2013\03\04

11. fejezet: Tévedtem...

Nagyon sajnálom, hogy olyan sokat késtem a résszel, de sikerült kiáztatnom magamat a hétvégén, úgyhogy most újult erővel gyártom a részeket.
Nagyon köszönöm nektek azt a csomó kommentet el sem hiszitek, mennyi önbizalmat adnak nekem.
A következő rész pedig szombaton lesz fenn, addig is jó olvasást a 11. fejezethez! :)

Az egész olyan volt, mintha egy gyönyörű álomból ébredtem volna fel. Minden békés volt és csodálatosan könnyű voltam. Mikor kinyitottam a szemem, rögtön vissza is kellett csuknom, mert a túl fehér falakról visszaverődő fény bántotta a szememet. Hirtelen rájöttem, hogy mit is tettem. Körbenéztem és észrevettem, hogy - nem nagy meglepetésemre - egy kórházban vagyok. Legszívesebben fejbe vágtam volna magamat, ami biztosan nem sokat segített volna hasogató fejfájásomon. Hogy a fenébe lehettem ennyire önző?! Gondolnom kellett volna Adamre, a kisöcsémre, akinek rajtam kívül nincs senkije és különben is én sosem voltam az a fajta lány, aki elmenekül a problémái elől, főleg nem lesz öngyilkos. Még kimondani is borzasztó. Szegény apa mit élhetett át? Vagy hogy nézek ezek után Harry szemébe? Biztosan azt gondolja most rólam, hogy egy labilis elmebeteg vagyok.
A telefonomra nézve, - ami az ágyam melletti szekrényen volt – megtudtam, hogy egy teljes napon keresztül aludtam. Szóval gyönyörűen belerondítottam a fiúk turnéjába, bár ők már biztosan a turné következő helyszínén vannak, mert tegnap kellett volna továbbutaznunk.
Meghallottam az ajtó nyitódását és mikor felpillantottam, apát láttam meg az ágyam felé közeledni.

- Jó reggelt! Hogy érzed magad? – kérdezte fáradtan, de mégis megkönnyebbülést láttam a szemében.
- Borzasztóan. – sóhajtottam – Széthasad a fejem, de ennél sokkal rosszabb, hogy majd elsüllyedek szégyenemben. – mondtam, miközben apa helyet foglalt az ágyam melletti székek egyikén.
- Van fogalmad róla mennyit aggódtam miattad? Hogy jutott az eszedbe ekkora hülyeséget csinálni? – korholt.
- Sajnálom. – mondtam bűnbánóan.
- Ugye tudod, hogy az orvosok pszichiáterhez akarnak küldeni? – kérdezte kicsit megenyhülve.
- Sejtettem, hogy ez lesz. – sóhajtottam fel – Viszont nincs szükségem rá, hogy egy dilidoki bemásszon a fejembe. Tudom, hogy nagy hülyeséget csináltam, de soha többé nem tennék ilyet. – kérleltem.
- Rendben. – egyezett bele – De ha még egyszer előfordul… - kezdte volna a fenyegetést, de gyorsan közbeszóltam.
- Nem fog többet előfordulni.
- Jó válasz. – mosolyodott el.
- Amúgy mikor engednek ki? – érdeklődtem.
- Azt mondták, hogy csak holnap hagyhatod el a kórházat. Figyelj Ash, sosem szerettem volna ezt mondani, de lehet, hogy jobb lenne, ha hazamennél.
- Biztosan ez lenne a legcélszerűbb, de nem lehet. – sóhajtottam fel – Ebbe már annyira belekeveredtem, hogy már nem lehet.
- Rendben, ahogy szeretnéd. – mondta és láttam a szemében, hogy örül neki, hogy maradok – Holnap még itt alszunk a városban, de holnapután indulunk tovább. – ismertette velem az útitervet - Itt van Harry a kórtermed előtt, szeretnél beszélni vele? – kérdezte, mire elég kétségbeesett arcot vághattam, mert gyorsan folytatta – Vagy azt is mondhatom neki, hogy fáradt vagy, hogy legyen időd átgondolni a dolgokat.
- Inkább holnap beszélnék vele. – Még nem voltam felkészülve arra, hogy ezt megbeszéljük Harryvel, úgyhogy gyorsan elfogadtam a második lehetőséget. – Amúgy mit csinál itt Harry? Azt hittem, hogy már rég továbbutaztak a következő koncertre.
- El is mentek, de visszajöttek, mert aggódtak érted, főleg Harry. – magyaráztam, nekem pedig leesett az állam. Aggódnak értem? – A virágokat is ők hozták még tegnap. – mutatott egy asztalra a szoba másik felében, amin öt gyönyörű, nagy csokor virág állt – Akkor én most megyek, hagylak pihenni, meg egy csomó dolgot el kell intéznem, de előtte még visszaküldöm a hotelbe Harryt.
- Rendben. – bólintottam, mire kiment a szobából.

Szemem újra az asztalra és az öt virágcsokorra tévedt. Mért foglakoznak velem? Ez alatt az egy hét alatt végig azt lestem, hogy hol tehetek nekik keresztbe és ők mégis aggódnak értem.
Kimentem a fürdőszobába kicsit rendbe szedni magam, bár a lábiam mintha ólomból lettek volna. A tükörképemre nézve elhúztam a számat. Szőke hajam kócos volt és szemeim alatt nem odavaló, sötét karikák húzódtak, habár majdnem egy napon keresztül aludtam. Undorodtam magamtól, nemcsak az öngyilkossági kísérlet miatt, hanem ezért, mert borzasztóan bántam a fiúkkal, pedig nem ezt érdemelték volna. Teljesen pozitívan álltak hozzám és kedvesek voltak velem én pedig nem éltem ezzel a lehetőséggel, amiért tinilányok milliói versengtek volna. Teljesen elrontottam az egészet és biztos voltam benne, hogy ezt már sosem hozhatom rendbe. Minden vágyam volt, hogy újrakezdhessünk az egészet, de erre esélyt sem láttam. Rájöttem, hogy nagyot tévedtem, mikor őket hibáztattam apám miatt, pedig ők nem is tehettek semmiről, sőt valószínűleg nem is hallottak semmit anyu haláláról.
Miután feladtam, hogy normális külsőt varázsoljak magamnak, visszafeküdtem az ágyba. A sok alvás ellenére szemhéjaim lassan lecsukódtak és mély álomba merültem.

/Harry szemszöge/

Életem legborzalmasabb óráit éltem át, míg Ashlyn életéért küzdöttek az orvosok. Borzasztó volt, hogy még azt sem értettem, hogy mért tette. Megfordult a fejemben, hogy talán a veszekedésünk miatt. Elég ideges voltam akkor a kialvatlanság miatt, tudom, hogy ez nem indok, de nagyon csúnyán beszéltem vele és már ezerszer megbántam a dolgot. Azt viszont nem értettem, hogy mire céloz azzal, hogy csak azt tette, amit én kértem tőle. Sosem akartam volna, hogy öngyilkos legyen, kedvelem őt, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám soha a halálát. Mondjuk azt sem értettem soha, hogy mért ilyen bunkó velünk, hisz soha nem ártottunk neki, de biztos vagyok benne, - vagyis inkább csak nagyon remélem -, hogy van rá oka. Gondolatmenetemet hangos léptek szakították meg, Paul és a fiúk közeledtek futva felém. Gyorsan felpattantam a székről, amin ültem és eléjük siettek.

- Mi a fene történt? – kérdezte Paul zihálva a futástól.
- Nem tudom. A fürdőszobában találtam rá, az orvosok azt mondták, hogy túladagolta magát valami gyógyszerrel. – magyaráztam.
- De miért? – kérdezte kétségbeesetten – Veled beszélt előtte nem? Nem mondott neked valamit? Vagy te zaklattad fel? – faggatott.
- Kicsit összevesztünk, de fogalmam sincs mért tette. – vallottam be.
- Mit mondtál neki? Szóról szóra! Hadd halljam! – mondta idegesen.
- Eléggé kiakadtam, hogy feltette a netre a telefonszámomat, elég fáradt voltam és elkezdtünk kiabálni. Aztán a végén azt mondtam, hogy menjen vissza az anyukájához és hagyj… - mondtam, de Paul hitelen közbeszólt.
- Azt mondtad neki, hogy menjen haza az édesanyjához?! Te szerencsétlen! – kiabálta és kínjában az egyik falhoz támaszkodott.
- Igen… Én ezt nem értem… - mondtam bizonytalanul.
- A feleségem két éve meghalt. – mondta már halkabban.
- A francba! Én barom! – rogytam le az egyik székre és arcomat a kezeim közé temettem.

Szóval az egész az én hibám volt. Ash miattam lett öngyilkos és most miattam van élet és halál között. Sosem bocsájtom meg magamnak, ha meghal, azzal nem tudnék együtt élni. Muszáj még legalább egyszer beszélnem vele és bocsánatot kérni tőle, kicsit megkönnyebbülne a lelkiismeretem.

- Nem tudhattad. – éreztem meg Paul kezét a vállamon, mire felnéztem.
- Ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak. – suttogtam.
- Nem emészd magad, nem tehetsz semmiről. – nyugtatgatott – Az lenne a legjobb, ha most visszamennétek a hotelbe és elkezdenétek pakolni.
- Nekem itt kell maradnom. – mondtam határozottan.
- Nektek tovább kell mennetek a következő koncert helyszínére, én pedig itt maradok vele, és ha jobban lesz, utánatok megyünk. – Már ha jobban lesz. Tettem hozzá magamba.
- Rendben. – bólintottam vonakodva.

Elindultunk a fiúkkal ki a kórházból, akik eddig még egy szót sem szóltak, de út közben sem voltak valami beszédesek. Pár perc múlva sms-t kaptunk Paultól, hogy Ash túl van az életveszélyen és, hogy holnapután találkozunk és sok szerencsét kívánt a koncerthez. Mit ne mondjak szerencsére most szükség lesz, mert fogalmam sincs, hogy fogok ezek után jópofizni a koncerten aztán meg az újságíróknak, de legalább túlélte és még beszélhetek vele. Rögtön el is határoztam, hogy még ma este a koncert után visszajövök és holnap beszélek is vele. Attól az egy sms-től olyan boldog lettem, hogy madarat lehetett volna velem fogatni és biztos voltam benne, hogy mindent tisztázni fogunk Ashlynnel. Hirtelen rádöbbentem valamire. Igazából nem attól féltem, hogy azzal kell majd együtt élnem, hogy miattam halt meg, hanem attól, hogy soha többé nem láthatom Őt.

2013\02\23

10. fejezet: Csak azt tettem, amire kértél...

A francia étterem, amibe elmentünk a város központjában állt. Tényleg elég jó hangulatú, nem túl nagy étterem volt. Mikor helyet foglaltunk rögtön oda is jött hozzánk egy a húszas évei elején járó, helyes szőke fiú, bár nem az esetem. Mikor Fabien – a kitűzőjéről tudtam meg a nevét - megszólalt, akkor jöttem rá, hogy itt nem csak az ételek franciák, hanem még a pincér is, mivel a fiú a „Jó napot!”-on és a „Mit hozhatok?”-on kívül nem nagyon tudott mást angolul. Én a francia nyelvvizsgámmal mindent értettem, viszont a fiúk már bajban voltak, nekem viszont meg sem fordult a fejemben, hogy segítsek nekik.

- Hazza, te tudsz franciául nem? – bökte oldalba Harryt Louis.

- Hát tanultam valamikor… - vakargatta a fejét – De csak annyi maradt meg, hogy Je t’aime. – na, hát ez jellemző.

- Rendben, akkor ezt kérem. - mutatott rá Louis valamire az étlapon, mivel az is franciául volt. Valami csigát rendelt, amit nem tartottam valószínűnek, hogy meg fog enni. Ez még a többi fiú is eljátszotta, jó poénnak tartották, hogy csak így névtelenül rendelnek. Végül a pincér nagy sóhaj közepette hozzám fordult. Látszott rajta, hogy már eléggé elege van.

- Mit hozhatok? – kérdezte erős francia akcentussal angolul.

- Egy hagymalevest kérek, inni pedig almalevet. – mondtam franciául.

- Ó, annyira köszönöm! – mondta és a pillanat hevében megölelt, mire én teljesen zavarba jöttem – Két hete költöztem ide, a nagybátyámék vezetik az éttermet és amióta idejöttem, azóta nem beszéltem rajtuk kívül senkivel, mert nem tudok angolul. Nagyon nyomasztó. El nem tudod képzelni, hogy mennyire örülök, hogy most beszélhetek veled. – mondta és kicsit megkönnyebbült, hogy a saját nyelvén társaloghat.

