2013\05\11

21. fejezet: Sok mindent mondtak már rám, de ilyet, esküszöm, még soha!

Sziasztok! Az olvasás előtt csak gyorsan megszeretnék köszönni nektek a sok szép kommentet, amit az előző részhez kaptam (16!) és, hogy már több mint 90 feliratkozó olvasója van az oldalnak, szám szerint 93(!). Még egy utolsó dolog: jövő héten valószínűleg elutazunk a családdal és nem biztos, hogy lesz ott internet ahova megyünk, de egy kis késéssel vasárnap este már biztosan fenn lesz a 22. fejezet. Most pedig jó olvasást!

Az este nagyon nehezen tudtam elaludni. Féltem, hogy Noel akármelyik pillanatban beront az ajtón. Tudtam, hogy Harry mindent megtenne annak érdekében, hogy megvédjen engem, de ő még nem látta Noelt. Harrynek semmi esélye sem lett volna ellen, én pedig féltettem őt, nem akartam, hogy bármi baja essen.

Harry úgy fél 1 körül elaludt és mély szuszogását hallgatva valahogy nekem is sikerült álomra hajtanom a fejem védelmező karjai között.

Igaz, hogy későn aludtam el, de mégsem tudtam magamhoz híven, sokáig aludni, már kicsivel 8 után kipattant a szemem, de Harry sem volt már akkor a szobában. Megtapasztaltam, hogy nedves hajjal lefeküdni nagyon nem praktikus, mivel annyira elfeküdtem a hajam, hogy azt már csak majdnem 1 óra hajvasalás után sikerült rendbe hoznom. Mikor készen lettem, hajamat elégedetten hátrasöpörtem és a hirtelen látványtól elszörnyülködtem. A nyakamon egy lilás pirosas folt éktelenkedett. Gyorsan a nyakamhoz kaptam, de rögtön el is vettem a kezem, mert apró fájdalom nyilalt a tegnap délután kiszívott területre. Gondosan a hajam alá rejtettem a sebet és megpróbáltam elfelejteni. Nagyjából sikerült megemésztenem a Noellel történteket, de mikor a tegnapra gondoltam, még mindig felfordult a gyomrom és biztos voltam benne, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni a rossz emlékeket.

Épp, mikor felöltözve és már normális hajjal kiléptem a fürdőből, meghallottam a bejárati ajtó nyílását. Egy pillanatra lefagytam és egy kis félelem kerített hatalmába, de csak míg meg nem láttam Harry göndör fürtjeit.

- Jó reggelt! – köszönt vidáman egy nagy tálca étellel a kezében, mitől rájöttem, hogy milyen éhes is vagyok és megkordult a gyomrom.

- Szia, Harry! Azt nekem hoztad? – kérdeztem reménykedve.

- Persze – bólintott nevetve. – Gondoltam, hogy éhes leszel, mint ahogy az általában szokott lenni és már bezárt az étkező, szóval hoztam neked egy kis reggelit.

- Életmentő vagy! Köszönöm – adtam az arcára hálásan egy puszit és elvettem tőle a tálcát. Törökülésben letelepedtem az ágyra és mohón nekiláttam a reggelimnek. Harry leült mellém és az ágyon hátradőlve bekapcsolta a tv-t, mikor nagy zajt csapva, mint valami állatok beszabadult Niall, Zayn, Louis és Liam a szobába. Niall rögtön rávettette magát a reggelimre, Zayn egy tükröt keresett, Louis áthozott pár répát, hogy berakja a hűtőnkbe, mert náluk már nincs több hely,- nem tudom, ilyenkor hol van Eleanor – Liam pedig csak nyugodtan kapcsolgatta a tv-t. Pár gombnyomás után a képernyőn feltűnt egy ismerős arc. Apu adott éppen interjút a helyi tévének, mire Zayn is kijött a fürdőből. Liam nem lapozott tovább én pedig érdeklődve néztem apát a képernyőn keresztül.

- Mondd csak Paul, meddig tisztelitek még meg jelenlétetekkel a várost? – kérdezte a riporter.

- Még a jövő hetet is itt töltenénk. A fiúk nevében is mondom, hogy New York egy fantasztikus hely és az amerikaiak is nagyon kedvesek – válaszolt apa mosolyogva.

- Az örömmel hallom! Mint hallom a menedzserkedés nagyon sok utazással jár, nem hiányzik a családod egy-egy turné alatt?

- Nekem a fiúk olyanok, mintha a saját fiaim, mellettük nincs hiányom semmiben.

Eddig mosolyogva néztem az interjúk és büszke voltam apura, de ennél a mondatnál lehervadt a mosoly az arcomról. A fiúk erre rögtön csak poénkodásba kezdetek, de bennem viszont valami eltörött. Tudtam, hogy nem valami fényes apuval a viszonyom, bár a turné során valamelyest javult, de azt sosem gondoltam volna, hogy ennyi távol állunk egymástól, hogy szinte engem már család számba sem vesz. Felpattantam az ágyról és dühösen a fürdőbe rohantam, nem akartam a fiúk előtt kiborulni. A méregtől könnyes lett a szemem, de engedtem őket kicsordulni, eldöntöttem, hogy soha többet nem ejtek könnyet apa miatt. Miatta jöttem el erre a hülye turnéra, de úgy tűnt, hogy minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Rájöttem, hogy semmi keresnivalóm itt. Az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Elkezdtem bedobálni minden fürdőszobai cuccomat a táskámba.

- Mit csinálsz? – kérdezte Harry nekitámaszkodva az ajtófélfának.

- Pakolok.

- Hát azt én is látom – forgatta meg a szemét. – És mégis miért pakolsz?

- Mert hazamegyek – válaszolva és kicsusszantam mellette az ajtón, be a hálóba. Biztosan Harry küldte vissza a fiúkat a saját szobáikba, mert a hálóban már nem volt senki. Letelepedtem a laptopom előtt és jegyet foglaltam a következő londoni járatra.

- De nem mehetsz haza! Tudom, hogy rosszul esett, amit Paul mondott, de ez még nem ok arra, hogy ilyen hirtelen elmenj. Csak beszéljétek meg a dolgot ha visszajött a hotelbe, kérlek! – győzködött Harry.

- Ezen nincs mit megbeszélni. Nagyon úgy tűnik, hogy én már nem tartozok a családjába – mondtam és egy dühös könnycseppet töröltem le az arcomról, miközben félig összepakolt bőröndömbe dobáltam a még a szekrényben lévő ruháimat.

- De te vagy a zongoristánk! Mi lesz velünk a koncerten nélküled? – dobta be az utolsó kártyáját.

- Majd megoldjátok valahogy – mondtam halkan. Nem akartam őket cserbenhagyni, de tudtam, hogy az a helyes, ha hazamegyek.

- Ash, kérlek, ne menj el! – könyörgött kétségbeesetten, miközben bőröndömmel az ajtó felé indultam.

- Rendben – álltam meg hirtelen. – Egyetlen egy okot adj, hogy maradjak, és akkor nem megyek el!

- A barátom vagy.

- Ez most kevés, Harry. Nagyon kevés – suttogtam és kiléptem az ajtón.

Nem is értem, hogy is gondolhattam azt, hogy Harry érez irántam valamit sima barátságon kívül. Ha azt mondta volna, hogy valami több van köztünk, ott maradtam volna, minden további kérés nélkül. De nem mondta. És fájó szívvel, de mégis egy kis örömmel indultam haza, mert tudtam, hogy otthon olyan emberek várnak, akik igazán, minden feltétel nélkül szeretnek engem. Gondolataim közül a recepciós hangja zökkentett ki.

- Ms Higgins! – szólt utánam. – Már el is hagyja a szállodát?

- Igen, nekem véget ért a nyaralás – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Hát ezt sajnálva hallom. Tegnap este levele érkezett – adott át egy borítékot. – Jó utat Ms Higgins! A mihamarabbi viszontlátásra!

- Köszönöm szépen. Viszlát! – köszöntem el és elhagytam a szállodát.

Pár óra múlva már a repülőn ültem, csak szerencsém volt, hogy még helyet tudtam foglalni a gépre. Mellettem egy kínai férfi ült, szóval nem kellett beszélgetnem és nem is sok kedvem lett volna hozzá, mondjuk a szomszédom végigaludta az egész utat, tehát ez a veszély nem fenyegetett. Már teljesen elfeledkeztem a levélről, mert a nagy sietségben csak begyűrtem a táskámba, de a repülőm rengeteg időm volt. A már kissé gyűrött borítékon csak a nevem szerepelt szép, női kézírással. Feltéptem a levelet és érdeklődve olvasni kezdtem.

Kedves Ashlyn!

Tudom, hogy most a hátad közepére sem kívánsz, de kérlek, ne hagyd abba az olvasást, mert azt akarom, hogy tudd az igazságot, hogy mért is szakítottam valójában Harryvel. Két oka volt. Az első és kevésbé fontos az, hogy a menedzserem próbált rábeszélni a szakításra, mivel nem úgy történt, ahogy azt ő remélte és nem gyűltek a rajongóim, hanem inkább meggyűlöltek az emberek, de a rajongótábor nem is érdekelt volna, ha tudtam volna, hogy lehet köztünk valami Harryvel. És itt jön a második és sokkal súlyosabb ok. Azon az éjszakán, mielőtt benyitottál a hotelszobába Harry már rég aludt, nekem viszont nem jött álom a szememre, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy míg én a sötétben feküdtem, addig ő egy szót suttogott, azt, hogy „Szeretlek.”. Abban a pillanatban a világ legboldogabb emberének éreztem magam és minden gondolkodás nélkül elviseltem volna a sok gyűlölködést, mert azt hittem, hogy szeret engem, habár ő még nem mondta nekem. De ekkor hozzátett a rövidke mondatához még egy nevet és az nem az enyém volt. Az suttogta, hogy „Szeretlek, Ash!”. Ezek után már jobban odafigyeltem arra, hogy hogyan viselkedik veled és akkor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg őrülten beléd van zúgva. Ahogy beszélt hozzád, ahogy hozzád ért és, ahogy gondoskodott arról, hogy többet ne láss minket együtt, mert tudta, hogy az mennyire fáj neked. És most megkérdezhetnéd, hogy mért is mondom el mindezt neked, azon kívül, hogy nem akarom, hogy rossz szájízzel gondolj rám. A válasz nagyon egyszerű. Mert te is szereted Harryt. Hiába próbálod tagadni, mélyen legbelül te is tudod, hogy vonzódsz hozzá. Kedveltem Harryt, de csak, mint egy barátot és nagyon remélem, hogy talál magának valakit, akivel boldog lehet és te most ott vagy neki. Harry egy fantasztikus ember, szóval ne halaszd el a lehetőséget, mert megérdemli a szerelmet. Nem vagyunk barátok, szóval nem kell megfogadnod a tanácsomat, de remélem, hogy nemsokára olvashatok rólatok egy szép kis szerelmes cikket!

Taylor

Észre sem vettem, csak miután többszöri átolvasás után elraktam a levelet, hogy könnyes az arcom. Sokat emelkedett Taylor a szememben, bár abban biztos voltam, hogy barátnők sosem leszünk, de legalább a neve hallatán már nem éreztem semmi ellenszenvet. Nem tudtam, hogy mit higgyek a levél elolvasása után. Teljesen összezavarodtam. Reggel megadtam a lehetőséget Harrynek, hogy kitálaljon az érzéseiről, de nem tette. Talán Taylor rosszul gondolta, hogy érez irántam valamit? Vagy nem biztos az érzéseiben? Vagy talán félt, hogy én nem viszonzom majd az érzéseit? Pedig én szeretem őt és én lettem volna a világ legboldogabb embere, ha csak azt mondja, hogy talán lehet köztünk valami több a barátságnál is. De nem mondta és ez a vonat már elment, amire mindketten féltünk felkapaszkodni és elszalasztottuk a lehetőséget.

Az út többi részében próbáltam kizárni Harryt a gondolataim közül, nem valami sikeresen, de félúton sikerült elaludnom és már csak az utaskísérő hangjára keltem föl, ami a hamarosan bekövetkező leszállásról tájékoztatott minket.

Egy óra múlva boldogan szaladtam fel az ismerős lépcsőn, ahol még kisgyerekként olyan sokat játszottam. Nem csengettem, hanem a kulcsomat használtam, hogy bejussak a nagy bejárati ajtón. A bőröndömet az előszobában hagyva felszaladtam a lépcsőn Adam szobájába. Kisöcsém éppen a földön fekvő Sarah hasán ült és hangosan nevetett valamin, amit Sarah mondott neki.

- Ugye tudod, hogy ugyanolyan önfejű vagy, mint a nővéred? – kérdezte Sarah nevetve, kis szemrehányással a hangjában.

- Igen? Önfejű? – tettem csípőre a kezem. – Inkább vissza is megyek New Yorkba! – Adam felugrott Sarah hasáról és boldogan felém futott, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Most fogtam föl igazán, hogy mennyire is hiányzott nekem az elmúlt pár napban.

- Ha azt mondom, hogy szánom-bánom, amit mondtam, akkor én is kapok egy ilyet? – tárta szét a karját Sarah mosolyogva.

- Hiányoztál, Csajszi! – öleltem meg őt is szorosan.

- Ashlyn! – kiáltott fel Dorota az ajtóban boldogan és összecsapta a két kezét.

Őt is szorosan megöleltem, váltottunk pár szót, majd ő elsietett vacsorát készíteni, igaz már elmúlt 8 óra. Sarah-val letelepedtünk a szobámba az ágyamon, miután lefektettem a karomban elaludt öcsémet.

- Na gyerünk, Ash, mesélj! – mondta és izgatottan figyelt minden mondatomra.

Velem sírt, mikor elmondtam, hogy mit szenvedtem Harry és Taylor kapcsolata miatt, majd megdobott az egyik párnámmal, hogy mért voltam olyan hülye, hogy hagytam, hogy Noel majdnem megerőszakoljon és még fel sem jelentettem. Örült, mikor meséltem neki, hogy kibékültünk Harryvel, bár szerinte túl gyorsan bocsájtottam meg neki.

- …esélyt adtam neki ma reggel, hogy elmondja, ha érez irántam valamit, de nem tette – sóhajtottam egyet. – Viszont Taylor levelében az állt, hogy szeret engem, szóval nem értek semmit – mondtam összezavarodottan.

- Én tudod, mit mondok? Annyiszor átvágott már és te mégis adtál neki egy új lehetőséget, de nem élt vele. Harry nem érdemel meg téged – jelentette ki Sarah. Nem tudom, miért, de ő sosem szimpatizált Harryvel, már a táborban sem voltak valami jóban, nem bántották egymást, de ha lehetett, inkább kerülték a másikat.

Sarah már újabb kiselőadásba kezdett volna, hogy mért nem elég jó nekem Harry, mikor megszólalt a csengő. Sejtelmem sem volt, hogy ki lehet az, mivel már majdnem tíz óra volt.

- Talán Dorota az, biztosan itthon felejtette a kulcsát – találgattam. – Nem nyitnád ki te? – néztem Sarah-ra kiskutyaszemekkel, mert semmi kedvem nem volt felállni az ágyból.

