Olyan csodálatos érzés volt hosszú hetek után végre Harry mellett ébredni. Kinyitni a szemem, és ölelésében megfordulva azonnal édes mosolyával és szeretetteljes tekintetével találkozni. Mikor egyszerűen csak megcsókolt, és óvatosan még közelebb húzott magához, azonnal éreztem, hogy ennél tökéletesebben már nem is kezdődhetne a reggelem. Még csak két napja történt az a bizonyos békülés, amit azóta sem bántam meg. Talán egyesek szerint túl gyorsan engedtem vissza Harryt magamhoz, de aki ismeri a körülményeket az könnyen beláthatja, hogy igazából az én hibámból hidegültünk úgy el egymástól az elmúlt két hónapban, de persze Harry sem volt teljesen ártatlan. Azonban itt már nem csak rólam volt szó, hanem erről a pici babáról is hasamban, aki napról napra egyre nagyobb örömet okozott nekem, és biztosra mondhatom, hogy Harrynek is, aki most már szabadon, nem csak titokban nézegeti az ultrahangképeket, tekintetével nem kerüli örökké a hasamat, és kezeit sem tartja távol a babától. Azóta, két napja végre teljesen boldog lehettem, és minden stressz elillant belőlem, habár a mai reggelen kissé feszültebben keltem, amit Harry azonnal észre is vett rajtam.

- Jó reggelt! – köszönt azonnal, mikor kinyitottam szemeimet. Ajkait édesen enyémekre nyomta, és lágyan kényeztetett.

- Szia – mosolyodtam el szélesen, mikor egy kis idő múlva szétváltunk.

- Hogy érzed magad? – kérdezte, miközben karja szorosabban fonódott derekamra.

- Egy kicsi hányingerem van, de semmi komoly – vontam meg a vállam.

- Akkor mi a gond? – kérdezte, ahogy hosszú ujjaival kisöpört pár kósza tincset arcomból.

- Kicsit ideges vagyok – vallottam be. – Ma lesz a vizsgálat.

- Tudom, de nincs miért aggódni – simította kezét megnyugtatóan pocakomra. – Szívós kis kölyök, nem kell ennyire félteni.

- De te is tudod, hogy a kemoterápiák miatt nagy az esélye, hogy valami rendellenesség történjen a fejlődésében.

- De nem fog vele semmi rossz történni. Itt vagyok, és vigyázok rátok – ígérte, ahogy egy puszit lehelt homlokomra.

- Tudom, de azért mégis kicsit nyugodtabb leszek, ha végzünk ezzel a vizsgálattal – mosolyodtam el halványan. – Lehet, hogy ma kiderül már a baba neme - tértem át gyorsan egy vidámabb témára. - Te mit szeretnél? Kisfiút vagy kislányt?

- Kislányt – vágta rá egy kis gondolkodás után. – Egy kis hercegnőt, aki pont olyan, mint te. De persze, majd később egy fiút is. Hármasban tanítom majd csajozni őt Adammel – halkan felkuncogtam, de azért nem túl erősen beleboxoltam oldalába. – És te? Kisfiú vagy kislány?

- Nem tudom – vontam meg a vállam. – Nekem csak az a lényeg, hogy egészségesen megszülessen.

- Ez olyan közhely, Ash! – nevetett fel halkan. – Ha elképzeled, hogy a kezedben tartod a kisbabánkat, akkor kislányt vagy kisfiút látsz magad előtt?

- Egy kislányt – vallottam be. – Egy kisfiút már majdnem felneveltem, és szeretnék egy kislányt is. Csinos ruhákba öltöztetni és fésülgetni a göndör haját – kalandoztam el. Nem tehettem róla, de kislányunkat mindig Harryhez hasonlónak képzeltem el, gyönyörű smaragd szemekkel és össze-visszakunkorodó, sötét hajjal. – De nem fogom engedni, hogy elkényeztesd – mutattam rá elszántan.