- Én is örülök, hogy találkoztunk! – mondtam kedvesen – Ha ennyire örülsz neki, szívesen beszélgetek még veled később, de sajnos holnap elhagyjuk a várost.

- Ó! – szomorodott el egy kicsit – Nem adnád meg egy számot, amin elérhetlek? – könyörgött.

- De, szívesen. – egyeztem bele. Kicsit megsajnáltam szegény fiút.

- Köszönöm. Akkor én most megyek és hozom az ételeket, mielőtt a pasid leharapja a fejem. – mutatott a velem szemben ülő Harryre, aki elég szúrós szemmel nézett minket.

- Ő nem a barátom. – mondtam kissé zavarodottan.

- És ezt ős is így gondolja? – húzta össze a szemöldökét.

- Hát persze! – vágtam rá magabiztosan.

- Te tudod. – vonta meg a vállát és bement a konyhába.

- Ash, te tudsz franciául? – nézett rám apa meglepődve.

- Már vagy két éve megvan a nyelvvizsgám. – néztem rá egy olyan „nem hiszem el, hogy nem tudtad” nézéssel. Azért ez eléggé fájt.

- Elmondod, hogy mit rendeltem? – kérdezte Louis kíváncsian.

- Nem. Meglepetés. – mosolyodtam el gonoszul.

Negyed óra múlva meg is jött Fabien a vacsoráinkkal. Már éppen elkezdtem volna enni, mikor a pincérfiú a vállamra tette a kezét, mire felnéztem rá.

- Virágot a virágnak. – nyújtott felém egy szál vörös rózsát.

- De aranyos vagy! Köszönöm. – köszöntem meg a virágot mosolyogva és kezdtem azt gondolni, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy felvegyem majd a hívását. Nem akartam megbántani őt, de féltem, hogy túl sokat akar majd tőlem.

- Itt van a számom. – adott a kezembe egy papírcetlit – Megadod a tiédet?

Letéptem a szalvétámból egy darabot és kikerestem a táskámból egy tollat, amivel leírtam neki a számomat, kicsit megváltoztatva az utolsó számjegyeket, majd odaadtam neki a szalvétadarabot, mire boldogan visszament a konyhába.

Mielőtt megkóstoltam volna a hagymalevesemet a pillantásom Harryre tévedt, aki megint azzal a csalódott nézéssel bámult engem. Zavartam elfordítottam a fejem és kanalaztam egyet a vacsorámból.

Nem tudom ki ajánlotta Niallnek ezt az éttermet, de teljesen igaza volt az illetőnek, mert fantasztikusan főztek. Végül mindenki jóllakott, még Louis, aki Niallel elcserélte a csigáit valami répás húsos tésztára, mert a Szöszkének teljesen mindegy volt, hogy mi van a tányérján, csak valami ehető legyen.

Szerencsére Fabiennel már nem kellett többet beszélnem, csak akkor találkoztunk, mikor apa rendezte a számlát. Bár mikor kimentünk az étteremből nagyon integetett felém, de úgy tettem, mintha nem venném észre elég feltűnő kézcsapkodását.

A hotelben apa korai takarodóra ítélt minket, mivel másnap korán kellett kelnünk a fiúk interjúja miatt. De még mielőtt bebújtam volna az ágyamba feltettem egy Directioner és az általam szerkesztett Anti-Directioner oldalra Harry mobilszámát és a hotelszobánk telefonszámát, aztán jöhettek a füldugók én pedig elégedetten bújtam a paplan alá.

Egész éjjel úgy aludtam, mint a bunda és az éjszakából nem érzékeltem semmi, csak reggel láttam bizonyítékait, hogy a tervem sikeres volt. Harry mobilja a szoba egyik sarkában hevert ripityára törve a vezetékes telefonjának a zsinórja pedig el volt vágva. Lehet, hogy érdemes lett volna fennmaradni és megnézni Harry szenvedését.

Miután kikeltem az ágyból bementem a fürdőbe az aznapi ruhámmal és rendbe szedtem magam. Mikor kiléptem a fürdőből, Louis jött ki a hálónkból elég fura arccal, gondolom jött felébreszteni minket.

- Fogalmam sincs, mit csináltál vele, de rohadt mérges valamiért. – mondta kissé színtelen arccal és kiment a szobából.

Meghallottam az ágy nyikorgását ebből arra következtetve, hogy Harry kezd kikászálódni az ágyból, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ideje nekem is elhagynom a szobát.

Az étkezőben már mindenki ott volt – Harryn kívül, természetesen – és nagyban reggelizett, úgyhogy én is hozzáláttam az evéshez.

Húsz perc múlva feltűnt az étterem ajtajában Harry és felénk közeledett. Szemei karikásak voltak az álmatlan éjszakától és elég dühösen megállt mellettem.

- Beszélhetnénk? – kérdezte fagyosan.

- Aha. – bólintottam bizonytalanul, mire megragadta a karomat és bevonszolt egy ajtón. A zuhanyzókból és a törölközőkből ítélve egy öltöző lehetett.

- Egyetlen egy kérdésem van. Te raktad fel a netre a telefonszámomat? – tért rögtön a lényegre.

- Igen. – álltam dühös tekintetét.

- Mi a francot képzelsz magadról?! – emelte fel a hangját – Tudod mennyi gondom lesz most ezzel?! Különben sem volt hozzá jogod! Vagy ha már fel is tetted mért kellett pont az Anti-Directioner oldalra?! – ordítozott.

- Mert én vagyok az üzemeltetője. – válaszoltam egyszerűen.

- Az nem mondod komolyan! – csapott az öklével a falba, mire összerezzentem – Van fogalmad róla mennyi szar napot okoztál nekünk vele?! Az első cikked után Zayn majdnem kilépett a bandából! - kiabálta - Lehet, hogy hihetetlen, de nekünk is vannak érzéseink. – vette lejjebb a hangerőt – Van fogalmad milyen borzalmas érzés, ha végre úgy tűnik, hogy sikerül életed álmát valóra váltanod és az egész illúziót lerombolja egy cikk, amiben azt írják, hogy, amit csinálunk egyenlő a nullával? De minek is magyarázom ezt egy olyan embernek, aki a pasija ellenére más fiúkkal flörtöl! – rázta meg dühösen a fejét.

- Te meg mi a fenéről beszélsz? – kezdtem ideges lenni.

- Fabienről meg Adamről. – magyaráztam. Leesett minden. Szóval végig azt hitte, hogy Adam a pasim. Kínomban azt sem tudtam, hogy nevessek vagy inkább sírjak. Hirtelen elöntött a méreg és olyat mondtam, amit nem kellett volna.

- Semmi közöd hozzá! Te vagy az utolsó személy, aki ezt a szememre vetheti! Nem én vagyok az, aki kihasználja a nőket! – kiabáltam.

- Nem is ismersz! Azt mondtad, hogy régen barátok voltunk, de ha tényleg ismernél, nem hinnél minden egyes pletykának, amit azokban a szennylapokban írnak! – mondta dühösen – Különben is, minek vagy egyáltalán itt? Mért utálsz minket ennyire? Senki sem kérte, hogy gyere! Tönkreteszed az életünket! Menj vissza anyucidhoz! – az utolsó mondatnál, mintha tőr döftek volna a szívembe anyu említésére.

- Rendben. – mondtam halkan és futva kimentem az öltözőből.

A lépcsőkön felszaladtam a szobánkba, meg sem várva a liftet. A szívem tele volt keserűséggel és gyűlöltem mindenkit, legfőképpen magamat. Berohantam a fürdőszobába és kiszórtam a földre a neszeszerem tartalmát. Felkaptam a földről, amit kerestem. Egy gyógyszeres dobozt tele fájdalomcsillapítóval. Kiszórtam egy maréknyit a kezembe és egy pohár víz kíséretében lenyeltem őket. Lecsúsztam a fal mentén a csempézett padlóra miközben levertem a gyógyszeres dobozt, aminek így mellém borult a tartalma. Átkaroltam a lábamat és keserves zokogásban törtem ki. Nem is fogtam fel igazán, hogy mit tettem, de abban a pillanatban azt hittem, hogy ez a leghelyesebb döntés, úgy gondoltam, így lesz mindenkinek a legjobb.

Tíz perc múlva megéreztem a gyógyszerek hatását, szédülni kezdtem és vártam, hogy vége legyen mindennek. Valaki benyitott az ajtón, de nem foglalkoztam vele, vártam a sötétséget.

- Figyelj, Ash, én sajná… - hallottam meg Harry hangját, mire erőtlenül felnéztem rá.

Hosszú léptekkel közeledett felém és lehajolt a mellettem lévő gyógyszeres dobozért. Mikor megpillantotta elég hiányos tartalmát, kifutott a vér az arcából.

- A fenébe! Ezt nem hiszem el! – kiabálta kétségbeesetten. Könnyedén felemelt a csempéről és szaladni kezdett velem ki a szobából. – Mi a francért csináltad ezt?

- Csak azt tettem, amire kértél… - suttogtam halkan, majd elsötétült mindent.

Szólj hozzá!

2013\02\18

9. fejezet: Olyan szép szemeid vannak...

Nagyon szépen köszönöm nektek ezt a 7 kommentet és nagyon sajnálom, hogy két napot csúsztam a 9. résszel, de nincs mentségem eléggé ellustálkodtam a hétvégét. :) De most itt van a 9. fejezet! Jó olvasást!

Reggel 5-kor a telefonom hangos ébresztőjére keltem. Tudtam, hogy Harrynek az egyik gyenge pontja az alvás, szóval direkt valami jó hangos zenét választottam. Nálam megtette a kívánt hatást, mert rögtön kipattantak a szemeim, viszont Harry, csak át fordult a másik oldalára és tovább szuszogott. Nagyon úgy tűnt, hogy a felkelés szempontjából nem sokat változott a tábor óta.

Miután kinyomtam a telefonomat, kimentem a fürdőbe kicsit rendbe szedni magam, miközben azon gondolkodtam, hogy mivel lehetne nagy zajt csapni. Elhatároztam, hogy hajat mosok, reménykedtem, hogy a hajszárításra – nyitott ajtó mellett – felébred. Hangosan csapkodtam a szekrényeket és elkezdtem összepakolni, mivel aznap indultunk haza.

Mikor visszamentem a szobába, örömmel nyugtáztam, hogy sikerült a tervem, mert Harry álmosan pislogott ki a párnák közül.

- Mi a fenét csinálsz hajnali fél hatkor? – kérdezte rekedten és próbált felháborodottságot vinni a hangjába, kevés sikerrel.

- Neked is jó reggelt! – húztam ki a függönyt, mire fájdalmasan felnyögött, mert a fény bántotta a szemét.

- Kérdeztem valamit. – mondta morcosan.

- Hallottam. – vettem ki bőröndömet az egyik szekrényből és rádobtam az ágyra.

- Szóval, mit csinálsz hajnalok hajnalán? – kérdezte csukott szemmel.

- Hát összepakolok. – mondtam természetesnek véve korai pakolászásomat.

- De mért ilyenkor? – értetlenkedett.

- Tudod, van, aki időben felkel, és nem fekszik naphosszat az ágyban. – mondtam gúnyosan.

- Időben?! Fél hat van! – akadt ki.

- És? – néztem rá értetlenül.

- Velem is azt csinálod, mint a többiekkel. Ki akarsz készíteni engem is, igaz? – vádolt meg.

- Abból, hogy korábban kelek, mint te, még nem kell rögtön rosszra gondolni. – hajoltam le, hogy felvegyem a földről pár ruhámat. Mikor visszanéztem rá, ő az ágyon fekve könyökölt és a seggemet stírölte – Mit csinálsz? – ráncoltam össze a homlokomat.

- Ha már ilyen korán felkeltettél, akkor próbálom kihozni a helyzetből a legjobbat. – mondta kacér mosollyal – Nagyon csinos feneked van. – állapította meg, mire kissé elpirultam.

- Fordulj el! – parancsoltam rá, mikor megtaláltam a hangomat.

- Inkább elmegyek a fürdőbe. – ült fel az ágyban, mire lecsúszott fedetlen felsőtestéről a takaró.

- Ugye van rajtad alsónadrág? – izmos felsőtestéről alig bírtam levenni a szemem.

- Majd kiderül. – csillant fel a szeme és elkezdett felállni, mire gyorsan a szemem elé raktam a kezem.

- Kimentél már? – kérdeztem kezemmel még midig az arcom előtt pár perc múlva és mivel nem jött válasz, leengedtem a kezem.

Meglepetésemre Harry állt előttem és igen, volt rajta alsónadrág. Mosolyogva nézett rám, mire szívem hevesen kezdett verni. Mi a fene történik velem? Nekem gyűlölnöm kéne őt, erre pedig majdnem elolvadok a mosolyától. Sóhajtva megráztam a fejem és kikerültem, majd folytattam a pakolást.

