Tádáá! Vére készen lettem a 33. fejezettel! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam, de kárpótlásképpen ez a rész hosszabb lett, mint az előzőek (kb. 3300 szó *büszkefej*)! A tábor nagyon jó volt, de annál is csak ti voltatok fantasztikusabbak! Túlléptük a 80000(!) oldalmegjelenítést és már több, mint 140(!) feliratkozó olvasója van a blognak! Komolyan mondom, eszméletlenek vagyok! Ti vagyok a világ legjobb olvasói! <33
Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész, bár kissé tartok a reakciótoktól!
Most pedig jó olvasást!

xx, Csakegylány

A szívem kihagyott egy ütemet, majd heves vágtába kezdett. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom. Legszívesebben az asztal alá bújtam volna, vagy csak simán elfutottam volna, de nem akartam megfutamodni és reménykedtem, hogy talán most kiabálás és veszekedés nélkül megbeszélhetjük a dolgainkat.

Harry tekintete összeakadt az enyémmel, meglepődés ült ki az arcára, majd lépéseit megnyújtva sietett felénk. Önkéntelenül álltam fel a székemről és pár bizonytalan lépést tettem felé. Nem tartva reakciójától nyakába borultam és hozzábújtam. Minden szorongás eltűnt belőlem, mikor átkarolta a derekamat és szorosan ölelésbe vont. Puha bőrét apró puszikkal halmoztam el, míg ő nyakamba temette az arcát.

- Nagyon sajnálom – mondtam halkan. – Sajnálom, hogy titkolóztam előtted. Soha többé nem teszem! Kérlek, bocsáss meg nekem!

- Nincs miért bocsánatot kérned – nézett fel rám. Csak ekkor vettem észre a szeme alatt éktelenkedő sötét karikákat, amikből arra következtettem, hogy ő sem nagyon tudott aludni az éjszaka. Csakúgy, mint én. – Annyira sajnálom, Ash! – sóhajtott fel fájdalmasan és karjait még szorosabban fonta körém. – Minden rendbe jön, ígérem! – suttogta a fülembe lágyan. – Megvédelek, és nem engedem, hogy még egyszer valaki bántson. Csak... csak ne hagy el, kérlek! – Hangja olyan kétségbeesetten csengett, hogy összeszorult a szívem.

- Nem hagylak el soha! – ígértem. – Szerelek, Harry!

- Én is nagyon szeretlek… - válaszolta, de elcsuklott a hangja. Félig lábujjhegyre álltam, hogy lassan felé hajolva egy hosszú puszit lehelhessek a szájára. Egy kis idő múlva elhúzódtam és őszintén felmosolyogtam rá. Most ő következett és ajkait az enyémekre nyomva hosszan megcsókolt. Ajkaimat enyhén szétnyitva bebocsájtást engedtem neki. Nyelveink lassan, érzékien kényeztették egymást. Ez a kibékülés sokkal jobban ment, mint azt képzeltem volna. Mosolyogva váltunk szét és Harry még egy szoros ölelésre vont. Fejét a vállamra hajtotta és mélyen felsóhajtott. Meleg lehelete csikizte a bőrömet, mire halkan felkuncogtam.

- Ha kiörömködtétek magatokat idejöhetnétek hozzánk és reggelizhetnénk végre! – hallottam meg Louis hangját a hátam mögül.

- Gyerünk, gyerünk! Lassan éhen halok! Ja, és hoztam nektek kaját! – sürgetett minket Niall. Nevetve fogtam meg Harry kezét és az asztalunk felé kezdtem húzni. A négyszemélyes asztalnál már csak egy üres szék volt ezért elindultam, hogy hozzak egy ötödiket is, amire rá tudok ülni, de ekkor Harry megfogta a csuklómat és lágyan visszahúzott. Leült a székre és az ölébe ültetett, de nem engedte el kezem. Mit ne mondjak, nagyon kedvemre való volt ez a megoldás, mert Harry nagyon kényelmesnek bizonyult, bár szerintem ő másképp gondolhatta a helyzetet a súlyom alatt, de mikor próbáltam, nem engedett felállni. Kezemet az egész reggeli alatt nem engedte el így elég érdekesen, de valahogy mégis sikerült megoldanunk az evést. Végig széles mosollyal az arcomon társalogtam a fiúkkal és néha-néha csentem Harrytől egy-két csókot. Lassan a többiek is szállingózni kezdtek az étkezőbe, így mivel már túl sokan lettünk volna átültünk egy másik asztalhoz, de Harry még így sem engedett el és az ölébe húzott. Mindenki mosolyogva nézett minket, megkönnyebbültek, hogy nem volt hosszú a köztünk fennálló mosolyszünet.

