- Sajnálom… - szólaltunk meg végül, teljesen egyszerre. Apró mosoly húzódott a számra, mire Harry is megvillantotta gödröcskés, kisfiús mosolyát, amit már napok óta annyira hiányoltam.

- Szerinted még menthetőek vagyunk? – kérdezte Harry reménykedve.

- Most még igen. De félek, ha tovább fajulnak a dolgok, akkor inkább békességben váljunk el még most, különben csak mindketten szenvedni fogunk és a vége úgyis a szakítás lesz – mondtam szomorúan.

- Nem! Tudom, hogy borzasztó dolgokat tettem és mondtam, de szeretlek! Nem hagyhatsz el! – mondta Harry kétségbeesetten.

- Nem foglak elhagyni, ígérem! De lehet, hogy egy kis szünetre lenne szükségünk. Talán haza kéne mennem, te még itt maradsz pár napig és mikor te is visszaértél Londonba, akkor tiszta fejjel meg tudjuk beszélni a dolgainkat – tanácsoltam.

- Igen, igazad lehet – értett egyet bizonytalanul.

- Akkor én megyek is összepakolni – mondtam halkan és csak arra vártam, hogy kérje meg, hogy maradjak, mert egy szava is elég lett volna hozzá, hogy maradásra bírjon. Leutat kerestem a fáról, nem tudtam eldönteni, hogy lemásszak, vagy csak simán leugorjak, ezzel megkockáztatva, hogy seggre esek.

- Ash, még mindig a barátnőm vagy, igaz? – kérdezte Harry halkan és közelebb hajolt hozzám. Egy aprót bólintottam és elvesztem csillogó tekintetében. – Megcsókolhatlak? – suttogta. Nagyon meglepett a kérdése, de szívem rögtön heves vágtába kezdett és nem is válaszolva neki, számat az övének nyomtam. Hevesen csókoltuk egymást, én pedig szinte csak ekkor fogtam fel, mennyire is hiányzott a közelsége. Noel csókjától mocskos számról tiszta ajkaival eltűntette a szennyet és soha többet nem akartam őt elengedni. Mélyen bántam már mindent, amivel nem is olyan régen megsértettem és nem akartam hazamenni, ezek után csak vele akartam lenni. Kapcsolatunkat már nem láttam bizonytalannak vagy reménytelennek, mert éreztem, ha megbeszéljük a napokban történteket, akkor kapcsolatunk csak még erősebb lesz, mint azelőtt. Gyűlöltem a gondolatot, hogy pár órán belül már valószínűleg Londonban leszek, de ha Harry ezt szeretné, akkor megteszem érte. Miután szétváltunk, fejem még mindig kótyagos volt szenvedélyes csókjától és biztosan lezuhanok a fáról, ha ő nem fog engem.

- Hogy fogok én innen lejutni? – kérdeztem és elfogott a szédülés, ahogy lenéztem a fáról. Azt hiszem, ez a távolság lenről nem tűnt ilyen magasnak.

- Majd én segítek! – nyugtatott meg Harry. – Kapaszkodj, mert elengedlek! – figyelmeztetett, majd karjai levette derekamról és lábát átvetette az ágon. Szorosan a fa törzsét öleltem és már messze nem éreztem magam olyan biztonságban, mint mikor Harry fogott. Egy apró sikítás szalad ki ajkaim közül, mikor Harry egyszerűen csak leugrott az ágról.

- Harry! Jól vagy? – kérdeztem aggódva és gyorsan keresni kezdtem őt lefelé nézegetve, hogy megbizonyosodjak, hogy nem esett-e baja.

- Nincs semmi bajom, Ash! – mosolygott fel rám édesen. – Most te jössz!

- Mi? Ne is álmodj róla, hogy leugrok innen! – ellenkeztem.

- Megvárod, amíg leszakad az ág? – kérdezte kuncogva. – Na gyere, elkaplak, ne félj! – nyújtotta felém karjait.

- Rendben – sóhajtottam egyet. – De ne ejts el!

