Térdeim alá nyúlva a mellkasához emelt menyasszonyi stílusban, majd óvatosan lefektetett ideiglenes ágyára, de mindez alatt egy pillanatra sem szakította meg szenvedélyes csókunkat. Olyan erővel csókolt, hogy szinte már sajogtak ajkaim, de mégis egyre többet és többet akartam belőle. Szorosan öleltük egymást azt remélve, hogy egyetlen lázas csók eltörli az elmúlt hetek fájdalmát, pedig mindketten tudtuk, hogy az lehetetlen. Viszont éreztem, hogy minden érintéssel egyre jobban beheged a szívemen tátongó seb, és habár a csók nem tudott elfeledtetni mindent, azért pár percre végre úgy érezhettem, hogy minden újra tökéletes.

- Harry… várj… - mormoltam, és kissé eltoltam őt magamtól. Épp időben eszméltem fel, mikor rajtam már nem volt felső, és nadrágom gombjai sem szorítottak tovább, míg Harry testét már csak egy alsónadrág és zokni takarta.

- Mi a baj? Nem akarod? Várjunk vele még? – kérdezte zihálva, ahogy kezeivel a fejem mellett, a párnán támaszkodott. Szemei kíváncsian fúródtak enyéimbe, mégis semmi sértettséget vagy csalódottságot nem láttam bennük, viszont annál több megértést és gyengédséget.

- Nem erről van szó – mosolyodtam el. – Viszont Louis és El két szobával vannak csak arrébb, és annyira kellemetlen lenne – vallottam be.

- Semmi gond – mosolyodott el szélesen. – Tudod, hányszor hallottam őket az elmúlt hetekben? – húzta fel a szemöldökét, mire halkan felkuncogtam.

- Nem bírnám ki Lou idióta beszólásait – mondtam még mindig mosolyogva.

- Rendben – nyomott még egy gyors csókot ajkaimra, aztán lemászott rólam, és gyorsan felszedte a földről ruháinkat, majd nekem dobta felsőmet. Egy pillanat alatt felöltöztem, de addigra már Harry is készen volt, és bőröndjéhez lépve kezdte pakolni a dolgait.

- Mit csinálsz? – kérdeztem mögé állva, miközben átkaroltam derekát.

- Szerintem ideje lenne hazaköltöznöm – mondta, miközben rám sem nézett, csak tovább csomagolt. Elengedtem, és mellé léptem, majd elkezdtem összehajtani a ruháit, és a kezébe adtam őket. Hálás mosollyal köszönte meg, és nem utasította vissza segítségemet. – Átjöhetnél hozzám, ha van kedved – ajánlotta. – Főzök neked vacsorát, aztán megnézhetnénk egy filmet, és még mindig van mit megbeszélnünk. Szóval mit gondolsz?

- Szívesen nálad tölteném az estét – mosolyodtam el.

- Akkor talán búcsúzzunk el Louis-éktól, és mehetünk is – ajánlotta, miközben kezébe vette bőröndjét. Előreengedett az ajtóban, és mindketten valahogy képtelenek voltunk abbahagyni a mosolygást, ahogy lementünk a lépcsőn.

- Már mentek is? – biggyesztette le Eleanor alsó ajkát, ahogy beléptünk a nappaliban, ahol Louis-val együtt összebújva filmet néztek. – Nincs kedvetek még maradni csak egy nagyon kicsit? – ajánlotta reménykedve, ahogy mindketten felálltak, és felénk jöttek.

- Hagyd őket, El – mondta Lou lágyan barátnőjének. – Biztosan szükségük van egy kis időre. Kettesben – húzogatta szemöldökét sejtelmesen. Éreztem, ahogy elpirul az arcom, míg Harry csak megforgatta szemeit.

- Köszönjük a segítséget – öleltem meg Elt, majd Louis-t is. Eleanor kikísért a kocsimhoz, míg a két fiú még halkan váltott egymással pár szót. Azonban egy pillanat múlva már meg is jelentek mögöttünk. Louis még súgott valamit Harrynek, majd megpaskolta a vállát, mire a Göndörke barátságosan elmosolyodott. Kíváncsi voltam, hogy Louis mit mondatott Harrynek, viszont nem akartam rákérdezni, és tudtam, hogy ez a beszélgetés már örökké titok marad előttem.

Harry egy gyors puszit nyomott még az arcomra, majd beült a kocsijába, mire én is így tettem az enyémmel. A Range Rover hátsó lámpája kigyulladt, ami azt jelentette, hogy Harry beindította a motort. Még integettem Louis-éknak, majd én is mosolyogva elindultam a régen már otthonomnak nevezett ház felé.