Épp, hogy készen lettem a csomagolással, mikor megszólalt a telefonom. Mikor megláttam az Adam szót a mobilom kijelzőjén, - nem mintha a kétéves öcsémnek telefonja lenne, csak otthon hagytam neki egyet - önkéntelenül elmosolyodtam. Nagyon hiányzott már Adam és most végre beszélhettem vele. Ő volt az értelme mindennek és nagyon hiányzott már nekem.

- Nagyon szeretlek, kicsim! Ígérem, nemsokára találkozunk! Szeretlek! – köszöntem el tőle. Ez a beszélgetés az öcsémmel teljesen feldobta a napomat.

Mikor felnéztem, Harry állt az ajtóban már teljesen felöltözve. Volt valami a nézésében, amit nem tudtam hova rakni. Komoly volt, de nem mérges, inkább olyan csalódott.

- Kivel beszélgettél? – kérdezte.

- Nem mintha rád tartozna, de Adammel. – mondtam flegmán.

- Ó. – komorult el a tekintete, amivel engem teljesen összezavart.

- Kész vagy?

- Igen, - bólintott – mehetünk! – fogta meg a bőröndjét és az én sporttáskámat, úgyhogy nekem már csak a bőröndöm maradt.

Kivittük a cuccainkat a kocsihoz, az előcsarnokban odaszóltunk a többieknek, hogy mindjárt visszamegyünk, úgyhogy az autótól szótlanul visszaindultunk. Ezután minden nagyon gyorsan történt, szinte fel sem fogtam az eseményeket. Egy kisfiú hirtelen kiszaladt az útra, mire az abban a sávban haladó autó vezetője elkapta a kormányt, így a kocsi pont felém tartott. Teljesen lesokkolódtam és csak álltam ott, mint egy sóbálvány. Harry karomnál fogva elrántott a kocsi elől és testével neki lapított a falnak, aminek hatására bevertem a fejem az épület falába.

- Jól vagy? – kérdezte zihálva, nyomdafestéket nem tűrő szitkozódások között.

- Nem tudom. – ráztam meg a fejem. Mellkasom gyorsan süllyedt és emelkedett és szédülni kezdtem. – Köszönöm. – néztem mélyen a szemébe, majd szorosan magamhoz öleltem, visszanyelve a könnyeimet.

- Szívesen. – suttogta a fülembe és egyik karjával átkarolt, másikkal pedig a falnak támaszkodott – Nagyon elsápadtál, gyere, menjünk be, mielőtt elájulsz itt nekem! – elindultam a hotel bejárata felé, de pár lépés után majdnem hanyatt estem a saját lábamban. Még mielőtt a földre érkeztem volna Harry elkapott erős karjaival, úgyhogy szerencsésen megúsztam a dolgot. Mikor felnéztem, Harry gyönyörű szemeivel találtam szembe magam.

- Jól vagy? – kérdezte újra.

- Olyan szép szemeid vannak... – suttogtam.

- Ajaj, Ashlyn! Szerintem eléggé beüthetted a fejed! – mondta nevetve és a karjaiba kapott, majd elindult velem a hotel felé.

Ó a fenébe! Olyan szép szemeid vannak?! Ez most komoly?! Én egy idióta vagyok! Hogy lehettem ilyen hülye?! Remélem, tényleg a bevert fejemnek tulajdonította a dolgot. Mondjuk, tényleg gyönyörű szemei vannak… De akkor is, hogy mondhattam ekkora baromságot?! És mi van, ha elmondja a többieknek? Lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább elájulok.

- Mi a fene történt? – kérdezte aggódva Louis, mikor Harry leültetett egy kanapéra.

- Majdnem elcsapta egy kocsi és ez kicsit lesokkolta. – magyarázta Harry – Hozzon valaki egy pohár vizet, mielőtt elájul!

- Jól vagyok! – tiltakoztam, nem valami megnyerően.

- Nekem nem úgy tűnt fél perccel ezelőtt. – mondta Harry egy elfojtott mosollyal az arcán, mire elpirultam, mert tudtam, hogy a véletlen kijelentésemre célozgat - Nem fáj a fejed? - kérdezte aggódva.

- Aú! - nyögtem fel, mikor megtapogattam a fejemen egy igen fájdalmas területet, amit nemrég beütöttem.

- Tessék! – nyomott Liam a kezembe egy nagy pohár hideg vizet.

- Köszi, de tényleg jól vagyok… - kezdtem, mikor meghallottam apa mérges hangját a hátam mögül.

- Ashlyn, Harry! Mi ez itt? – dobott elénk egy újságot dühösen.

Új barátnő a láthatáron?

Harry Styles (18) a One Direction szépfiúja, akinek a hosszúnak nem mondható párkapcsolataitól zeng a sajtó, úgy tűnik, újabb lányra vetett szemet. Ashlyn Higginst (18) a One Direction fiúbanda menedzserének és főbiztonsági őrének a lánya, aki éppen a fiúkkal tart egy angliai turnéra. Harry és Ashlyn úgy tűnik eléggé összemelegedtek az elmúlt napokban és szombaton együtt mentek egy szórakozóhelyre Brightonban. Másnap egyik riporterünk ezzel kapcsolatos kérdésére Mis Higgins, csak humorosan annyit válaszolt, hogy ő 30 alatt van, célozva ezzel Harry korábbi, a fiúnál jóval idősebb barátnőire. Tényleg csak barátok lennének, vagy Ashlyn a téma terelése képpen válaszolt így, mert ugyebár nem adott egyenes választ a kérdésre? Egyelőre még nem tudjuk, de reméljük, hogy nemsokára fény derül a két fiatal kapcsolatára.

- Mi nem vagyunk együtt! – vágtam rá gyorsan, mikor elolvastam azt a nevetséges cikket.

- Egy percig sem gondoltam, hogy egy pár lennétek, viszont aznap megmondtam, hogy nem mehettek este bulizni, nem? – vádolt meg minket.

- És, te nem paran… - kezdtem volna vele veszekedni, de Harry gyorsan befogta a számat és elkezdett helyettem beszélni.

- Nagyon sajnáljuk Paul, csak egy kicsit ki akartunk mozdulni. Megígérjük, hogy soha többet nem csinálunk ilyet! – ígérte meg a nevemben is. Talán jobb is volt így, mintha elkezdtem volna vele veszekedni.

- Rendben. – enyhült meg – Semmi baj, csak ne forduljon elő többet! Amúgy Ash mi történt veled, kicsit sápadt vagy. – jegyezte meg.

- Áh, semmi különös! – legyintettem – Majdnem kilapított egy kocsi, de amúgy semmi érdekes. – mondtam és sértődötten elindultam az autó felé.

Pár perc múlva mindenki beült a kocsiba és el is indultunk Bristolba. Nemsokára a koránkelés miatt álomba szenderültem.

Mikor felébredtem, csak remélni mertem, hogy alvás közben kerültem abba a pózba, amiben voltam. Harry fejét a vállamra hajtva aludt én pedig neki döntöttem a fejem. Szerencsére a többiek is szundítottak, úgyhogy feltűnés nélkül sikerült levenni Harry fejét a vállamról.

Tíz perc múlva a kocsi lassított, majd leállt a motor és a fiúk is ébredezni kezdtek.

- Megérkeztünk! – nyitotta ki apu a kocsiajtót.

Már éppen ideje volt. – nyújtózkodtam, mert a hosszú úttól teljesen elgémberedtek a tagjaim.

- A szobafelosztás mehet, úgy ahogy az előző hotelben volt? – nézett apa Harryre.

- Nekem jó. – vonta meg a vállát.

- Rendben. – bólintott mosolyogva.

- Paul, nem mehetnénk el ma egy étterembe? Azt mondták nekem, hogy itt van egy nagyon jó francia kajálda. Légyszi! – kérlelte apát Niall kiskutya szemekkel.

- Jó, jó! Kaptok egy óra pihenőt, addig pakoljatok ki, aztán itt találkozunk az előtérben.

A szobánk talán még az előzőnél is szebb volt, kár, hogy itt csak egy éjszakát maradunk és holnap éjjel már indulunk a következő turnéhelyszínre. Úgy döntöttem, hogy ennyi időre nem érdemes kipakolni, szóval elkezdtem készülődni a vacsorára. Hajammal nem vesződtem sokat, csak kibontottam és a szabadon vállamra engedtem. Felhúztam egy nagyon csinos halvány rózsaszín ruhát és felkentem egy leheletnyi sminket, majd késznek nyilvánítottam magam.

A szobába lépve Harry hosszan végigmért, majd széles mosoly ült ki az arcára.

- Mehetünk? – kérdezte még mindig mosolyogva.

- Induljunk!

Szólj hozzá!

2013\02\13

8. fejezet: Szia! Ismered Harryt?

Az általam kiválasztott bárban, - mikor odaértünk, - már nagyon jó hangulat volt és hangosan dübörgött a zene. Első utam a bárpulthoz vezetett, hogy egy kis alkohollal elindítsam a bulit, majd bevettettem magam a táncolók közé. Ütemre mozgattam a csípőmet és teljesen átadtam magam a zenének. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy Harry egy bárszéken ülve néz hamiskás mosollyal az arcán. Nemsokára felállt és eltűnt a szemem elől. Nem akartam azzal foglalakozni, hogy hova ment, nem igazán érdekelt, amíg meg nem éreztem két kezet a derekamon. Felnéztem és nem nagy meglepetésre megláttam Harryt. Gyorsan elhúzódtam tőle, de ő megfogta a kezem és magához húzott.

- Ne csináld már, csak táncolunk! – suttogta a fülembe. Meleg lehelete lágyan simogatta az arcomat, mire kicsit megborzongtam.

Kezeimet átkulcsoltam a nyaka körül, ő pedig átkarolta a derekamat és magához húzott. Érintése helyén bizsergett a bőröm és le sem tudtam venni a szemem róla. Ő is folyamatosan engem nézett, meg mindig azzal a hamiskás mosollyal az arcán.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy szája vészesen közelít az enyémhez. Mindennél jobban vágytam a csókjára, de aztán eszembe jutott, hogy azon vagyok, hogy kikészítsem őt, úgyhogy az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, így csak egy puszit tudott adni az arcomra.

- Nem adod meg könnyen magad, igaz? – nevetett fel.

- Soha nem leszek a tiéd. – jelentettem ki.

- Várjuk ki a végét. – suttogta a fülembe, mire újra megborzongtam.

- Ha ennyire nem megy, segítek szerezni egy lányt ma estére, legalább rólam leszállsz addig. - mondtam, bár nem így éreztem.

Megragadtam a kezét és beleegyezését meg sem várva elkezdtem húzni a bárpult felél egy általam kiszemelt bögyös fekete hajú lány felé, aki „prédára” várva ült egy bárszéken, színes koktélt szürcsölgetve szilikonnal feltöltött ajkaival.

Mindig is nagy rajongója voltam az Így jártam anyátokkal-nak, bár még sosem próbáltam ki Barney trükkjét, de végre adott volt az alkalom, szóval úgy gondoltam, mért is ne.

- Szia! Ismered Harryt? – kérdeztem a csajtól és gyorsan magam elé toltam Harryt, majd elhúztam a csíkoz – A hotelszoba az enyém. – suttogtam még halkan a fülébe, majd eltűntem.

Ezek után már nem sokáig maradtam a bárban, nem bírtam nézni a vidáman csevegő és csókolózgató párocskát, még ha csak egy éjszakára szólt is a kapcsolatuk. Talán hiba volt „bemutatnom” őket egy másnak, de késő bánat.

Hajnali egy óra felé értem vissza a hotelbe. Csendben osontam a folyosón, nehogy apa vagy valamelyik embere észrevegyen, de szerencsére nem ütköztem semmilyen „akadályba”.

A szobába érve gyorsan lemostam a sminkemet, majd lezuhanyoztam és felvettem a pizsamámat, ami egy rövidnadrágból és egy hosszú pólóból állt. Mire az ágyba kerültem már olyan fáradt voltam, hogy pár perc múlva mély álomba szenderültem.

Másnap reggel, mikor felébredtem a nap meleg sugarai simogatták az arcomat. Nyújtózkodtam egyet, majd kinyitottam a szemem, de a fény miatt rögtön vissza is csuktam. Pár pislogás után teljesen kitisztult a látóköröm és már nyitva tudtam tartani a szemem. Hirtelen annyira megijedtem, hogy leestem az ágyról és felsikkantottam. Harry feküdt velem szemben, de olyan közel, hogy arcunkat csak pár centiméter választotta el egymástól.

