Eleanor kitépte ujjaim közül a kis dobozt, majd karon ragadott, és a fürdő felé húzott. Tiltakozásra nyitottam a számat, de nem jöttek ki hangok szétnyílt ajkaim közül. Nem tudtam, mit mondhatnék.

- El, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet… - sóhajtottam fel, ahol leültem a vécé lehajtott fedelére.

- Csitt! – szólt rám. – Ne, aggódj, a fiúk még órákig nem jönnek haza – biztatott, mire csak nyögtem egy halkat. Egy gyors mozdulattal nyitotta ki a dobozt, és azonnal a használati utasítást kezdte olvasgatni. – „Vegye ki a terhességi tesztet a fóliacsomagolásból!...” – olvasta fel hangosan. – Na, jó, a lényeg, hogy pisild le, és rakd vissza rá a kupakot! – utasított, majd a kezembe nyomta a tesztet, minek látványától felfordult a gyomrom. Meg akartam mondani Elnek, hogy ennek az egésznek semmi értelme, mert én úgy sem lehetek terhes a kemoterápiának köszönhetően, viszont ez mégsem volt az a dolog, amivel az ember szívesen dicsekedik, még ha az egyik legjobb barátnőjéről is van szó. Hogy soha nem lehet majd gyerekem, életem legnagyobb kudarcának éltem meg, és csak Harrynek beszéltem eddig róla, hiszen neki muszáj volt tudnia, és döntenie, hogy még így is akar-e engem. Ő pedig rögtön igent mondott rám, ami után csak még jobban beléestem, ha ez még lehetséges.

- Rendben, megcsinálom – adtam be a derekamat. Habár már előre tudtam az eredményt, mégis képtelen voltam Elnek elmondani a teljes igazságot, így inkább a színjátékot választottam.

- Csodás! – tapsikolt. – Én kimegyek, te pedig csináld, amit mondtam, aztán pedig csak rakd le a tesztet a szekrényre, amíg várni kell pár percet! – mondta, majd már be is csukta maga után a fürdő ajtaját.

Sóhajtottam egy nagyot, majd nekiláttam megcsinálni ezt az értelmetlen tesztet. Igazából egyáltalán nem volt nehéz, csak követtem El utasításait. Visszaraktam a teszt kupakját, és a kis szerkentyűt elhelyeztem a fürdőszobai szekrényre, majd kezet mostam, és El keresésére indultam.

- Na, kész? – kérdezte rögtön barátnőm a tévé előtti kanapéról.

- Nem volt egy nagy ördöngösség – vontam meg a vállam, és lehuppantam mellé.

- Egy cseppet sem tűnsz izgatottnak – jegyezte meg arcomat fürkészve. – Ha a helyedben lennék, én már biztosan elájultam volna az idegességtől.

- Csupán csak teszt nélkül is tudom, hogy nem vagyok terhes – rántottam meg újból vállaimat. – Az egyetlen dolog, ami miatt ideges vagyok azaz, hogy ne láttak-e meg téged, miközben a tesztet vetted. Tudod, milyenek a rajongók, és mekkora botrány lenne belőle.

- Tudom, de óvatos voltam – biztosított. – Ha valaki pedig mégis meglátta, úgyis én viszem el a balhét, én pedig biztosan nem vagyok terhes.

- Én sem vagyok az! – csattantam fel.

- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? A tüneteid teljesen hasonlóak, és a védekezés sem tökéletes mindig? Miért vagy ennyire biztos magadban? – faggatott.

- Csak egyszerűen tudom – válaszoltam, és zavaromban lekaptam barátnőm arcáról a tekintetem.

- Valami más van e mögött – jegyezte meg halkan, összeráncolt szemöldökkel. – Ismerlek, Ash – szólt lágyan. - Nem erőltetem, de nekem bármit elmondhatsz – biztosított, és gyengéden megszorította a kezem. Lebuktam. Teljesen lebuktam, és innen már nem volt visszaút.

- Nekem nem lehet gyerekem, El – vallottam be elcsukló hangon. – A kemoterápiák miatt.

- Ó, Istenem, Ash! Annyira sajnálom – húzott magához szorosan. – Ha tudtam volna, nem erőltettem volna ezt a hülye tesztet! – mondta bűnbánóan. – Nem akartalak bántani vele! El sem tudom képzelni, mit érezhetsz most!

