Sziasztok! Kérlek benneteket, a rész után olvassátok el azt is, amit alá írtam, nagyon fontos lenne! Köszönöm!

Azt hiszem, jogosan kijelenthetem, hogy a tegnapi nap eddigi életem egyik legszörnyűbbike volt. Már az egész reggel kezdődött Vanessa kis közjátékával, majd jött a kezelés, a mellékhatások, aztán megint Vanessa, és még részletezhetném. A nap végén pedig fáradtan dőltem be az ágyba, és reméltem, hogy elfelejthetem az egészet, de sajnos nem volt ekkora szerencsém. Az éjszaka kétszer is rosszul lettem. Első alkalommal rám tört a szokásos köhögő roham, és hiába próbáltam csendesen kiosonni a hálóból, hogy Harryt ne zavarjam meg az alvásban, mégis pillanatokon belül mellettem termett. A második almalommal már nem fuldokoltam, hanem egy szörnyű görcsös fájdalom nyilallt a hasamba, majd épphogy elértem a fürdőt, és kiadtam magamból mindent, ami még bennem volt. Fáradtan döntöttem neki a hűvös csempének verejtékes homlokom, majd miután lenyugtattam heves szívverésem és szapora lélegzetvételeimet, remegő lábbak felálltam a padlóról, és egy fogkefe és fogkrém segítségével kezdtem eltüntetni a borzalmas ízt a számból. Egy kis vizet fröcsköltem az arcomba, majd sóhajtva néztem farkasszemet sápadt tükörképemmel. Arcom falfehér volt, szám cserepes és kiszáradt, míg szemeim alatt hatalmas, sötét karikák húzódtak. Tehetetlenül túrtam szőke fürtjeim közé, és hirtelen a lélegzetem is elállt, mert mikor kezemet az oldalamhoz ejtettem, egy hosszú világos tincs maradt ujjaim között. Elszörnyedve, kikerekedett szemekkel bámultam tenyeremben fekvő hajamat, gyomrom összerándult, és úgy éreztem mindjárt újra elhányom magam, pedig ez még csak egyetlen tincs volt, és még mennyi lesz ezután. Sírhatnékom támadt, de valahogy nem jöttek a könnyeim. Végül is erre számítani lehetett, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan be fog következni. Reméltem, hogy én kivétel leszek, hogy legalább a méltóságom ezt a parányi részét nem fogom elveszíteni, de miért is én lennék a szerencsés? Alig tizennyolc évesen a rákkal küzdök, akkor miért is vártam el, hogy legalább ennyi kedvezményt kapjak az élettől? Negatív, eddig elfojtott énem a felszínre tört, de pesszimista gondolataim közül az ajtó nyílása zökkentett ki. Tekintetemet nem bírtam levenni remegő kezemről, amiben még mindig egy kihullott tincsemet szorongattam. Harry szemében hirtelen kétségbeesés és fájdalom csillant fel, de nem hagyott sok időt negatív érzelmeinek, és leolvashatatlan arckifejezést öltve mellém sietett, majd kezemet gyengéden megfogva a csap alá helyezte, és egy kis vízzel eltüntette a kemoterápia ijesztő nyomát. Derekamnál fogva, szorosan húzott magához, meleg ölelésében pedig csak nehezen tudtam visszafojtani érzelmeimet. Könnyek szöktek a szemembe, és homályosították el látásomat, de nem engedtem útjukra őket. Arcomat csupasz mellkasába rejtettem, és mámorító illatát magamba szívva próbáltam megnyugtatni magam.

- Minden rendben – lehelt a homlokomra egy apró puszit, és nyugtatóan simított végig a hátamon. – Tudnod kell, hogy nem érdekel, hogy döntesz. Ha levágatod a hajad, vagy ha teljesen kihullik, engem nem érdekel – nézett mélyen a szemembe. Nem szóltam egy szót sem, de az a lágy csók, amit puha ajkaira leheltem, minden elmondott helyettem. De talán Harrynek igaza volt, és meg kellene fogadnom Dr. Jackson tanácsát, és el kellene mennem hamarosan egy fodrászhoz. Viszont most nem akartam ilyen dolgokkal foglalkozni, hisz szemeim a fáradtságtól majd lecsukódtak, ami nem is csoda, mert egy szörnyű napot tudhattam magam mögött. Még nagyon sokat kellett ahhoz pihennem, hogy túlegyem magam a tegnapi kezelésen, és kialudjam magam a holnapi munkára. Különben is, az óra még csak negyed hármat mutatott, így a hálóba visszaérve, szorosan Harryhez bújva szinte pillanatokon belül újra mély álomba merültem.

