Mikor a golfpályára értünk, a többiek már vártak ránk. Melléjük állva gyönyörű látvány tárult a szemem elé. A kissé dimbes-dombos területet dús, sötétzöld fű borította, középen pedig egy kis kék tó terült el. De volt, aki még ezt a csodálatos látványt is felülmúlta. Harry eszméletlenül festett rózsaszínes felsőjében és sötét nadrágjában, amihez egy fehér sportcipőt húzott fel és természetesen a zsebre dugott golfkesztyű sem maradhatott el. Hátán egy golftáska volt benne profi felszereléssel, mindenféle nagyságú és anyagú ütőkkel és kis fehér labdákkal. Elgondolkoztam azon, hogy miért is van nála egyáltalán golfcucc egy turnén, bár Harrynél sosem lehet tudni, hogy mit találnék a bőröndjében, ha véletlenül átkutatnám. Mivel párosan játszottunk, én mindenféleképpen Harryvel akartam lenni, de gondolnom kellett legjobb barátnőmre, akire kizárásos alapon Niall jutott, viszont nem tudtam, hogy ők ketten hogy jönnek ki egymással. Szerencsére aggódásom alaptalan volt, mert Niall és Sarah nevetgélve álltak egymás mellett. A Szöszi súgott valamit barátnőm fülébe, mire az halkan felkuncogott és fülig elvörösödött. Annyira aranyosak voltak együtt, reménykedtem benne, hogy Niall hamarosan elhívja őt valahova, hisz Sarah-nak nincs barátja és Niallnek is kéne már valaki. Éppen kezdtünk volna, mikor még egy páros jött oda hozzánk.

- Mi is csatlakozhatunk? - kérdezte apa mosolyogva, Adammel a karjában.

- Még szép! - válaszoltam nevetve és lassan elkezdtük a versenyt. A kezdőütéseket Eleanor, Perrie, Danielle és Niall végezték, aztán pedig én következtem. Harry golftáskájához mentem és válogatni kezdtem az ütők között. A választásom az 1-es faütőre esett.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Harry kételkedve. - Azt az ütőt a profik szokták használni, szerintem neked sokkal megfelelőbb lenne a 3-as vagy az 5-ös.

- Azt hiszem, ez is tökéletes lesz - ellenkeztem és kis terpeszben a labda mellé álltam, miközben Harry instrukcióáradatát hallgattam.

- Próbálj meg nagyot lendíteni és az ütő közepével elütni a labdát, semmiféleképpen ne a sarkával vagy az ütő talpával, főleg ne a földet találd el! – magyarázott izgatottan. Reméltem, hogy végre befejezte az eszmefuttatást és már lendítettem is az ütőt, mikor megint folytatta. Megforgattam a szemem és leengedtem a karomat. – Ja, és az is nagyon fontos, hogy ne sarkosat üss, vagyis próbáld meg a beállásoddal párhuzamosan lendíteni az ütőt és… - Nem vártam tovább, hogy befejezze a mondandóját, mert sejtettem, hogy egy darabig még nem lesz vége, ezért egy nagyot lendítve elütöttem a golflabdát. Tökéletes irányú, szépen ívelt és megfelelő hosszúságú ütés sikeredett, szóval nagyon büszke voltam magamra. Mondjuk ez talán elvárt dolog egy olyan embertől, akit az apja már kiskora óta minden szombaton elcibálta golfozni. Liam elismerően füttyentett, míg Adam kis kezeit összeütve édesen megtapsolt.

- Ez az én lányom! – kiáltott fel apa, arcáról büszkeség sugárzott.

- Most vagy ilyen a kezdők szerencséje vagy tudsz golfozni – tippelt Harry.

- Sosem mondtam, hogy nem tudok – vontam meg a vállam és összekulcsolva ujjainkat, elindultunk a labda irányába.

- És hagytad, hogy, mint egy hülye magyarázzak neked – vádolt meg szúrós szemmel. – Amúgy gratulálok, mert szép ütés volt – dicsért meg megenyhülve. – Mikor tanultál meg ilyen jól golfozni?

- Apuval régebben minden szombaton eljártunk, igazából ő tanított meg – magyaráztam mosolyogva. Persze azt már nem tettem hozzá, hogy mivel anya halála óta az apám ember számba sem vesz, így eléggé kijöttem a gyakorlatból.

