Szívem a torkomban dobogott és szinte jég hideg vízzel zuhanyoztam, aminek hatására sikerült kicsit lenyugodnom, aztán jöhetett a jó meleg víz, hogy ellazítsam izmaimat. Egy gyorsnak nem mondható zuhanyzás után felvettem egy szerintem „csini” fehér ruhát, - ami elég rövid volt, - egy hozzá illő hajpánttal és balerina cipővel. 

Pontosan 35 perccel a Harryvel való beszélgetés után – nehogy azt higgye, hogy teljesen be vagyok zsongva a vacsorameghívás miatt – kiléptem a liftből. Az első dolog, amit megpillantottam Harry volt. A szokásos fekete farmer, póló és blézer összeállítás volt rajta, amitől én egyenesen elaléltam, bár nem hiszem, hogy ezzel egyedül voltam. Amint meglátott elém sietett hatalmas mosollyal az arcán. 

- Hölgyem? – kínálta fel lovagiasan a karját. 

- Olyan hülye vagy! – löktem rajta egy aprót szemforgatva és elindultam a kijárat felé. Még hallottam Harry dallamos nevetését a hátam mögül, majd kiléptem az épületből és nagyon szippantottam a friss levegőből. 

- Mehetünk? – kérdezte Göndörke mikor utolért és egy fekete Audihoz vezetett. Fogalmam sem volt, hogy hogyan szerzett ilyen rövid idő alatt egy kocsit, mivel tudtommal az övé nem jött velünk a turnéra, de inkább nem is gondolkoztam vele, mert a végén még belefájdult volna a fejem. A hírességek és az ő befolyásuk…

- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, mikor már a kocsiban ültünk. 

- Hát természetesen egy étterembe – indította a be a motort. – Ott szoktak az emberek enni, nem? – húzta asz agyamat mosolyogva, mire én csak egy újabb szemforgatással válaszoltam. 

Pár perc múlva odaértünk egy csendes kis étteremhez. Nagyon jó hangulata volt, a háttérben halk zene szólt és nem is voltak sokan. Harry pár szót váltott az egyik csinos pincérnővel, majd megfogta a kezem és az étterem másik, csendesebb sarkában lévő, egy kétszemélyes asztalhoz vezetett, csak két asztallal arrébb volt egy kisebb társaság, ha jól láttam szülinapot ünnepeltek. Udvariasan kihúzta előttem a széket, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Kezembe vettem az étlapot, de alig, hogy kinyitottam már vissza is raktam a helyére. 

- A kedvencedet? – nézette fel az étlapjából.  

- Emlékszel még rá? – kérdeztem meglepődve. 

- Sok mindenre emlékszem 2009 nyarából – mosolyodott el huncutul. 

- Csak rám nem… - morogtam az orrom alatt. 

- Az csak egy kis ideiglenes tudathasadás volt – mentegetőzött rögtön. Vitatkozni akartam vele, d abban a pillanatban megjelent az asztalunknál a pincérnő. Festett fekete vállig érő haja volt, pirosra rúzsozott száján pedig elég feltűnően látszott a szilikonfeltöltés eredménye. 

- Mit hozhatok? – kérdezte Harry előtt illegetve magát, miközben engem egy pillantásra sem méltatott. 

- Egy dupla lasagnet és egy spagettit kérünk – adta le Harry a rendelés. 

- Inni valamit? – rebegtette meg a szempilláit a pincérnő. 

- Egy alma és egy baracklevet. 

- Dupla? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mikor a pincérnő elment a rendelésünkkel. 

- Úgy emlékszem, hogy a táborban annyit ettél, mind a többiek összesen. Nem csal az emlékezetem, ugye? – mosolyodott el huncutul. Hát igen, az étvágyammal sosem volt baj. 

- Nem – ráztam meg a fejem szégyenlősen. – Mondjuk azért Niallel nem versenyeznék – nevettem el magam ír barátunk egy étkezésre elfogyasztott ételmennyiségére emlékezve. 

- Pedig méltó ellenfélre találna benned, egyszer meg kéne próbálnod. 

- Még átgondolom – zártam le a témát. 

Az este fantasztikusan telt. Nagyon sokat nevettünk és beszélgettünk. Meg kellett állapítanom, hogy Harry nem sokat változott három év alatt, még mindig ugyanolyan lehengerlő és közvetlen személyisége volt, amit annyira szerettem. Szóba jött a tábor, a verseny és sikerült végre rendesen megbeszélnünk az X-Faktoros dolgokat és mesélt nekem a híresek életével járó előnyökről és hátrányokról. 