- Hogy én mi mindent megteszek érted! – adta be a derekát.

- Köszönöm, drága vagy! – hálálkodtam.

Mikor kiment az ajtón, fájdalmasan elterültem az ágyon és arcomat egy párnába temettem. Folyamatosan Harryn járt az eszem. Nem voltam kész még elengedni őt, bár az lett volna a helyes. Nem szomorú voltam, hanem dühös. Borzasztóan mérges voltam rá, de nem az átverésért, vagy Taylorért, hanem azért mert egy csoportba osztottak minket a táborban, azért, mert újra találkoztunk, a csókért, a karjai között töltött számtalan éjszakákért, a vigasztalásokért és minden másért, amivel elérte, hogy még jobban belészeressek.

Halottam az ajtó nyílását, de mégsem néztem föl a párnából Sarah-ra.

- Tudod, mit! Nem érdekel többé Harry! Nem fogom arra pazarolni az időmet, hogy vágyakozom utána! Gyűlölöm őt, mert gyáva, birtoklás mániás, megbízhatatlan és az egója nagyobb, mint ez az egész ház! – fakadtam ki, de legfőképpen magamnak próbáltam bizonygatni, hogy mennyire nincs szükségem Harryre.

- Hát, mit nem mondjak, sok mindent mondtak már rám, de ilyet, esküszöm, még soha! – hallottam meg egy nem várt hangot az ajtó felől.

Szólj hozzá!

2013\05\03

20. fejezet: Barátok vagyunk, nem?

Sziasztok! A vártnál kicsit előbb tudtam hozni a részt és bocsánat a helyesírási hibákért, de nagyon siettem, hogy még ma készen legyek vele! Nem is húznám tovább az időt! Jó olvasást kívánok!

Az elmúlt éjszaka folyamán rájöttem, hogy a kanapén aludni a látszat ellenére egyáltalán nem kényelmes. A fejemet nyomta a karfa fa része és lelógott a lábam, mitől előjött egy gyerekkori félelmem, mert mikor kicsi voltam mindig azt hittem, hogy kis manók lehúznak az ágyam alá. Szóval nem sokat tudtam az éjjel aludni, de a parketta nyikorgásából ítélve Harry sem találthatta kényelmesnek a padlót. Fél 5-ig szenvedtem, majd szerencsére elnyomott az álom.

- Jó reggelt! – Fél 10 körül El rikkantására keltem.
- Ki az ágyból, Álomszuszék! – hallottam meg Dan valamivel kedvesebb ébresztőjét.
- Jó, csak még fél órát kérek – ásítottam és visszacsuktam a szemem.
- Szó sem lehet róla! Fél percet sem kapsz, nemhogy 30-at! – húzta le rólam El a takarót, mire fájdalmasan felnyögtem. – Ismertetem a menetrendet: gyors öltözködés, majd egy még gyorsabb reggeli és utána megyünk vásárolni! – jelentette be izgatottan.
- Amúgy mért is aludtál te a kanapén, Harry pedig a földön? – kérdezte Danielle felhúzott szemöldökkel.
- Ez egy nagyon hosszú történet – legyintettem ásítozva és szerencsére nem faggattak erről a témáról többet.

Nem tudtam mit tenni, kipattantam az ágyból és álmosan elkóvályogtam a fürdőszobáig. A tükörből egy igen karikás szemű lány nézett vissza rám, de nem érdekelt a dolog, mert egy kis sminkkel gyorsan eltűntettem az oda nem illő sötét foltokat, majd felvettem egy kényelmes ruhát és korgó gyomorral elindultam az étkezőbe a lányokkal. Ők már egy órája reggeliztek, szóval most a „nézzük, hogy eszik Ash” program következett, de nem hazudtoltam meg magam, mert most is elfogyasztottam az általam megszokott ételmennyiséget. Reggeli után még kértem 5 percet a türelmetlen Eltől, hogy keressek egy takarítónőt és áthúzattassam vele az ágynemű, mert nem terveztem, hogy még egy éjszakát a kanapén töltsek, majd indultunk is vásárolni.
Régen éreztem már olyan jól magam, mint ezen a napon. Borzasztóan sokat nevettünk és beszélgettünk és végre el tudtam felejteni Harryt és minden problémámat és még vásároltunk is egy csomó ruhát. Én például vettem egy nagyon csinos, bár elég kirívó, lila ruhát, mert Dan és El rádumáltak, hogy vegyem meg, de mit ne mondjak nekem is nagyon tetszett, szóval nem kellett sokat győzködni.
Kora este 7-kor értünk haza a nagy bevásárlásból. Fáradtan, de annál boldogabban dőltem le az ágyra. Harry még nem volt a hotelszobában, gondoltam, hogy Taylorral van, mint mostanában általában, de most még ez a gondolat sem szegte kedvem. A vásárlás kicsit megizzasztott, szóval vettem egy hosszabb, ellazító fürdőt, majd felvettem egy kényelmes rövidnadrágot és egy hosszabb pólót. Mikor kiléptem a fürdőből, hangos kiabálást hallottam a folyosóról, de ami megijesztett az volt, hogy ezek ismerős hangok voltak. Kirohantam az ajtón és ekkor nem várt látvány fogadott. Harry éppen teljes erőből a falnak nyomta a megilletődött Louis, aki ijedségében megszólalni sem tudott.

- Ne szólj bele a dolgaimba! Vége van! Ennyi volt! Érted?! Vége! - kiabálta Harry dühösen, mire összerezzentem.
- Harry! Most azonnal hagyd ezt abba! Enged el Louist! Most! – kiáltottam, mire Harry megfordult, majd egy kis idő után elengedte Lout és fejcsóválva elsietettel, de útközben még felrúgott egy a hotel által a folyosóra kihelyezett széket.
- Ez teljesen megőrült! – nézett Harry után elkerekedett szemmel Louis, aki még mindig eléggé meg volt illetődve.
- Jó vagy? Nem bántott? – szaladtam oda Louishoz aggódva.
- Áh, kutya bajom, - legyintett - de még soha nem láttam őt ilyennek – csóválta meg a fejét.
- Mondott valamit, vagy te csináltál valamit, ami miatt rád támadt? – kérdeztem.
- Csak megkérdeztem, hogy milyen volt a randi Taylorral, mondjuk kicsit más szavakkal és ettől teljesen megőrült. Nem értem – tárta szét a karját értetlenül.
- Szerinted szakítottak?
- Hát nagyon úgy tűnik, de ettől még nem kéne seggfejként viselkednie velem. Legjobb barátok vagyunk vagy mi – vonta meg a vállát. Láttam rajta, hogy nagyon rosszulesett neki, amit Harry tett és féltem, hogy nem fog egyhamar megbocsájtani neki ezért.
- Beszélek vele – jelentettem ki határozottan.
- Sok szerencsét… – motyogta Louis, majd még mindig sértődötten elindult a szobája felé.

Az volt a baj, hogy ötletem sem volt, hogy merre keressem Harryt egy több mint 10 emeletes hotelben és talán már el is ment a hotelből. Aztán az jutott eszembe, hogy habár a személyiségünk nem igazán hasonlít Harryvel, mégis ugyanazokat a dolgokat szeretjük, szóval belegondoltam, hogy mit tennék, ha engem elhagyna a pasim. Beléptem a liftbe és megnyomtam a legfelső gombot, majd felmentem egy csomó lépcsőm és felértem a hotel olyan részébe, ahova lift már nem vezetett. A tetőre. És igazam lett, mert Harry a korlátnak támaszkodva bámulta az esti fényekben fürdő New Yorkot. Lassan mellé sétáltam és lenéztem. A látvány valami bámulatos volt, órákig tudtam volna ott állni. Pár perc múlva eszméltem fel, hogy nem vagyok egyedül és rájöttem, hogy mért is vagyok itt.

- Ez gyönyörű… - suttogtam.
- Igen, bámulatos – mondta Harry még mindig a kilátást nézve.
- Szeretted? – kérdeztem rá sem nézve.
- Mi?! Oh, nem! Dehogy is! – fordult hirtelen felém. – Nem ismertük egymást annyi ideje, hogy belé szeressek. – Tudom, nem volt helyes, de ettől kicsit megkönnyebbültem.
- Miért szakítottatok? – kérdeztem szemébe nézve.
- Mert kihasznált. Csak azért kellettem neki, mert azt hitte, hogy sikerül majd rajongókat gyűjtenie azzal, hogy a barátnőm, de pont fordítva sült el a dolog, mert valljuk be a fanok utálták, hogy együtt vagyunk.
- Azt utálták, hogy nem voltatok velük őszinték és titkolóztatok – javítottam ki.
- Igazad van – sóhajtott fel.
- Dühös vagy rá?
- Nem, nem rá vagyok dühös, csak csalódott – vonta meg a vállát.
- Nem rá vagy dühös? Akkor mégis kire? – kérdeztem értetlenül.
- Magamra. Olyan hülye voltam.
- Nem értem – vallottam be.
- Taylor mondott nekem valamit, amitől rájöttem, hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje. – Ezzel nem sokat segített, sőt még jobban összezavart, de annyira meggyötört volt az arca és fájdalom és szomorúság volt a szemében, hogy elfelejtettem minden sérelmet és minden rosszat, amit Harry tett ellenem és egy kis habozás után szorosan magamhoz öleltem. Harry először nagyon meglepődött, de pár pillanat múlva egy megkönnyebbült sóhajjal visszaölelt. – Mért teszed ezt? Gyűlnöd kéne engem – húzódott percek múlva.
- Talán kéne, de barátok vagyunk, nem? – kérdeztem megenyhülve iránta.
- Barátok – bólintott mosolyogva. – Köszönöm.

Tudom, hogy túl gyorsan bocsájtottam meg neki, de nem tudtam tovább haragudni rá, annak ellenére, hogy úgy becsapott, mert úgy éreztem, hogy most rendesen visszakapta azt, amit velem és Taylorral tett. Viszont az biztos, hogy még elég sokat kell tepernie ahhoz, hogy visszanyerje a bizalmamat és ezt ő is tudta, de elszántság csillogott a szemében és már ekkor biztos voltam benne, hogy sikerülni fog neki.

Régen keltem olyan vidáman, mint másnap reggel, Harry karjai közt. Tudtam, hogy még haragudnom kellett volna rá, de megbocsájtottam neki, mert szükségem volt a barátságára, ha már többet nem tud nekem adni. Éppen a fürdőben voltam, mikor valaki bekopogott az ajtón, de mikor kinyitottam senki nem állt ott. Már éppen vissza akartam menni, mikor megpillantottam a lábam előtt egy szál rózsát egy kis levéllel.

Mit szólnál ma egy ebédhez? Találkozzunk a hotel előtt fel 2-kor! Noel

Halvány mosoly ült ki az arcomra, miközben a virágot egy vázába raktam. Harry már nem volt a szállodában, mert a többi fiúval egy újabb interjúra kellett menniük. Még 4 órám volt a Noellel való randiig, de ez az idő gyorsan elment egy kis netezéssel és egy hosszú telefonálással az otthoniakkal. Már éppen indultam volna az megbeszélt ebédre, mikor kinyílott az ajtó és megérkezett Harry.

- Jó reggelt! – köszönt vidáman. Most, hogy újra barátok lettünk, láttam Harryn, hogy ő mindent elkövet, hogy visszanyerje a bizalmamat és ez jól esett, nagyon jól.
- Szia, Harry! Hogy ment az interjú? – érdeklődtem.
- Borzasztóan – sóhajtott fel. – Nem hiszem le, hogy nem lehet magánéletem! – fakadt ki.
- Taylorról kérdeztek?
- Igen, szinte egész végig. El nem tudod képzelni, milyen kínos volt – fújt egyet dühösen. – Hova készülsz? – nézett végig rajtam.
- Randira – válaszoltam kissé feszengve.
- Kivel?
- Noellel.
- A barátod? – kérdezte szemöldökét ráncolva.
- Nem, nem, dehogy is! – tiltakoztam rögtön. – Csak két napja ismerkedtünk meg a hotelben, ő az úszómester. A hotellel szemben van egy étterem, oda megyünk. Fél 2-kor találkozunk a bejáratnál, szerintem úgy 4 körül már vissza is jövünk – hadartam egy szuszra.
- Nyugi, Ash! Ez nem egy kihallgatás! – nevetett. – Érezd jól magad! – mosolygott, de mosolya nem volt őszinte, viszont örültem neki, hogy megpróbál jól viszonyulni a Noel és az én „kapcsolatunkhoz”.

Pár perccel fél 2 után lent is voltam a hotel bejárata előtt, természetesen Noel már várt rám. Szép volt az étterem, amibe mentünk és közel is volt a hotelhez, bár nem az én stílusom volt. Jól éreztem magam Noellel, de valahogy olyan fura volt a fiú a délután. Két napja játékos és vicces volt, most pedig folyamatosan flörtölt, szemében pedig vágy csillogott. Én bókjain csak nevettem és kissé elpirultam addig, de mikor visszaértünk a hotelbe behívott a szobájába. Körbenézni sem volt időm, mert minden előzmény nélkül hevesen csókolni kezdett, majd az övemmel babrált.

- Héj, Noel! Hagyd abba! Ez túl gyors! – toltam el magamtól, de nem is figyelt rám és erős karjaival magához szorított.
- Most az én tempómban haladunk, itt most nem te diktálsz, Cica! – Teljesen megváltozott és hirtelen undorodni kezdtem tőle. Hányinger kerülgetett az érintésétől és a csókjaitól. Féltem. Nem akartam, hogy megtegye. Kedveltem őt még 5 perce, de nem voltam belé szerelmes és az első alkalmat nem így képzeltem el, nem akartam, hogy csak a testiségről szóljon. Szerelemre volt szükségem.
- Ne! Kérlek! Engedj el! – mentem át könyörgésbe.
- Nyugi, Cica! Ha együttműködsz nem lesz olyan rossz! – „nyugtatgatott”.
- Nehogy azt hidd, hogy ennek nem lesznek következményei! Miután elengedtél, első utam a rendőrségre fog vezetni! – fenyegettem meg.
- Nem hiszem azt! Vagy ha mégis, pár meztelen fotó a neten fog landolni – mutatott a velünk szemben lévő polcra, ahol egy kis kamera pirosan világító lámpája jelezte, hogy már elindult a felvétel.
- Nem most csinálod először – jelentettem ki, miközben a nyakamhoz hajolt.
- Sok-sok buta kislány jön ebbe a hotelbe – lehelte a bőrömbe. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd a bőrömet kezdte harapdálni és szívogatni, én pedig fájdalmasan felsikítottam. Biztos voltam benne, hogy megjelölésének a jele még pár napig rajtam. lesz.
- Kérlek! Hagyj békén, kérlek! – sikítottam kétségbeesetten.
- Csönd! Fogd be a szád, bébi! - fogdosta a combom, miközben a karomat csókolgatta.