- Te teljesen megzakkantál? – förmedtem rá – Tudod mennyire megijedtem?! Különben is utálom, ha alvás közben néznek. – álltam el a földről.

- Pedig olyan aranyos vagy amikor alszol, egy rossz szót nem szólsz. – gúnyolódott, mire fejbe vágtam egy párnával – Na látod! Még csak most keltél fel és máris verekszel!

Újra meg akartam csapni a kispárnával, de most nem sikerült, mert megfogta a másik végét és megrántotta, mire elvesztettem az egyensúlyomat és mellé estem az ágyra. Huncut mosolya elárulta, hogy pontosan ez a volt a célja. Magához húzott és átkarolta a derekamat, úgy, hogy akármennyire is próbálkoztam nem tudtam kiszabadulni. Zavaromban pír öntötte el az arcomat és szívem hevesen elkezdett dobogni.

- Elengednél? – kérdeztem, mikor végre megtaláltam a hangom.

- Nem. – válaszolta egyszerűen.

- El fogunk késni. – néztem az óraára, ami már 10-et mutatott – Apa mérges lesz.

- Nem baj. – mondta vigyorogva. Erről eszembe jutott egy tábori emlék.

„- Hol van Harry? – kérdezte Sarah kíváncsian, miközben a buszra vártunk.

- Nem tudom. – vontam meg a vállam – Mért nincs még itt?

- Én még nem láttam ma a reggelinél sem, de ha nem ér ide fél percen belül, - mutatott a sarkon beforduló buszra – akkor le fogja késni a múzeumlátogatást.

- Mindjárt jövök! – mondtam gyorsan és elindultam vissza a 12-es a szobába.

Harry még az ágyában húzta a lóbőrt. Először nagyon fura volt, hogy egy fiúval kell megosztanom a szobát, de nagyon megkedveltem őt az utóbbi három napban.

- Harry! Harry, ébredj! – suttogtam, mire kinyitotta a szemét – El fogunk késni!

- Mennyi az idő? – kérdezte rekedten.

- 9 óra és itt van a busz!

- Nem baj! – mondta és visszacsukta a szemét.

- Büntetést fogsz kapni, ha nem mész el! – hirtelen megfogta a karom és maga mellé rántott. Farkasszemet néztem gyönyörű zöld szemeivel.

- Kapjunk büntetést együtt. – ajánlotta fel.

- Azt akarod, hogy itt maradjak? – kérdeztem.

- Csak ha te is szeretnéd. – mosolyodott el úgy, hogy nem bírtam nemet mondani.

- Rendben. – bólintottam.

Betakart a takarójával és magához húzott. Soha nem találkoztam még ilyen közvetlen és tökéletes fiúval. Minden percét élveztem, mikor a közelemben volt. Nem is lett volna olyan jó a múzeumlátogatás, ha ő nincs ott. Ráfeküdtem a mellkasára és hallgattam édes szuszogását.”

- Mit akarsz? Nem játszottad ki magad az éjszaka? – céloztam fekete csajra a bárból.

- Nem, nem volt probléma, elég jól elvoltunk. – felvontam a szemöldökömet. Ennyire azért nem voltam kíváncsi az estéjére azzal a csajjal és be kell vallanom féltékeny lettem. – Egészen reggelig. Ha hallottad volna, hogy milyen dumát nyomott le, hogy megadjam a számomat.

- És persze te nem adtad meg. – tettem hozzá.

- Hát nem. – mondta természetesnek véve a dolgot.

- És ha ő többet akart volna egy éjszakánál?

- De nem akart. – vágta rá.

- Persze és csak viccből kérte el a számodat, mi? Csak kihasználtad. – állapítottam meg, mire felhúzta a szemöldökét.

- Nem! – tiltakozott – Mindkettőnknek jó volt. Különben is azt mondtad, hogy ismersz, nem? Ha ismernél, nem hinnél minden pletykának és nem gondolnál rólam ilyeneket. – mondta és lazított a szorításából, úgyhogy sikerült kiszabadulnom.

- A régi Harryt ismertem, de ezt az újat már nem. – mondtam és bementem a fürdőbe.

Mikor elindultunk a koncert helyszínére, nagy tömeg várt minket a hotel előtt. Tele volt minden fotósokkal és riporterekkel. Mindig is utáltam a rivaldafény, úgyhogy hányingerem volt ettől az egésztől, bár nem én voltam a fő célpont. Apu a lelkemre kötötte még mielőtt kiléptünk a hotel ajtaján, hogy ne válaszoljak senkinek, de az egyik újságíró kérdésre muszáj volt válaszolnom.

- Ashlyn! Együtt vagy Harryvel? – kérdezte, gondolom, mert megláttak tegnap este Harryvel együtt menni a bárba.

- Áh! – legyintettem – 30 alatt vagyok!

Harry ezt hallotta és egész nap szúrós szemmel nézett rám, de nem érdekelt, sőt, büszke voltam magamra.

Persze a koncert hatalmas sikert aratott, néha azon kaptam magam, hogy az egyik dalukat dúdolom, de gyorsan leállítottam magam.

Az autogramosztás után rögtön visszamentünk a szállodába. A fiúk nagyon fáradtak voltak, úgyhogy a bulizásról szó sem lehetett. A Harryvel közös szobánkba felérve egy gyors zuhany után rögtön bezuhantam az ágyba. Meg éreztem, ahogy Harry mellém fekszik, majd el is aludtam és gyönyörűt álmodtam.

„- Na, kezdjük! – huppantam le a zongora mellé a székre. Készen álltam, hogy elkezdjük írni a dalt, amit feladatként kaptunk.

- Min tudsz játszani? – érdeklődött Harry mosolyogva.

- Zongorán és gitáron, de zongorán szeretnék, te pedig énekelhetnél. – tanácsoltam.

- Rendben. – bólintott gyönyörű szemeivel a szemeimbe nézve – Van egy ötletem. Szóljon ez a dal erről a nyárról, legyen egy emlék.

- Oké és mi legyen a címe? – kérdeztem mosolyogva, mert tetszett az ötlet.

- Summer ’09.”

Szólj hozzá!

2013\02\09

7. fejezet: Nem az a lány vagyok, aki a két szép szemedért a karjaidba omlik

Megszavaztátok, hogy szombaton legyen mindig új rész, úgyhogy itt van a 7. fejezet! :)

- Én így nem fogok kimenni a kamera elé! – ült Zayn durcásan az egyik kanapéra.

- Zayn, nincsen semmi baj a hajaddal csak gyere már! – szólt rá mérgesen Liam. Amúyg tényleg nem volt olyan rossz így a haja.

- Nem! Miatta! – mutatott mérgesen rám.

- Tessék, vedd fel ezt! – nyújtott apa Zayn felé egy sapkát.

- Imádlak! – teljesen felélénkül, nyomott egy puszit apu arcára és el is indultak a stúdióba, még éppen időben.

Én ekkor úgy döntöttem, hogy ideje eltűnni apa szeme elől, mert abban reménykedni sem mertem, hogy ezt szó nélkül fogja hagyni.

- Hova mész, Ashlyn? – kérdezte, mikor már az ajtóban voltam.

- Ööö… csak kiugrom egy két betűs kitérőre. – nyögtem be, ami először eszembe jutott.

- Az ráér. – intett le – Főleg, hogy 10 perce voltál a mosdóban. Nekünk viszont beszélnünk kéne.

- Rendben. – bólintottam – Beszéljünk! – huppantam le az egyik kanapéra.

- Mi a francot képzeltél az előbb? – emelte fel a hangját – Tudod mekkora baj lett volna, ha Zayn nem megy ki?!

- Nem, de biztos mindjárt elmondod. – vetettem neki oda flegmán, de elengedte a füle mellett a szemtelenségemet.

- Ezek simán bepereltek volna minket, mi pedig évekig perkálhattunk volna nekik, mert ezt nem hagyták volna annyiban az biztos! – kiabált - Tudom, hogy mire megy ki ez az egész! Haza akarsz menni, mi? Hát Kisasszony most mondom neked az elején, hogy nem fogsz, ki fogod bírni ezt a két hetet! Ja, és saját szobát sem fogsz kapni! Ma Harryvel alszol és kész! Nem érdekel, ha az összes fiút kikészíted, aludhatsz az egyik biztonsági őrrel, azt szeretnéd?

- Lehet, hogy még az is jobb lenne. – morogtam – Mi értelme ennek az egésznek? Mi értelme, hogy elhoztál erre a turnéra?

- Neked volt az a bajod, hogy nem viszlek el titeket sehova, nem?

- De, de nem így értettem! – fakadtam ki – Mért nem tudtál egy hetet a családodra szakítani?! – könnyek kezdték el szúrni a szemem, de próbáltam nem utat engedni nekik.

- Mert dolgoznom kell, és nem érek rá veletek foglalkozni! De nehogy azt mondd nem kaptatok meg mindent! Nem sok 18 éves teheti meg, hogy saját kocsival járkál!

- Nekem nem pénzre van szükségem és kocsiról és simán lemondtam volna, ha az év 365 napjából csak egyet is velünk töltesz, úgy, mintha az apánk lennél, anélkül, hogy 5 percenként valakivel telefonálgatnál! – kiabáltam – Nekem csak az apámra van szükségem. – suttogtam, miközben könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek a szememből.

Nem szólt semmit, úgyhogy elindultam megkeresni a mosdót, de az ajtóban egy izmos mellkasnak ütköztem. Gyorsan kikerültem Harryt és berohantam a wc-be, arcomat a kezeimbe rejtettem, majd zokogni kezdtem. Pár perc múlva éreztem, hogy két erős kar körém fonódik. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy mennyire is utálnom kéne Harryt, visszaöleltem. Nyugtatóan simogatta a hátamat.

- Mi a baj? Összevesztél Paullal? – kérdezte egy kis idő múlva. Nem tudom, hogy miért, de hirtelen elöntött a méreg.

- Minden a ti hibátok! – bontakoztam ki az öleléséből.

- Mi? Mi van? – kérdezte értetlenül.

- Gyűlöllek titeket! Tökre tettétek az egész életemet! Miattatok veszítettem el az apámat, úgyhogy hagyd abba ezt a jópofizást és hagyj engem békén!

Ki rohantam a mosdó és az épületből, majd fogtam egy taxit, ami elvitt a szállodához. Már nem sírtam csak nagyon mérges voltam. Először átfutott az agyamon, hogy hazamegyek, de aztán gyorsan leadtam erről az ötletről, mert eszembe jutott a kocsim, amiről valószínűleg már le is mondhatok, de remény hal meg utoljára, legalább is ezt mondják. A hotelben elmentem az edzőterembe és addig futottam, amíg minden düh kiszállt belőlem és máris jobb színben láttam a helyzetemet, bár eléggé elfáradtam és az oldalam is szúrt. Egy gyors zuhany után lementem az étkezőbe, mert egész nap nem ettem még – a reggelin kívül – semmit.

A hotel étterme a földszinten volt és már a liftből kilépve hallani lehetett a fiúk hangos nevetését. Próbáltam csendben elosonni mellettük, hogy ne vegyenek észre, de sajnos nem sikerült.

- Ashlyn, gyere! Ülj ide hozzánk! – integetett felém apu.

Gyorsan elmentem és hoztam magamnak a svédasztalról egy csomó kaját, majd leültem hozzájuk. Mellettem ült apa és Niall, velem szemben pedig Harry. Zayn szúrós szemekkel nézett rám, ha szemmel ölni lehetne, akkor én már régen nem lennék az élők sorában, elég idegesítő volt. Liam is egy csomószor felém pillantott, mint, aki attól fél, hogy bármelyik pillanatban előveszem a nem létező kanálgyűjteményemet, Louis pedig takargatta előlem a répáit. De a legidegesítőbb mégis az volt, hogy Harry folyamatosan az arcomat fürkészte és mikor ő már befejezte a vacsorát, hátra dőlt a székében és rám szegezte a tekintetét, én meg persze olyan kényelmetlenül éreztem magam, mint még soha. Gyorsan elővettem a telefonomat és írtam neki egy sms-t, csak remélni tudtam, hogy nem változtatta meg a telefonszámát, bár erre elég kevés esélyt láttam rá, nem is értem, hogy mért nem töröltem ki eddig.

Nem szeretem, ha evés közben bámulnak, úgyhogy légyszi hagyd abba! xxx

Pár pillanat múlva a zsebéhez kapott és elolvasta az üzenetemet és egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Nemsokára éreztem, hogy rezeg a zsebem, mint ahogy gondoltam Harry írt.