Reggel lassan, rebegve nyitottam ki szemeimet. Az eső cseppjei szaporán kopogtak az ablakpárkányon, Londonhoz illő, borús idő uralkodott kint. Furcsa volt, hogy már fel is ébredtem, hiszen a telefonom ébresztője még meg sem szólalt, mégis egészen kipihent voltam már ekkora. Átfordultam a másik oldalamra, Harry felé, de az ágy üres volt mellettem. Rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. Kezemmel az éjjeliszekrényen heverő telefonomért nyúltam, és rögtön megtudtam, hogy mit is érzek furcsának. Ezután már nem is csodálkoztam, hogy sikerült kipihennem magam, hiszen ekkor már tíz óra is elmúlott. Nem is volt kérdés, hogy Harry kikapcsolta az ébresztőmet, és egyedül ment el stúdiózni. Igazából nem is nagyon tudtam ezért haragudni rá, hiszen elég használhatatlan lettem volna ma a tegnapi kezelés miatt. Már elég jól voltam a tegnap estéhez képest, de ez csakis a hosszú alvás miatt volt. Viszont abba bele sem mertem gondolni, hogy Harry milyen fáradt lehet, azután, hogy ilyen sokszor felébredt az éjszaka folyamán miattam. Persze, rögtön eszembe jutottak a rosszulléteim, és a kezemben maradt szőke tincsem. Reméltem, hogy talán csak egy rossz álom volt az egész, de a fürdőben a fésülködés után a hajkefében ragadt szokatlanul sok hajszálam biztosított, hogy az egész valóság volt. Nagyot sóhajtva, hirtelen átgondolva a dolgot jelentkeztem be egy fodrászhoz, szerencsére még aznap délutánra kaptam is időpontot. Nem akartam megválni hosszú, derékig érő tincseimtől, de inkább legyen rövid a hajam, minthogy teljesen megkopaszodjak a kezelésektől.

Lecsoszogtam a konyhába, ahol a konyhapulton egy tányér csokis-banános muffin várt rám egy kis cetlivel együtt.

A levél nem volt hosszú, de mégis megmosolyogtatott. Rögtön a kezembe kaptam mobilomat, és megcsörgettem az első számot a gyorshívóban. Hosszú ideig csengett ki a készülék, míg Harry végre fogadta a hívásomat.

- Hello! – köszönt édes hangján, mitől rögtön mosoly kúszott az arcomra.

- Szia – mondtam halkan.

- Hogy érzed magad? – érdeklődött.

- Jól. Sokkal jobban, mint az éjszaka – mondtam, és nem is hazudtam. Talán kissé fáradt voltam, de rosszullétemnek már nyoma sem volt. – Hogy megy a munka? – kérdeztem.

- Egész jól – válaszolta. – Már tényleg nincs sok hátra, és teljesen készen vagyunk. Nagyon dühös vagy? – kérdezte, és hangjából egy kis sajnálat hallatszott ki.

- Nem, nem igazán – nyugtattam meg. – Úgysem hiszem, hogy sok dolgom lett volna. Meg nem is sokra mentetek volna velem, ha nem alszom ki magam rendesen.

- És megtaláltad a reggelit? Beragadtam miatta a legnagyobb dugóba reggel, szóval becsüld meg! – figyelmeztetett.

- Köszönöm. Ez a kedvencem – mondtam két falat között, kissé érthetetlenül, de már nem bírtam ellenállni az ínycsiklandozó sütiknek.

- Igen, tudom – kuncogott fel.

- Mikor jössz haza? – kérdeztem. – Nem akarlak siettetni, de nagyon hiányzol – vallottam be.

- Te is nekem – mondta, és hallottam a hangján, hogy arcán ott díszeleg azaz édes mosoly, amitől minden alkalommal elolvadok. – De egy darabig még biztosan itt kell maradnom. Talán az ebédszünetben kiszökhetnék… - gondolkozott el.

- Ezért ne kockáztass, mert ha apa rájön, a fejedet veszi – nevettem fel. – Csak maradj a stúdióban, úgy legalább előbb érsz haza hozzám. Talán folytathatnánk, amit Vanessa a minap félbeszakított… - csábítottam.

