jó reggelt, Drágám! – köszönt mosolyogva Anne. Harry és az anyukája az asztalnál ültek és éppen a reggelihez készülődtek. A Göndörke is már fel volt öltözve, egy szűk fekete farmer és egy fehér póló volt rajta, amin szépen átlátszódtak finoman kidolgozott izmai. A tűzhelyhez mentem és öntöttem  magamnak egy bögre gőzölgő teát, majd én is az asztalhoz akartam ülni, mikor Harry megfogta a kezem és az ölébe húzott. Anne mosolyogva nyugtázta magában, hogy vége van köztünk a mosolyszünetnek.

- Annyira sajnálom, hogy nem maradhattok tovább – sóhajtott fel őszinte szomorúsággal Harry anyukája.

- Én is szeretnék még maradni, Anne – vallottam be. – Jól esett ez a kis kikapcsolódás és Holmes Chapel olyan békés, meg ugye itt vagytok ti is – mosolyodtam el. – Csak azt sajnálom, hogy Robinnal nem tudtunk találkozni.

- Majd legközelebb – legyintett Anna kedvesen. – Ugye hamarosan megint meglátogattok minket? – kérdezte reménykedve.

- Persze, Anyu – nyugtatta meg Harry. – Még Karácsony előtt. Lassan készen leszünk az új albummal, akkor kapunk egy kis szünetet, de a majd még megbeszéljük a pontosabb időpontot.

- Az remek lenne! – mosolyodott el Anne. – Különben pedig nem is értem, hol lehet Gemma – mondta értetlenül. – Mindig korán szokott kelni. Ne is hallottam tegnap este, mikor jött haza. – Vissza kellett fojtanom és kitörni készülő nevetést, ezért beleittam meleg teámba, de Harry mellkasának szapora mozgásából éreztem, hogy ő is hasonló helyzetben van.

- Már éjfél után egy kicsivel itthon volt – legyintett a Göndörke.

- Biztosan csak jó volt a buli – védtem én is Gemmát.

- Ajánlom neki, hogy nem tett semmi hülyeséget – sóhajtott fel Anne. – Ha valami őrültséget csinált, esküszöm, hogy egy hétig ki sem mehet ebből a házból!

- Nyugodj meg, Anya! – szólt közbe Harry. – Ismered Gemmát, ő nem olyan! – legyintett ezzel nővérét védve. Ekkor pedig, mint ahogy a mondás tarja: „emlegetett szamár”, Gemma lépett be a konyhába. Az a pizsama volt rajta, amit még az éjszaka én segítettem ráadni, arca nyúzott, szemei karikásak voltak.

- Reggelt – morogta köszönésképpen.

- Jó reggelt, Drágám! – köszöntötte őt Anne hozzám hasonlóan, míg Harry csak rosszallóan nézett végig nővérén. – Milyen volt a tegnap este? – érdeklődött kedvesen.

- Hát, jó… buli volt – fogalmazta meg Gemma kicsit szűkszavúan.

- Nyúzottnak látszol, Kislányom. Mennyi alkoholt fogyasztottál? Leittad magad, mi? – vádolta meg Anne a lányát jogosan.

- Nem, Anya, dehogy is! – védekezett rögtön Gemma. – Csak… - gondolkozott el kifogást keresve.

- Gemma azt szeretné mondani, hogy tegnap este itthon hagyta a kabátját és eléggé megfázott – kelt Harry nővére segítségére.

- Igen – bólogatott hevesen Gemma. – Kapar a torkom és ráz a hideg – mondta és megerősítésként még egyet-kettőt köhögött is, talán túljátszva a dolgot.

- Akkor csak ülj le, kislányom! – nyomta le Gemmát az anyukája az egyik székre, majd az egyik szekrényből kivett egy pokrócot és gondosan betakargatta egyetlen kislányát. - Hozzak neked valamit? – kérdezte gondoskodón.

- Légyszi egy fájdalomcsillapítót, Anyu! – kérte fájdalmas arccal. – Hasogat a fejem…

- Mindjárt hozom – simogatta meg Anne Gemma fejét és eltűnt az ajtóban.

- Ez meleg helyzet volt – sóhajtottam fel.

- Ennél jobbat is kitalálhattál volna, Öcsi – morgott Gemma Harryre. – Most egy hétig színlelten kell, hogy beteg vagyok – nyögött fel.