- Tele vagyok – jelentettem be magammal elégedetten hátradőlve a székemen, mert majdnem sikerült legyűrnöm a dupla adag tésztámat. – Régen ettem már ilyen finomat. A te spagettid milyen volt? – érdeklődtem. 

- Nem rossz, viszont még sehol sem etted közel sem olyan jól, mint mikor nálatok voltam – jegyezte meg. 

- Igen, anyu nagyon jól főzött… - gondolkoztam el és arra lettem figyelmes, hogy könnyek kezdték szúrni a szemem anyu említésére, de nem akartam a sírásommal elrontani ezt a csodálatos estét, úgyhogy nagyokat felfelé pislogva próbáltam nem engedni utat könnyeimnek. 

- Ó, Ash! – húzta mellém Harry a székét és magához húzott. – Sajnálom, hogy szóbahoztam, csak annyira hihetetlen számomra, hogy Rose nincs többé – suttogta aggodalommal és megbánással a hangjában. 

- Semmi baj – mosolyodtam el halványan. – Csak még nem igazán tettem magam túl rajta, már ha valaha is sikerülni fog. 

- Ez csak természetes. Mért nem hívtál, amikor történt? – kérdezte és pár pillanat múlva arckifejezésemből kiolvasta a választ. – Hívtál, igaz? – túrt bele idegesen a hajába, mire egy aprót bólintottam. – Sajnálom, hogy nem voltám veled, mikor szükséged volt rám. 

- Semmi baj, neked is megvolt a saját életed – nyugtattam meg. 

- Tudom, hogy nem nagy dolog, de megbocsájtanál, ha meghívlak még egy kakaós palacsintára? – mosolyodott el. Tudja, hogy mivel lehet engem meghatni. 

- Vaníliás öntettel? 

- Még szép! – vágta rá rögtön. 

- Akkor jöhet! – mosolyogtam. Még mielőtt szólt volna a pincérnőnek mélyen, vágyakózón a szemembe, majd arca az enyémhez közelített. Szívem a torkomban dobogott és azt hittem, hogy meg fog csókolni, de helyette az arcomra lehetelt egy édes puszit. És ez így volt jól. Akartam a csókját, de ez csak egy baráti vacsora volt nem pedig egy randi, nem illett volna ide. 

Megettem a palacsintát, amit rendelés után nemsokára ki is hoztak, majd Harry rendezte a számlánkat és lassan visszaindultunk a hotelbe. Már hajnali egy volt, mikor egy gyors zuhanyzás után végre az ágyba kerültem, de valahogy nem jött álom a szememre, amit Harry is észrevett. 

- Mi a baj? Mért nem alszol? – kérdezte felém fordulva. 

- Félek – vallottam be. – Nem akarom megint ugyanazt álmodni – mondtam szinte nyafogva. 

- Bújj ide! – emelte fel a takaróját, hogy én is alábújjak, majd átkarolta a derekamat és magához húzott én pedig átöleltem. – Jó éjt, Ash! 

- Jó éjszakát! – mondtam mosolyogva és lehunytam a szemem. 

És elérkezett a turné utolsó napja. Másnap reggel egy kiadós közös reggeli után egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttük, hogy lemegyünk és megnézzük a hotel wellness részlegét. Sajnos nekem az úszni tanulás valahogy kimaradt az életemből, szóval a mélyebb medencéket én messzire elkerültem. Éppen az egyik pezsgőfürdős medencében áztattam magam, mikor egy kislány elbotlott a lépcsőn és keservesen sírni kezdett. Nem voltak a közelben a szülei, úgyhogy odamentem hozzá. 

- Mi a baj, kicsim? Megütötted magad? – kérdeztem kedvesen, mire könnyes szemmel nagyokat bólintott. – Mutasd meg, hol fáj! – a talpán egy kis pontra mutatott. Nagyon régen találkoztam már az öcsémmel és szükségem volt arra, hogy valakit babusgatni tudjak, szóval most itt volt az alkalom. – Itt? – húztam végig az ujjam a talpán, mire elmosolyodott a csikis érzés miatt. – Vagy talán itt? – csináltam még egyszer, mire édesen felkacagott. – Na, szaladj! Keresd meg a szüleidet! – utasítottam kedvesen, mire a kislány vidáman elszaladt, de még visszanézett és integetett nekem. Borzasztóan aranyos volt. 