- Minden rendben, El – nyugtattam meg, miközben elhúzódtam öleléséből. – Te nem tettél semmi rosszat. Már az elején el kellett volna mondanom, csak tudod, nem könnyű az ilyen dolgokról beszélni – sütöttem le a szemem.

- Harry tud róla? – kérdezte halkan.

- Persze – bólintottam egy aprót. – Ő az egyetlen, akinek elmondtam rajtad kívül – vallottam be. – Tudnia kellett, hogy mellettem nem lehet olyan jövője, amiről álmodik – sóhajtottam.

- De ő mindez ellenére mégis téged választott – fejezte be a történetet, és édesen elmosolyodott, amit én képtelen voltam nem viszonozni.

- El sem tudnék képzelni nála jobbat. Mégis néha elgondolkozom azon, hogy nem önzőség-e, hogy mégis vele vagyok, és ragaszkodom hozzá ezek után is - vallottam be ölemben pihenő kezeimet vizsgálgatva.

- Ugye nem az jár a fejedben, hogy szakítasz Harryvel? – kerekedtek el a szemei. – Ti tökéletesek vagytok egymáshoz, és mindenki csak megszenvedné a következményeket.

- Nem, ilyen meg sem fordult a fejemben – tiltakoztam azonnal, és hevesen megráztam a fejem. – Egyszer, még karácsony előtt, mikor még beteg voltam, elkövettem ezt a hibát, de többé nem fogom. Az egy buta és szörnyen átgondolatlan lépés volt, amit azóta már ezerszer megbántam, ezért nem is követném el többször. Nem is lennék képes lehagyni őt, ezzel fájdalmat okozva mindkettőnknek – biztosítottam. – Viszont két hete majd megszakadt a szívem, mikor láttam őt azokkal a kisgyerekekkel még Ghánában – vallottam be. – Mikor együtt focizott a gyerekekkel, és láttam azt az őszinte, felszabadult mosolyt az arcán. Vagy, mikor egy kisbabát tartott a karjai között az egyik gyerekkórházban. Azaz apróság tökéletesen illet a kezébe, és olyan szeretettel nézett rá, mintha csak a sajátja lenne! Láttam, hogy bánik a gyerekekkel, hogy mennyire odavan értük, és szörnyű lelkifurdalásom van, hogy pont ezt kell miattam feladnia… - Hangom szinte teljesen elhalkult mondandóm végére, és gyorsan letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról.

- De ott vagytok egymásnak, most már épen és egészségesen. Nem ez az egyetlen, ami számít? – mosolyodott el lágyan. Mindig is ezt imádtam olyan nagyon Eleanorban, hogy olyan pozitívan tudta szemlélni az életet. Most is egyetlen mosolyával mintha reményt adott volna, és sokkal vidámabban kezdtem látni mindent. – Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad? – kérdezte.

- Nézzünk valami vígjátékot, amin a nevetéstől sírok, és nem az idióta gondolataim miatt, közben pedig ehetnénk egy kis csokit, mert a boldogsághormon sosem árt.

- Benne vagyok!

Az egész délutánt Eleanorral töltöttem. Filmnézés közben szerencsére hangulatunk ugrásszerűen fokozódott, és valóban könnyeim folytak a nevetéstől, amibe talán közrejátszhatott az a pár tábla csoki is, amit magunkba tömtünk. Én most is az étcsokit részesítettem előnyben.

- Azt hiszem, lassan ideje lenne mennem, mert hazaérnek a fiúk, és kellene szereznem valami vacsorát ma estére – mondtam Elnek, és az ajtó felé indultam.

- Rendben, egy perc, és jövök! – szólt. Én az előszobába mentem, és felhúztam cipőimet. Éppen a kocsikulcsom után kutattam, mikor Eleanor visszatért, de elég zaklatott állapotban. Szemei kikerekedtek, és arca is elsápadt.

- Mi a baj, El? – kérdeztem felé lépve egyet.

- Ash, mennyire vagy biztos abban, hogy nem lehet gyereked? – kérdezte monoton hangon.

- Teljesen biztosan – vágtam rá.

- Ezt egy orvos mondta neked?

- Igen Vagyis… Dr. Jackson mondta, hogy a kemoterápiának lehet az egyik mellékhatása a meddőség, nekem pedig az első kezelések óta nem volt meg a menstruációm.

- Tévedsz, Ash. Valami nem stimmel ennél az elméletnél, mert te terhes vagy – ejtette ki a szavakat a száján, mire forogni kezdett velem a világ. – A teszt pozitív lett – nyújtotta felém a kis műszert, és elkerekedtek a szemeim, mikor én is megláttam a két csíkot.