Mikor megérkeztem, már a garázs ajtaja hívogatva, tárva állt, és mikor kiszálltam kocsimból a sötétben éreztem, ahogy Harry karjai derekam köré fonódnak, és egy lágy csókot nyomott ajkaimra, mire halkan felkuncogtam. Alig pár perce váltunk csak el egymástól, de máris hiányzott, el sem tudtam hinni, hogy kibírtam nélküle akár heteket is.

- Vacsorát ígértél nekem – súgtam, miután kissé eltoltam magamtól. Már sokkal jobban éreztem magam, és kezdtem kicsit éhes is lenni.

- Rendben – sóhajtott. – De nem utasíthatsz mindig el – figyelmeztetett, és habár a sötétben nem láthattam, el tudtam képzelni ajkain azt a jól ismert kacér mosolyt, mitől gödröcskéi tökéletesen kirajzolódnak.

- Éhen halok – vallottam be, mire felnevetett.

- Gyere, rendelünk valamit – fogta meg a kezem, és finom maga után húzva bevezetett a házba, és felkapcsolta a villanyt.

- Meg akarod úszni a főzést? – húztam fel a szemöldököm, miközben ledobtam cipőimet. – Azt ígérted, hogy te készítesz nekem vacsorát – emlékeztettem. – Kár volt eljönnöm?

- Ha megígértem, akkor főzök neked – sóhajtott fel megadva magát.

- Mit szeretnél? – lépett be a konyhába, és kinyitotta a szekrényt hozzávalók után kutatva. – Van itthon tészta, meg… tészta – nézett felém kérdőm.

- Oké, a tészta jó lesz – nevettem.

- Ja, meg van… - nyitotta ki a hűtőt is. – Felvágott… de az is romlott, mint a banán és az összes gyümölcs, de van a fagyasztóban valami hús, és találtam sajtot, meg tejet is.

- Hadd nézzem! – álltam mellé nevetve. Szörnyen látszott a hűtőn, hogy Harry hetek óta nem volt itthon, mert lassan szelektálni kezdtem, és kidobtam minden romlott élelmiszert, így szinte semmi sem maradt a hűtőben, csak sajt, tej, darált hús és hagyma. – Holnap el kellene majd menni a boltba – jegyeztem meg.

- Meglesz – bólintott, majd a tej felé nyúlt, és beleivott a dobozba. Már éppen rá akartam szólni, mikor eltorzult az arca, és a mosogatóba köpött mindent, ami a szájában volt. – Ez is romlott – mondta undorodva, majd gyorsan kiöblítette a száját egy kis vízzel.

- Most végre megkaptad! – tapsoltam egyet elégedetlen. – Annyiszor megmondtam, hogy ne a dobozból idd a tejet, és most itt az eredménye, hogy nem hallgattál rám! – kiáltottam kárörvendően.

- Ez hiányzott csak az elmúlt hetekben – mondta szemét forgatva.

- Hogy rád szóljak, hogy ne igyad a dobozból a tejet? – húztam fel a szemöldököm kérdőn.

- Még talán az is – vonta meg a vállát édesen mosolyogva. – De legfőképpen az, hogy legyen valami élet ebben a házban. Utálok egyedül lenni. Nélküled annyira magányos voltam itt – vallotta be. – De többet már nem lesz így, ugye? – kérdezte reménykedve, ahogy összekulcsolta ujjainkat.

- Mire gondolsz? – kérdeztem halkan.

- Költözz vissza! – kért hatalmas, könyörgő szemekkel.

- Nem tudom – húztam el a számat. – Nem hiszem, hogy ez jót tenne a tervemnek, miszerint önállósodni kezdek.

- Az, hogy nálam laksz, még nem befolyásol semmit.

- Harry, nem akarok eltartott lenni. Dolgozni akarok, pénzt keresni, és saját magam fizetni a számláimat – érveltem.

- Fizetheted a benzint a kocsidhoz – mutatott rám.

- Te is tudod, hogy nem így értem! – vertem oldalba, de Harry szemei meg sem rebbentek, és kitartóan bámult az enyémekbe.

- Rendben – emelte magam elé kezeit védekezőn. – Fizetheted a gázt.

- A gázt és a vizet – alkudoztam összehúzott szemekkel.

- Ash, nagy ez a ház, és a számlák is sokkal nagyobbak, mint egy kis lakásban, ahova költözni készültél – győzködött.

