Lassan, rebegve nyitottam fel pilláimat és rögtön azokkal a csodálatos, csillogó, smaragdzöld szemekkel néztem farkasszemet, amik pillantásától minden alkalommal elolvadok. Halványan elmosolyodtam, de Harry csak aggódó tekintettel vizslatta arcomat, mire jókedvem azonnal el is tűnt. Kicsi közelebb húzódtam hozzá és egy lágy reggeli csókot leheltem puha ajkaira, hogy elűzzem rosszkedvét. Mikor elhúzódtam, elégedetten vettem észre egy apró mosolyt szája sarkában. 

- Hogy érzed magad? – kérdezte összeráncolva homlokát. 

- Jól vagyok, teljesen jól – válaszoltam őszintén. A tegnapi rosszullétem, teljesen elmúlt, egy kissé gyengének éreztem magam, de hasam már nem fájt és hányingeremnek is nyoma veszett. 

- Be kéne menned a kórházba – tanácsolta. – Elkísérlek, csak vizsgáltasd meg magad. Aggasztanak engem ezek a rosszullétek. 

- Szerintem erre semmi szükség – ellenkeztem. – Szerintem csak elkaptam valami vírust, de már átment rajtam és teljesen jól vagyok – bizonygattam. 

- Remélem, hogy igazad van – sóhajtott fel és homlokán a ráncok ég mindig nem simultak ki. 

- Eltúlzod a dolgot – mutattam rá.

- Csak nem szeretném, hogy bajod essen – vallotta be lágyan, szemeimbe nézve. 

- Nem kéne ennyit aggódnod! – simítottam végig kezemmel az arcán. – Már semmi bajom, rendben?

- Hiszek neked, de ígérd meg nekem, ha megint rosszul leszel, akkor elmész a kórházba. Nem is! Ha újból előfordul a tegnapi, akkor én magam tuszkollak be a kocsiba és viszlek egy kivizsgálásra! – szögezte le. 

- Rendben, ebben megegyezhetünk – bólintottam. Egy apró puszit nyomtam még az arcára, majd kipattantam az ágyból. Gardróbomba siettem és sietősen kiválasztottam pár ruhát, majd a fürdőbe mentem. Felöltöztem és kifésültem a hajam, viszont sminket most egyáltalán nem tettem fel, mivel csak haza megyek. Visszasiettem a hálóba, hogy még elköszönjek Harrytől. A Göndörke már ült az ágyon, de még mindig nagyon álmosan meredt maga elé.

- Hova mész? – húzta fel a szemöldökét.

- Apáékhoz – válaszoltam egyszerűen és leültem mellé. – Haza megyek, tegnap megbeszéltük, emlékszel? – kérdeztem és kezeimet az övébe csúsztattam.  

- Persze, emlékszem – bólintott és egy puszit lehelt kézfejemre. – Viszont jelen pillanatban nagyon rossz ötletnek tartom - vallotta be.

- Miért mondod ezt? – értetlenkedtem.

- Pihenned kéne – tanácsolta.

- Ne, Harry, ne kezdjük újra! – nyafogtam. – Minden rendben van. Én teljesen kipihent vagyok, de neked még az ágyban kéne maradnod – utaltam a sötét karikákra a szeme alatt. – Mennyit aludtál az éjjel? – kérdeztem és kezemet kihúztam övéből, de csak azért, hogy az arcára helyezhessem és megsimogathassam puha bőrét, mire belepuszilt a tenyerembe.

- Nem tudom – vonta meg a vállát. – Nem valami sokat. Olyan 3-4 órát.

- Akkor én megyek is! Te pedig aludj! – parancsoltam rá.

- Hiányozni fogsz – nyafogta.

- Csak pár utcával leszek távol tőled.

- Az nem elég? – nevetett fel szomorúan.

- Ne csináld, mert a végén itt maradok – mosolyodtam el. – Aludd ki magad, aztán pedig hívj fel és bármikor át is ugorhatsz hozzánk, ha van kedved – ajánlottam. – Legkésőbb holnap reggel találkozunk a show előtt – nyugtattam meg.

- Egész nap aggódni fogok érted – vallotta be. – Ne felejtsd el, amit ígértél, rendben? Ha rosszul vagy szólsz és elviszlek az orvoshoz.

