Úgy kettő óra felé járhatott az idő. A fürdőszobában tartózkodtam hevesen dobogó szívvel már több mint fél órája. Mikor kijöttem a hálóból, Harry édesen, engem átkarolva szuszogott mellettem. Nem is olyan régen testileg is neki adtam magam, mert a szívem már régen az övé volt. Feltétel nélkül bíztam benne és nem bántam meg. Elképesztő volt. Többször is fantáziáltam már az első alkalomról, de sosem gondolta volna, hogy ennyire csodálatos lesz. Harry végig vigyázott rám, gyengéden és óvatosan bánt velem. Tökéletesebb nem is lehetett volna. Ez az éjszaka sokat jelentett számomra, biztosan sokkal többet, mint Harrynek, mivel köztudottan neki nem ez volt az első alkalom. A mosdó szélére támaszkodva felnéztem a tükörre és megvizsgáltam a tükörképemet. Csak a tegnapi fehérneműm viseltem, szőke hajam kócosan keretezte az arcomat és szinte minden porcikám sajgott, de mindezek ellenére szám sarkában mosoly bujkált, az arcom kipirult volt az eddigi éjszaka emlékeitől és szemem örömtől csillogott. Egyszerűen csak boldog voltam. Boldogabb, mint valaha. Ekkor kinyílott a fürdőszoba ajtaja, mire a hang irányába kaptam a fejemet. Harry jött be, de mikor megpillantottam őt, rögtön pár képkocka jelent meg a szemem előtt az éjszaka történtekről, mire még jobban elpirultam és le is sütöttem a tekintetemet.

- Minden rendben? - kérdezte kis aggódással a hangjában. Nagy nehezen lenyugtattam hevesen dobogó szívemet és sugárzó mosollyal az arcomon felnéztem rá. Arcom minden elárulhatott, mert, mikor tekintetünk összetalálkozott minden aggodalom eltűnt a szeméből és kisfiús vigyorral viszonozta az én mosolyomat.

- Persze. Minden rendben - mondtam halkan. Harry csupán egy boxert viselt és haja kócosan meredezett össze-vissza, de mégis annyira tökéletesen nézett ki, mintha csak egy férfi fehérnemű reklámból lépett volna ki.

- Nem jössz aludni? - kérdezte kezét felém nyújtva. Egy aprót bólintottam, majd összekulcsoltam ujjainkat és hagytam, hogy gyengéden visszavezessen a hálóba. Miután gondosan betakart minket, szorosan a mellkasára vont és pár perc múlva már mélyeket szuszogva álomba merült. Harry biztonságot nyújtó karjai között nemsokára én is mély álomba merültem.

Az éjszaka gyönyörűt álmodtam. Az álmomban nem volt semmi különleges, de már attól csodálatos volt, hogy Harry is szerepet kapott benne. Mikor felébredtem, szememet még ki sem nyitottam, de már egy halvány mosoly ült ki az arcomra. Lassan kinyitottam a szemeimet és mivel a sötétítőfüggönyök még be voltak húzva, sötét volt a szobában, így könnyen nyitva tudtam tartani őket. Szorosan összebújva feküdtünk a hatalmas franciaágyon, Harry hátulról ölelt át. Óvatosan átfordultam a másik oldalamra nehogy felébresszen őt, de meglepetésemre már nyitva voltak a szemei és mosolyogva arcomat fürkészte.

- Jó reggelt! – köszönt rekedtes reggeli hangján.

- Szia! – mondtam halkan és szorosan hozzábújtam, mire halkan felkuncogott és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. Szerettem volna még így maradni, egész nap tudtam volna karjai közt feküdni, de gyomrom hangosan jelezte, hogy valami táplálékot kéne bevinnem a szervezetembe, mivel a tegnapi napon szinte semmit nem ettem, Niall szendvicsén kívül. Szóval kibontakoztam Harry öleléséből és kipattantam az ágyból.

- Nem menj még! Korán van – nyöszörögte Harry az ágyból.

- Elárulom, drága, hogy már lassan 10 óra van és tegnap reggel ettem utoljára, szóval lassan éhen fogok halni, te pedig ezt nem hagyhatod, ugye? – tettem csípőre a kezem. Harry szemet forgatva kikászálódott az ágyból és feltűnően végignézett rajtam. Zavarban voltam, mert csak fehérnemű volt rajtam és kezeimmel próbáltam eltakarni magam, nem nagy sikerrel.

- Ne, Ash! – jött oda hozzám Harry és gyengéden lefejtette testemről a kezeimet. – Előttem nem kell félénknek lenned. Különben is gyönyörű vagy. – Nem szoktam hozzá, hogy engem dicsérnek, ezért szégyenlősen lesütöttem a szemem. Harry mutatóujjával az állam alá helyezve finoman kényszerítette, hogy a szemébe nézzek, majd lágyan megcsókolt. – Öltözzünk fel és menjünk reggelizni! – mondta miután szétváltunk és a fürdőszoba felé indult én pedig csak tehetetlenül álltam ruha hiányában. – Te nem kezdesz el készülődni?

- De, szeretnék, csak az a probléma, hogy a bőröndöm a gépen maradt – mondtam, mire Harry felnevetett.

- És akkor most egésznap fehérneműben fogsz mászkálni? Engem mondjuk nem zavarna – tette hozzá kacér mosollyal.

- Ne is álmodozz róla! Majd átmegyek Louisékhoz és kérek Eltől valami ruhát – tájékoztattam.

- És így akarsz átmenni a fél hotelen keresztül? – kérdezte a ruhámra mutatva.

- Nem tudnál adni egy hosszabb pólót vagy egy melegítőt? – kérdeztem, mire nagy mosollyal az arcán odament a szekrényéhez és a ruhái között keresgélt egy nekem megfelelő darabot. – Nem kaphatnám meg esetleg a tegnapi felsődet? – kértem félve, de máris megbántam.

- Öhm… persze – vette fel a tegnap ingét a földről és kissé értetlenül felém nyújtotta, de szerencsére nem kérdezett semmit. Gyorsan belebújtam a nemrég szerzett felsőbe és már éreztem is azt kellemes, semmihez sem hasonlítható illatot, Harry illatát.

- Akkor átmegyek Louisékhoz, rendben? – kérdeztem az ajtó felé igyekezve.

- Aha, majd pár perc múlva, ha átöltöztem jövök utánad – mondta és egy gyors csókot nyomott a számra, én pedig elhagytam a szobát. Szerencsémre a folyosón nem találkoztam senkivel, mert még Harry ingében is elég meztelennek éreztem magam. Pár kopogtatás után Eleanor nyitott nekem ajtót és végignézve az öltözékemen sejtelmesen elmosolyodott.

- Jó reggelt! – köszönt vidáman és szélesebbre tárta az ajtót, hogy bemehessek a szobájukba, ahol Louis mellett már mindenki ott volt.

- Sziasztok! – köszöntem nekik mosolyogva, de lenge ruházatom miatt kissé feszengve. Ők is mosolyogva néztek végig rajtam, de ahogy El, úgy sem kérdeztek semmit. – Csak azért jöttem, mert tegnap a gépen maradt a bőröndöm és ruhát szeretnék kérni – fordultam El és Dan irányában.

- Hát persze adunk neked valamit, amit felvehetsz, na gyere! – fogták meg a kezem és a gardróbszoba felé húztak.

- Hé, Ash! – szólt utánam Liam, mire kérdőn hátrafordultam. – Ettél már? Most akartunk reggelit felhozatni, nem kérsz valamit te is?

- De, az nagyon jó lenne! – mondtam lelkesen, mert már kopogott a szemem az éhségtől.

- És mit szeretnél enni?

- Öhm… Mindegy – vontam meg a vállam. – Csak jó sokat – mondtam és már mentem is be a gardróbszobába.

Gyorsan meg is találtuk a nekem való legkényelmesebb ruhát. Csak egy szűk, fekete farmert és egy fehér, mintás pólót vettem fel, de El annyira belelkesült abba, hogy nekem ruhát szerezzünk, hogy több tucat nadrágot, felsőt vagy éppen szoknyát felpróbáltatott velem és nekem ajándékozta majdnem az egyharmad ruhatárát. Erre Dan is átment a szobájukba és ő is rám erőszakolt pár cuccot, így több holmim volt, mint amivel New Yorkba jöttem. Kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy ennyi drága ruhát adtak nekem, de minden ellenkezés hiábavalónak bizonyult. Mikor visszamentünk a hálószobába, már mindenki ott volt, Harryvel együtt és már a reggeli is megérkezett. Ahogy kijöttünk a gardróbszobából minden szem rám szegeződött és földön ülő Harryre, a reakciónkat várták, ami azt jelentette, hogy Niall nem mondott nekik semmit a tegnap estéről. Nem hagyhattam szegényeket ilyen kétségek között vergődni, szóval odamentem Harryhez, mire megfogta a kezem és az ölébe húzott, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Úgy tudtam! – kiáltott fel Dan. – Zayn, jössz nekem egy fagyival! – Szóval már fogadtak is.

- Én már tudtam tegnap óta – jelentette be Niall büszkén.

- És hagytad, hogy fogadjak vele? – bokszolt a szöszi hasába Zayn. – Áruló vagy!

- Mi lenne, ha reggeli után elmennénk várost nézni? – vetette fel Liam a kérdést.

- Ez tényleg jó lenne – értettem egyet. – Itt vagyunk ebben a szép városban és még szinte ki sem mozdultunk a hotelból.

- Én is benne vagyok! – mondta El lelkesen.

Így történt az, hogy megszavaztuk, hogy reggeli után egy kicsit kimozdulunk és megnézzük a közelben lévő nevezetességeit. Mind a nyolcan bepaszíroztuk magunkat a kis liftbe és már indultunk is. Ahogy kiléptünk a hotelból nagy lánytömeg fogadott minket. Harry elengedte a kezem és mind az öt szupersztár ott maradt egy kicsit autógrammot osztani vagy fényképet készíteni a legszerencsésebb rajongókkal. Dan, El és én addig leültünk egy padra és csak vártunk rájuk. Egy-két lány hozzájuk is odajött, de engem szinte észre sem vettek, mert még nem derült ki a kapcsolatunk Harryvel. Nem tudtam, hogy egyáltalán nyilvánosságra akarja-e hozni azt, hogy együtt vagyunk, vagy még várni akar vele. Majdnem egy órát tartott, mire biztonsági őrök hiányában a fiúknak sikerült elszabadulniuk a rajongók tömegétől, majd tovább is indulhattunk. Viszont valami nagyon nem volt rendben Harryvel. Louis és Liam rögtön a barátnőikhez mentek, kézen fogva sétáltak és vidáman beszélgettek. Szerettem volna, ha Harry is fogja a kezem, de nem vártam el tőle, mert tudtam, hogy még nagyon új ez az egész, de szinte egész nap került engem. Mindig valaki más mellett sétált és egész nap hozzám sem szólt, sőt még rám sem nézett. Nem értettem, mi a fene baja lehet. Haragszik rám? Csináltam valamit, amivel megbántottam őt?

Úgy másfél órája sétálhattunk, mikor Niall kijelentette, hogy ő lassan éhen fog halni, szóval nem lehetett mit tenni, betértünk egy kisebb étterembe és megcéloztunk egy nagy asztalt, ahol mind a nyolcan elférhettünk. Zayn és El között volt még két hely, én oda leültem és vártam, hogy Harry is helyet foglaljon mellettem, de egy pillantásra sem méltatott és leült Niall mellé. Legszívesebben elsírtam volna magam. Hamarosan jött a pincér és felvette a rendeléseket, majd én felpattantam a székről és elnézést kérve elindultam megkeresni a mosdót. Egy ajtón keresztül egy kis folyosón végigsétálva nyílott a két wc. Már éppen be akartam nyitni a női részlegbe, mikor valaki hátulról megragadta a karomat és a falnak nyomott, mire annyira megijedtem, hogy majdnem felsikítottam, de „támadóm” ezt megelőzve befogta a számat.

- Nyugi, csak én vagyok – mondta Harry mosolyogva, de engem ezzel nem tudott meghatni.

- Mit akarsz? – kérdeztem cseppet sem kedvesen.

- Mi a baj? – kérdezte és összeráncolta homlokát.

- Semmi – vontam meg a vállam és ügyesen kikerülve őt bementem a női mosdóba. Miután elvégeztem a dolgom a tükörhöz mentem és feltettem egy kis szájfény. Nem volt sok értelme, mert szinte alig látszott, egy magazinhoz kaptam még pár hónapja, de a finom eper íze miatt ez volt a kedvencem. Mikor kimentem a mosdóból meglepődve vettem észre, hogy Harry még mindig az ajtó előtt ácsorog.

- Mit csinálsz még itt? – kérdeztem értetlenül.

- A barátnőm haragszik rám, de nem értem az okát. Meg szeretném tudni, hogy miért vagy ilyen velem.

- Mért milyen vagyok veled? – forgattam meg a szemem.

- Mi a baj, Ash? – kérdezte lágyan, miközben gyengéden megint a falnak nyomott.

- Mért is lenne bármi bajom? – mondtam kissé gúnyosan és nem túl erősen ellöktem magamtól.

- Csináltam veled valamit, amiért neheztelsz rám? – kérdezte aggódva.

- Nem, nem csináltál semmit és épp ez az – vallottam be.

- Nem értem. Megmagyaráznád? – kérte.

- Szégyellsz engem, ugye? – vettem fel a kérdést, ami az egész városnézés alatt a szívemet nyomta.

- Mi?! Te jó ég, Ash! Hogy juthatott eszedbe ekkora hülyeség? – akadt ki egy kicsit.

- Igen vagy nem? Csak erre válaszolj! – kértem felemelt hanggal.

- Te teljesen megőrültél? Én szégyellek téged?! – rázta meg a fejét rosszallóan és ellökte magát a faltól. Dühös volt. – Miből vontad le ezt a képtelenséged?

- Hát egész nap átnéztél rajtam. Hozzám sem szóltál és kerültél engem – kiabáltam.

- De ez akkor is nonszensz! Én nem szégyellek téged! – kiabált vissza.

- Rendben – vágtam rá. – Akkor csak azt mondd meg, meddig fogod még ezt játszani velem? Mert ha továbbra is ezt tervezed, akkor...

- Akkor mi?! Elhagysz? – kiabált vissza. – Mellesleg, ha tudni szeretnéd, tényleg kerültelek ma! – vallotta be.

- Úgy tudtam!

- Igen, kerültelek, de miattad csináltam az egészet!

- Tessék? – kérdeztem már normál hangnemben, teljesen összezavarodottan.

- Te nem tudod, milyenek tudnak lenni a rajongók, de én már láttam, hogy mire képesek – mondta összeráncolva a homlokát. - Hálás vagyok nekik, mert nélkülük sehol sem lennénk, de néha nagyon messzire mennek. Olvastam a pletykákat a neten és már így is sejtik, hogy van köztünk valami. Ha kitudódik, hogy együtt vagyunk… Nem akarlak elveszíteni – mondta fájdalommal a szemében.

- Nem fogsz. Ígérem – suttogtam és közelebb mentem hozzá. – Nem érdekel, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak rólam. Elég erős vagyok.

- Tudom. De nem akarom, hogy bárki is bántson téged miattam. Ahhoz túl fontos vagy nekem – nézett mélyen a szemembe.

- Az elején biztosan nehéz lesz, de együtt túljutunk majd rajta és megszokják, hogy melletted vagyok, ahogy Eleanort, Perrie-t és Danielle-t is megszerették. Ha viszont tovább titkolózunk, csak még rosszabb lesz. Emlékezz vissza a Taylor-dologra, akkor is pont ez történt – győzködtem.

- Valóban ezt akarod? Felvállalni az egészet? – kérdezte homlokát ráncolva.

- Nem. Nem akarom, hogy a fél világ rajtunk csámcsogjon, de úgy gondolom, hogy a rajongók megérdemlik, hogy tőlünk tudják meg a dolgot és ne valami hülye lesifotós képéről.

- Igazad van – bólintott és kezével megtámaszkodott a fejem mellett a falon. – Amúgy a lesifotósokra visszatérve, a mi asztalunk melletti két pasi is az. Végig követtek minket. – Ezt nem hiszem el! Mért nem lehet öt normális, fiatal srácnak egy nyugodt napja? Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Gyengéden Harry dereka köré fontam a karomat és arcomat a vállába temettem.

- Sajnálom, amiket mondtam. Nagyon haragszol rám? – kérdeztem pólójába motyogva, miután ő nem viszonozta az ölelésemet.

- Nem – sóhajtotta. – Persze, hogy nem haragszom rá. Csak, kérlek, máskor ne gondolj ekkora hülyeségekre, rendben? – Egy aprót bólintottam, mire nagyot sóhajtva ő is körém fonta karjait. Igazából nagyon megkönnyebbültem, hogy nem akkora a probléma, mint én gondoltam. Harry pár perc múlva hátrébb mozdult, hogy láthassa az arcomat, majd egy lágy csókot nyomott a számra. – Eper? – kérdezte huncut vigyorral az arcán, száját nyalogatva, miután szétváltunk. Kissé elpirulva egy aprót bólintottam. – Szeretem az epret – jelentette ki és újra megcsókolt. Miután visszamentünk az asztalunkhoz, megfigyeltem a két férfit, akikről Harry beszélt és teljesen igaza volt, tényleg lesifotósok voltak és végig minket figyeltek. Nagyon nehéz volt visszafognom magam, hogy ne öntsem le a puccos fényképezőgépüket a poharamban lévő almalevemmel, de a fiúk nagyon ügyesen elterelték a figyelmemet. Louis például valami Kevinről mesélt, aki egy galamb, Niall a kajákról társalgott velem, Harry pedig végig azon ügyeskedett, hogy zavarba hozzon engem. Az egész még az étteremben kezdődött, mikor desszertnek epertortát kért a szájfényem ízére célozva. Majd az egész folytatódott egy eper ízű fagyival és vattacukorral, majd vett egy hasonló ízű rágót is én pedig minden alkalommal elpirultam, ekkor pedig megjegyezte, hogy most úgy nézek ki, mint egy cuki eper. Mindemellett pedig az utcákon sétálva végig fogta a kezem és néha egy-egy szolid csókot lehelt a számra. Szerintem elég jelet mutattunk arra, hogy együtt vagyunk, holnap pedig miután megírták az újságok, utánunk az özönvíz. Este nyolc órakor hullafáradtan estünk be a szobánkba. Én rögtön elterültem az ágyra, mire Harry is követett.

- Éhes vagyok – jelentettem ki egy kis idő után. – De le nem megyek már az étkezőbe, mert leszaladnak a lábaim. Azt hiszem, rendelek valami ételt a szobaszervizzel. Te nem kérsz valamit? – kérdeztem és ülésbe tornászva magam az éjjeliszekrényen lévő telefonért nyúltam.

- De. Egy epres palacsinta jól jönne! – ugratott.

- Te szemét! – kiabáltam egy játékosan egy, az ágyról rögtönzött kispárnával püfölni kezdtem Harryt. – Egész nap zavarba hozol! Hagyd abba!

- Mért mi lesz, ha nem? – kérdezte huncut mosollyal. Kikapta a kezemből a párnát és szoba másik végébe hajította, majd ügyesen a pólóm alá nyúlva csikizni kezdett. Hangosan visítottam és könyörögtem, hogy hagyja abba, de nem kegyelmezett. Egy szerencsés pillanatban sikerült kiszabadulnom és lábaim fájdalmas ellenkezését figyelem kívül hagyva kipattantam az ágyból és a szoba másik végé szaladtam. Nem kellett sokat várnom és Harry máris mellettem termett, de most már nem piszkálta a hasamat, hanem derekamnál fogva magához húzott és hevesen megcsókolt. Belemosolyogtam a csókunkba és beletúrtam göndör fürtjeibe, mire mélyen felnyögött. Szenvedélyes pillanatunkat hangos kopogtatás szakította meg. Hirtelen szétváltunk, de én csak megvontam a vállamat és újra megcsókoltam Harryt. Nem érdekelt, hogy ki az, sokkal fontosabb dologgal voltam elfoglalva. De gyomrom hirtelen görcsbe rándult, mikor apa dühös hangját hallottam meg az ajtó másik oldaláról.