Féltem. Nagyon féltem, hogy megteszi, de közben testemet elöntötte egy adrenalin löket. Apa nem csak menedzser, hanem biztonsági őr is, szóval még mikor kisebb voltam többször is adott nekem önvédelmi leckéket. Eddig nem sok hasznát vettem a tanítgatásnak, de most egy erős rúgást intéztem Noel ágyékába, mire káromkodások közepette fájdalmasan felordított. Kihasználva pillanatnyi gyengeségét kiszabadítottam magam szorításából és először a polcon álló kamerához futottam, majd az ajtó felé vettem az irány. Teljesen erőmből futottam, de ez nem volt elég ahhoz, hogy Noel ne érjen utol engem. Egy gyors mozdulattal kezembe csúsztattam a kamera memóriakártyáját, mert tudtam, hogy neki csak az kell, mert azon volt a bizonyíték arra, hogy bántalmazni akart engem és, hogy már másokkal is megtette ugyanezt. Még csak a folyosó végén jártam, mikor erős ujjak fonódtak a csuklóm köré, olyan szorosan, hogy a fájdalomtól felsikítottam és egy vörös csík maradt Noel ujjai helyén. Kicsavarta kezemből a kamerát és bejött a csalim, mert, ahogy megszerezte a készüléket engem futni hagyott, mert így már nála volt a felvétel. Legalábbis ezt hitte. Örült rohanásba kezdtem kezeim között pedig a kis memóriakártyát szorongattam. Nem vártam meg a liftet, mert féltem, hogy rájött a cselre és megpróbál megkeresni. Zihálva értem be a hotelszobába és remegve magamra zártam az ajtót, a memóriakártyát pedig az egyik sarokba hajítottam. Szerencsére Harry nem volt itthon, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. Első utam a fürdőbe vezetett, mert undorodtam minden testrészemről, amihez Noel hozzáért. Olyan erősen sikáltam a bőrömet, hogy piros lett és hajamat is többször átmostam a samponnal. Mikor felöltözve kiléptem a fürdőből, még mindig remegett az egész testem és halálosan félni kezdtem, mikor halk kopogást hallottam az ajtón. Biztos voltam benne, hogy Noel az, hogy észrevette, a kamera memóriájának az eltűnését és most azért jött, hogy ezt most elvegye és, hogy folytassa velem, ami már egyszer elkezdett. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nyissam ki és nézzek szembe vele vagy bújjak el és tegyek úgy, mintha itt sem lennék? Félelmemben szinte majdnem rosszul lettem és helyben elájultam, míg meghallottam egy kedves ismerős hangot az ajtó túloldaláról.

- Ash! Niall vagyok! Itthon vagy? – kopogtatott újra. Az ajtóhoz szaladtam és beengedtem a Szöszkét.
- Gyere csak be! – mondtam halkan.
- Mi a baj? – kérdezte rögtön arcomat fürkészve, mert arcom elárulta, hogy valami nagyon nincs rendben. – Hogy ment a randi?
- Borzalmas volt – nyögtem. Annyi rossz dolgon mentem már át 18 éves létemre az életben, hogy mostanság már nagyon jó vagyok a rossz dolgok elfojtásában, de már nem bírtam tovább és könnyeim kibuggyantak a szememből és megállíthatatlanul végigfolytak az arcomon.
- Mi történt? – kérdezte Niall kedvesen. – Ennyire csak nem lehetett rossz.
- El sem tudod képzelni. Majdnem megerőszakolt – nyeltem egy nagyot és szorosan hozzábújtam. Niall egy pillanatra lefagyott, majd idegességét szinte tapintani lehetett a levegőben.
- Most azonnal el kell menned a rendőrségre! – mondta komolyan egy hosszú, tintát nem tűrő káromkodás után.
- Majd később – nyögtem ki két sírógörcs között.
- Rendben – bólintott egy aprót. – Ülj le egy kicsit, nagyon sápadt vagy – ültetett le az ágyra és gyengéden simogatta vizes tincseimet. – Várj, egy pillanatot, mindjárt visszajövök! – tolt el magától percek múlva és eltűnt az ajtóban. Pár másodperc múlva kinyílott az ajtó és Harry lépett be rajta zavarodott arckifejezéssel Niallel a nyomában.
- Mi történt? Bántott? – kérdezte aggódva, miközben elém guggolt. Nem jött ki hang a torkomon, csak egy aprót bólintottam könnyeimet törölgetve, aminek nem sok értelme volt, mert a letörölt könnycseppek helyére rögtön újabbak kerültek. – Megütött? – hangtalanul megráztam a fejem. Kezemért nyúlt, de felszisszentem, mikor a csuklómhoz ért, pont ott, ahol Noel megszorított. – Ezt ő tette? – Bólintottam. – A fenébe is, Ash! De mégis mi történt? Kérlek, csak szólalj meg! Kérlek! – győzködött kétségbeesetten.
- Én elmegyek egy kis jégért – mondta Niall és halkan kisurrant az ajtón.

Harry ekkor vette észre a sarokban heverő kis memóriakártyát. Felvette a földről, majd gyorsan az ágy mellett heverő laptopjába dugta és pár kattintás után elindította a felvételt. Kikerekedett szemekkel nézte a képernyőt, én viszont oda sem tudtam pillantatni és arcomat a kezeim közé temetve zokogtam.

- Kinyírom ezt az állatot! – pattant fel hirtelen és sietve az ajtó felé vette az irányt. Düh és elszántság égett a szemében.
- Ne! Kérlek! – találtam meg a hangom. – Kérlek, maradj itt! Szükségem van rád! – Megállt, és keze hosszasan elidőzött a kilincsen, majd felém fordult. Lassan az ágy felé indult, de teste még remegett a méregtől. Leült mellém, nekidőlt az ágytámlának és szorosan magához húzott. Homlokomat a mellkasának döntve sírtam tovább, miközben ő még kissé nedves hajamat simogatta. Gyors légzése egy idő után lelassul és valahogy én is megnyugodtam karjai között. Pár perc múlva az ajtó nyílását hallottam. Niall jött vissza egy zacskó jéggel a konyhából, amit átadott Harrynek, aki egy apró fejbiccentéssel megköszönte és már ki is ment a szobából. Szemeimet törölgetve nyújtottam a kezem a jégért, de nem adta oda, hanem miután egy hosszú puszit adott fájós csuklómra a hideg zacskót óvatosan a piros részre nyomta, amitől kissé enyhült az égető fájdalom. – Köszönöm, hogy itt maradtál – suttogtam.
- Igazán semmiség – puszilta meg az arcom. – Jobban érzed magad?
- Nem – feleltem őszintén. – Borzalmas volt – ráztam meg a fejem.
- Én szívesen elvertem volna, de te nem engedtet – mutatott rám.
- Nem is láttad még soha életedben! Semmi esélyed nem lett volna ellene – szálltam rögtön vitába. Féltettem őt.
- Nem hiszem én azt! Egyszer találkozok vele és betöröm a képét! – mondta megszállottan. – Meg foglak védeni, ígérem! Nem engedem, hogy még egyszer bajod essen! – ígérte elszántan. És én hittem neki. Biztonságban éreztem vele magam és tudtam, hogy mellette már semmi bajom nem történhet, mert tudtam, hogy bármit megtenne értem. Még mindig szerettem őt.

Szólj hozzá!

2013\04\28

19. fejezet: Már akkor elveszítetted a barátságomat, mikor megcsókoltál

Sziasztok! Sajnálom, hogy kicsivel később hozta a részt, de mentségemre kicsivel hosszabb is lett a szokásosnál.
Köszönöm szépen nektek az előző részhez érkezett 12 kommentett, a több, mint 30000 oldalmegjelenítést és a több, mint 70 feliratkozott olvasót, szám szerint 72-t. Valamint köszönöm, hogy segítettetek nekem megrendelni a papírrepülős nyakláncot, mert a héten megjött és nagyon nagyon nagyon szeretem! Most pedig jó olvasást!

Alig vártam, hogy végre megérkezzünk a hotelbe, mert már rosszul voltam Taylor és Harry boldog enyelgésétől. Utáltam azt, ahogy csókolóztak, ahogy ölelgették egymást, ahogy fogták egymás kezét vagy, ahogy néha mosolyogva összenéztek. De a legrosszabb mégis az volt, hogy igazából semmi okom nem lett volna haragudni a lányra. Mielőtt megismertem őt azt hittem, hogy bunkó és a hírnévtől beképzelt, de sajnos nem így történt, mert minden várakozásom ellenére Taylor nagyon kedves vés segítőkész olt. Rájöttem, hogy igazából nem is rá vagyok dühös, mert ebben a történetben csak egy bűnös van és az nem más, mint Harry. Mindkettőnket becsapott. Engem megpróbált elcsábítani, miközben Taylort csalta, mert az előző turnén nem egyszer fordult elő, hogy Harry más lányokkal töltötte az éjszakát.

Felcsillant a szemem és szám mosolyra húzódott, mikor a kocsiból kiszállva megpillantottam a nevető Eleanort és a mellette álló Danielle-t, aki élőben még szebb volt, mint a fotókon. Miután egy-egy csókkal köszöntötték barátaikat, El vidáman a nyakamba ugrott, mitől én is feldobódtam.

- Biztosan te vagy Ashlyn, igaz? Én Danielle vagyok – mutatkozott be Liam barátnője.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk! Már nagyon sokat hallottam rólad! – adtam két puszit az arcára. Danielle már első látásra is nagyon szimpatikus volt.

- Milyen volt a repülőút? – kérdezte kedvesen.

- Uh, ne is mond! – legyintettem. – Nem bírom a repülést és még egy kisebb légörvénybe is keveredtünk, szóval, ha megengeditek, kicsit lepihenek – mondtam bocsánatkérően.

- Semmi gond, menj csak! De estig pihend ki magad, mert buliba megyünk! – jelentette be El vidáman.

Felmentem a Harryvel közös szobánkba, majd egy gyors kipakolás után délután 4-kor befeküdtem az ágyba és beállítottam a telefonomon az ébresztőórámat, majd ledobtam a cipőmet és egy kis alvásreményében lehunytam a szemem. Pár pillanat múlva hallottam az ajtó nyílását, Harrynek volt az, most hogy végre sikerült elbúcsúznia Taylorkától. Semmi kedvem nem volt beszélgetni vele, szóval úgy tettem, mintha már aludnék. Meglepetésemre pár pillanat múlva Harry leheletét éreztem a bőrömön.

- Annyira sajnálom! – suttogta és hangja tele volt fájdalommal. Végigsimította az arcomat, majd egy hosszú, édes puszit lehelt az arcomra, én pedig álomba merültem.

Kora este, 7 órakor a telefonom ébresztője keltett fel mély álmomból. Gyorsan kinyomtam, majd már majdnem visszaaludtam, mikor eszembe jutott, hogy nekem készülődnöm kéne, mert a lányokkal ma este buliba megyünk. Elég nyomott volt a hangulatom és semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, de tudtam, hogy ha nem lennék ott időben a megbeszélt helyen, akkor ahogy ismerem, El úgy is kirángatna az ágyból.

Kikelve az ágyból megpillantottam Harryt az ágy másik felén, éppen a laptopján írogatott valamit, de mikor megláttam, hogy felébredtem, rögtön lecsukta a tetejét és lerakta az öléből.

- Beszélhetünk? – kérdezte halkan.

- Nem, nem érek rá. Készülődnöm kell, mert Eleanorékkal buliba megyünk – vettettem oda neki félvállról és ruhámmal elindultam a fürdőbe.

- És utána? – erősködött.

- Nincs mit megbeszélnünk – zártam magamra a fürdőajtót.

Nem siettem el semmit, lezuhanyoztam, ami ellazítottam az izmaimat, majd felvettem egy kétségbeejtően rövid, kihívó piros ruhát, a hátán nagy kivágással és nagy loknikat sütöttem hosszú, szőke hajamba. Mivel kicsit késésben voltam, gyorsan berohantam a szobába és felvettem egy a ruhához illő magassarkút, majd a táskámmal együtt kiindultam az ajtón, de Harry az utamba állt.

- Kiengednél? Szeretnék menni – próbáltam meg eltolni az útból, sikertelenül.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy ebben a ruhában akarsz elmenni? – kérdezte hitetlenkedve.

- Nem, igazából semmi sem szeretnék neked mondani – forgattam meg a szemem.

- Nem mehet így el sehova! Öltözz át, addig nem engedlek ki! – fonta össze mellkasa előtt a karját. Lassan felé hajoltam, olyan közel, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzete.

- Nem vagy az apám, nekem te senkim sem vagy, szóval, ha megkérhetlek rá, ne parancsolgass nekem – suttogtam a fülébe, majd kihasználva pillanatnyi kábaságát egy gyors mozdulattal kikerültem őt és már kinn is voltam az ajtón.

A lányok a fejükbe vették, hogy pasit keresnek nekem ma este, nekem ehhez most nem sok kedvem volt, de nem akartam elrontani a szórakozásukat. A bárban, amibe mentünk hangosan dübörgött a zene, cigaretta füst és alkohol illat keveredett a levegőben. Dan és El egész este újabb és újabb pasiknak mutattak be, én persze egytől egyig lepattintottam őket, barátnőim pedig már szinte mérni kezdték a pasik rekordidejét, hogy ki bírja a legtovább. Igazból nagyon vicces este volt, nagyon jól éreztem magam Dan és El társaságában. Éjjel 2 lehetett, mikor visszaértünk a szállodába. El kicsit becsiccsentett, szóval miután leadtuk őt Louisnak, mi is elmentünk lefeküdni. Mikor Dannel is szétváltunk, hirtelen rám zuhant a fáradtság és majd elaludtam a folyosón. Csöndben nyitottam be a szobába, nehogy felkeltsem Harryt, de mikor felkapcsoltam a villany, teljesen ledöbbentem az elém tárulkozó látványtól. Harry a helyén aludt és ezzel még nem is lett volna probléma, ha mellette nem Taylor feküdt volna az én helyemen. A ruháik össze-vissza voltak dobálva a szobában, szóval elég gyorsan leesett a dolog. Ebben a pillanatban szinte egyszerre kinyitották a szemüket. Taylor teljesen le volt döbbenve, majd egy kis haragot és sajnálatot láttam az arcán, viszont Harry ijedt és bűnbánó tekintete egyáltalán nem tudott meghatni. Egyszerre éreztem dühöt és szomorúságot.

- Csak a pizsamámért jöttem – suttogtam és halóruhámat felkapva már ki is rohantam a hotelszobából.

- Harry, mért nem mondtad, hogy egy szobában vagy Ashlynnel? – hallottam, ahogy Taylor felelősségre volna Harryt az ajtó túloldaláról, de én ekkor már könnyeimmel küszködve kopogtam be a szomszéd szobába.

- Nem veszünk semmit – nyitotta ki Niall álmosan az ajtót. – Baj van Ash? – kérdezte komolyabban, mikor megláttam kétségbeesett arcomat.

- Áll még a kanapé ajánlatod? – próbáltam mosolyogna, de egy könnycsepp kicsurrant a szememből.

- Jaj, Ashlyn, hát persze! – húzott magához és engedte, hogy könnyeimmel eláztassam a pólóját.