- Uh, nem lehet – mondta, én pedig csak meglepetten vártam, hogy folytassa. – Tudod, beszéltem Vannal nemrég, és bocsánatot kértem tőle, amiért tegnap olyan csúnyán beszéltem vele. – Összeszorított állkapoccsal hallgattam őt, és el sem hittem, hogy lehet azt a lányt ennyire kedvelni.

- Te hívtad őt? – kérdeztem érzelemmentes hangon.

- Nem, ő hívott engem – válaszolta. Na, persze! Ennyit arról, hogy végzett Harryvel. – Ne légy dühös, kérlek, de megígértem neki, hogy ma este elmegyek a munkahelyére – közölte kissé félőn. Lehunyt szemekkel tartottam vissza kitörni készülő szidalmaimat. Már csak ez hiányzott.

- Oké – mondtam kimérten.

- Oké?

- Mit kellene még mondanom?

- Ash, tudom, hogy nem kedveled Vanessát, nekem sincs semmi kedvem elmenni sehova ma este, inkább tölteném veled kettesben az estét, de megígértem neki – mondta bűnbánóan, de nem igazán tudott meghatni. – Arra gondoltam, hogy talán te is eljöhetnél velem – vallotta be reménykedve.

- Nincs kedvem – vontam meg a vállam, amit ő nem láthatott.

- Kérlek, Ash! Nélküled unatkozni fogok a sok sznob ember között – kérlelt. Muszáj volt elmosolyodnom, hiszen eléggé túlzott kijelentésével, mivel az a bár London egyik legjobb szórakozóhelye volt. – Vanessával nem is nagyon fogunk találkozni, mert úgy is dolgoznia kell majd – mondta határozottan, de kijelentésében én erősen kételkedtem.

- Egy feltétellel – mentem bele, de csakis azért, mert gyomrom görcsbe rándult a gondolatra, hogy Harry és Vanessa kettesben tölti az éjszakát, kissé ittas állapotban. – Hívjuk el a többieket is! Ők is biztosan benne lennének egy kis kikapcsolódásban.

- Ez jó ötlet! – vágta rá. – Akkor majd szólok is nekik – mondta lelkesen.

- Rendben, de Sarah is jön! – kötöttem ki.

- Most vissza akarsz vágni, mi? – vádolt meg, de hangjában egy kis humort véltem felfedezni.

- Talán, Bodri – szólítottam nevetve a legjobb barátnőmtől kapott becenevén, amit mindig is annyira gyűlölt. Ekkor hallottam meg apa hangját a háttérben, ahogy Harryt keresi.

- Megjött a parancsnok, mennem kell – mondta kissé szomorúan.

- Rendben. Akkor nemsokára látlak - köszöntem el reménykedve -, Bodri – tettem hozzá.

- Nagyon vicces! – morogta ironikusan. – Ígérem, sietek! Szeretlek!

- Én is téged – suttogtam mosolyogva, majd kinyomtam a telefont. Szinte már minden dühöm szertefoszlott, amit iránta tápláltam még az előbb. Így belegondolva talán nem is lesz olyan szörnyű ez az este a többiekkel együtt.

Reggeli után a gardróbba siettem, hogy kiválasszak magamnak estére egy megfelelő öltözéket, ezzel elütve az időt. Sorra próbáltam fel a kissé csinosabb, szórakozóhelyre illő ruháimat, de kétségbeesetten vettem észre, hogy mindegyik szinte leesik rólam. Tisztában voltam vele, hogy elég sokat fogytam az elmúlt hetekben a betegségem és a sok stressz miatt, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyit. S.O.S. sms-t küldtem Sarah-nak, miszerint azonnal vásárolnunk kell menni, és egy gyors készülődés után már indultam is a legközelebbi bevásárlóközpontba. A megbeszélt helyen mosolyogva ugrottam barátnőm nyakába. Igaz még csak két napja volt, mikor utoljára találkoztunk, de ez az idő szinte ezer évnek tűnt, és mesélnivalónk, mint a tenger volt egymásnak. Csacsogva indultunk el vásárolni, és butikról butikra jártunk, mígnem megtaláltuk nekem a megfelelő ruhát. Vagyis igazából Sarah erőszakolta rám a csinos darabot, mert azt hiszem, én sosem mernék megvenni egy ilyen ruhát, nekem valahogy túl merész volt. Kora délután beültünk a bevásárlóközpont egyik éttermébe, és megtöltöttük a gyomrunkat, miközben egy pillanatra sem hallgattunk el. Sarah nagyon izgatott volt az este miatt, hiszen még sosem volt egy ilyen jóhírű helyen, és egy idő után elérte, hogy én is elkezdjem várni az estét. Egy időre sikerült teljesen elfelejtenem a betegségem, és minden zavaró gondolat nélkül eltöltenem ezt a pár órát.