- Ez lehetetlen – suttogtam.

- Ash, terhes vagy! – kiáltotta Eleanor, és szája sarka mintha mosolyra kunkorodott volna. – Lehet kisbabátok Harryvel! – ölelt át szorosan. Én viszont csak sóbálványként meredtem magam elé, és képtelen voltam elhinni bármit is.

- Ez nem lehet – motyogtam. – Én nem lehetek terhes. Itt valami tévedés van…

- Nincs semmilyen tévedés – nézett a szemembe Eleanor. – Mindent pontosan végrehajtottunk, és azt írja, hogy az eredmény pedig 99.98%-ban biztos.

- Ez akkor is képtelenség. Én nem tudok teherbe esni.

- Védekeztetek Harryvel? – kérdezte El.

- Nem, hiszen úgy is felesleges lett volna – mondtam, és újra lepillantottam a kezemben lévő terhességi tesztre arra várva, hogy talán most már negatív eredményt mutat, de még mindig két kis vonal rajzolódott ki a műszeren.

- Na, látod! És egy orvos sem állapította meg, hogy meddő vagy! Ash, te csak félreértetted a jeleket! – győzködött. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy most boldog, vagy inkább kétségbeesett. Míg én a második felé hajlottam, benne talán mindkét érzelem kavargott.

- Itt valami nagyon nincs rendben – temettem arcomat a kezeim közé.

- Nincs itt semmi nehézség! – fogta meg az egyik kezem. – Hát nem erről álmodtál? Az előbb még olyan kétségbeesett voltál, hogy talán sosem lehet kisbabád, most pedig itt ez a teszt! – kapta ki a kezemből az említett tárgyat az orrom elé tartva.

- Én csak nem tudom elhinni – suttogtam teljesen legyőzötten.

- Most egyelőre viszont nem tudsz mást tenni csak reménykedni és elhinni, hogy ez valóságos.

- Most mi lesz? Mit kellene tennem?

- Holnap menj el egy nőgyógyászhoz. El foglak kísérni, rendben? – szorította meg ujjaimat, mire egy nagyot bólintottam.

- És Harryvel mi legyen? Neki mit mondjak? – túrtam idegesen a hajamba, mire újból csak a Göndörke jutott az eszembe, hiszen ő is mindig ujjait göndör fürtjei közé fúrja, mikor ideges.

- Nem tudom, mit tennék a te helyedben, de talán jó lenne őt is felkészíteni a dologra.

- Rendben – motyogtam magam elé. – Talán nekem most mennem kellene – léptem az ajtó felé. – H-harry lassan hazaér, és sze-szereznem kellene addig valami va-vacsorát – dadogtam zavarodottan.

- Jaj, Ash! – húzott magához egy nagy ölelésre. – Nem lesz semmi baj, majd meglátod! – ígérte, de most valahogy nem tudtam, mit gondoljak erről az egészről. Elhúzódtam Eltől, és egy erőltetett mosolyt villantottam felé, majd a bejárati ajtón kilépve a kocsimhoz siettem.

Szinte észre sem vettem, hogy hazaértem csak, mikor már hosszú percek óta ültem a kocsiban, a garázsban. Kezem akaratlanul is a hasamra csúszott, és hirtelen egy könnycsepp folyt le az arcomon, de már képtelen voltam foglalkozni vele, nemhogy még letörölni is. Talán akkor fogtam fel igazán: terhes vagyok. Lehet, helytelenül, de mégis egy apró mosolyra kunkorodott a szám. Egészen kiskorom óta arra vágytam, hogy egyszer majd családot alapítsak a szeretett férfival, és mikor már kezdtem azt hinni, hogy mindehhez kevés vagyok, most végre megkaptam, amire vágyakoztam. Hónapok óta abban a tudatban éltem, hogy sosem kaphatom meg, amit szeretnék, és nem adhatom meg Harrynek, amire vágyik. Tisztában voltam vele, hogy még csak tizennyolc vagyok, és hogy ez még túl korai. Ha mindez a betegségem előtt történt volna, akkor biztosan kétségbeesetten próbálnék találni kiutat ebből a helyzetből, de most boldog voltam, hiszen szeretem Harryt, és ő is szeret engem. Tudtam, hogy ő is hozzám hasonlóan boldog lesz, legalábbis reménykedtem benne, hogy nem tart neki majd sokáig, míg elfogadja, és ő is örülni fog. Hiszen ő maga mondta, hogy majd egyszer boldogan vállalna velem gyereket, igaz, talán ez az „egyszer” kicsit korábban érkezik, mint amire számítottunk.