Pár perc múlva elhúzódtam tőle, majd elindultam, hogy ágyat csináljak magamnak a kanapéból. A hálóba lépve Zayn halk horkolását hallottam az ágyból. Pakolászásomra egy pillanatra felébredt, majd mikor megkérdezte, hogy jól áll-e a haja, fejét a párnára ejtve visszaaludt. Könnyeimet letörölve, pizsamámmal a kezemben bementem a fürdőbe. Egy gyors, de annál ellazítóbb zuhanyzás után, mikor kiléptem a fürdőből, halk kopogást hallottam a bejárati ajtón. Niall nyitott ajtót, majd meghallottam Harry halk hangját. Tudom, hogy nem szabad hallgatózni, de én túl kíváncsi voltam és megtettem.

- Mi az Harry? – kérdezte Niall halkan.

- Itt van Ash? Beszélhetek vele? – Harry hangja aggódó volt.

- Itt van, de éppen fürdik.

- Bemehetek? Megvárnám itt.

- Szerintem ez most nem lenne jó ötlet, Harry – sóhajtott fel Niall. – Hagyd most őt! Teljesen összetörted a szívét. Lehet, hogy te nem vetted észre, mert nem mutatja ki, de én látom rajta, hogy szenved.

- Akkor mondd, meg mit tegyek, mert ez a helyzet senkinek sem jó! – fakadt ki Harry.

- Hagyd őt békén és éld az életed Taylorral – tanácsolta a Szöszi.

- Igazad van – sóhajtotta Harry egy kis szünet után. – Ha visszajön a fürdőből, kérlek, mondd meg neki, hogy elküldtem Tayt, szóval nyugodtan átjöhet aludni.

- Ez a legkevesebb, amit megtehetek, de őt ismerve ne nagyon számíts ma éjszaka a társaságára.

- Köszönöm, jó éjt! – búcsúzott Harry.

- Jó éjt, Harry! – hallottam az ajtó csukódását, majd pár pillanat múlva Niall lépett be a háló ajtaján.

- Harry volt az. Azt üzeni, hogy… - kezdte, de közbevágtam.

- Hallottam. Köszönöm, Niall – öleltem meg hálásan, mert fogalmam sem volt, hogy köszönjem meg neki ezt a sok törődést és kedvességet. Álmosan elhelyezkedtem a kanapén és pár perc múlva mély álomba merültem.

Reggel 11-kor, mikor felébredtem a fiúk már nem voltak a hotelben, de valamelyikőjük írt nekem egy kis cetlit, hogy interjúra mentek és, hogy csak valamikor délután érnek vissza. Egy gyors reggeli után unalmamban nem tudtam mit csinálni, szóval egy bikinivel és törölközővel a kezemben lementem a szálloda wellness részlegébe. Meglepetésemre az egyik medencében megpillantottam Eleanort és Danielle-t.

- Jó reggelt! – köszöntem vidáman.

- Ashlyn! – kiáltott fel Dan és köszönésképpen megölelt.

- Halkabban! – szólt ránk nyögdécselve és a fejét fájlalva El.

- Bocsánat – szabadkoztam rögtön. – Másnapos? – kérdeztem Danre nézve.

- Igen és még nem süketült meg – morogta El szemeit lehunyva.

- Fájdalomcsillapítót vettél be?

- Persze, mondjuk nem mintha hatott volna, szóval most wellness-terápián vagyok. – Tudom, hogy nem szép nevetni mások szenvedésén, de nagyon mulatságos volt nézni El másnapos fejét.

Dan és én felváltva áztattuk magunkat a medencékbe, masszíroztattuk magunkat és szaunáztunk, majd elölről az egészet, miközben Eleanor egy helyben ült az egyik medence szélén, fejét a falnak támasztotta és talán aludt is, én pedig végig attól féltem, nehogy véletlenül belefulladjon a vízbe. Órák múlva El megunta a szenvedés, szóval ők felmentek a hotelszobáikba, így én is eldöntöttem, hogy ideje menni, mert nemsokára visszaérnek a fiúk az interjúról. Törölközőmmel már a lift felé tartottam, mikor megcsúsztam a padlón egy jó nagy víztócsában és alaposan beütöttem a fenekemet. Egy kis idő múlva két izmos kart éreztem magam körül, amik felhúztak a földről. Mikor megfordultam két sötétbarna szempár nézett vissza rám. Megmentőm egy elég rendesen kigyúrt, nálam pár évvel idősebb, sötétszőke hajú fiú volt.

- Jól vagy? – érdeklődött és rám villantotta vakítóan fehér mosolyát.

- Igen, köszönöm. Nagyon úgy tűnik, hogy ez nem az én napom – sóhajtottam fel a hajnali kellemetlenségekre gondolva.

- Itt laksz a szállodában? – érdeklődött kedvesen.

- Igen, tegnap jöttem és még majdnem két hétig itt leszek.

- Akkor elég sokat fogunk találkozni. Noel Parker vagyok, az úszómester – nyújtotta felém a karját.

- Ashlyn Higgins – ráztam meg a kezét. – Örülök, hogy találkoztunk!

- Nem lenne kedved egy vacsorához? – ez a kérdés váratlanul ért, őszintén szólva még nem nagyon kaptam eddig randi meghívásokat.

- Ööö… Hát nem is tudom… - gondolkoztam el, míg ő várakozásteljesen nézett rám. Aztán átgondoltam a dolgot és rájöttem, hogy nem sóvároghatok egész életemben Harry után, mert nagyon úgy tűnik, hogy neki nem kellek és egy randival pedig nem veszíthetek semmit. – Rendben, benne vagyok.

- Ma este ráérsz? Mondjuk 7 körül? – kérdezte.

- Az tökéletes lenne – egyeztem bele.

- Rendben, akkor este találkozunk!

- Szia, Noel! – köszöntem el és nagy mosollyal az arcomon mentem fel a hotelszobába.

A fiúk még nem érkeztek én pedig egy kis estebéd után elkezdtem készülődni a randira. Felvettem egy csinos fekete ruhát, ami közel sem volt annyira kihívó, mint az előző esti és kivasaltam a hajam.

A fürdőből kilépve észrevettem, hogy Harry már járt a szobában, de már el is ment, gondoltam Taylorral találkozott, mitől egy kis keserű ízt éreztem a számban, de próbáltam az esti randira koncentrálni.

Noel egy aranyos kis étterembe vitt el. Minél jobban megismertem a fiút, annál jobban megkedveltem, mert nagyon jó személyiséggel volt megajándékozva. Vicces volt, beszédes és kedves is, bár közel sem érintett meg úgy, mint Harry.

11 óra körül vitt vissza a szállodába és egy hosszú arcra puszival búcsúzott el tőlem, mire kissé elpirultam. Mosolyogva mentem be a hotelszobába, amit Harry rögtön ki is szúrt.

- Hol voltál? Mitől van ilyen jó kedved? – érdeklődött mosolyogva.

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de egy randin – vetettem neki oda, mire lefagyott a mosoly az arcáról. Beszaladtam a fürdőbe és gyorsan átvettem a pizsamámat.

- Beszélhetnénk? – kérdezte Harry, mikor visszamentem a hálóba.

- Miről van szó?

- Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt – sóhajtott fel. – És azt szeretném kérdezni, hogy nem maradhatnánk barátok? – ennél a kérdésnél aztán felment bennem a pumpa.

- Barátok?! – akadtam ki. – Már akkor elveszítetted a barátságomat, mikor megcsókoltál.

- Sajnálom – suttogta. – Nem akartalak becsapni.

- Nem becsaptál, hanem kihasználtál. Annyira bizonygattad, hogy nem igazak, amit az újságok írnak és én el is hittem, de úgy látszik, kár volt. Különben is Taylor tudja, hogy fűvel-fával megcsaltad az előző turnén? – vontam felelősségre.

- Megbeszéltük, hogy teret adunk egymásnak. A mi kapcsolatunk elég nyitott – magyarázta a fejét vakarva. Szóval, Taylor végig tudott a dologról. Nem is keveset csökkent most a csaj a szememben.

- Nyitott, mi? – néztem rá elképedve. – Azt is tudta, hogy megcsókoltál?

- Hát azt még nem igazán mondtam el neki – vallotta be.

- Egy rohadék vagy, Harry – mondtam ki, amit abban a pillanatban gondoltam róla és elkezdtem lepakolni az ágyneműmet a földre.

- Te meg mit csinálsz? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Ugye nem képzelted, hogy mellett fogok aludni? – hitetlenkedtem. – Majd alszok a földön ti pedig nyugodtam befejezhetitek azt, amibe tegnap belerondítottam – gúnyolódtam, de elengedte a füle mellett.

- Akkor majd én fekszek a földön, te pedig nyugodtan aludj az ágyban – sóhajtott fel és lehelyezkedett az általam a padlóra pakolt ágyneműk között.

- Nem bírok abban az ágyban aludni – néztem ágyra undorodva.

- Ha te nem alszol az ágyban, akkor én sem – szögezte le.

- Én biztosan be nem fekszem oda, inkább alszok a kanapén – mondtam és elhelyezkedtem egy párnával és takaróval az említett helyen.

- Mi nem vagyunk normálisak – jegyezte meg.

- Jó éjt, Harry!

- Te teljesen őrült vagy – csóválta meg a fejét rosszallóan.

- Azt mondtam, jó éjt!

- Jó éjt, Ash!

Szólj hozzá!

2013\04\21

18. fejezet: Mutasd meg Harrynek, hogy mit veszített!

Nagyon gyorsan eltelt ez a hét. Örültem, hogy végre újra találkozhatok Dorotával, Sarah-val, de legfőképpen az én drága kisöcsémmel, Adammel. Szinte minden pillanatot vele töltöttem, kivéve persze, mikor éppen nem Sarah-val ecseteltük a külön töltött két hetünket, persze főleg én beszéltem, nagyon sok mesélnivalóm volt. Nagyon jó volt a hét, amit a családommal töltöttem – Sarah, olyan, mintha a testvérem lenne, Dorota, pedig egyébként is családtag -, viszont nagyon hiányoztak a fiúk, főleg Harry. Ideje volt beszélnem vele, elég rendesen össze voltam zavarodva a csók után, de nem akartam a pihenőjük alatt zavarni, mert apától azt hallottam, hogy hazautazott Holmes Chapelbe. Igaz, hogy ismerem a családját, mivel a tábor után sokszor voltam náluk és nagyon megszerettem őket, de gondolom, Harry elég ritkán mehet haza, szóval nem akartam megzavarni a kis családi idillt.

Kissé idegesen rohantam le a lépcsőn az egy hét elteltével. Sokszor utazgattunk apával, de New Yorkban még sosem jártam. Szerencsére nem lesz sok koncert, viszont annál több interjún kell a fiúknak részt venniük, de egyébként teljesen szabadok vagyunk.

- Rendben leszel? – kérdezte apa, miközben behajtottunk a repülőtér parkolójába.

- Remélem. Majd a gépen beveszek két szem gyógyszert és ha nem kerülünk légörvénybe, akkor elvileg nem lesz semmi probléma – mondtam nyugodtan. A repülést valamiért sosem bírta a gyomrom, már egy kisebb légörvénytől rögtön kiadtam a taccsot, szóval, ha tehettünk inkább kocsival mentünk nyaralni.

- Örülök, hogy itt vagy Ash – mondta apa őszintén.

- Én is – mosolyodtam el szélesen.

Mivel a fiúk nemzetközi szupersztárok, ezért nem érik be egy normális járattal, szóval magángéppel mentünk. Amikor odaértünk apuval a géphez a cuccainkkal, már hallottunk a fiúk nevetését a repülő belsejéből.

- Sziasztok! – köszöntem vidáman, belépve a gép ajtaján.

- Megjött Ash! – kiabálta Louis és megrohamoztak, majd kaptam egy nagy One Direction-ölelést, de valaki hiányzott.

- Hol van Harry? – kérdeztem kíváncsian.

- Késik. Csak mint általában – legyintett Liam.

Ahogy apának ígértem elmentem a gép mosdójába és egy nagy pohár víz kísérletében lenyeltem a kis pirulákat. A wc-ből kilépve egy kemény mellkasba ütköztem. Felnéztem a tulajdonosa arcába, de mikor belenéztem a szemébe rögtön nagyon érdekessé vált a Converse cipőm orra.

- Szia Harry! – köszöntem szinte rá sem nézve.

- Örülök, hogy megint eljöttél – mondta és szorosan magához húzott. Nehezemre esett elengedni őt, de kaptam egy puszit, ami mindenért kárpótolt.

- Milyen volt a szünet? – kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.

- Elég jó. Jó volt végre a családommal találkozni, régen láttam már őket. Az egyik hátránya annak, ha híres vagy – húzódott fájdalmas mosolyra a szája.

- Hogy van Gemma? – érdeklődtem.

- Nem is mond! Még együtt vannak Liammel. Teljesen meg vagyok győződve, hogy ő a fiatalabb kettőnk közül. Egyre gyerekesebb! – forgatta meg a szemét.

- Mondja a komoly felnőtt férfi! – borzoltam össze a haját, mire tettetett felháborodással felkiáltott.

Egy kis szerencsétlenkedés után sikerült helyet cserélnünk a mosdó előtti szűk helyen, majd ő a wc-be ment én pedig a többi fiúhoz csatlakoztam és leültem az egyik ablak melletti ülésre. Lassan felszállt a gép és elindultunk. Mindig is szerettem repülni, még a rosszullétem ellenére is, mert ahogy az ablakon kinéztem a felhők között a világ legboldogabb és legszabadabb emberének éreztem magam, leírhatatlan élmény volt.

- Meséljetek, mit csináltatok az elmúlt egy hétben? – kérdeztem kíváncsian.

- Én összeköltöztem Perrie-vel! – mondta Zayn büszkén.

- Gratulálok! Perrie jön New Yorkba? Szívesen megismerném.

- Nem – rázta meg a fejét. – Turnén vannak, sajnos.

- Kár, na de majd máskor találkozok vele. És Eleanor meg Danielle? – néztem Louisra és Liamre.

- Ők már ott vannak Nem Yorkban. Danielle-nek ott volt táncfellépése és El is úgy döntött, hogy előbb elmegy vele – magyarázta Louis. Örültem, hogy ők is ott lesznek, mert Elt nagyon szerettem és bár Danielle-lel még nem találkoztam, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy vele is jól ki fogunk jönni.

- Ash, ezt a fürdőben hagytad! – hallottam meg Harry hangját a gép hátuljából. – Kapd el! – dobta felém a kis gyógyszeres dobozkát, amit ügyesen megfogtam a levegőben. A többi fiú pedig kikerekedett szemmel nézett rám.

- Ez csak utazási gyógyszer, nem nagyon bírom a repülést – magyaráztam, mire megkönnyebbülve hátradőltek az ülésükön. – Soha többet nem tennék olyat. Nem lennék többet öngyilkos – bizonygattam.

- Hát persze, hogy nem – ült le Harry a mellettem lévő ülésre és egy puszit nyomott az arcomra.

Szerencsére az út többi részében már nem hozták fel ezt a témát és nagyon jó hangulatban telt a repülés. Fél úton járhattunk, mikor megszólalt a hangosbemondó, hogy egy kisebb légörvénybe kerültünk. Ilyen az én szerencsém. Nemsokára kivert a víz, úgyhogy mélyeket lélegezve nekidöntöttem a homlokomat a hűvös ablaküvegnek, majd jött a hányinger, ami ellen már nem tehettem semmit.