- De itt nem kell fizetnem albérletet sem – vágtam vissza rögtön, mire Harry egy hatalmasat sóhajtott.

- Gáz és a fél villanyszámla? – ajánlotta.

- Gáz és minden más kiadás, beleértve az élelmiszereket, és a takarítószereket – nyújtottam felé a kezem. Egy pillanatig elgondolkodva szemezett felé tartott tenyeremmel, majd végül sóhajtva megadta magát.

- Áll az alku! – csapott tenyerembe, és megrázta a kezemet.

- Akkor holnap már én intézem a vásárlást – vigyorodtam el lelkesen.

- De csak miután áthoztad ide minden cuccodat – emlékeztetett.

- Rendben, de most már ideje lenne megcsinálni a vacsorát, mert lassan éhen halok – kuncogtam.

- Összedobok valamit – adott egy gyors puszit a homlokomra, majd a tűzhely felé sétált. Kíváncsi voltam, hogy mit fog összehozni abból a pár hozzávalóból, amit még a hűtőben találtunk, de olyan éhes voltam, hogy szinte bármit magamba tudtam volna tömni.

- Addig elmegyek lefürdeni, és átöltözök – mondtam, majd elindultam az emeletre, mikor a főzésre koncentrálva egy aprót bólintott.

Felsiettem a lépcsőn, és azonnal a fürdőbe igyekeztem. Arra gondolva, hogy Harry úgyis csak pár perce kezdte el a főzést, ahelyett, hogy a zuhanykabinhoz mentem volna, a kádba kezdtem vizet engedni, hiszen időm volt még bőven. Habfürdőt raktam a vízbe, aztán pedig levetkőztem, és kerestem magamnak, majd kikészítettem egy törölközőt. Beléptem a kádba, és lassan ereszkedtem bele a forró vízbe. Minden másodperccel éreztem, hogy izmaim ellazulnak, hiszen a mai napomat biztosan mondhatom, hogy nem a béke és nyugalom övezte. A sok stressz és idegeskedés most jött csak ki rajtam, és a jóleső melegség hatására lecsukódtak a szemeim. Azt hiszem, elaludhattam fürdés közben, mert fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, mikor újra kinyitottam szemeimet a fürdő ajtajának nyitódására. Nem csodálkoztam, mikor Harry kukkantott be, de azonnal magam elé kaptam kezeimet, és karommal takartam meztelen testem féltett részeit, habár még a fürdőkád tele volt habbal, és a fehér takarót képző buborékok tökéletesen elrejtettek.

- Nem kell szégyenlősködnöd, nincs itt semmi olyan, amit még nem láttam volna – kacsintott rám kacéran, én pedig ellazítottam saját testem köré font karjaim ölelésén, de a kezembe vettem egy nagy adag habot, és ügyesen Harryt céloztam meg vele. A Göndörke viszont csak édesen felnevetett, és beljebb lépett a fürdőbe, majd becsukta maga után az ajtót, hogy ne szökjön ki a meleg. – Csak szólni akartam, hogy kész van a vacsora – lépett a kád mellé, majd leereszkedett a padlóra velem szemben.

- És legalább valami ehetőt sikerült összehoznod? – kérdeztem szélesen elvigyorodva.

- Nem szeretem fényezni magam, de ezt imádni fogod – kacsintott büszkén, én pedig csak megforgattam a szemem túlzott magabiztosságán.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg hirtelen.

- Persze – vonta meg a vállát, és egyik kezét a vízbe merítve próbálta meg elzavarni a testemet takaró habokat. Gyorsan rácsaptam ujjaira, és lefröcsköltem egy kis illatos vízzel, mire hangosan felnevetett, de visszahúzta a kezét. – Szóval, mit is szerettél volna kérdezni?

- Ja, igen! – emlékeztem. – Ha teljesen másképp alakultak volna a dolgok, tényleg kiléptél volna a bandából? – kérdeztem kíváncsian, miközben ujjaimmal játszottam a meleg vízben.

- Igen. Komolyan gondoltam a dolgot – vallotta be semleges arckifejezéssel.

- Most kezdjem el azt feltételezni, hogy elvesztetted az épelméjűségedet? – néztem fel rá összeráncolt szemöldökkel.