Mit csináljak, ha az ilyen szép lányok arcai vonzzák a szemem? :)))

Unottan ránéztem és megforgattam a szemem, pedig teljesen mást éreztem. Szívem tízszer gyorsabban kezdett el verni és a pillangók feléledtek a gyomromban, de akárhogy is próbáltam elfojtani ezt az érzést, nem ment.

- Mit csinálunk ma este? – kérdezte hirtelen Louis.

- Van itt a közelben egy jó szórakozóhely, elmehetnénk oda. – vetette fel az ötletet Harry.

- Nem. – szólt bele apa – Ma este nem. Holnap koncert van, úgyhogy pihentnek kell lennetek.

- De csak egy kicsit! – kérlelte Zayn.

- Nem, ma nem, majd talán holnap. – mondta apa ellentmondást nem tűrő hangnemben.

- Rendben. Azt hiszem, ezt megbeszéltük. – mondtam – Én felmegyek átpakolni. Melyik szobába is?

- Harryhez a 12-esbe. – tájékoztatott apa. Milyen ironikus az élet! A táborban is pont a 12-es szobában voltunk.

- Majd én megmutatom. – állt fel rögtön Harry, hogy majd elkísér.

- Eltalálok egyedül is. – morogtam.

- Menjetek csak! – mondta apa, elengedve a füle mellett a gyenge tiltakozásomat.

Elindultam a lift felé meg sem várva a „kísérőmet”, de gyorsan beért. Szótlanul beléptünk a liftbe, én csak szótlanul meredtem magam elé.

- Honnan van meg a számom? – kérdezte Harry hirtelen.

- Mondtam már, hogy ismertük egymást.

- De honnan. Nem segítenél egy kicsit?

- Nem. – válaszoltam egyszerűen.

- Biztos, hogy nem keversz össze valakivel? Az ilyen szép lányokra mindig szoktam emlékezni. – kezdett el velem flörtölni.

- Hagyd abba Harry! – figyelmezettem – Nem az a lány vagyok, aki a két szép szemedért a karjaidba omlik.

- Szóval, szép a szemem. – mosolyodott el kacéran.

- Mindig is arról voltál híres, hogy a legjobb következtetést vonod le a dolgokból. – forgattam meg és kiléptem a liftből.

Bementem a régi szobámba és 5 perc alatt bedobáltam a cuccaimat a bőröndömbe, majd átmentem a Harryvel közös szobánkba. Megpróbált velem udvariaskodni, de nem engedtem, hogy vigye a bőröndömet és csúnyán néztem rá, mikor kinyitotta előttem az ajtót.

Első utam a fürdőbe vezetett, ahol felvettem egy szexisebb ruhát és felkentem egy kis sminket, majd elindultam az ajtó felé.

- Hova mész? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Még nem tudom, valami buliba. – vontam meg a vállam.

- De Paul azt mondta, hogy nem lehet.

- Pont azért. – nyitottam ki az ajtót.

- Várj! – szólt utánam.

- Mi van?

- Nem hagyhatom, hogy egyedül sétálj a sötét utcán. Én is jövök!

- Nagylány vagyok már és ha testőr kell felkérem apa egyik emberét.
- És ha beárullak? - fenyegetett meg.
- Öt perced van elkészülődni.

Szólj hozzá!

2013\02\06

6. fejezet: Nagyon tetszik a hajad! De szerintem így sokkal jobb lenne!

Sziasztok!
Egyik nap írták nekem, hogy elég borzasztó a fejlécem, ami teljesen igaz, úgyhogy nem tudnátok nekem valakit ajánlani, aki ért az ilyenhez?

Reggel olyan kipihenten keltem, mint ahogy már több napja nem sikerült. Úgy ki voltam terülve az ágyon, hogy más el sem fért volna rajta, talán jobb is volt Louisnak, hogy nem aludt velem.

Gyorsan elkészülődtem, majd rájöttem, hogy farkaséhes vagyok, viszont nem volt kedvem lemenni az étkezőbe, úgyhogy rendeltem magamnak pár szendvicset, a számlát természetesen apa szobájához írattam.

10 óra előtt pár perccel valaki kopogtatott az ajtón.

- Jó reggelt! – köszönt apa vidáman.

- Szia! – engedtem be.

- Már reggeliztél? – kérdezte az üres tányér felé mutatva.

- Aha. – bólintottam – Mi a mai program? – kérdeztem és próbáltam lelkesnek látszani.

- Ma lesz egy próba aztán egy interjú, holnap este egy koncert és holnapután megyünk tovább. – tájékoztatott.

- Rendben. – varázsoltam egy mosolyt az arcomra.

- Indulhatunk? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót - Amúgy hol van Louis? – kérdezte mellékesen.

- Nem tudom. – vontam meg a vállam.

- Nem aludt itt? – kérdezte szemöldökét ráncolva.

- Tudtommal nem. – vontam meg a vállam.

- Mit csináltál vele? – Persze, rögtön arra kell gondolni, hogy én csináltam valami rosszat, jellemző…

- Én semmit! – védekeztem – Csak azt tettem, amit megbeszéltünk: magamat adtam! – mondtam és kiléptem a folyosóra.

Lent az előtérben már ott voltak a fiúk Harry kivételével. Mikor odamentem hozzájuk, Louis ijedten Liam háta mögé ugrott, én ezen csak magamban mosolyogtam.

- Kiwoodoo-ztad magad tegnap? – kérdezte Liam nevetve, köszönés nélkül.

- Még közel sem. – ráztam meg a fejem – Ma este még be kell fejeznem a dolgot. – mondtam, mire Louis hisztis rohamot kapott Liam háta mögött.

- Soha többet nem alszok vele egy szobába! – mutatott rám mérgesen.

- Még egyszer sem aludtál velem.

- Mi a probléma? – érkezett meg apa.

- Ash megwoodoo-zott tegnap este egy répát, ezért Louis nem akar vele aludni ma éjszaka. – magyarázta Liam.

- Neked Ashlyn. – javítottam ki – Nem vagyunk olyan jóban, hogy becézgessük egymást.

- Nem ez a lényeg. – szólt közbe apa – Nyugi, Louis, helyet cserélhetsz Liammel.

- Rendben. – bólintottam – Majd megmutatom neki a másik hobbiat!

- Milyen hobbid van még? – kíváncsiskodott Liam.

- Kanalakat gyűjtök. – mondtam, mire elsápadt. Még egy fiú kipipálva.

- Jaj Ashlyn! – sóhajtott fel apa – Akkor Zaynnel alszol. – jelentette be.

- Az meg ki? – kérdeztem bunkón.

- Én lennék! – tette fel a kezét a fekete, tökéletesen beállított hajú srác.

- Harry hol van? – kérdezte apu – Indulnunk kéne. - nézett az órájára.

- Csak kikíséri a tegnap esti alanyt. – mutatott nevetve a bejárat felé Louis.

A hotel ajtaja előtt állt Harry és egy hidrogén szőke lány plusz pár kiló szilikonnal mell tájékon. A csaj Harryt ölelgette, de a fiú arcán látszott, hogy már nagyon unja a dolgot.

- Akkor tulajdonképpen, hogy is aludtatok tegnap? – érdeklődött apu.

- Négyen egy ágyba, mivel Harry szobájában sem lehetett aludni. – forgatta meg a szemét Liam - Régen aludtam ilyen szarul. Louis hajnalban lerúgta szegény Niallt az ágyról.

- Ki az a Niall? – kérdeztem.

- Ő. – mutatott Zayn az éppen nagyot ásító szőke, ír fiúra, aki majdnem állva aludt a recepciós pultnál, viszont végre mindenkinek tudom nevét!

- Jó reggelt! – érkezett meg végre Harry is.

- Már akinek jó… - ásított egy nagyot Niall.

- Na, induljunk próbálni! – csapta össze a kezét apa és elindultunk.

A színpad hatalmas volt, de a lényeget mégis mögötte találtam meg. A hangszereket. Már vagy három napja nem zenéltem és kezdtek előjönni rajtam az elvonási tünetek. Mikor odaértünk természetesen a fiúk gyorsan megrohamozták őket, mint a pisisek, akik valami teljesen új dolgot látnak.

Niall elég jól gitározott, Louis pedig kicsit értett a zongorához, de amit a többiek csináltak az inkább nevezném zajnak, mint zenének.

- Harry, hagyd már abba a dobolást, mert mindjárt megsüketülök! – szóltam rá, mikor már nagyon untam, amit a dobon előad.

- Most mért? Tök ügyes vagyok! – mondta felháborodottan.

- Bocs, hogy ezt mondom, de ez minden volt csak nem dobolás.

- Ha ilyen nagyon okos vagy, akkor mutasd meg te, hogy hogyan kell! – adta át nekem a helyet sértődötten.

- Rendben. – bólintottam magabiztosan.

Leültem, majd elkezdtem egy könnyebb, már régen begyakorolt ütemet játszani. Mindig szerettem dobolni, de nem ez volt a kedvencem, a zongora állt legközelebb a szívemhez. Mindig szerettem benne a lágyságot és szerintem ezzel a hangszerrel lehet a legjobban kifejezni a szeretet.

Mikor befejeztem a dobolást, arra lettem figyelmes, hogy mindenki engem néz.

- Hát Harry ezt jól benézted! – csapta háton Louis Harryt, én pedig csak kinyújtottam rá a nyelvem.

Elindultam keresni az épületben egy kaja automatát, mert nagyon éhes lettem. Ahogy így tébláboltam az épületben valaki hirtelen mellém lépett.

- Szóval tudsz dobolni? – kérdezte a göndörke mosolyogva.

- Áh, - legyintettem – azt az előbb csak így, minden tanulás nélkül rögtönöztem.

- Nagyon vicces! – mondta gúnyosan.

- Amúgy, igen, tudok dobolni. Zeneszakra jártam. – magyaráztam.

- Akkor még min tudsz játszani? – érdeklődött.

- Nem kell neked mindent tudni. – mondtam.

- Rendben. – hagyta rám – Amúgy mit csinálsz itt?

- Keresek valami büfét vagy egy automatát, mert éhes vagyok. – adtam meg a választ a kérdésére.

- Gyere be a pihenőszobánkba, ott van valami ennivaló. – ajánlotta fel.

- Nem kell a kajátok. – utasítottam vissza.

- Akkor viszont éhen fogsz maradni, mert a büfé még zárva van, csak koncertekkor nyit ki, automata meg nincs.

- Nem érdekel, akkor inkább éhen halok estig. – motyogtam mérgesen.

- Ahogy gondolod. – vonta meg a vállam, de észrevettem egy szája sarkában bujkáló mosolyt. Udvariasan kinyitotta előttem a színpadhoz vezető ajtót, mire én kelletlenül bementem. Nekem ő csak ne udvariaskodjon!

Nemsokára elkezdték a próbát. Mit ne mondjak elég ügyesek voltak, tetszett a zenéjük, viszont táncolni azt egyáltalán nem tudtak. Szépen kinevettem őket az első sorból.

Az interjújuk 5-re volt megbeszélve, úgyhogy 3 körül elindultunk a helyszínre. Louis, Harry, Liam és Niall egy negyed óra alatt elkészültek, csak Zayn babrált a hajával több, mint másfél órán keresztül.

Mikor végre készen lett épp idő volt az interjú kezdetéhez.

- Zayn! – szóltam utánam, mire felém fordult – Nagyon tetszik a hajad! – dicsértem meg és felé léptem pár lépést – De szerintem így sokkal jobb lenne! – mondtam és a kezemmel jól beletúrtam. Erre mindenki úgy nézett rám, mintha elmebeteg lennék.

- Tönkre tetted a hajam, amivel egy órát dolgoztam! Utállak! – mutatott rám, miközben a hiszti kerülgette.

Láttam apa arcán, hogy borzasztóan mérges rám, de én pont ezt akartam elérni. Nagyon úgy tűnt, hogy ma is egyedül fogok aludni.

Szólj hozzá!

2013\02\01

5. fejezet: Túl sok a volna...

Sziasztok!
Először is: Boldog szülinapot Harry! Másodszor pedig nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam az új részt, ami mellesleg borzasztó lett. Rövid és úgy összességében borzalmas.

Közérdekű:

Mivel határidő nélkül nagyon későn hozom csak a részeket, ezért kitaláltam, hogy kirakok egy közvélemény kutatást, ahol kérlek titeket, szavazzatok, hogy melyik napon rakjak fel mindig részt. Ha ez a szavazás lezárul, felrakok még egy ugyanilyet, hogy hetente ne csak egy rész legyen és utána már minden héten, az általatok kijelölt két napon fogom hozni a részeket! De hogy ez megvalósuljon, kérlek titeket, hogy SZAVAZZATOK!

Apu és a négy fiú a szobáink előtt végre beértek minket.

- Melyik lesz az enyém? – kérdeztem az ajtókra mutatva, mert az út után szerettem volna elmenni egy mosdóba rendbe szedni magam.

