- Szerinted mekkora az esélye, hogy ezt megússzuk megfázás nélkül? – kérdeztem halkan kuncogva, ahogy csatlakoztam Harryhez a hálóban, aki az ágyon elterülve a tévét bámulta, míg én megszárítottam a hajam fürdés után.

- Reménykedj benne, hogy egyikünknek sem lesz belőle semmi baja miattad – hangsúlyozta ki az utolsó szót, és lekapcsolta a tévét, majd felállt az ágyról.

- Most félnem kellene? – húztam fel a szemöldököm visszafojtott mosollyal a szám sarkában.

- Még mindig nagyon szemtelen vagy – húzta össze szemeit, ahogy felém közeledett. – Talán jobban ki kellene fárasszalak, hogy ne legyen ennyi energiád visszabeszélni – súgta a fülembe, ahogy derekamnál fogva magához húzott, nekem pedig meleg lehelete nyomán jóleső borzongás futott végig gerincemen.

- Nekem van is egy ötletem – mondtam halkan, és kissé felpipiskedve egy forró csókot nyomtam ajkaira.

- Egy rugóra jár az agyunk – morogta, ahogy apró puszikkal hintettem be nyaka édesen illatos bőrét.

- A konyhában… - haladtam egye lejjebb.

- Jó ötlet… - mormolta, ahogy orrát a hajamba dugva, mélyen szívta magába illatomat. – Ott még úgy sem csináltuk.

- Nekem úgy rémlik… hogy volt már rá… példa… - mondtam szavaimat egy-egy csókkal pecsételve meg.

- Nem emlékszem… - töprengett el egy pillanatra, majd halk nyögések hagyták el száját, mikor már nemcsak ajkaimmal, hanem finoman fogakkal is kényeztettem puha bőrét.

- Pedig a sütés mindig is nagyon ment neked – húzódtam el, és gonosz vigyorral az ajkaimon néztem fel rá.

- A sütés? – ráncolta össze a szemöldökét értetlenül.

- Igen-igen – bólogattam hevesen. – Múltkor muffint csináltunk, azelőtt pedig palacsintát, most viszont valami csokisat ennék. Mikor nálatok voltunk, anyukád készítette azokat az isteni csokis golyókat. Tudod, azt a kekszeset, ami kívül meg volt szórva mandulával. Szerintem olyat kellene most csinálnunk – csacsogtam, Harry pedig megrökönyödve nézett rám. Imádtam játszadozni vele, már ezért az arcért régen megérte. – Mit szólsz hozzá? – kérdeztem lelkesen, mikor egy szót sem szólt.

- Tévedtem – jelentette ki. – Mégsem jár egy rugóra az agyunk. Nagyon nem – rázta meg a fejét csalódottan.

- Ó – szóltam tettetett csodálkozással. – Hát te nem a süti készítésre gondoltál?

- Még a közelében sem volt a terveimnek a sütés – vallotta be kissé csalódottan.

- Hát akkor? – húztam fel a szemöldökömet, mire éhesen nyalt végig ajkain. – Na, de Harold! – kiáltottam fel megjátszott felháborodással. – Nem lehet mindig a szexre gondolni! – oktattam ki. – Különben is, hogy lehetsz még mindig ennyire kanos?

- Néztél már magadra? – húzta fel a szemöldökét ő is.

- Mi lenne, ha bámulás helyett inkább megpróbálnál visszaemlékezni a süti receptjére? – ajánlottam.

- Képtelenség, mikor itt állsz előttem az ingemben, melltartó nélkül – mondta mellkasomra szegezve tekintetét.

- Istenem, Styles, az agyamra mész! – forgattam meg szemeimet, és mellkasom előtt összefontam karomat, ezzel elérve, hogy újra arcomra koncentráljon.

- Csak még egy utolsó csókot – kérte, ahogy közelebb húzott magához, és olyan édesen nézett rám, hogy képtelen voltam ellenállni, nem mintha akartam volt. Ajkaimat az övéire tapasztottam, és egy lágy csókot kezdeményeztem.