- Szóval, Niallön, Paulon és rajtunk kívül nem tud senki sem rendesen játszani, mondjuk Liam próbálkozásai sem rosszak annyira, de Danielle egyáltalán nem tud, ami azt jelenti, hogy akárhogy is számoljun, mi fogunk nyerni – gondolkodott el. – Kivéve, ha Sarah jó golfos.

- Nem hinném, hogy az lenne - ráztam meg a fejem. – A nővérével egyedül laknak az édesanyjánál, mert az apja elhagyta őket még, mikor ő 10 éves volt. Nincsenek eleresztve pénzzel, szóval nem hinném, hogy sokat játszott volna – magyaráztam. Egy kis együttérzés suhant át az arcán, majd megint elvigyorodott. 

- Szóval nyerünk! – jelentette ki eszelős mosollyal, mire muszáj volt megforgatnom a szemem.

A játék vége felé közeledve fej-fej mellett haladtunk apáékkal, míg a többiek még nagyon messze voltak a lyuktól. Már csak egy nagyon egyszerű ütés kellett volna a győzelmünkhöz, amit még egy kezdő is meg tudott volna csinálni, ettől persze a Göndörke teljesen el volt ragadtatva. Engem nem nagyon izgatott a verseny, sokkal jobban érdekelt, hogy a hozzám legközelebb álló emberekkel tölthettem a napot. Kivettem Harry golftáskájából a putter-t és szabályosan beálltam a labda mellé. Minden szem rám szegeződött, de meglepetésemre Harryn kívül mindenki azért szurkolt, hogy valamilyen csoda folytán elrontsam az ütést, hiszen Haz annyira nagyképűen hangoztatta, hogy semmi esélyük velünk szemben, hogy már csak azért is ellenünk voltak. És igazuk is volt! Nem árt Harrynek, ha egyszer nem az történik, amit ő akar. Megcéloztam a labdát és egy nagyot – túl nagyot – lendítettem az ütőn. A labda jóval a lyuk fölött repült el, be egy bokorba és mindenki – velem együtt, de Harryn kívül – felsóhajtott. A labda olyan messze ment, hogy kizárt volt, hogy megnyerjük ezt a meccset.

- Ezt direkt csináltad! – vádolt meg Harry eszelős tekintettel.

- Nem, dehogy! – védekeztem rögtön és szám elé kaptam a kezem értetlenséget színlelve. – Sajnálom, azt hiszem, ma túlteng bennem az energia – ártatlanul megvontam a vállam. Ekkor apáék voltak a sorosak. Apa Adam kezébe adott egy ütőt és mögé állva segített neki a lyukba célozni. Szegény kisöcsém nem sokáig bírta hallgatni apa instrukcióáradatát és miután megunta a sok – számára értelmetlen – magyarázást, eldobva az ütőt, egy hároméves egyszerűségével felkapta a kis labdát a földről és pár métert szaladva könnyen a lyukba ejtette. Mindenki örömujjongásba tört ki és Louis a levegőbe dobta a kicsit, csak Harry nézett az ünneplőkre megrökönyödve. Azt hiszem, ez nem úgy sikerült, ahogy ő várta, de ugyebár a labda bekerült a lyukba, így apáék nyertek.

- Szóval túlteng benned az energia? – nézett rám Harry szúrósan és felém közeledett, miután a többiek visszamentek a hotelbe megünnepelni a győzelmet.

- Öhm… Talán nem kellett volna annyi kávét innom reggelire… - Ahogy közeledett felém, én úgy lépdeltem hátra.

- Nem ittál kávét ma reggel, hiszen nem is szereted – akadékoskodott. - Direkt csináltad. Azt akartad, hogy veszítsünk. – Felgyorsította léptei és rohamosan közeledett felém, így nem tudtam mit tenni, hirtelen megfordultam és szaladni kezdtem a tó irányába. – Ó, Ashlyn Higgins, ha elkaplak! – kiáltott utánam és, mikor hátrapillantottam, láttam, hogy lazán kocog mögöttem. Ennyire csak nem futhatok lassan, vagy mégis?