- Rendben, bevallom, hogy először nem igazán akartam – bökte ki végre. – Azt hittem, hogyha meghallod, hogy erre is képes lennék a kapcsolatunkért és érted, akkor visszajössz majd hozzám. Viszont mikor hozzám vágtad azon a jól kitervelt vacsorán, hogy nekünk már végleg befellegzett, bármit teszek is, akkor megmakacsoltam magam, és szabadulni akartam az egésztől. Mindenki annyira meg akarta mondani, hogy nekem mi a jó, csak engem nem hallgattak meg, ami még jobban eltaszított a maradástól. Aztán rájöttem, hogy a sok előnye mellett mennyi minden elvesztettem a hírnév miatt.

- És mégis mit gondoltál? – kíváncsiskodtam tovább. – Milyen terveid voltak a kilépés után?

- Azt hiszem, egy kis időre hazaköltöztem volna Holmes Chapelbe, aztán elutaztam volna jó messzire, ahol újrakezdhettem volna mindent. Sok pénzem van, több mint, amennyire szükségem lenne, bőven elég, hogy valahol messze tiszta lappal indítsak. Viszont a zenélésen kívül nem nagyon értek máshoz, szóval gondolom, attól nem igazán távolodtam volna el – magyarázta gondolataiba mélyedve.

- Most mit gondolsz erről az egészről? Még mindig ki akarsz lépni, és magad mögött hagyni mindent?

- Nem. Nem igazán – rázta meg a fejét. – Talán elvesztettem a régi barátaimat, de szereztem újakat. Távol vagyok a szüleimtől, de itt vannak nekem a fiúk és a rajongók. De mikor elmentél, úgy éreztem, hogy senki nem áll már mellettem. Viszont most, hogy itt vagy, és minden megint értelmet nyert… - vonta meg a vállát. – Akarod, hogy maradjak? Most már biztosan nem mennék el, de te szeretnéd, hogy kilépjek a bandából? – nézett fel rám kíváncsian.

- Nem, egyáltalán nem – ráztam meg a fejem. – Tudod, hogy utálom a hírnévvel járó dolgokat, de el sem tudnám képzelni, hogy te mást csinálj. Ez tesz téged boldoggá, én pedig örülök a sikereidnek, és szörnyen büszke vagyok – mosolyodtam el őszintén. Kissé felé hajolva egy lágy csókot nyomta puha ajkaira. Kezeit vizes hátamhoz vezette, míg az én nedves ujjaim göndör fürtjei közé túrtak, de őt egyetlen csepp víz sem zavarta. Elmosolyodtam, ahogy forró ajkaink képtelen voltak elhagyni egymást, de percek múlva valahogy mégis visszadőltem a lassan kihűlő, de még kellemesen meleg vízbe. Azonban Harry egyik kezemet magánál tartotta, és édesen játszadozott az ő hatalmas tenyeréhez képest apró ujjaimmal. Pólója és haja is itt-ott egy picit vizes volt, de ő nem igazán zavartatta ezzel magát.

- Azt hiszem, hogy én még tartozom egy bocsánatkéréssel – ráncolta össze szemöldökét, miközben összefűzött ujjainkat tanulmányozta.

- Mire gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Sajnálom, hogy nem én szóltam neked a turnéról, és mástól kellett megtudnod – nézett fel rám őszinte megbánással.

- Semmi baj, Harry. Nem érdekes az egész – ráztam meg a fejem, hiszem emiatt a szívemben már csak egy kis neheztelést sem éreztem.

- De igenis az, mert ha azonnal szólok róla, akkor ez az egész meg sem történik. Csak annyira beteg voltál – mondta halkan. – Nem akartalak ezzel is felzaklatni. Azt akartam, hogy a lehető legboldogabbá tudjalak tenni, és képtelen voltam ezzel az egésszel csak fájdalmat okozni neked.

- Megértettem volna – mondtam lágyan. – Biztos nem lehet kis dolog, ha ennyire féltél elmondani, de örültem volna nektek – szorítottam meg biztatóan ujjait.

- Most már tudom. – Ez volt minden, amit mondott, és egy halvány mosolyt varázsolt ajkaira.

- Viszont én még mindig nem tudom, hogy miről van szó? Mindenkitől hallom ezt a turnét, de konkrétat még senki sem mondott eddig, pedig kíváncsi lennék rá, hogy mi körül megy ez a nagy felhajtás – vallottam be kissé frusztráltan.

- Uh… - túrt kissé idegesen göndör fürtjei közé. – Az ősszel kezdődik, ami még elég távol van, szóval lesz időnk kitalálni addig valami megfelelő megoldást.