Szapora léptekkel, szinte futva mentem el a pihenőszobáig. Csak el akartam tölteni még pár boldog órát New Yorkban a számomra fontos személyekkel. A barátaimmal, akik mindig velem voltak, mikor szükségem volt rájuk és mindenben támogattak. Azokkal emberekkel, akikkel együtt nevettem, mikor boldognak éreztem magam és akik együtt sírtak velem, mikor teljesen magam alatt voltam. Nem akartam nekik elmondani, hogy holnap hajnalban hazamegyek és, hogy valószínűleg utána soha többé nem látjuk már egymást. Mivel megígértem Harrynek, hogy soha többé nem fogunk találkozni, ezért szinte teljesen lehetetlennek tartottam, hogy eltöltünk még így együtt pár órát, mert akár szeretném akár nem, ők Harryhez tartoznak. Egy pillanatig megtorpantam az ajtó előtt és egy nagy levegőt vettem, majd egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra és bementem a szobába, ahol a srácok falatrengető nevetéssel fogadtak. Nem is lett volna szívem elrontani ezt a jó hangulatot egy szomorú búcsúval.

Csendesen leültem a nagy kanapéra és a telefonomat elővéve elkezdtem jegyet foglalni magamnak egy korábban induló gépre. Találtam egy reggel 10-es járatot, amin még volt szabad hely, úgyhogy rögtön le is foglaltam egy jegyet. Hirtelen Niall hangját hallottam meg mögülem, mire összerezzentem. Eddig észre sem vettem, hogy fölettem állt.

- Repülőjegy foglalás? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, mire a szoba elcsendesedett és minden szem rám szegeződött.

- Mire készülsz, Ash? – törte meg egy kis idő után a csendet Dan.

- É-én… Hazamegyek – nyögtem ki.

- De hát miért? Baj van otthon? – kérdezte El aggódva és leült mellém a kanapéra.

- Nem, csak… Én nem bírom itt tovább – vallottam be és kitört belőlem a zokogás.

- Sss… Mondd el, mi a baj! – ölelt át El, miközben a többiek körénk gyűltek.

- Harry… Én nem tudom, mit csináljak. Teljesen meggyűlölt. Nem bírom tovább azt játszani, hogy minden rendben van, mert ez nem igaz. Nem maradhatok itt, főleg, hogy apa kibővítette a két hetes itt tartózkodásunkat háromra. Haza kell mennem – sírtam.

- Biztosan rendbe lehet valahogy hozni a dolgot – mosolygott rám biztatóan Zayn.

- Eddig én is ezt hittem, de már feladtam. Menthetetlen a kapcsolatunk – tártam szét a karom tehetetlenül.

- De mi is itt vagyunk. Akkor legalább miattunk maradj! – kérlelt Liam.

- Nem bírok tovább itt maradni. Sajnálom – töröltem meg a szemem.

- És mi lesz a holnap esti koncerttel? Ki fog nekünk zongorázni? – próbálkozott be Niall.

- Apa majd talál nektek valakit. Bárki boldog lenne, ha zongorázhatna nektek egy koncerten – mosolyogtam rájuk biztatóan.

- Látom, már semmivel sem tudunk maradásra bírni – csóválta meg a Liam a fejét rosszallóan.

- Nem. Eldöntöttem, hogy hazamegyek – mondtam határozottan.

- Hát akkor más nem maradt hátra, csak egy... Nagyölelés! – kiáltott fel Louis, mire egyszerre mind a hatan magukhoz szorítottak. Majdnem megfojtottak, de nagyon jól esett az a sok szeretet, amit kaptam tőlük és az, hogy ennyire nem akarták, hogy hazamenjek.

Ezek után már nem sokáig maradtam, mert muszáj volt ma este összepakolnom és még egy kicsit aludni is szerettem volna a gép indulása előtt. Visszaérve a hotelbe, csak úgy rendszertelenül dobálgattam be a bőröndömbe a ruháimat és az egyéb dolgokat. Szívem szakadt bele, hogy itt kell hagynom a barátimat. Nem akartam elmenni, de tudtam, hogy jobb lesz így mindenkinek és végre újra együtt lehetek a családommal.

Reggel 6-kor a telefonom ébresztőjére keltem. Nem igazán bírtam az éjjel aludni, már egy ideje fent voltam, de nem tudtam magam rávenni, hogy kikeljek a meleg takaró alól. Harry nem jött haza az éjszaka, biztosan megint bulizni volt, mint ahogy azt minden éjjel tette az előtt, hogy összejöttünk volna. Valószínűleg ma reggel egy idegen lány ágyában találja magát, mint ahogy az többször is megtörtént már. Nagyot ásítottam és egy sóhaj kíséretében kimásztam az ágyból. Az ablakon kinézve azt kellett észrevennem, hogy esik az eső és nagyon borús idő van. Ez szokatlan volt számomra, mivel már több, mint egy hete itt voltunk, de minden reggel a hét ágra sütő Nap sugaraira keltem. Ez az időjárás pont passzolt a lelki állapotomhoz. A fürdőszobába vonszoltam magam és amilyen gyorsan csak tudtam elkészülődtem, majd hívtam magamnak egy taxit. Felhúztam a bőröndöm fogantyúját és vissza sem nézve kiléptem a hotelszobából. A lift csigalassúsággal haladt, de mikor az előtérbe értem, a meglepettségtől eltátottam a számat. Mind a hat, számomra  kedves ember pizsamában vagy éppen melegítőben a recepció mellett elhelyezett kanapékon és fotelokon ültek, de mikor engem megláttak felpattantak és álmosan, de mégis mosolyogva felém közeledtek.

- Ti meg mit csináltok itt? – kérdeztem elképedve.

- Csak nem gondoltad, hogy búcsú nélkül elengedünk? – ölelt át Eleanor. – Nagyon fogsz hiányozni, de ígérd meg, hogy amit visszaérünk Londonba, elmegyünk egyet kávézni, rendben?

- Hát persze – mondtam mosolyogva a könnyeimmel küszködve.

- De engem sem elfelejteni! – húzott magához Dan.

- Dehogy felejtelek el! Soha! – vágtam rá rögtön. Miután mindenkitől elköszöntem, – Louistól kaptam pár répát, Nialltől pedig valami élelmet – könnyes szemmel kiléptem a hotel nagy ajtaján és beszálltam a taxiba. Nem akartam itt hagyni ezt a hat hülyét, de akármennyire is szerettem őket, volt egy sokkal nyomósabb okom arra, hogy hazamenjek. Harry.

Elég korán kiértem a reptérre, még volt időm enni egy kicsit a Nialltől kapott kajából és vettem magamnak egy kávét is, mert az éjszakai kevés alvástól szinte már állva álomba tudta volna merülni. Amint nyitották a kapukat én már fel is szálltam a gépre. Az információs pultnál azt mondták, hogy szerencsém van, mert valószínűleg nem fog mellettem senki üli, szóval a kézitáskámat a mellettem lévő ülésre raktam, én pedig hátra dőlve, szememet lehunyva próbáltam elaludni.

- Elnézést, levenné a táskáját? – hallottam meg egy hangot a fejem felett, amit rögtön felismertem.

- Te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem elkerekedett szemmel. A szöszke fején egy kék baseball sapka volt, szemét pedig napszemüveggel takarta el, így védve magát az őrültebb rajongók elől, de én már az ír akcentusáról is rögtön felismertem.

- Elbeszélgetek veled – mondta Niall magától értetődően és ölembe nyomva a
táskámat, helyet foglalt mellettem.

- És hogy kerültél fel a gépre?

- Hát úgy, mint a többiek. Vettem egy jegyet. Pont melléd. – Hát persze, aki megteheti… - Amúgy milyen volt a szendvics? – tolta fel a homlokára a napszemüvegét és levette a sapkáját. – Az vaj a puha kenyéren, megspékelve egy kis pikánsan megfüstölt felvágottal és mozarellával. Valami mennyei – ábrándozott el.

- Igen, tényleg nagyon finom volt – értettem vele egyet, viszont nem értettem, hogy ezzel mire akar kilyukadni. – De mit is akarsz igazából? Mert nem hinném, hogy az ételekről szeretnél velem beszélgetni.

- Azt szeretném, hogy vissza gyere – mondta már komolyabban.

- És mégis minek? 

- Harry miatt – válaszolta egyszerűen.

- Ő az oka annak, hogy hazamegyek. Különben sem lenne semmi értelme. Ma éjjel sem aludt a szobánkban. Gyorsan túltette magát rajtam, pedig azt mondta, hogy szeret – fintorodtam el.

- Azt mondta neked, hogy szeret? – kérdezte Niall kikerekedett szemekkel.

- Aha – bólintottam egy aprót. – Nem is egyszer.

- Nagyon beléd lehet zúgva, mert még soha nem mondta azt egy lánynak sem, – az anyukáján és a nővérén kívül – hogy szereti. – Tényleg, ezt mintha már említette volna nekem is, mikor a tetőn voltunk két napja, de akkor csak egy rossz csajozós dumának vettem. 

- Ahhoz képest elég gyorsan talált utánpótlást – morogtam.

- Ha ennyire tudni szeretnéd, akkor elmondom, hogy a hotelben volt Harry tegnap éjjel. A mi szobánkban – tájékoztatott.

- Ó – csak ennyit tudtam kinyögni, de nagyon megkönnyebbültem.

- Nekem és Zaynnek kellett pátyolgatnunk a lelkét. Azt hiszi, hogy kihasználtad és, hogy soha nem szeretted.

- De ez nem igaz! - csattantam fel.

- Pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem Harry tévedett – mondta Niall és beleharapott egy még reggel Louistól kapott répába, amit a táskámból kotorászott ki.

- De én szeretem őt! – mondtam dühösen. Nagyon úgy tűnt, hogy pont az akarja elérni, hogy mérges legyek.

- És ezt elmondtad neki egyszer is? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem. Még nem – vallottam be halkan.

- Akkor jogosan gondolja azt, hogy csak kihasználtad, nem? Most csak gondolj bele! Elmondod valakinek, hogy szereted, de te erre sosem kapsz választ. Aztán valaki azt mondja neked, hogy csak kihasznált az illető, akkor mit fogsz ezek után gondolni? – kérdezte arcomat fürkészve.

- Hogy tényleg nem is szeretett – suttogtam halkan.

- Így van – bólintott Niall egy nagyot. – Csak képzeld magad Harry helyébe! Egy hónapja még gyűlölted őt, most pedig hirtelen járni kezdtetek. Minden oka meg van a kételkedésre, igazam van? – Elképedve bólintottam egyet. – És ezek után még haza is mész, ami azt jelenti, hogy elég könnyen feladod az egészet, szóval most már biztos lehet benne, hogy tényleg nem éreztél iránta semmit.

- De ez nem igaz – suttogtam könnyekkel a szememben.

- Akkor bizonyítsd be neki! – győzködött erősen.

- És, ha visszamegyek és azok után sem hisz nekem? – kérdeztem kétségbeesetten. – Én azt nem bírnám ki.

- De hinni fog! Már mondtam neked, hogy beszéltem vele tegnap este. Csak arra vár, hogy csak egy kis jelet is mutass arra, hogy szereted, de ezt eddig még nem tetted meg és az a Taylor Swift dal, amit énekeltél még jobban azt éreztette vele, hogy csak kihasználtad – mutatott rám. - Ez egy titkos férfimegbeszélés volt, de muszáj egy-két dolgot elmondanom, hogy jobban megérts pár dolgot – sóhajtott fel. – Harry teljesen beléd van zúgva. Nem mondja mindenkinek az, hogy szerelmes belé, de ha valakinek igen, akkor az tényleg nagyon szereti. És te egy ilyen lány vagy – biccentett felém. – Egyéb kérdés? – tárta szét a karját.

- Indulás előtt 5 perccel le lehet még szállni a gépről? – kérdeztem reménykedve.

- Ez a beszéd! – bokszolt bele a karomba. – A leszállás miatt pedig ne aggódj! Majd bevetem a híres Horan-sármot! – kacsintott rám, mire nevetnem kellet. Felállt, szóval én is követni kezdtem. Már éppen csukták be az ajtókat, mikor Niall odaért a stewardesshez. Egy fiatal, a húszas évei elején járó, csinos lány volt.

- Elnézést, leszállhatnánk még a gépről? – kérdezte Niall kedves hangon, kacér mosollyal az arcán.

- Sajnálom, de egy-két perc múlva elkezdődik a felszállás. Ilyenkor már nem hagyhatja el senki a gépet – rázta meg a fejét a lány. Ekkor nézett fel Niallre és elkerekedett a szeme. – De elnézést, te nem Niall Horan vagy a One Directionből? – kérdezte izgatottan.

- Igen, személyesen – húzta ki magát a szöszi. – Nem lehetne mégis valahogy megoldani a leszállás dolgot?

- K-kérhetek egy közös képet? Aztán megnézem, mit tehetek – mondta a lány elpirulva az izgatottságtól. Persze Niall rögtön beleegyezett, én pedig csináltam egy képet kettejükről, aztán a lány még gyorsan leengedett minket a repülőről, de eszembe jutott valami és hirtelen megtorpantam.

- Ó, a francba is, Niall! A bőröndöm még a gépen volt! – mutattam az éppen emelkedő repülő felé. Csak én lehetek ilyen peches…

- És te most úgy ismered Eleanort és Danielle-t, hogy nem adnának neked ruhát? – mutatott rá optimistán. – A bőröndöd pedig otthon fog várni, mikor hazamegyünk.

- Kérdezhetek valamit? Mi lett volna akkor, ha megmakacsolom magam és nem szállok le a gépről? Mit csináltál volna? - kíváncsiskodtam. 

- Elmentem volna veled Londonba, ott pedig már nem győzködtelek volna, hanem összekötözve bedobtalak volna a következő New Yorkba induló gép rakterébe - válaszolta egyszerűen. 

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled, Niall! – öleltem magamhoz hálásan ír barátomat.

- Most a gépen ülnél és egész életedben azon rágódnál, hogy mit lett volna, ha itt maradsz. Azaz ha én nem lennék, az életed… - villantotta meg az egóját, de leállítottam.

- Egy szívesen is pont megfelelt volna ebben a helyzetben – indultam el a kijárat felé szemet forgatva.

Nem volt szerencsénk, mert hiába való volt Niallnek napszemüveget és baseball sapkát hordania, mert így is pár szemfüles rajongó felismerte őt és nem engedték addig, míg egy képet vagy egy autogramot nem kaptak tőle. Már elmúlt egy óra, mire szabadulni tudtunk a fanoktól. Ezek után Niall bejelentette, hogy ő megéhezett szóval tettünk egy „rövid” kitérőt az egyik közeli KFC-be. Régen volt már az, mikor megettem azt a szendvicset, de a gyomrom görcsben állt a közeli találkozástól Harryvel, szóval egy pohár banános turmix is alig ment le a torkomon.

Pár óra múlva kezdődött a fiúk következő koncertje, szóval miután Niall végigette az étlapot, az étteremből rögtön a nagy stadionba mentünk, ahol a fellépést tartották.

Halkan bekopogtam a pihenőszoba ajtaján, mire a nevetés elhallgatott odabent, én pedig beléptem az ajtón. Dan és El felsikított és rám vetették magukat. Nagyon boldog voltam, hogy velük lehetek, de nem volt teljes a csapat.

- Hol van Harry? – kérdeztem kíváncsian.

- Az öltözőjében. Nem igazán látjuk őt manapság – csóválta meg a fejét Zayn rosszallóan. – Kicsit be van fordulva mostanában.

Elindultam, hogy megkeressem Harryt, de ekkor megszólalt a hangosbemondó, hogy 10 perc múlva kezdődik a koncert, szóval utamat megváltoztatva a színpad mögé, a zongorához vettem az irányt. Még jó, hogy visszajöttem, mert mint később megtudtam, nem mondták el apának, hogy hazamentem, szóval a koncert teljesen befuccsolt volna zongorista nélkül. Aztán pár perc múlva kaptuk a jelet, hogy kezdhetünk, szóval a többiekkel összhangban elkezdtem játszani az első dal kezdő ütemeit. Már egy ideje ment a koncert, mikor Harry hátrafordult a zongorához, - gondolom kíváncsi volt, hogy ki fog helyettesíteni – majd egy pillanatra teljesen lefagyott, mikor meglátott engem. Egy apró mosolyt villantottam felé, majd jeleztem neki, hogy folytatnia kéne a koncertet, mire feleszmélt és többet nem is nézett rám. A fiúk, – mondanom sem kell – mint mindig most is osztatlan sikert arattak. Látszott rajtuk, hogy szeretik ezt csinálni, hogy ez az életük.

A koncert után rögtön a hotelba mentem Niall-lel, de újra rájött az éhség, ezért megálltunk egy McDirve-nál és rendeltünk neki egy „kis” vacsorát, aztán rögtön a hotelba mentünk.

A liftből kiszállva egy pillanatra lefagytam, mert a folyosó túlsó végén Harryt pillantottam meg. Ő is észrevett minket és megtorpant az ajtónk előtt.

- Na, most légy ügyes, kislány! – súgta Niall a fülembe és gyengéden meglökve a derekamat, elindított Harry felé. Lassan tettem meg az első lépéseket, majd felgyorsultam, mire Harry is megindult felém. Már csak pár centi választott el minket egymástól, mikor megálltunk.

- Visszajöttél – jelentette ki halkan és úgy nézett rám, mintha még el sem hitte volna, hogy itt vagyok.

- Igen, visszajöttem – bólintottam egy aprót.

- Miért? – szegezte nekem a kérdést.

- Mert be akarom neked bizonyítani, hogy érzek irántad valamit.

- Tudod, elég nehéz elhinni azt, hogy évekig gyűlöltél, most pedig hirtelen a semmiből „érzel irántam valamit” - mondta gúnyosan. 

- Ez nem így van - ráztam meg a fejem. – Ez nem csak egy fellángolás nálam. Én már 2009 óta, a tábor óta érzem ezt a „valamit”. – A fenébe is! Mért olyan nehéz kimondani ezt az egyetlen egy átkozott szót?

- A tábor óta? – kérdezte hitetlenkedve.

- A tábor óta – nyeltem egy nagyot. – Én a tábor óta sz… - már majdnem kimondtam, de Harry belém fojtotta a szót egy lágy csókkal. Meglepődtem a reakciójától, de szívem abban a pillanatban hevesebben kezdett dobogni és pár röpke pillanat múlva visszacsókoltam. Teljesen elvesztem benne. Enyhén szétnyitottam ajkaimat, bebocsájtást adva ezzel neki. Ő a derekamnál fogva magához húzott, én pedig beletúrtam göndör hajába, mire mélyen felnyögött.

- Nem kell kimondanod, ha nem vagy benne biztos – mondta zihálva, mélyen a szemembe nézve, miután elváltunk egymástól. Végre megint úgy nézett rám, mint régen.

- Soha semmiben nem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy szeretlek – suttogtam, mire Harrynek felcsillogott a szeme.

- Én is nagyon szeretlek – mondta halkan. Most rajtam volt a sor és hevesen megcsókoltam. Hirtelen eltűnt alólam a talaj, Harry emelt fel a karjaiba és ügyesen, a csókot meg nem szakítva bevitt a szobába. Még láttam, hogy a folyosó másik végében Niall nevetve feltartott hüvelykujját mutatja felém, majd eltűntünk az ajtó mögött. Harry lerakott az ágyra, felém hajolt, két kezével megtámaszkodva a fejem mellett és ajkaimról áttért a nyakam kényeztetésére. Óvatosan harapdálta és csókokkal hintette be azt a pontot, ahol a nyakam találkozott vállammal, mire ösztönösen felnyögtem. Reakciómat látva halkan felkuncogott. Tetszett neki, hogy ilyen intenzív, mély érzelmeket vált ki belőlem. Lassan elkezdtem kigombolni az ingét, de hirtelen ledermedt és eltolt magától.

- M-mi a baj? - kérdeztem aggódva, attól félve, hogy valamit rosszul csinálok. Nagyon ideges voltam. Talán idegesebb, mint eddigi éltemben valaha. Harry nálam sokkal gyakorlottabb volt ezen a téren, abból a több tucat lányból kiindulva, akikkel eddig intim kapcsolata volt. Ezzel ellentétben az én tapasztalatom pedig egyenlő volt a nullával.