Mivel apa állítólag a következő koncertet szervezte a város másik végében, ezért Harry a reggeli után átjött velem az én szobámba.

- Mit csinálunk ma? – kérdezte és kacér mosollyal az arcán nekitolt a hotelszoba bejárati ajtajának.

- Mért? Mit szeretnél? – biccentettem oldalra a fejem.

- Mondjuk valami ilyesmit… - hajolt felém és testét az enyémhez préselve hevesen megcsókolt.

- Sajnos nem érek rá – mondtam vállat vonva, mire bepróbálkozott a kiskutyaszemekkel, de én hősiesen tartottam magam.

- Mért mi dolgod van? – érdeklődött kissé sértődötten.

- Hajat kell mosnom – jelentettem ki.

- Szeretnéd, hogy csatlakozzak? – ajánlotta fel szemtelenül.

- Szerintem ezt egyedül is képes vagyok megoldani – forgattam meg a szemem.

- Pedig nagyon szívesen segítettem volna.

- Olyan perverz vagy! – fakadtam ki nevetve.

- Csak segítőkész – suttogta a fülembe, mire meleg leheletétől légzésem felgyorsult.

- Fürdenem kell… - suttogtam zihálva és eltoltam magamtól. Még egy puszit adtam az arcára és a fürdőbe indultam. – Addig helyezd kényelembe magad – szóltam neki vissza az ajtóból.

- Igenis! – állt haptákba, mire felkuncogtam és már el is tűntem az ajtó mögött. Gyorsan készen lettem a fürdéssel és meleg víz úgy elálmosított, hogy szinte állva el tudtam volna aludni. Mikor kijöttem a zuhany alól, nem volt erőm megcsinálni a hajamat, ezért eldöntöttem, hogy csak simán befonom és hagyom, hogy magától megszáradjon. Persze a hajgumit, mint általában a hálóban, a bőröndömben hagytam, így gondosan magamra tekertem egy törölközőt, majd bementem a hálószobába. Harry az ágyamon ült és éppen az én laptopomon szórakozott, hozzátenném nem mintha valaki megengedte volna neki. Mikor beléptem a szobába felkapta a fejét és szemével gondosan tetőtől talpig végigmért, majd elismerően füttyentett egyet.

- Csak nem meggondoltad magad? – húzogatta a szemöldökét.

- Ne is álmodozz! – forgattam meg a szemem. – Csak lusta vagyok megcsinálni a hajam, ezért gondoltam gyorsan befonom, de nem volt nálam hajgumi – magyaráztam, mire csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát. Magamon éreztem Harry tekintetét, miközben neki háttal a bőröndömben kutakodtam. Nagy nehezen sikerült rátalálnom a keresett tárgyra és már indultam is vissza a fürdőbe, de Harry utánam szólt.

- Majd én megcsinálom neked – ajánlotta fel és kiszedte a kezemből a hajgumit.

- Ha gondolod… - mondtam bizonytalanul, mert egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy Harry normálisan meg tudná csinálni a hajam. Elhelyezkedtem az ágy mellett a földön, hogy Harry könnyedén elérjen. Először egy fésűvel óvatosan kifésülte a hajamat, majd mikor ezzel készen lett, hozzáfogott a fonáshoz. Meglepetésemre fürge ujjai gyakorlottan jártak hajtincseim között, látszott, hogy nem most csinálja először.