- Nem foglak, ígérem! – mondta lágyan. Megcéloztam Harry erős karjait, majd lehunytam a szemem és ellöktem magam a fától. Alig volt időm sikítani, mert pár pillanat múlva már Harry izmos karjai közt feküdtem.

- Most már kinyithatod a szemed - mondta halkan és habár nem láttam arcát, mégis tudtam, hogy ajkai csibészes mosolyra húzódtak. Szemeim kipattantak és szívverésem megállt egy pillanatra, mert arca sokkal közelebb volt az enyémhez, mint arra számítottam és tekintete mélyen az enyémbe fúródott.

- Köszönöm – mondtam zavartan és kipattantam karjai közül, majd a ház felé közeledtem sietős léptekkel.

- Ash, várj! – kiáltott utánam Harry.

- Igen? – fordultam vissza kíváncsian.

- Nem lehetne… Olyan jó lenne… - kezdte akadozva.

- Igen? Mit szeretnél? – kérdeztem biztatóan.

- Azt hogy ne menj el! – mondta határozottan. – Maradj itt, kérlek! Elég távol voltunk egymástól az elmúlt pár napban, még ha nem is fizikailag – jött hozzám egészen közel. – Megmutatom, hogy még mindig úgy szeretlek, mint régen, sőt még annál sokkal jobban, csak add meg az esélyt, hogy bebizonyítsam, és ne menj haza, kérlek! – könyörgött olyan bűnbánó szemekkel, amiknek nem tudtam nemet mondani.

- Annyira vártam már, hogy megkérj – vallottam be és szorosan a mellkasához bújtam, ő sem várt sokat és karjai a derekam köré fonta.

- Kérlek, ne haragudj rám! Nem gondoltam komolyan, amit mondtam nemrég. Mintha nem is én lettem volna – suttogta a fülembe.

- Már régen nem haragszom – vallottam be. - Én is sajnálom, hogy felhoztam a Taylor-dolgot – mondtam bűnbánóan.

- Semmi baj, te legalább valós dolgokat mondtál – mondta és mikor elhúzódtam tőle, mély bűnbánást láttam a szemében. Harry még mindig ölelte a derekamat és nem is akartam, hogy a közeljövőben elengedjen. – Nem is értem, hogy ejthettem ki azokat a szavakat a számon. Te vagy a legártatlanabb és legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam.

- Már régen nem vagyok ártatlan – suttogtam és szégyenlősen lesütöttem a szemem. – Az ártatlanságomat már neked adtam. – Mutatóujjával az állam alá nyúlva kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

- Szeretlek – mondta halkan és lassan felém hajolt. Mindennél jobban akartam a csókját, de volta bennem egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

- Harry, várj! – húzódtam el.

- Mi a baj? – kérdezte csodálkozva.

- Muszáj tudnom valamit – mondtam halkan.

- Kérdezz bármit! – biztatott.

- Te és Vanessa… Tudod, korábban ti… - kezdtem, de nem igazán bírtam kifejezni magam.

- Igen, együtt voltunk, de az még nagyon régen volt – magyarázta.

- Miért szakítottatok? – kérdeztem.

- Hivatalosan az X-Faktor miatt – válaszolta sokat sejtetően.

- És nem hivatalosan? – kíváncsiskodtam.

- Mert nem szerettem – vonta meg a vállát. – Ő volt az első igazi barátnőm, de a kapcsoltunk igazából csak a testi dolgokra épült – magyarázta.

- Azt hiszem, nem akarok ennél többet tudni – állítottam le és habár eddig sem kedveltem Vanessát, most még kisebbnek láttam az esélyt, hogy valaha is meg fogom szeretni őt. – És most mi van köztetek?

- Barátok vagyunk – mondta egyszerűen.

- De egyáltalán nem úgy viselkedtek – kötekedtem. – Ma reggel hallottam, hogy megkérted Gemmát, hogy foglaljon le engem, amíg te vele vagy és én azt hittem, hogy… - mondtam, de nem tudtam befejezni a mondatot.

- Hogy megcsaltalak? – kerekedett el a szeme.