- Mire kellene megoldást találni? – kérdeztem értetlenül. – Ez nem olyan, mintha évekre a világ másik felébe költöznél.

- Nem évekre, hanem hat hónapra – mondta ki végül.

- Fél évre? – tátottam el a számat, és lefagytam ültömben. – Hová?

- Először végigjárjuk Amerikát, aztán jön Ausztrália, majd Kelet és végül Európa – tájékoztatott.

- És mikor lesznek a szünetek? – kérdezgettem tovább reménykedve.

- Minden nagyobb utazás előtt, szóval úgy havonta-kéthavonta pár nap – nézett kissé elveszett ábrázattal.

- Oké, semmi gond. Megoldjuk – mondtam, miközben agyam eszeveszettül elkezdett kattogni valami elfogadható megoldást keresve.

- Most, hogy már nem kell többet kezelésekre járnod, esetleg velünk is jöhetnél. Paul csak egy-két hétig tart velünk, itthonról intézi az ügyeket, de biztosan nem bánná, és a többiek is mind örülnének neked – ajánlotta fel.

- Nem tudom, Harry – ráztam meg a fejem. Elkezdtem felállni a kádból, mert többé már nem esett jól a lassan kihűlő, illatos fürdő. Harry azonnal követte mozdulataimat, és amint kiléptem a puha szőnyegre, rám terítette az előzőleg már kikészített törölközőt. – Csak jövő héten megyek ellenőrzésre, hiszen még nem lehet tudni semmit. Talán rosszabbodott az állapotom, és további kezelésekre van szükség. Különben is, nekem már munkám van, Harry. Nem tudom megoldani, hogy fél évig világot járjak – sóhajtottam, ahogy megálltam előtte.

- Ash, minden rendben lesz – válaszolt rögtön. – Láthatóan sokkal jobban vagy, az a munka pedig nem is neked való. A te tehetségeddel nem pakolgathatsz egész nap könyveket.

- Ne szóld le a munkámat! – húztam fel az orrom kissé sértetten. – Te is nagyon jól tudod, hogy a sikerért meg kell dolgozni. Meg kell mászni a létrát, mert senki sem fog azonnal a tetejére rakni.

- Sajnálom, de te ennél akkor is többre vagy hivatott. Gyere vissza a bandába, és máris meg van oldva az egész.

- És mégis melyik barátodat szeretnéd kirúgatni, hogy a helyébe léphessek? – húztam fel a szemöldökömet.

- Igazad van – sóhajtott. – Akkor mi lesz? Fél évig ne lássalak? – kérdezte kissé kétségbeesetten.

- Nem, ez nincs is benne a lehetséges opciókban – ráztam meg a fejem azonnal határozottan. – Ha kell, utazok minden hétvégén és a szabadságokon, te pedig hazajössz, mikor van egy kis időd. Valahogy megoldjuk, és kitalálunk valamit, hiszen úgy is annyi időnk van még addig. Átvészeljük ezt az időszakot is valahogyan – mondtam biztatóan. 

- Én pedig már attól féltem, hogy újra elveszítelek, ha megtudod ezt az egészet – nevetett fel kínosan, és újra beletúrt a hajába.

- Őrülten hiányozni fogsz minden egyes perben, de emellett legalább ennyire büszke is leszek, és amikor csak tudok, ott leszek a koncerteken, és csodálva nézek majd fel rád az első sorból – ígértem halvány mosollyal az arcomon.

- Istenem, fogalmam sincs, mit tettem, hogy kiérdemeltelek téged – vigyorodott el hitetlenül. Szemei hálásan és csodálkozva csillogtak, miközben kezét az enyémre simította.

- Cserébe kérhetek valamit? – kérdeztem.

- Bármit – vágta rá azonnal.

- Esetleg kaphatnék pár ruhát? Nem szeretnék egész este egy törölközőben rohangálni – kuncogtam.

- Bármennyire is csábító, hogy egy törölközőben vagy akár anélkül lássalak egészen reggelig, megkapod, amit kérsz, mert úgy is tudom, hogy nem sokára lekerülnek majd rólad  azok a ruhák – kacsintott, majd egyedül hagyott a fürdőben elképedt vigyorommal együtt.