- Kész is! – mondta pár perc múlva és egy puszit adott a nyakhajlatomba. Felpattantam a földről és elvettem az éjjeliszekrényről a kistükrömet, majd alaposan megvizsgáltam a hajamat. El kell mondjam, Harry profi munkát végzett, pedig sosem gondoltam volna, hogy ő még ilyet is tud.

- Ezt meg kitől tanultad? – kérdeztem elképedve.

- Nővérem van – vonta meg a vállát és hátradőlt az ágyban.

- Nem is gondoltam volna rólad, hogy ilyen ügyes ujjaid vannak – dicsértem meg büszkén mosolyogva.

- Pedig ha tudnád, mennyi mindent tudnék még csinálni neked az ujjaimmal – mosolygott kacéran és hosszú ujjaival a törölközőm alsó végével kezdett babrálni, miközben tekintetét az enyémbe fúrta és nyelvével benedvesítette telt, rózsaszín ajkait. Bizsergés futott át a testemen és teljesen elpirultam, majd zavaromban majdnem leejtettem magamról a törölközőmet.

- Fel kell öltöznöm – suttogtam halkan és egy nagyot nyeltem. Harry vonzerejétől még mindig részegen, botladozva mentem a fürdő ajtaja felé, út közben ebben-abban meg is botlottam párszor. Harry felettébb viccesnek találhatta zavaromat, mert minden botlásomnál édesen felnevetett. Kinevetett engem.

Miután sikeresen, minden sérülés nélkül elértem a fürdőig, sietve felöltöztem. Mikor visszamentem a hálóba, mosolyogva nyugtáztam magamban, hogy Harry elaludt az ágyamon. Óvatosan, nehogy felébresszen mellébújtam, de akármennyire is próbáltam nem felkelteni, mégis kinyitotta gyönyörű smaragdzöld szemeit és halványan elmosolyodott. Átkarolta a derekamat és szorosan magához húzott, így könnyen elférhettünk az egyszemélyes ágyon is.

- Jó éjt, Harry! – suttogtam és egy puszit nyomtam ajkaira. Pár pillanat múlva már csak Harry halk szuszogása hallatszódott a szobában. Sokáig figyeltem őt és egy-egy göndör hajtincsével játszadoztam, miközben rájöttem, hogy Harry beszél álmában. Nagyon édes volt. Nem értettem minden, csak szófoszlányokat sikerült kivennem a beszédéből. Megtudtam, hogy hiányzik neki a családja és megmelengette a szívemet, mikor azt mondta, hogy szeret. Lassan én is elálmosodtam, mivel éjszaka szinte egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni és egy idő után Harry mellett mély álomba merültem.

Már késő délután lehetett, mikor a telefonom rezgésére ébredtem. Harry már fent volt és mosolyogva figyelt engem, azaz leste, ahogy alszom, nem mintha én nem ezt tettem volna pár órája. Ásítva a telefonmért nyúltam, majd visszaestem a meleg ágyba. Az otthoni telefonról hívtak. Először nagyon megörültem, de aggódni kezdtem, mert hirtelen eszembe jutott, hogy Londonban ilyenkor már az éjszaka közepén járhatnak. Gondterhelt arccal kimásztam Harry mellől az ágyból és megnyomtam a hívás fogadására szolgáló gombot.

Először alig értettem, hogy mi a gond, mert Dorota túl gyorsan beszélt, plusz felét nem is értettem, mert félig angolul, félig oroszul hablatyolt valamit. A harmadszori nekifutásnál sikerült megértenem, hogy Adam valami rosszat álmodott és, hogy már majdnem egy órája sír. Rosszallóan kértem Dorotát, hogy adja át neki a telefont. Eltelt egy ideig mire sikerült megnyugtatnom öcsikémet, megígértem neki, hogy nemsokára hazamegyek és meséltem neki egy esti mesét. A telefonban hallatszódó mély szuszogásból arra következtettem, hogy elaludt. Eléggé lehangolva mentem vissza a hálóba és visszafeküdtem Harry mellé az ágyba.