- Inkább köszönd meg, hogy segítettem! – mondta Harry direkt hangosabban a kelleténél, mire Gemma összerándult.

- Csendesebben! – nyögte és fejét kezdte el masszírozni.

- Tudod, van egy mondás, biztosan ismered: aki éjjel legény az… - kezdte.

- …azt nappal hagyd aludni – mordult fel Gemma, nekem pedig muszáj volt felkuncognom.

- Én a „nappal lepény” variációját ismerem – húzta Harry a nővére agyát mosolyogva. A két testvér szópárbaját hallva kitört belőlem a nevetés.

- Fogd be, Okostojás! – morogott Gemma az öccsére. – Amúgy, Ash, köszönöm a tagnapi, vagyis mai… öhm… segítséget – mondta kissé szorongva.

- Nincs mit – vontam meg a vállam és megértően rámosolyogtam.

- Már itt is vagyok! – rikkantott fel Anne az ajtóból, mire Gemma a fejéhez kapta a kezét és fájdalmas arcot vágott. Én csak elfojtott mosollyal az arcomon kivettem egy kenyeret a kosártartóból és szorgosan kenegetni kezdtem. – Ezt idd meg és vedd be a gyógyszer! – utasította Anne gyengéden a lányát.

- Ti mikor indultok haza? – kérdezte Gemma, miután bevette a gyógyszerét.

- Miért? Ennyire várod, hogy elmenjünk? – cukkolta Harry nővérét. Gemma egy gyilkos pillantást lövellt felé én pedig csak erősen oldalba vágtam a könyökömmel.

- Pár órán belül – válaszoltam Gemma kérdésére. – Reggeli után összepakolunk, és már itt sem vagyunk. – Harry kezébe nyomtam a már kész szendvicset, és egy új kenyeret kezdtem készíteni, most már magamnak.

- Köszi – nyomott Harry egy cuppanós puszit az arcomra, és jóízűen a szendvicsbe harapott.

- Csináltam nektek egy kis sütit az útra! Vezess nagyon óvatosan, Kisfiam! – figyelmeztette Anne Harryt.

- Hát persze, Anya! – válaszolta Harry szófogadó kisfiú módjára. A Göndör hallgatta még Anne intelmeit, míg én már a kocsi mellett ácsorogtam a ház előtt, indulásra készen, csak a búcsúzás volt hátra.

- Nehogy azt mondjátok, hogy már mentek is haza! – hallottam meg egy nemkívánatos hangot a hátam mögül. Mikor megfordultam Vanessát láttam meg az út túloldalán, de elkerekedtek a szemeim, mikor megpillantottam rajta egy pont ugyanolyan farmer sortot, mint amilyet én viseltem. Rögtön elfogott a féltékenység és legszívesebben egy zsákot húztam magamra, mert neki annyival jobban állt. Olyan hosszú, vékony combjai és formás feneke volt, hogy én simán elbújhattam volna mellette.

- De, amint látod – morogtam és magamban azért imádkoztam, hogy nehogy átjöjjön az útnak erre az oldalára. Lemondóan sóhajtottam fel, mikor pár pillanat múlva már mellettem is termett és legszívesebben helyben elástam magam, mikor feltűnően végig mért és lealacsonyító pillantásokkal illetett. A többiek megkönnyebbülésemre felénk jöttek és rögtön elmúlt minden bizonytalanságom, mikor Harry csak egy rövid pillantásra méltatta Vanessát, viszont tekintete rajtam hosszan elidőzött. Szemét végigfutatta az én lábaimon, az én fenekemen és rám mosolygott azzal a kisfiús mosollyal, amiről minden lágy álmodik.

- Szia, Van! – köszönt Vanessának a Göndörke.  

- Harry! – ölelte meg a csaj az én Göndörömet. – Olyan csúnyán otthagytál tegnap! – ölelte át a nyakát, de meglepetésemre Harry ügyesen kibontakozott karjai közül és mellém állva átölelte a derekamat. Ahogy a féltékenység kezdett elszállni belőlem, az úgy ragadt át Vanessára. – De ne aggódj, megbocsájtok! – legyintett hamis mosollyal az arcán, ami inkább tűnt vicsorításnak.

- Lekötelezel – vonta össze a szemöldökét Harry.

- Majd bepótoljuk, ne aggódj! – legyintett.