Leérve a konyhába sokáig gondolkoztunk azon, hogy vajon hogyan tudnánk elkészíteni azokat az isteni csokis golyókat. A lehetséges hozzávalókat már kikészítettük, de egyikünknek sem volt fogalma arról, hogyan kezdjük neki. Majd Harrynek támadt egy ötlete, és laptopján a konyhaszekrényre állítva egy videóhívást indított el Anne-nek. Hatalmas mosolyra húzódtak ajkaim, mikor megláttam a képernyőn Harry anyukájának aranyos mosolyát.

- Szia, Anya! – köszönt először Harry.

- Jó újra látni, Anne! – szóltam én is.

- Ó, Ashlyn! – kiáltott fel Harry anyukája boldogan, mikor meglátott engem. – Annyi örülök, hogy újra látlak! Már vagy ezer éve volt, mikor utoljára találkoztunk!

- Tudom, de a betegség, meg a kórház… - kezdtem volna magyarázkodni, de Anne azonnal félbeszakított.

- Tudom, drágám, Harry mindenről beszámolt – mosolyodott el megértőn. – A lényeg, hogy már jobban vagy, de ígérd meg, hogy amint időd lesz, meglátogatsz minket! – kérte.

- Hát persze! – egyeztem bele lelkesen. – Harryvel beszéltük is pár hete, hogy nemsokára beugrunk hozzátok – biztosítottam.

- Ennek nagyon örülök, mert nagyon hiányzol ám nekünk – mosolygott rám szeretetteljesen.

- És én? – szólalt meg Harry mellőlem felháborodva. – Velem mi lesz? Még mindig én vagyok a fiad, emlékszel? – vonta kérdőre édesanyját, én pedig csak finoman a karjába bokszoltam. 

- Jaj, kisfiam! – legyintett Anne. – Veled mindennap beszéltünk főzés közben, de Ashlynnek már karácsony óta nem is hallottam a hangját.

- Főzés közben? – húztam fel a szemöldököm, szemem sarkából Harryre sandítva. A Göndörke azonnal szólásra nyitotta a száját, de anyukája megelőzte.

- Igen-igen – bólogatott hevesen. – Minden egyes nap együtt főztünk, persze csak az interneten keresztül – nevetett, és én is csatlakoztam hozzá, bár teljesen más okból, mint ő, hiszen az én örömöm Harry lebukásából fakadt.

- Na, jó, ebből elég volt! – szólt Harry megszakítva nevetésünket kissé dühösen az árulás miatt és, amiért kinevettük őt. – Igazából most is hasonló okból hívtunk – kezdte.

- Igen-igen – bólogattam lelkesen. – Sütit akarunk sütni. Olyan finom csokis golyókat, amiket nálatok ettünk.

- Oh, hát persze! – csapta össze két kezét. – Nem túl nehéz a recept, csak tej, margarin, kell hozzá, meg persze csoki és… - Anne sokáig türelmesen magyarázott nekünk, és még, ha néha túl kezdőknek is bizonyultunk Harryvel, fel óra múlva mégis büszkén raktuk be a sütőbe a csodálatos csokis sütiket. – Jó, most akkor már csak húsz percet kell várni, és kész is! – adta ki az utolsó instrukciókat Anne.

- Köszönjük, Anne! Már most nagyon jól néznek ki! – hálálkodtam lelkesen.

- Sziasztok! Megjöttünk! – hallottam meg egy ismerős hangot a háttérből, majd egy pillanat múlva Gemma mosolyogós arca jelent meg a konyhaajtóban. Viszont nem egyedül érkezett, és a mellette álló, kezét szorosan fogó fiú láttára eltátottam a szám.

- Sziasztok! – köszöntem levakarhatatlan vigyorral az arcomon.

- Ki az? Ash? – húzódott mosolyra a szája.

- Anne segítségével sütit sütöttünk – mondtam büszkén.

- Igen, de most már mennünk kell – szólt közbe Harry számomra meg nem értett sietséggel. – Majd még beszélünk! – köszönt el, én pedig alig nyögtem ki egy gyors búcsúzás, mikor lecsapta a laptop tetejét.