- Harry, gyere csak ide egy picit! – kiabáltam, ahogy felkapcsoltam a nappaliban a villanyt, és tátott szájjal néztem végig a megdöbbenéstől a felforgatott szobán. – És hozz egy szemeteszsákot is! – tettem még hozzá. Harry a vacsorához terített, míg én már a Göndörke egy pólójában és boxerében benéztem a nappaliba, hogy filmet válasszak az estére, de a szobában elég megdöbbentő látvány fogadott. Úgy éreztem, mintha valami katasztrófahelyszínre léptem volna be. Eldobott sörösdobozok és mindenféle alkoholos üvegek feküdtek szanaszét a többfajta kajás- és pizzás dobozok mellett. A levegőben pedig valami szörnyű szag terjedt, ami legnagyobb valószínűséggel egy romlott ételtől származott.

- Mi tört…? – lépett be Harry is a nappaliba egy szemeteszsákkal a kezében kissé értetlen arccal. Azonnal megállt mondata közepén, és ő is elképedve nézett végig a szobán. – Erről teljesen megfeledkeztem – vallotta be, miközben magát szégyellve fejét vakarta. Halkan felkuncogtam, majd átvágva a nappalin az első dolgom volt, hogy kinyissam az ablakot, hogy kicsit kiszellőzzön a szoba. Persze a szag forrását kellett megtalálni, hogy végleg eltűnjön a szörnyű bűz, így kivettem Harry kezei közül a zsákot, és elkezdtem felszedni a szemetet. – Héj, nem kell ezt csinálnod! – szólt Harry azonnal. – Majd holnap hívok valakit, hogy kitakarítson, és különben is kihűl a vacsora.

- Csak legalább a szemetet kellene összeszedni.

- Rendben, segítek – mondta azonnal, és követte példámat.

Egy kis idő múlva megtaláltuk a bűz forrását, egy majdnem teli kínais dobozt. Persze a nappali még messze nem volt tiszta, egy porszívózás sem ártott volna neki, a bútorokról pedig le kellett volna törölni az odaszáradt étel- és sörfoltokat, de legalább kezdett a helyiség kicsit hasonlítani régi önmagára.

- Köszönöm – adott egy gyors csókot a számra, ahogy kivette a kezemből a zsákot. – Ezt kidobom, te addig menj kezet mosni, utána pedig ehetünk. – Egy aprót bólintottam, és elindultam a fürdőbe. 

Épp vizes kezemet töröltem meg, mikor megszólalt a csengő. Elképzelni sem tudtam, hogy ki lehet az ilyenkor, hiszen már régen besötétedett. Hallottam, ahogy Harry ajtót nyit, majd elkerekedtek a szemeim, mikor felismertem látogatónk hangját. A bejárat felé siettem, majd megálltam az előszoba ajtajában.

- …épp ideje volt, hogy hazaköltözz! – lelkesedett Vanessa. Utáltam, amiért ebbe az estébe is bele kellett szólnia. Kíváncsi voltam, mi lesz Harry reakciója, de azonnal a kétségbeesés fogott el, mikor megszólalt.

- Nincs kedved itt vacsorázni? Most főztem tésztát, eleget neked is – ajánlotta kedvesen. Nem tudtam mire vélni viselkedését, és teljesen összezavarodtam.

- De, szívesen – vágta rá azonnal Vanessa. – Más vagy, mint mikor múltkor találkoztunk – jegyezte meg. - Olyan… boldognak tűnsz.

- Az is vagyok – válaszolta Harry lágysággal a hangjában, mire minden értetlenségem ellenére azonnal egy halvány mosoly húzódott ajkamra. Nem akartam, hogy hallgatózáson kapjanak, ezért a konyhába igyekeztem, ahol gyorsan írtam Apának egy sms-t, miszerint nem alszok ma este otthon, de reggel találkozunk. Ezután nem is kellett sokat várnom, míg Harry és Vanessa megjelentek a konyhában.

- Ó, helló! – köszöntem a meglepettet játszva. Fogalmam sincs, hogy reagáltam volna, ha az előbb nem hallottam volna őket, de így legalább sikerült kicsit megőriznem a hidegvéremet.

- Vanessa is velünk vacsorázik, ha nem gond – tájékoztatott Harry, ahogy mellém lépett, és egyik kezét derekamra simította.

- Nem gond, persze – bólintottam egy aprót, miközben hatalmas mosolyt varázsoltam arcomra, majd kérdőn néztem fel Harryre, aki egy apró csókot nyomott arcomra.

- Szeretlek – súgta ezt a rövid szót a fülembe, ami elég volt ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak. Nem értettem, milyen játékot játszik Vanessával, de szívesen követtem őt mindenben.

- T-ti akkor most megint együtt vagytok? – kérdezte a lány dadogva, kikerekedett szemekkel.