- Szóval te leszel a szigorú anyuka, mi? – húzta az agyamat.

- Nem hinném – vallottam be. – De ez a baba sosem fog szenvedni semmilyen hiányban. Nem nőhet fel apa nélkül. Szüksége lesz majd rád, pont, mint nekem. Ígérd meg, hogy itt leszel velünk!

- Hogy kérhetsz ilyet? – kérdezte kissé felháborodva, de mégis lágyságot sugárzó szemekkel. – Ez a baba az enyém is, pont annyira fogom szeretni őt, mint amennyire te. Már most alig várom, hogy köztünk legyen, és ki nem hagynám a születését vagy bármelyik momentumot az életéből.

- És mi lesz a turnéval? Tudom, hogy itt szeretnél lenni, de emellett kötelességeid is vannak – emlékeztettem.

- Tisztában vagyok vele, de ott leszek veled, mikor világra hozod a kicsit. Tudom, hogy a te állapotodban kockázatos lenne a sok utazás, és a terhesség vége felé repülőre sem ülhetsz majd. Viszont, amikor csak tudok, hazajövök hozzád, és ígérem, amint megindul a szülés, én már indulok is a leggyorsabb géppel, és végig fogom a kezed, rendben? A rajongók is meg fogják érteni.

- Elég jól hangzik – mosolyodtam el egy aprót bólintva.

- Na, akkor csinálok valami reggelit magunknak, mert lassan ideje lenne indulni – adott egy puszit a homlokomra, majd kimászott az ágyból, és leindult a konyhába. Lassan én is követtem a példáját, és gyorsan átöltözve lemásztam a lépcsősoron, majd a konyhába igyekeztem. Ahogy leültem az asztalhoz, Harry mosolyogva rakta elém az elkészített tükörtojásokat és a nagy tányér pirítóst. 

Imádtam, ahogy gondoskodik rólam, és fogja a kezem. De szívem akkor dobogott meg igazán, mikor már a kórházban összekulcsolta ujjainkat, és követett be a vizsgálóba, mikor szólították a nevemet. Eddig minden kontrollon velem volt, de egyiken sem jött be velem az orvoshoz, mindig a folyosón vagy a kantinban várta meg a vizsgálatok végét puszta sértődöttségből, pedig tudtam, hogy mennyire szeretné figyelni kisbabánkat a kis képernyőn keresztül, és hallgatni az orvost, aki megnyugtat minket a baba állapota felől.

- Á, jó napot, Miss Higgins! – köszöntött Dr. Evigan kedvesen, mikor beléptünk a vizsgálóba. A nőgyógyász egy harmincas évei elején járó nő volt, akivel igaz, nem kerültünk olyan közel egymáshoz, mint Dr. Jacksonnal, azért mégis elég kedves embernek tartottam, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját. Azt hiszem, nála a legjobb kezekben voltunk. – Ön pedig a szerencsés apa? – fordult Harry felé is.

- Harry Styles – fogott vele kezet a Göndörke, miközben egy aprót bólintott.

- Dr. Evigan vagyok, Miss Higgins nőgyógyásza – mutatkozott be. – Szóval, Miss Higgins, hogy van az utolsó találkozásunk óta? – Annyiszor hallottam már ezt a kérdést az elmúlt hónapokban, hogy lassan kezdett a fülemen kijönni, de a környezetemben lévők megnyugtatásáért sosem panaszkodtam.

- Jól. Nagyon jól – válaszoltam teljesen őszintén, és egy másodpercre felpillantottam Harryre, aki csak egy édes mosolyt villantott felém.

- Esetleg erősebb rosszulléteket vagy hasfájásokat nem tapasztalt? – kérdezősködött tovább asztala mögül felállva, majd az ultrahang felé kezdett terelni minket.

- Nem érzékeltem ilyesmit, és a reggeli rosszullétek is egyre enyhébbek.