- Baj van otthon? – kérdezte Harry gyengéden és derekamat átkarolva magához húzott.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Nincs baj, csak Adam rosszat álmodott és nem tudott visszaaludni. Azt hiszem, már hiányzok neki – sóhajtottam fel. – Talán haza kéne mennem.

- Nem érzed itt jól magad? – kérdezte Harry és csalódottságot véltem felfedezni a hangjában.

- Nem, nem erről van szó – tiltakoztam rögtön. – Csak még soha nem voltunk ilyen távol egymástól, főleg nem ennyi ideig. Amúgy meg szeretem New Yorkot.

- Ennyi? Csak a város miatt maradsz itt? – kérdezte már titkolt humorral a hangjában. Tudtam, mire akar kilyukadni, de inkább még játszadoztam vele egy kicsit.

- Ja és jól főznek itt a szállodában is – tettem hozzá és máris jobb lett a kedvem. – Valamint a szobaszervizes fiú, aki múltkor is hozta a reggelinket, na, ő is nagyon aranyos és azok az izmok! – áradoztam. – Nem igaz, hogy még nem láttad!

- Szóval a szobaszervizes gyerek… - húzta össze a szemét. – Az a szőke lenyalt hajú, aki úgy jár, mint egy meleg? – Muszáj volt felnevetnem. – Most meg mi van? – csattant fel és felült az ágyban.

- Aranyos vagy féltékenyen – állapítottam meg mosolyogva.

- Nem vagyok féltékeny! – vágott vissza. – Főleg nem egy ilyen meleg gyerekre!

- Nem is meleg! – védtem meg szegény fiút. Harry már szólásra nyitotta volna a száját, mikor valaki kopogtatott az ajtón. - Ki lehet az? – gondolkoztam el.

- Amíg aludtál rendeltem vacsorát – vonta meg a vállát. – Ha szerencséd van, akkor lehet, hogy a kedvenc szobaszervizesed lesz az – forgatta meg a szemét.

- Akkor meg is szerzem a számát! – idegesítettem tovább és felugrottam az ágyról, mire Harry csak egy dühös pillantással jutalmazott.

- Ha számát szeretnéd, akkor én inkább én megyek, mert, hogy a srác nem heteró az száz – előzött be és már kint is volt az előszobában, hogy ajtót nyisson. Én törökülésben elhelyezkedtem az ágy szélén és vártam, hogy Harry visszaérjen a vacsoránkkal. Elég éhes voltam, mert habár reggelire elég sokat ettem, de az ebédet átaludtam, így már lassan az éhezés határán álltam. Nem telt bele pár perc és Harry már vissza is ért egy nagy tálca mindenféle ételt tartva a jobb kezében, de kikerekedett a szemem mikor megláttam, hogy a balban egy kis fehér papírcetlit lenget.

- Ez nem hiszem! – ámuldoztam. – Hogy a fenébe sikerült megszerezned?

- Én nem csináltam semmit – vonta meg a vállát és az ágyra helyezte a tálcát, majd leült velem szemben. – De a gyerek olyan meleg, hogy tojást lehetne rajta sütni – mondta, mire felkacagtam. Szóval neki volt igaza. – Mielőtt elment a kezembe nyomta a telefonszámát – adta át nekem a kis cetlit. – Szóval, ha gondolod, felhívhatod. Talán elmegy veled egy csajos délutánra és legjobb barátnők lesztek – viccelődött. Hirtelen felkaptam egy kispárnát az ágyról és jól fejbe csaptam vele.

- Olyan szemét vagy! – vádoltam meg és újra felé céloztam, de most gyorsan reagált és csuklómat megfogva közel húzott magához.

- Sajnálom, de be kell érned velem – mondta kacér mosollyal. Meleg lehelete csiklandozta az arcomat és kezemből rögtön kiejtettem a kispárnát. Nem bírtam türtőztetni magam és rácsaptam Harry ajkaira.

