Pár perc múlva már bent is voltunk a nagy tárgyalóteremben, ami tömve volt emberekkel, egy csomó tévés riporterrel és mindenféle újságírókkal. Mikor beléptünk, rögtön vakuk villantak ránk, "Harry Styles a híres énekes elkíséri barátnőjét egy tárgyalásra, aki még tanú is az ügyben". Dupla látványosság. Szuper… Harry már elég jól megtanulta kezelni az ilyen helyzeteket, ezért gyorsan kihúzott a kattogó fényképezőgépek gyűrűjéből és leültünk egy középen elhelyezkedő padban. Előttünk pár sorral Phoebe foglalt helyet, a mellette ülő nő és férfi pedig valószínűleg a szülei lehettek. Phoebe ekkor hátrapillantott és mikor észrevett halványan rám mosolygott, látszott rajta, hogy nagyon megviselte a túszul ejtés, amit nem is csodálok, hiszem még csak 13 éves. Phoebe szeme ekkor átvándorolt a mellettem ülő félistenre és szegény lánynak a döbbenettől kikerekedett a szeme, majd zavartan elkapta a tekintetét.

- Ő kicsoda? – kérdezte Harry halkan.

- Phoebe. Ő volt az egyik túsz mellettem. Nagyon kedves és óriási rajongótok. – Azt már nem akartam elmondani neki, hogy ő volt az a lány, aki a hotel előtt megütött, hiszen ezt már vele megbeszéltük és lezártuk a dolgot. – Valahogy el kéne vele feledtetni a történteket, valami sokkal szebb és maradandóbb élményt szerezni neki… - gondolkoztam el.

- Hát, ha rajongó, hívd el a ma esti koncertre, majd én szerzek neki egy jegyet – ajánlotta Harry.

- Jó ötlet, de már van jegye és ott lesz ma este – mondtam és tovább törtem a fejem.

- Már tudom is! – szólalt meg hirtelen elszánt arccal.

- Mit tervezel? – kérdeztem kételkedve.

- Majd meglátod! De ne aggódj! Imádni fogja! – ígérte és ekkor a bírónő csendre szólította az embereket, majd pár mondat után hívta az első tanút, Mrs. Howardot, akit férje és két gyermeke kísért. Mivel Lucas meghalt, így őt már nem lehetett elítélni azért, amit tett, szóval ez az egész nem is olyan volt, mint egy tárgyalás, sokkal inkább tűnt sajtótájékoztatónak. Mrs. Howard gyorsan és komolyan, szinte érzelemmentesen mondta el a történteket. Ez után Phoebe következett, akinek a beszéde már sokkal lassabban ment, mert többször is megakadt és zokogásban tört ki. Az édesanyja egy idő után odament hozzá és fél karjával átölelve biztatta őt, majd mikor a lány végzett, mind a hárman elhagyták a termet. Nagyon reméltem, hogy mindezek ellenére elmegy az esti koncertre, hogy Harry végre tudja hajtani „zseniális” tervét. Ezek után a bírónő természetesen engem szólított. Harry még utoljára biztatóan megszorította a kezem, majd felálltam és elindultam a hatalmas tárgyalóterem elejébe. Magassarkú cipőm hangos kopogása visszhangzott a falak között és minden szem rám szegeződött. Talán jobb lett volna előrébb ülnünk ezzel lerövidítve ezt a nem épp hosszú, de annál kínosabb időt. Helyet foglaltam a terem elején kihelyezett széken és elkezdtem a mondókámat. Zavartak a susmogások, a vakuk fel-fel villanó fényei és az egész helyzet, hogy vissza kell emlékeznem életem egyik legborzalmasabb délutánjára. Sírás kerülgetett és éreztem, ahogy zavaró könnyek gyűlnek a szemem sarkában, majd hallottam, ahogy meg-megcsuklik a hangom, de ekkor megtaláltam egy aggódóan csillogó zöld szempárt a teremben. Ne sírj, Ash! Ne merészeld elbőgni magad! – mondogattam magamban. Mély levegőket véve lenyugtattam magam és csak Harry arcára koncentráltam, úgy tettem, mintha csak hozzá beszélnék, így sikerült befejeznem a mondandómat. Végül a bírónő megköszönte a beszámolót és én már indultam is vissza a helyemre, de mikor Harry mellé értem, a fiú felállt és ujjainkat összekulcsolva kivezetett a teremből.

- Csak elkerüljük a tömeget és az újságírókat – suttogta a fülembe magyarázatként. Egy aprót bólintottam és nem is figyelve, hogy merre megyünk próbáltam lépést tartani vele. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb gyorsétterembe tértünk be és leültünk egy eldugottabb boxba.

- Mit csinálunk itt? – kérdeztem.