Nem búcsúzkodtunk hosszan Sarah-val, hiszen mindketten tudtuk, hogy alig pár óra múlva újra találkozunk majd. Úgy elszaladt az idő, hogy ekkor már nem is volt időm hazamenni, és rögtön a fodrászatot vettem irányba. Épp időben estem be a tágas szalonba. Nem volt semmi elképzelésem, teljesen a fodrászra bíztam magam. Sóhajtva ültem le a székre, és görcsbe rándult a gyomrom, mikor hosszú szőke tincseim, amikhez már annyira hozzászoktam, nagy fürtökben hullnak le a földre. Nem is emlékszem olyanra, mikor rövid volt a hajam. Fiatal középiskolás koromban volt egy időszak, mikor le akartam vágatni, de anya sosem engedte, amiért így utólag hálás voltam neki, habár akkoriban sokat veszekedtünk rajta. Nem bírtam a tükörbe nézni még akkor sem, mikor pár óra múlva a fodrász késznek nyilvánított. Teljesen lehangoltam indultam vissza Harry házába, legszívesebben elsírtam volna magam, amit csak azért nem tettem meg, mert akkor egy hisztis, elkényeztetett apuci pici lányának tituláltam volna magam, amiért rákos betegségem ellenére a legnagyobb problémám az, hogy rövidebb lett a hajam. Viszont egyszer sem néztem a tükörbe, és mikor megérkeztem Harryhez, az első dolgom volt, hogy egy sapkát nyomtam a fejembe, mert teljesen kopasznak éreztem így magam. Egy nagy üveg nutellával a kezemben telepedtem le a kanapéra, és a tévében az egyik kedvenc sorozatomat nézve, nem is foglalkozva az előírt diétával, mohón kanalaztam magamba a finom boldogsághormont.

Alig múlott el hat óra, mikor nyílt a bejárati ajtó, és nem is kellett nagy tudomány ahhoz, hogy meg tudjam mondani, hogy Harry érkezett haza. Mosolyogva pattantam fel a kanapéról, és az előszobába rohanva, boldogan a nyakába ugrottam.

- Én is örülök, hogy látlak – mosolyodott el Harry, és szorosan derekam köré fonta karjait.

- Hiányoztál – vallottam be.

- Te is nekem – adott egy puszit az arcomra. – Azt ugye tudod, hogy Londonban maradunk ma este, és nem Szibériába készülünk? – húzta fel a szemöldökét.

- Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Miért van rajtad sapka a szobában? – nézett rám kissé furán, hiszen a lakásban érezhetően ment a fűtés.

- Megfogadtam Dr. Jackson tanácsát, és elmentem egy fodrászhoz – válaszoltam fájdalmasan.

- És ennyire borzalmas lett? – kérdezte pimasz mosolyra húzva ajkait.

- Nem tudom – vontam meg a vállam. – Még nem mertem tükörbe nézni – vallottam be.

- Akkor vedd le a sapkát, mert meg kell állapítanom, hogy megmaradhatsz-e vagy végleg ki kell, hogy rúgjalak – viccelődött, mire minden erőmmel a hasába könyököltem, de mindhiába, hiszen támadásomat alig érezte meg, és egyszerűen csak kinevetett. – És akkor most egész életedben sapkában leszel? – kérdezte még mindig mosolyogva, mire én csak egy nagyot bólintottam. – Na, Ash, gyerünk! Látni szeretném! – kérlelt, de én csak hevesen a fejemet ráztam tiltakozásképpen. – Ezzel az erővel akár le sem kellett volna vágatnod – mutatott rá bölcsen.

- Oké – vettem egy nagy levegőt. – De ne nevess ki, rendben?

- Nem foglak, ígérem – mondta, majd Harry finoman lehúzta a sapkát a fejemről. Lélegzetvisszafojtva próbáltam bármit is leolvasni arcáról. Pár percig érzelemmentesen fürkészett engem, mintha csak direkt húzni akarta volna az agyam, majd egy hatalmas mosolyra húzódott a szája.