- Igen, de gyere, és ülj le! – hívta Harry.

-  Mindjárt hozok neked is egy terítéket – mondtam a lehető legkedvesebben, pedig legszívesebben a fejéhez vágtam volna a kezemben lévő tányért.

- Azt hiszem, nekem inkább mennem kellene. Nem akartam megzavarni az estéteket – próbált kibújni a meghívás alól. Láthatóan kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát.

- Ó, egyáltalán nem zavarsz! – legyintett Harry, kihúzott nekem egy széket az asztalnál. – Mindig szívesen látjuk a régi barátokat, főleg téged. Különben is olyan sokat segítettél nekünk – mosolyodott el Harry színpadiasan. Vanessa csak egy nagyot nyelt, és szótlanul helyet foglalt velem szemben. Sosem volt valami okos, de könnyen kitalálhatta, hogy az egész maghívás egy játék, és  mindenki tud mindenről.

- Ez nagyon finom – dicsérte meg Vanessa lelkesen a tésztát, ami valóban nagyon finomra sikeredett, Harry nagyon kitett magáért. Én mégsem tudtam olyan sokat enni, mert nem értettem, hogy mi Harry célja ezzel az egész színészkedéssel. Csak arra vártam, hogy végre vége legyen ennek a stresszes napnak, arról nem is beszélve, hogy a tegnapi kezelés miatt még mindig nem éreztem magam túl jól. – Szinte el sem hiszem, hogy ezt te csináltad.

- Ugye? – nézett fel a tányérjából Harry. – Egy ilyen szánalmas és szerelemtől elvakult embertől nem vártál volna ilyet, igaz? – húzta fel a szemöldökét. Vanessa torkán abban a pillanatban megakadt a falat, és heves köhögésben tört ki. Gyorsan töltöttem neki egy pohár vizet, mert bármennyire is gyűlöltem őt, mégsem akartam, hogy a szemem láttára fulladjon meg.

- É-én… én nem… - dadogott össze-vissza, miután sikerült kiküszöbölnie a fuldoklást. Azt hiszem, mostanra tejesen összeállt neki a kép.

- Te mit nem? – húzta fel a szemöldökét Harry, miközben tányérjára rakta villáját, és beleivott almalevébe. – Nem te vagy az oka annak, hogy szétmentünk Ash-sel? Nem hazudtál? Nem játszadoztál velem? – Harry hangja meglepően, és mégis félelmetesen nyugodt volt.

- Csak szívességet tettem neked – horkant fel Vanessa mellkasa előtt összefont karokkal. Elégedetten nézett végig kettőnkön.

- Tudod, mit? Igazad van – állt fel Harry. Legszívesebben én is hasonlóan tettem volna, és felmentem volna a hálóba bevetve magamat Harry hatalmas ágyába, hiszen ez kettejük beszélgetése volt. Viszont Harry valamilyen oknál fogva azt akarta, hogy mellette legyek. Talán csak a támogatásomra volt szüksége, így vele maradtam. – Végre sikerült teljesen kiismernem téged, Ash-sel pedig jobban szeretjük egymást, és erősebben összetartunk, mint valaha. Ezt pedig csakis neked köszönhetjük.

- Szánalmasak vagytok – sziszegte Vanessa, ahogy ő is felpattant a helyéről. – Mindketten nevetségesek vagytok, meg ez az egész dolog, ami köztetek van, és szerelemnek hívtok. Csak egy nagy bohóckodás az egész. Nem is kellett sokat tennem, hogy tönkre tegyem, ezt a „nagy szerelmet” – gúnyolódott.

- Mit tudsz te a szerelemről, Vanessa? – nevetett fel Harry keserűen. – Sosem szerettél engem, sem senki mást. Mindig is csak a hírnevem és a pénzem érdekelt téged.

- Nem látod, hogy mennyivel többet tudnék adni neked, mint ő? – bökött felém gúnyosan, mire lesütöttem a szemem. Úgy éreztem, Vanessának valamilyen szinten igaza volt. – Tökéletesek voltunk együtt, mindenki láthatta.

- Kiről beszélsz? – húzta fel Harry a szemöldökét. – A családom sosem kedvelt. Az otthoni barátaim is legszívesebben elkerültek, a mostaniak pedig őszintén gyűlölnek téged azért, amit velünk tettél. Ash-t veled ellentétben pedig mindenki családtagnak tekinti, és a rajongók is imádják.