Talán mégsem volt annyira olyan jó ötlet a tó felé futni, mert ha elkanyarodtam volna, Harry levágta volna az utat és simán elkapott volna, így viszont vészesen fogyott az út, amin menekülni tudtam. Végül egy kis fa mólón kötöttem ki és nem tudtam hova futni tovább. Megfordultam egérutat keresve, de Harry ekkor már csak pár lépésre volt tőlem. Szája gúnyos mosolyra húzódott.

- Megadom magam! – sikítottam nevetve.

- Az nekem nem elég – csóválta meg a fejét elém állva. Toronyszerűen fölém magasodott és ekkor már tudtam, innen nincs menekvés. – Kárpótlást kérek.

- Csak nem? Harry Styles nem bírja, ha legyőzik? – mondtam csúfosan, ezzel nem sokat segítve helyzetemen. – Milyen kárpótlásra gondoltál?

- Nem tudom. Lepj meg! – hívott ki. Kissé felpipiskedve lecsaptam a szájára és olyan szenvedélyesen csókoltam, amennyire csak tőlem tellett. Átkaroltam a nyakát és ujjaimmal hajába túrtam, finoman meghúztam göndör fürtjeit, mire egy mély nyögés hagyta el ajkait. Tudtam, hogy az lett volna a legjobb, ha ezzel a csókkal annyiban hagyom az egészet, de mikor választom én a legegyszerűbb utat? Tovább csókoltam Harryt, miközben kezeimet lecsúsztattam a mellkasára, majd hirtelen megszakítottam a csókot és teljes erőből ellöktem magamtól Harryt. A Göndörkének már meglepődni, vagy kiabálni sem volt ideje, mert pár pillanat múlva nagy csobbanással a kis tóban landolt. Nevetve figyeltem, ahogy feljön a víz alól, úgy nézett ki, mint egy ázott kiskutya. Göndör fürtjei nedvesen hozzátapadtak a bőréhez és gyilkos tekintettel figyelte, hogy majd belehalok a röhögésbe. Felállt és pár vizes tincset kisöpört a homlokából. Ekkor vettem észre, hogy a tó nem is olyan mély, a víz csak kicsivel ért Harry térde fölé és a móló is alig a vállánál volt.

- Meg-meglepetés! – kiabáltam még mindig kétrét görnyedve a nevetéstől.

- Hát ez valami rohadt vicces! – csóválta meg a fejét bosszúsan, miközben én leültem a móló szélére, levettem a sportcipőmet és a zoknimat, majd lelógattam a lábam.

- Te követelted, hogy lepjelek meg! – mutattam rá. – Azt hiszem sikerült! – nevettem fel újra. Kibújt a felsőjéből és a mólóra dobta, az én szemem ezzel egy időben pedig izmos felsőtestére vándorolt. – Különben is, te akartál annyira fürdeni még délelőtt.

- Ha már ilyen szépen „megleptél”, segítenél kimászni innen? – kérdezte kissé megenyhülve és felém nyújtotta a kezét.

- Nem, Harold! Ezt a trükköt már ismerem! Megpróbállak kihúzni, te meg berántasz a vízbe! 

- Hát, ha a szép szó nem hat nálad! – Elszánt tekintettel elindult felém és combom alá nyúlva leemelt a móló széléről, de ekkor már nem tudtam menekülni.

- Ne! Ne! Tiszta víz lettem tőled! – visítottam már én is nedvesen vizes ruhái és felsőteste miatt. Erősen kapaszkodtam a nyakába, lábaim pedig szorosan a derekát ölelték. Ha az előbb Harry olyan volt, mint egy kiskutya, akkor én most úgy néztem ki, akár csak egy kismajom. – Harold Edward Styles! Azonnal tegyél le! – követeltem.

- Itt és most? – kérdezte gonosz mosollyal a szája sarkában. – Ahogy szeretnéd – vonta meg a vállát és elengedett. Olyan erősen csimpaszkodtam, hogy nem estem a vízbe, de éreztem, ahogy fokozatosan csúzok le róla.