- Nincs semmi baj, csak azt akarom, hogy tudd, hogy nem kell ezt csinálnunk. Tudok még várni. Nem kell nekem bizonyítanod semmit – mondta komolyan, az arcomat fürkészve.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben azért, amit tettem. Nem bírtam ott maradni tovább a bárban. Nem akartam még órákig a többiek együttérző és sajnálkozó tekintetét nézni. Felpattantam a székről és kirohantam a teremből. Meg kellett találnom Harryt és beszélnem kellett vele. Meg akartam neki magyarázni mindent és visszaszerezni őt. Miután a portán megkérdeztem, hogy nem ment-e ki a hotelből és ők nemmel válaszoltak, felrohantam a lépcsőn, mert nem volt idegzetem megvárni, míg a lift csigalassúsággal leér a földszintre a 7. emeletről. Berontottam a hotelszobába, de nem volt bent senki. Csalódottan rogytam le az ágyra, kezemmel megdörzsöltem az arcomat és azon törtem a fejem, hogy hova mehetett Harry. Hirtelen beugrott, hogy múltkor, miután szakítottak Taylorral és úgy ki volt borulva, akkor a tetőre ment fel. Felpattantam az ágyról és felrohantam egy hosszú csigalépcsőn keresztül a tetőre. Harry a nekem háttal a széles kőkorláton ült a lábát lefelé lógatva a semmibe. Mellette egy üveg Black Label wisky állt, aminek a tartalmából már hiányzott egy kevés. Félelmetes volt. Akármelyik pillanatban leeshetett volna, és ha még részeg is!

- Harry? – szóltam halkan, még csak az kellett volna, hogy megijesszem és lezuhanjon. – Gyere vissza a tetőre, kérlek!  - mentem oda mellé és a korlátnak támaszkodtam.

- Ashlyn, nem vagyok részeg – közölte, mire kissé megnyugodtam. – Még – tettette hozzá és szájához emelte, majd beleivott az üvegbe.

- Kérdezhetek valamit? – mondtam egy hosszas csend után. Harry csak kedvetlenül megvonta a vállát és mereven bámulta az esti fényekben fürdő New York látványát.

- Mért nem felejtünk el mindent és kezdjük újra az egészet?

- Mégis minek? – horkantott fel. – Hogy újra kihasználj? Hogy összetörd a szívem? Megint. Mi értelme lenne? Ja tényleg, már emlékszem! Csak azért, hogy ezzel megint keresztbe tegyél Paulnak. Kösz, nem. Ezúttal inkább kihagyom. – Az arca kemény volt, semmilyen érzelmet nem mutatott, de hangja tele volt fájdalommal. - Egyszer vallom be egy lánynak, hogy szeretem, és erre kihasznál. Ez az én formám - ugrott le a korlátról és a lépcsőhöz vezető ajtóhoz indult. –Tudod, illett hozzád az a dal a bárban. Nagyon hasonlítasz Taylorhoz. Pont ugyanúgy játszottál velem és kihasználtál, mint ahogy azt ő csinálta – tette hozzá és eltűnt az ajtó mögött.

Utáltam, ahogy Taylorhoz hasonlít engem és, hogy ennyire meggyűlölt. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Összetörve dőltem neki a kemény kőkorlátnak és kezem nekiütközött az alkohol tartalmú üvegnek. Kis híján lelöktem a tetőről, de még gyorsan utána tudtam kapni. Nem nagyon szoktam inni, csak buliban, de akkor sem töményet, viszont most gondolkodás nélkül meghúztam az üveget. A tömény szesz égette a torkomat, de minden korty után egyre jobban megszoktam a kaparó érzést. Mikor lenéztem a tetőről hirtelen forogni kezdett velem a világ. Talán még annyira sem bírtam az alkoholt, mint gondoltam volna. Hirtelen rám tört a fáradtság és elhatároztam, hogy visszamegyek a hotelszobába és lefekszem, de mikor megtettem az első lépést úgy megszédültem, hogy a korlátba kellett kapaszkodnom, nehogy elessek, és leejtettem a kezemben tartott üveget, ami darabokra tört a földön. A lépcsők összeolvadtak és be kellett csuknom a szemem, nehogy leesek és összetörjem magam. Tántorogva és botladozva mentem vissza a szobába. Sokáig bajlódtam a kulccsal, mert sehogy sem sikerült beletalálni a zárba. Próbáltam halkan közlekedni a különböző helyiségekben, de itt-ott belebotlottam a saját lábamban vagy feldöntöttem valamit. Minden igyekezetem ellenére a nagy hangzavarra Harry kijött a hálóból. Az álmos tekintetéből és az egy szál boxerből álló öltözetéből arra kellett következtetnem, hogy már aludt, vagy legalább is már az ágyban volt.

- Te ittál? – kérdezte döbbenten.

- Csak egy icipicit – mondtam, miközben két ujjammal mutattam, azt az „icipicit”. – Viszont sss! – raktam a mutatóujjam a szám elé. – Nehogy elárulj apának! – figyelmeztettem.

- Te teljesen részeg vagy – állapította meg.

- Nem is! – tiltakoztam. – Csak pár kortyocskát ittam!

- Na persze! – csóválta meg a fejét rosszallóan. Odajött hozzám és derekamat átkarolva segített bemenni a hálóba, de pár lépés után megbotlottam a szőnyegben és kis híján orra estem, még szerencse, hogy Harry megfogott. Pont úgy történt, mint múlt éjjel, csak most felcserélődtek a szerepek. – Na, gyere! – sóhajtott fel és felkapott, majd pár lépés után óvatosan lerakott az ágyra és alaposan betakart engem. Aranyos volt, ahogy így gondoskodott rólam. Befeküdt az ágy másik oldalára úgy, hogy ne érjen hozzám. Legszívesebben megérintettem volna és hozzá bújtam volna, de tudtam, hogy nem lehet.

- Harry – szóltam halkan.

- Igen? – kérdezte arcomat fürkészve.

- Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon s-sajnálom, ami a bárban történt – mondtam halkan, válaszára várva.

- Semmi baj – vonta meg a vállát. Minden elképzelhető válaszra felkészültem, kivéve erre. Azt gondoltam, hogy leordítja a fejem, vagy esetleg kigúnyol, de egyiket sem tette, inkább csak megbocsájtotta az egészet. – Aludj, rendben? – Ásítva egy aprót bólintottam, majd lassan lecsukódtak a szemeim és álomba merültem.

A fejem fájdalmasan lüktetett és alig emlékeztem a tegnap este történtekre. Erősen koncentráltam, hogy valami eszembe jusson, de csak megfájdult a fejem. Aztán bevillant a bár, hogy énekeltem, a tető, és apránként összeállt minden. Lassan kinyitottam a szemem, de a szobában félhomály volt, ezért könnyen nyitva tudtam tartani őket. Felültem az ágyban, de kár volt, mert erős fájdalom nyilallt a fejembe, mire hangosan feljajdultam.

Csak nem másnaposság? – kérdezte Harry elfojtott mosollyal a szája sarkában, mire elfintorodtam. Az ággyal szemben álló széken ült és engem figyelt.

Még mindig ugyanaz a fekete ruha volt rajtam, mint tegnap este. Óvatosan felálltam és elvánszorogtam a táskámig, amiből kikotorásztam két szem fájdalom csillapítót, majd kivettem a szobai mini hűtőből egy üveg mentes vizet és a kellemesen hűvös folyadékkal leöblítettem a gyógyszereket. Ezután leültem az egyik kanapéra és a karfára hajtva a fejem becsuktam a szemem, majd a homlokomat masszírozva vártam, hogy elmúljon a lüktető fájdalom.

- Én gondolkodtam – szólalt meg hirtelen. – És arra lyukadtam ki, hogy habár barátok nem is lehetünk, próbáljunk meg normálisan egymás mellett élni, ha már Paul nem engedi, hogy helyet cseréljek valakivel.

- Te megkérdezted aput, hogy helyet cserélhetsz-e valakivel a bandából? – akadtam ki.

- Igen, de nem engedte. Szerintem tetszik neki, hogy összevesztünk – csóválta meg a fejét bosszúsan. Erre nem tudtam mit mondani. Nem apa válaszán akadtam ki, hanem azon, hogy Harry már egy szobában sem akar velem lenni. – Szóval próbáljunk meg rendesen viselkedni egymás közelében a srácok miatt és magunk miatt is, ha már ennél többek nem lehetünk.

- Aha – bólintottam ingerülten. – Tehát tűrjük el egymást, mint ellenségek, akiknek muszáj egymás közelében lenniük. Ezt akarod? Rendben, akkor legyen! – vágtam rá, majd berohantam a fürdőbe és magamra csaptam az ajtót. Szóval már idáig jutottunk. Szuper…

A reggeli után hazatelefonáltam, amitől egy kicsit jobb kedvem lett, de még így is elég nyomott volt a hangulatom, habár a fejfájáson már teljesen elmúlt.  Éppen letettem a mobilomat, mikor valaki kopogott az ajtón. Harry a fürdőben volt, szóval feltápászkodtam a fotelból és ajtót nyitottam. Amint megláttam a küszöb előtt álló alakot, rögtön vissza is csuktam, de az a lábával megakadályozta cselekedetemet. Félelemmel a szívemben hátrálni kezdtem, de nekiütköztem egy szekrénynek és nem tudtam tovább menekülni.

- Örülök, hogy újra látlak, Ashlyn! – húzódott mosolyra a szája.

- Mit akarsz, Noel? – kérdeztem remegő hanggal.

- Nem örülsz nekem? – kérdezte nyájas hangon. – Pedig, ha tudnád, mennyit fáradoztam, hogy sikerüljön feljönnöm hozzád!

- E-ezt hogy érted? – dadogtam.

- Tudod, tele van a környék rendőrökkel, akik engem köröznek – hangja bosszússá változott, amitől még jobban rettegtem. – De nemsokára elhagyom ezt az égész átkozott várost és Franciaországba utazom, viszont előtte még meg szeretnék tenni valamit, amihez te is kellesz – jött hozzám közel, hogy szinte éreztem bőrének melegét, amitől most kirázott a hideg.

- Mit akarsz tőlem? – tettem fel újra a kérdést.

- Csak befejezni, amit pár napja elkezdünk, hogy legalább valami értelme legyen annak, hogy bujkálnom és menekülnöm kell miattad.

- Hagyj békén! Inkább kiugranék azon az ablakon, mintsem, hogy hozzád kelljen érnem! – mondtam dühösen és arcon köptem. Harag csillogott a szemében és karját meglendítve tenyere egy hatalmasat csattant az arcomon. Bőröm égett, az ütés erejétől pedig a földre estem és könnyektől csillogtak a szemeim, de nem a fájdalomtól, amit a pofon okozott, hanem a megaláztatottságtól, amit éreztem. Ebben a pillanatban nyílott ki a fürdő ajtaja és Harry lépett ki rajta teljesen felöltözve. Tekintete Noel és köztem cikázott, és ahogy megértette a helyzetet, úgy fokozatosan sötétült el a tekintete. Gyors, megnyújtott léptekkel vette célba Noel és egy jól irányzott ütéssel gyomron vágta támadómat, mire az fájdalmasan felnyögött és kétrét görnyedt. Mikor összeszedte magát és sikerült felegyenesednie ő is viszonozni akarta az ütést, de Harry felkészült rá és ügyesen elugrott előle. Majd ő lendült támadásba és a falnak nyomta Noelt. Eddig mindig Hazzát féltettem Noeltől, de most rájöttem, hogy félelmem alaptalannak bizonyult. Harry magasabb volt Noelnél, viszont Noel sokkal izmosabb volt nála, ezért nem hittem, hogy sok esélye lehetne ellene. Viszont Harryt az elszántság és a védelmezni akarás vezérlete, míg Noelt a bosszú és a düh.

- Megütsz egy nőt?! Milyen férfi vagy te? – kiabálta Harry a másik arcába, hangjában pedig olyan dühöt véltem felfedezni, amit eddig még sosem tapasztaltam tőle. Harryt egy olyan fiúnak ismertem meg, aki nem szereti az erőszakot, de most megmutatta ezt az oldalát is. Talán ezek után félnem kellett volna tőle, de ehelyett inkább biztonságban érzetem magam vele. Tudtam, hogy engem sosem bántana, és bármi áron megvédene, mert még mindig szeretett. Tudtam, hogy még mindig szeret, bármilyen erősen is próbál eltaszítani magától.

Ekkor Noel valahogy kiszabadította magát Harry erős szorításából és olyan keményen ellökte őt, hogy borzasztó hangok kíséretében nekiesett a szekrény sarkának, én pedig hangosan felsikította. Harry persze ettől nem tántorodott el és újra nekiesett Noelnek. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, majd Liam, Zayn és Niall jöttek be a szobába. Felmérték a helyzetet és rögtön cselekedtek. Szétszedték a Harryt és Noelt, amiért örökké hálás leszek nekik, mert nem tudtam volna mit kezdeni a két verekedő fiúval.

- Ti meg mi a fenét csináltatok? – kérdezte Liam felemelt hangerővel.

- Ez a Noel! Az a szemét, aki majdnem megerőszakolta Ashlynt! Most pedig meg is ütötte! – kiabálta Harry Zayn szorításában vergődve.

- Barom! – köpte Niall bosszúsan Noel felé.

- Azt hiszem, mi kocsikázunk egyet, barátom – ütögette meg Liam Noel vállát kárörvendő mosollyal az arcán.

Miután Harry kicsit lenyugodott, Liam, Zany és Niall elvitték Noelt a rendőrségre. Igazán hálás voltam nekik azért, hogy nem nekem kellett ezzel foglalkoznom. Szívből reméltem, hogy ezek után majd pár évre elítélik Noelt és soha többé nem kell őt látnom és, hogy talán most már vége a félelemnek attól, hogy bármelyik sarkon elém ugrik és rám támad.

- Hé, jól vagy? – kérdezte Harry és kezét felém nyújtva felhúzott a földről.

- Azt hiszem, igen – válaszoltam még kissé bódultan. – És te? Elég rendesen nekiestél annak a szekrénynek. – A hasa felé nyúltam, ahol megütötte magát, de még mielőtt hozzáérhettem volna, gyengéden eltolta a kezem.

- Nyugi, Ash, én jól vagyok – mondta határozottan és bement a fürdőbe.

Lassan készülődnünk kellett, mert pár óra múlva elkezdődött a harmadik koncert, amit New Yorkban tartottak a fiúk. Mindenki feszült és ideges volt, de el kellett játszanunk apa előtt, hogy minden rendben van. Én teljesen szétszórt voltam. Többször is majdnem más számot játszottam, mint kellett volna. Viszont Harry sem volt az igazi. Volt mikor elfelejtette a szövegét, igaz, hogy jól kivágta magát. Viszont szinte alig mozgott a színpadon, ahhoz képest, hogy az eddigi koncerteken egy másodpercig sem bírt megmaradni egy helyben. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben vele és attól féltem, hogy ez Noel miatt van, azaz miattam.

A koncert vége után rögtön Harryt kerestem. Zayntől megtudtam, hogy az öltözőjében van, szóval rögtön odarohantam. Szinte szó szerint rátörtem Harryre, majd becsaptam magam mögött a szoba ajtaját.

- Mit szeretnél, Ashlyn? – kérdezte rám sem nézve, miközben levette magáról a blézerét.

- Harry, mi van veled? – szegeztem hozzá a kérdést.

- Ezt meg hogy érted? – tetette a hülyét.

- Van veled valami délelőtt óta. Furcsa vagy – mentem hozzá közelebb.

- Rémeket látsz. Most pedig kimennél? Át szeretnék öltözni – mondta és elhaladt mellettem, de én a kezemmel megállítottam, mire megtorpant és felszisszent. Most már tudtam, hogy valami tényleg nincsen rendben.

- Vedd le a felsődet! – parancsoltam rá éle állva.

- Tessék? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Jól hallottad. Gyerünk! Vedd le! – ismételtem meg.

- Menj a francba, Ashlyn! Utána pedig ki az öltözőmből! – emelte fel a hangját. Világ életemben makacs voltam, mint az öszvér, ezért most sem bírtam megállni, hogy annyiban hagyjam ezt a dolgot. Egy gyors mozdulattal megragadtam az ingét és megrántottam a két oldalát. A leszakadt gombok hangosan pattogtak szét a földön, de engem csak az érdekelt, ami a felső alatt volt. Kicsit felsikkantottam és a szám elé tartottam a kezem. Harry hasa felső részén egy hatalmas pirosas lilás folt volt, ami nagyon fájdalmasnak nézett ki. Rögtön tudtam, hogy a verekedésben szerezte, mikor Noel nekilökte a szerénynek.

- Most elégedett vagy? – tárta szét Harry a karját dühösen.

- Ez nagyon csúnya. El kell menned egy orvoshoz – jelentettem ki aggódva.

- Lehet, hogy eddig nem voltam elég világos, de most újra elmondom. Nincs. Semmi. Bajom. Érted? – artikulálta egyesével a szavakat. Soha nem beszélt még így velem és ez most nagyon nem tetszett. – Különben sem vagy az anyám, sőt senkim sem vagy, szóval ha megkérhetlek, ne szólj bele a dolgaimba. Tudok magamra vigyázni.

- És, ha meg van repedve a bordád vagy el tört? Lehet, hogy valami belső sérülésed is van – gondolkodtam hangosan.

- Nem is tudtam, hogy titokban az orvosira jársz – morogta, miközben összehúzta az ingét.

- Ezt ne poénkodd el! – szóltam rá mérgesen.

- Úgy nézek én ki, mint aki vicces kedvében van? Mert nem. El sem tudod képzelni milyen dühös is vagyok rád – mondta és tényleg, szemében csak úgy tombolt méreg. De engem ezzel nem tudott megijeszteni.

- Rendben, csak menj el egy orvoshoz! – emeltem fel a hangom.

- Jó! Rendben! – vágta rá. – Elmegyek. Egy feltétellel.

- És mégis mi lenne az?

- Elmegyek, ha te is elmész. Menj haza és hagyj engem békén! Örökre – kiabálta.

- Tényleg ezt akarod? – kérdeztem halkan és éreztem, hogy egy könnycsepp bukik ki a szememből.

- Soha többé nem akarlak látni. Sokkal könnyebb volt minden nélküled – suttogta.

Könnyek kezdték szúrni a szemem, miközben percekig a Harry után becsapódó ajtót bámultam. Erős akartam lenni, de most az eddig tökéletesnek vélt álarcom leomlott és árként folyó könnyek kezdték áztatni az arcom. Lekuporodtam az ágy végébe, felhúztam a lábaimat, térdemre hajtottam a fejem és zokogni kezdtem. Nagyon fájt. Valami összetört bennem. Gyűlöltem apát, amiért a számomra legfontosabb embert elüldözte mellőlem, de Harryre is mérges voltam. Mért nem hitt nekem? Mért futamodott meg az első kisebb akadálynál? De a legfontosabb: mért nem bízott bennem? Szerettem volna visszaforgatni az időt, mert akkor mindent jobban csináltam volna. De elvesztettem Harryt, azt az embert, akibe már 3 éve teljesen beleszerettem, még a táborban. Órákig ültem az ágy végénél, de egy idő után elfogytak a könnyeim és nem tudtam tovább sírni. Rájöttem, hogy talán még megmenthető a kapcsolatunk, talán még nem túl késő rendbe hozni a dolgokat. Hajnali fél 2 körül hangos ajtócsapkodással Harry visszaérkezett a „sétájáról”. Hosszan matatott az előszobában, majd betántorgott a hálóba. Teljesen részeg volt. Alig tudott megállni a lábán. Sosem láttam őt még berúgva, szóval ez a helyzet most megijesztett.

- Harry, te ittál? – tettem fel ezt az egyértelmű kérdést. Gyorsan feltápászkodtam a földről, odaszaladtam hozzá és átkaroltam az oldalát, mert a járás is nagy nehézségnek tűnt számára.

- Szállj le rólam! – mondta mérgesen, miközben ellökött magától. Viszont a lökés lendületétől megtántorodott és majdnem a földre esett, de az utolsó pillanatban utána kaptam. Kezét átdobtam a vállamon és átkaroltam a derekát. – Egyedül is el tudok menni az ágyig… - mormogta bosszúsan, miközben lassan megcéloztuk a szoba másik felét.

- Ülni sem tudsz olyan részeg vagy, nemhogy menni! – forgattam meg a szemem. Lefektettem az ágyra és lehámoztam róla a farmerját és a pólóját, amik bűzlöttek a pia és a cigarettafüst szagától. Borzasztó volt ilyennek látni, főleg úgy, hogy tudtam, hogy az egész miattam van. Utána kellett volna mennem. Miután alaposan betakartam bementem a fürdőbe és lefürödtem. A meleg víztől általában le szoktam nyugodni, de most ez sem segített, így pár perc után ki is jöttem a zuhany alól. A tükröt messziről elkerültem, úgy is tudtam, hogy mit látnék benne. Egy kisírt és karikás szemű, összetört lányt. Csöndben mentem vissza a hálóba, nehogy felébresszem Harryt, de meglepetésemre, mikor befeküdtem az ágyba egy nagy zöld szempárral néztem farkasszemet.