- Akkor nézzük meg azt a picit! Ideje lenne most már a genetikai ultrahangvizsgálatnak. Megnézzük, hogy nincs-e valami rendellenesség a magzat fejlődésében – fektetett le, én pedig rutinosan húztam fel a pólómat a hasamon. – Üljön csak le, Mr. Styles! – biccentett Harrynek a vizsgálóasztal melletti szék felé, aki eddig kissé feszengve állt tőlünk nem is olyan messze, de most közelebb lépett, és helyet foglalt mellettem. Kezéért nyúltam, és összekulcsoltam ujjainkat, majd egy megnyugtató mosolyt küldtem felé.

- Ma már meg lehet mondani, hogy kifiú-e vagy kislány? – kérdeztem, miközben szemem az egyelőre semmit nem mutató képernyőre tapadt.

- Mindjárt kiderül – válaszolta, miközben mozgatni kezdte a kis készüléket géltől sikamlóssá vált hasamon. – Itt is van a pici! – Mutatott a képernyőre, ahol valóban kirajzolódtak a baba már eléggé felismerhető körvonalai. Megolvadt a szívem, hiszen ez mégis csak más volt, mint azokat a képeket nézegetni. Harry szemei is kikerekedve tapadtak a képernyőre, míg ajkai enyhén szétnyíltak. Mindketten egymásra mosolyogtunk, ahogy kicsit megszorítottam kezét. Tudtam, hogy máris sajnálja, hogy az elmúlt hónapokban nem volt mellettem az ilyen vizsgálatok során.

- Érzékelt már valamiféle mozgást a baba felől? – kérdezte a doktor, miközben ő is a képernyőre szegezte a szemét, de sokkal céltudatosabban és hozzáértőbben, mint mi.

- Nem. Még nem – ráztam meg egy kicsit a fejem.

- Akkor figyeljen oda, mert lassan már esedékes – mondta, én pedig halványan elmosolyodtam, hiszen másra sem vártam jobban, minthogy a képeken és a hatalmas pocakon kívül más bizonyítékot is kapjak a babától. – A terhesség ezen időszakában már általában meg lehet állapítani a magzat nemét, főleg ha jól fekszik, de itt tisztán látható, hogy a baba kisfiú – mondta, és a kis bizonyítékra mutatott a képernyőn.

- Kisfiú! – fordultam nevetve Harry felé. – Hallottad? Kisfiú! – öleltem át szorosan a nyakát.

- Igen, kisfiú… - kuncogott halkan a fülembe. – Nemsokára férfiuralom lesz otthon, asszony! – puszilt bele a nyakamba, nem is foglalkozva a doktornő jelenlétével. Meghatódott, könnyes szemekkel nevettem fel, és biztos voltam benne, hogyha Dr. Egivan kislányt mond, nem lettünk volna ennyire boldogok.

Hosszas vizsgálatok után, Dr. Evigan tájékoztatott minket arról, hogy minden jól halad a baba fejlődésével kapcsolatban, így szinte hallani lehetett, ahogy egy-egy kő esik le Harry és az én szívemről. Egyelőre úgy tűnt, hogy minden a legtökéletesebben megy, és a kemoterápiák sem ártottak a terhességnek. Csupán a vérnyomásom volt egy kicsit alacsony, ami igazából teljesen megszokott a kismamáknál. Ennél csodálatosabb híreket nem is kaphattunk volna, és egyszerre minden félelmem elillant, mint ahogy az idegességtől jelenlévő gyomorgörcsöm is. Aminek következtében az étvágyam is megjött, Harry pedig amúgy is jókedvében volt, amire a vizsgálati eredmények csak rátettek egy lapáttal, így elvitt engem egy kis étterembe.