- Kérlek, ne legyél mérges rám, de ott van a combtapizás, meg a cuki sugdolózás és az egész délelőttöt együtt töltöttétek…

- Igen, - vágott közbe – megkértem Gemmát, hogy foglaljon le, mert azzal fenyegetőztél, hogy hazamész, szóval valamivel itt kellett tartsalak – magyarázta, én pedig fellélegeztem. – Vanessával pedig csak féltékennyé akartalak tenni – vallotta be. Hogy Gemmának mennyire igaza volt! – Mert én is féltékeny lettem. Utáltam, ahogy Noelt csókoltad.

- Sajnálom – suttogtam.

- Azt hittem, beleőrülök, hogy mással láttalak. Annyira fájt… - Hangja és arca elgyötört volt, megszakadt a szívem, hogy így kell őt látnom.

- Kérlek, bocsáss meg… - csuklott el a hangom és szorosan átöleltem a nyakát. – Én tényleg nem akartam! Gyűlölöm őt, amiért arra kényszerített, hogy téged bántsalak – mondtam halkan és könnyek buggyantak ki a szememből és eláztatták Harry pólóját. – Undorodok magamtól – szipogtam.

- Hogy mondhatsz, ilyet? – szorított magához még jobban. – Ssh, semmi baj, minden rendben – vígasztalt.

- Te sem bírsz rám nézni azóta. Ne hazudj, mert te mondtad! – motyogtam a vállába.

- Ne, Ash! Kérlek! – húzódott hátra, hogy szemembe tudjon nézni. Tekintete tele volt aggódással és megbánással. – Azt nem gondoltam komolyan. Igazad volt. Teljesen belesüppedtem az önsajnálatba és nem gondoltam bele, hogy neked milyen nehéz lehetett. Annyira sajnálom – suttogta. Pólómat finoman lehúzta a vállamra, felfedve ezzel a Noeltől szerzett förtelmes lilás foltot. Rögtön odanyúltam, hogy eltakarjam, de Harry megállította kezem mozdulatát és lassan fölém hajolva apró csókokkal hintette be sérült bőrömet, majd felfelé haladva végig a nyakamon nedves csókokat hagyott, mire elöntött a forróság. - Nem undorom tőled. Minden percben csókolni akarlak, érinteni minden pontját tökéletes testednek – súgta a fülembe vággyal teli hangon.

- Szeretlek, Harry… - suttogtam elhalóan és pár pillanat múlva ajkai lecsaptak az enyéimre. Beletúrtam göndör fürtjei közé, miközben Harry ujjai gyengéden levándoroltak a gerincemen, hogy kirázott a hideg és beleremegett az egész testem. Percekig szenvedélyesen csókoltuk egymást, nem tudtunk betelni a másikkal és észre sem vettük, hogy közben besötétedett. Miután zihálva szétváltunk a szél felborzolta hajunkat, én pedig libabőrös lettem a hűvös fuvallattól.

- Fázol – állapította meg Harry. – Menjünk be! – kulcsolta össze ujjainkat és maga után húzott, be a házba. Elengedtem a kezét és a konyhába mentem Harryvel a nyomomban és öntöttem magamnak és Harrynek is egy-egy csésze teát, ami még pont kellemesen meleg volt.

- Köszi – mosolyodott el, mikor átnyújtottam neki a bögrét és leült egy székre, majd az ölébe húzott. Nem szólaltunk meg csak csöndben ittuk a teáinkat és élveztük egymás jóleső közelségét. – Figyelj, Ash, én elmegyek egy picit, de sietek vissza, rendben?

- Persze, rendben – bólintottam, habár nem így terveztem az estét, reméltem, hogy együtt tudunk tölteni egy kis időt.

- Egy órán belül itthon vagyok – ígérte, én pedig felálltam az öléből, hogy el tudjon menni.