Miután megvacsoráztunk, egész este éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Átbeszéltük a tábor utáni egymás nélkül töltött pár évet, részletesen elmesélte, hogy mik történtek vele az X-Faktorban. Beszámolt nekem a sok kedves rajongórók, akik nap, mint nap körül veszik őket és a gyűlölködőkről, akik megkeserítik a napjaikat. Valamint megtudtam róla, hogy nem csak hajat fonni tud, hanem még főzni is és megígérte, hogy ha hazaértünk, elkészíti nekem a kedvenc ételemet. Aztán mindenféle kérdéseket tett fel nekem, mint például, hogy melyik a kedvenc helyem azok közül, ahol már megfordultam, én persze rögtön Párizst válaszoltam, majd megkérdezte a kedvenc virágomat, kedvenc csokifajtámat és a kedvenc drágakövemet. Át sem gondolva a kérdést rögtön rávágtam, hogy a smaragd, de azonnal meg is bántam, mikor megkérdezte, hogy miért, így be kellett vallanom, hogy az egyetlen oka az, hogy neki smaragdzöld színű szeme van. Persze rögtön elpirultam és legszívesebben visszaszívtam volna az egészet és ezek után azt már meg sem mertem kérdezni, hogy milyen parfümöt használ. Azt hiszem, én aludtam be elsőként éjfél előtt egy kicsivel.

Másnap reggel, mikor a nap sugaraira felébredtem, kezemmel hiába kerestem magam mellett Harryt, ujjaim csak a gyűrött lepedőt markolászták.

- Harry? – kérdeztem halkan, reménykedve, hogy választ kapok. Kissé elszontyolodva rájöttem, hogy Harry valószínűleg visszament a szobájukba, mivel ha együtt aludtunk volna, apa biztosan kicsapta volna a balhét ma reggel. Nagyon reméltem, hogy nemsokára megbékél a gondolattal, hogy együtt vagyunk. Bár már szerintem az is haladás, hogy tegnap este nem zavarta át Harryt az ő szobájukba.

Lassan, komótosan elkészülődtem és leindultam az étkezőbe egy kis reggeliért. Könnyen megtaláltam a többieket, csak a leghangosabb társaságot kellett megkeresnem. Nagy meglepetésemre egy számomra ismeretlen személy is ült az asztalnál. A lánynak félhosszú, nekem túl extrém rózsaszín haja volt, alul sokkal erősebb árnyalatban. Zayn kezét fogta és néha egy-egy csókot nyomott a szájára. Talán ő lehet Perrie? Mindenesetre bevállalós stílusával nagyon szimpatikusnak tűnt már így első látásra is.

- Sziasztok! – köszöntem nekik mosolyogva már messziről. Harry rögtön felpattant a székéről és elém sietett, majd egy szolid csókkal köszöntött, mert ugye mégis emberek között vagyunk.

- Hé, te biztosan Ashlyn vagy, igazam van? – jött oda hozzám a számomra még ismereten lány Zaynnel az oldalán.

- Hívj csak Ash-nek – mosolyogtam rá kedvesen.

- Rendben, Ash. Én Perrie vagyok. Zayn barátnője – tette hozzá büszkén.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mondtam boldogan. – Zayn nem is mondta, hogy jössz – lövelltem egy szúrós, megrovó pillantást a mellette álló bradfordi fiú felé.

- Igaz, nem szóltam, de csak, mert tegnap szinte alig találkoztunk. Gondolom nagyon jól elvoltatok Harryvel. Kettesben. A szobádban – húzogatta a szemöldökét, mire elpirultam.

A kiadós reggeli után egyedül mentem vissza a hotelszobámba, de még csak pár perce voltam egyedül és valaki máris kopogtatott. Sietve ajtót nyitottam és kissé meglepődtem, mikor a küszöbön Perrie-t pillantottam meg.

- Szia! – köszöntem. – Gyere csak beljebb!

- Nem köszi – rázta meg a fejét mosolyogva. – Csak azért jöttem, hogy szóljak, El el akar vinni minket vásárolgatni, hogy kicsit jobban megismerkedjünk.

- Ez egy nagyon jó ötlet! – lelkesültem fel. – Mikor indulunk?

- Tíz perc múlva, ha az úgy jó neked.

- Tökéletes! – vágtam rá.