- Mért nem alszol, Harry? – kérdeztem kedvesen.

- Mért csináltad ezt? – engedte el a füle mellett a kérdésemet és a szeme tele volt szomorúsággal. – Mért vertél át?

- Én nem… - kezdetem, de a szavamba vágott.

- Ezt ne – rázta meg a fejét fájdalmasan. – Ne magyarázkodj! Kérhetek valamit?

- Bármit – vágtam rá rögtön.

- Holnap erre biztosan nem fogok emlékezni – rázta meg a fejét rosszallóan, mintha ő is hülyeségnek tartaná a még el nem mondott kérését. – Nem tölthetnénk el együtt ezt az éjszakát? Most utoljára. – Minden egyes szóval egy sebet ejtett a szívemen és míg eddig azt hittem, hogy elfogytak a könnyeim, most mégis újak gyűltek a szemembe és végigfolytak az arcomon. Nem akartam gyengének mutatkozni, ezért letöröltem a könnyeimet, de feleslegesen, mert újak folytak a helyükre. Már nem érdekelt, hogyha gyengének tűnök, csak megint a karjai között akartam lenni, mint régen. Hozzábújtam Harryhez és szorosan átöleltem, mire gyengéden átkarolta a derekamat és a mellkasára vont.

- Pedig te vagy az a lány, akit nagyon tudtam volna szeretni – sóhajtott fel szomorúan. Fájt nagyon fájt, hogy múlt időben beszélt. Zokogásban törtem ki és nem is fáradtam tovább azzal, hogy visszatartsam az árként folyó könnyeimet. Harry az ereiben csörgedező alkoholtól lassan álomra szenderült, de még mindig szorosan tartott engem. Én is erősebben öleltem őt, mint valaha, egy apró csókot nyomtam az ajkára és beszívtam bódító illatát. Talán utoljára.

Az éjjel nem sokat tudtam aludni, mert csak arra bírtam gondolni, hogy nemsokára reggel lesz, és el kell engednem Harryt. Ki akartam használni minden még utoljára a karjaiban töltött pillanatot. Azt kívántam, hogy ennek az éjszakának sose legyen vége. Szerencsére mivel Harry tegnap elég rendesen leitta magát és későn feküdt le, szóval a szokásosnál tovább aludni. Már fél 11 lehetett, mikor Harry mozgolódni kezdett és lassan kinyitotta gyönyörű szemeit. Egy darabig nem értette a helyzetet, majd apránként emlékezni kezdett a tegnap este történtekre. Ahogy eszébe jutott minden, úgy komorult el a szeme.

- Vége az éjszakának – suttogta. – Ahogy annak is, ami köztünk volt – tette hozzá és elhúzódott tőlem, majd kikelt az ágyból. Megszakadt a szívem, ahogy ezek a szavak kicsúsztak a száján.

- Ez túl szép volt ahhoz, hogy így érjen véget – ültem fel.

- Tudod, egy kapcsolat attól jó, hogy minkét fél szereti egymást, de nálunk ez nem volt meg – rázta meg a fejét lemondóan. – Ez egész egy hiba volt. Te csak egy hiba voltál. Egy gyönyörű hiba - tette hozzá halkan. 

- De én is érzek valamit irántad! Nem állok még készen arra, hogy elengedjem ezt az érzést! – pattantam ki az ágyból és felé közeledtem, hogy arcunk már csak pár centire volt egymástól.

- Én lennék a legboldogabb, ha ez igaz lenne – suttogta fájdalmasan, de szemében mégis egy kis reményt véltem felfedezni.

- De igaz! – bizonygattam kétségbeesetten.

- Akkor mondd ki! – parancsolta keményen, de mégis halkan. – Egy szó. Kilenc betű. Mondd ki és a tiéd vagyok! – A kis mondat már a nyelvemen volt és majdnem kicsúszott az ajkaim közül, de hirtelen száraznak éreztem a torkomat és bár szólásra nyitottam a számat, azon mégsem jött ki egy árva hang sem. Nem bírtam kimondani. Féltem, hogy hiába lenne az egész és mégis elhagyna. Féltem a csalódástól. – Gondoltam – rázta meg Harry a fejét lemondóan és engem a szoba közepén hagyva bement a fürdőbe. Lerogytam a szőnyegre és zokogásban törtem ki. Nem akartam elveszíteni. Majd megszakadt a szívem, ha arra gondoltam, hogy talán soha többé nem csókolhatom őt, nem bújhatok hozzá, már soha nem hallom, hogy azt mondja „Szeretlek” és, hogy talán a turné után már soha nem láthatom őt. Nem láthatom gyönyörű, csillogó zöld szemeit, amelyekkel úgy tud nézni, hogy engem a szédülés fog el, nem láthatom cuki göndör fürtjeit vagy azt a kisfiús mosolyt, amit ha megvillant azzal rögtön levesz mindenkit a lábáról. Talán nálam ehhez még a mosolya sem kell, elég ha csak megszólal mély, bársonyos hangját, vagy már attól is teljesen elpirulok, ha csak láthatom. A fenébe is, szerettem őt! Mindennél jobban. Nem bírtam ezt a terhet, ami a szívemet nyomta, úgy éreztem, hogy beleszakadok, ha nem osztom meg valakivel, akiben megbízok. Felpattantam a földről, majd válogatás nélkül magamra rángattam egy nadrágot és pólót, a cipővel nem is foglalkoztam. Mezítláb rohantam a folyosó másik végébe, ahol Danielle és Liam szobájába nyíló ajtó volt található. Azért esett rájuk a választásom El és Loui helyett, mert nem akartam, hogy Louis és Harry megint összevesszenek, főleg nem miattam, így is elég sokáig szenvedtünk, mire sikerült őket kibékítenünk pár napja. Szóval bekopogtam  a nagy faajtón és türelmetlenül vártam, míg Liam beengedett.

- Jó reggelt, Ash! – köszönt vidáman, de arca komolyabbra váltott át, mikor meglátta bőgéstől piros arcomat.

- Szia Liam! – suttogtam erőltetett mosollyal az arcomon.

- Mi a baj, Ash? Sírtál? – kérdezte kedvesen aggódva. Nem bírtam tovább és újra előtörtek a könnyeim. Liam karjaiba vetettem magam, mire a fiú gyengéden körém fonta karjait és megnyugtatóan simogatta a hátamat. – Nem lesz semmi baj. – Liam kedvesen bevezetett a szobába és leültetett az ágy végébe. Ekkor lépett ki a fürdőből a mosolygó Dan, de mikor engem megpillantott arca gyorsan elkomorult.

- Mi történt? – kérdezte Dan aggódva Liamtől.

- Nem tudom, még csak most jött. Fogalmam sincs mi történt, de nagyon ki van bukva – értetlenkedett és úgy beszélt, mintha én ott sem lennék. Liam kiment a szobából, míg Dan finoman átölelt és kedves szavakkal csitítgatni próbált. Liam pár pillanat múlva visszatért a kezében egy nagy bögre gőzölgő teával.

- Tejjel és két cukorral iszod, ugye? – kérdezte és leült mellém. 

- Igen, köszönöm – szipogtam és el vettem a felém tartott bögrét, majd beleittam. A forró ital kicsit égette a torkomat, de sikerült egy kicsit lenyugtatnia és ellazítania.

- Na, akkor mesélj, mi történt? – kérdezte Danielle kedvesen és bátorításképpen gyengéden megszorította a vállamat.

- Szakítottunk – nyögtem ki. – Vagyis inkább ő szakított velem – szipogtam.

- Tessék? – mondta Liam kissé felháborodva. – Miért? Én azt hittem, hogy minden rendben veletek, hiszen olyan jól megvoltatok együtt.

- Apa tegnap megtudta, hogy egy pár vagyunk és teljesen kiakadt, de ezt ti is láttátok, nem? – néztem rájuk kérdőn.

- Igen és aztán elmentetek beszélgetni Paul szobájába – bólogatott Dan hevesen.

- Már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni – nevettem fel kínosan. – Először Harrynek bizonygatta, hogy én csak kihasználom, majd róla mondta azt, hogy nem szeret engem. Azt mondta, hogy csak kihasználom Harryt arra, hogy őt felmérgesítsem. És a legrosszabb, hogy Harry elhitte az egészet – sóhajtottam és letöröltem pár könnycseppet az arcomról. Reméltem, hogy lassan elfogynak a könnyeim, különben lassan kiszáradás miatt fogok kórházba kerülni.

- De mi oka lenne elhinni ezt az egész zagyvaságot, mert nem igaz, ugye? – kérdezte Dan.

- Persze, hogy nem igaz! – mondtam felháborodottan. – Én komolyabban gondoltam ezt a kapcsolatot, mint bármi mást. De én sem értem az egészet, azt hittem, hogy megbízik bennem és nem hisz el minden ostobaságot, ami szétválaszthat minket. – Szomorúan vakargatni kezdtem a kezemben lévő üres bögre mintáját, amiben még az előbb a forró tea gőzölgött. Ekkor vettem észre, hogy egy One Directionös bögrébe kaptam teát. Liam a kis egoista… Ezen mosolyognom kellett, de hirtelen újra elfogott a sírás, mikor megpillantottam Harry arcát, amint a bögréről mosolyog vissza rám. Egyik ujjammal végigsimítottam a képet az arca helyén, amit valószínűleg sosem érinthetek már meg. Könnyeimet Dan is észrevette és gyorsan kikapta a bögrét a kezemből, majd eldugta a szekrény mögé, hogy többet ne is láthassam. – Tegnap este későn jött haza és teljesen leitta magát – sóhajtottam. 

- Ez azt jelenti, hogy még mindig szeret téged, szóval az ügy nem menthetetlen – mosolygott rám biztatóan Dan.

- És mégis mit kéne csinálnom? Legyek bunkó, vagy kedves, vagy tegyem féltékennyé? – kérdeztem kétségbeesetten, válaszokat várva.

- Azt, hogy féltékennyé tedd, nem ajánlom, mert általában nem sül ki belőle semmi jó és nagyon rizikós a dolog. Amit tanácsolok, hogy legyél olyan amilyen lenni szoktál. Harry abba a lányba szeretett bele, aki valójában vagy, nem kell megjátszanod magad – ölelt meg Dan.

- Köszönöm nektek. Mindent – mondtam őszinte hálával.

- Semmiség – mondta Liam halvány mosollyal az arcán. – Nagyon remélem, hogy hamarosan minden rendben lesz köztetek. Amióta együtt vagytok, Harry teljesen megváltozott. És jó értelemben. Nemrég még az őrületbe kergetett minket a hangulatváltakozásival, most pedig kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Boldog.

- Vagyis az volt tegnap estig – sóhajtottam fel keserűen.

- De minden vissza fog állni a rendes kerékvágásba, ha tényleg szeretitek egymást. Ne aggódj! – nyugtatgatott Liam.

- Nem vagy éhes? – kérdezte hirtelen Dan.

- Nem, nem igazán tudnék most enni – ráztam meg a fejem.

- Reggeliztél egyáltalán? – Megráztam a fejem. – Sejtettem. Akkor ideje lenne ebédelni. Már lassan egy óra van. – Felnéztem a falon lógó órára és már tényleg közel járt nagymutató a tizenketteshez. Nagyon elszaladt az idő. – Akkor gyerünk az ebédlőbe! – állt fel Danielle és engem is felhúzott az ágyról. Elindultunk az ajtó felé és, bár egyáltalán nem voltam éhes, mégis szívesen elmentem velük az étkezőbe.

- Így akarsz menni? Mezítláb? – nézett le Liam meztelen lábamra.

- Nekem már tökmindegy – legyintettem és kiindultam az ajtón. Nem volt kedvem visszamenni a szobába és szembenézni Harryvel, inkább kiröhögtetem magam az egész hotel előtt.

Az étkezőben nagy volt a tömeg, mindenki akkor kapott kedvet az ebédhez. Szerencsére nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy nincs rajtam cipő, bár egy-két ember kicsit megbámult, de azoknak csak szemtelenül intettem egyet, mire rosszallóan fejet csóválva elkapták rólam a tekintetüket. Nagy nevetést hallottam a terem egyik sarkából és rögtön tudtam, hogy ezek csak Louisék lehetnek. Jól sejtettem. A svédasztalhoz vánszorogtam és mertem magamnak egy tényárba egy kis levest, majd leültem hozzájuk, Dan és Niall közé.

- Kiesett a cipőd az ablakon? – kérdezte Louis. Ez annyira rá vall. Mindig a legvalószínűtlenebb következtetést vonja le a dolgokból.

- Nem, dehogy is! Én dobáltam vele az utcán a járókelőket – forgattam meg a szemem.

- Valakinek nagyon paprikás a kedve van – állapította meg El nevetve.

- Ash, a hotel bárjában ma karaoke party lesz, arra gondoltunk, hogy elmennénk, te mit gondolsz? – kérdezte Niall.

- Minek akartok karaoke-zni? Egész nap énekelgettek – kanalaztam bele a gőzölgő húslevembe.

- Mi nem fogunk énekelni, csak röhögni akarunk a többieken – világosított fel Louis.

- Felvágós – mormogtam.

- Gyere te is! Jót tenne, ha egy kicsit kimozdulnál – mondta Dan felém hajolva, hogy csak én halljam.

- Rendben, benne vagyok – adtam meg magam, mert tudtam, hogy úgy sem hagynának békén, amíg igent mondok.

- Itt jön, Hazz! – kiáltott fel Zayn és az ajtón éppen bejövő Harry felé intett, hogy észrevegyen minket. Mikor meglátta a társaságot felénk igyekezett, végignézett rajtunk és megakadt a szeme rajtam. Pár pillanatig pillantásunk összekapcsolódott, mire megakadt a lélegzetem és lesütöttem a szemem. Harry egy fejrázás kíséretében visszafordult és helyez foglalt egy másik asztalnál az étkező másik végében.

- Ennek meg mi a baja? – kérdezte Niall értetlenül. – Összevesztetek? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

- Szakítottunk – mondtam ki és felálltam az asztaltól, majd a kijárat felé mentem.

- Hova mész, Ash? Még meg sem etted a levesedet – szólt utánam El.

- Nem vagyok éhes – vontam meg a vállam és már kint is voltam az étkezőből. Nem akartam a kérdéseikre válaszolni a szakításunkkal kapcsolatban. Tudtam, hogy Dan és Liam majd megteszi helyettem. Nem mentem be a szobánkba a cipőmért annak ellenére, hogy tudtam, hogy Harry nincs ott, mert ugyebár az étkezőben volt. A hotel kijárata felé vettem az irány, mert ki kellett szellőztetnem egy kicsit a fejemet. Mezítláb sétáltam végig New York utcáin, nem is figyelve az útra. Fájt, hogy Harry ennyire megutált, hogy még egy asztalhoz sem akar velem ülni, pedig tegnap még szeretett. Azt mondta, hogy szeret. Egyedül éreztem magam. Az utca zsúfolt volt, a hotelben barátok, otthon pedig a családom várt, mégis magányosabbnak éreztem magam, mint valaha.

Órákig sétálgattam céltalanul, nem érdekelt, hogy merre megyek, vagy, hogy már lassan leszakad a lában a sok sétától. 6 óra körül hívtam egy taxit, mert fogalmam sem volt, hogy hogyan tudnék visszajutni a szállodába gyalog és megígértem a srácoknak, hogy elmegyek velük erre a karaoke hülyeségre, bár az igazat megvallva nem sok kedvem volt hozzá.

- Sziasztok! – köszöntem oda a srácoknak, mikor egy óra múlva leértem a hotel bárjába.

- Nagyon csinos vagy, drágám! – ölelt magához El. Egy fekete, rövid ruhát vettem fel a hozzá illő fekete cipővel. Helyet foglaltam Zayn és Louis között. Harry is ott volt, végignézett rajtam és megnyalta alsó ajkát, majd hirtelen elkomorult a tekintete és elkapta a szemét rólam.

- Ash, nem akarsz énekelni? – kérdezte Dan hirtelen.

- Hát, nem is tudom… - gondolkoztam el.

- Na, légyszi! – könyörgött Louis. – Úgy szeretnék már egyet nevetni!

- Nem is éneklek olyan rosszul! – háborodtam fel. Tényleg nem énekeltem rosszul, mert ugyebár zeneszakos suliba jártam, bár különlegesen jó hangom sem volt soha.

- Akkor meg főleg! – biztatott Lou. - Ebben a ruhában csak úgy tapadnak majd rád a pasik! Lejössz a színpadról és már a lábad előtt is hever az összes.

- Nem akarok pasit – vontam meg a vállam.

- Akkor kedvesen, de mégis érthetően elküldöd őket egy másik éghajlatra – szállt be Zayn is.

- Összetöröd a szívüket, ők pedig szomorúságukban a halált választják. Milyen romantikus lenne! – ábrándozott el Louis, mire hitetlenül felvontam a szemöldökömet és hangosan felhorkantam.

- Menj, csak, Ashlyn! – szólalt meg Harry, aki eddig csöndben ült. Utáltam, ha a teljes nevemen szólít, mert csak akkor csinálja, ha mérges rám. – Gyerünk! Csináld nyugodtan! Úgy is ez az, amihez a legjobban értesz? Összetörni mások szívét – gúnyolódott. Bennem pedig felment a pumpa és gondolkodás nélkül felálltam az asztalhoz és a színpad oldalához mentem.

- Mizujs, kislány? – kérdezte egy harmincas éveiben járó férfi. Nem volt szimpatikus.

- Énekelni szeretnék – jelentettem be.

- És mi legyen a szám? – kérdezte a laptopját nyomkodva.

- Taylor Swift: We Are NeverEver Getting Back Together – vágtam rá rögtön.

- Rendben. Itt a mikrofon – nyomta a kezembe az ismerős tárgyat. – Menj fel a színpadra! Sok szerencsét!

Ügyetlenül felsétáltam a kisebb rögtönzött emelkedőre és a mikrofont is elég gyakorlatlanul tartottam a kezemben. Pár pillanat múlva elindult a zene. Nem figyeltem a mögöttem lévő kivetített szövegre, ismertem a dalt és kívülről tudtam az egészet. A dalválasztásom azért alakult így, mert azt akartam, hogy fájjon Harrynek. Fájjon neki úgy, ahogy nekem is fájt az, hogy nem hitt nekem, hogy az első akadálynál meghátrált és, hogy csak így elhagyott. Így pedig duplán is visszaadhattam neki, mert Taylortól énekeltem, akiről tudjuk, hogy kihasználta őt. Végig Harry a szemébe nézve énekeltem, csak, hogy tudja: ez a dal neki szól. Már az első akkordoknál felismerte a zenét és összeszorított állkapoccsal figyelt engem. Elértem a kívánt hatást, de mikor lementem a színpadról, már egyáltalán nem voltam biztos magamban, mit az előtt.

- Azt hiszem, most én jövök! – állt fel Harry, mikor visszaértem az asztalunkhoz. Meglepődve foglaltam helyet Niall mellett, aki rosszallóan csóválta a fejét.

Harry miután váltott pár szót a férfival, akivel én is beszéltem, felment a színpadra és lezseren ráült egy bár székre. Ő sem figyelte a szöveget és úgy igazította a széket, hogy felém forduljon. Lassan felcsendült Bruno Mars Gerande című száma (magyar és eredeti szöveggel ITT). Rögtön felismertem a dalt, mivel Bruno Mars volt az egyik kedvenc előadóm. Harry sokkal gyakorlottabb és magabiztosabb volt a színpadon, mint én, bár ezen nem volt mit csodálkozni. Végig a szemembe nézve énekelt, csak nekem. Az arca fájdalmat tükrözött, ahogy beleélte magát a dalba. Teljesen lefagyva ültem. Egy gúnyolódó vagy akár a szingli élet örömeiről szóló zenét vártam, ehelyett pedig egy olyan dalt kaptam, amiben a fiú arról énekel, hogy meghalna a lányért, de ő csak eldobja a szerelmét. Belül összetörtem, ahogy megtudtam, hogy ezt gondolja rólam. Lassan vége lett a dalnak, Harry pedig nagy taps után lement a színpadról, de már nem jött oda hozzánk, hanem a kijáraton távozott.

- Hát ezt jól elszúrtad – jegyezte meg Louis.