- Ezt még nagyon meg fogod bánni! – sziszegte Vanessa, és ha ölni tudott volna szemeivel, akkor Harry már biztosan nem élne. – Rá fogsz jönni, hogy neked én kellek, és minden percet meg fogsz bánni, amit elpazaroltál vele! – mutatott rám, és dühös arccal kicsörtetett a konyhából.

- Majd értesítelek! – kiabálta utána Harry, és már csak azt hallottuk, ahogy becsapódik a bejárati ajtó.

Nagyot sóhajtva temettem arcomat kezeim közé. Nem így terveztem ezt a vacsorát, és ezt az egész napot sem. Azt viszont nem mondanám, hogy legszívesebben visszacsinálnék mindent, hiszen ezért azt sem felejthettem el, hogy ezen a napon kaptam vissza Harryt, aminek öröme minden rosszat elnyomott bennem.

- Sajnálom. – Éreztem, ahogy Harry meleg, ölelő karja derekam köré fonódik, és finoman mellkasára von. – Nem akartam elrontani ezt az estét – nyomott egy puszit a hajamba.

- Semmi baj – mosolyodtam el lágyan, ahogy felnéztem rá. – Te hogy vagy ezzel az egésszel? Hiszen mégis csak az egyik legjobb barátodnak tartottad – érdeklődtem, mert tudtam, hogy neki sem lehet könnyű.

- Csalódott vagyok, és hülyének érzem magam, hogy ilyen könnyen át tudott verni. Hinnem kellett volna neked, vagy a többieknek, mikor figyelmeztettek vele kapcsoltban, de azt hittem, hogy ismerem őt. Soha nem csalódtam még senkiben sem ekkorát. A legrosszabb dolgot tette velem, mikor elvett tőlem téged – öntötte ki nekem a szívét.

- Sajnálom – súgtam őszintén, és egy apró puszit leheltem a nyakára.

- Nem. Én sajnálom, hogy elrontottam ezt a napot – hajolt hozzám közel tágra nyílt szemekkel. – Elrontottam a vacsorát, és a rendetlenség miatt még filmet sem tudunk nézni, ahogy ígértem, de megengeded, hogy kárpótoljalak? – suttogta. Szégyenlősem lesütve szemeimet egy aprót bólintottam, majd egy pillanat múlva édes ajkait éreztem az egyéimen. Szenvedélyesen, de mégis gyengéden csókolt, miközben göndör fürtjei lágyan csiklandozták arcomat. Képtelenek voltunk betelni egymással. Minden gyengéd érintés, és heves csók egy lépéssel közelebb vitt az elmúlt hetek elfeledéséhez. Végre, annyi idő után újra teljesen egymáséi lehettünk.

- Két hét múlva el kell utaznom pár napra a fiúkkal – törte meg a csendet Harry. Mindketten a hatalmas franciaágyában feküdtünk. Fejemet mellkasán pihentettem, miközben szívének lágy ritmusa dübörgött a fülemben. Harry ujjaival lágy köröket írt le a gerincem aljánál, ahogy orrát édesen hajamba fúrta. – Csak akartam, hogy tőlem tudd meg először.

- Hova mentek? – érdeklődtem.

- Ghánába – válaszolta röviden.

- Ghánába? – húztam fel a szemöldökömet, és könyökömre támaszkodtam, hogy felnézhessek rá.

- Aham – bólintott egy aprót. – Meglátogatjuk az ott élőket. Nem tudom a pontos programot, de megyünk egy gyermekkórházba és egy iskolába is. Felveszünk egy klipet, a bevételt pedig majd a Comic Relief alapítvány fogja megkapni.

- De hát ez nagyszerű! – lelkesedtem. – Annyi büszke vagyok rátok, mikor megmutatjátok, hogy mekkora szívetek van, és nem csak az énekléshez értetek.

- Szeretnél jönni? – tette fel a kérdést.

- Nem hinném, hogy megoldható lenne – vontam meg a vállam.

- Mindenki szívesen látna téged, és én is örülnék, ha nem kellene távol lennem tőled ez idő alatt. Ha pedig a munkádról van szó, akkor nyugodtan fel is mondhatnál, mert úgyis…

- Harry! – szakítottam félbe azonnal, és egy nagyot rúgtam térdemmel az oldalába, mire hangosan felmordult.

- Ami a munkádat illeti, szerintem a főnököd biztosan adni pár nap szabadságot – villantott felém egy műmosolyt.

- Még átgondolom – mondtam, majd fejemet fáradtan visszahajtottam a mellkasára. – Jó éjt, Harry!