- Nagyon értesz a gyerekekhez – állapította meg Harry a hátam mögül, mire mosolyogva felé fordultam. Mivel csak egy fürdőnadrág volt rajta, végre rápillantást nyerhettem izmos felsőtestére és a hasán lévő kockákra. Göndör haja vizesen tapadt a homlokához, ami még szexisebbé tette a megjelenését. 

- Értek a kicsikhez, eleget gyakoroltam az elmúlt két évben – vontam meg a vállam. 

- Ezt, hogy érted? – értetlenkedett. 

- Hát az öcsémre gondoltam, természetesen. 

- Neked van öcséd? – kérdezte hitetlenkedve. 

- Igen, Adam. Kétéves. 

- Adam az öcséd? – hüledezett. És akkor leesett a dolog. Szóval ő még mindig azt hitte, hogy Adam a pasim. – Ez annyi mindent meg változtat! – túrt bele még mindig elképedve a hajába, majd olyat tett, amire nem számítottam. Megcsókolt. Be kell valljam, soha nem csókolóztam még senkivel, mert mikor elérkeztem a pasizós korszakomba, meghalt anyu és akkor nem nagyon foglalkoztam az ilyen dolgokkal, viszont az a csók tökéletes volt. Harry a derekamat átölelve magához húzott én pedig átkaroltam a nyakát. Ajkaim enyhén szétnyíltak bebocsájtást engedve neki, majd nyelveink édes táncot jártak. 

- Bombaaa! – Niall kiáltása és ugrására szétrebbentünk. Én teljesen elpirultam és rá sem mertem nézni Harryre. 

Teljesen összezavarodtam. Kimásztam a medencéből és felmentem a Harryvel közös szobánkba. Lerogytam az ágyra és arcomat kezeim közé rejtettem.  Nem értettem semmit. Mit akarhat Harry tőlem. Azt hittem, hogy ő csak barátként tekint rám, viszont a barátok, úgy tudom nem szoktak csókolózni. Most akkor mi van? Barátok vagyunk vagy ennél már több? Össze voltam zavarodva.  Hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja, csak Harry lehetett az, de én még nem álltam készen beszélni vele, úgyhogy a fürdőszobába rohantam és magamra engedtem a meleg vizet. Sokáig áztattam magam és még hajat is mostam, majd egy lassú hajszárítás és vasalás után felöltözve kiléptem a fürdőszobából. A hálóból sikoltozást hallottam, amiből arra következtettem, hogy Harry nincs egyedül. Igazam volt. A Göndörke és Lou egymás kergetve rohangáltak a szobában. 

- Ti meg mi a fenét csináltok? – ráncoltam össze a szemöldökömet, mire mind a ketten rám néztek, én pedig elsütöttem a szemem, mert még mindig nem tudtam Harry szemébe nézni. 

- Lou éppen az egyik éjszakai… öhm… partneremet akarja felhívni – tájékoztatott Harry. 

- És mégis minek? – szögeztem a kérdést Louishoz. 

- Kérek Haroldnak egy időpontot – mondta természetesnek véve a dolgot. 

- Nem kell nekem időpont! Hagyjál már békén, Louis! – mondta Harry mérgesen.

- Ó! Csak nem elcsavarták a fejed, Haroldkám? – csapott Lou Harry vállára. 

- Talán – mondta Harry halkan, rám nézve, mire elvörösödve lesütöttem a szemem.

Lassan elérkezett a hazaindulás pillanata. Kissé lehangoltan mentem bőröndömmel a kocsi felé. Nagyon gyorsan, túl gyorsa telt el az a három óra, míg hazaértünk. A fiúk persze látták rajtam, hogy rosszkedvű vagyok, úgyhogy mindent megettek, hogy felvidítsanak, nem kis sikerrel. Persze a búcsú nem örökre szólt, de tudtam, hogy nagyon hiányozni fognak az elkövetkezendő egy hétben. Két hete még nem is gondoltam volna, de nagyon a szívemhez nőtt ez az öt hülye, olyan volt, mintha kaptam volna öt bátyust. Nem is, mert Harry több volt ennél. Teljesen beleszerettem és az a csók még jobban megerősítette bennem, hogy mit is érzek iránta. Tőle búcsúztam el utoljára. Szorosan magához húzott, én pedig átkaroltam a nyakát és beszippantottam az illatát. 

- Hiányozni fogsz – suttogta a fülembe, hogy más ne hallja. 

- New Yorkban találkozunk! – búcsúztam el és egy hosszú puszit nyomtam az arcára. 

- Viszlát, egy hét múlva!