- Jól láttam az előbb? – kérdeztem még mindig mosolyogva, miután a mosogatóba helyeztem a süti elkészítéséhez használt, koszos edényeket. – Gemma és Ashton? – húztam fel a szemöldökömet.

- Aha – bólintott Harry, és kerülve a szemkontaktust a hűtőhöz lépett. Vártam a magyarázatot, de ő csak kivette a tejet, majd két bögrébe töltött belőle, és a mikróba helyezte őket.

- Nem is mesélted. Mióta? – próbáltam kicsikarni belőle a részleteket, majd leültem az egyik, a konyhaasztal melletti székre.

- Úgy egy hónapja – vonta meg a vállát Harry, és még mindig rám sem nézve a mikróban forgó bögréket tanulmányozta.

- Anne-ék mit szóltak hozzá? – kíváncsiskodtam tovább.

- Azt hiszem, örülnek, hogy talált valakit – válaszolta.

- Mindig kedveltem Ashtont – jegyeztem meg. – Szerintem csodálatos, hogy összejöttek!

- Persze… Csodálatos… - morogta Harry szemét még mindig a bögrékre irányítva.

- Miért érzem úgy, hogy te cseppet sem vagy ettől feldobódva? – húztam fel a szemöldököm.

- Nem erről van szó, én csak… - hajtotta le a fejét összeráncolt szemöldökkel.

- Harry… - álltam fel a székről, és mellé lépve átöleltem egyik karját. – Tudod, mennyire kivolt Gemma, mikor szakítottak az előző pasijával, most viszont boldog Ashtonnal – mondtam halkan.

- Igazad van, de… Ashton évekkel fiatalabb Gemmánál – nyögte ki felnézve rám.

- És ez valóban akkor probléma lenne? – mosolyodtam el.

- Ashton még nálam is fiatalabb – győzködött.

- Harry, ezt most pont te mondod? – húztam fel a szemöldököm. – Akkor mi volt Caroline Flack-kel, meg úgy tudom, hogy Taylor is jóval idősebb volt nálad – emlékeztettem.

- Az teljesen más volt – vágta rá egyből.

- És mégis miben volt más? – néztem rá kérdőn.

- Azok a kapcsolataim nem voltak komolyak, csak a kihívás miatt csináltam az egészet. Viszont most veled vagyok, te pedig korban és minden másban is tökéletesen illesz hozzám – válaszolta. – Te vagy annyi idő után az első komoly kapcsolatom, melletted le tudnám élni az egész életem – súgta homlokát az enyémnek döntve, majd egy lágy, szűzies csókot lehelt ajkaimra.

- Ne tereld a témát! – szóltam kuncogva, hiszen ismertem őt, átláttam rajta.

- Én csak azt mondtam, hogy nem illenek össze – húzódott el kissé dühösen.

- De boldogok – mondtam halkan. – Igazad van, fiatalabb nála, talán furcsa párost alkotnak, de a nővéred vele boldog – győzködtem, és láttam Harry arcán, hogy elgondolkodik. – Gemma nyitott szívvel fogadott engem, mikor először hazavittél, mint barátnődet, és úgy kezelt, mint egy családtagot. Szerinted milyen érzés lehet neki, hogy te ennyire ellenzed a kapcsolatát a fiúval, akit szeret? Te mit tennél a helyében?

- Azt hiszem… - kezdte gondterhelt arckifejezéssel. – Csalódott lennék.

- Gemma is pont így érez most – világítottam rá. – Szerelmes, de te beárnyékolod a boldogságukat.

- Akkor most mit kellene tennem? – kérdezte tehetetlenül.

- Fogadd el, akit választott. Különben is, Ashtonnal jó barátok vagytok, nem kellene, hogy emiatt rosszban legyetek egymással – mondtam, és elé lépve összekulcsoltam ujjainkat.

