- …olyan kis békés, amikor alszik… - szemem még csukva volt, de rögtön megismertem Zayn összetéveszthetetlen hangját.

- Addig sem woodoo-zik meg répákat… - mondta Louis, mire a többiek felkuncogtak.

- Maradjatok csöndben, különben fel fog ébredni! – szólt rájuk Liam, de hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.

- Már mindegy! – nyitottam ki a szemem és ültem fel az ágyban. A fiúk ott ültek az ágyam melletti széken, Louis az ágyam végében, de valaki hiányzott. Harry. – Amúgy ti mit kerestek itt?

- Neked is gyönyörű szép, napsütéses jó reggelt kívánok, Ashlyn! Nagyon jó színben vagy ma! – mondta Louis, mire felnevettem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mind a négy fiú kikerekedett szemmel nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem kissé ijedten.

- Hozzuk a kamerákat, Ash nevetett! – kiáltott fel Niall.

- Nagyon vicces… - mondtam gúnyosan, de igazuk volt. Mióta elkezdődött a turné nem nagyon nevettem és még mosolyognom sem nagyon sikerült, úgyhogy ez a nevetés tényleg jól esett. – De most komolyan, mit csináltok itt? – kérdeztem újra.

- Mi komolyan nem csinálunk semmit. – mondta Louis, mire megforgattam a szemem.

- Azért jöttök, hogy visszavigyünk a hotelbe. – válaszolta Zayn természetesen, mire nekem leesett az állam.

- Szerintem menjünk ki, hogy Ash fel tudjon öltözni. – tanácsolta Liam, mire kiindultak az ajtón.

- Várjatok! – szóltam utánuk, mire kíváncsian rám néztek az ajtóból – Mért csináljátok ezt? Mért vagytok velem ilyen kedvesek?

- Megtudtunk rólad pár dolgot az elmúlt napokban és kicsit átértékeltük a helyzetet. – magyarázta Liam és tudtam, hogy anyukámra gondol, bár ezt nem mondta ki.

- Én is átértékeltem pár dolgot. – vallottam be – Többek között rájöttem, hogy borzalmasan bántam veletek pedig nem érdemeltétek ezt, úgyhogy bocsánatot szeretnék kérni. – mondtam egy szuszra.

- Hát nem tudom, Ash… Az a sok szegény megwoodoo-zott répa… - húzta Louis az agyam, de akkor már tudtam, hogy én nyertem.

- Igazából nem szoktam répákat szurkálni. Az csak titeket kikészítős tervem része volt. – vallottam be - Ahogy kanalakat sem gyűjtök és Zayn, sajnálom a hajadat. – néztem Zaynre, aki halványan elmosolyodott – Nem kezdhetnénk az egészet elölről? – kérdeztem reménykedve. Pár pillanat múlva Niall szólalt meg először.

- Niall Horan. – nyújtotta felém a kezét, amit én rögtön, nevetve el is fogadtam – Örülök, hogy találkoztunk. Ő itt Louis, Liam és Zayn. – mutatta be egyesével a többieket is.

- Ashlyn Higgins. Részemről a szerencse! – mentem bele a játékba halvány mosollyal az arcomon.

- One Direction-ölelés! – kiáltott fel Louis, mire a négy fiú megrohamozott engem és csoportos ölelést kaptam tőlük, amitől először teljesen megszeppenten, majd visszaöleltem őket.

Borzasztóan örültem, hogy sikerült egyenesbe hozni a kapcsolatomat a fiúkkal. Nem számítottam rá, hogy ilyen megértőek lesznek velem, mert – valljuk be – nem igazán érdemeltem volna meg azt a kedvességet. Már csak egyetlen egy dologtól tartottam. Attól, hogy még Harryvel is meg kell beszélnem a dolgokat. Fogalmam sem volt, hogy mit gondol rólam vagy erről az egész helyzetről. Nagyon szerettem volna, hogy vele is ilyen egyszerű legyen a helyzet, bár nem nagyon tudtam reménykedni benne, mert nem sok esélyt láttam rá.

A fiúk szépen megvárták a kórterem előtt, míg elkészültem, bár nem kellett sokat várniuk, mert hiper gyorsasággal készen lettem, még én is meglepődtem saját magamon. Az autóúton egész idő alatt Louis hülyeségein nevettem, de minél közelebb voltunk a hotelhez, annál idegesebb lettem és már minden lehetőséget lejátszottam a fejemben.

Az ajtó előtt egy nagy levegőt vettem és izgatottan benyitottan. Harry a nagy franciaágyon ülve telefonozott és nem vette észre, hogy megérkeztem.

- Szia, Harry! – köszöntem, ezzel jelezve érkezésemet, mire felkapta a fejét, felpattant az ágyból és elém sietett.

- Ash! Figyelj, én annyira sajnálom! – kezdte kétségbeesettséggel a szemében – Én ezt nem akartam! Igazából azt sem akartam, hogy elmenj főleg nem azt, hogy meg… - nem akartam, hogy kimondja, úgyhogy mutatóujjamat a szájára nyomva elhallgattattam.