- Az nagyon jó lenne, de mi pár percen belül indulunk haza – mondta Harry és igazából nem tudtam eldönteni, hogy igazából szeretne még találkozni a csajjal, vagy csak kedves volt vele. De Vanessa Harry barátja és ezt bármennyire is nem akarom, meg kell értenem, amíg Harry nem akar tőle többet barátságnál.

- Nem gond! Van egy csodálatos hírem! Jövő hónapban én is Londonba költözök! – visongta szinte ugrálva. Miért sejtettem, hogy nem fogunk ilyen könnyen megszabadulni tőle? Egyáltalán nem dobott fel a tudat, hogy pár hét múlva egy városban fogunk lakni. London hatalmas, én csak abban reménykedtem, hogy a város másik felébe költözik és elfelejti Harryt egy ideig, de erre őszintén szólva kevés lehetőséget láttam.

- Ez… fantasztikus – nyögte Harry, én pedig örömmel nyugtáztam magamban, hogy ő sem repes az ötletért. – Hát, azt hiszem nekünk mennünk kéne – jelentette ki Harry. Először Anne-hoz léptem elbúcsúzni, aki szorosan magéhoz húzott és nem várt szavakat suttogott a fülembe.

- Ne aggódj, Drágám, te sokkal csinosabb vagy nála – utalt ezzel Vanessára. – És Harry téged szeret, ezt ne feledd el!

- Köszönök mindent Anne – mosolyogtam rá hálásan, majd ellépve tőle Gemmához mentem és felváltva Harryt, megöleltem őt. Már sokkal jobban nézett ki, mint pár órával ezelőtt, azt hiszem, hatott nála a fájdalomcsillapító és egy kis sminkkel teljesen elfogadhatóan festett még így másnaposan is.

- Figyelj, Ash – suttogott a fülembe, hogy a többiek ne hallják. – Ha anya észreveszi, hogy eltűnt a váza, azt mondom, hogy elvitted szuvenírként, rendben? Rád úgysem lesz mérges, engem viszont kinyír, ha megtudja, hogy eltörtem – győzködött.

- Rendben – bólintottam kuncogva.

- Köszönöm – mondta halkan. Vanessát ügyesen kikerülve a kocsihoz igyekeztem és Harryt figyeltem, ahogy anyukájától búcsúzkodik.

- Vigyázz magadra, Kisfiam! – ölelte át Anne Harryt. – Ne egyél sok gyorskaját és időben feküdj le!

- Oké, meg valami? – sóhajtott fel Harry mosolyogva.

- Csak siess haza - mondta könnyes szemekkel. – Szeretlek – suttogta.

- Jaj, Anya, ne csináld, mert lelkifurdalásom lesz és még a végén itt maradok.

- De cuki! – visított fel Vanessa, mire legszívesebben leütöttem volna. Ehelyett csak Harryék aranyosságán mosolyogva beültem a kocsiba. Jó volt látni, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. Tudom, Harrynek milyen nehéz távol lennie a családjától, mert habár erről sosem beszél, mégis tudod, hogy mennyire hiányoznak neki. Harry miután egy gyors öleléssel Vanessától is elbúcsúzott, beült mellém az autóba.

- Indulhatunk? – kérdezte, miután egy gyors csókot nyomott a számra. Egy Mosolyogva egy aprót bólintottam, mire Harry elfordított a slusszkulcsot és ráhajtott az útra. Az ablakból még integettem Anne-éknek, majd egy kanyar után végleg eltűntek a szemem elől.

Az elmúlt pár napot azt hiszem, a mozgalmas szóval lehetne a legjobban leírni. Kétségbeesetten jöttem Holmes Chapelbe, viszont most annál boldogabban mentem el innen. Ez a kis város nagyon a szívemhez nőtt, ha eltekintünk a látogatásunk elejétől, akkor csak jó élményekben volt részem. Gemma még annál is kedvesebb volt, mint amit reméltem és rájöttem, hogy Anne milyen csodálatos nő. Ezek mellett pedig a tegnap estéről se feledkezzünk el, arról a tökéletes vacsoráról, amit Harry csinált nekem és hát az éjszaka sem volt semmi.

Fejemet az ülés támlájának döntöttem és a kialvatlanságtól lassan elkezdtek lecsukódni a szemeim és álomba merültem.

