Apu és a négy fiú a szobáink előtt végre beértek minket.

- Melyik lesz az enyém? – kérdeztem az ajtókra mutatva, mert az út után szerettem volna elmenni egy mosdóba rendbe szedni magam.

- 8 szoba van elfoglalva, ebből 2 egyágas és 6 kétágyas. – kezdte – Három kétágyas a biztonságiaké, az egyik egyágyas a sofőré a másik pedig az enyém. Szóval, nektek maradt három kétágyas, amin osztozhattok. – mondta elégedetten, bennem pedig felment a pumpa.

- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy egyikőjükkel kell aludnom? – mutattam az öt sztárocskára.

- De pontosan azt.

- Na, azt lesheted! – vágtam rá.

- Pedig muszáj lesz, mert nem veszek neked ki egy külön szobát. - tudtam, hogy ezt csak azért csinálja, hogy jobban megismerjem a fiúkat. 

- Nem kell! Add oda a tiédet!

- Dehogy adom!

- Ezek tök egyformák! – suttogta Louis a szőke srácnak, akinek még nem tudtam a nevét.

- Ez hallottam! – fordultunk felé kiabálva egyszerre, mire behúzta a nyakát.

- Nem adom neked a szobámat és kész! – zárta le apu a vitát.

- És ki lenne az áldozat, akivel aludnom kell? – kérdeztem beletörődve a sorsomba és végignéztem a fiúkon.

- Mondjuk Louisszal. – mutatott a csíkos felsős „sofőr” gyerekre, akire az előbb rákiabáltunk.

- Rendben. – bólintottam. Már előre sajnáltam szegényt, kíváncsi vagyok, meddig fogja bírni.

Kivettem apa kezéből az egyik kulcsot, - amin az emelet és a szobaszám volt látható, - majd megfogtam a bőröndömet és a spottáskámat és bementem a Louisszal közös szobánkba. Gyönyörű hotelszoba volt, de túl mérges voltam ahhoz, hogy ezt megemlítsem.

Kipakolás közben bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, hogy ne kelljen beszélgetnem Louisszal, mert, ahogy láttam elég beszédes típus. Miután minden cuccom szépen rendben bekerült a számomra kijelölt szekrénybe, lementem az étkezőbe és megebédeltem. Elég finoman főztek és svédasztal volt, szóval annyit ehettem, amennyit csak bírtam. Miután a sok finomsággal megtöltöttem a bendőmet eldöntöttem, hogy körbenézek a hotelben. Volt itt minden. Egy óriási wellness részleg, egy csomó medencével, szaunával meg mindennel. Volt egy fitneszterem is a legfelső szintem, amit megfogadtam, hogy egyszer kipróbálok.

Mikor a „túrám” után visszamentem a szobámba, Louis éppen nem volt bent, úgyhogy jó alkalom adódott arra, hogy egy kis internetes kutatással kiderítsem a mániáit. Répa.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve leszaladtam a konyhába és kértem pár répát a konyhásoktól. Szerintem biztosan hülyének néztek, hogy nyers répákat kunyerálok, de nem zavart, csak a tervemre koncentráltam, hogy éjjel csak enyém lehessen a szoba. Aztán már csak 4 fiú és apa nekem adja az ő lakosztályát.

Mikor visszaértem a szobába Louis még nem volt benn, de a másik szobából hangos röhögés hallatszott ki. Ezek teljesen komolytalanok.

Amíg Louis nem jött felhívtam Adamot, mert már nagyon hiányzott, régen voltam tőle ilyen távol ennyi időre. Nagyon aranyos volt. Először csak én beszéltem ő alig szólalt meg, de aztán feloldódott és édesen össze-vissza csacsogott mindenféléről.

9 óra körül Louis végre megjelent én pedig elkezdtem az akciómat és gyorsan kiraktam a répákat, hogy mindjárt észrevegye.

- Megjöttem! – jelentette be fülsüketítően magas hanggal.

- De jó neked… - vetettem oda neki foghegyről és tovább Twittereztem a telefonomon.

- Répa! – kiáltotta rohant a zacskó irányába.

- Héj, azaz enyém! – vettem ki a kezéből a zöldségeket.

- Te szereted a répát? – hüledezett.

- Megenni? Nem, dehogy!

- Hát akkor? – értetlenkedett.

- Rendben. – sóhajtottam fel – Megmutatom. – vettem ki egy répát a zacskóból.

- Lássuk! – ült le velem szemben egy székre.

Kivettem egy fekete filcet a táskámból, majd az egyik répának szemet, szájat, meg kezeket rajzoltam.

- Ez tök aranyos! – mondta Louis.

- Várj! Még nem végeztem! – szóltam rá, mire nyugton maradt.

Amúgy tényleg aranyos volt, lehet, hogy egyszer megmutatom Adamnak, hátha utána kicsit jobban fog viszonyulni a répákhoz, mert most – hogy enyhén fogalmazzak – nem igazán rajong értük.

Kihalásztam egy mini varrókészletet az egyik fiókból, – hogy mi minden vagy egy hotelszobában… - majd kivettem egy tűt a kis tartóból.

- Én a répákkal woodoo-zni szoktam! – mondtam és beleszúrtam a tűt szegény répába, még én is megsajnáltam szerencsétlent. 

Mit ne mondjak, nagyon vicces volt, ahogy Louis felvisított, minden egyes tűszúrásnál, pont úgy, mintha őt szurkáltam volna.

- Tetszik? – kérdeztem megjátszott ártatlansággal, mire fülsiketítően felsikított és kirohant a hotelszobából.

Nem zártam be az ajtót, tudtam, hogy holnap reggelig már úgy sem fogunk találkozni. Egy gyors zuhany után befeküdtem – egyedül – a óriási francia ágyba. Büszke voltam magamra, hogy ilyen gyorsan el tudtam intézni Louist és csak az enyém volt az a hatalmas ágy. Hogy boldog voltam-e? Nem. Csöppet sem voltam boldog. Világ életemben utáltam fájdalmat okozni másoknak, de most muszáj volt. Ha apu látja majd, hogy a fiúk mennyire utálnak engem, akkor talán hazaküld, nekem pedig ez a célom. Talán, ha apa nem viselkedett volna így velem és Adammal, akkor minden másképp lett volna. Én tök jóban lettem volna a fiúkkal és talán Harryvel is másképp alakultak volna a dolgok. Ezzel csak egyetlen egy baj van: túl sok a volna.