- Siess vissza! – kértem mosolyogva és egy gyors csókot nyomtam a szájára, majd Harry el is tűnt az ajtóban. Habár Harry elment, mégis olyan boldog voltam, hogy örömömben legszívesebben ugrándozni kezdtem volna. Harry annyira megértő és édes volt, össze sem lehetett hasonlítani azzal a fiúval, aki pár órája még olyan sértéseket vágott a fejemhez. Most, hogy végre megtudtam tetteinek az okát és meg tudtuk beszélni az elmúlt napokat teljesen megkönnyebbültem. Szörnyű volt az elmúlt időszak, utálok Harryvel rosszban lenni, de a veszekedés utáni kibékülés sokkal jobban ment, mint azt én vártam.

- Na, most már kinyithatom? – kérdeztem hisztizve.

- Nem, még egy nagyon kicsit maradj nyugton – csitított le Harry és derekamnál fogva tovább vezetett.

- De érzem, hogy el fogok esni – nyafogtam, de botladozva haladtam tovább.

- Szerinted hagynám? – kérdezte és habár nem láttam attól a hülye kendőtől a szememen, mégis tudtam, hogy mosolyog.

Harry nem sokkal azután, hogy elment, egy órán belül vissza is jött és akkor találta ki ezt a hülye kendős ötletet és már vagy öt perce sétáltunk, én pedig egyre bizonytalanabbul éreztem magam, így vakon.

- Most leveheted – szólalt meg Harry. Nekem sem kellett több és már el is hajítottam az idegesítő kendőt. Nem tudtam, hol lehettünk, talán egy kis parkban, de nem volt ismerős a hely.

- Ez meg mi? – kérdeztem és a füvön lévő gyertyákra meredtem, amik fénye egy kis utat rajzolt ki a korom sötétben. Harry csak halvány mosollyal az arcán bólintott egyet, én pedig elindultam a gyertyákkal megvilágított kis ösvényen. Nem kellett sokat menni és olyan látvány tárult a szemem elé, hogy leesett az állam a gyönyörűségtől. A gyertyák tovább folytatódtak és a fákról is lelógott pár fényes lámpás, amik megvilágítottak egy kis asztalkát, amin két személyre volt terítve.

- Ez te csináltad? – ámuldoztam nedves szemekkel.

- Tudom, hogy ezzel nem tudom jóvátenni az elmúlt napokat, de megpróbállak kiengesztelni és be fogom bizonyítani, hogy mindennél többet jelentesz nekem – duruzsolta a fülembe, derekamat ölelve.

- Köszönöm – fordultam felé a meghatódottságtól remegő hangon. – Annyira szeretlek! – suttogtam és nyakát átölelve lágy csókot nyomtam ajkaira.

Az egész szobában korom sötét volt, a telefonom kijelzője 03:26-ot mutatott. Csend honolt az egész helyiségben, csak Harry halk szuszogását lehetett hallani. A Göndörke karjai szorosan derekam köré fonódtak és eszembe jutottak a tegnap este és az éjszaka édes emlékei. Harry egy szakácsot megszégyenítő vacsorát tálalt fel nekünk, de azt is megígérte, hogy ilyet soha többet nem fog csinálni, mert állítólag utál főzni. Aztán bevillantak az egymástól lopott vad csókok és forró érintések, amik gondolatától is kirázott a hideg. Ábrándozásomból a folyosóról kiszűrődő zörgés és zajos lépések zökkentettek ki, aztán valami hangosan csörömpölve összetört a padlón, mire már Harry is felébredt.

- Mi a fene… - morogta és a hátára fordult.

- Kinézek a folyosóra – suttogtam, majd felültem az ágyban, de ekkor kivágódott az ajtó, én pedig gyorsan fedetlen mellemre húztam a takarót. Sötét volt, ezért nem láttam, hogy ki jött be, de pár pillanat múlva Harry lámpát kapcsolt, aminek fénye megvakított egy pillanatra.

- Upsz… Rossz szoba! – vihogott Gemma.

- Te részeg vagy? – kérdezte Harry rosszallóan csóválva a fejét és a takaró alatt felhúzta boxerét, majd kipattant az ágyból. Gemma hangosan felnevetett, igazából nem is tudom, hogy min. – Csönd! – fogta be a száját Harry. – Anya ki fog nyírni, ha meglátja, hogy seggrészegre ittad magad! – szidta meg.