- Ne! Leesek! Fogj meg! Kérlek! – kiabáltam, de ő csak nevetett figyelte kínlódásomon. – Bocsánatot kérek! Nagyon sajnálom, hogy belöktelek, csak kérlek, fogj meg! – könyörögtem visítozva. Nem bírtam tovább tartani magam és elengedtem a nyakát. Már vártam, hogy belecsobbanjak a valószínűleg hideg tóba, de két erős kar megfogott, mielőtt a vízbe eshettem volna. Harry menyasszonyi stílusban tartott és megállás nélkül nevetett rajtam.

- Ez egyáltalán nem volt vicces! Most pedig vigyél ki a partra! – követeltem durcásan, mellkasom előtt összefont karokkal.

- Nem, még nem! – ellenkezett.

- Mit akarsz még, Harry? – kérdeztem szememet forgatva.

- Valld be, hogy direkt csináltad! Direkt hagytad, hogy Paulék nyerjenek! – vádolt meg újra.

- Rendben! Direkt csináltam – jelentettem ki. – Most pedig ki is vihetsz a partra!

- Nem, nem! Előtte mondd meg, hogy ki a világ legjobb golfosa? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Hét én! Természetesen – mondtam magától értetődően.

- Vegyük úgy, hogy ezt nem hallottam. Szóval felteszem még egyszer a kérdést. Figyelj! Ki a legjobb golfos a világon? – kérdezte újra és fenyegetően rám pillantva lejjebb engedett, hogy lábaim belelógtak a vízbe.

- Juj! Ne csináld ezt! Olyan hideg! – hisztiztem és két kezemmel átkaroltam a nyakát attól félve, hogy a vízbe dob. A tó tényleg elég hűvös volt, mivel már csak pár nap volt vissza a nyárból, elég hidegek voltak az éjszakák és nappal sem melegedett fel a golfpálya közepén elterülő kis állóvíz. Szegény Harry, ha belegondolok, hogy ő még meg is mártózott benne… Bár nagyon vicces jelent volt, az biztos! Hevesen kapálózni kezdtem a lábammal, de ezzel csak annyit értem, hogy a víz össze-visszafröcskölt, egy jó adagot kaptam én is az arcomba, így inkább nyugton maradtam.

- Szóval? Még nem válaszoltál – emlékeztetett Harry és még jobban beleengedett a vízbe, hogy az már majdnem a térdemig ért.

- Rendben, akkor te. Te vagy – mondtam durcásan, megadva magam.

- Tessék? Nem hallottam tisztán – húzta az agyamat, mosollyal a szája sarkában.

- Te! Te vagy a legjobb golfos! Harry Styles az egész világ golfbajnoka! – kiabáltam nevetve. – Te vagy a legjobb énekes, a legjobb pasi, te vagy a legjobb minden! Csak emelj feljebb, mert lefagy a lábam! - kiáltottam, ahogy csak a torkomon kifért.

- Igen, azt hiszem ez elég meggyőző volt – bólintott és kivette a lábamat a vízből. Visszahelyezett eredeti helyzetünkbe, hogy a combom alatt tartott meg, így én újra lábaimmal körbefontam a derekát. Szájával lecsapott ajkaimra és hevesen csókolni kezdett. Nyelvével bejutást kért, amit én gondolkozás nélkül meg is adtam neki. Nem durván, de mégis szenvedélyesen csókolt, mire valahonnan mélyről egy nyögés szakadt ki belőlem. Mikor megszakította a csókot, már arra eszméltem fel, hogy a móló szélén ülök. Harry megtámaszkodva a kis fa dokkon kimászott a vízből és mellém ült. Egyik karjával átkarolva a vállam, szorosan magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra. Sokáig szótlanul ültünk így ott, de ez nem az a fajta kínos csend volt, csak jól eső hallgatás. A lenyugvó nap vörösre festette az égboltot és narancsszínű sugarai fényesen verődtek vissza a tó csillogó vizéről. Mindezzel együtt pedig kissé feltámadt a szél, én pedig megborzongtam.

- Fázol? – kérdezte Harry még jobban magához húzva. – Be kéne mennünk – ajánlotta fel, mire halványan elmosolyodva bólintottam. Felállt és kezét felém nyújtva felhúzott a földről és lehajolt az immár száraz pólójáért és cipőjéért, majd gyorsan belebújt felsőjébe, amit nem is bántam, hiszen nem örültem volna, ha végigsétál az egész hotelen egy szál nadrágban. Én is felvettem a földről a sportcipőmet és szabad kezeinket összekulcsolva, mindketten mezítláb elindultunk vissza a hotelba.