Miután Perrie elment, én elindultam Harry szobájába, hogy tájékoztassam arról, hogy elmegyek a lányokkal. Nem kopogtam be hozzájuk, csak simán benyitottam.

- Hidd el, én is hasonlóan, de ez most róla szól… - hallottam meg Harry hangját a hálószobából. Hangjában egy kis idegesség bujkált és rögtön tudtam, hogy nem igazán kedveli az embert, akivel beszélget. Én pedig kíváncsi lettem, ezért megállt az ajtóban és fülelni kezdtem. Tudom, a hallgatózás csúnya dolog, de nem bírtam megállni. – Persze, azt természetesen én fizetem… De Ash-nek egy szót sem! Ő ezt nem tudhatja meg! – Titkolózik előttem. Egyre kíváncsibb lettem, hogy kivel beszélhet és mérges lettem. Mi lehet ilyen titkos, amiről én nem tudhatok? Hirtelen meghallottam, ahogy Harry nem éppen kedvesen elköszön és bontja a vonalat. Nem csinálhattam mást, sietve távoztam a hotelszobából és visszamentem az enyémbe. Ha ott maradt volna, az a biztos lebukást jelentette volna és mérges is voltam Harryre, miért előttem titkolózik, ezért eldöntöttem, hogy nem szólok neki semmit arról, hogy hol leszek egész nap, hadd aggódjon egy kicsit. De végül nem bírtam és mielőtt elindultam volna a lányokhoz, írtam Harrynek egy kis cetlit, hogy vásárolni mentem.

Egy kissé elkésve, de 5 perc múlva már lent is voltam a hallban, ahol El és Perrie vártak rám.

- Sziasztok! Dani? – érdeklődtem.

- Nem érezte jól magát – vonta meg a vállát El.

- Legalábbis ezt mondta – tette hozzá Perrie huncutul mosolyogva. – Bár szerintem Liammel terveztek valamit mára – húzogatta a szemöldökét sejtelmesen, mire muszáj volt felnevetnem.

A hangulat nagyon kellemes volt a taxiban, míg elértünk a plázáig, aminek az alaprajzát már szinte teljesen megtanultam, mivel Eleanorral már vagy százszor voltunk itt a két hetes itt tartózkodásunk alatt. Perrie-t ez alatt a rövid idő alatt sikerült kicsivel jobban megismernem. Rájöttem, hogy a lány tele van humorral, kedvességgel és egy csomó kreativitással, ő olyan fajta ember, akit nem lehet nem szeretni. A pláza előtt megbeszéltem a lányokkal, hogy egy kicsit leválok tőlük, mert egy nagy küldetésem volt. Meg kellett találnom, hogy Harry milyen parfümöt használ. Így első utam egy nagy drogériába vezetett és bár tudtam, hogy Harry illatát ezer közül is megismerném, de lelkesedésem mégis alábbhagyott, mikor megláttam a több száz férfi parfümöt egymás mellett sorakozni a hosszú polcokon.
Hát akkor munkára fel, Ashlyn!

Elgondolkodva indultam át Louis-ék szobájába, mivel El és Perrie elmentek azt hiszem vásárolni, így elhatároztuk, hogy hárman, Loui, Zayn és én csinálunk valamit együtt. Sajnáltam Ash-t egyedül hagyni, de tudtam, hogy nem lesz rám dühös és megérti a dolgot, különben is csak egy-két óráról lenne szó. Ez a lány teljesen megőrjít engem! Egész nap csak ő jár a fejem. Bárhova megyek, bármit csinálok, mindig eszembe jut, hogy ez mennyivel jobb lenne, ha ő is ott lenne velem. Még mindig bizsergés fut végig a testemen, ha visszagondolok gyengéd érintésire, amik égették a bőröm vagy szenvedélyes csókaira arról az éjszakáról. Sokszor voltam már együtt lányokkal, de ez teljesen más volt. Valami felülmúlhatatlan. Az egészet azt tette még különlegesebbé, hogy én voltam neki az első. Azt hiszem ilyet még sosem éreztem egy lány iránt sem. Tudtam, hogy bármit megtennék érte, hogy csak egy mosolyáért is szívesen meghalnék.