Hazaérve pedig kikerekedett szemekkel olvastam a máris szálló híreket, mert a délután megláttak minket Harryvel, és egy-két szemfülesebb rajongó lekapta bő ruhám alól kidomborodó pocakomat. A világhálón azonnal terjedni kezdtek a hírek, voltak olyanok, akik arról pletykáltak, hogy a baba talán nem is Harrytől van, mások viszont lebeszélhetetlenül próbálták győzködni a többieket, hogy egyszerűen csak meghíztam, és szó sincsen semmilyen közös gyerekről. Én csak magamban kuncogtam, míg Harry morgolódott egy sort. Végül azonban annyiban hagyta a dolgot, és egy babajátékokat áruló oldalon lyukadtunk ki. A Göndörke eldöntötte, hogy ideje lenne most, hogy végre tudjuk a nemét, elkezdeni kialakítani a baba szobáját, valamint bútorokat és ruhákat venni, hogy kezdjünk el felkészülni kisfiunk érkezésére.

Az elmúlt héten is csak ezzel foglalatoskodtunk. Kiválasztottuk a mi hálónkkal szemben lévő szobát a kicsinek, és szinte mindenhol bútorokat, ruhákat és egyéb szükséges dolgokat nézegettünk az internetes áruházakban, és végre kicsit többet kimozdultunk. Persze nem is lehetett szó semmi megerőltető mozgásról veszélyeztetett terhességem miatt, amire Harry nagyon oda is figyelt. Bababoltokban nézelődtünk, és hiába senki nem erősítette meg a rajongóknak a terhességemet, mégis ezekkel a vásárlói utakkal szerintem, tisztáztunk mindent. Én pedig minden egyes nappal egyre jobban vártam, hogy végre karjaim között tarthassam kisfiunkat.

Mindeddig csak nézelődtünk a babacuccok után, azonban Harry úgy döntött, hogy végre ideje lenne most már valamit vennünk is, nehogy kicsússzunk az időből, habár a baba remélhetőleg még legalább három hónapig nem akar majd a világra jönni, bármennyire is várjuk már.

Harryvel pedig ma úgy döntöttünk, hogy otthonról nézünk szét, és végre kiválasztjuk a legfontosabb dolgokat. A festők elvileg hétfőn jönnek, hogy kifessék a babaszobát valami fiús színre, és azután már jó lenne elkezdeni be is rendezni a helyiséget.

- Szerintem, ez tökéletes lenne! Nézd csak meg! – fordította felém az asztalon fekvő laptopot már sokadszorra aznap. Éppen a konyhából voltunk, mert miután én kezdtem megunni a sok válogatást, elkezdtem készíteni egy kis harapnivalót, most éppen palacsintát sütöttem, így Harry is követett. Bármit is mondott, tudom, hogy valójában nem is a vásárlások miatt jött utánam, hanem csak felügyelni akart engem, amit igazából nem is bántam, és már egészen kezdtem megszokni. 

Lepattantam Harry mellé az egyik székre, miközben nutellával kezdtem megkenni a palacsintákat.

- Golflabdás? – húztam fel a szemöldökömet halkan kuncogva, mikor megnéztem a következő babaágyat. – És ha focista vagy kosaras lesz?

- Az lehetetlen – jelentette ki Harry. – Még járni sem fog tudni, mikor már mindenkit lever golfban.

- Attól, hogy te még nem tudsz focizni, ő lehet, hogy még egy igazi kis bajnok lesz – álltam kisfiunk mellé.

- De, ha az apjára fog hasonlítani, akkor viszont nem kaphat focis kiságyat – érvelt tovább. – Ő egy vérbeli Styles lesz, a Stylesok pedig golfoznak. Emellett pedig úgy tudom, hogy Higgins család sem olyan rossz ebben a sportágban – kacsintott felém cinkosan. Eddig csak egyszer golfoztunk együtt még az előző turnéjuk alatt, mikor kiderült, hogy egyikünk sem teljesen béna ehhez a sporthoz. Ami nem is csoda, hiszen apa egészen kiskorom óta vitt magával a meccseire a barátaival, aztán később én is kipróbáltam magam, és tanítani kezdett. Van egy olyan sejtésem, hogy lassan Adam is erre a sorsra fog jutni.