- 8 szoba van elfoglalva, ebből 2 egyágas és 6 kétágyas. – kezdte – Három kétágyas a biztonságiaké, az egyik egyágyas a sofőré a másik pedig az enyém. Szóval, nektek maradt három kétágyas, amin osztozhattok. – mondta elégedetten, bennem pedig felment a pumpa.

- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy egyikőjükkel kell aludnom? – mutattam az öt sztárocskára.

- De pontosan azt.

- Na, azt lesheted! – vágtam rá.

- Pedig muszáj lesz, mert nem veszek neked ki egy külön szobát. - tudtam, hogy ezt csak azért csinálja, hogy jobban megismerjem a fiúkat.

- Nem kell! Add oda a tiédet!

- Dehogy adom!

- Ezek tök egyformák! – suttogta Louis a szőke srácnak, akinek még nem tudtam a nevét.

- Ez hallottam! – fordultunk felé kiabálva egyszerre, mire behúzta a nyakát.

- Nem adom neked a szobámat és kész! – zárta le apu a vitát.

- És ki lenne az áldozat, akivel aludnom kell? – kérdeztem beletörődve a sorsomba és végignéztem a fiúkon.

- Mondjuk Louisszal. – mutatott a csíkos felsős „sofőr” gyerekre, akire az előbb rákiabáltunk.

- Rendben. – bólintottam. Már előre sajnáltam szegényt, kíváncsi vagyok, meddig fogja bírni.

Kivettem apa kezéből az egyik kulcsot, - amin az emelet és a szobaszám volt látható, - majd megfogtam a bőröndömet és a spottáskámat és bementem a Louisszal közös szobánkba. Gyönyörű hotelszoba volt, de túl mérges voltam ahhoz, hogy ezt megemlítsem.

Kipakolás közben bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, hogy ne kelljen beszélgetnem Louisszal, mert, ahogy láttam elég beszédes típus. Miután minden cuccom szépen rendben bekerült a számomra kijelölt szekrénybe, lementem az étkezőbe és megebédeltem. Elég finoman főztek és svédasztal volt, szóval annyit ehettem, amennyit csak bírtam. Miután a sok finomsággal megtöltöttem a bendőmet eldöntöttem, hogy körbenézek a hotelben. Volt itt minden. Egy óriási wellness részleg, egy csomó medencével, szaunával meg mindennel. Volt egy fitneszterem is a legfelső szintem, amit megfogadtam, hogy egyszer kipróbálok.

Mikor a „túrám” után visszamentem a szobámba, Louis éppen nem volt bent, úgyhogy jó alkalom adódott arra, hogy egy kis internetes kutatással kiderítsem a mániáit. Répa.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve leszaladtam a konyhába és kértem pár répát a konyhásoktól. Szerintem biztosan hülyének néztek, hogy nyers répákat kunyerálok, de nem zavart, csak a tervemre koncentráltam, hogy éjjel csak enyém lehessen a szoba. Aztán már csak 4 fiú és apa nekem adja az ő lakosztályát.

Mikor visszaértem a szobába Louis még nem volt benn, de a másik szobából hangos röhögés hallatszott ki. Ezek teljesen komolytalanok.

Amíg Louis nem jött felhívtam Adamot, mert már nagyon hiányzott, régen voltam tőle ilyen távol ennyi időre. Nagyon aranyos volt. Először csak én beszéltem ő alig szólalt meg, de aztán feloldódott és édesen össze-vissza csacsogott mindenféléről.

9 óra körül Louis végre megjelent én pedig elkezdtem az akciómat és gyorsan kiraktam a répákat, hogy mindjárt észrevegye.

- Megjöttem! – jelentette be fülsüketítően magas hanggal.

- De jó neked… - vetettem oda neki foghegyről és tovább Twittereztem a telefonomon.

- Répa! – kiáltotta rohant a zacskó irányába.

- Héj, azaz enyém! – vettem ki a kezéből a zöldségeket.

- Te szereted a répát? – hüledezett.

- Megenni? Nem, dehogy!

- Hát akkor? – értetlenkedett.

- Rendben. – sóhajtottam fel – Megmutatom. – vettem ki egy répát a zacskóból.

- Lássuk! – ült le velem szemben egy székre.

Kivettem egy fekete filcet a táskámból, majd az egyik répának szemet, szájat, meg kezeket rajzoltam.

- Ez tök aranyos! – mondta Louis.

- Várj! Még nem végeztem! – szóltam rá, mire nyugton maradt.

Amúgy tényleg aranyos volt, lehet, hogy egyszer megmutatom Adamnak, hátha utána kicsit jobban fog viszonyulni a répákhoz, mert most – hogy enyhén fogalmazzak – nem igazán rajong értük.

Kihalásztam egy mini varrókészletet az egyik fiókból, – hogy mi minden vagy egy hotelszobában… - majd kivettem egy tűt a kis tartóból.

- Én a répákkal woodoo-zni szoktam! – mondtam és beleszúrtam a tűt szegény répába, még én is megsajnáltam szerencsétlent.

Mit ne mondjak, nagyon vicces volt, ahogy Louis felvisított, minden egyes tűszúrásnál, pont úgy, mintha őt szurkáltam volna.

- Tetszik? – kérdeztem megjátszott ártatlansággal, mire fülsiketítően felsikított és kirohant a hotelszobából.

Nem zártam be az ajtót, tudtam, hogy holnap reggelig már úgy sem fogunk találkozni. Egy gyors zuhany után befeküdtem – egyedül – a óriási francia ágyba. Büszke voltam magamra, hogy ilyen gyorsan el tudtam intézni Louist és csak az enyém volt az a hatalmas ágy. Hogy boldog voltam-e? Nem. Csöppet sem voltam boldog. Világ életemben utáltam fájdalmat okozni másoknak, de most muszáj volt. Ha apu látja majd, hogy a fiúk mennyire utálnak engem, akkor talán hazaküld, nekem pedig ez a célom. Talán, ha apa nem viselkedett volna így velem és Adammal, akkor minden másképp lett volna. Én tök jóban lettem volna a fiúkkal és talán Harryvel is másképp alakultak volna a dolgok. Ezzel csak egyetlen egy baj van: túl sok a volna.

Szólj hozzá!

2013\01\26

4. fejezet: Ki vagy te?

Sziasztok!
Először is csináltam egy Twittert, magamnak (@justagirl1222). Nyugodtan kövessetek be, mindenkit visszakövetek! :)
Másodszor pedig sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam a részt, de eléggé el voltam havazva a héten. Sőt még jó sem lett ez a fejezet, nekem legalábbis egyáltalán tetszik, remélem ti más véleményen lesztek!
Jó olvasást! :)

A késői alvásnak reggelre meg is látszott az eredménye. A felkelés elég nehezem ment, legalább is addig, amíg rá nem jöttem, hogy hova is készülök és, hogy kikkel, ez a gondolat pedig egy gyomorgörcs kíséretében gyorsan felébresztett. Mikor kiléptem a kádból egy kiadós zuhany után, a tükörből egy karikás szemű lány nézett vissza rám. Éljen a későn elalvás! Egy kis smink segítségével sikerült eltüntetnem a nem kívánatos karikákat, majd bementem a gardróbomba és kiválasztottam, hogy mit vegyek fel a „nagy találkozóra”. Felhúztam egy fehér toppot, rá egy szürke blézert, majd felvettem egy csíkos sortot és pár kiegészítőt.

Késznek nyilvánítottam magam és bementem Adam szobájába. Éppen a kiságyában játszott a kedvenc plüss pandájával, amit még anyutól kapott.

- Jó reggelt, kicsim! – emeltem ki az ágyból és szorosan megöleltem.

- Szia! – kacagta édesen.

- Figyelj, Adam! – ültettem az ölembe – Én most elutazok egy rövid időre, de nemsokára visszajövök. Ha hiányzom neked, akkor csak szólj Dorotának és majd segít felhívni engem. Rendben? – kérdeztem, mire aranyosan bólintott egyet. Nem hiszem, hogy igazából felfogta a helyzetet. – Nagyon fogsz hiányozni! - szorítottam erősen magamhoz - Na, gyere reggelizni! – álltam fel és levittem a konyhába, ahol már Dorota készítette a reggelinket.

- Jó reggelt! – jött be vidáman a konyhába apa is.

Megsimogatta Adam buksiját és egy puszit adott az arcomra, mire én durcás arcot vágtam, csak, hogy tudja, még mindig haragszom rá. Dorota, mint mindig, most is nagyon finom reggelit készített, de alig tudtam enni, mert a gyomrom addigra már borsó méretűre zsugorodott. Mivel megígértem Dorotának, hogy beszélek Laurent-nal, ezért nemsokára fel is kerestem a kertészt, majd mindenkitől elbúcsúztam.

Pontban 10-kor a csomagjaimmal együtt be is szálltam apu kocsijába és el is indultunk.

- Mielőtt odaérünk, beszélnünk kéne pár dologról. – szólalt meg apu hirtelen.

- Hallgatlak? – vettem oda neki foghegyről.

- Először is fejezd be ez a flegma stílust. Másodszor pedig megkérlek rá, hogy legyél kedves a fiúkkal, nagyon rendesek, kedvelnéd őket, ha nem lennének velük kapcsolatban előtétéleteid.

- Magamat fogom adni. – mondtam kicsivel normálisabb stílusban.

- Én is ettől félek! – sóhajtott fel.

- Egyéb? – kérdeztem.

- Végül meg szeretnélek kélni, hogy ne most kezdd el élni a szerelmi életedet, vagy legalább is ne a fiúkkal. – figyelmeztetett – Laimnek, Louisnak és Zaynnek barátnője van, Niall egyedül van, de nem tenne jót az imidzsének egy barátnő. Harry pedig, - sóhajtott fel – Harrynek minden másnap új barátnője van, csak megbántana téged. – magyarázta.

- Nem terveztem, hogy összejövök akármelyik fiúval is. – vontam meg a vállam. Jó vicc! Én meg az egyik pisis.

- Akkor jó. – könnyebbült meg egy kicsit – Van még egy utolsó kérésem mielőtt oda érünk.

- Mi lenne az?

- Érezd jól magad!

Mikor odaértünk, a fiúk már vártak ránk. Nem ismertem őket, csak Harryt ismertem fel göndör fürtjeiről. Éppen valakivel hempergett a földön. Pisisek.

Apu leállította a kocsit, mire én kipattantam az autóból, majd a csomagtartóból kiszedtem az egy szem bőröndömet és a sporttáskámat, aztán elindultam a nagy kocsi felé, gondoltam azzal fogunk menni. Apu eközben már a fiúkkal beszélgetett, mikor odaértem hozzájuk bemutatott.

- Ő, itt a lányom, Ashlyn. – mutatott felém, mire az egyik, csíkos felsős fiú elém ugrott.

- Louis vagyok. – nyújtotta felém a kezét széles mosollyal az arcán.

- Á, a sofőr! – játszottam a hülyét, a felém nyújtott kezébe pedig beleakasztottam a spottáskámat és elé raktam a bőröndömet, majd tovább indultam.

Louis tátott szájjal nézett rám én pedig csak magamban mosolyogva elindultam a kocsi felé. Apu felháborodottan utánam kiáltott, a többi fiú pedig szakadt a röhögéstől. De legalább már két bandatagnak tudom a nevét.

Beültem a kocsiba, ahol három-három ülés volt egy mással szemben elhelyezve. Nagyon jó lesz az öt hülyének a baromkodását hallgatni egész úton… A legszélső székre ültem, az ablak mellé, fülembe dugtam a fülhallgatómat és fejemet a hűvös üvegnek döntöttem. Pár perc múlva a fiúk és apa is beültek a kocsiba, majd elindultunk. Épp, hogy beindult a motor egy kezet érzetem a vállamon. Kihúztam a fülhallgatót a fülemből és kérdőn ránéztem a mellettem ülő barna hajú srácra, a nevét nem tudtam.

- Liam vagyok. Örülök, hogy találkoztunk! – próbálkozott a bemutatkozással - most már tudom a nevét – Liam.

- De jó neked! – vettem oda neki flegmán, mire visszahúzta a kezét. A levegő megfagyott a kocsiban, minden fiú meredten nézett rám. – Most az elején tisztázzuk a dolgokat! – kezdtem – Nem azért vagyok itt, hogy veletek jópofizzak. Lehet, hogy ez most fájni fog az hatalmas egótoknak, de még a neveteket sem tudom. Egyedül Harryt ismerem, még régebbről. - mutattam az említett felé – És nem szeretném is, ha ez megváltozna. Csak azért vagyok itt, hogy javítsam apámmal a kapcsolatomat. – forgattam meg a szemem - Szerintem kerüljük el egymást, jó messze, mindenkinek ez a lesz a legjobb, rendben?