- Jól vagy? – kérdezte Harry aggódva.

- Nem igazán – nyögtem és gyorsított léptekkel a mosdó felé vettem az irányt.

Épp, hogy elértem a wc-t már ki is adtam a gyomrom tartalmát. Pár pillanat múlva Harryt éreztem magam mögött, aki segítőkészen hátrafogta a hajam. Miután úgy éreztem, hogy semmi nem maradt bennem a reggeliből, egy kis vízzel kiöblítettem a számat és gyengén ráültem a wc fedelére.

- Jobban vagy egy kicsit? – kérdeztem leguggolva velem szemben.

- Igen, köszönöm – bólintottam egy aprót. – De a biztonság kedvéért megvárom, míg végre abbahagyja ezt a hülye rázkódást a gép.

- Rendben. Addig mesélj nekem az öcsédről – kérte.

- Nem is tudom, mit mondhatnék róla – vontam meg a vállam. – Adam a neve, de azt már tudod – Harry bólintott egyet és kíváncsian várt. – Mikor a nyár végén hazaértem tőletek, akkor mondták el a szüleim, hogy anyu terhes. Adam egy tündéri kisgyerek. Kék szem, szőke haj, teljesen olyan, mint egy angyalka, bár a viselkedése, mint egy kis ördögé - nevettem fel. - Nagyon szeretem őt, ha nem lenne, talán már régen elköltöztem volna otthonról.

- Hasonlít rád? – kérdezte mosolyogva.

- Nem, szinte egyáltalán nem. Én olyan vagyok, mint apu ő meg inkább anyára hasonlít.

- Szeretném megismerni.

- Rendben – bólintottam miközben mosolyra húzódott a szám. – Ha túlélem a repülőutat visszafelé is, akkor bemutatlak neki -ígértem. - Azt hiszem elmúlt a hányingerem, visszamehetünk a többiekhez.

- Ash, kidobtad a taccsot? – kérdezte Louis, én pedig elég rendesen belerúgtam a lábába, mire ő fájdalmasan felkiáltott.

- Várjátok már, hogy megérkezzünk? – kérdeztem, hogy eltereljem a témát az előbbi rosszullétemről.

- Persze. Főleg Harry, igaz? – nézett Niall kissé haragosan Harryre, aki gyilkos pillantással ajándékozta meg a Szöszkét.

- Ja, a kis Hősszerelmes végre láthatja a barátnőjét! – bökte vállba Louis Göndörkét, bennem pedig megfagyott a vér.

- A barátnőjét? – préseltem ki magamból egy rövidke mondatot.

- Nem tudtad? Nem is tudtál Taylorról? – lepődött meg Zayn. – Tele voltak vele a lapok? Harry Styles és Taylor Swift.

- Nem, nem hallottam róla – szedtem kicsit össze magam. – És mióta?

- Lassan három hete – válaszolta Harry csöndesen megbánással és aggódással a szemében, de nem érdekelt, legszívesebben ott helyben arcon köptem volna.

- Gratulálok! Ki kell mennem a mosdóba – jelentettem be, mert visszafojtott könnyeim csípni kezdték a szemem.

Féltem, hogy Harry utánam jön, úgyhogy jól magamra zártam az ajtót. Félelmem be is bizonyult, mert egy kis idő múlva valaki sikertelenül benyitott.

- Ash, beszélnünk kell! – hallottam Harry kétségbeesett hangját az ajtó túloldaláról. – Kérlek szépen, engedj be!

- Harry hagyj békén! Soha többi nem akarlak látni! Szállj ki az életemből! – kiabáltam könnyeimnek utat engedve.

Még is mit gondoltam? Hogy Harrynek jelentett valamit az a csók? Hogy ezek után boldogan élünk, míg meg nem halunk, mint a mesékben? Ha nem csókolt volna meg, most nem lenne rá okom haragudni vagy utálni őt, csak azért mert barátnője van és szépen magamban szenvedhettem volna, de megetette. Megcsókolt, pedig már akkor is volt barátnője, szóval teljesen kihasznált engem. Én voltam a legújabb trófeája. Pedig úgy bizonygatta, hogy ő nem olyan, mint amit az újságok írnak én meg hittem neki, de most kiderült, hogy minden hazugság volt. Hazugság volt a barátságunk, a csók és minden perc, amit vele töltöttem. Magamba roskadva ültem a mosdó hűvös csempéjén, miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Egy kis idő múlva halk kopogást hallottam az ajtón.

- Harry, menj innen! Már az előbb megmondtam, hogy hagyj békén! – kiabáltam dühösen.

- Niall vagyok. Kérlek, engedj be! – kicsit meglepődtem, de kizártam az ajtót és visszahuppantam előző helyemre.

- Mit szeretnél, Niall? – kérdeztem miközben egy darabka wc-papírral törölgettem a szemem.

- Láttam a csókot – ült le szorosan mellém.

- Tessék? – kérdeztem meglepődve.

- Egy hete, mikor a hotel fürdőjében voltunk – magyarázta. – Próbáltam megakadályozni, de nem igazán sikerült. – Hát persze, amikor beugrott a vízbe! Ezen az emléken borzasztó hangulatom ellenére is nevetnem kellett. – Sajnálom, hogy felhoztam most ezt a témát, de nem akartam, hogy akkor tudd meg a kapcsolatukat, mikor rajtakapod őket a hotelszobában csókolózni vagy valami mást csinálni.

- Köszönöm, Niall. Nagyon hálás vagyok – öleltem meg és arcomat a pólójába temetve sírtam tovább, mire Niall megnyugtatóan a hajamat simogatta.

- Amióta megismertem őt, azóta jóban vagyok vele, de sosem értettem egyet a csajozási szokásaival, csak kihasználja a nőket. Úgyhogy ne sírj Harry miatt, mert nem érdemli meg egy könnycseppedet sem, mert te sokkal jobbat érdemelsz – mondta őszintén.

- Igazad van - bólintottam mosolyt erőtetve az arcomra. – Csak nem tudom, hogy fogom kibírni vele egy szobában az elkövetkező két hetet – sóhajtottam.

- Hát nem nagy ajánlat, de Zayn és én szívesen odaadjuk neked a kanapénkat – ajánlotta fel.

- Köszönöm. Tényleg. Mindent – mosolyodtam el szívből, mert nagyon hálás voltam Niallnek.

- Gyere, lassan menjünk vissza! Csak legyél olyan csodálatos, amilyen lenni szoktál és mutasd meg Harrynek, hogy mit veszített!

Egy idő után, mikor sikerült kicsit összeszednem magam, kimentünk a wc-ből, és persze a fiúknak azt mondtuk, hogy megint rosszul lettem. Eldöntöttem, hogy nem fogok Harryvel foglalkozni, egész úton levegőnek néztem és nem válaszoltam a kérdéseire akármilyen könyörgően és bocsánatkérően nézett rám, csak a fiúk előtt játszottam az, hogy minden a legnagyobb rendben. El akartam Harryt felejteni, nem mintha ez olyan könnyen menne. Szerencsére nem kellett az út hátralévő részében mellette ülnöm, mert hozták az ebédet és Niall azzal a kifogással, hogy meg kell kóstolnom a levesét maga mellé ültetett, bár torkomon egy falat étel sem ment le.

És egy majdnem 7 órás repülőút után végre megérkeztünk New Yorkba. Boldogan szálltam le a gépről, de a mosoly gyorsan lehervadt az arcomról, mikor megláttam a Harry nyakába boruló szőkeséget. Együtt tölteni majd két hetet a turbékoló párocskával, csodás lesz…

Szólj hozzá!

2013\04\14

17. fejezet: Are we friends or are we more?

Sziasztok kedves Olvasóim!
Örömmel jelentem be, hogy a napokban megkapta a blog a 30. díját, amiért borzasztóan hálás vagyok. Továbbá pedig már több mint 60, szám szerint 63 feliratkozott olvasóm van és köszönöm az előző fejezethez érkezett 10 kommentet!
xxx, csakegylány

Szívem a torkomban dobogott és szinte jég hideg vízzel zuhanyoztam, aminek hatására sikerült kicsit lenyugodnom, aztán jöhetett a jó meleg víz, hogy ellazítsam izmaimat. Egy gyorsnak nem mondható zuhanyzás után felvettem egy szerintem „csini” fehér ruhát, - ami elég rövid volt, - egy hozzá illő hajpánttal és balerina cipővel.

Pontosan 35 perccel a Harryvel való beszélgetés után – nehogy azt higgye, hogy teljesen be vagyok zsongva a vacsorameghívás miatt – kiléptem a liftből. Az első dolog, amit megpillantottam Harry volt. A szokásos fekete farmer, póló és blézer összeállítás volt rajta, amitől én egyenesen elaléltam, bár nem hiszem, hogy ezzel egyedül voltam. Amint meglátott elém sietett hatalmas mosollyal az arcán.

- Hölgyem? – kínálta fel lovagiasan a karját.
- Olyan hülye vagy! – löktem rajta egy aprót szemforgatva és elindultam a kijárat felé. Még hallottam Harry dallamos nevetését a hátam mögül, majd kiléptem az épületből és nagyon szippantottam a friss levegőből.
- Mehetünk? – kérdezte Göndörke mikor utolért és egy fekete Audihoz vezetett. Fogalmam sem volt, hogy hogyan szerzett ilyen rövid idő alatt egy kocsit, mivel tudtommal az övé nem jött velünk a turnéra, de inkább nem is gondolkoztam vele, mert a végén még belefájdult volna a fejem. A hírességek és az ő befolyásuk…
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, mikor már a kocsiban ültünk.
- Hát természetesen egy étterembe – indította a be a motort. – Ott szoktak az emberek enni, nem? – húzta asz agyamat mosolyogva, mire én csak egy újabb szemforgatással válaszoltam.

Pár perc múlva odaértünk egy csendes kis étteremhez. Nagyon jó hangulata volt, a háttérben halk zene szólt és nem is voltak sokan. Harry pár szót váltott az egyik csinos pincérnővel, majd megfogta a kezem és az étterem másik, csendesebb sarkában lévő, egy kétszemélyes asztalhoz vezetett, csak két asztallal arrébb volt egy kisebb társaság, ha jól láttam szülinapot ünnepeltek. Udvariasan kihúzta előttem a széket, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Kezembe vettem az étlapot, de alig, hogy kinyitottam már vissza is raktam a helyére.

- A kedvencedet? – nézette fel az étlapjából.
- Emlékszel még rá? – kérdeztem meglepődve.
- Sok mindenre emlékszem 2009 nyarából – mosolyodott el huncutul.
- Csak rám nem… - morogtam az orrom alatt.
- Az csak egy kis ideiglenes tudathasadás volt – mentegetőzött rögtön. Vitatkozni akartam vele, d abban a pillanatban megjelent az asztalunknál a pincérnő. Festett fekete vállig érő haja volt, pirosra rúzsozott száján pedig elég feltűnően látszott a szilikonfeltöltés eredménye.
- Mit hozhatok? – kérdezte Harry előtt illegetve magát, miközben engem egy pillantásra sem méltatott.
- Egy dupla lasagnet és egy spagettit kérünk – adta le Harry a rendelés.
- Inni valamit? – rebegtette meg a szempilláit a pincérnő.
- Egy alma és egy baracklevet.
- Dupla? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mikor a pincérnő elment a rendelésünkkel.
- Úgy emlékszem, hogy a táborban annyit ettél, mind a többiek összesen. Nem csal az emlékezetem, ugye? – mosolyodott el huncutul. Hát igen, az étvágyammal sosem volt baj.
- Nem – ráztam meg a fejem szégyenlősen. – Mondjuk azért Niallel nem versenyeznék – nevettem el magam ír barátunk egy étkezésre elfogyasztott ételmennyiségére emlékezve.
- Pedig méltó ellenfélre találna benned, egyszer meg kéne próbálnod.
- Még átgondolom – zártam le a témát.

Az este fantasztikusan telt. Nagyon sokat nevettünk és beszélgettünk. Meg kellett állapítanom, hogy Harry nem sokat változott három év alatt, még mindig ugyanolyan lehengerlő és közvetlen személyisége volt, amit annyira szerettem. Szóba jött a tábor, a verseny és sikerült végre rendesen megbeszélnünk az X-Faktoros dolgokat és mesélt nekem a híresek életével járó előnyökről és hátrányokról.

- Tele vagyok – jelentettem be magammal elégedetten hátradőlve a székemen, mert majdnem sikerült legyűrnöm a dupla adag tésztámat. – Régen ettem már ilyen finomat. A te spagettid milyen volt? – érdeklődtem.
- Nem rossz, viszont még sehol sem etted közel sem olyan jól, mint mikor nálatok voltam – jegyezte meg.
- Igen, anyu nagyon jól főzött… - gondolkoztam el és arra lettem figyelmes, hogy könnyek kezdték szúrni a szemem anyu említésére, de nem akartam a sírásommal elrontani ezt a csodálatos estét, úgyhogy nagyokat felfelé pislogva próbáltam nem engedni utat könnyeimnek.
- Ó, Ash! – húzta mellém Harry a székét és magához húzott. – Sajnálom, hogy szóbahoztam, csak annyira hihetetlen számomra, hogy Rose nincs többé – suttogta aggodalommal és megbánással a hangjában.
- Semmi baj – mosolyodtam el halványan. – Csak még nem igazán tettem magam túl rajta, már ha valaha is sikerülni fog.
- Ez csak természetes. Mért nem hívtál, amikor történt? – kérdezte és pár pillanat múlva arckifejezésemből kiolvasta a választ. – Hívtál, igaz? – túrt bele idegesen a hajába, mire egy aprót bólintottam. – Sajnálom, hogy nem voltám veled, mikor szükséged volt rám.
- Semmi baj, neked is megvolt a saját életed – nyugtattam meg.
- Tudom, hogy nem nagy dolog, de megbocsájtanál, ha meghívlak még egy kakaós palacsintára? – mosolyodott el. Tudja, hogy mivel lehet engem meghatni.
- Vaníliás öntettel?
- Még szép! – vágta rá rögtön.
- Akkor jöhet! – mosolyogtam. Még mielőtt szólt volna a pincérnőnek mélyen, vágyakózón a szemembe, majd arca az enyémhez közelített. Szívem a torkomban dobogott és azt hittem, hogy meg fog csókolni, de helyette az arcomra lehetelt egy édes puszit. És ez így volt jól. Akartam a csókját, de ez csak egy baráti vacsora volt nem pedig egy randi, nem illett volna ide.

Megettem a palacsintát, amit rendelés után nemsokára ki is hoztak, majd Harry rendezte a számlánkat és lassan visszaindultunk a hotelbe. Már hajnali egy volt, mikor egy gyors zuhanyzás után végre az ágyba kerültem, de valahogy nem jött álom a szememre, amit Harry is észrevett.