A kocsi leállására ébredtem fel. Nagyokat pislogva nyitottam ki szemeimet és kérdőn néztem Harryre, mivel egy benzinkútnál álltunk, annak ellenére, hogy a tank még bőven tele volt.

- Jó reggelt! – mosolygott rám Harry.

- Mit csinálunk itt? Miért álltunk meg? – kérdeztem kíváncsian.

- Csak veszek egy kávét. Fáradt vagyok, mivel az én drága nővérem miatt nem sokat aludtam az éjjel – vonta meg a vállát.

- A kávé nem megoldás – mutattam rá.

- Igazad van, viszont nem szeretnék vezetés közben elaludni és felcsavarodni egy fára, főleg, hogy te is a kocsiban ülsz – magyarázta.

- Rendben – bólintottam és egy hirtelen ötlettől vezérelve kipattantam a kocsiból. Átmentem Harry oldalára és kinyitottam az ajtaját, mire a Göndör értetlenül nézve kiszállt az autóból.

- Mire készülsz? – kérdezte.

- Majd én vezetek – jelentettem ki.

- Nyugi, Ash, erre semmi szükség. Iszok egy kávét és miden rendben – győzködött.

- De én már úgysem vagyok fáradt, neked pedig alvásra van szükséged – erősködtem. – Na, gyerünk! Vigyázok a kocsidra, ne aggódj!

- Rendben – sóhajtott fel. Megadva magát átment az autó másik oldalára és beszállt az anyós ülésre. Én is követtem a példáját és mér indítottam is a motort. – Köszönöm – mondta Harry gyengéden rám mosolyogva.

- Szívesen – suttogtam és egy lágy csókot leheltem Harry ajkaira, majd indítottam is a motort. Már a főúton vezetve Harryre pillantottam meg akartam kérdezni tőle, hogy mikor kezdődik az esti buli, de ekkor már az ülésben hátra dőlve édesen szuszogott.

Úgy egy óra múlva hajtottam be Harry garázsába, mivel az idő is kellemes volt és a forgalom sem volt túl nagy, így elég gyorsan haza is értünk.

Harry még mindig aranyosan, enyhén szétnyílt ajkakkal aludt mellettem. Nem volt szívem hozzá, de muszáj volt felébresztenem, ha még ma el oda akarunk érni a Niall szülinapjára.

- Harry – ébresztgettem halkan. – Itthon vagyunk – simítottam kezemet az arcára, mire lassan nyitogatni kezdte csillogó szemeit és halvány mosoly ült ki az arcára.

- És nem is haltunk meg – mondta csodálkozva.

- Vegyük úgy, hogy ezt nem hallottam és kezdjünk készülődni!

Egy rövid csipkés ruhát vettem fel, hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel. Hajamat megmostam és csak hagytam, hogy hullámos fürtjeim a vállamra omoljanak. A sminkkel sem vesződtem sokat, csak egy kis szempillaspirált használtam, kihúztam a szemem és szájfénnyel bekentem a számat. Végignéztem magamon az egészalakos tükörben és megelégedve kinézetemmel késznek nyilvánítottam magam.

Mikor visszamentem a hálónkba, Harryt a Noel által összetörött szekrénynél találtam meg. Gondterhelt arccal méregette a bútordarabot, miközben már ő is majdnem készen volt, egy szűk, fekete farmer volt rajta és a haja is tökéletesen be volt lőve, csak a felső hiányzott róla, így rálátást nyerhettem finoman kidolgozott izmaira, mire lepkéim feléledtek a gyomromban. 

- Mi a baj? – kérdeztem. Hátulról átöleltem és apró puszikkal halmoztam el a vállát, bármit megtettem volna, hogy elűzzem a fejében kavargó terhelő gondolatokat.

- Azt hiszem, holnap veszek egy új szekrényt – jelentette ki és ellépve tőlem egy fehér inget vett ki az egyik fiókjából, de arca még mindig nem enyhült meg. Valamiért úgy éreztem, hogy a Noel-dolgon rágódik.

- Harry, - mentem közel hozzá, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen – mi a baj? – tettem fel újra a kérdést.

- Nincs semmi baj – erőltetett arcára egy halvány mosolyt.

- Feszült vagy. Kérlek, mondd el, mi bánt – fogtam meg a kezét.

- Nem tudom, én csak… - kereste a szavakat.

- Noel, igaz? Miatta vagy ilyen?