- Azt ígérted, nem nevetsz ki! – figyelmeztettem, és fejemben már azt kezdtem tervezgetni, hogyan fogok én így este emberek közé menni.

- Nem is – ellenkezett. – Gyönyörű vagy – mondta lágyan és őszintén.

- Harry, nem kell udvariasnak lenned – mosolyodtam el keserűen.

- Gyere – nyújtotta felém a kezét, amit én habozás nélkül el is fogadtam. Harry maga után húzott a fürdőszobába. Mire felfogtam volna, hogy mire készül, már a tükör előtt is álltam, és csodálkozva néztem szembe új önmagammal. – Látod? Gyönyörű vagy – nézett rám a tükörből mögém állva.

- Talán tényleg nem is olyan szörnyű – nyögtem ki kikerekedett szemekkel. Mintha nem is én lettem volna az a lány Harry mellett. Hajam még annál is rövidebb volt, mint reméltem, de csinos pixie-stílusban volt levágva, felül kicsit hosszabbra meghagyva. Soha életemben nem volt még frufrum, de igazából nem is állt olyan rosszul, mint azt vártam. Alig ismertem magamra, de igazából tetszett, amit láttam. Kislányos kinézetem hosszú fürtjeimmel együtt eltűnt, és ezzel a frizurával sokkal idősebbnek, érettebbnek festettem. Már nem az a „szende kis szűz” voltam, ahogy Vanessa állította egyik este, ez a rövid haj magabiztosságot és merészséget sugallt. - Talán lehet, hogy egyelőre elfelejtem az a rémes sapkát – állapítottam meg, és nehezen bírtam csak levenni a szemem a velem szemben álló lányról. – Ezt még meg kell szoknom – túrtam bele rövid fürtjeim közé.

- Olyan más vagy így – mondta Harry, de ajkán ott ékeskedett az a megszokott, pimasz mosoly. – Olyan szexi – suttogta a fülembe, hogy gerincemen borzongás futott végig. Nyakamhoz hajolva apró csókokkal kényeztette bőrömet, miközben kezeit hasamon pihentette.

- Harry, erre most nincs időnk – szóltam rá, de hangom bizonytalan és remegő volt a vágytól. – Készülődnünk kell.

- Fél kilenckor találkozunk a fiúkkal a szórakozóhelyen – tájékoztatott vággyal teli hangon, miközben kezei lefelé vándoroltak a testemen, és hosszú ujjaival a pólóm szegélyét markolászva lehúzta rólam a felsőmet. – Időnk, mint a tenger – suttogta csábítón. Nem tudtam, és nem is akartam tovább ellenállni neki, és ajkaimat az övére nyomva, egy vad, szenvedélyes csókban fonódtunk össze. Nyelveink kölcsönösen kényeztették egymás, és csókunkat csak egy röpke pillanatra szakítottuk meg, míg Harryről is lekerült a felsője. Szépen kidolgozott felsőteste és tetkói egy újabb vággyal teli löketet adtak nekem, és még keményebben csókoltam őt, egyre többet akartam belőle. Kezeit a combom felső részéhez vezette, és miután finoman a fenekembe markolt, felültetett a mosdókagylóra, de ezzel csókunkat egy percre sem szakította meg. Remegő ujjakkal babráltam öve csatjával, majd lassan rólam is lekerült a farmerom. Nem így képzeltem el az estét, de Harry tökéletesen elfeledtette velem zavaró gondolataimat. Éreztette velem, hogy szüksége van rám, elhitette, hogy úgy törődik velem, mint még senki mással. Egy időre eltűntek vállainkról ólomsúlyú gondjaink, elfelejtettünk mindent és mindenkit. Egyedül csak ketten voltunk. Csak Ő és én.

- Kész vagy már? – kopogtatott Harry a gardrób ajtaján.

- Csak egy pillanat! – szóltam, és még egyszer a tükörbe pillantottam, majd gyorsan lesimítottam piros ruhámat. A boltban valahogy nem tűnt ilyen rövidnek ez a darab, talán túl merész is volt a számomra, de igazán illett a stílusa új hajamhoz. Egy kicsit erősebb sminket tettem magamra a megszokottnál, hisz úgy voltam vele, hogy attól, hogy beteg vagyok, még lehetek kissé kihívóbban csinos. Be kellett vallanom, egyáltalán nem néztem ki rosszul, azt leszámítva, hogy kezdtem egy anorexiás modellhez hasonlítani. Még gyorsan fújtam magamra egy kicsit a kedvenc parfümömből, és kiléptem a gardróbból. – Azt hiszem, készen vagyok – jelentettem be. Harry felém fordult, szemével tetőtől talpig végigmért, és talán öntudatlanul is egy pimasz mosolyra húzódtak ajkai.