- Semmi baj. Te nem tudhattad. – mosolyogtam rá kedvesen – Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem a viselkedésemért. Szörnyen bunkó voltam hozzátok, főleg hozzád pedig nem érdemelted volna meg. Tudom, hogy nem érted az okát, de most elmagyarázom.

- Ash, erre semmi szükség, nem kell elmondanod. Semmi közöm a személyes dolgaidhoz. – mondta gyorsan.

- Nem, semmi baj. – intettem le, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem – Anyukám két éve meghalt, de gondolom ezt már tudtad. – egy aprót bólintott én pedig tovább folytattam – Azóta apa teljesen elhanyagolt, annak örültem, ha havonta hazajött pár napra. Valakire rá kellett fonom a dolgot, mert az apámat nem gyűlölhettem és ti pont ott voltatok. Igazából semmi problémám nem volt veletek csak jó volt titeket bűnbaknak kikiáltani, pedig ti semmiről sem tehettetek. Tegnap rájöttem, hogy mekkorát hibáztam, és azzal, hogy titeket okollak mindenért, azzal sem lesz jobb a kapcsolatom apámmal, ez csak rajtam múlik. Nagyon sajnálom. A többi fiúval már megbeszéltem a dolgot, újra kezdtünk mindent és veled is szeretnék jóban lenni.

- Mi is kezdjük újra? – kérdezte halvány mosollyal az arcán.

- Csak a turné kezdetétől. – javasoltam.

- Mért előtte ennyire jó volt velem? – mosolyodott el huncutul.

- Nekem jó volt. - vallottam be. 

- Borzalmas, hogy fogalmam sincs, ki vagy! – fakadt ki – Mikor egy hete megismertük egymást, már akkor is nagyon ismerős voltál nekem, de fogalmam, sincs hova tegyelek. Elmondod valaha? – kérdezte reménykedve.

- Egyszer, talán. – mondtam cseppent sem meggyőzően, mire elhúzta a száját - - És bocsánatot szeretnék kérni az Anti-Directioner blog miatt is. Nem tudtam, hogy ennyire megbántalak vele titeket. De biztosíthatlak róla, hogy mikor internethez jutottam az volt az első dolgom, hogy felfüggesszem. Tényleg sajnálom.

- Hát volt pár álmatlan éjszakánk miatta. – jegyezte meg és mintha fájdalmat véltem volna felfedezni a szemében a rossz emlékek miatt - Akkor barátok? – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan elfogadtam.

- Barátok. – mosolyodtam el szélesen – Köszönöm. – mondtam halvány mosollyal az arcomon és megöleltem. Először nagyon meglepődött, mert nem ölelt vissza, de pár másodperc múlva derekam köré fonta karjait és szorosan magához húzott.

Nem tudom mennyi ideig állhattunk így, pár perc múlva az ajtó nyitódására szétrebbentünk. Apu jött kissé zilált lelki állapotban.

- Baj van apa? – kérdeztem aggódva.

- Harry, átjönnél a szobámba, megbeszélést tartunk. – parancsolt rá apa az én kérdésemre nem is válaszolva.

- Persze. – bólintott Harry és apuval együtt elhagyták a szobát.

Egyedül maradtam az óriási hotelszobában és aggódtam, mert nem is sejtettem, mi történt. Figyelemelterelésképpen elkezdtem bepakolni a cuccaimat a bőröndömbe, mert pár óra múlva el kellett indulnunk. Mikor az összecuccolással készen lettem, muszáj volt átmennem apa szobájába, túlon túl hajtott a kíváncsiság. Halkan bekopogtam, majd benyitottam az ajtón.

- Bejöhetek? – kérdeztem félénkem, mert ha apa ideges, képes leharapni apróságokért az ember fejét.

- Gyere csak. – hívott be Harry.

- Baj van? – kérdeztem kíváncsian.

- A zongoristánk ma reggel bejelentette, hogy kilép és már haza is ment. – magyarázta Liam.

- De hát nem volt valami szerződés? Azon biztos van felmondási idő.

- Nem érdekelte. Szerintem valami bekattant nála. – csóválta Niall a fejét rosszallóan.

- Akkor most mi lesz? A koncertekre kell valaki, aki tud zongorázni. – ültem le az egyik fotelre.

- Fogalmunk sincs, mi lesz… - sóhajtott fel Zayn. Csend állt be a szobában, mindenki törte a fejét a megoldáson, szinte már hallani lehetett az agykerekek kattogását.

- Ashlyn! – kiáltott fel apa hirtelen, 10 perc után – Még mindig kéne egy állás? – kérdezte.

- Ööö… igen. – válaszoltam bizonytalanul, mert nem értettem, hogy jön ide ez az egész.

- Akkor felajánlok neked egy zongorista állást a One Directionnél!