- Igazad van, de… Azt hiszem, nem tudna olyan fiút hazahozni, aki megérdemelné őt – vallotta be szeretettel a szemében. Az elejétől fogva tudtam, hogy nem a korkülönbség az oka annak, hogy ellenzi a kapcsolatukat, hiszen Harrynek sosem volt ilyen régimódi felfogása. Az egyetlen problémája csupán, hogy őszintén szereti a nővérét, annyira, hogy egyetlen fiút sem tudta az elejétől kezdve jó szemmel nézni mellette.

- Az természetes, ha félted őt. Ha nem így lenne, nem is lennél igazi testvér, de ha túl sokáig folytatod, és nem vagy képes elfogadni a boldogságát, a végén elhidegültök egymástól.

- Akkor most küldjek nekik rózsaszín, szívecskés gratuláló lapokat, meg plüssmacit? – horkant fel.

- Nem, dehogy – mosolyodtam el szavain. – Elég, ha felhívod Gemmát, és megmondod neki, hogy támogatod őket, és örülsz a boldogságuknak. Biztosan szörnyen érezhetni magát, amiért ilyen sietve szakítottad meg a beszélgetést miattuk. Ennyit meg kell tenned a nővéredért – győzködtem.

- Rendben – sóhajtott fel megadva magát. – De esküszöm, szétrúgom Ashton seggét, ha megbántja – figyelmeztetett.

- Ashton jófiú, de ebben az esetben még segédkeznék is neked – biztosítottam egy vállveregetés kíséretében, mikor hirtelen a sütő pár sípolással jelezte, hogy készen lettek a csokis sütik.

- Rendben, felhívom Gemmát, de előtte nézzük meg ezek a sütiket – mondta, majd egy csókot nyomott a homlokomra, és engem kikerülve a sütő felé igyekezett.

Szinte percek alatt elfogyasztottunk fél tepsi sütit, meg sem várva, hogy a csokis golyók kihűljenek, és mindketten megittuk hozzá a Harry által készített forró kakaót. Miután tele hassal felálltunk az asztaltól, én vállaltam a mosogatást, pedig Harry is nagyon erősködött, hogy megcsinálja az általa egyébként annyira gyűlölt házimunkát, csakhogy minél tovább húzza a beszélgetést a nővérével. Én viszont elutasítottam a segítségét, és telefonját a kezébe nyomva küldtem fel őt a hálóba. Nem siettem el a mosogatást, hogy Harryéknek minél több idejük legyen beszélgetni, viszont úgy negyed óra után az összes tányér és evőeszköz elfogyott, én pedig megtörölve vizes kezem, felmentem az emeletre, és halkan nyitottam be a hálónkba, ahonnan Harry halk beszéde hallatszódott ki. Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben megy-e, de Harry arcán egy kis mosoly és megkönnyebbülés mutatkozott. Sarkon fordulva a fürdőbe akartam indulni, de mikor Harry meglátott az ajtóban, mosolya csak szélesedett, és kezével magához hívott. Halkan ültem le mellé az ágyra, mire Harry átölelte a derekamat, és egy lágy puszit nyomott homlokomra.

- …talán egy-két héten belül, ha Ash jól lesz… Jó lenne találkozni… - beszélt mosolyogva a telefonba. – Te is hiányzol… Persze, majd hívlak… Én is téged… - búcsúzott szeretetteljesen, majd ledobta magam mellé iPhone-ját.

- Minden rendben? – kérdeztem, habár kérdés nélkül is sejtettem a válaszát.

- A legnagyobb rendben. Megbeszéltük ezt a dolgot, és azt hiszem, sikerült kiengesztelnem – mesélte mosolyogva.

- Örülök – viszonoztam azonnal mosolyát.

- Köszönöm, hogy rávettél erre az egészre – adott egy lágy csókot a számra.

- Nem kell megköszönnöd – öleltem át szorosan nyakát. – Örülök, hogy segíthettem, és hogy boldognak látlak – vallottam be. Annyit tett értem az elmúlt hónapokba, hogy ez volt a legkevesebb, amit tehettem érte. Különben is, mire másra lenne jó egy barátnő, ha nem arra, hogy a helyes út felé lökdösse a barátját?