Mint egy bolond, óriási mosollyal az arcomon, kopogás nélkül nyitottam be Louis-ék szobájába.

- Na, megérkezett a Hősszerelmes is!  - nevetett felém Zayn, mire csak megforgattam a szemem.

- Mit nézünk? – kérdeztem és ráugrottam a szoba közepén lévő nagy franciaágyra.

- Nem t’om – vont vállam Lou. – Mindjárt keresek valamit – mondta és a bőröndjéhez ment. Én addig megfogtam a távirányítót és unottan váltogattam a csatornákat. Egy városi adó lehetett, aminél megálltam, mert éppen mi voltunk a képernyőn. Nem árt néha egy kis egónövelés, ugye? Az interjúnak pár perc múlva vége lett és elkezdődtek a déli hírek. Nagyon untam a műsort, nem volt semmi érdekes csak valami macskamentés egy felhőkarcoló tetejéről, meg pár kisebb balesetről számoltak be. Már alig vártam, hogy Louis és Zayn -, aki egy idő után segített keresgélni – kiválasszanak valami normális filmet. De hirtelen megszakították a híradót és egy élő hírrel jelentkezett be a műsorvezető nő, ami felkeltette a figyelmemet.

- Pár perce kaptuk a hírt, Kedves Nézőink, hogy a Canal Streeten, a plázában lévő bankot egy negyvenes évei végén lévő férfi kirabolta… - Ekkora egy pancsert! Nappal kirabolni egy központban lévő bankot? Ekkor egy képet mutattak be a nagy bevásárlóközpontról.

- Héj, Lou! Nem ide mentek Eleanorék is? – kérdeztem tőle, de fél szememet még a képernyőn tartottam.

- Öhm… Nem tudom… De valószínű… - gondolkozott el. – Mért mi történt?

- Még nem tudom – vontam meg a vállam. – Gyertek ide! – intettem feléjük, mire letelepedtek mellettem. Újra az adásra figyeltem, mert már így is lemaradtunk egy kis részéről.

- Most rögtön felhívom Elt! – kapcsolta ki a tévét Louis. Látszott rajta és Zaynen is, hogy idegesek, de megértettem őket. Még szerencse, hogy Ash nem ment velük. – A francba is! Nem veszik fel!

- Perrie sem válaszol! – mondta Zayn kétségbeesetten.

- Talán oda kéne mennünk – vettettem fel.

- Induljunk! – vágta rá Lou.

- Hívjatok egy taxit, én addig szólok Ash-nek! – mondtam és válaszukra nem is várva már kint is voltam a folyosón. Futva tettem meg azt a pár lépést a szobáig. Hangosan kopogtattam, de mikor senki sem nyitott ajtót, magamtól benyitottam.

- Ash, itt vagy? – kérdeztem és beléptem az ajtón. Nem kaptam választ, azaz nem volt a szobában, de hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy nyitva hagyja az ajtaját, amikor elmegy? Azt hiszem beszélnem kell majd vele. Gyorsan előkotorásztam a farmerzsebemből a telefonomat és megcsörgettem a számát, de nem vette fel. Már majdnem kimentem az ajtón, mikor megpillantottam a cipősszekrényen egy kis cetlit, rajta Ash elegáns kézírásával.

Többször is átolvastam pár mondatos levelét és hirtelen a kis cetlit kettészakadt a kezeim között majd darabokban a földre hullott. Lábaim remegtek alig tartottak meg, neki kellett dőlnöm a falnak, nehogy elessek. De nem lehet, hogy ő az, ugye nem? Több ezer ember mászkál ilyenkor egy ilyen plázában, nem lehet, hogy pont ő legyen a két emberből az egyik. Ha bármi baja lesz és nem is tudom, mit csinálok…

Nemsokára Louis rontott be a szobába elég zilált állapotban. Látszott rajta, hogy ő is rettenetesen ideges.

- Baj van? Haz, mi történt? – kérdezte zihálva.