Egy darabig vártam a válaszra, de ők csak kikerekedett szemekkel meredtek rám. Nem hiszem, hogy mondott nekik valaha valaki ilyesmit. Mikor rájöttem, hogy mostanában nem fognak megszólalni, visszadugtam a fülhallgatót a fülembe és kibámultam az ablakon. Még jó, hogy apu belemerült a sorőrrel folytatott beszélgetésbe, mert ha ezt meghallotta volna, akkor biztosan lőttek volna a kocsimnak.

Harry egész úton engem fürkészett, de megpróbáltam nem venni róla tudomást.

Másfél óra múlva oda is értünk Brightonba. Az öt-csillagos szálloda, amiben megszálltunk kívülről is lélegzetelállító volt, sosem voltam még egy ilyen luxushotelben. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen belülről, úgyhogy gyorsan kivettem a cuccaimat a csomagtartóból, majd elindultam a hotel felé. Eléggé szenvedtem a két nehéz táskámmal, úgyhogy a fiúk gyorsan beérhettek.

- Ne segítsek? – kérdezte Harry és most először mélyen belenézett a szemem be.

„- Szerinted lesz itt valami jó pasi? – kérdeztem izgatottan Sarah-tól, miközben a tábor aulájában gyülekeztünk.

- Úgy hallottam van itt valaki. – suttogta – Harry a neve. Cuki göndör haja van és állítólag gyönyörű zöld szeme. Mondjuk én még nem láttam.

- Jó napot! – hallottuk meg a táborvezető hangját – Köszöntök mindenkit a torquay-i zenetáborban! A tábor házirendjéről olvashattok a szobátokban egy tájékoztatót, amit kérek, hogy mindenki tartson be! Most pedig beosztalak titeket 2-3-as csoportokba. A csoportok első feladata pedig, hogy a hét végére írjanak egy dalt, amit pénteken elő is adnak a tábortűznél. A tábor terültén 2 zeneszoba található, amiket a csoportok felváltva használhatnak majd. Most pedig jöjjenek a csoportok és a szobaszámuk! Tehát, 1-es szoba… - kezdte. Kicsit ideges voltam, mert annak örültem volna a legjobban, ha Sarah-val kerülök egy csoportba, bár erre nem sok esély láttam. Csak abban reménykedtem, hogy ne fiút kapjak. Aztán utolsónak meg is hallottam a nevem. – …és végül Ashlyn Higgins és Harry Styles, 12-es szoba. Mindenkinek nagyon szép két hetet kívánok! Most pedig foglaljátok el a szobáitokat!

Szóval egy fiúval leszek. A tábor hírhedt szépfiújával. Fantasztikus…

- Ashlyn? – hallottam egy hangot a hátam mögül. Mikor megfordultam egy göndör hajú fiú állt előttem, gondoltam Harry, Sarah leírása alapján.

- Én vagyok. – válaszoltam félénken.

- Harry. – nyújtotta ki felém a kezét, amit szívesen el is fogadtam.

- Örülök, hogy találkoztunk! – mondtam és belenéztem a szemeiben.

Tényleg gyönyörűek voltak, ahogy Sarah mondta. Teljesen elolvadtam. Szívem elkezdett hevesen dobogni és lepkék repdestek a gyomromban. Sosem éreztem még ilyesmit és hálát adtam az égnek, hogy vele kerültem egy szobába.”

- Ne strapáld magad. – intettem le.

- Csak segíteni akartam. – védekezett.

- Nem szorulok rá a segítségedre.

- Honnan ismerjük egymást? – kérdezte hirtelen.

- Tényleg nem ismersz fel? – hitetlenkedtem.

- Ennyire rosszban voltunk, hogy így utálsz? – kérdezett vissza nevetve.

- Nem, barátok voltunk. – léptem be a liftbe és végre leraktam a cuccaimat. A többi fiú még a kocsinál ökörködött, úgyhogy csak ketten voltunk.

- Ki vagy te? – lépett elém, hogy csak pár centi választott el minket és mélyen a szemembe nézett.

- Csak egy lány. – válaszoltam egyszerűen. Szerencsére megállt a lift én pedig gyorsan kiugrottam.

Amikor a liftem a szemembe nézett újra elfogott, azaz érzés, amit a táborban érzetem az első találkozásunkkor és ez megijesztett. Nem akartam ilyet érezni pont iránta, akit utálnom kéne. Gyűlöltem őt az apám miatt, de a gyűlölet mellé férkőzött egy olyan érzelem, aminek kellett volna ott lennie és rájöttem valamire: még mindig szerelmes vagyok Harrybe.

Szólj hozzá!

2013\01\20

3. fejezet: Kik ők, hogy elvegyék tőlem az apámat?

Megint nagyon szépen köszönöm a sok-sok kommentet, nagyon hálás vagyok értük! És itt a 3. fejezet:

- Mi?! – kérdeztem felháborodva – Én nem fogok elmenni sehova ezekkel a nyikhajocskákkal!

- Dehogy is nem jössz el! – vágta rá – Holnap indulunk!

- Ezt nem teheted meg! 18 vagyok! Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak! – kiabáltam.

- Az apád vagyok! Lehet, hogy korban már felnőtt vagy, de igazából csak egy felelőtlen kamasz vagy!

- Rendben. – vettem lejebb a hangerőt – És ez a felelőtlen kamasz csak elrontaná a vakációdat azokkal a hülyegyerekekkel.

- Nem érdekel. – vette át a stílusomat – Azt mondtad, hogy keveset vagyunk együtt, úgyhogy jössz te is!

- Oké. – egyeztem bele – De figyeld meg, hogy tökre fogom tenni az egész turnét neked is és a sztárocskáknak is. – fenyegettem meg.

- Először is, kisasszony, ne nevezd őket még egyszer sztárocskának, nyikhajocskának vagy valami hasonlónak, főleg ne előttük. Másodszor pedig rendesen fogsz viselkedni, mert ha nem, akkor radikális eszközökhöz fogok folyamodni. – fenyegetett vissza.

- Radikális eszközökhöz? – vontam fel a szemöldököm hitetlenül – Mi lesz? Nem jössz haza két hétig? – kérdeztem gúnyosan – Hoppá! Ezt már megszoktuk!

- Ne gúnyolódj velem! – emelte fel a mutatóujját fenyegetően – Megvonom a havi zsebpénzedet és elveszem a kocsidat! – a pénz annyira nem érdekelt, - habár nem kis összegről volt szó - mert ha elkezdek dolgozni, akkor úgy is mindegy lesz, hogy apa mennyit ad, de a kocsi kell. A 18 szülinapomra kaptam, cuki kis BMW, ragaszkodom hozzá.

- Ez nem teheted meg! – akadtam ki – Nem veheted el a kocsimat! Azaz enyém!

- Dehogy is nem tehetem meg! – vágott vissza – Az én nevemen van, és ha nem viselkedsz úgy, ahogy szeretném ebben a két hétben, akkor minden gondolkodás nélkül elveszem!

- Elegem van! – fakadtam ki dühösen és felrohantam a szobámba.

- Holnap reggel 10 órakor indulunk! – kiáltott utánam apa és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Vesztettem. Azzal az öt pisissel kell elmennem két hétig azzal az ürüggyel, hogy „építsem a lefelé ívelő kapcsolatomat apámmal”. Ha legalább kikészíthetném őket és apu, akkor el tudnám viselni, sőt lehet, hogy még tetszene is, de nem tehetem meg, mert akkor az én jó apám elveszi a kocsimat. Fantasztikus. Életem legjobb két hete lesz, az biztos…

Erősen becsaptam magam mögött az ajtót, de még így is hallottam, hogy megszólalt a csöngő és apu beengedte Sarah-t.

- Jó napot Mr. Higgins! – hallottam meg legjobb barátnőm vidám hangját – Üdv itthon!

Nagyon szeretem Sarah-t, talán a közvetlensége miatt. Olyan ő nekem, mint a nővérem, vagy az ikertesóm, bár egyáltalán nem hasonlítunk, de nagyon közel állunk egymáshoz. Ő mindig mellettem volt, akármi történt, mikor meghalt anyu, vagy mikor teljesen össze voltam törve apa miatt.

- Jó, hogy jössz Sarah! Segíteni kéne Ashlynnek összepakolni! – mondta apu hangosan, hogy én is halljam, de én csak elterültem az ágyon és fejemre húztam a kispárnámat.

- Szia, Ash! – köszönt vidáman pár perc múlva, mikor bejött a szobámba.

- Ah! – nyögtem fel fájdalmasan köszönésképpen.

- Mi történt? – huppant le mellém az ágyra – Mért nem örülsz, úgy hallottam, elutaztok.

- Apa. – mondtam a párnába.

- Gyerünk már Isabella! Ne kelljen mindent úgy kihúzni belőled! – türelmetlenkedett.

- Ha még egyszer Isabellának mersz szólítani esküszöm, hogy nem mondok semmit! – fenyegettem. Utáltam, ha Isabellának szólít és ezt ő is tudta, csak bosszantásképpen szólított így.

- Rendben, csak mondd már! – parancsolt rám izgatottan.

- El kell mennem apával, meg azzal az öt nyikhajocskával egy két hetes turnéra!- fakadtam ki – Utálom ezt az egészet! Nem kötelezhet erre, mert már lemúltam 18, ezért megzsarolt a kocsimmal! – magyaráztam dühösen és könnyek kezdték szúrni a szemem – Gyűlölöm az egészet, apát, az öt fiút, meg ezt az egész turnét! – mondtam és egy könnycsepp csurrant ki a szememből,a mit gyorsan le is töröltem.

- Jaj, te! Na, gyere ide! – öleltem Sarah. Ebben a pillanatban nyílott az ajtóm és mikor felnéztem, az ijedt Dorotával találtam szemben magam.

- Ashlyn elmegy két hétre? – kérdezte hulla sápadtan. Nem tudom honnan hallotta meg. Talán hallgatózott? Jobban oda kell máskor figyelnem.

- Igen, Dorota, nagyon úgy tűnik. – sóhajtottam.

- De akkor mi lesz velem? – sopánkodott – Sammy kutya ott van én meg itt, de ha elmész, akkor én is ott leszek az pedig össze meg vissza fog harapdálni! – amikor így hadar, sokkal rosszabbul beszél angolul a szokásosnál, ha nem lennék már hozzászokva, most biztosan nem értettem volna meg.

- Nyugodj meg, Dorota! – nyugtatgattam – Majd beszélek Laurent-nal, hogy ő intézze a kutyát. – ígértem meg, mire megnyugodott.

- Köszönöm! Nagyon köszönöm! – hálálkodott.

- Igazán nincs mit Dorota. – mosolyogtam rá kedvesen és vártam, hogy kimenjen, de nem tette csak hálásan bámult rám – Szia, Dorota! – integettem neki, célozva, hogy ideje lenne távozni a szobámból.

- Jaja, persze, persze! – tért észhez és végre kiment.

- Hol is tartottunk? – kérdeztem Sarah-tól, aki még mindig Dorotán röhögött.

- Az ecsetelted legutóbb, hogy mennyire nem szeretnél elmenni a turnéra.

- Csak álmodozzon apa, hogy elmegyek azzal az öt sztárocskával két egész hétre bárhova is!

- Nincs más választásod. – mondta Sarah.

- Kitalálok valamit. – vontam meg a vállam – Beteget jelentek.

- Apukád úgy sem fogja elhinni, hogy ilyen gyorsan lebetegedtél, nem hülye. – érvelt.

- Akkor még ma este megszökök.

- Nem tennéd meg. – mosolyodott el – Az öcséd miatt. Nem bírnád itt hagyni.

- Igazad van. – sóhajtottam fel – Akkor mit tegyek?

- Kezdj el csomagolni! – mondta komolyan – Úgy is az lesz a vége, hogy elmész.

- Igazad van. - bólintottam erőtlenül.

- Gondolj bele, hogy hány lány ölne azért, hogy a helyedben legyen. Köztük én is. – vallotta be – Neked pedig megadatott ez a lehetőség, ami nem sok lánynak. Élj vele! Lehet, hogy nem is olyan borzalmasak!

- Lehet, de nekem elvből utálnom kell őket! – érveltem – Elő sem fordulhat, még véletlenül sem, hogy valamelyiknek a barátja legyek.

- És mi van Harryvel? Úgy emlékszem, hogy elég jóban voltatok a táborban, három éve. – húzogatta a szemöldökét.

- Igen, de az még három éve volt, azóta sok minden megváltozott. – anyura gondoltam.