- Azért ma csak azt csinálunk, amit te akarsz – ígérte, mikor kissé elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mihez lenne kedved? Menjünk ki, vagy esetleg egy újabb kör sütést szeretnél? – kérdezte, mire halkan felkuncogtam.

- Beszéltél mostanában Louékkal? – kérdeztem. – Múltkor meghívtak minket, hogy kipróbáljuk a korcsolyapályát. Esetleg elmehetnénk meglátogatni őket, úgy sem találkoztam velük a már a születésnapod óta.

- Jó ötlet – bólintott Harry beleegyezően. – Akkor fel is hívom Louis-t – mondta, majd már tárcsázta is a mi bolond barátunkat.

Így történt, hogy alig pár órán belül Harryvel már a Tomlinson rezidencia ajtajában álltuk hevesen kopogtatva. Miután Harry a délelőtt felhívta Louis-t, hogy átmennénk hozzájuk, ő rögtön meg is szervezett egy bandatalálkozót, így kora délután együtt gyülekeztünk náluk. Miután mindenki megérkezett, rétegesen felöltözve vonultunk ki a hátsó udvarra. Soha nem láttam még senkinél sem saját koripályát, főleg nem ekkorát. Majdnem a felét elfoglalta a hatalmas udvarnak, bár így jobban belegondolva, nem is várhattam volna mást Loutól, azt hiszem, sokkal őrültebb dolgokat is kinéztem volna belőle, amikhez képest ez a jégpálya csak egy kis semmiségnek tűnt.

Mivel az én korcsolyám már régen kicsi volt rám, így Eleanortól kölcsönöztem egyet, hiszen évek óta nem álltam jégre, így abban sem volt biztos, hogy meg tudok-e még állni azokon az éleken. Szorosan fogtam El és Sarah kezét az eséstől félve, de alig tartott pár percig, mire megint egészen belejöttem a korizásba, és már teljesen egyedül csúszkáltam a jégen. Mi négyen, lányok, nevetve, a hidegtől kipirosodott arccal koriztunk, míg a fiúk a korlátnak támaszkodva beszélgettek, és röhögcséltek. Harry mégis egy percre sem vesztett volna el a tekintetével, szeme sarkából szorgosan figyelte minden mozdulatomat. Persze olyan is gyakran előfordult, hogy gyakorlatlanságom miatt elestem, vagy megbotlottam, ilyenkor mindig felkapta a fejét, és aggódva figyelte, ahogy a lányok nevetve segítenek felállni. Ilyenkor csak egy biztató mosolyt küldtem felé, mire homlokán a ráncok elsimultak, és viszonozva mosolyomat visszafordult a fiúkhoz.

- El sem hiszem, hogy Lou tényleg egy korcsolyapályát építetett az udvarába – siklott mellém Sarah a korlátnak támaszkodva.

- Én ezen már meg sem lepődök, hiszen Louis Tomlinsonról beszélünk – legyintettem nevetve. – Különben mi van Niall-lel? – kérdeztem. – Térde miatt nem tud korizni?

- Persze. Az orvos szerint még hetekig pihentetnie kell, aztán majd tavasszal elkezdhet biciklizni, szóval remélem, lassan kisüt a nap, mert már nagyon szenved a sok semmittevéstől. Pedig az elején még hogy élvezte, hogy kiszolgálom! – mosolyodott el gúnyosan, de mégis szeretettel szemeiben.

- Most egy életre megunja, az biztos! – nevettem vele. – Viszont meg is tudom érteni őt. Én is nehezen bírtam a sok fekvést a kórházban az elmúlt hetekben. El sem hiszed, milyen boldog voltam, hogy végre hazajöhettem – vallottam be.

- De most már nem hanyagolhatsz el úgy, mint a műtét előtt! – fonta össze karjait mellkasa előtt megjátszott sértődöttséggel.

- Nem! Ígérem! – biztosítottam. – Valamikor be kellene iktatnunk egy vásárlást – jegyeztem meg.