- Nem egyértelmű? Ebédelünk – válaszolta Harry. – Reggelire is alig ettél, nem hagyhatom, hogy rosszul legyél koncert közben. – Ekkor ért oda hozzánk egy pincérfiú és felvette a rendelésünket. Őszintén, én már nagyon éhes voltam, Harrynek igaza volt és tényleg nem sokat ettem reggelire az idegesség miatt. A bíróságon eltöltött pár óra az igazat megvallva eléggé felkavart, de most, hogy elhagytuk az épületet, úgy értem mintha egy nagy kő esett volna le a vállamról és megkönnyebbültem. Tudtam, hogy már vége és csak magamban kell lezárnom a történteket, ezért elhatároztam, hogy azon leszek, hogy ez minél gyorsabban sikerüljön. Hangosan megkordult a gyomrom, ezért rendeltem magamnak egy sajtburgert, nagy sültkrumplival és kólával.

- Ash, jól vagy? – kérdezte Harry lágyan, miután ő is leadta a rendelését és az asztal alatt megszorította a kezem.

- Persze. Minden rendben – mosolyodtam el biztatóan. – Most, hogy magam mögött tudhatom ezt az egészet megkönnyebbültem és szeretnék minél gyorsabban túl lenni rajta.

- Ennek örülök és ígérem, hogy azon leszek, hogy ezt megkönnyítsem neked – adott egy puszit a homlokomra. – Csak még egy dolgot kérdezhetek? – Egy aprót bólintottam jelezve, hogy csak nyugodtan.

- Azt mondtad, hogy bezárkóztál valami étterem konyhájába… Mi buktatott le, hogy ott vagy? – kérdezte kíváncsian. Hirtelen megfeszültem. Nem akartam neki hazudni, de nem volt más választásom, azt nem mondhattam el neki, hogy az ő hívása miatt talált meg Lucas. Csak magát hibáztatta volna a történtekért és ezt nem hagyhattam. Ki kellett találnom valamit.

- Nem tudom – vontam meg a vállam közönyösséget színlelve. – Biztos kopogott a cipőm sarka vagy nekimentem valaminek – füllentettem. – De mért fontos ez annyira?

- Elég sokszor hívogattalak akkor és azt hittem… Mindegy is – rázta meg a fejét.

- Szeretlek, Harry! – suttogtam és szorosan átöleltem a nyakát. Először meglepte hirtelen érzelemkitörésem, de hamarosan ő is visszaölelt és belepuszilt a hajamba. Érzelmes ölelkezésünket egy köhintés szakította meg, mikor a pincér jött az rendelt ételekkel. 

Miután befejeztük az ebédet – én tányérom egész tartalmát elfogyasztottam - és Harry rendezte a számlát, beugrottunk egy közelben lévő telefonboltba és vettem magamnak egy új mobilt, mivel az enyém tönkrement, mikor Lucas bemutatta neki a pláza egyik falát. Ezután rögtön a ránk váró taxihoz mentünk, mert sietnünk kellett a koncertre. Már éppen beszálltam volna a kocsiba, mikor valaki a hátam mögül megszólított.

- Miss Higgins! Miss Higgins egy pillanatra! – futott felém egy ismerős férfi, de az már nem ugrott be, hogy honnan ismerem. – A napokban próbáltuk elérni telefonon, de nem vette fel - kezdte. - Igazából mindegy is, mert most összefutottunk. Noel Parkert majdnem egy hete két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság – tájékoztatott. Ekkor már rögtön beugrott, hogy ez a férfi a rendőr, aki intézte a Noellal kapcsolatos ügyet. Megköszöntem neki a tájékoztatást, majd elköszöntem tőle és beültem Harry mellé a taxiba.

- Mit akart tőled a rendőr? – kérdezte. Úgy tűnik, elég jó memóriája van, vagy talán csak az enyém ilyen rossz?

- Noelt két évre elítélték! – ugrottam boldogan az ölébe, mire felnevetett. Hirtelen elfogott egy kis bűntudat, amiért ilyen kárörvendő vagyok, de hirtelen eszembe jutott, hogy mit tett velem és még rajtam kívül sok másik lánnyal Noel és rögtön elmúlott a bűntudatom.

Ujjaim fürgén táncoltak a zongora billentyűi között szép dallamokat varázsolva ezzel a hangszeren. A koncert már 20 perce kezdődött és eddig minden tökéletesen ment, rajongók a nézőtéren, a fiúk a színpadon, Sarah Adammel a backstage-ben, én pedig a zongoránál. Vége lett az egyik számuknak én pedig felsóhajtva dőltem kicsit hátra, várva, hogy kezdjük a következőt, de ekkor Harry hangját hallottam.