- Csak rossz emlékek – vallotta be.

- De nincs miért aggódnod. Noel már a börtönben van és valószínűleg élete végéig ott is marad, hisz’ megölt egy embert – nyugtattam.

- Tudom. Tudom, csak bárhova nézek ebben a szobában, képek villannak a fejembe, próbálom őket kizárni, de nem megy – suttogta.

- Nem fog téged többször bántani – ígértem halkan.

- Nem erről van szó – rázta meg a fejét. – Rohadtul nem érdekel, hogy velem mit csinált, de akárhova nézek, azt látom, hogy téged csókol és fogdos – ült le az ágyra meggyötört arccal. Csendesen leültem mellé és átkaroltam a nyakát.

- Sajnálom – suttogtam a fülébe.

- Ne sajnáld, nem a te hibád – sóhajtott fel. – Én nem tudtalak megvédeni. Megígértem, hogy mindig vigyázni fogok rád és megvédelek. – Tisztán emlékeztem erre az ígéretére, mikor a hotelben egy szörnyű rémálom után csak Harry védelmező karjai adtak megnyugvást. – De nem tudtam tartani a szavam, nem voltam elég erős – suttogta. – Ha te nem vagy ott, lehet, hogy nem lett volna kihez hazajönnöd.

- Ne, ne okold magad – mondtam gyengéden. – Hadd elvezzem ki, hogy egyszer én voltam a szuperhős és nem pedig te – próbáltam kicsit jobb kedvre deríteni őt, ami talán sikerült, mert halványan, de legalább őszintén elmosolyodott. – Megint megtenném, ugye tudod?

- Tudom – húzott szorosan magához. Nem vártam, hogy megköszönje, azt hiszem, én sem lennék boldog, ha Harry valakivel lefeküdne, még ha miattam teszi is. Na jó, be kell vallanom, ez így elég fura. De hát a mi kapcsolatunk sosem volt zökkenőmentes, mindig valami közbeszólt a boldogságunkba, de talán ezt is vagyunk ilyen erősek. Ezekből az átlépett akadályokból látszik, hogy mennyire is szeretjük egymást. Talán mások már régen feladták volna, de mi nem, mi kitartunk egymás mellett, azért hiszek én annyira a szerelmünkben.

- Na, ebből elég volt! – pattantam fel és mosolyogva csípőre tettem a kezem. – Egy buliba megyünk, vagy mi a fene, mi pedig itthon itthon ülünk ilyen síri hangulatban! Noel már múlt, felejtsük el és húzzunk el arra az átkozott partyra! – Harry szájára mosoly húzódott, hogy végignézett rajtam. Felállt az ágyról és felém közeledett.

- Nem kell elmennünk – nyomott neki a falnak.

- De muszáj – suttogtam letaglózva hirtelen hangulatváltozásától.

- Nem is akarsz te igazából menni – vádolt meg.

- Dehogynem akarok! – vitatkoztam.

- Engem nem versz át – suttogta a fülembe. – Azért húztad fel ezt a szexi ruhát, mert tudtad, hogy az lesz a vége, hogy nem megyünk sehova – lehelete csiklandozta a bőrömet, mire kirázott a hideg.

- Nem, Harry! Nem is reménykedj! – mondtam remegő hangon. – Öltözz és indulunk! – jelentettem ki és kiszabadultam karjai közül, különben a végén még tényleg itthon maradtunk volna. Lehajoltam földön fekvő ingéért és felé nyújtottam. Harry megragadta a csuklóm és magához húzva forró csókot lehelt ajkaimra. Miután szétváltunk, kótyagos fejjel indultam a lépcső felé, miközben hagytam, hogy Harry végezzen az öltözéssel.

- Ash! – szólt utánam.

- Igen? – fordultam vissza.

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.

- Köszönöm – sütöttem le a szemem elpirulva. Harry már teljesen elkészülve összekulcsolta ujjainkat és levezetett a lépcsőn. – Akkor érezzük jól magunkat! – sóhajtott fel mosolyogva és lovagiasan kitárta előttem a bejárati ajtót, én pedig kiléptem a hűvös, őszi levegőbe. A szél kicsit csípte az arcomat, de gyorsan a hátamra kanyarítottam vékony bőrdzsekimet és valamiért úgy éreztem, hogy egy felejthetetlen éjszakának nézünk elébe.