A sötétítőfüggöny résein beszűrődtek a reggeli napfény sugarai és kicsit bántották a szemem, ezért pár percig hunyorítva próbáltam megkeresni a mellettem lévő éjjeliszekrényen fekvő telefonomat, hogy megnézzem az időt. Egy gomb megnyomása után a képernyő felvillant, így megtudtam az időt. Még csak fél 9 volt. Szokatlan tőlem, hogy ilyen „hajnalban” kelljek, de teljesen kipihenten éreztem magam még ezen a „korai” reggelen. Harry még édesen szuszogott mellettem, karjaival védelmezően magához szorított és fejét a vállamon pihentette. Nehezen tudtam kiszabadulni meleg öleléséből és mikor sikerült kikászálódnom az ágyból, Harry hangosan felmordult, egy pillanatig azt is hittem, hogy már felébredt, de ekkor összegömbölyödött, mint egy kisgyerek a takaró alatt. Apró puszit nyomtam az arcára, bocsánatkérésképpen, hogy egyedül hagytam, majd kicsit elhúzva a sötétítőfüggönyt - de csak annyira, hogy az még ne zavarja meg Harryt az alvásban – és kinéztem az ablakon. Az üvegen keresztül egy zsúfolt főutcára kaptam rálátást. Igaz még csak kora délelőtt volt, de New York utcáin már ilyenkor is rengeteg ember nyüzsgött. Egy csomó, a nyári szabadságot élvező fiatal vidáman sétálgatott kint. A lányok nagy bevásárlótáskákkal nézegették a boltok kirakatit, míg a fiúk kiélvezték a meleg idővel járó rövidnadrágok előnyeit és az út széléről vagy a padokon ülve figyelték a lányok csupasz lábait. Ebben a pillanatban kettőt rezgett a telefonom az éjjeliszekrényen sms-t jelezve. Harry szerencsére nem ébredt föl a hangra, csak átfordult a másik oldalára és tovább szuszogott. Pár apró érintés után a telefonom képernyőjén megnyitottam a levelet. Danielle-től jött. Azt írta, hogy tegyük át a délelőtti vásárlást délutánra, mert tegnap bulizni voltak Liammel és teljesen kivannak, valószínűleg délig aludni fognak. Kikerestem pár ruhát a szekrényből, majd a fürdőbe mentem, ahol átöltöztem, fogat mostam és elkészülődtem, majd a szobai vezetékes telefonnal felhívtam a recepciót és rendeltem magunknak egy bőséges reggelit. Nem tudtam mit csinálni, ezért ruhában lefeküdtem Harry mellé az ágyra és egy darabig csak figyeltem. Szememet egy darabig jól kidolgozott felsőtestén legeltettem, majd tekintetem feljebb csúszott tökéletes arcára. Haja kócosan omlott a homlokába, hosszú sötét szempillái pedig az arcán pihentek. Tökéletes ajkai enyhén szétnyíltak és hirtelen nagyon nagy késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Nem akartam felébreszteni, de mikor álmában elmosolyodott az olyan édes volt, hogy az akaraterőm rögtön összeomlott és ajkaimat már az övéire is nyomtam. Lassan és lágyan csókoltam és nem sok idő múlva Harry is visszacsókolt. Mikor szétváltunk egy vidám smaragdzöld szempárral néztem farkasszemet.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek – suttogtam, mialatt egy-két kósza hajtincset simítottam ki homlokából. Harry mélyen morgott egyet, jelezve, hogy egyáltalán nem bánja az ébresztőt, miközben mosolyogva arcával a mellkasomhoz bújt, én pedig ujjaimmal göndör fürtjeibe szántottam.

Már azt hittem, hogy visszaaludt, mikor keze megmozdult és ujjait végighúzta az oldalamon, mire én hangosan felnevettem, mert világ életemben csikis voltam, persze ezt Harry nagyon jól tudta. Hirtelen nagyon felélénkült és fölém tornázta magát, majd heves csókot nyomott a számra. Egyre lejjebb haladva a nyakamat árasztotta el nedves puszikkal. Lehunytam a szeme, zihálva vettem a levegőt és hirtelen nagyon melegnek éreztem a szobát. Ekkor figyeltem fel, hogy az ajtón kopogtat valaki, mire nagy csalódásomra Harry legurult rólam, de még mindig vágyakozva nézett rám, mibe teljesen belepirultam.

- Ez biztosan a reggeli lesz – suttogtam még mindig szaporán véve a levegőt. Vérvörös fejjel kipattantam az ágyból és az ajtóhoz mentem. Elképesztő, hogy ez a fiú milyen érzelmeket és reakciókat képes kiváltani belőlem. 

Egy „Köszönöm.” kíséretében átvettem a nagy tálca ételt, majd ügyesen a lábammal berúgtam az ajtót, bementem a szobába és letelepedtem Harryvel szemben, törökülésben az ágyra.

- Tündér vagy. - Adott egy cuppanós puszit az arcomra és nekilátott a reggelinek.

- Mi a mai program? – kérdezte Harry mosolyogva miután elpusztítottuk az egész tálca tartalmát.

- Én délután elmegyek a lányokkal nézelődni – válaszoltam.

- Rendben, én meg délután csinálok valamit Louisszal, ha már így összehoztatok minket tegnap. Ami azt jelenti, hogy miénk az egész délelőtt – tűrt a fülem mögé egy kósza tincset.

- Mondjuk, elmehetnénk fürdeni. Kettesben – nyomtam egy puszit a szájára.

- És megtaníthatnálak végre úszni, nehogy még egyszer előforduljon a múltkori eset – csóválta meg a fejét rosszallóan visszagondolva a majdnem vízbefulladásomra. Nagyon aranyos volt, hogy így aggódott értem, igazán imponált nekem ezzel, habár ő erről nem tudhatott.

Fél óra múlva már egy-egy törölközővel, fürdőruhában és ujjainkat összekulcsolva hangosan slattyogtunk végig strandpapucsainkban a csöndes folyosó márványpadlóján. Már most tetszett nekem ez a fürdés dolog, mert Harry igazán szexi látványt nyújtott egy sima fekete fürdőnadrágban.

Nevetve léptünk be a hotel wellness részlegébe, de arcomról rögtön lefagyott a mosoly mikor megpillantottam egy jól ismert arcot, amihez csak rossz emlékek kötnek engem. Persze Harry rögtön észrevettem zavartságomat, mire kissé elkomolyodott.

- Baj van? – kérdezte aggódva.

- Itt van… Itt van Noel… - suttogtam. Harry arca megkeményedett és szemével keresni kezdte az említett személyt. Mikor megtalálta, dühös, összeszorított ököllel felé indult. Nem akartam, hogy bármit is csináljon, főleg nem, hogy verekedjen. Habár Noel megérdemelt volna egy jó alapos verést, de féltettem Harryt és nem akartam, hogy bármi baja essen.

- Ne! Várj! – fogtam meg a kezét, megállítva, nehogy valami hülyeséget csináljon. – Kérlek, ne menj oda! Noel nem érdemli meg, még azt sem, hogy feldühítsük magunkat rajta! Az erőszak nem megoldás a problémákra! Kérlek! – simítottam meg az arcát és egy apró puszit leheltem szájára.

- Gyerünk, menjünk ki innen! – fogta meg a kezem és a kinti medencékhez húzott. Már majdnem kiléptünk az ajtón, mikor egy kellemetlen hangot hallottam meg a hátam mögül, mire megfordultam.

- Áh, Ashlyn! Örülök, hogy viszont láthatlak! – fonta össze kigyúrt mellkasa előtt két karját és olyan mosolyt villantott rám, mitől kirázott a hideg. – Gyorsan sikerült pótlást szerezned! – biccentett a mögöttem álló Harry felé. – De csak úgy megjegyezném, bár már biztosan a tapasztaltad, hogy nálam jobbat sosem fogsz találni. Csalódtam benned - csóválta meg a fejét. - Ha színvonalat nem is tudtad megtartani, de arra számítottam, hogy legalább nem egy ilyen töketlennel állsz össze utánam!

- Valójában mit akarsz tőle, Noel? – kérdeztem nyugodtságot színlelve, de belül fortyogtam a dühtől. Azt még le tudom nyelni, ha engem kritizálnak, de azt már nem viselem el, ha Harryt -, aki jelen pillanatban a világon a legjobban szeretek – bántják.

- Tudod, nem szeretem a félbehagyott dolgokat, ezért arra gondoltam, hogy befejezhetnénk, amit pár napja elkezdtünk – nyalta meg az ajkát. Éreztem, ahogy Harry megfeszül mögöttem, de kicsit megszorítottam összekulcsolt ujjainkat jelezve, hogy nincs semmi baj és maradjon nyugton, majd elengedtem a kezét és Noel felé léptem egy-két lépést.

- És mégis milyen programra gondolsz? – kérdeztem megjátszott kacérsággal, hogy megtévesszem őt.

- Na látod, cica! Sokkal egyszerűbb lesz így, ha együttműködsz! – kacsintott rám. Lassan a vállára helyeztem két kezemet, majd egy jól irányzott jobbos rúgással megcéloztam az ágyékát. Noel kétrét görnyedt és a jól eltalált helyhez kapta a kezét. Sosem voltam híve az erőszaknak, de annyira jól esett, hogy legalább egy töredékét viszonozhattam annak, amit velem tett, Harry pedig hangosan felnevetett mögöttem. – Ezt nagyon megbánod te ribanc! Te is és a meleg haverod is! – szűrte ki dühösen a fogai között.

- Igazán? – hajoltam le hozzá és kezemmel megtámaszkodtam a vállán. – Nem hinném, hogy te bármit is tehetnél, vagy ha mégis? Semmi gond, de akkor egy érdekes videó a rendőrségen fog landolni! – mosolyodtam el gonoszul. Láttam rajta, hogy nem tudja, hogy miről beszélek, mert értetlenül meredt rám. – Ja, nem is tudod! Nálam van a videó! Gondolom a memóriakártyát nem ellenőrizted a kamerában, igaz? Milyen kár érte, nem? Próbáld meg alaposan átgondolni azzal a záptojás agyaddal, hogy mit csinálsz, mert ha Harrynek – aki hozzátenném nálad fényévekkel tökösebb – vagy bármelyik szerettemnek baja esik, első utam a rendőrségre fog vezetni! – fenyegettem meg és hangom tele volt dühvel. Sok minden történt az utóbbi pár napban és szinte már teljesen elfelejtettem, hogy el kéne mennem a rendőrségre Noel miatt, de ha még egyszer árt nekem, vagy a családomnak, komolyan feljelenteném.

Ellöktem magam tőle és elégedett mosollyal az arcomon mentem vissza Harryhez, aki hitetlenkedve felnevetett.

- Mi volt azzal a dologgal, hogy az erőszak nem megoldás a problémákra? – vonta fel a szemöldökét.

- Noel egy barom. Megérdemelte – vontam meg a vállam és összekulcsolva ujjainkat kihúztam a kinti medencék felé.

Ahogy sejtettem is a „megtanítjuk Ashlynt úszni” programból nem sok minden lett, mert az úszásnál sokkal érdekesebbnek találtam Harry száját. Egy kis idő után ő is feladta, hogy engem tanítson és csak egymással fogalakozva jól éreztük magunkat. Sajnos a délelőtt gyorsan, túl gyorsan eltelt én pedig megígértem, hogy elmegyek délután vásárolgatni a lányokkal és ugyebár az ígéret szép szó… Dél körül lassan felöltöztünk és elkészülődtünk, majd fel sem mentünk a szobánkba és mivel már több mint 2 óra letelt az a „gyenge” reggeli óta, amit lefogyasztottunk, korgó gyomorral elmentünk ebédelni. Miután végigkóstoltuk a svédasztal összes fogását, elégedetten visszamentünk a hotelszobánkba. Nevetve nyitottam be az ajtón, de majdnem elsírtam magam, mikor bementem. Az egész fel volt forgatva, a szekrények teljesen üresen tárva-nyitva álltak és mindenhol ruhák hevertek a földön. Hirtelen nem éreztem biztosnak a magam a lábaimon állva, eltántorogtam az ágyig lerogytam rá és arcomat kezeim közé temettem. Sejtettem, hogy ki tette, sőt biztos voltam benne. Noel. Senki más nem lehetett csak Noel.

Harry még mindig tátott szájjal állt az ajtóban a rendetlenséget figyelve.

- Ez én hibám. Elmondtam neki, hogy nálam van a videó – suttogtam. Ekkor jutott hirtelen eszembe a memóriakártya. Ha azt megtalálta, akkor már semmim sincs ellene és akármit megtehet vele. Szívverésem felgyorsult, ahogy a fürdőszobába siettem, de ennek oka nem a rohanás, hanem az idegesség volt. Ott is minden fel volt forgatva, bár nem annyira, mint a hálóban vagy az előszobában. A mosdóhoz siettem és kinyitottam az alatta lévő szekrényt, amiben a csaphoz vezető csövek tekeredtek. Őrült tempóban tapogattam a szekrény tetejét és nagyot felsóhajtva kissé megnyugodtam, mikor kezem megakadt egy kis lapos tárgyban. Még aznap, mikor a felvétel készült, rögzítettem a kis kártyát egy cellux darabban a csap alá. Megkönnyebbülve csúsztam le a hideg csempén kezemben görcsösen szorítva a Noel elleni bizonyítékot.

- Ügyes! – szólalt meg Harry elismerően, az ajtófélfának támaszkodva. Eddig észre sem vettem, hogy utánam jött.

- Most mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten, megoldásra várva.

- Hívnunk kéne a rendőrséget. Már az elején ezt kellett volna tennünk – nyújtotta felém a kezét, amit én rögtön el is fogadtam és óvatosan felhúzott a földről. Szorosan hozzábújtam és reméltem, hogy nemsokára vége lesz ennek a rémálomnak.

Harry felhívta a rendőrséget, mert annyi gyűlöletet éreztem, Noellal szemben, hogy én nem lettem volna képes hidegvérrel elmondani, hogy mi is történt pontosan. Nemsokára meg is érkezett két rendőrtiszt, akik kikérdeztek minket. A legtöbbet én beszéltem, de Harry végig hűségesen mellettem állt és támogatott, amiért nagyon hálás voltam neki. A rendőrök körbenéztek az egész hotelszobát, hátha találnak valami nyomot vagy bizonyítékot. Noel nem hagyott magam után semmit, de én biztos voltam benne, hogy ő a tettes. Habár a betörést nem is lehetett rábizonyítani, megmutattuk a rendőröknek a felvételt, amiben Noel beismerte, hogy több lányt is megerőszakolt már itt a hotelban. Teljes szívemből megvetettem azt az embert és azt akartam, hogy börtönbe kerüljön. Miután a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, megígérték, hogy nem hagyják Noelt szabadon futni, majd az ellene tanúskodó videóval el is hagyták a hotelt. Nagyot sóhajtva huppantam le az ágyra, miután Harryvel készen lettünk a pakolással és eredeti állapotába visszaállítottuk a szobát. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben sms-t jelezve. Pár pillanat múlva megnyitottam a rövid kis üzenetet.

- Dan írt, hogy fél óra múlva indulunk nézelődni, de őszintén bevallom, hogy semmi kedvem sincs ezek után az ilyen programhoz – panaszkodtam és arcomat Harry pólójába temettem.

- Szerintem viszont el kéne menned. Addig kikapcsolódnál és legalább egy időre elfelejtenéd a történteket – puszilt bele a hajamba és a finoman a hátamat simogatta.

- Rendben. Igazad van – adtam meg magam egy nagyot sóhajtva. Nagy nehezen felálltam és a fürdőszoba felé igyekeztem, hogy átöltözzek.

- Csak, mint mindig! – kacsintott rám Harry kacéran, mitől egy hatalmas mosoly ült ki az arcomra és máris sokkal jobb kedve derültem.

- Le sem tagadhatnád, hogy brit vagy! – jelentette ki nevetve Harry, mikor kiléptem a fürdőből és végignézett rajtam. A ruha összeállítás egy farmer anyagú rövidnadrágból, egy fehér, mintás pólóból, egy Converse cipőből és hozzá illő táskából és kiegészítőkből. Harry reakcióját az váltotta ki, hogy mindene egyes ruhadarabon volt egy angol zászlós minta. - Azért vigyázz az utcán, nehogy valaki leüssön nemzetgyalázás címszó alatt!

- De most mért? Csak tudatom mindenkivel, hogy büszke vagyok az angol származásomra! – jelentettem ki.

- Megszólalsz és az akcentusodról már is rájöttek, hogy nem vagy idevalósi. De azzal ugye tisztában vagy, hogy Amerikában vagyunk, nem? – gúnyolódott.

- Hát persze, hogy tudom! Pont ezért vettem fel ezeket! – mondtam magától értetődőnek véve a dolgot.

- Eszméletlen vagy! – jegyezte meg, miközben felállt az ágyról és felém közeledett, majd egy heves, de mégis gyengéd csókot nyomott a számra búcsúzásképpen.

Miután sikerült elszakadnunk egymástól, én elsiettem a elsiettem, mert már így is késésben voltam. A hotel recepciójánál már El és Dani vártak rám. Egy-egy öleléssel és két-két puszival köszöntöttem őket, majd miután ők is kiörömködték magukat a ruhaválasztásomon, el is indultunk vásárolgatni. Jól esett az otthon ritkán előforduló napsütés és a nagy kánikula, amit délelőtt a vízből nem is vettem észre. A ruhámra kaptam néhány helyitől egy-egy szúrós pillantást, de nem zavart, sőt még mulattam is a reakciójukon. Az utcák tele voltak nyüzsgő emberekkel és elég nehéz feladatnak bizonyult elérni a párszáz méterre lévő plázába, mert Dant és Elt sokan felismerték és egy kép, aláírás, vagy csupán egy mosoly reményében leszólították őket. Az mi kapcsolatunk Harryvel még nem tudódott ki, ezért csak nyugodtan tűrtem és vártam, míg két barátnőm próbát tett kielégíteni a túlbuzgó rajongók kívánságait. Én mélyen a gondolataimba temetkezve ültem egy padon. Folyamatosan Noelon és a délelőtt történteken rágódtam. Féltem, hogy a rendőrök még mindig nem tudták elkapni és akármelyik pillanatban megjelenhet bosszút követelve, mert nem olyannak ismertem meg őt, aki annyiban hagyná azt, hogy nem ő nyert. Úgy 10 perc múlva sikerült a lányoknak elszabadulniuk az őrült rajongóktól és miközben felém tartottak, összesúgtak, de nem adtam ennek nagy jelentőséget, túl sok megoldatlan problémám volt még ahhoz, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzak. Felhúztak a padról és továbbindultunk a nagy bevásárlóközpont felé, de hirtelen behúztak egy kisebb kávézóba és lenyomtak egy eldugottabb asztalnál levő székre.

- Most mi van? Nem úgy volt, hogy vásárolni megyünk? – kérdeztem értetlenül, mialatt ők is helyet foglaltak a két oldalamon, egy-egy széken.

- De, úgy volt, - bólintott Dani – viszont nem hagyhatjuk, hogy ilyen világfájdalommal az arcodon gyere. Szóval mesélj, drágám, mi a probléma?

- Semmi – ráztam meg a fejem. – Komolyan. Csak menjünk már! – álltam fel, de azzal a lendülettel a vállamnál fogva visszanyomtak a székemre.

- Hajaj, – sóhajtott fel El - nagyon úgy tűnik, hogy ismersz minket eléggé. Ha nem beszélsz, előbb-utóbb, de inkább előbb kiszedjük belőled. Szóval neked is sokkal jobb lesz, ha mesélni kezded és elmondod, hogy mi az a dolog, ami ennyire nyomaszt! – parancsolt rám, én pedig nem tehettem semmit és megnyíltam nekik.

- Rendben – adtam meg magam nekik. – Az egész ott kezdődött, hogy… - És elmondtam mindent, ami belül bántott engem és megnyugodtam. Megkönnyebbültem, hogy valakinek, egy kívülállónak kitárhattam a szívem. Dani és El nagyon kedvesen végighallgattak és mikor nálam eltörött a mécses, ők is velem együtt sírtak és támogattak engem. Persze a vásárlásból ezek után nem lett semmi és 8 óra körül visszasétáltunk a hotelbe, nekem pedig olyan könnyű voltam a szívem, mint egy tollpihe. Már a hotelben a liftből kiszállva a fiúkkal és apával találtuk szembe magunkat. Mind a hatan nagyon nevettek valamin. Ahogy El és Dan, úgy én is odamentem Harryhez és egy visszafogottabb csókkal köszöntöttem, mert mégis csak társaságban vagyunk, sőt az apám előtt. Mosolyogva néztem föl, de mosolyom rögtön eltűnt az arcomról, mikor megláttam apu liluló fejét. Attól félten, hogy a végén még agyvérzést kap. Ekkor villant az agyamba egy emlékkocka, mikor apa megígértette vele, hogy nem fogok soha az egyik fiúval sem barátságnál szorosabb kapcsolatba bonyolódni. Ez a dolog teljesen kiment a fejemből. Talán kicsit másképp kellett volna tudatni vele, hogy egy párt alkotunk. 