- Nem lesz baj, de megegyeztünk - bólintottam, csakhogy végre megnyugodjon. - Ideje lenne mennem! - álltam fel. 

- Ha bármi gond van, csak szólj, be lesz kapcsolva a mobilom - biztosított. 

- Rendben - forgattam meg a szemem túlzott aggódásán. Lehajoltam hozzá és egy lágy csókot leheltem ajkaira.

- Vigyázz magadra... - suttogta a számban. 

- Hiányozni fogsz - vallottam be és újra lecsaptam ajkaira. 

- Szeretlek - suttogta.

- Én is szeretlek - válaszoltam és felegyenesedtem. - Majd találkozunk! - köszöntem el tőle nagy nehezen és kisétáltam a szobából. Nem akartam akár csak egy percre elválni tőle, de már nagyon hiányzott a családom is és tudtam, hogy én sem lóghatok örökké az ő nyakán, hiszen neki ott vannak a barátai és ez most  egy jó alkalom, hogy találkozhasson velük. 

A konyhába siettem és egy almát vettem ki a hűtőből reggeliként. Már indultam is volna a kocsimhoz, mikor hirtelen visszafordultam és gyorsan készítettem Harrynek pár szendvicset arra az esetre, ha alvás után megéhezne. Még ittam egy pohár tejet és írtam egy sms-t Sarah-nak, hogy találkozzunk nálunk, majd már ténylegesen elindultam. A lépcső mellett elsétálva éreztem, hogy valami vonz felfelé Harryhez, de arra gondoltam, hogy egy nap múlva ilyenkor megint együtt leszünk. Talán másoknak furcsa lehet ez a ragaszkodás, hogy pár percet alig bírunk ki egymás nélkül, de jobban belegondolva nem is olyan különös ez. Hiszen mióta a barátomnak mondhatom őt, azóta szinte egy percre sem szakadtunk el egymástól, kivéve persze Harry svájci kis kiruccanását, amit még be sem pótoltunk. 

Autóval pár perc alatt hazaértem és mosolyogva hajtottam fel az ismerős kocsifelhajtóra. 

- Sziasztok! Megjöttem! - kiabáltam el magam, mikor az előszobába értem és rendezetlenül ledobtam a cipőimet, amiért előre tudtam, hogy még ki fogok kapni Dorotától. 

- Ashlyn? - jött ki az előszobába házvezetőnőnk csodálkozó szemekkel. 

- Dorota! - kiáltottam fel és boldogan megöleltem. 

- Ó, Ashlyn! Már vagy ezer éve nem láttalak! Úgy örülök, hogy végre hazajöttél! - örvendezett. 

- Én is! Annyira hiányoztatok már nekem! - vallottam be mosolyogva. 

- Na, gyere csak! - hívott beljebb. - Nem vagy éhes? Reggeliztél már? Készítsek neked valamit? Esetleg egy szendvicset vagy rántottát? - rohamozott meg kérdéseivel. 

- Nyugi, Dorota! - nevettem el magam túlbuzgóságán. - Rendben vagyok, már reggeliztem - biztosítottam. Beljebb léptem a konyhába, ahol édes kisöcsém éppen egy tál müzlit fogyasztott el. 

- Ashie! - kiáltott fel boldog, mikor meglátott. 

- Szia, Nagyfiú! - emeltem ki etetőszékéből és egy szoros ölelésbe vontam. Percekig szorongattam a picit és számtalan puszit leheltem puha arcára, majd hagytam, hogy folytassa reggeliét. – Apa merre van? – kérdeztem kíváncsian miközben leültem egy székre és mosolyogva figyeltem kisöcsémet.

- Még alszik – válaszolta Dorota. – Tegnap későn jött meg egy megbeszélésről – tette hozzá. – Felébresszem neked? Biztosan örülne, ha megtudná, hogy hazajöttél.

- Már nem kell! – hallottam meg apa reggeli dörmögő hangját. Kócos hajjal, még pizsamában csoszogott be a konyhába. – Mi az, csak nem hazajött az elveszett bárány? – nézett rám szúrósan és egy bögrébe kávét öntött magának.

- Jaj, apa, ugye nem a múltkori miatt vagy még mérges? – néztem rá nagy boci szemekkel.