- Oké, akkor legyen a golfos, de ha megtanul járni, és máris a focit rúgja majd, akkor te leszel az, aki apró, fekete ötszögeket rajzol az összes kis fehér labdára – figyelmeztettem.

- Ismerem a saját fiamat, ne aggódj! Vállalom a kockázatot! – jelentette ki. Én csak kuncogva forgattam meg a szemem, majd magamhoz vettem egy palacsintával megrakott tányért, és a nappaliba indultam. – Már meg is rendeltem! Még a héten kiszállítják! – kiabálta utánam, mire én csak nevetve csóváltam meg a fejem túlzott makacsságát látva.

Letelepedtem a nagy kanapéra, és ölembe vettem a tányéromat, ami egy pillanat múlva majdnem kiesett a kezemből, mikor valami furcsát kezdtem el érezni belülről a hasam tájékán. Olyan volt, minta apró buborékok csikiznének a bőröm alól. Sosem érzékeltem még ehhez hasonlót, de ujjaim azonnal a hasamhoz kúsztak, és tudtam, hogy ez csakis Ő lehet. Az én kis pocaklakóm. Hetek óta erre a kis jelre vártam, és néha már kezdtem félni, hogy valami nem működik rendesen, de most végre megmozdult. A meghatódottságtól – és persze a sok-sok hormontól – örömkönnyek gyűltek a szemembe, és lefolytak az arcomon.

- Ugye nem baj, ha én is… - nézett be Harry a nappaliba, de azonnal beléfagyott a szó, mikor meglátta sós könnyektől nedves arcomat. – Héj, Ash, mi a gond? Miért sírsz? – sietett mellém, én viszont meg sem tudtam egyelőre szólalni az örömtől és meglepettségtől. – A babaággyal van baj? Nem tetszik a golfos ötlet? – térdelte le elém, és ujjai közé vette kezeimet. – Ha erről van szó, visszamondom a rendelést! Tőlem aztán hokiütőset is vehetünk, csak ne sírj, kérlek! – nézett esdeklően és kissé bűnbánóan a szemembe.

- Megmozdult… - mosolyodtam el kissé szipogva. – Érzem most is, ahogy mozog bennem! – Harry szemei felcsillantak, és elvette ölemből a tányér palacsintát, az asztalra helyezte azt, és kérdés nélkül pólóm alá nyúlt ujjaival. Meleg kezei jólesően simultak a hasamra, én pedig tenyeremet az övéire helyeztem. Mosolyra húzott szájjal néztem arckifejezését, de csak egy kis ráncba szaladt a homloka. – Nem érzed? – kérdeztem.

- Nem – rázta meg a fejét kissé csalódottan, de kezét nem mozdította el. – Ez olyan igazságtalan… – bosszankodott.

- Héj, egyelőre én vigyázok rá! – védekeztem. – Majd, ha már itt lesz velünk, akkor te is ugyanannyit kapsz belőle, de most még az enyém – töröltem le gyorsan könnyeimet.