Cikázó gondolataim közül a garázsajtó nyílása zökkentett ki, majd pár másodperc múlva egy ismerős fekete Range Rover parkolt az én BMW-m mellé. Eddig észre sem vettem, hogy ennyire eltelt az idő, és még vacsorával sem álltam elő Harrynek, ami azért elvárható lenne tőlem, főleg, hogy nem csinálok egész nap semmit. Így most gyorsan kipattantam a kocsiból, és Harry elé siettem. Amint a Göndörke kiszállt a fekete terepjáróból, azonnal nyakába ugrottam, és ajkaimat övéire nyomtam, miközben ő belekuncogott csókunkba.

- Én is örülök neked! – nyomott még egy lágy puszit a szám sarkába. – Most értél csak haza? – kérdezte, miközben ujjainkat összekulcsolva húzott be maga után a házba. Másik kezében ez zacskót tartott, amit a konyhában ledobott az asztalra.

- Igen – válaszoltam röviden. Kedvem lett volna azonnal elmondani neki a terhességi tesztet, de nem akartam rögtön lerohanni ilyen komoly hírekkel.

- Vártalak a stúdióban, de nem jöttél – biggyesztette le ajkait.

- Sajnálom, de Ellel voltam.

- Semmi gond, csak hiányoztál – mosolyodott el édesen. Fáradtnak tűnt, de mégis játékosan csillogtak gyönyörű smaragd szemei. - Meg kíváncsi voltam, hogy hogy vagy a hajnali rosszulléted után?

- Jól vagyok, de tényleg – nyugtattam meg. – Talán tényleg csak egy kis gyomorrontásról volt szó – vontam meg a vállam. Elég színészkedtem ahhoz képest, hogy belül milyen feszült voltam. 

- Ennek örülök – mosolyodott el. - Út közben hazafelé szereztem vacsorát – mutatott az imént behozott zacskóra.

- Mi van benne? – kérdeztem, mert szinte már hallottam, ahogy korog a gyomrom.

- Magamnak kínait hoztam, neked meg salátát – válaszolta, ahogy elővett két pár evőeszközt. Imádtam, hogy így gondoskodik rólam, és mindig gondol rám. Tudja, hogy nem szeretem a kínait, amit ő imád, ezért nekem külön hozott vacsorát. Hát, nem édes? - Fáradt vagyok. Esetleg benne vagy egy filmben még lefekvés előtt?

- Persze – bólintottam egy nagyot. – De csak, ha én választok! – kötöttem ki.

- De semmi olyat, ami csöpög a nyáltól még a képernyőn keresztül is! – Kuncogva mentem be a nappaliba, majd egy romantikus vígjátékot szemeltem ki magunknak. Egy perc múlva Harry is megérkezett, és a kezembe nyomta ínycsiklandozó vacsorámat, majd letelepedett a kanapéra. Én is követtem példáját, és szorosan bújtam oldalához. Még egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd elindítottam a filmet. Valahogy mégsem tudtam odafigyelni a képernyőn történtekre, mert gondolataim minduntalan a délután történtekhez vándoroltak vissza. Kezem láthatatlanul a hasamra vándorolt, és még mindig képtelen voltam elhinni, hogy valóban egy élet növekszik bennem. Valami, ami még jobban hozzáköt a mellettem ülő Göndörkéhez. Tudtam, hogy beszélnem kellene vele, de valahogy mégsem találtam meg rá a megfelelő pillanatot. Sokszor szólásra nyitottam a számat, de ajkaim közül nem jöttek ki hangok. Már lassan a vége felé járhatott a film, mikor megszólaltam.

- Harry? – mondtam halkan.

- Igen? – fordította felém az arcát.

- Lenne itt valami, amit el kell mondanom neked… - kezdtem.

- Miről van szó? – szemei fáradtan, de mégis kíváncsian csillogtak.

- Mikor ma… - mondtam volna, de ekkor hirtelen megszólalt a telefonja.

- Sajnálom, de ezt muszáj felvennem – nézett rám bocsánatkérően. – Louis az – tette még hozzá.

- Csak nyugodtan – mosolyodtam el gyorsan, és leállítottam a filmet.