- De minket ki ne merjetek hagyni! – hallottam meg Perrie vidám hangját mögülem, és átnézve a vállam fölött már láttam is, ahogy felénk suhannak Eleanorral együtt.

- Mondjuk, míg a fiúk Japánban lesznek a jövő héten – javasolta El.

- Ez nagyon jó ötlet! Tarthatnánk egy csajos napot! – lelkesedett Sarah is, én viszont csak meglepődötten, kikerekedett szemekkel, értetlenül bámultam rájuk. 

- Aztán aludhatnátok, mondjuk nálunk! Milyen jó lenne már egy pizsiparti! – szervezkedett Perrie is.

- Mit szólsz hozzá, Ash? – kérdezte El hatalmas mosollyal az arcán, mire mind a hárman kíváncsian a válaszomat várták.

- A fiúk Japánba mennek? – kérdeztem még mindig elképedve.

- Igen, pontosan egy hét múlva indulnak – bólintott egy nagyot Perrie. – Nem is tudtál róla? – csodálkozott el.

- Nem. Harry nem is említette – vallottam be összeráncolt szemöldökkel.

- Nem hinném, hogy szándékosan titkolta el, biztosan csak elfelejtette – tette vállamra El a kezét biztatóan.

- Igen, biztosan ez az oka – erőltettem magamra egy mosolyt, és tudtam, hogy erről még muszáj lesz beszélnünk Harryvel.

- Akkor benne vagy? A csajos napban – tette hozzá Sarah értetlen arcom láttán.

- Persze – bólintottam egy aprót őszinte vidámsággal. – Úgy is olyan régen töltöttünk már el együtt egy hosszabb időt.

- Mikor végre a fiúk sem zavarnak be – egészített ki Sarah, mire mind a négyen felkuncogtunk.

- Azért ők is hiányozni fognak – vallotta be El kissé szomorú mosollyal.

- Igazad van – bólintottam egy aprót, hiszen Harry máris hiányzott nekem, annak ellenére, hogy alig pár méterre állt tőlem.

- Talán Danielle-t is meghívhatnánk – vetette fel az ötletet Perrie.

- Jó ötlet – mondtam, és észrevettem, ahogy a hangulat kicsit elkomorul közöttünk egykori barátnőnk említésére.

- Bár nem hinném, hogy eljönne – mondta El kissé szomorúan. – Túl sok lenne neki az emlék. Szeretné elfelejteni Liamet, de ezért felhívom, és megpróbálom majd elrángatni – ígérte.

- Szegénykém – sóhajtott fel Perrie.

- És Liammel mi van? – kérdeztem szemem sarkából az említett felé pillantva, aki éppen vidáman beszélgetett a többi fiúval. Nem tűnt túl szomorúnak, annak ellenére, hogy alig pár hete szakítottak Danivel. A boldog külső alatt viszont biztosan meg volt még törve, hiszen szerette Danit, tudom, hogy nagyon szerette, habár az elmúlt időben láthatóan eltávolodtak egymástól.

- Nem igazán tudom – vonta meg a vállát Sarah.

- Én úgy tudom, hogy találkozgat valakivel – jegyezte meg Perrie halkan.

- Én is hallottam valami ilyesmit Loutól – mondta El is.

- És mégis kivel? Tudunk róla valamit? – kérdeztem kíváncsian.

- Még csak egyszer randiztak, szóval egyelőre semmi komoly nincs köztük – mesélte Eleanor.