- Mi a baj? Mért nem alszol? – kérdezte felém fordulva.
- Félek – vallottam be. – Nem akarom megint ugyanazt álmodni – mondtam szinte nyafogva.
- Bújj ide! – emelte fel a takaróját, hogy én is alábújjak, majd átkarolta a derekamat és magához húzott én pedig átöleltem. – Jó éjt, Ash!
- Jó éjszakát! – mondtam mosolyogva és lehunytam a szemem.

És elérkezett a turné utolsó napja. Másnap reggel egy kiadós közös reggeli után egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttük, hogy lemegyünk és megnézzük a hotel wellness részlegét. Sajnos nekem az úszni tanulás valahogy kimaradt az életemből, szóval a mélyebb medencéket én messzire elkerültem. Éppen az egyik pezsgőfürdős medencében áztattam magam, mikor egy kislány elbotlott a lépcsőn és keservesen sírni kezdett. Nem voltak a közelben a szülei, úgyhogy odamentem hozzá.

- Mi a baj, kicsim? Megütötted magad? – kérdeztem kedvesen, mire könnyes szemmel nagyokat bólintott. – Mutasd meg, hol fáj! – a talpán egy kis pontra mutatott. Nagyon régen találkoztam már az öcsémmel és szükségem volt arra, hogy valakit babusgatni tudjak, szóval most itt volt az alkalom. – Itt? – húztam végig az ujjam a talpán, mire elmosolyodott a csikis érzés miatt. – Vagy talán itt? – csináltam még egyszer, mire édesen felkacagott. – Na, szaladj! Keresd meg a szüleidet! – utasítottam kedvesen, mire a kislány vidáman elszaladt, de még visszanézett és integetett nekem. Borzasztóan aranyos volt.

- Nagyon értesz a gyerekekhez – állapította meg Harry a hátam mögül, mire mosolyogva felé fordultam. Mivel csak egy fürdőnadrág volt rajta, végre rápillantást nyerhettem izmos felsőtestére és a hasán lévő kockákra. Göndör haja vizesen tapadt a homlokához, ami még szexisebbé tette a megjelenését.
- Értek a kicsikhez, eleget gyakoroltam az elmúlt két évben – vontam meg a vállam.
- Ezt, hogy érted? – értetlenkedett.
- Hát az öcsémre gondoltam, természetesen.
- Neked van öcséd? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, Adam. Kétéves.
- Adam az öcséd? – hüledezett. És akkor leesett a dolog. Szóval ő még mindig azt hitte, hogy Adam a pasim. – Ez annyi mindent meg változtat! – túrt bele még mindig elképedve a hajába, majd olyat tett, amire nem számítottam. Megcsókolt. Be kell valljam, soha nem csókolóztam még senkivel, mert mikor elérkeztem a pasizós korszakomba, meghalt anyu és akkor nem nagyon foglalkoztam az ilyen dolgokkal, viszont az a csók tökéletes volt. Harry a derekamat átölelve magához húzott én pedig átkaroltam a nyakát. Ajkaim enyhén szétnyíltak bebocsájtást engedve neki, majd nyelveink édes táncot jártak.

- Bombaaa! – Niall kiáltása és ugrására szétrebbentünk. Én teljesen elpirultam és rá sem mertem nézni Harryre.

Teljesen összezavarodtam. Kimásztam a medencéből és felmentem a Harryvel közös szobánkba. Lerogytam az ágyra és arcomat kezeim közé rejtettem. Nem értettem semmit. Mit akarhat Harry tőlem. Azt hittem, hogy ő csak barátként tekint rám, viszont a barátok, úgy tudom nem szoktak csókolózni. Most akkor mi van? Barátok vagyunk vagy ennél már több? Össze voltam zavarodva. Hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja, csak Harry lehetett az, de én még nem álltam készen beszélni vele, úgyhogy a fürdőszobába rohantam és magamra engedtem a meleg vizet. Sokáig áztattam magam és még hajat is mostam, majd egy lassú hajszárítás és vasalás után felöltözve kiléptem a fürdőszobából. A hálóból sikoltozást hallottam, amiből arra következtettem, hogy Harry nincs egyedül. Igazam volt. A Göndörke és Lou egymás kergetve rohangáltak a szobában.

- Ti meg mi a fenét csináltok? – ráncoltam össze a szemöldökömet, mire mind a ketten rám néztek, én pedig elsütöttem a szemem, mert még mindig nem tudtam Harry szemébe nézni.
- Lou éppen az egyik éjszakai… öhm… partneremet akarja felhívni – tájékoztatott Harry.
- És mégis minek? – szögeztem a kérdést Louishoz.
- Kérek Haroldnak egy időpontot – mondta természetesnek véve a dolgot.
- Nem kell nekem időpont! Hagyjál már békén, Louis! – mondta Harry mérgesen.
- Ó! Csak nem elcsavarták a fejed, Haroldkám? – csapott Lou Harry vállára.
- Talán – mondta Harry halkan, rám nézve, mire elvörösödve lesütöttem a szemem.

Lassan elérkezett a hazaindulás pillanata. Kissé lehangoltan mentem bőröndömmel a kocsi felé. Nagyon gyorsan, túl gyorsa telt el az a három óra, míg hazaértünk. A fiúk persze látták rajtam, hogy rosszkedvű vagyok, úgyhogy mindent megettek, hogy felvidítsanak, nem kis sikerrel. Persze a búcsú nem örökre szólt, de tudtam, hogy nagyon hiányozni fognak az elkövetkezendő egy hétben. Két hete még nem is gondoltam volna, de nagyon a szívemhez nőtt ez az öt hülye, olyan volt, mintha kaptam volna öt bátyust. Nem is, mert Harry több volt ennél. Teljesen beleszerettem és az a csók még jobban megerősítette bennem, hogy mit is érzek iránta. Tőle búcsúztam el utoljára. Szorosan magához húzott, én pedig átkaroltam a nyakát és beszippantottam az illatát.

- Hiányozni fogsz – suttogta a fülembe, hogy más ne hallja.
- New Yorkban találkozunk! – búcsúztam el és egy hosszú puszit nyomtam az arcára.
- Viszlát, egy hét múlva!

Szólj hozzá!

2013\04\06

16. fejezet: Shopping

Nagyon köszönöm nektek az előző részhez érkezett 9 kommentet és azt, hogy a blog ma átlépte a 24 ezer megjelenítést!

A fárasztó nap után reméltem, hogy végre nyugodtan ki tudom pihenni magamat, de nem sikerült, mert éjjel újra visszatért a rémálmon anyuról és a balesetről. Hajnalban verítékben fürödve, könnyekkel az arcomon és sikítozva ébredtem. Pár pillanat múlva Harry erős karját éreztem magamon, majd a derekamnál fogva a mellkasára húzott, nyugtatóan a hajamat simogatta és lágyan a fülem duruzsolt. Pár perc múlva sikerült lenyugodnom és mély álomba merülnöm.
Így történt ez minden éjjel. Én sírva felriadtam álmomból, Harry pedig mindig hűségesen a karjai között álomba ringatott. Nagyon sok koncerten voltunk túl, volt olyan nap is, amikor kettőt is lehúztunk, úgyhogy már két kezemen meg sem tudtam számolni, hányszor voltam zongorista egy One Direction koncerten. Ezt nem sokan mondhatják el magukról, úgy tűnik, nagyon szerencsés lány vagyok.
És végül elérkezett a turné utolsó előtti napja. Aznap csak egy koncert volt betervezve estére, szóval a délelőtt és a délután szabad volt. Reggel, mint már sokszor, Harry mellkasán ébredtem és pont ugyanolyan zavarban voltam, mint az első alkalommal és teljesen elpirultam. Szerencsére ezt Harry nem vehette észre, mert ő még mély álomban volt. Úgy döntöttem, hogy mivel van majdnem egy egész szabadnapom, ezért elmegyek egy kicsit vásárolni. Mikor tegnap este a szállodához jöttünk láttam egy nagy plázát és most végre itt van az alkalom körbenézni benne, meg olyan régen voltam már egy jó nagyot shoppingolni.
Óvatosan lehámoztam magamról Harry karjait, - amire szerencsére nem ébredt fel, - majd a vásárlás lázában gyorsan el is készültem. Nem egészséges, tudom, de kihagytam a reggelit. 10 óra volt és már nyüzsgött a város a sok embertől, egy férfi annyira sietett, hogy egy erőteljes mozdulattal fellökött a hotel bejárata előtt és rám sem nézve továbbfutott.

- Ekkora bunkókat! – hallottam meg egy felháborodott hangot a hátam mögül. Pár pillanat múlva egy én korombeli lány nyújtotta felém a kezét, amit én szívesen el is fogadtam, mire a számomra ismeretlen lány felhúzott a földről.
- Köszönöm – mosolyodtam el hálásan. Most néztem csak végig a lányon és akaratlanul is a fejembe lopózott egy kis féltékenység. Szív alakú arcát hosszú hullámos barna haja keretezte, majd szabadon omlott a vállára és még gyönyörű gesztenyebarna szemei is voltak.
- Itt laksz a hotelben? – kérdezte vidáman.
- Igen, még pár napig. És te? – kérdeztem udvariasan.
- Én is, a barátomhoz jöttem. Ne haragudj, elfelejtettem bemutatkozni. Eleanor vagyok – nyújtotta felém a karját.
- Ashlyn – ráztam meg a kezét mosolyogva. – Örülök, hogy találkoztunk, de éppen vásárolni indultam. Remélem, még találkozunk! – köszöntem el és indultam volna stoppolni egy taxit, de hirtelen utánam szólt.
- Várj! – szólt utánam. – Nem mehetnék veled? Én is vásárolni indultam és egyedül nem olyan jó, meg már taxit is hívtam – győzködött.
- Rendben, akkor menjünk együtt! – egyeztem bele gondolkodás nélkül.

Nem szoktam vadidegenek hívását rögtön elfogadni, de Eleanor nagyon kedvesnek tűnt és már nagyon régen találkoztam velem egynemű személlyel. Kedveltem a fiúkat, nagyon is, de jó volt végre egy lánnyal is beszélni és végre kipletykálni magamat, már nagyon hiányzott és Sarah-val is régen beszéltünk. Eleanorral nagyon gyorsan összebarátkoztunk, nagyon kedves, vicces és közvetlen lány volt, nekem rögtön Louis jutott róla eszembe, olyan volt mint ő, csak lányban.
Bejártuk az egész plázát, én vettem egy ruhát meg pár pólót és kiegészítőt. El nagyon sokat gondolkozott egy fekete ruhán, de végül nem vette, pedig nagyon jól állt neki.

- Meg kell venned azt a ruhát! – parancsoltam rá Elre, miközben leültem az egyik asztalhoz a mindenféle étellel telepakolt tálcámmal. az étvágyammal sosem volt gond. – Felveszel hozzá egy vékony barna övet és a pasid imádni fogja, higgy nekem! – győzködtem.
- Jó, még meggondolom, de együnk, mert farkaséhes vagyok! – jelentette ki és neki esett a pizzájának.

Jó volt végre kicsit megpihentetni szétjárt lábaimat és mivel kihagytam a reggelit, úgy éreztem, hogy egy egész McDonald’s-ot fel tudnék enni. Mielőtt elkezdtem volna a késői ebédet, rápillantottam a telefonomra. Nagyon úgy tűnt, hogy reggel elfelejtettem felhangosítani, mert 9 nem fogadott hívás és 3 üzenet várt, mind Harrytől.

1. sms:
Jó reggelt! Merre vagy? xx, H

2. sms:
Baj van? Hívj fel! H

3. sms:
Ha 5 percen belül nem adsz magadról valami életjelet, komolyan mondom,
hogy szólok a rendőröknek!!!

Akaratlanul is égnek emeltem a szemem. Pár napja még fogalma sem volt róla, hogy még élek, most meg, ha öt percig nem tudja, hol vagyok rögtön aggódik. Ez egy kicsit felbosszantott. Az utolsó üzenetet úgy 10 perce írta, úgyhogy gyorsan felhívtam, annak reményében, hogy talán még nem rohant a rendőrségre.

- Mindjárt jövök csak telefonálok egyet! – szóltam oda Elnek és kicsit távolabb mentem az asztalunktól és a tömegtől. Harry pár csörgés után fel is vette, de nem hagytam szóhoz jutni.
- Mielőtt akármit is mondanál, vásárolni vagyok, véletlenül lehalkítva hagytam a telefonomat, lassan indulok vissza a hotelbe és különben sem tartozok neked számadással arról, hogy mit csinálok, Apuci! – mondtam egy kis éllel a hangomban. A vonal másik végéről meglepetésemre fojtott nevetést hallatszódott.
- Értettem, Kislányom! – halottam a hangján, hogy mosolyog és nekem is nevetnem kellett. – Azért kerestelek, mert szólni akartam, hogy Louis barátnője ma jön a koncertre és a hotelben alszik, szóval be akar titeket egymásnak mutatni még a fellépés előtt.
- Megebédelek és indulok. Úgy egy óra múlva ott leszek, rendben?
- Persze. Egyedül vagy? – kérdezte kíváncsian.
- Nem, találkoztam egy csajjal a hotel előtt és vele mentem – adtam meg a választ a kérdésére.
- Egy vadidegennel elmész vásárolgatni? – akadt ki. – Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?
- Tessék? Nem értettem teljesen tisztán! – adtam a süketet.
- Valakinek kijárna lassan egy jó alapos fülmosás… - morogta.
- Nemsokára otthon vagyok, Apuci! - köszöntem el, mire megenyhülve felnevetett én pedig kinyomtam a telefont és levakarhatatlan mosollyal mentem vissza az asztalunkhoz.

- Lassan vissza kell mennem a hotelbe, most az előbb hívtak – mondtam Elnek és nekiálltam az ebédemnek.
- Az apukád? – kérdezte.
- Nem, az egyik fiú, akivel jöttünk – magyaráztam.
- Teljesen bele vagy zúgva – állapította meg kedvesen mosolyogva.
- Mi? Nem dehogy is! – tiltakoztam hevesen. – Csak egy szobában vagyok vele és aggódott, mert nem talált.
- Ha te mondod! – vonta meg a vállát. – De szerintem akkor is teljesen beleestél!
- Na, szerintem én megyek, mielőtt értesítik a rendőrséget, hogy eltűntem, - álltam fel a tálcámmal és a bevásárlótáskáimmal együtt utolsó mondatát elengedve a fülem mellett – te pedig menj vissza azért a ruháért! – parancsoltam rá és egy gyors búcsúzás után visszaindultam a hotelbe.

- Szerinted kedvelni fog? – kérdeztem kissé idegesen Harrytől a hajamat vasalva.
- Kiről beszélünk? – kérdezte Göndörke értetlenül.
- Hát Louis barátnőjéről – mondtam, miközben egyik tincsemen végighúztam a vasalót.
- Louis kedvel téged?
- Azt hiszem igen – válaszoltam bizonytalanul.
- Akkor képzelj el egy lány, aki teljesen olyan, mint Louis. – Erről nekem pont Eleanor ugrott be. - Ha Louis szeret téged és Louis csak nagyon kevés embert utál, akkor a barátnőjével is jóban leszel majd – nyugtatgatott. – Viszont szerintem hagyd abba a hajvasalást, különben lassan elégeted azt a tincsedet, mert már vagy húszadszorra húzod át rajta azt az izét – mutatott elég csúnyán nézve a vasalóra. Azt hallottam még régebben apától, hogy Louis egyik éjjel kiegyenesítette Harry haját és azóta fél a hajvasalóktól. Szegényke.