- Harry, Ashlyn, gyertek be egy kicsit a szobámba! – szűrte apa a fogai között. Harry összekulcsolta az ujjainkat, minek láttán apa szeme villámokat szórt és behúzott minket a pár ajtóval arrébb lévő szobába.

- Ti akkor most együtt vagytok? – nyögte ki nehezen apa ezt az egyszerű kérdést.

- Igen – bólintottam nagyot nyelve. – Pár napja. Londonban jöttünk össze.

- Ashlyn, nem megbeszéltük, hogy egyikükkel sem fogsz komolyabb kapcsolatba keveredni?! – emelte fel apa a hangját. – Erre ment ki az egész, igaz? Arra, hogy engem felbosszants, nemde? Nem foglalkoztam veled eleget az elmúlt két évben és most viszonozni akartad, igaz? – kiabáld. – Nem szereted őt, neked nem az ilyen fiúk tetszenek, mint Harry! Csak kihasználod őt! – vágta a fejemhez és minden egyes szóval egy kis sebet égetett a szívembe.

- Nem is ismered az érzéseimet! Mi van akkor, ha tényleg érzek valamit Harry iránt, ha? 18 vagyok! El tudom dönteni, hogy mit érzek a segítséged nélkül is! – kiabáltam.

- Öhm – köhintett egyet Harry mögöttem. – Azt hiszem, hogy semmi keresnivalóm itt, ez a kettőtök dolga - mondta és érzelemmentes arccal kiment a szobából.

- Be fog csapni – figyelmeztetett apa halkabban. - Csak egy trófea leszel neki, semmi más. - Hát persze, eddig én voltam a rossz, most pedig Harry. Mért akarja apa ennyire megakadályozni ezt a kapcsolatot?

- Ismerem őt – válaszoltam. –Tudom, milyen volt régen, de megváltozott. Szeret engem.

- Jó szívű fiú, de nem volt még soha szerelmes. Ő nem képes a szerelemre. Csak össze fogja törni a szívedet – győzködött tovább.

- Boldog vagyok vele. Boldogabb, mint valaha, mióta anya meghalt. Ne rontsd ezt is el nekem, kérlek! – suttogtam, majd kimentem az ajtón. Könnyek kezdték szúrni a szemem, de felfelé pislogtam és nem engedtem utat nekik.

Mért is gondoltam, hogy végre valami simán mehet? Mért hittem, hogy apa lesz a legkisebb problémám? Mért reméltem azt, hogy végre minden feltétel nélkül boldog lehetek? Csak abban bízta, hogy Harry nem hitte el apa egyetlen szavát sem.

Szomorúságomat hirtelen düh váltotta fel. Bementem a Harryvel közös szobánkba és erősen becsaptam magam mögött az ajtót. Harry az ablakpárkányra támaszkodva bámult ki az utcára.

- Harry – szóltam halkan, mire felém kapta a fejét, de tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni. – Kérlek, ne hidd el apa egyetlen szavát sem, csak dühében beszélt ilyeneket – fogtam meg a kezét, de ahelyett, hogy összekulcsolta volna ujjainkat, ahogy szokta, most meg sem mozdította a kezét. – Kérlek, hidd el, hogy semmi sem volt abból igaz, amit mondott! – könyörögtem kétségbeesetten.

- Ki kell szellőztetnem a fejem – jelentette ki és már az ajtónál is volt.

- Harry, kérlek! Beszéljük meg! – szóltam utána, mire visszanézett.
- Majd jövök – suttogta és becsapta maga mögött az ajtót. Végre levette az álarcát és arca tele volt érzelemmel. Szomorú, lemondó és meggyötört volt. Nem hitt nekem. 

Szinte egész délután a medencéknél voltunk, a fiúk a vízben szórakoztak, mi lányok pedig napoztunk és beszélgettünk. Tűkön ülve vártam, hogy végre a fiúk megunják a fürdést és elkezdhessük Louis és Harry kibékítését. A tervbe persze Danielle-t is beavattuk, mivel abban biztosak voltunk, hogy egyikük sem menne be a másik szobájába, szóval egy semleges területet kellett választanunk és Danék szobája erre a célra teljesen megfelelt. Mikor a fiúk kiökörködték magukat, Harryvel kezeinket összekulcsolva mentünk vissza a szobánkba. Én még a szokásosnál is gyorsabban elkészültem, Harry viszont még egy menyasszonyt is lekörözött volna lassúságával. Én, ahogy megbeszéltük a lányokkal rögtön, anélkül, hogy szóltam volna Harrynek átmentem Liamékhez. Szerencsére Louist már sikerült Eleanornak odacsalogatni pár répával, Danielle, pedig elment Liammel valahova szórakozni, szóval ők sokáig nem várhatók vissza, ami jó is lesz, mert nem hiszem, hogy Louis és Harry kibékítése könnyű menet lesz. Már csak arra kellett várnunk, hogy Harry felhívjon engem, hogy hol vagyok, ami pár perc múlva meg is történt, mert a mobilom zümmögni kezdett a zsebemben.

- Szia! – vettem fel tettetett vidámsággal, pedig belül remegtem az idegességtől.

- Merre vagy? – kérdezte Harry és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Danielle-ék szobájában. Nem jössz át te is?

- Ott van Louis?

- Igen – sóhajtottam fel.

- Akkor inkább kihagyom, kösz – mondta morcosan. Pont ettől féltem.

- Ne csináld már! Hozzá sem kell szólnod, ígérem! – győzködtem.

- Hogy mit meg nem teszek érted! – sóhajtott fel. – 2 perc és ott vagyok! – mondta és már le is rakta.

- Jön! Mindjárt itt lesz! – mondtam idegesen Elnek, de halkan, hogy Louis ne hallja meg a hálószobában, bár már biztosan nagyon belemerült a répáiba.

Harry pár perc múlva belépett a szobába. Egy gyors csókot nyomtam a szájára, majd a konyha felé – igen, egy luxusszobába még ilyen is van - indultam Ellel.

- Mi elmegyünk, csinálunk valami kaját, te addig menj be a hálóba, mindjárt jövünk! – szóltam oda Harrynek, mire az bement a szobába. Ezt a pillanatot vártunk és egy gyors mozdulattal, a kulccsal bezártuk a két fiút a hálóba.

- Hé! – nyomta le Harry a kilincset, hogy kijusson, mondanom sem kell, sikertelenül. – Azonnal engedjetek ki! – követelte és hangján hallatszott, hogy ideges.

- Ó, El! Hova is raktuk a kulcsot? – tettettem a hülyet.

- Nálam biztosan nincs! – ment bele a játékba El is. – Nem nálad volt, Ash?

- Nem, nálam ezer százalék, hogy nem volt! – vonta meg a vállam.

- Nagyon megbánod ezt Ashlyn, ha valahogy kijutok innen! – ígérgette Harry dühösen az ajtó másik oldaláról.

- Rendben, persze! – forgattam meg a szemem. - De amíg megtaláljuk a kulcsot, addig kihasználhatnátok az alkalmat és megbeszélhetnétek a problémáitokat! – kuncogtunk össze Eleanorral.

Louis és Harry már vagy egy órája a szobában voltak, de még egy pisszenést sem hallottunk bentről, annak ellenére, hogy letáboroztunk az ajtó mellett egy nagy üveg nutellával és két kiskanállal. Eldöntöttük, hogy addig nem engedjük ki őket, míg rendesen meg nem beszélik a kettőjük dolgát.

- Te nem vagy rájuk kíváncsi? – kérdeztem a mellettünk egy méterre lévő két telefonra nézve, amiket még mielőtt bezártuk őket, csentünk ki Louis és Harry zsebéből, hogy ne tudjanak segítséget hívni. 

- Őszintén? De. Viszont feltétel nélkül megbízom Lou-ban – mondta szerelemmel a szemében. Irigyeltem ezért a bizalomért őket, mert ha El nem lett volna ott, én már biztosan belenéztem volna Harry telefonjába. Tudtam, hogy Hazz szeret engem, hiszen már annyiszor mondta, viszont hallottam egyet s mást aputól a csajozós múltjától. Az sem segített sokat kíváncsiságom legyőzésében, hogy Harry telefonja vagy 5 percenként felvillant bejövő hívást vagy sms-t jelezve, de minden alkalommal vettem egy nagy levegőt és próbáltam másra koncentrálni. Hirtelen kopogtatást hallottunk meg az ajtó túloldaláról, mire kicsit megugrottam.

- Ha már ilyen szépen bezártatok minket, legalább valami vacsorát adjatok!- hallottam meg Harry hangját.

- Jutottatok már valamire? – kérdezte El.

- Aha, megbeszéltük, hogy éhesek vagyunk – morogta alig hallhatóan Harry.

- Szerinted megérdemlik a vacsorát, Ash? – nézett rám El kérdőn, de mosolyogva.

- Hát, nem is tudom… - gondolkoztam el.

- Na, gyerünk, Ashlyn! – noszogatott Harry. – Lehet, hogy könnyítek ezen a büntetés dolgon, ha kijövök innen – „zsarolt meg”.

- Erre lehet nemet mondani? – mondtam nevetve és már mentem is a konyhába, hogy összedobjak nekik pár szendvicset.

- Viszed te, vagy vigyem én? – kérdezte El kissé feszengve a kajával a kezében.

- Add, majd én megcsinálom! – vettem ki a kezéből a tálcát. – Maradj készenlétben és, ha kiabálok, rögtön zárd be az ajtót, rendben? – Minden lehetőségre fel kellett készülnünk, mert a fiúkból én bármit kinéznék, kivéve azt, hogy nem próbálnak meg megszökni, most, hogy egy kis időre kinyitjuk az ajtót.

Kissé idegesen nagy levegőt vettem és biccentettem a fejemmel, hogy El nyithatja az ajtót, mire elfordította a kulcsot a zárban és kis résre nyitotta az ajtót, én pedig becsusszantam. Leraktam a kis étkező asztalra a szendvicsekkel megrakott tálcát, de furcsa volt, hogy nem láttam az egyik fiút sem. Hirtelen egy ismerős kéz betapasztotta a számat és magához húzott, hogy mozdulni és kiabálni se tudjak, miközben Louis az ajtó felé rohant. Nem tudtam mit tenni egy ügyes mozdulattal beleharaptam Harry egyik ujjába, mire a Göndörke felkiáltott és elkapta a kezét a szám elől, én pedig kaptam az alkalmon és felkiáltottam:

- El! Gyorsan zárd be az ajtót! Elkaptak! – kiabáltam, pont az utolsó pillanatban, mert Louis már az ajtónál volt, mikor hallottam a zár kattanását.

- A francba! – szitkozódott Louis dühösen. – Ez nem sikerült!

- Nem sikerült kiszabadulnunk, viszont van egy túszunk! – jelentette ki Harry boldogan, miközben gyengéden, de biztosan hátrafogta a két karomat.

- Kössük meg! – csillant fel Louis szeme és már jött is egy kendővel és minden tiltakozásom ellenére – szerencsére előre - összekötözte a két kezem és nekikötött a radiátornak. Ekkor pedig megtörtént az, amire vártam, mert Louis és Harry cinkosan összemosolygott, ekkor láttam, hogy van még esély arra, hogy kibékítsük őket. Már nem voltak dühösek a bezárás miatt, inkább játéknak vették.

- Na jó, most, hogy kijátszottátok magatokat, nem engednétek el? – néztem rájuk dühösen.

- Csönd! A túsz nem beszél! – szólt rám Louis komolyan, majd leültek a kanapéra és elkezdték megenni a szendvicseket.

- Én nem is kapok? – néztem rájuk kiskutyaszemekkel, mert megkordult a gyomrom, habár nemrég ettem meg fél üveg nutellát. – Légyszi! Csak miattam kaptatok, szóval részesedést kérek! – követeltem. Harry halvány mosollyal az arcán letelepedett mellém a földre. Csigalassúsággal a szám elé emelte a szendvicset, majd mikor végre beleharaptam volna, lerántotta előlem. – De most miért? Pedig olyan jó túsz vagyok! – nyafogtam.

- Viszont szó volt valami büntetésről, rémlik? – suttogta Harry a fülembe, mire meleg leheletétől megborzongtam.

- És képes lennél végignézni, ahogy előtted éhen halok? – pislogtam rá nagyokat. Szerencsére ezután nem sokat szórakozott velem és megetetett pár szendviccsel, viszont még mindig nem beszéltek Louisszal.

- Meddig tartotok így még fogva minket? – kérdezte Harry felhúzott szemöldökkel.

- Amíg meg nem beszélitek a dolgokat – vontam meg a vállam.

- Nincs mit megbeszélnünk – vágta rá.

- Nem akarok belepofátlankodni a dolgotokba, te is tudom, mert látom rajtad, hogy hiányzik neked Louis és azt akarom, hogy boldog legyél – suttogtam. Harry a szemembe nézett és tekintete ellágyult, én pedig abban a pillanatban mindennél jobban meg akartam csókolni őt, viszont Hazza nem mozdult én pedig nem tudtam közelebb menni hozzá a hülye kendő miatt, ami a csuklóm köré szorult. – Csókolj már meg! – szóltam rá türelmetlenül. Harry elképedve felnevetett és közelebb hajolt hozzám, de mikor ajkaink már majdnem összeértek Harry távolodni kezdett, én természetesen utána, de egyszer csak a kötél megakadályozott a közeledésben, persze ő tudta, hogy ez fog történni és felnevetett. Játszadozott velem. Gyilkos tekintettel visszahuppantam a helyemre és durcásan összefontam karomat, vagyis csak akartam, mert ugye a kezem még mindig össze volt kötözve. Mérgemben feszegetni kezdtem a kendőt, nem sok sikerrel, mert csak megfájdult tőle a csuklóm és még erősebb lett a csomó.

- Sok szerencsét, drága! – mondta Harry rajtam mulatva és nyomott egy puszit a homlokomra, majd letelepedett az ágyra – a lehető legmesszebb Louistól – és bámulni kezdte a tévét.

Utáltam, ahogy az a kendő a csuklómon volt, sőt még a radiátorhoz is hozzá voltam kötve, szóval a fejembe vettem, hogy valahogyan ki fogok szabadulni és, amit én a fejembe veszek, az úgy is lesz. Próbáltam keresni egy éles tárgyat, egy kést vagy valami szúrósat, de még a radiátornak sem volt egyetlen élesebb sarka sem. Már majdnem feladtam a próbálkozást, mikor megpillantottam tőlem nem messze, Danielle asztalon heverő táskáját. Nagy nehezen és a lehető leghalkabban lelöktem a táskát a földre, szerencsémre a padló teljesen le volt szőnyegezve, máskülönben ez nagy zajjal járt volna és a fiúk is nagyon belemerültek a tévénézésbe, ha jól láttam valami mesét néztek. Igazi érett felnőtt férfiak... Elég könnyen elértem a tőlem csak egy kis távolságra lévő táskát, amiben egy kis keresgélés után meg is a találtam a keresett tárgyat, egy körömvágó ollót és hálát adtam Dannek, hogy nem vitte magával a táskáját. Egy kis szerencsétlenkedés után sikeresen elvágtam a kendőt és büszkén kijelenthettem, hogy szabad vagyok, persze a szobába még bennragadtunk a fiúkkal. Úgy láttam, hogy ezek ketten nem tudják megbeszélniük a problémáikat, szóval úgy éreztem, hogy segítenem kell nekik.

- Szóval, - álltam a tévé elé eltakarva a képernyőt – akkor kezdjük.

- Te kiszabadultál! – csodálkozott Louis, Harry viszont csak az ágyon kuncogott.

- Mint látod - forgattam meg a szemem. - Viszont most megoldjuk a kettőtök problémáját! – Már láttam, hogy tiltakozni akarnak, ahogy az eddig tették, de egy legyintéssel leállítottan őket. – Min vesztetek össze? – kérdeztem, mire ők csak egy szúrós pillantással válaszoltak. Nem igazán akartak együttműködni. – Akkor kezdjük onnan, hogy mikor vesztetek össze. Az angliai turnén még puszi pajtások voltatok, – gondolkoztam hangosan – viszont New Yorkban már elég nagy volt köztetek a feszültség, igaz? – néztem rájuk megerősítést várva, de ők csak a szemüket forgatták. – Szóval igaz. Ez azt jelenti, hogy abban a két hétben vesztetek össze, amíg szabadságotok volt. Viszont ezt nem értem, mert úgy tudom, hogy az egyik héten Lou a másikon pedig Harry volt otthon, szóval nem is nagyon találkoztatok abban a két hétben – értetlenkedtem.

- Ezt most muszáj? - kérdezte Harry kínlódva. 

- Igen, muszáj! - vágtam rá. 

- Én előbb jöttem haza – adta meg magát. – Mielőtt indultunk volna, én már Londonban voltam egy napja.

- Értem – bólintottam egy nagyot. – Akkor mit csináltatok aznap együtt? Stúdióztatok? Buliba mentetek? Együtt csomagoltatok össze, vagy mi? – követeltem a választ.

- Este találkoztunk és hárman elmentünk egy házibuliba – morogta Harry kedvetlenül.

- Ki volt a harmadik? Eleanor? – kérdeztem, mire Harry bólintott, viszont Louis még mindig nem akart válaszolni. – És mi történt aznap éjjel? – faggatóztam tovább.

- Nem emlékszem semmire, mert nagyon elszaladt velem a ló és teljesen berúgtam, de gondolom semmi különös, vagyis semmi olyan, ami már meg nem történt volna korábban – vonta meg Harry a vállát.

- Aha, szerinted! – fakadt ki Louis, én pedig pont ezt vártam. – Csak tudod, a barátok nem nyomulnak rá a másik barátnőjére!

- Mi?! – akadtam ki Harryvel együtt.

- Én nem nyomultam rá Eleanorra! – tiltakozott hevesen Göndörke.

- Emlékszel valamire abból az estéből? Nem, mert teljesen részeg voltál! Nekem viszont nem abból áll egy buli, hogy a sárga földig leiszom magam, amúgy meg én szedtelek le Elről aznap este! – emelte fel a hangját Lou dühösen.

- Eleanor? – kiabáltam, hogy El is hallja az ajtó túloldaláról. – Gyere be, kérlek! Nem kell bezárnod az ajtót a fiúk már nem fognak kimenni! – Pár pillanat múlva megpillantottam barátnőm mosolygó, de értetlen arcát.

- Már ki is békültek, vagy most mi van? – kérdezte.

- Nem, de már rajta vagyunk a dolgon. Csak az lenne a kérdésem, hogy Harry tényleg rád nyomult mielőtt New Yorkba jöttünk volna? – érdeklődtem.

- Hát… Öhm… - pirult el és lesütötte a szemeit. – Harry nagyon részeg volt, azt sem tudta, hogy mit csinál – védte rögtön Hazzát.

- Szóval igen – vontam le a következtetést. – És mit is mondott vagy csinált veled pontosan?

- Hát rámászott – válaszolt a kérdésemre El helyett Louis - és azt mondta neki, hogyha szakít velem, akkor ő szívesen megvigasztalná, aztán már odáig is elment, hogy felajánlotta Elnek, hogy hagyjanak ott engem és menjen fel hozzá. A többit gondolom nem kell bemutatnom – mondta Lou dühösen.

- Nem is tudom, mit mondjak… - vakargatta Harry a tarkóját idegesen.

- Mondjuk, kezdhetnéd egy bocsánatkéréssel – ajánlottam.

- Igazad van, Ash! – sóhajtott fel Harry és odament Elhez. – Figyelj, Eleanor, én nagyon sajnálom, hogy ekkora tapló voltam. Sosem másznék rád, persze gyönyörű lány vagy, de Louis barátnője és ez a legfontosabb.

- Semmi baj, Harry! – ölelte meg Eleanor Hazzát. – Én is voltam már részeg, tudom, milyen olyankor az ember és milyen dolgokra képes. – Most, hogy ezen túlesett kis megkönnyebbülést láttam a szemében. Egy aprót a még mindig durcás Louis felé böktem a fejemmel, mire Harry vonakodva bár, de odament hozzá is.