- Kedveltem Danit. Nagyon is, de ha nem működött, akkor örülök, hogy Liam könnyen túl tudott lépni a szakításon – mondta Sarah bölcsen. Ebben a pillanatban hangos kiáltás hallatszott mögülünk, és mikor odanéztem, Zaynt és Louist láttam meg rohamosan felénk közeledni egy-egy korival a lábukon. Zayn még időben lefékezett, és édesen egy lágy csókot lehelt Perrie ajkaira, viszont El már nem volt ilyen jó helyzetben, mert Lou egyenesen belérohant, és mindketten hatalmasat estek. Először aggódva néztünk feléjük, de azonnal ellágyult a tekintetünk, mikor Louis nevetni kezdett. Mielőtt Eleanorral találkoztam volna, Harry azt mondta róla, hogy olyan, mint Louis lány kiadásban, azért nem is csoda, hogy a leghangosabb nevetés tőle származott, és egy szeretetteljes oldalba bökést adott Lounak. Miután az én nevetésem is alábbhagyott, odasiklottam a pálya másik oldalán ácsorgó Harryhez, ő pedig a korlát fölött átnyúlva átölelte a derekamat, és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Szörnyen édesen nézett ki, ahogy orra, arca, és fülei bepirosodtak a hidegben. Haja is nedvesen csillogott a még mindig szállingózó hópelyhektől.

- Bemegyünk? – kérdeztem mosolyogva, miután elváltunk.

- Fázol? – kérdezett vissza, és egy egyszerű mozdulattal átemelt a korláton, nem mintha az igazi kijárat olyan messze lett volna.

- Egy picit – bólintottam, miközben szorosan Harry kezét fogva igyekeztem eltipegni a bejáratig. Vicces volt, hogy korcsolyákkal a lábaimon majdnem olyan magas voltam, mint Harry. – Kár, hogy te nem jöttél. Nagyon jó móka volt – mondtam mosolyogva.

- Kösz, inkább kihagyom, de örülök, hogy jól érezted magad – mosolygott vissza rám.

- Honnan tudod, hogy nem tetszene, ha még soha nem is próbáltad? – húztam fel a szemöldökömet, majd a korcsolyákhoz lehajolva igyekeztem kiszabadítani lábaimat.

- Tudod, nem igazán vonz, hogy két fémdarabon csúszkáljak. Nem is értem miért… - morogta szarkasztikusan, mire halkan felkuncogtam, és kiléptem a cipőkből, mire újra megnőtt kettőnk közt a magasságkülönbség. Nem próbálkoztam tovább, hogy Harry győzködjem, csak mosolyogva léptem be Louisék hatalmas házába. Vártam, hogy megcsapjon a meleg az ajtón belül, de ehelyett szinte fázni kezdtem kabát nélkül a nappaliban.

- Csak szerintem van itt bent szörnyen hideg? – kérdeztem a mögöttem, az ajtón belépő Harrynek.

- Hidegek a radiátorok – állapította meg a csöveket fogdosva. – Louis, kellene ráadni egy kis fűtést! – szólt az éppen a nappaliba lépő házigazdának.

- Intézem! – szólt, és már el is tűnt. Lassan mindenki bejött kintről, és nekik is gyorsan feltűnt a meleg hiánya a házban. Eleanor segítségével pokrócokat kerestünk, és meleg teát készítettünk a fiúknak is. Szorosan telepedtem le a kanapén Harryhez bújva, aki egy pokrócot tekert körénk, és a lehető legközelebb húzott magához, hogy vacogásom alábbhagyjon. Egy hálás puszit is kaptam a forró teáért, amit a kezébe nyomtam. A meleg italt szürcsölgetve Harry ölelésében szinte percek alatt elmúlt didergésem, de még mindig szörnyen hűvösnek éreztem a levegőt, és alig vártam, hogy végre felmelegedjen a ház. De hosszú percek után még mindig csak vártunk a fűtésre, mikor Louis kissé koszosan és elkent olajjal izzadtságtól gyöngyöző arcán feltűnt a nappaliban. Mind várakozón pillantottunk rá.

- Elromlott a fűtőrendszer. Megpróbáltam minden, de nem működik. Már hívtam is a szerelőt, de csak pár óra múlva ér ide – huppant le fáradtan az egyik fotelbe.

- Akkor szerintem mi indulunk haza – állt fel Zayn Perrie kezét fogva. – Egyikünknek sem hiányozna most egy megfázás, a menedzserek teljesen ki lennének borulva.

- Igazad van – mondta Niall is a fejét vakarva.

- Minket meg itt hagynátok megfagyni? – szólt Louis.