- Azért nekem is van ebben egy kis közreműködésem! – szólt kissé felháborodva. – Vagy már nem is emlékszel? – változott meg egy pillanat alatt hangneme, és közelebb hajolt hozzám, hogy meleg lélegzetét a bőrömön éreztem. – Emlékeztetnem kell téged, Ash? – Nem várta meg, hogy válaszoljak, és hevesen csapott le ajkaimra. Egyik kezét még mindig pocakomon tartotta, és hosszú ujjaival kis köröket rajzolt így is libabőrös bőrömre. Szabad kezével azonban beletúrt most már egyre hosszabb tincseim közé. Egy halk nyögés szaladt ki ajkaim közül, mikor tovább folytatta kényeztetésemet, de ezúttal a nyakam hajlatánál. – Most már emlékszel? – morogta édesen a fülembe, de nem ment tovább, amire számítottam is tőle, csak a hasamra nyomott még egy utolsó, szeretetteljes puszit. Akartam őt mindenemmel, de mindketten tisztában voltunk vele, hogy nem szabad a baba miatt. Harryn próbáltam segíteni, de többször is elképzeltem, hogy mennyire egyszerűbb lenne ez az egész, ha átlagos kismamaként, szabadon tehetném azt, amit egy normális terhes nő. Sokszor kissé nyomorultul éreztem magam emiatt, de ekkor mindig csak kisfiunkra gondoltam, és máris annyival könnyebb volt. Harry is próbált nekem segíteni, ahogy csak tudott, hiszen már olyan közel voltunk a célhoz, hogy itt nem adhattuk fel, nem mintha ez a lehetőség valaha is felmerült volna bennünk. Mindketten őrülten akartuk ezt a babát, én pedig biztos voltam benne, hogyha végre megérkezik a mi kis hercegünk, nálunk boldogabb családot nem is lehet majd keresve sem találni a világon.

A délután további részében csak palacsintázgatva, beszélgetve vagy éppen csak filmet nézve ütöttük el az időt. Másnapra ígérték az új babaágyat, és három napja láttunk egy aranyos etetőszéket is, amibe én azonnal beleszerettem, de Harry úgy gondolta, hogy még nézelődjünk egy kicsit, míg nem határozunk. Viszont ő választotta ki a babaágyat, így az én ízlésem szerint vesszük meg holnap az etetőszéket, meg talán még más bútorokat, ruhákat vagy játékokat is. A sok terv miatt szerettem volna friss lenni másnap, így már korábban aludni mentünk. Gyorsan mély álomba is merültem Harry ölelő karjai között.

Valahogy hajnal felé járhatott már az idő, mikor hirtelen kipattantak a szemeim. Egy az utóbbi időben sokszor látott álmom tért vissza, ami azt hiszem, nem lehet olyan ritka a terhes nők körében. Álmomban pocakom a mostaninál is hatalmasabb volt, éppen itthon ebédeltünk, mikor elfolyt a magzatvizem, és érezni kezdtem a fájásokat. Őszintén bevallva kissé ideges voltam a szülés miatt, de annál jobban vártam is már. Azonban akkor hajnalban őszintén rettegni kezdtem, mert mikor kinyitottam szemeimet, a fájdalom nem szűnt meg. Egy hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyban, és összeszorítottam a szemem, miközben ráharaptam alsó ajkamra, hogy hangtalanul tudjam elviselni a fájdalmat. Próbáltam megnyugodni, és nagy levegőket véve reménykedtem abban, hogy mindjárt minden rendben lesz. Hosszú percek teltek el, de semmi változást nem tapasztaltam, és kezdtem bepánikolni a folyamatosan visszatérő fájdalomtól. Elhatároztam, hogy kimegyek a fürdőbe, és kitalálok valamit, hiszen nem lehet semmi komoly baj. Azonban épphogy ledobtam magamról a takarót, teljesen lefagytam, és még lélegezni is elfelejtettem. Felkapcsoltam a kislámpát, mert nem akartam hinni a szememnek. Hevesen dobogott a szívem, és könnyektől szorult össze a torkom, ahogy áthajoltam a mélyen alvó Göndörkéhez.

- Ha-harry… - dadogtam, miközben remegő kezekkel ráztam meg a vállát. – Harry, kérlek, ébredj! – Végre egy halk nyögést hallottam felőle, majd láttam, ahogy felém fordul, és álmos szemeivel az én kétségbeesett tekintetembe néz.

- Minden rendben? – kérdezte rekedtes hangon, és nem voltam benne biztos, hogy már egészen magánál van-e.