- Biztosan sokan hallottatok a plázában a napokban történt tragédiáról. Mindenkit megrendítettek a hallottak, de legfőképpen azokat, akik át is élték történteket – összeráncolt szemöldökkel hallgattam mondandóját. – Tudomásomra jutott, hogy van itt ma valaki, aki ott volt a plázában azon a délutánon. Ez a dal most neked szól, Phoebe! – kiáltotta és máris kezdődött a következő dal. Kilestem a zongora mögül és a nagy rajongó tömeg első sorában egy kis keresgélés után megpillantottam Phoebe-t, aki hitetlenül a szája elé kapta a kezét és örömkönnyek folytak végig az arcán. A dal végén Harry kérdőn felém pillantott, mire én eltátogtam egy ’Köszönöm’-öt és egy puszit küldtem neki és már folytatódott is a koncert.

Már az utolsó számoknál tartottunk, mikor a szokásosnál is hangosabb sikoltás hallatszódott a nézőtér felől. Kilestem a fiúkhoz és csak azt láttam, hogy Harry a földön fetreng. Először nagyon megijedtem, szinte bepánikoltam, hogy mi történt. Végül Josh-tól tudtam meg, hogy valamelyik rajongó egy cipőt dobott fel a színpadra, ami pont rossz helyen találta el szegény Göndörkét, aki még mindig a földön fetrengett. Egyértelműen rájátszott. Ezek után már én sem tudtam komoly maradni és együtt nevettem a többi hangszeressel. Nem egy megszokott koncert volt az biztos!

Egy jóéjt puszival köszöntem Adamtől, majd befektettem az ágyába, aztán Sarah-nak egy ölelést adtam búcsúzásképpen, majd Harryvel elindultunk a mi szobánk felé.

- Elég eseménydús koncert volt – gondolkoztam el már az ajtónk előtt. – És az a dobás! Hát az nagyon betalált! – viccelődtem.

- Nagyon vicces! – gúnyolódott. – Tudod, hogy fájt? – húzta fel a szemöldökét.

- És még most is fáj? – kérdeztem alsó ajkamat lebiggyesztve.

- Nem, már nem – vonta meg a vállát.

- Hát… - toltam neki vállánál fogva a falnak. – Ez nagy kár! – karoltam át a nyakát. – Pedig szívesen vetettem volna rá egy gyógyító pillantást. – Egyik kezemet lassan lejjebb vezettem a nyakán, végighúztam ujjaimat a mellkasán, majd a hasán, míg a nadrágjához nem értem, majd cipzárját kezdtem el piszkálgatni. Harry egy nagyot nyelt, szemében égett a vágy. Tetszett, hogy ezt a reakciót én váltom ki belőle. – De ha nem, hát nem! – vontam meg hirtelen a vállam és karjaimat leengedve beindultam a szobába.

- Várj! – szólt utánam mély hangon. – Most, hogy így mondod, mintha éreznék még valamit – jött utánam és becsukta maga mögött az ajtónkat.

- Hazudós! – öltöttem ki rá a nyelvem, akárcsak egy óvodás és kivéve pizsamámat a táskámból a fürdőbe indultam.

- Nem! Ezt nem teheted! – kapott a kezem után és csuklómnál fogva magához húzott.

- Sajnálom – toltam el magamtól -, fürdenem kell.

- Nem játszadozhatsz velem csak így, minden következmény nélkül! – figyelmeztetett határozottan, mikor már a szoba másik felében jártam, de szája sarkában mosoly bujkált.

- Kell valami? – tettem csípőre a kezem. – Akkor gyere és vedd el! – mondtam elszántan. Harry arca először meglepettséget tükrözött, majd újra vadság és vágy csillogott a szemében. Nem kellett sokáig várnom és hosszú, határozott léptekkel átvágott a szobán. Erős karjait derekam köré fonta és magához rántott. Kezemből kiejtettem a pizsamának szánt ruhákat és ujjaimat összekulcsoltam a tarkója mögött. Felém hajolt és gyengéden, de mégis határozottan ajkait az enyémekre nyomta és egy forró, szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Másnap reggel a napsugarak melegen cirógatták az arcomat. Szám önkéntelenül is mosolyra húzódott. Mellettem Harry még édesen szuszogva aludt, hasáig hanyagul be volt takarózva, viszont az alatt - emlékeim szerint - nem volt rajta semmi. Elpirultam, mikor felrémlettek az elmúlt éjszaka emlékei, forró érintései, szenvedélyes csókjai, piszkos szavai és édes bókjai. Kikászálódtam az ágyból, összeszedtem a földről tegnapi ruháimat és az éjszakára szánt pizsamámat, majd elpakoltam őket és tiszta ruhákkal a kezemben a fürdőbe mentem. Globális felmelegedés ide vagy oda, nem spóroltam a vízzel és sokáig áztattam magam a zuhany alatt. Mikor végre sikerült elszakadnom a zuhanyrózsa csábításától, felöltöztem, fogat mostam és feltettem egy természetes sminket. A hajammal nem sokat foglalkoztam, csak hullámosan hagytam, ahogy mindig is lenni szokott, semmi extra. Miután késznek nyilvánítottam magam, visszamentem a hálóba és úgy döntöttem, hogy ideje lenne felkelteni Harryt. Kihúztam a sötétítőfüggönyt, hogy semmi ne akadályozza a nap sugarainak bejutását az ablakon keresztül, majd lefeküdtem az ágyba, Haz melle. Hosszú, sötét szempillái az arcán pihentek, göndör fürtjei pedig rendezetlenül terültek szét a párnáján. Nem is értem, hogy tud egy felnőtt férfi ilyen aranyos lenni, még ha alszik is. Ujjaimat finoman végighúztam hasán lévő kockáin, majd kicsit feljebb vándorolt a kezem és ujjbegyemmel gyengéden körberajzoltam mellkasán lévő madarakat. Harry keze ekkor megmozdult és összekulcsolt ujjainkat, majd egymásba font kezeinket a szájához emelte és egy hosszú puszit nyomott az enyémre.