- Oh, látom, nagyon belerondítottam valamibe! – nevetett fel újra nem is figyelve öccsére és az ajtófélfának támaszkodott, nehogy a földön landoljon. – Azt hiszem, nem is zargar…zavarok tovább! – mondta akadozva és el is indult, vagyis próbált volna, ha meg nem botlik a saját lábában. Orra is esett volna, ha Harry nem kapja el. – Szia, Öcsi! – mosolygott fel Harryre bágyadtan. Gyorsan én is magamra vettem Harry tegnapi, bő pólóját és egy tiszta bugyit, majd Gemma segítségére siettem.

- Látom, jó sikerült a buli – jegyeztem meg mosolyogva. Harry dühösen nézett nővérére, de én nem ítéltem el, hiszen még ő is nagyon fiatal, csak élvezi az életet. Gemma szája mosolyra húzódott, ami hirtelen le is fagyott róla és arca zöldes színbe ment át.

- Ha rám rókázol, esküszöm, hogy… - kezdte Harry.

- Gyorsan, vidd a fürdőbe! – szóltam közbe, mikor Gemma kezét már a szájára szorítottam. Éppen időben értünk a mosdóba és Gemma kiadta gyomra tartalmát a vécébe. Segítségére siettem és hátra fogtam hosszú szőke haját, miközben Harry a fürdőajtóban kényelmetlenül ácsorogva figyelte a történéseket. – Figyelj, Harry! – mentem oda a Göndörkéhez. – Én lefürdetem és ágyba rakom Gemmát, te addig nézd meg, hogy mit tört össze, rendben? – Egy aprót bólintott és gyorsan el is hagyta a fürdőt. Azt hiszem, megkönnyebbült, hogy nem neki kellett foglalkoznia nővérével. Gemma kezébe nyomtam egy fogkrémes fogkefét, majd a szobájába mentem egy pizsamáért. Mire kis segítségemmel végzett a fürdéssel, teljesen elálmosodott és alig fektettem be ágyába már el is aludt. Éppen betakartam őt, mikor kopogtattak az ajtón.

- Gyere be, már készen vagyunk! – mondtam halkan, de mégis úgy, hogy Harry hallja az ajtó túloldalán. A Göndörke bekukkantott, majd mikor látta, hogy tiszta a terep, beljebb jött. Leültem Gemma ágya szélére és mosolyogva figyeltem a békésen alvó lányt. Megsüppedt mellettem az ágy, mikor Harry leült mellém.

- El sem hiszem, hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy így leissza magát! – mondta Harry rosszallóan megcsóválva a fejét, de tekintete pillanatokon belül megenyhült és finom megsimogatta Gemma arcát. Harry nővére iránti gyengédsége megmosolyogtatott és a látványuk megmelengette a szívem.

- Mert te olyan ártatlan vagy? – löktem meg karját a vállammal.

- Tudod milyen régen voltam utoljára részeg? – kérdezte felháborodva.

- Mikor? Két napja? – ugrattam.

- Nagyon vicces! – gúnyolódott.

- Na jó, el kell ismernem, hogy ebből a szempontból elég normális vagy – vallottam be.

- Csak ebből a szempontból? – hajolt felém csábítóan.

- De lehet, hogy még ezt a felfedezést is megváltoztatom – vontam meg a vállam. – Majd holnap este Niall szülinapi buliján meglátjuk!

- Ugye tudod, hogy holnap reggel haza kell mennünk? – húzott magához.

- Igen – bólintottam egy aprót. – Sajnálom, hogy csak ennyit lehettünk itt, szeretem a családodat. Kár, hogy Robinnal nem tudtunk most találkozni.

- Nemsokára megint eljövünk – ígérte.

- Amúgy mi volt az a csörömpölés? – kérdeztem egy kis idő múlva nagyot ásítva.

- Gemma lelökte az egyik vázát, de összetakarítottam. Az volt anya kedvence. Ki fogja holnap nyírni Gemmát – mondta, nekem pedig lecsukódtak a szemeim. – Azt hiszem, ő most már rendben lesz. Gyere, menjünk aludni!