Egy találkozót beszéltünk meg a hotel bárjában. Már mindenki ott volt Louison és a barátnőjén kívül. Kicsit ideges voltam, mert kedveltem Louist és tudtam, hogyha a barátnőjével rosszul alakulnának a dolgok, akkor a köztünk lévő barátságból nem lenne semmi. Pár perc múlva a két bárba belépő embertől kikerekedett a szemem, mert a Louis kezét Eleanor fogta. Azaz Eleanor, akivel vásárolgatva együtt töltöttem az egész délutánt. Abban a fekete ruhában volt, amire köteleztem, hogy vegye meg. Mellesleg pedig nagyon csinos volt benne. Elképedve néztem rájuk, de amint láttam El is hasonló helyzetben volt, mikor meglátott engem.

- Eleanor! – tátottam el a számat.
- Ashlyn! – mosolyodott el csodálkozva.
- Tudtam, hogy meg kell venned ezt a ruhát! csodálatos vagy benne! – öleltem meg, mikor végre sikerült kizökkennem sokkos állapotomból.
- Köszönöm. Louis imádta – suttogta. - Szóval Harry, mi? – kuncogott a fülembe, úgy, hogy csak én halljam, mire én óvatosan megforgattam a szemem.
- Ti most ismeritek egymást? - kérdezte Louis teljesen összezavarodva, de amint láttam a többi fiú is elég értetlen arcot vágott.
- Ma reggel összefutottunk a hotel előtt és elmentünk együtt vásárolgatni – magyarázta El. Harrynek rögtön leesett a dolog, de Louis még mindig nem értette a dolgot az arcából ítélve.

Miután egy kis erőfeszítés árán végre sikerült elmagyarázni Lounak a megismerkedésünk „nagy” történetét végre elindulhattunk a koncertre, ami egy kis gumicukorevés után sikeresen lezajlott. Igen, én is rászoktam erre a babonára, de különben is, ha nem ennék belőle, akkor „az én érdekemben” úgyis megtömnének, mint ahogy azt az első alkalommal is gondolkodás nélkül megtették.
A koncert után már mentem volna a zuhanyzóba, mikor valaki elkapott hátulról. Mikor megfordultam Harry gyönyörű zöld szemeivel néztem farkasszemet.

- Mi az Harry? – kérdeztem mosolyogva.
- Csak kérdezni szeretnék valamit – nyomott neki a falnak. – Ha elhívnálak, eljönnél velem vacsorázni? – kérdezte, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívverésem, majd őrült vágtába kezdett.
- Nem, nem valószínű – mondtam nagy lazán, de közben idegesen babráltam egyik hajtincsemmel. – Miért? Elhívnál? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, nem valószínű – utánozta a stílusomat, én pedig elszomorodtam. – Ezek után biztosan nem hívlak el – mondta hamiskás mosollyal az arcán. Na, ezt jól elszúrtam. – Viszont ma este elviszlek vacsorázni! – jelentette be és kiindult az öltözőmből, de még az ajtóból visszanézett. – Lezuhanyozok és utána, mondjuk egy fél óra múlva találkozunk az épület előtt. Legyél csini! – kacsintott rám és kiment a szobából.

Szólj hozzá!

2013\03\29

15. fejezet: Nem akarlak megint elveszíteni

A rész előtt még pár dolog.
Meg szeretném nektek köszönni ezt a sok szeretetet, amit tőletek kapok, borzasztóan jól esik! Köszönöm a több mint 50 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett 13 kommentet és azt, hogy ennyire várjátok minden héten a következő részeket!
Love you, xx

Régen, mikor szomorú voltam, esetleg sírni vagy csak egyedül lenni akartam mindig bebújtam egy nagy szekrénybe. Nagyon gyerekes szokás volt, tudom, de miután lerohantam a színpadról, szépen bebújtam a számomra felcímkézett ruhásszekrénybe, mert szükségem volt egy kis magányra, hogy átgondoljam a dolgokat. Lecsusszantam a földre és magamra csuktam az ajtót. Még jó, hogy nem vagyok klausztrofóbiás.

Mikor a színpadon eljátszottam a Summer ’09-t, hirtelen megrohamoztak az érzelmek és mindjárt rájöttem, hogy nem ez volt a leghelyesebb módja, hogy tudassam Harryvel, hogy én vagyok az a lány, akivel a táborban eléggé összebarátkozott, talán túlságosan is. Legalábbis annyira biztosan, hogy tudja, hogyha valami bajom van rögtön egy szekrénybe menekülök, mert a táborban is megesett, persze akkor ezen jót nevetett. Szóval ez azt jelentette, hogyha Harry rájött arra, hogy ki vagyok, - amire nagy esély volt, az arckifejezésére visszaemlékezve – akkor pár percen belül meg fog találni. És meg is történt. Pár pillanat múlva kinyílt a szekrény ajtaja és nem nagy meglepetésemre Harry bemászott rajta, elhelyezkedett velem szemben, majd ránk csukta az ajtót. Nem szólt semmit, pedig azt hittem, hogy beszélni akar velem, de csak csendben ültünk.

- Mért nem hívtál vissza? – törtem meg a csendet.

- Az X-Faktor, meg az a csomó próba… - kezdte, de leállítottam.

- Ugye tudod, hogy ez elég gyenge kifogás?

- Igazad van – nevetett fel kínosan. – Én csak… Én csak el akartalak felejteni – sóhajtott fel.

- De mért? – kérdeztem értetlenül. – Több is lehetett volna belőle egy szimpla barátságnál. Én akartam és tudom, hogy te is.

- Igen, én is akartam, de te is beláthatod, hogy nem működött volna. A távolság megoldódott volna, de semmi időm nem lett volna rád – magyarázta. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon, de gyorsan le is töröltem, többnek pedig nem engedtem utat.

- Pedig még szavaztam is rátok! – mosolyodtam el, amit ő nem láthatott a sötét miatt.

- Sajnálom – mondta halkan, szinte suttogva. Elkezdett a sötétben a tapogatózni, míg meg nem találta a kezem, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Tényleg nagyon sajnálom!

- Semmi baj – húzódtam közel hozzá és vállára hajtottam a fejem. - Csak azt tetted, amit helyesnek véltél.

- De rosszul döntöttem – sóhajtott fel.

- Lehet, de ezt talán már sosem tudjuk meg.

- Fantasztikus voltál ma este – jegyezte meg. – Kár volt annyit aggódnod.

- Köszönöm, – mondtam halkan – de a te segítséged nélkül valószínűleg teljesen megégtem volna.

- Hogy lehettem ennyire hülye, hogy ismerhettelek fel? – fakadt ki hirtelen.

- Talán golfozás közben egy labda eltalálta a fejed és emlékezetkiesésed volt – vontam meg a vállam nevetve. – Sokat változtunk 3 év alatt – sóhajtottam fel és ebben a pillanatban halk zümmögést hallottam Harry zsebe felől.

- Louis hívott – mondta a telefonját nyomkodva. A fény miatt végre láthattam az arcát, ami megbánást tükrözött. – Mennünk kéne, minket keresnek mindenhol – állt fel és engem is felhúzott a szekrény hideg aljáról.

- Én gyalog megyek – jelentettem be. – Nincs messze a szálloda és ki szeretném szellőztetni a fejem – magyaráztam.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte szemöldökét ráncolva.

- Persze – bólintottam határozottan.

- Biztos ne menjen veled egy biztonsági őr? Elég sötét van már és akármilyen fura alakok járkálhatnak ott kint – aggodalmaskodott.

- Nem, tényleg semmi szükség erre. Egyedül szeretnék lenni. Különben is, gondolom még úgy is le akartok még zuhanyozni – néztem izzadságtól gyöngyöző homlokára. – Mikor visszaértek a szállodába már én is ott leszek – nyugtatgattam.

- Rendben, de vigyázz magadra! – egyezett bele, de láttam, hogy nem szeretne elengedni egyedül.

- Én mindig vigyázok! – mondtam és pár perc múlva már kinn is voltam az épületből.

Szerintem Harry kicsit túlaggódta ezt az egészet, mert a hotel felé vezető út egy széles főút volt és csak kétszer-háromszor kellett elkanyarodni, amit még én sem téveszthetek el, még az én „csodálatos” tájékozódási képességemmel sem.

Egész úton kattogott az agyam, elég sűrű és fárasztó napon voltam túl. Először is ott volt ugyebár a koncert, ami a sok aggodalmam ellenére fantasztikusan sikerült és itt nem csak az én részemre gondoltam, hanem a fiúk szereplésére is. A fellépés során végre megértettem, hogy mit szeret bennük az a csomó lány. Biztosan kijelenthetem, hogy azon az éjszakán „estem szerelembe” ezzel az öt idiótával és lettem igazi Directioner. Természetesen ezek után kérdés sem volt, hogy alá fogom-e írni a szerződést és leszek-e a banda új zongoristája.

Másrészt pedig ott volt ez az egész Harry ügy. A legfontosabb dolgokat sikerült felületesen átbeszélnünk az alatt a rövid idő alatt a szekrényben. - Nem egy szokásos beszélgetés volt, az biztos. – Tudtam, hogy még messze nem zártuk le a témát. A lehető legrosszabb módot választottam arra, hogy végre „felfedjem” magam Harry előtt. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy hogyan juthatott egy ilyen idióta ötlet az eszembe, sokkal jobb lett volna egyenesen a szemébe mondani az igazságot, de legalább már túl vagyunk rajta. Igazából nem is tudom, hogy milyen reakciótól tartottam. Talán attól féltem, hogy ezek után ellök magától és még az a most kezdődött, gyenge barátság is tönkre megy, amit nagy nehezen vívtunk ki magunknak. Szerencsére ez nem így történt, hanem úgy érzem, hogy Harry tényleg sajnálja, hogy csak úgy ripsz-ropsz megszakított velem minden kapcsolatot még annak idején és, hogy talán újra lehet köztünk egy olyan szoros barátság, mint régen, vagy talán még több is, bár nem nagyon éreztem, hogy Harry nőként vonzódott volna hozzám.

Hirtelen megtorpantam az utcán. A környék egyáltalán nem volt ismerős és a lámpák is eltűntek az út széléről. Nagyon megrémültem, mert egy túlságosan is szűk utca közepén találtam magam, nagy gyárépületek magasodtak fölém. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy teljesen eltévedtem, nem tudom, talán elfelejtettem valahol lekanyarodni. Visszafordultam és megpróbáltam megkeresni a főutat, de minél tovább mentem annál jobban bepánikoltam és még jobban eltévedtem, miközben egyre furább és sötétebb alakok jöttek velem szemben. Míg csak elsétáltak mellettem, nyugton tudtam maradni, de mikor egy „Helló, Cicával” köszöngetni kezdtek, azt hittem, hogy mindjárt összeesek félelmemben. Nem tudtam mit tenni, úgyhogy felhívtam Liamet egy kis segítség reményében. Apától még a turné kezdetén megkaptam a számukat, úgyhogy legalább ezen nem kellett aggódnom. Gyorsan tárcsáztam a számot és szerencsére pár kicsörgés után választ is kaptam a hívásra.

- Haló? – hallottam meg Liam megnyugtató hangját.

- Szia Liam! Ashlyn vagyok! – szóltam bele halkan.

- Ó francba is Ash! Van fogalmad róla, hogy mindenhol téged kerestünk? Hol a fenében vagy? – hangján éreztem a megkönnyebbülést.

- Teljesen eltévedtem. Nem tudnál értem jönni? – kérdeztem reménykedve.

- Dehogy nem, csak mondd meg, hol vagy!

- Azaz igazság, hogy halvány lila gőzöm sincs – vallottam be.

- Rendben – sóhajtott fel. – Látsz valamit a közeledben? Valami utcatáblát vagy boltot vagy akármit?

- Ööö… – néztem körbe gyorsan. – Van itt egy Danger nevű hely. – Csend állt be a vonalba, csak a számítógép billentyűjének a hangját hallottam.

- Körülbelül 5 ilyen kocsma van a városban – sóhajtott fel. – Nem látsz még valamit?

- Nem, nincs itt semmi csak egy csomó raktárépület – kezdtem bepánikolni, főleg, hogy összetalálkoztam egy csapat férfival, akik bűzlöttek a piától és domborulataimat dicsérgették elég hangosan.

- Rendben, akkor csak maradj ott, ahol vagy és próbáld meg elkerülni az ilyen idiótákat, sietek! – mondta dühösen és már meg is szakította a vonalat.

Életem eddigi szinte legrosszabb 20 percét éltem át, amíg a Liam el nem ért hozzám. Borzasztóan féltem és szinte minden kisebb zajra összerezzentem. Borzasztó nagy megkönnyebbülés volt, mikor az utca cégén bekanyarodó taxiban megpillantottam Liam tüsihaját. Szinte szó szerint beugrottam a kocsiba és sóhajtva hátradőltem az ülésben. Meglepetésemre a mellettem lévő széken Harry ült és idegesen meredt rám.

- Jól vagy? – kérdezte Liam aggódva.

- Aha – bólintottam egy aprót. – Csak menjünk innen gyorsan, kiráz a hideg ettől a környéktől – borzongtam össze az utcában töltött rossz emlékektől. Harry szólásra nyitotta a száját, de rögtön vissza is csukta, ekkor vettem észre a dühöt a szemében.

- Ugye nem szóltatok apának? – kérdeztem félve, mert nem volt most szükségem apa kioktatására. A kérdésem Harryhez szól, de ő csak durcásan elfordította a fejét.

- Nem, azt gondoltuk, hogy nem mondunk neki semmit, amíg nem tudunk rólad valami biztosat – nyugtatott meg Liam.

Negyed óra múlva szerencsésen megérkeztünk a hotelbe, de egész úton alig szóltunk egymáshoz és hotelben sem beszéltünk, mindenki csöndben ment be a szobájába. Az első utam a fürdőszobába vezetett, majd terveim szerint ágyba akartam bújni, de rögtön le is mondtam erről az ötletről, mikor megláttam Harryt az ablaknál dühösen maga elé meredve.

- Mi a baj, Harry? – kérdeztem kedvesen.

- Semmi – morogta.

- Dühös vagy rám? – mentem hozzá közelebb.

- Menj aludni, Ash! – utasított kissé lágyabban.

- Nem, amíg elmondod, hogy mi a baj! – válaszoltam határozott. – Rám vagy mérges?

- Igen! Csak, hogy tudd borzasztóan dühös vagyok rád! – csattant fel hirtelen. – Mondtam, hogy nem kéne elmenned egyedül, éreztem, hogy valami gond lesz, de te nem hallgatsz rám, mert makacs vagy, mintegy öszvér! Fel tudod fogni mekkora bajban voltál? Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett volna! - sóhajtva megrázta a fejét. - Csak most kaptalak vissza. Nem akarlak megint elveszíteni – mondta halkabban és leült az ágyra, majd lehunyta a szemét és orrnyergét masszírozta nyugtatásképpen. Csendben odamentem hozzá és letérdeltem elé.