- Szia! – mondtam halkan és egy csókot leheltem puha arcára.

- Jó reggelt! – dörmögte reggeli álmos hangján és végre kinyitotta gyönyörű smaragdzöld szemeit. Ráfeküdtem mellkasára és szótlanul hallgattam, ahogy dobog a szíve, miközben ő finoman a hátamat simogatta. Tökéletes pillanatunkat telefonjának csengőhangja zavarta meg. Harry nyögött egy nagyot, majd kimászott az ágyból és magára kapott egy tiszta boxert, ezután pedig kiszedte tegnapi farmerje hátsó zsebéből a mobilját.

- Szia Lou! – köszönt. – Rendben… Nem majd itt… Mindjárt megkérdezem, várj egy pillanatot! – kezével letakarta telefonja hangszóróját és most felém irányította szavait. – Reggeli után lemegyünk a többiekkel fürdeni? – kérdezte, mire hevesen megráztam a fejem. – Gyerünk, Ash! Jó móka lesz! – győzködött, de reakcióm nem változott. – Lou, két perc múlva visszahívlak! – szólt bele újra a telefonba és kinyomta a készüléket. – Na, kérlek! Az én kedvemért! – vetette be a kiskutya szemeket.

- Nem, Harry, nem lehet – ellenkeztem. Igazából szívesen fürödtem volna, de ma reggel vettem észre, hogy eljöttek a „piros betűs napok”.

- De mért? Azt hittem, kedveled a srácokat – értetlenkedett.

- Persze, hogy kedvelem őket – válaszoltam.

- Akkor az a gond, hogy nem tudsz úszni, igaz? – találgatott tovább. Ó, jaj! Mért nem tudunk leszakadni erről a témáról? Ez annyira kínos. 

- Nem, Harry nem erről van szó. Te nyugodtan menj, ha szeretnél, én ezt most kihagyom! - tájékoztattam.

- Rendben! Akkor nem megyünk! – dőlt hátra durcásan az ágyban. – Csak akkor legalább azt mondd el, hogy miért nem!

- Mert megjött, Harry! Érted? – válaszoltam kicsit felpaprikázottan, miközben pír kúszott az arcomra. Harrynek rögtön eltűnt a sértett arckifejezés az arcáról és csak egy „o”- formált a szájával, majd felém fordult.

- De minden rendben ugye? Mármint úgy értem, hogy nem fáj, meg ilyesmi? – kérdezte már sokkal kedvesebben.

- Nem, nincs semmi, meg ha kéne, van nálam gyógyszer. – vontam meg a vállam. – De amúgy elég kényelmetlenül érzem magam, hogy erről a témáról beszélünk - vallottam be.

- A barátnőm vagy – biccentette oldalra a fejét.

- Rendben, csak ne beszéljünk róla! – kértem nyafogós hangon, mire felnevetett.

- Akkor én beszélek Louis-val – mondta és kezébe véve a telefonját, kiindult a szobából, de még visszafordult. – Biztos, hogy nincs szükséged semmire? Van egy drogéria a közel… - nem engedtem meg, hogy végigmondja.

- Ó, fog már be, Harold! – sikoltottam és megcéloztam egy kispárnával, ami jól arcon is találta. Nem okozhattam neki nagy sérülést, mert kuncogva hagyta el a szobát. Soha életemben nem zavart, ha megjött a menstruációm, nem tartoztam azok a lányok közé, akikre nagy hatással van ez a pár nap. Nem voltak nagyobb görcseim és ez egy olyan dolog volt, ami miatt nőnek érezhettem magam. Viszont Harryvel ez a beszélgetés nagyon kényelmetlenül jött ki, még mindig érzem, hogy ég az arcom.

- Na, mit beszéltetek meg? – kérdeztem kíváncsian, mikor visszajött Harry a szobába.