- Héj, Lou! – fogadta Harry a hívást. – Ahm… Igen… Tessék? – kerekedtek ki a szemei. Felpattant a kanapéról, és a konyhába sietett. Hirtelen aggódni kezdtem. Rögtön a legrosszabbra gondoltam. Első sejtésem máris az volt, hogy El elmondta Louis-nak a teszt eredményét, és most éppen arról beszélnek. Ez teljesen megmagyarázná Harry hirtelen elrohanását.

Lassan már tövig rágtam körmeimet, mikor Harry végre visszajött a nappaliba kezében a telefonjával.

- Mi történt? Kicsit feldúltnak látszol – jegyeztem meg a tudatlant játszva.

- Uh, Louis… - kezdte.

- Mi van vele? - kérdeztem, és éreztem, ahogy szívem a torkomban dobog.

- Mikor ma hazaért a stúdiózás után egy terhességi tesztet talált a kukában.

- Mit keresett Louis a kukában? – húztam össze a szemöldökömet tervelve a témát.

- Nem tudom, talán csak meglátta, mikor kidobott valamit, de nem is ez a lényeg. Az a teszt pozitív volt. – Elakadt a lélegzetem. Eddig még hálás voltam, hogy senki sem vette észre, mikor El megvette az a hülye tesztet, de úgy tűnt, hogy a lebukás elkerülhetetlen volt.

- Harry… Én meg tudom magyarázni – védekeztem azonnal. – El akartam neked mondani, de nem tudtam, hogy hogyan vagy mikor… - remegett meg a hangom.

- Nem a te hibád, Ash. Tudom, hogy nem könnyű ilyen dolgokról beszélni, főleg, ha a barátnődről van szó – ült vissza mellém a kanapéra.

- Tessék? – ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenül.

- Együtt csináltátok a tesztet Eleanorral, nem? Vagyis gondolom ő csinálta egyedül, de te is ott voltál, hiszen azt mondtad, hogy vele töltötted a délutánt. – Ekkor esett le minden. Harry azt hitte, hogy Elé a teszt és ő terhes.

- Igen, így volt – bólintottam egyet lassan. Nem tudtam, mit mondhatnék. Valljak színt, vagy mártsam bele még jobban Elt ebbe a zűrzavarba? – Louis beszélt már Ellel? – kérdeztem.

- Nem. Még nem. Lou azért hívott éppen, mert nem tudta, hogy mit csináljon. Elég kétségbeesett hangja volt, de elvileg beszélni fog Eleanorral még ma este – sóhajtott. Itt volt az ideje, hogy végre felfedjem az igazságot, és épphogy szólásra is nyitottam volna a szám, mikor Harry újból beszélni kezdett. – Fogalmam sincs, én mit tennék Louis helyében – vallotta be, mire nekem torkomon akadtak a szavak. – Ilyenkor azért szerencse, hogy velünk ilyesmi nem történhet.

- Ho-hogy érted ezt? – dadogtam. – Azt mondtad, hogy szeretnél velem majd egy kisbabát.

- Csak egyszerűen nem is tudom, mit tennék, ha te terhes lennél. Akarok egyszer gyereket, akár egy tucatot is, ha úgy alakul, de nem most. Nagyon nem most – fintorodott el. - Az csak elrontana mindent. Én még élvezni akarom az életet, hiszen még húsz sem vagyok, és nem lennék képes ennyi idősen felnevelni egy kisbabát. A banda most van a csúcson, egy gyerek pedig csak áldozatokkal járna, és akadályozna – magyarázta. Képtelen voltam ezek után bármit is kinyögni. Sejtettem, hogy Harry nem örülne egy gyereknek, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire elzárkózik még a gondolattól is, hogy a közeljövőben apa legyen. – De mit is akartál mondani az előbb? – kérdezte.

- Semmit. Már nem fontos – ráztam meg a fejem. – Fáradt vagyok. Nem mehetnénk el aludni? – ajánlottam.

- De, persze. Én is hulla vagyok a mai nap után, de holnap már péntek, ami azt jelenti, hogy lassan itt a hétvége – húzott az emelet felé.

- Van valami terved? – kérdeztem automatikusan, ahogy lecseréltem a ruháimat kényelmes pizsamákra.

- Nem igazán – vonta meg a vállát. – De majd kitalálok valamit – ígérte. Neki gyorsabban ment az átöltözés, mivel csak egy boxert kapott magára, így már feküdt az ágyban, mikor én is szorosan mellé bújtam.

- Jó éjt, Harry!