- Gyönyörű vagy – bókolt édesen.

- Köszönöm – mondtam halkan, és kissé elpirulva lesütöttem a szemem. Harry egy lágy csókot nyomott a számra, majd ujjainkat összekulcsolva a kocsihoz vezetett, és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót. Bepattantam az ülésre, majd ő is követett, és beindította a motort. Igazából fogalmam sem volt, miért az ő kocsijával mentünk, hisz ilyenkor mindig taxit szoktunk hívni. Talán nem akar inni az este, amit eléggé furcsállnék, vagy inkább arra gondolt, hogy én a gyógyszereim miatt úgysem ihatok alkoholt, szóval könnyen haza tudok majd vezetni.

Persze késében értünk a bárba, de azt hiszem, nem igazán tudtam sajnálni a dolgot, hiszen késésünk oka mindent megért. A szórakozóhely hatalmas volt, és már kívülről is látszódott, hogy egy igen elit hely. A biztonsági őrök könnyen beengedtek minket, de csak Harry miatt. A Göndörke meg sem állt a VIP részlegig, ahol a többiek egy boxban vártak ránk.

- Na, végre! – intett felénk Louis vidáman.

- Héj, Harry, hol hagytad Ash-t? – viccelődött Eleanor.

- Túl sokáig voltunk együtt. Muszáj volt már váltanom – vonta meg a vállát Harry széles mosollyal az arcán. – Bemutatom nektek Isabellát – mutatott rám. Szúrós pillantást lövelltem felé, amiért a középső nevemen szólított, amit mindig is annyira gyűlöltem.

- Isabella, mi? – húztam fel a szemöldökömet. – Edward – nyújtottam be a nyelvem felé.

- Ez komoly? – ráncolta össze Niall a szemöldökét. – Isabella és Edward?

- Csak vigyázz, nehogy kiszívja a véredet! – figyelmeztetett engem Louis, mire a többiek nevetésben törtek ki, Harry pedig óvatosan a nyakamba harapott, mire halkan felsikítottam.

- Ah, ha kanos vagy, Harry, menjetek szobára! – szólt Zayn.

- Az már délután megvolt – kacsintott Harry, míg az én arcom lángba borult szavai hallatán, és erősen Harry oldalába nyomtam a könyökömet.

- Tévedtünk, ő teljes mértékben Ash – mutatott rám Sarah, nevetve reakciómon.

- Nagyon csinos vagy, csajszi – ölelt meg melegen Danielle.

- Köszönöm – mosolyodtam el szélesen.

- Héj, Harry! – hallottam meg Vanessa idegesítő hangját a hátunk mögül, mire lefagyott a mosoly az arcomról. – Örülök, hogy eljöttél! – ölelte meg az én Göndörömet. – És még a barátaidat is elhoztad! – örvendezett tovább. Persze engem egy szóval sem említett, nem mintha elvártam volna.

- Biztosan te vagy Vanessa. A nevem Liam, Harry…

- Bandatársa. Tudom én! Ismerlek titeket – szakította félbe Vanessa Liam bemutatkozását.

- Tetszik ez a hely – nézett körbe Harry.

- Igen, de még korán van – legyintett. – Nemsokára jönnek a tömegek, és csak akkor indul be a buli igazán – lelkendezett. – Addig pedig még nekem is van egy kis időm – jelentette ki boldogan, én pedig legszívesebben szememet forgattam volna. Mézes-mázosan beszélt mindenkihez, egyedül hozzám nem szólt egy szót sem - nem mintha hiányzott volna -, de egyedül csak én láttam át rajta igazán. Talán még Sarah volt az, aki nem igazán szimpatizált a lánnyal, hiszen neki már a délután beszámoltam róla.

- Kérsz valamit inni? – karolta át Harry a derekamat, és közelebb húzott magához. Egy aprót bólintottam, majd követtem őt, ahogy pulthoz vezetett. – Egy almalevet kérek. Ash, te? – nézett rám kérdőn. Összeráncolt szemöldökkel fordultam felé, és rögtön leesett, hogy mire készül.