- Tudom, de ha nem is a fiúk miatt legalább apukád miatt menj el. – biztatott – A fiúkkal nem is kell majd foglalkoznod, de legalább együtt lehetnél apukáddal. Nem valami jó mostanában a kapcsolatod vele, talán most közelebb kerülnél hozzá, pont úgy, mint régen.

- Lehet, hogy igazad van. – sóhajtottam fel.

- Tudom, hogy igazam van. Két hetet csak kibírsz, talpraesett lány vagy! Ne futamodj meg öt kisfiútól!

- Nem fogok! – mondtam magabiztosan – Kik ők, hogy elvegyék tőlem az apámat?

- Erről van szó! – bólintott Sarah mosolyogva – Ha meg valami gond van, akkor csak egy telefonhívás és pár óra múlva ott is vagyok érted! – ígérte.

- Nagyon köszönöm, Sarah! – öleltem meg hálásan.

- Nagyon szívesen! De most már kezdjünk el összepakolni neked!

Jó volt Sarah-val beszélgetni, már is sokkal derűsebbnek láttam a helyzetemet. Csak kibírok két hetet a hülyegyerekekkel, majd megmutatom én nekik, hogy ki vagyok én.

Pár óra alatt készen is lettünk a pakolással. Megtöltöttünk egy bőröndöt és egy kisebb sporttáskát. 8 óra körül hazavittem, mert nem akartam, hogy egyedül mászkáljon a sötétben.

Sarah egy elég szegény családból származik. Apukája még mikor Sarah 10 éves volt, otthagyta őket. Az anyukája egy nagyon kedves nő mindent megpróbál megadni Sarah-nak és a nővérének, ezért is tisztelem őt annyira.

Mikor hazaértem igyekeztem, hogy ne találkozzak össze apával, nem volt kedvem egy újabb veszekedés, abból elég volt mára. Szerencsére éppen a szobájában volt, mikor hazaér első dolga szokott lenni, hogy kialussza magát, mert a turnék alatt nem igazán tud pihenni. Csak Dorotát hallottam a konyhában pakolászni. Felmentem a lépcsőn, majd benéztem öcsikém szobájába. Édesen aludt a kiságyában. Odamentem hozzá és egy puszit lehettem puha arcocskájára, majd bementem a saját szobámba. Gyorsan lefürödtem és felhúztam a pizsamámat, majd ágyba bújtam és megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. Folyamatosan a holnapi napon gondolkodtam, nem tudtam, hogy mi lesz. Féltem, hogy újra előtörnek belőlem azok a bizonyos érzések, amiket még torquay-i táborban éreztem. Fülig szerelmes voltam Harrybe, igaz, hogy mostanára már ez a szeretet gyűlöletté változott, de félek, hogy elfojtott érzéseim majd újra a felszínre törnek. Megpróbáltam kiverni minden kétségbeejtő kérdést a fejemből, elég kis sikerrel, de hajnalban végül sikerült álomra hajtanom a fejem.

Szólj hozzá!

2013\01\15

2. fejezet: Üdv itthon!

Reggel a lehető legjobb ébresztőt kaptam. Imádott kisöcsém, Adam gyönyörű kék szemeivel néztem farkasszemet. Tegnap éjjel rosszat álmodott, a sírására ébredtem, úgyhogy átvittem az én szobámba. Mondjuk, azt nem tudom, hol van az ilyen eseteknél Dorota, a házvezetőnőnk. Elvileg neki kéne rendezni a háztartást és velünk foglalkoznia, de ilyenkor későn már olyan mélyen alszik, hogy egy ágyú lövésre sem ébredne fel. A földszinten van a hálószobája, de még így is felhallatszik a horkolása az emeletre. Félre ne értsétek, kedvelem őt, nagyon jól főz és igazán kedves és gondoskodó. Mondjuk, azt nem tudom, hogy szegény Adam hogyan fog megtanulni rendesen angolul, mert Dorota orosz, nem rég költözött ide, Londonba és – fogalmazzunk úgy - még nem beszéli teljesen hibátlanul a nyelvet. De ő olyan nekem, mint a pótanyukám, nagyon szeret minket, mi is szeretjük őt és nem nagyon kapunk mostanában mástól ennyi szeretet, mint tőle.

- Jó reggelt! - adtam egy cuppanós puszit Adam puha arcára – Nemsokára itt lesz apa, úgyhogy kezdjük el készülődni!

Kipattantunk az ágyból és öcsémmel a karomban lerohantam a földszintre. A konyhában már fenséges illatok terjengtek. Ha angolul beszélni nem is, de főzni azt nagyon tud Dorota.

- Még készen is nem vagytok! – csapta össze házvezetőnőnk a kezét – Mr. Higgins megérkezik délkor, ti pedig öltözve sem vagytok fel! – szereti kicsit eltúlozni a dolgokat.

- Nyugi, Dorota! – adtam egy puszit az arcára – Még csak 10 óra van! Két óra alatt simán készen leszünk! Ismersz minket! – bizonygattam, mire kicsit megnyugodott.

Hipersebeséggel megettem a reggelit és hagytam, hogy Dorota megetesse Adamot, mert ha még vele is foglalkoznom kellett volna, akkor tényleg sosem végzünk.

Pontban fél 12-kor meghallottam a bejárati ajtónk nyílását. Lehet, hogy mérges vagyok apára és utálom, hogy nem foglalkozik velünk, de mégis boldog voltam, hogy két hét után végre hazajött, mert hát mégis csak az apám.

- Apa! – kiabáltam, miközben lefutottam a lépcsőről, majd szorosan megöleltem apukámat.

- Szia, kicsim!

- Apa! – halottam meg Adam vidám hangját a hátam mögül.

- Szia, nagyfiú! – emelte fel apa Öcsit – Mekkorát nőttél két hét alatt!

- Jó reggelt, Mr. Higgins! – köszönt Dorota is.

- Jó napot Dorota! Látom nagyon jól viselte gyerekek gondját! – ölelte meg a dadát is, aki erre teljesen elpirult és valamit oroszul kezdett el motyogni. Többször is észrevettem már, hogy Dorota mindig nagyon zavarba van apa előtt.

- De Apa! Én már 18 vagyok! – mondtam tettetett felháborodással.

- Ki beszélt itt rólad? Én Adamra és Sammyre gondoltam! – Sammy a kutyánk és ő is Dorotára van bízva, igaz, hogy a vele kapcsolatos dolgokat mindig én csinálom meg, mert ő halálosan retteg a kutyáktól.

- Jó válasz! – Nagyon szeretem, ezt apában, hogy mindig mindenre van valami jó válasza és stílusával mindenkit levesz a lábáról.

- De már én is felnőtt vagyok! – csattant fel Adam édesen, mire elkezdtünk nevetni.

Ez után apa bejelentette, hogy ő farkas éhes, úgyhogy Dorota feltálalta az ebédet. Kedvezni akart apának, mert a kedvenc ételét készítette el. Ebéd közben apa előadta az „élménybeszámolóját”, aminek 99 százaléka a One Directionről szólt. Louis ezt csinálta, Niall már megint hányásig ette magát, Harry ennyit bulizott, én pedig látványosan elkezdtem magamat unni, de nem nagyon zavarta és arról persze egy szó sem esett, hogy velünk mi volt, mi mit csináltunk, kit is érdekel az? Egy idő után Dorota lefektette Adamot és elment mosogatni, mi apával pedig áttelepültünk a nappaliba.

- Arra gondoltam, - kezdtem – hogy el szeretnék kezdeni dolgozni valamit.

- Jó ötlet. – helyeselt – És milyen munkára gondoltál?

- Háttér zenész szeretnék lenni, de ha mostanában nincs ilyen munka, akkor szívesen lennék tolmács is vagy valami ilyesmi. – magyaráztam.

- Ha gondolod, felhívok pár embert, hátha van ilyen munka mostanában. – ajánlotta fel.

- Az nagyon jó lenne, köszi. – hálálkodtam - És apa mit tervezel a nyárra? – kérdeztem – Hova megyünk idén?

Nyáron apa minden évben elvisz minket valahova két-három hétre. Ez számomra az év legjobb időszaka, mert ilyenkor kikapcsolja a telefonját és csak velünk foglalkozik. Nagyon vártam már az ideit is, jó lett volna végre apával lenni az öt hülyegyerek nélkül. Csak mi hárman.

- Igazából még nem nagyon gondolkoztam ezen. – vallotta be – Nem hiszem, hogy idén időt tudnék rá szakítani. A fiúkkal megyünk egy amerikai és egy angliai turnéra. Nagyon jó lesz, igazi… - kezdte volna el újra az áradozást, de félbeszakítottam.

- Ezt úgy érted, hogy idén nem megyünk sehova? – kezdtem kiakadni.

- Igen, így értettem.

- Apa, ezt nem teheted! – pattantam fel a fotelból. Amilyen jól indult ez a nap, mostanra annyira el is romlott.

- Sajnálom, de nem tehetek mást.

- Gondolom, a bájgúnárok is elmennek szabadságra! – direkt szólítottam őket így, mert tudom, hogy apa nem szereti, de most kivételesen elengedte a füle mellett – Apa, nem érted? Ez már egy családi hagyomány, amit nem lehet csak úgy kihagyni! – kiabáltam.

- Szerintem te nem érted, kislányom! – emelte fel a hangját ő is – Nem tudok elmenni és kész! Lezártam a témát! – állt fel és elindult a szobájába.

- Nem igaz, hogy egy-két hetet nem tudsz feláldozni ránk az életedből! – kiabáltam utána - A fiúk már így is többet látnak téged, mint a saját gyerekeid! Alig vagy itthon! Én már felnőtt vagyok, de Adam még egy kisgyerek, szerinted milyen férfi lesz belőle apa nélkül? A múltkor is Laurent, a kertészünket szólította apának! Hidd el, nem csak neked hiányzik anya! – tudtam, hogy nála ez egy fájó pont, ezért is hoztam szóba anyát – Teljesen elhanyagolsz minket! – vágtam a fejéhez – Én néha már azt sem tudom, hogy nézel ki! – adtam ki magamból a dühömet.

- Valóban így gondolod? – kérdezte mérgesen.

- Igen! Így gondolom! – vágtam rá hasonló stílusban. A személyiségem nagyon hasonlít apáéra, főleg abban, hogy ugyanolyan önfejűek vagyunk.

- Rendben, Ashlyn! Akkor kezdj el csomagolni, mert eljössz velünk a következő két hetes turnéra!

Komolyan mondom, ti fantasztikusak vagytok! 6 komment! Szinte el sem hiszem! Nagyon szépen köszönöm!
Megígérem, hogy amilyen gyorsan csak tudom hozom a részeket. A két napos határidőt nem ígérem, hogy be tudom tartani, de nagyon fogok igyekezni!

Szólj hozzá!

Nagyon szépen köszönöm nektek ezt a 7 kommentet és nagyon sajnálom, hogy két napot csúsztam a 9. résszel, de nincs mentségem eléggé ellustálkodtam a hétvégét. :) De most itt van a 9. fejezet! Jó olvasást!

Megszavaztátok, hogy szombaton legyen mindig új rész, úgyhogy itt van a 7. fejezet! :)

Sziasztok!Egyik nap írták nekem, hogy elég borzasztó a fejlécem, ami teljesen igaz, úgyhogy nem tudnátok nekem valakit ajánlani, aki ért az ilyenhez?

Sziasztok!Először is: Boldog szülinapot Harry! Másodszor pedig nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam az új részt, ami mellesleg borzasztó lett. Rövid és úgy összességében borzalmas.

Közérdekű:

Megint nagyon szépen köszönöm a sok-sok kommentet, nagyon hálás vagyok értük! És itt a 3. fejezet:

Komolyan mondom, ti fantasztikusak vagytok! 6 komment! Szinte el sem hiszem! Nagyon szépen köszönöm! Megígérem, hogy amilyen gyorsan csak tudom hozom a részeket. A két napos határidőt nem ígérem, hogy be tudom tartani, de nagyon fogok igyekezni!

Sziasztok!
Egyik nap írták nekem, hogy elég borzasztó a fejlécem, ami teljesen igaz, úgyhogy nem tudnátok nekem valakit ajánlani, aki ért az ilyenhez?

Sziasztok!
Először is: Boldog szülinapot Harry! Másodszor pedig nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam az új részt, ami mellesleg borzasztó lett. Rövid és úgy összességében borzalmas.

Komolyan mondom, ti fantasztikusak vagytok! 6 komment! Szinte el sem hiszem! Nagyon szépen köszönöm!
Megígérem, hogy amilyen gyorsan csak tudom hozom a részeket. A két napos határidőt nem ígérem, hogy be tudom tartani, de nagyon fogok igyekezni!