- Louis – biccentett egyet. – Sajnálom, rendben? Nem akartam rányomulni a barátnődre, te is tudod és sajnálom, hogy nekinyomtalak a falnak, miután Taylor szakított velem. Ideges voltam, de nem rád voltam mérges, hanem magamra. Ja, meg ugye ott van a ma délután dolog is. Nem kellett volna neked esnem, tudom, hogy soha nem akarnál ártani Ashnek.

- Rendben van, Harry – lágyult meg Lou arca. – Most akkor én jövök. Nekem sem kellett volna ennyire túlzásba vinnem ezt a dolgot, mert tudom, hogy nem bántanál meg szándékosan és tök részeg voltál aznap este. Amúgy meg én is elég bunkó voltam veled tegnap.

- Akkor most nincs örihari? – kérdezte Harry lányos hangon.

- Dehogy, Haroldkám, mi öribarik vagyunk! – ment bele Louis a hülyéskedésbe és nagyon érzelgősen megölelték egymást, mi pedig Ellel ezt a sok bohóckodást már nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés.

- Megcsináltuk! – lelkendezett Eleanor.

- Nobelt nekünk! – öleltem meg örömömben cinkostársamat. 

- Ha már itt tartunk – szólalt meg mögülünk Lou karba tett kézzel. – Ti ketten árulók vagytok! Szakítunk veletek!

- Nem kell nekem senki más, ha te itt vagy nekem, szívem! – nyomott egy puszit Harry Lou arcára.

- Számból vetted ki a szót, macikám! – karolt bele Louis Harrybe és édelegve kisétáltak a szobából, mi pedig röhögve néztünk utánuk.

- Mi lesz, ha ezek megint „együtt vannak”! – nevetett fel Eleanor.

- Vigyázz világ, Larry Stylinson újra együtt!

Miután elbúcsúztam Eltől, fáradtam mentem vissza a mi szobánkba. Épphogy becsuktam magam mögött az ajtót, Harry édes ajkait éreztem az enyémen. Hevesen, szívből csókolt. Ledöntött az ágyra, én pedig belemosolyogtam a csókunkba. Zihálva váltunk el egymástól.

- Köszönöm – suttogta a fülembe hálásan. – Nekem van a legjobb szívű barátnőm és én vagyok a világ legszerencsésebb embere! Csodálatos vagy!

Szorosan hozzábújtam meztelen mellkasához és hatalmas mosoly húzódott az arcomra. Harry alaposan betakart minket, majd egy darabig csak egymást néztünk. Egy kis idő múlva Harryt elnyomta az álom, nagyon aranyos volt, ahogy aludt. Álmában többször is elmosolyodott. Boldog volt. És én is boldog voltam. Örültem, hogy végre mindketten elfelejtették a sértődöttségük apropóját, hogy kibékültek Louisszal és, hogy ebben én segíthettem nekik.

Miután hazaértünk a játszótérről meggyőztem Harryt, hogy mivel csak reggel indul a gépünk, aludjon megint nálunk az éjszaka, - igaz nem nagyon kellett győzködni, rögtön beleegyezett. Igazából semmi kedvem nem volt visszamenni New Yorkba és apuval jópofizni, az egyetlen oka az volt, hogy most, hogy végre együtt vagyunk Harryvel, nem akartam olyan távol lenni tőle. Elképesztő érzés volt vele aludni és mikor szorosan magához húz, az valami csodálatos érzés, nem is mondanék le róla apa miatt. Mivel Harry nálunk aludt, reggel karjai között ébredtem a telefonom ébresztőjére. Miután kinyomtam, visszazuhantam a puha párnámra. Harry nem ébredt fel az ébresztőn zenéjére, mélyen szuszogott mellettem. Óvatosan fölé hajoltam és kezemmel végigsimítottam az arcán.

- Harry! Ébredj! – keltegettem, mire felém fordult és még szorosabban átkarolt, majd aludt tovább. – Harry el fogunk késni! – mondtam és puszit nyomtam a szája sarkába, erre persze rögtön kinyitotta gyönyörű smaragdzöld szemeit.

- Csak egy nagyon kicsit maradjunk még! Majd megyünk a következő géppel! – kérlelt rekedtes reggeli hangon.

- Én is szívesen maradnék, te is tudod, de nem lehet! – győzködtem és beletúrtam az alvástól kócos hajába. – Ma este fellépésetek van. A koncert zongorista nélkül még elmegy valahogy, de énekes nélkül! Nem hagyhatod cserben a rajongókat!

- Igazad van – tornázta magát ülésbe. – Nem gondoltad meg magad? Még mindig vissza akarsz jönni New Yorkba? – kérdezte arcomat fürkészve.

- Persze – bólintottam magabiztosan. – Valakinek figyelnie kell majd rád! Nehogy egy szőke bombázó elhappoljon előlem! – viccelődtem.

- Van nekem már egy szőke bombázóm! – mondta kacéran és hevesen megcsókolt.

- Kérdezhetek valamit? – mondtam kicsit félve.

- Hát az arcodból ítélve… Na jó, mondjad, ne kímélj!

- Tudod, mikor együtt voltatok Taylorral, azt mondtad, hogy a ti kapcsolatotok elég „nyitott” – rajzoltam a macskakarmokat a levegőbe.

- Igen, emlékszem, de mire akarsz ezzel kilyukadni? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Én nem szeretnék ilyen „nyitott” kapcsolatot. Most, hogy együtt vagyunk, nem akarok osztozni rajtad! – vallottam be és zavaromban lesütöttem a szemem.

- Nézz a szemembe, Ash! – Gyengéden kezei közé vette az arcomat és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – A tiéd vagyok! Csak a tiéd! Nem kell senkivel osztozkodnod! Ha te itt vagy nekem, akkor nem kell ezer másik lány sem. Taylor sosem jelentett számomra egy barátnál többet, beléd viszont őrülten szerelmes vagyok, szerintem még soha nem szerettem senki ennyire, mint téged. – Nem bírtam türtőztetni magam, - de nem is akartam – és hevesen megcsókoltam Harryt. Óvatosan ledöntött az ágyra én pedig beletúrtam kócos hajába. Zihálva váltunk szét percet múlva.

- El fogunk késni! – suttogtam. – Menjünk reggelizni! – húztam fel az ágyról.

Már a lépcsőn mentem le a konyhába Harryvel a nyomomban, mikor a nappaliban történtektől hirtelen lesokkolódva megtorpant, mire Harry belém jött. A konyhában éppen Dorota és Laurent, a kertészünk csókolózgatott.

- Mi az? Menjünk már, éhes vagyok! – panaszkodott Harry a hátam mögött.

- Csönd! – szóltam rá és kezemmel betapasztottam a száját. – Nézz oda! – mutattam a csókolózó párocska felé. – Mindjárt elhányom magam! – mondtam és a szám elé emeltem a kezem és színpadiasan öklendezni.

- Most mi a baj? – értetlenkedett Harry. – Ilyet mi is szoktunk csinálni, nem?

- De, viszont Dorota már majdnem negyven és egy kiskorú is van a házban! – akadtam ki.

- Na, gyere reggelizni! – forgatta meg Harry a szemét és összekulcsolva az ujjainkat a konyha felé húzott.

Mivel Dorota éppen nagyon elfoglalt volt, megint én csináltam reggelit, csak a szokásos melegszendvicset. Harry a konyhaasztalnál ülve figyelte minden egyes mozdulatomat. Miután megreggeliztünk, gyorsan összepakoltunk és elkészülődtünk, majd egy hosszan elhúzódó búcsúzkodás után elindultunk a repülőtérre.

- Mi a baj? – kérdezte Harry már a repülőn arcomat fürkészve. Nemrég szállt fel a gép, de nekem máris honvágyam volt.

- Semmi, csak már most hiányzik Adam meg Sarah is! Annyi mondanivalóm lett volna, de nem igazán tudtunk beszélgetni – magyaráztam. Kis lelkiismeret furdalásom volt, amiért így elhanyagoltam legjobb barátnőmet.

- Tudod erre találták ki a telefont meg az internetet és különben is nemso… - próbált Harry enyhíteni a bűntudatomon, mikor megszólalt a hangosbemondóba a pilóta hangja, hogy légörvénybe keveredtünk. Egy kis idő múlva meg is éreztem a gép enyhe rángatózását és már éreztem, hogy a reggeli melegszendvics kikívánkozik a gyomromból.

- Jól vagy? – kérdezte Harry aggódva.

- Azt hiszem, mindjárt kidobom a taccsot – válaszoltam elhaló hangon.

Harry szorosan magához ölelt én pedig arcomat a pólójába temettem, bár nem tartottam olyan jó ötletnek, hogy ilyen közel legyek hozzá, mert semmi kedvem nem volt lehányni a ruháját. Harry mindenféle nyugtató dolgot duruzsolt a fülembe és egy számom ismeretlen dallamot dúdolt, amitől kissé megnyugodtam és bár a hányingerem nem múlt el teljesen mégis sokkal jobban éreztem magam. Magamba szívtam bódító illatát és egyenletes lélegzetvételeire koncentráltam.

- Vége van, Ash – adott egy puszit az arcomra. – Nagyon ügyes voltál. Jobban érzed magad?

- Sokkal. Köszönöm – mosolyodtam el halványan és elnyomtam egy ásítást, majd akaratlanul, de pár pillanat múlva leragadtak a szemeim és mély álomba merültem.

- Na, végre! – sóhajtott fel Harry, mikor megérkeztünk a hotelszobába. – Nincs bajom a repüléssel, de ez túl hosszú volt! – Már éppen ki akartam volna nyújtóztatni magam az óriás franciaágyon, mikor megpillantottam a falon egy órát.

- Ó a fenébe! – kerekedett ki a szemem.

- Mi a gond? – kérdezte Harry.

- Teljesen elszámoltuk magunkat! New Yorkban nem 6, hanem 5 óra az időeltolódás, ami azt jelenti, hogy pontosan harminc perc múlva kezdődik a koncert!

Nagyon kapkodás közepette indultunk el a koncert helyszínére. Negyed óra múlva estünk be, ami azt jelentette, hogy már csak 15 percünk volt arra, hogy elkészüljünk. Tudtam, hogy én úgy is takarásban vagyok az egész koncert alatt, szóval nem bajlódtam az öltözködéssel, hanem rögtön a színpadra siettem a zongorához.

- Ashlyn! – hallottam meg a nagy rohanás közepette apa hangját a hátam mögül, mire szemforgatva megfordultam. – Már reggelinél sem láttalak téged és Harryt, hol a fenében voltatok? – kérdezte kissé idegesen. Jó, hogy két nap alatt feltűnt neki, hogy eltűnt a saját lánya. Na, ennyit apáról!

- Hát, Londonban! – válaszoltam egyszerűen és egyáltalán nem kedvesen és a csodálkozó apát a hátam mögött hagyva futottam is tovább.

Épp, hogy ki tudtam fújni magam, mikor kaptuk a jelzést, hogy kezdhetjük a koncertet. A fiúk természetesen, mint mindig most is nagy sikert arattak, látszott rajtuk, hogy szeretik csinálni, hogy ez az életük, az álmuk, amit sikerült valóra váltaniuk.

Már a koncert vége felé tartottunk, mikor még a szokásosnál is nagyobb hangzavar szűrődött be a nézőtérről, úgyhogy a színpadra kukucskáltam. Mint megtudtam Harry szerencsésen belement egy füstgépbe és ez okozta a nagy hangzavart. Először nagyot nevettem a Göndörke bénaságán, de a vidámságot aggódás váltott fel, mikor észrevettem, hogy Harry kissé megkomolyodott és a tarkóját masszírozva lement a színpadról a nézők nagy bánatára. Ideges voltam, mert nem tudtam, hogy mit történt, de abban biztos voltam, hogy Harry nem hagyná cserben a rajongókat, szóval valami gond lehetett. Legszívesebben ott hagytam volna a zongorát és megnéztem volna, hogy mi a baj, de nem tehettem, mert azzal összeomlott volna az egész koncert. Kissé megnyugodtam, mikor nagy taps és sikoltozás közepette Harry visszament a színpadra és tovább folytatta a koncertet. Alig bírtam kivárni a koncert végét, mikor az utolsó dal után a fiúk levonultak a színpadról, első dolgom volt, hogy megkeressem Harryt. Nemsokára meg is találtam, a pihenőszobábam ült egy kanapén. Kicsit karikásak voltak a szemei és nagyon fáradt volt, de más nem látszódott rajta, szóval aggodalmam szinte teljesen elmúlt.

- Héj, mi történ? Jól vagy? – kérdeztem gyengéden, miközben leültem mellé.

- Minden rendben, csak bezavart az a füst – sóhajtotta, majd álmosan a vállamra hajtotta a fejét és kis híján elaludt. Még csak 9 óra múlott egy kicsivel, de már így is nagyon kimerült volt, nem csoda, hisz az idő eltolódás miatt már vagy 16-17 órája nem aludt rendesen.

- Harry! – jött be apa az ajtón. – 10 perc múlva a kocsinál találkozunk, még van ma egy interjútok!

- Apa várj! – szóltam utána, mikor menni készült. – Nem lehetne elhalasztani az interjút? Harry nincs valami jól. Vagy mi lenne, ha csak Louis, Niall, Zayn és Liam mennének?

- Nem, szó sem lehet róla – csóválta meg a fejét rosszallóan.

- Tessék? – kérdeztem felháborodva apától és felpattantam a kanapéról.

- Jól hallottad. 10 perc múlva indulunk a fiúkkal az interjúra, te addig nyugodtan menj vissza a szállodába – mondta és már indulni akart, de nem hagytam és mérgesen néztem rá.

- Ezt nem teheted meg! – akadtam ki. - Te is látod, hogy Harry nincs jól! Nagyon fáradt és rosszul lett attól a hülye füsttől! – kiabáltam.

- Ash, én nem vagyok mindenható! Szerződést írtunk alá, ezt nem tudom megmásítani!

- Mert nem is akarod! Mert soha nem törődsz senkivel! – kiabáltam, soha életemben nem voltam még ilyen dühös.

- Az apád vagyok, és nem engedem meg, hogy így beszélj velem, kisasszony! – emelte fel a hangját.

- Na jó, ezt most hagyjátok abba! – szólt bele a már mögöttem álló Harry is a veszekedésbe. – 5 perc múlva a kocsinál találkozunk, Paul – mondta apának.

- Köszönöm, Harry. Ash, te pedig menj vissza a hotelbe és aludd ki magad! – mondta és már ki is ment a szobából. Már majdnem utána kiabáltam, de mielőtt az első sértés kicsúszott volna ajkaim közül, Harry a számra tapasztotta a kezét.

- Ne veszekedjetek miattam, kérlek! – fordult velem szembe, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy apa elég messze ment, levette a számról a kezét. – Jól vagyok. Komolyan – nézett mélyen a szemembe. – Menj vissza a hotelbe, fürödj le és próbálj meg aludni! Nemsokára én is jövök, rendben?

- Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy veszekedjek apával – suttogtam. – Régen minden olyan jó volt, most meg már családszámba sem vesz – mondtam és könnyek gyűltek a szemembe.

- Ez nem igaz – húzott magához. – Ő az apád és szeret téged, még ha ezt nem is mutatja ki. Hosszú volt ez a nap és te is fáradt vagy. Visszamész a hotelbe, kialszod magad és holnap sokkal jobb színben látsz majd mindent, rendben? – kérdezte lágyan, mire egy nagyot bólintottam és hittem neki.

Harry hívott nekem egy taxit és lekísért a bejárathoz, majd egy forró csókkal elbúcsúztunk és húsz perc múlva már a hotelben is voltam. Úgy tettem, ahogy Harry mondta, lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, majd bekapcsoltam a tv-t és addig váltogattam a csatornák között, míg megtaláltam az adót, ahol a fiúk az interjút adták. Majd leragadtak a szemeim, de büszkén néztem azt az öt fiút, akik közül négyet már szinte a bátyámnak egyet pedig a barátomnak mondhattam. Látszott rajtuk, hogy fáradtak voltak, – főleg Harry – de ugyanolyan kedvesen válaszolgattak a riporternek és meséltek magukról, mint ahogy mindig is szoktak. Miután vége lett az interjúnak, nem kellett már sokat várnom Harry már haza is jött. Szótlanul levetkőzött, hogy csak egy boxer maradt rajta és fáradtan bedőlt az ágyba és fejét a hasamon nyugtatva  átkarolta a combomat és lehunyta a szemeit. Még beletúrtam göndör fürtjeibe

A reggeli ébresztésem jobb nem is lehetett volna, mert Harry a nyakamat csókolgatta, miközben göndör fürtjei csiklandozták az arcomat. Halkan felkuncogtam, mire Harry gyönyörű smaragdzöld szemei találtam szembe magam. Arcán egy hatalmas huncut mosoly ült.

- Mi ez a jókedv? – kérdeztem nevetve.

- A világ leggyönyörűbb lánya mellett ébredtem, aki még ráadásul a barátnőm is, szóval minden okom megvan a vidámságra, nem?

- Kivel csalsz, drága? – kérdeztem tettetett felháborodással, mire felnevetett és hevesen megcsókolt. – Éhes vagyok – jelentettem ki, mikor szétváltunk. – Nem megyünk reggelizni?

- Fél egy van, szóval a reggeliről már lemaradtunk, de elmehetünk ebédelni – ajánlotta fel.

Egy gyors készülődés után, kezünket egymáséba kulcsolva indultunk el az étkezőbe, ahol nem találkozunk ismerős arcokkal, szóval kettesben ebédeltünk. Most sem hazudtoltam meg magam és egy férfit megszégyenítő mennyiséget ettem szinte mindenből. Miután mindketten jóllaktunk, Liam küldött egy sms-t, amiben fürdeni invitált minket. Mivel nem volt semmi betervezett programunk mára, ezért rögtön eldöntöttük, hogy lemegyünk mi is a medencékhez. Már fürdőruhába átöltözve indultunk volna, de Harrynek megszólalt a telefonja, az anyukája hívta. Mondta, hogy majd később visszahívja, de rábeszéltem, hogy vegye fel és beszéljen vele, mert tudtam, hogy nagyon ritkán tudnak beszélgetni, még ritkábban találkozni, szóval egyedül mentem le a medencékhez. Nem kellett sokat keresgéltem a többieket, csak a leghangosabb társaságot kellett megtalálnom. Mindenkit egy-egy öleléssel köszöntöttem, majd beszélgetésbe bonyolódtam Eleanorral és Danielle-lel és megbeszéltük, hogy holnap csinálunk valami csajos programot. Hirtelen két kart érkeztem a derekam körül, amik felemeltek, mire felsikítottam. Először azt hittem, hogy Harry az, de mikor felnéztem Louist pillantottam meg.

- Tegyél le, Louis! – követeltem nevetve.

- Rendben, de először kicsit meg kéne mártóznod! – indult el velem az úszómedence felé, mire megrémültem.

- Ne! Nem tudok úszni! – kiabáltam kétségbeesetten.

- Ha tudnád, hogy én ezt már hányszor hallottam! – Nem hitte el, amit mondok és már a medence szélén állt.

- Ne, Louis! Én té… - kiabáltam, de nem tudtam befejezni és már a vízben is landoltam.

Sajnos tényleg igaz volt, amit mondtam, mert soha életemben nem tanultam meg úszni. Ez rám vall, csak én lehetek ilyen béna. Az úszómedence mély volt, így a lábam nem ért le és egy nagy adag vizet is nyeltem. Kétségbeesetten próbáltam elérni a felszínt, de minden egyes mozdulat után úgy éreztem, hogy egyre mélyebbre kerültem. Egy csobbanást hallottam nem messze tőlem, aminek hangját a víz erősen tompította. Mikor már oxigén hiányában közel voltam az ájuláshoz, két ismerős kar felhúzott a felszínre. Szaporán kapkodtam a levegőt, próbáltam elegendő oxigént a tüdőmbe juttatni és kétségbeesetten kapaszkodtam Harry nyakába. Egyik kezével a derekamnál fogva magához szorított, másikkal pedig kisegítette kettőnket a vízből, csak ekkor vettem észre, hogy Harry mennyire erős. Óvatosan leültetett egy üres nyugágyra és aggódóan fürkészte az arcom.

- Jól vagy? Nem vagy rosszul? Hozzak neked valamit? – kérdezte, miközben még mindig nyakába csimpaszkodtam.

- K-köszönöm – dadogtam és még mindig egész testemben remegtem.

- Ó, Ash! Annyira sajnálom! Tényleg azt hittem, hogy csak hülyéskedsz! – mondta Louis kétségbeesett, bűnbánó arccal Louis.

- Semmi baj. Tényleg. Nem tudhattad. Csak én lehetek ilyen béna, hogy nem tudok úszni – kezdtem kissé megnyugodni Harry ölelő karjai között.