- Rendben! Nos, akkor ki kezd? – kiáltott fel Louis, miközben egy üres vizespalack körül elhelyezkedtünk a földön egy üvegezős „Felelsz vagy mersz?”-hez. Alig 10 perccel azután, hogy visszaértünk a hotelba, Lou átrontott hozzánk, hogy most azonnal üvegeznünk kell, és mint tudjuk, neki nem lehet nemet mondani. Adamet elhelyeztük apánál, - aki nem is bánta a gyerekmegőrzést – hiszen Louis-t s a többieket ismerve nem biztos, hogy ez az üvegezés egy hároméves kisfiúnak való játék lesz.

Dani pörgetett először, az üveg pedig Niall-nél állt meg.

- Szóval, Niall! Felelsz, vagy mersz? – tette fel Dan a „nagy” kérdést.

- Merek! – húzta ki magát a szöszi.

- Csókolt meg Sarah-t! – kiabálta be Louis, meg sem várva, hogy Danielle kitaláljon valamit. Niall és Sarah is fülig elvörösödtek, de azért megtették, amit Lou kért. Nem volt szenvedélyes csók, inkább egy hosszú szájra puszihoz hasonlított, de muszáj volt elmosolyodnom gyermekies zavarodottságukon. Kedvelték egymást, ez már messziről látszódott. Most Niall-ön volt a sor, aki megpörgette az üveget, ami szerencsétlenségemre pont nálam állt meg.

- Felelsz, vagy mersz, Ash?

- Felelek – válaszoltam.

- Rendben… - gondolkozott el. – Mit bántál meg eddigi életed során a legjobban? – Meglepett a kérdés, de könnyen tudtam rá a választ.

- Öhm… Azt hiszem, mikor bevettem azokat a bogyókat még az előző turné alatt. Igen, arra a tettemre vagyok a legkevésbé büszke – vallottam be visszaemlékezve öngyilkossági kísérletemre. Olyan, mintha már ezer éve történt volna. Harry átkarolva a derekamat magához húzott és egy puszit adott az arcomra. Azt hiszem, azaz élmény egyikünk számára sem volt kellemes. Úgy éreztem, hogy kicsit csökkent a jókedv, ezért gyorsan pörgettem egyet. Liam következett és Louis jóvoltából le kellett tapiznia Danit.

- Na, Niall, akkor felelsz, vagy mersz? – kérdezte Liam.

- Merek! – vágta rá rögtön.

- Majd én! – kiáltottam fel hirtelen. – Hívd el Sarah-t egy randira! – Legjobb barátnőm gyilkos tekintetet villantott felém, de én csak ártatlanul visszamosolyogtam rá. Úgy tűnt, Niall túl bizonytalan, hogy kezdeményezzen, ezért kellett neki egy hátsó lökés, amit most én adtam meg. 

- Öhm… Rendben – kezdte a Szöszi. – Szóval, akkor Sarah, lenne kedved eljönni velem holnap ebédelni? – várakozón nézett a fülig elvörösödött Sarah-ra.

- P-persze – dadogta zavartan, de hatalmas mosoly ült ki az arcára. Nagyon fura volt ilyennek látni a mindig magabiztos Sarah-t. Sosem gondoltam volna, hogy egy fiú így le tudja majd venni a lábáról, még ha Niall is az a bizonyos fiú. Most a Szöszke pörgetett, aminek eredményeképpen Eleanornak rendelnie kellett mindenkinek egy pizzát, de hát mi mást várhatnánk Nialltől? Ezután El pörgetett és az üveg Harrynél állt meg.

- Felelsz, vagy mersz, Harry? – kérdezte mosolyogva.

- Felelek. - A kis kényelmes...

- Mikor jöttél rá, hogy kedveled Ash-t?

- Öhm… Nem is tudom pontosan. Talán úgy három éve – válaszolta vállat vonva.

- Ti már a turné előtt ismertétek egymást? Hol? Mikor? Mi erről mért nem tudunk? Akkor is jártatok? – rohamoztak meg minket a többiek – Sarah kívül – egyszerre vagy egy tucat kérdéssel.