 - Miért is lennék mérges? Nem látom a lányomat hetekig, majd, mikor végre hazajön, szinte azonnal elrohan, pedig megígérte, hogy végre együtt töltünk egy kis időt. – Régen mennyire örültem, volna, ha apa velem akar lenni és most végre megkaptam, amire annyi ideje vágyakoztam: apa szeretetét.

- Minden nap láttál a stúdióban és különben is, vészhelyzet volt! – védekeztem rögtön.

- Vészhelyzet? Na, persze! Milyen vészhelyzet történhet egy 18 éves lány életében? – kérdezte sértődötten.

- Hosszú történet, de röviden annyi, hogy Harry Niall bulija után eltűnt. Napokig nem adott magáról életjelet, aztán tegnapelőtt felhívott, hogy részegen elrepült Svájcba – vázoltam fel a történetet címszavakban. Apa kikerekedett szemekkel bámult rám, csak azt reméltem, hogy a kezében lévő kávéját nem ejti el.

- És most mi van vele? Itthon van már? – kérdezte még mindig megdöbbenve.

- Persze, azért rohantam el múltkor, mert épp akkor érkezett haza – válaszoltam.

- Hát ezt nem hiszem el! Egyszer nem vagyok ott és egy másik országban kötnek ki! Mi lesz ezek után? Ezentúl az ágyuk mellé is állítsak biztonságiakat? De, hogy ezt nem fogja ilyen egyszerűen megúszni az biztos! Majd elbeszélgetek én a fejével! – akadt ki kissé és idegesen fel-le járkált a konyhában. – Különben is, én erről miért nem tudtam? – nézett rám megrovóan.

- Mert nem akartunk, hogy fölöslegesen aggódj – vontam meg a vállam. – Na, szent a béke? – mosolyogtam rá halványan. Bosszúsan megcsóválta a fejét, de szemében ekkor már láttam, hogy nyert ügyem van.

- Rendben van. Szent a béke – bólintott és helyet foglalt mellettem. Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, mire elmosolyodott és maga elé vett egy szendvicset reggeliként. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, mire Dorota már pattant is és az előszobába sietett. – Hagyd, Dorota, majd én! – állítottam le. – Biztosan Sarah lesz az, megbeszéltem vele, hogy itt találkozunk – magyaráztam. Az ajtóhoz siettem és gyorsan kinyitottam azt. Ahogy vártam is, a küszöbön Sarah állt nagy mosollyal az arcán és rögtön a nyakamba vetette magát. Felnevettem és én is átöleltem őt.

- Na, végre csajszi! Már olyan rég nem találkoztunk! – visítozott.

- Igen, mikor is utoljára? Tegnap előtt? – kuncogtam fel.

- De akkor nem tudtunk beszélgetni, mert teljesen el voltál foglalva Bodri eltűnésével – vádolt meg.

- Na, gyere, akkor menjünk a szobámba és pótoljuk be! – hívtam a lépcső felé.

- Rendben, úgy is annyi mondanivalóm van!

Órákon keresztül, szinte megállás nélkül beszélgettünk és beavattuk egymást az elmúlt napokba. Én elmeséltem neki, hogy mennyire szerelmes vagyok Harrybe és természetesen a tegnapi csodálatos kirándulást a kis vízesésnél sem hagytam ki. Sarah pedig alig bírta befejezni az áradozást Niallről és kissé elpirulva bevallotta, hogy úgy érzi, szereti őt. Szinte minden idejüket együtt töltik és alig tudnak elszakadni egymástól. Valamint elmesélte azt a romantikus gyertyafényes vacsorát, amit Niall szervezett neki. Egyelőre Sarah nem akarja felvállalni kapcsolatukat, habár Niall nagyon az őszinteség mellett van, de megérti Sarah-t, ezért még egy darabig tagadják, hogy lenne is köztük valami, bár igazából már szinte mindenki tudja, hogy együtt vannak. Én is próbáltam rávenni legjobb barátnőmet, hogy ne tagadjanak tovább, nem azt mondtam, hogy írják ki twiterre, vagy adják le egy újságírónak, hogy járnak, csak legalább ne tagadjanak tovább. Egyelőre Sarah hajthatatlan, de még rajta vagyok a dolgon.

Fél tizenegy körül Dorota kopogtatása szakította félbe csacsogásunkat.

- Nem szeretnék zavarni, csak most lett kész a süti, esetleg nem kértek? – kukkantott be az ajtón.

- Csokis süti? – kérdezte Sarah rögtön.