- Dehogy nincsen baj! – ugrott fel mellőlem, helyét pedig Danielle vette át és egy törölközőt terített a hátamra, mert még mindig vacogott a fogam a hideg víztől. – Ha nem vagyok itt, akkor lehet, hogy már régen belefulladt volna a vízbe! – kiabálta Harry Louis arcába. Iszonyatosan dühös volt, én viszont utáltam, ahogy veszekednek. – Hagytad volna megfulladni?! Akkor is azt hitted volna, hogy csak szórakozik?!

- Nem, persze, hogy nem! – kiabálta vissza Louis. – De ha már itt tartunk, úgy emlékszem, nem miatta gyógyszerezte be magát és került életveszélyes állapotban a kórházba! – Mindketten nagyon messze mentek, Harry egész teste remegett a dühtől.

- Na jó, ezt most hagyjátok abba! – álltam közéjük. – Mi van veletek? Régen legjobb barátok voltatok, nem?

- Pontos, csak voltunk! – fújta Harry dühösen. Nagyon rosszul esett, hogy miattam veszekedtek, de az is láttam rajtuk, hogy nem most kezdődtek el közöttük a problémák. Fejembe vettem, hogy minden áron ki fogom őket békíteni.

- Ash, én tényleg nagyon sajnálom! – kezdte újra a bocsánatkérést Louis.

T- udom, Louis, tényleg semmi baj! – lágyan elmosolyodtam ölelésre tért karokkal közeledtem felé, de az utolsó pillanatban egy erős mozdulattal a mögötte lévő medencébe löktem, mire a többiek hangos nevetésben törtek ki, Harryt kivéve, aki még mindig durcásan nézett Louis irányába.

- Na, ne vágj már ilyen arcot! – kérleltem miközben összekulcsoltam ujjainkat.

- Meg is halhattál volna, ugye tudod? – kérdezte dühösen. – Szeretlek és nem akarlak elveszíteni! – suttogta.

- Nem fogsz elveszíteni, itt vagyok! Te mentettél meg! – mondtam hálásan és lágyan megcsókoltam. Rögtön visszacsókolt és nyelvével utat tört a számba. Ujjaimmal finoman a hajába túrtam, ő pedig derekamat átkarolva még szorosabban magához húzott. Mikor szétváltunk, Harry szeméből eltűnt minden harag, helyét pedig a huncut boldogság vette át és ekkor vettem csak észre a 6 kikerekedett szempárt, amik hitetlenül minket figyeltek. Niall és Eleanor nem voltak annyira meglepettek, mivel ők már tudták, hogy alakul köztünk valami. Szóval megtörtént a „nagy leleplezés” és felvállaltuk – még csak a barátink előtt – a kapcsolatunkat. Ez után persze rögtön elkezdődött a kapcsolatunk kicikizése, de látszott a többieken, hogy örültek nekünk és ez sokat jelentett nekem.

- Szóval te és Harry együtt? – kérdezte őszinte mosollyal El miközben helyet foglalt mellettem a nyugágyon. Az öt fiú éppen a vízben csatázott, vagy mi.

- El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok! Viszont nagyon nem tetszik, hogy Harry és Louis ennyire rosszban vannak – csóváltam meg a fejem rosszallóan.

- Egyetértek, régen olyan jóban voltak és látszik rajtuk, hogy ez a helyzet nekik is rossz, de mindketten túl önfejűek és nem képesek kezdeményezni! – húzta el a száját.

- Ki kéne őket valahogy békíteni! – jelentettem ki. – És már van is egy tervem! 

- Te meg mit csinálsz itt, Harry? – pattantam ki hirtelen az ágyból.

- Én is örülök, hogy látlak! – dőlt neki az ajtófélfának, miközben próbált elfojtani egy mosolyt. A lehető legcsúnyábban néztem rá, hogy elérjem, hogy komolyan vegyen. Ellökte magát a faltól és tett felém pár lépést, hogy arcomon éreztem meleg leheletét.

- Most komolyan Harry. Mit csinálsz itt? – kérdeztem cseppet sem határozottan, mire minden vidámság eltűnt a tekintetéből.

- Hát… igazából… - kezdte idegesen, én pedig türelmesen vártam. – Utánad kellett jönnöm. Ma reggel, megkérdezted, hogy tudok-e olyat mondani, amiért maradnál, én pedig nem tudtam. Viszont most tudok olyat mondani, amiért vissza gyere New Yorkba. Sosem gondoltam volna, hogy ez fog történni, de én teljesen beléd szerettem. Szeretlek, Ashlyn! – mondta lágyan, gyengédséggel a szemében.

Először el sem hittem, amit mondott. Lepkék repdestek a gyomromban és szívem a torkomban dobogott. Sosem reménykedtem abban, hogy Harrynek valamilyen érzése lesz irántam, most pedig azt mondta, hogy szeret. Átkaroltam a nyakát és hevesen megcsókoltam. Nem volt hosszú csók, de benne volt minden érzelem. Minden szenvedéssel töltött nap, az együtt átélt napok öröme, minden szenvedés és fájdalom. Egy kis idő után elhúzódott tőlem, de karját még mindig a derekamon pihentette. Egy örömkönny csurrant ki a szememből, amit Harry gyengéden lecsókolt, majd szorosan magához ölelt. Belélegeztem bódító illatát és azt kívántam, bárcsak örökké a karjai közt tartana.

- Birtoklás mániás? – kérdezte kis éllel a hangjában, de tudtam, hogy igazából mosolyog.

- Azt hitted, hogy nem veszem észre, hogy milyen parancsolgatós vagy? „Ash, menj aludni, mert holnap fáradt leszel! Egyél valamit, különben rosszul leszel! Ash, nem mehetsz ilyen ruhában bulizni!” – utánoztam nem nagy sikerrel a hangját, mire felnevetett.

- Csak nem akartam, hogy valami bajod essen – mondta kissé komolyabban.

- Tudom. Köszönöm – nyomtam egy puszit a nyakára.

- Tudom, hogy sokat kell még ahhoz bizonyítanom, hogy újra elnyerjem a bizalmadat, de lennél a barátnőm? – kérdezte mosolyogva.

- Egy feltétellel – húzódtam el az öleléséből. – Itt alszol ma nálunk.

- Már azt hittem, sosem kérdezed meg.

- Nem vagy éhes? – kérdezte jó házigazda módjára.

- Nem, ettem a repülőn, csak fáradt vagyok, nem tudtam aludni a gépen – mondta és elnyomott egy ásítást.

- Balra a második ajtó a fürdő – tájékoztattam.

- Köszönöm – adott egy hosszú puszit az arcomra, majd kiment a szobámból. Úgy éreztem, hogy ez a „Köszönöm” nem csak az eligazításra és a meghívásra vonatkozott, hanem a csókra, arra, hogy igent mondtam és, hogy mindent, amivel fájdalmat okozott nekem megbocsájtottam neki.

Amíg Harry fürdött, én bementem öcsikém szobájába, hogy ellenőrizzem, hogy alszik-e még, de mélyen szuszogott a kiságyában. Már éppen visszaértem a szobámba, mikor hangos sikoltozást hallottam a folyosóról és csak remélni mertem, hogy Adam nem ébredt fel a kiabálástól. Gyors léptekkel a folyosóra siettem, ahol a fürdőszoba ajtajában megláttam Harryt, akinek a csípőjén hanyagul lógott egy törölköző. Pár pillanatig szememet jól kidolgozott felsőtestén legeltettem, majd figyelmem a vele szemben álló Dorotára terelődött, aki fenyegetően Harrynek szegezett egy portörlőt.

- Maga meg mit keres itt? Nem jöjjön közelebb, mert komolyan szíven szúrom! – „fenyegette” meg Dorota Harryt. Nagyon mulatságos helyzet volt, nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés, mire mindketten felém kapták a fejüket.

- Segítenél egy kicsit? – nézett rám Harry segélykérően.

- Öhm, Dorota – kezdtem. – Ez itt Harry. Ő a barátom – karoltam át Harry csupasz derekát, hogy alátámasszam az állításomat. Elképesztő érzés volt a barátomnak nevezni őt.

- Harry Styles vagyok – mutatkozott be Harry illedelmesen.

- Mármint Mr. Higgins Harryje? – engedte le a portörlőt végre.

- Igen, így is mondhatjuk – bólintott Harry visszafojtott nevetéssel, mikor sírás szűrődött ki Adam szobájából.

- Elintézem – sóhajtottam fel és elindultam volna megvigasztalni síró öcsémet, de Dorota utánam szólt.

- Hagyd csak, Drágám! Majd én elaltatom, úgyis az én kiabálásom miatt ébredt fel – ajánlotta fel készségesen, én pedig csak akkor vettem észre, hogy eddig mi volt olyan furcsa Dorotán. Még egy hétig sem voltunk New Yorkban, de nagyon sokat fejlődött a napokban Dorota angol nyelvtudása.

- Sosem találkoztam még Dorotával, de azt tudom, hogy a sajttortája nagyon finom – ölelt át Harry hátulról.

- Az a specialitása – fordultam felé és átkaroltam a nyakát. – Amúgy honnan tudod?

- Régebben Paul elég sokszor meghívott minket ide - magyarázta. – Akkor még nem értettem, mért nem mehetünk fel az emeletre. Sosem gondoltam volna, hogy itt bújik el az a lány, akibe majd teljesen belezúgok – mosolyodott el édesen. Elképesztő érzés volt, mikor megint azt mondta, hogy szeret, annak ellenére, hogy ezt már egyszer kimondta, de nem hiszem, hogy ezt valaha is meg fogom szokni. Gyengéden magamhoz húztam őt és hosszasan megcsókoltam.

- 5 perc és jövök – súgtam a fülébe és becsuktam magam mögött a fürdőajtót.

Egy gyors fogmosás után, 5 percen belül már a szobámban is voltam. Harry már az ágyamban feküdt és mikor meglátott mosolyogva felhajtotta a takarót, majd mikor mellébújtam, gondosan betakargatott minket. Szorosan magához húzott és arcát a nyakamba nyomva lehunyta szemeit. Adtam neki még egy jóéjt csókot, - ami inkább volt szájra puszi, mint csók – majd figyeltem, ahogy mélyen szuszogva alszik. Nem voltam egyáltalán álmos, mert a repülőn eleget tudtam aludni, de a „figyelem, ahogy Harry alszik” program nagyon kedvemre való volt. Régen éreztem már magamat ilyen boldognak, mint ma és amilyen rosszul kezdődött a napom apa interjúja miatt, de az egészet Harry kárpótolta, én pedig a világ legboldogabb embere lettem.

Másnap reggel Harry hangjára ébredtem. A sötétítő függöny rései között beszűrődő napfény kicsit bántotta a szemem, de gyorsan hozzászoktam a világossághoz. Harry már nem feküdt mellettem, hanem az íróasztalom előtti forgós széken ült és telefonált. Halkan beszélt, de mg így is felébredtem lágy hangjára, bár őszintén szólva, én ezt egyáltalán nem bántam. Halkan kikászálódtam az ágyból és mögé osonva átkaroltam a nyakát és egy puszit nyomtam az arcára. Miközben beszélt mosolyogva összekulcsolta ujjainkat és az ölébe húzott. Fejemet a vállán pihentetve vártam, hogy befejezze a telefonálást.

- Jó reggelt! – csókolt meg, miután lerakta a mobilját. – Sajnálom, nem akartalak felébreszteni.

- Semmi baj – mosolyodtam el. – Szeretek így ébredni – vallottam be kissé elpirulva.

- Én is szeretek melletted kelni – adott egy puszit az arcomra. – A repülőtérrel beszéltem, viszont már csak holnap reggelre tudtam jegyet foglalni.

- És mi van, ha én nem megyek vissza? – kérdeztem dacosan.

- Akkor viszlek – vonta meg a vállát, mire felnevettem. – Nekem muszáj visszamennem a koncertek miatt és szeretném, ha velem jönnél - mondta komolyan.

- Persze, hogy veled megyek – csókoltam meg.

Mikor elhúzódtam tőle, megpillantottam a szobaajtómban kikerekedett szemekkel álló Adamet.

- Jó reggelt, Kicsim! – köszöntem neki és puszit nyomtam puha arcára. Adam félénken hozzám bújt szemével a felénk közeledő Harryt követve.

- Szia! – guggolt le Harry velünk szembe. – Te vagy Adam, igaz? – Öcsikém egy nagyot bólintott. – Harry vagyok – mutatkozott be Göndörke.

Nem is gondoltam volna Harryről, hogy ilyen jól kijön a gyerekekkel, de nagyon gyorsan elnyerte Adam bizalmát. Miután megbizonyosodtam afelől, hogy nem lesz velük probléma, lementem a konyhába és összeütöttem a specialitásomat, pár melegszendvicset. Igazából egy sima melegszendvics volt az egész, csak az volt benne a „különleges”, hogy a tetejére majonézből vagy ketchupből mosolygós arcot rajzoltam és szinte mindenből raktam bele, amit a hűtőben találtam, ennek eredményeként pedig olyan laktatóak lettek, hogy én is alig bírtam megenni belőle egy egészet, ez pedig nagy szó.

Épphogy készen lettem, mikor Harry lejött az emeletről Adammel a karjában. Nagyon örültem neki, hogy ilyen jól összebarátkoztak, mert az egyetlen ember, akinek számított a véleménye, az Adam volt, ő pedig kedvelte Harryt, szóval én így minden lelkifurdalás nélkül lehettem vele.

- Most ezzel akarsz megmérgezni? – kérdezte Harry az egyetlen szendvicset méregetve, amit elé tettem.

- Ezt az egyet sem bírod majd megenni – mutattam rá.

- Fogadunk? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.

- Rendben - egyeztem bele és nevetve összenéztem Adammel, mivel ő már messziről ismerte az én híres melegszendvicsemet. – Ha te nyersz, csinálok neked még egyet.

- És ha ti? – kérdezte.

- Akkor menjünk játszótérre! – mondta Adam tapsikolva.

- Oké, ha mi nyerünk, megyünk a játszótérre!

Egy óra múlva már a játszótéren ültünk, mivel természetesen mi nyertünk és Harry feladta a küzdelmet a szendviccsel, igaz már nem kellet volna sok és egy pillanatban azt hittem, hogy ő fog nyerni, de végül mégsem sikerült neki. Szerencsére a játszótéren nem voltak sokan és akik ott is voltak azok vagy túl fiatalok, vagy túl idősek voltan One Direction rajongónak, ezért nem zaklatták Harryt. Adam rögtön megrohamozta a mászókát és a homokozókat, én pedig a fűben ülve élveztem a napsütést. Harry ölembe hajtotta fejét és elterült a földön. Egy kósza göndör fürtöt simítottam ki a homlokából és hosszan megcsókoltam.

- Szeretlek – mondta mosolyogva.

- Már tudtam mielőtt tegnap este eljöttél volna – vallottam be.

- Honnan? – kérdezte zavarodottan.

- Taylortól kaptam egy levelet tegnap, még mielőtt elindultam volna a reptérre - sóhajtottam.

- Tessék? – ült fel hirtelen és elhelyezkedett velem szemben.

- Azt írta a levélben, hogy azért szakítottatok, mert már akkor szerettél.

- Igen, szerettelek. El kell magyaráznom pár dolgot - sóhajtott fel. - Mielőtt találkoztunk volna a turnén, már együtt voltam Taylorral. Teljesen jól elvoltunk. Nem szerettük egymást, csak barátok voltunk, de aztán jöttél te és felforgattál mindent – sóhajtott fel. – Nem kedveltél engem, nem is, szó szerint gyűlöltél, de el sem tudod képzelni, hogy ez milyen üdítő volt.

- Pedig nem annak szántam! – szóltam közbe nevetve.

- Tudom, viszont te ezt nem értheted. Lányok ezrei vettek körül nap, mint nap, akik mind körülrajongtak és akkor jöttél te, aki szívből gyűlölt engem. Nem is hinnéd, mennyire imponáltál ezzel nekem. Először csak egy kihívást láttam benned. A fejembe vettem, hogy megszerezlek magamnak és közben folyamatosan egyre jobban megkedveltelek és teljesen beléd zúgtam. A turné végére rájöttem, hogy már nem csak egy éjszakát akarok veled tölteni, hanem mindent tudni akarok rólad. Annak ellenére, hogy erősnek mutattad magad, én láttam, hogy mennyire össze vagy törve anyukád halála és Paul viselkedése miatt és egyszerre azon kaptam magam, hogy meg akarlak védeni minden rossztól. És ennek ellenére én okoztam neked a legnagyobb fájdalmat, azzal, hogy megcsókoltalak és becsaptalak. Sosem bocsájtom meg ezt magamnak – fájdalom csillogott a szemében és arcát kezei közé rejtette. Utáltam őt ilyen összetörtnek látni. Tudtam, hogy most lenne itt az alkalom, hogy kimondjam, hogy én is szeretem őt, de inkább megfutamodtam. Helyette közelebb húzódtam hozzá, lassan lefejtettem a kezét az arcáról és gyengéden megcsókoltam.

- Bízom benned! – mondtam és ez a két szó elég is volt ahhoz, hogy Harry egy kicsit megnyugodjon.

- Nem érdemellek meg – suttogta.

- Ne mondj ilyet. Hibáztál, de ki nem hibázott már az életben. Nincs tökéletes ember, de még ha lenne is, az én szememben az ilyennél többet ér az, aki beismeri a hibáit és megpróbál változtatni rajtuk – mondtam lágyan. – És mi történ ez után? – kérdeztem. Most, hogy Harry végre így megnyílt nekem meg akartam mindent tudni az érzéseiről, mert féltem, hogy nem sokszor fog ilyen előfordulni. 

- Taylor azt mondta, hogy szeretlek és ezért szakított velem. Soha nem éreztem magam olyan nyomorultul, mint mikor ezután visszamentem a hotelbe. Rájöttem, hogy rosszul döntöttem, mikor nem téged választottalak és úgy éreztem, én vagyok a világ legnagyobb barma, amiért elengedtelek. Mikor megbocsájtottál, újra eldöntöttem, hogy habár az én hülyeségem miatt nem lehetünk már együtt, akkor is meg foglak védeni, de most sokkal jobban fogom csinálni. Ott voltam veled miután Noel bántott és ez egy kicsit segített a bűntudatomon. Ezt is ő csinálta, igaz? – kérdezte a nyakamon lévő kiszívott terültre mutatva, ami már elkezdett halványulni. Apró bólintottam, mire fejcsóválva apró puszikkal hintette be a lilás foltot. Szorosan magamhoz öleltem és arcomat a pólójába temettem. – De nehogy azt hidd, hogy csak azért voltam veled, hogy enyhítsem a bűntudatomat, mert legszívesebben minden pillanatomat veled töltöttem volna. Aztán volt ugye Paul interjúja, amin úgy kiborultál. Amikor megkérdezted, hogy tudok-e olyat mondani, amiért New Yorkban maradnál, megijedtem és nem mondtam el az igazat. Meg is értem, hogy visszajöttél Londonba. Miután elmentél, rájöttem, hogy ezt megint nagyon elrontottam és rögtön utánad mentem a reptérre. Láttam, ahogy felszállt a géped. Rögtön foglaltam egy jegyet a következő járatra és utánad jöttem. Most pedig itt vagyunk – fejezte be.

- Mi lett volna, ha nemet mondtam volna tegnap este, ha azt mondtam volna, hogy nálam már eljátszottad az utolsó esélyedet is? – kérdeztem.

- Visszamentem volna New Yorkba, de utána visszajöttem volna és harcoltam volna érted, amíg egy nagyon kicsi esélyt is láttam volna arra, hogy újra a bizalmadba fogadj – mondta lágyan, a szemembe nézve.

- Köszönöm – suttogtam, majd ajkamat ajkaira nyomtam és hevesen megcsókoltam.

Most, hogy elmondta nekem, hogy hogyan érzett az elmúlt pár hétben, teljesen más színben láttam a dolgokat, sok mindent, amit eddig nem tudtam, most megértettem és még jobban beleszerettem Harrybe. Nem is tudom, hogy legális-e ennyire szeretni valakit. Legszívesebben megállítottam volna ezt a pillanatot. Otthon voltam mindenkivel, akit szerettem, Dorotával, Sarah-val, az én édes öcsikémmel, Adammel és Harryvel. Minden tökéletes volt, Harry karjai között minden csodálatosnak tűnt, de a legcsodálatosabb az, ami Harry és én köztünk volt. Igazi, felemelő és őszinte szerelem.