- Egy tequilát – mondtam.

- Ash, nem te nem ihatsz a gyógyszerek miatt – figyelmeztetett.

- Tudom – vontam meg a vállam. Egy pillanat múlva megkaptuk az italainkat, én viszont rögtön Harry almalevéért nyúltam, majd az én italomat Harry elé toltam.

- Mire készülsz? – nézett rám értetlenül.

- Harry, attól, hogy én nem ihatok, te még jól érezheted magam – állítottam le túlzott empátiáját. – Nekem az alkohol nélkül is megy – tettem hozzá szemtelenül.

- Azt hiszed, nekem az pián múlik a jó buli? – kérdezte felháborodottan.

- Én ilyet nem mondtam – húztam az agyát, én nehezen tudtam csak visszafojtani mosolyomat.

- Ez most kihívás akart lenni? – nézett rám kissé csodálkozva.

- Vedd, aminek csak akarod – vontam meg a vállam italomba kortyolva.

- Rendben, akkor nyertél – adott egy gyorsa puszit az arcomra, majd egy korttyal lehúzta az előtte lévő alkoholt, és kezemet megfogva a táncolók tömegébe vezetett. Nevetve kulcsoltam össze ujjaimat tarkójánál, míg ő a derekamra csúsztatta kezeit, épp csak egy kicsivel a fenekem fölött. Testeink szorosan simultak egymáshoz. Beszívtam mámorító illatát, és mellkasára hajtva a fejem hallgattam nyugodt lélegzetvételeit, miközben lassan lépkedtünk a zenére. Testeink összhangban mozogtak, és az sem szakította meg andalgásunkat, mikor Harry egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Próbáltam kiélvezni a nem nagy tömeget, és a lassú zenét mindaddig, míg beindul a buli, és ezekre már nem lesz lehetőségünk. Halvány mosoly ült ki az arcomra, olyan teljesnek éreztem így magam.

- Soha többé nem veheted fel ezt a ruhát, ugye tudod? – kijelentette ki Harry egy kis idő után.

- Miért? Azt hittem, tetszik – húztam fel a szemöldökömet, és kérdőn néztem fel rá.

- Tetszik is, a probléma azzal van, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki oda van érte. – Körbenéztem a a tágas helyiségben, és meglepődve vettem észre, hogy több szempár is tapad rám, mitől egy kis pír kúszott az arcomra. – Bár nem hibáztathatom őket. Én is majd megveszek hosszú combjaidért… És a fenekedért… - suttogta pimaszul a fülembe. - Meg a mel... - nem hagytam, hogy végigmondja, és gyorsan szájára tapasztottam egyik kezem, majd szégyenlősen mellkasába temettem arcom, és édes kuncogását hallgattam. 

- Hát itt vagytok! – jelent meg hirtelen Vanessa, ezzel egy időben pedig jókedvem elillant. – Harry, nem táncolsz velem? – Ez most komoly? Nem látja, hogy Harry éppen velem van?

- Majd egy kicsit később, Van – utasította el Harry udvariasan.

- Jaj, ne csináld ez! – nyafogott a lány. – Nekem mindjárt dolgozni kell mennem, és már nem lesz több idő rá! – biggyesztette le ajkait. – Kérlek, kérlek, kérlek! – nézett Harry hatalmas szemekkel, ami számomra egy gülüszemű halra emlékeztetett.

- Rendben – sóhajtott fel Harry. Majd egy bocsánatkérő pillantással elengedte a derekamat. – Menj vissza a többiek, nemsokára én is jövök – ígérte, majd Vanessa mellé lépett. A lánytól mindez persze nem volt furcsa, de Harryre dühös voltam, és kissé csalódott, amiért őt választotta velem szemben. Kissé legyőzötten sétáltam vissza a többiekhez, akik örömmel fogadtak, de ezután nem igazán tudtam rájuk figyelni, szemeimet le sem vettem az ismerős táncoló párocskáról. Talán kissé megkönnyebbültem, mert testük egy kicsit sem ért egymáshoz, Vanessa többször bepróbálkozott és csípőjét óvatosan Harryének nyomta, de az én Göndöröm rögtön elhúzódott. Kezét is magasan tartotta a lány hátán, és egy pillanatra sem környékezte meg a fenekét.