- Sajnálom – suttogtam és nyugtatóan kezemmel az arcát simogattam. Kinyitotta a szemét, amiben már nem láttam dühöt csak védelmezni akarást. – Tényleg sajnálom, nem akartam, hogy aggódj miattam.

- Gyere ide! – sóhajtott fel és magához húzott. – Semmi baj, csak ígérd meg, hogy soha többet nem teszel ilyet és hallgatsz rám!

- Ígérem! – suttogtam.

- Ideje lenne aludni – húzódott el pár perc múlva és felhajtotta nekem a takarót, hogy bebújhassak az ágyba, majd betakart. Levetkőzött, hogy csak egy boxer maradt rajta, aztán odament a bőröndjéhez és felhúzott egy tiszta pólót, majd befeküdt mellém az ágyba, úgy, hogy nem ért hozzám.

- Mért nem engem hívtál? – kérdezte.

- Nagyon egyszerű. Nincs meg a számod – vontam meg a vállam.

- Hát ezen nagyon gyorsan változtatnunk kell! – mosolyodott el és az éjjeliszekrényhez nyúlt a telefonjáért.

- Biztos vagy benne? – húztam fel a szemöldökömet. – Mi lesz, ha megint felteszem a netre?

- Nem fogod. Bízom benned – mondta és abban a pillanatban a telefonom sms-t jelzett.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Jó éjt, Ash! – mosolygott vissza.

- Jó éjt, Harry! - mondtam és lehunytam a szemem.

Szólj hozzá!

2013\03\23

14. fejezet: A stylistok mindig kitesznek magukért!

- Ash! Jó reggelt, Álomszuszék! – hallottam meg Harry édes hangját, mire önkéntelenül belemosolyogtam a párnába. Pár pislogás után sikerült kinyitnom a szemem. Harry az ágyon ült, fölém tornyosulva hatalmas mosollyal az arcán. Ő már régebben felébredhetett, mert teljes „harci díszbe” volt öltözve.

- Szia! – köszöntem kissé rekedtesen.

- Rendben vagy? – kérdezte, mire én értetlen képet vágtam. – Az éjjeli dologra gondolok – magyarázta. – Minden oké? - kérdezte aggódással a szemében.

- Persze. Köszönöm. Nem tudom, mi lett volna, ha te nem vagy ott – mondtam hálásan.

- Nincs mit – mosolygott. Ekkor ránéztem a falon lógó órára, mire elkerekedett a szemem.

- A francba! Már fél egy van! – ültem fel hirtelen, akkora lendülettel, hogy elég keményen összefejeltem Harryvel.

- Áú! – kiáltott fel fájdalmasan és a homlokához kapott, pont, mint én.

- Mért nem keltettél fel? Még gyakorolnom kellett volna! – vontam felelősségre.

- Jaj, Ash! Tudni fogsz mindent, ne aggódj annyit! Különben is lesz még egy kis időd, mielőtt beengedik a rajongókat – masszírozta a fejét, ahol egy szép piros folt emlékeztette a kis koccanásunkra.

- Nagyon kemény fejed van – állapítottam meg és felnevettem.

- Még te beszélsz, Szélvész Kisasszony?! – mondta tettetett felháborodással.

- Na jó, kapsz még egyet, ha még egyszer így szólítasz! – emeltem fel fenyegetően a mutatóujjamat, majd kipattantam az ágyból és a tegnap este kikészített ruháimmal bevonultam a fürdőszobába.

Egy gyors felöltözés és fésülködés után, mikor bementem a hálóba Harryt már nem találtam a szobában, csak egy cetli és egy nagy tálca reggeli volt az étkezőasztalon.

Lementem a fiúkkal a bárba, pontban 1 órakor találkozunk a kocsinál! Jó étvágyat a reggelihez, nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy hoztam mindenből! xx, H

A rövid üzenet mosolyt csalt az arcomra. Nem szoktam meg, hogy valaki, főleg nem egy fiú ennyire gondoskodik róla, de mit ne mondjak nagyon jól esett.

A reggeli nagyon jól nézett ki és az íze is fantasztikus volt, de nem tudtam valami sokat enni, mert az esti koncert gondolatára a gyomrom borsó méretűre is zsugorodott és három falatnál több ételt még, ha akartam volna, sem tudtam volna legyűrni.

Ahogy Harry írta pontban 1 órakor lent is voltam a parkolóban, ahol indulásra készen már csak rám vártak, úgyhogy el is indultunk. Fiúk gyorsan bemutattak a zenekar tagjainak, akik egytől-egyig mind nagyon kedvesek és őrültek voltak, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Rögtön el is kezdtük a gyakorlást, hogy a koncert alatt rendesen tudjunk majd egymáshoz alkalmazkodni. Az elején elég döcögősen haladtunk be-becsúsztak kisebb-nagyobb hibák, de végül sikerült ráhangolódunk egymás ritmusára.

Három óra múlva úgy döntöttünk, nagy magabiztosan, hogy ennél jobbak lenni már bűn, úgyhogy boldogan, de kissé még szorongva mentem be a fiúk öltözőjébe. Nem is kopogtam, csak simán benyitottam. Egy kis keresgélés után sikerült megtalálnom őket a fürdőszobában, ahol éppen csoportos fogmosást tartottak. Mind az öten a fogaikat kefélték, nekem pedig ezen önkéntelenül nevetnem kellett. Pár másodperc múlva öt habos fogkefét éreztem az arcomon, amik öt hosszú, mentolos csíkot hagytak a bőrömön.

- Fúj! Ez undorító! – sikítottam föl és a legközelebbi fiúnak, - aki Louis volt – a pólójába töröltem az arcomat, mire az csupa fogkrém lett.

- Jaj, Ash én is úgy szeretlek! – közelített felém ölelésre kitárt karokkal.

- Ne! – sikítottam és rohanni kezdtem, de nemsokára két erős kart éreztem a derekam körül. Louis hosszasan megölelt, amitől és is tiszta fogkrém lettem. – Most nézz rám! Nekem nincs másik ruhám, most így menjek fel a színpadra?! – mutattam a ruhámra mérgesen.

- Ashlyn! – mondta Liam megjátszott felháborodással – Te most komolyan ilyen szemét disznónak képzelsz minket, hogy még a fellépő ruhát is megvonjuk tőled?

- Fellépő ruha? – csillant fel a szemem.

- Hát persze! – bólintott mosolyogva.

- Megnézhetem? – kérdeztem tőle ellenállhatatlan nagy szemekkel.

- Gyere! Megmutatom! – hívott Harry mosolyogva.

Bevezetett egy kisebb gardróbszoba szerűségbe, amiben annyi ruhásszekrény állt, hogy meg sem próbáltam őket megszámolni. Az egyik előtt Harry megállt, amin egy kis matricával az én nevem volt feltüntetve: Ashlyn Higgins. Még alá sem írtam a szerződést, de már is külön szekrényt kaptam, ez annyira apára vall. Még meg sem egyeztünk, de ő már tudja, hogy hogyan fogok dönteni.

Harry kinyitotta a szekrényajtót, amiben egyelőre csak egyetlen ruha árválkodott.

- Tessék, a tiéd! – akasztotta le a ruhát és a kezembe adta. Ekkor néztem alaposabban.

- Ez gyönyörű! – suttogtam. És valóban, a ruha csodálatosan nézett ki. nem volt valami hosszú, combközépig ért és halvány krémszínű volt. Elállt tőle a lélegzetem.

- A stylistok mindig kitesznek magukért – vonta meg a vállát. – Kimegyek, hogy nyugodtan át tudj öltözni, de előtte még viszek Louisnak valami ruhát a fogkrémes helyett – mondta és elmosolyodott valószínűleg Louis és az én fogkrémes akciónk emlékére.

Mikor kinyitotta Louis szekrényét, abban 7-8 teljesen egyforma nadrágot és felsőt pillantottam meg.

- Hűha! – tátottam el a számat.

- A stylistok mindig kitesznek magukért! – kacsintott rám és már ki is ment az ajtón Louis ruháival a kezében. – Ja, a cipőket a szekrényben megtalálod – nyitott be újra, de mire az ajtó felé pillantottam már el is tűnt.

Egy hipergyors átöltözés után, a „pihenő” szobában érve nagy zűrzavar fogadott.

- Mit csináltok? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm. Mind az öt szempár rám irányult és Harryé el is időzött rajtam. Alaposan végigmért a fejem tetejétől a lábam ujjáig, majd elismerően elmosolyodott, én pedig ettől teljesen zavarba jöttem, bár bevallom jól esett, talán túl jól.

- Hát a gumicukrokat keressük! – mondta Niall felháborodva tudatlanságomon.

- Nemsokára kezdődik a koncert, majd esztek a hotelben – próbáltam megoldani a helyzetet.

- De nekünk most kell! – kiáltott fel kétségbeesetten.

- Jó, azért le ne harapd a fejem! – húzódtam vissza, mert inkább nem akartam kikezdeni Niallel, ha ideges. – Amúgy nem most mostatok fogat? Fogmosás után gumicukrot enni?

- Ezt te nem értheted, Ash – szólt közbe Liam. – Nekünk létfontosságú, hogy a koncertek előtt gumicukrot együnk, különben el fogjuk rontani az egészet – magyarázta.

- Ez csak egy hülye babona! Ezen igazán nem múlik semmi!

- Nem, ez nem csak „egy hülye babona” – utánozta a hangomat sértődötten Niall. – Volt egy idő, mikor abbahagytuk, nos, hát az borzasztó volt. Az én mikrofonom elromlott, Harry teljesen elrontotta a szólóját, Liam beverte a fejét egy színpadi díszbe, Louis elfelejtette a szövegét, Zayn pedig teljesen besült a tánccal – győzködött.

Még mindig nem hittem benne, hogy egy csomag gumicukornak ekkor hatása van, de láttam rajtuk, hogy nekik ez fontos, úgyhogy nem volt mit tenni én is elkezdtem a keresgélést. Már egy jó ideje nem sikerült megtalálnunk az édességeket, mikor valaki kopogtatott az ajtón.

- Helló! – nyitott be egy a harmincas évei elején járó csinos nő. – A stylist küldött nektek pár csomag gumicukrot, mert állítólag a hotelben hagytátok – nyomott a kezembe egy nagy zacskót és már el is tűnt.

- A stylistok mindig kitesznek magukért! – idéztem Harryt nevetve.

- Ki a fene hagyta a hotelben? – kérdezte Niall szúrós szemmel körbenézve.

- A te feladatod lett volna hozni, nem? – húzta fel a szemöldökét Zayn.

- Nem! – tiltakozott rögtön a szöszke – Louisra volt bízva!

- Nem is, mert rád! – vágott vissza rögtön Lou. Ebből persze nagy veszekedés kerekedett, úgyhogy ideje volt közbelépnem.

- Nem tök mindegy, hogy ki volt? Az a lényeg, hogy most itt van, úgyhogy egyétek! – dobtam az asztalra a csomagokat. – Én meg elindulok, mert nemsokára kezdenünk kell – mondtam és indultam volna kifelé az ajtón, mikor egy erős kéz visszarántott a derekamnál fogva.

- Neked is enned kell! – mondta Harry szigorúan.

- Mi? Nem, dehogy is! Én hiszek az ilyen babonákban! – tiltakoztam. Igazából eléggé ideges volt a koncert miatt és egyáltalán nem kívántam azokat az édes maci és békaformájú dolgokat.

- Louis! – intett a répásgyerek felé. – Most hagyjuk, hogy Ash elrontsa élete első koncertjét? – gúnyos mosoly húzódott az arcára.

- Ne! Hagyjatok békén! – kiabáltam és az ajtó felé kezdtem hátrálni.

Ebben a pillanatban Louis erős karjai hátulról körém fonódtak, mire felsikítottam Harry pedig egy gyors mozdulattal a számba tömött egy marék édes békát. Már azon voltam, hogy az egészet kiköpjem, de Harry kezét a számra szorította, amíg le nem nyeltem az egészet. Igazából nagyon szeretem a gumicukrokat ezeknek pedig elég jó ízük volt.

- Ezt még nagyon megkeserülitek! – fenyegettem meg őket.

- Nyugi, hálás leszel nekünk, hogy nem rontasz egy hangot sem! – mondta Louis teli szájjal. Már elkezdtem volna veszekedni velük, mikor egy asszisztens jött be a szobába, hogy 10 perc múlva kezdődik a koncert, úgyhogy rájöttem, hogy nekem már rég mennem kellett volna.

- Na jó, inkább csak szurkoljatok! – mondtam idegesen.

- Nyugi, már ettél gumicukrot, nem lesz semmi baj! – nevetett Niall, én pedig szemforgatva rohanni kezdtem a helyemre.

Minél közelebb volt a koncert kezdete én annál idegesebb lettem, úgyhogy inkább be sem kukkantottam a nézőtérre, hogy nehogy visszajöjjön az a marék gumicukor, amit Harry belém tömött. Aztán egyszer csak meghallottam a rajongók sikoltozását és tudtam, hogy itt a mi időnk. Abban a pillanatban, mikor elkezdtük a zenélést, minden idegesség és szorongás kiszállt belőlem. Mindennél jobban szerettem ezt csinálni, mondhatni ez volt az életem.

Természetesen a fiúk osztatlan sikert arattak a közönség végig őrjöngött. Én a koncert végre már teljesen kipurcantam, mert több mint egy órát végigzongoráztam, igaz, hogy voltak közte szünetek is, mikor a fiúk öltöztek vagy éppen rajongói kérdésekre válaszoltak. De akkor is nagyon elfáradtam, viszont egy hangot sem hibáztam, úgyhogy mindent összevetve a koncert fantasztikus volt, talán mégis rosszul tettem, hogy nem hittem a gumibékák „erejében”. Természetesen az kérdés sem volt ezek után, hogy alá írom-e majd a szerződést.

Már éppen kezdtem volna felkászálódni a székemből, mikor valaki a fülembe súgta, hogy s.o.s. el kéne játszanom valamit, amíg a fiúk levonulnak a színpadról. Hirtelen teljesen bepánikoltam azt sem tudtam, hogy mit kezdjek, majd hirtelen eszembe jutott a számomra legkedvesebb dal a világon, a Summer’09, amit Harryvel még a táborba írtunk. Tudtam, hogy lehet, hogy ezzel elárulom magam, vagy tönkre teszek mindent, de nem érdekelt, belekezdtem a dalba és ahogy mondani szokták utánam az özönvíz.

Az utolsó hangoknál könnyek homályosították el a szemem és mikor felálltam Harryt pillantottam meg a színpad lépcsőjének az alján kikerekedett szemekkel, de abban a pillanatban nem érdekelt, csak elrohantam mellette és kétségbeesetten keresetem egy olyan helyet, ahol elbújhatok egy időre.

Szólj hozzá!

2013\03\15

13. fejezet: Én megvédelek!

Tádááám! Sikerült a szünet miatt kicsit előbb megírnom a részt és úgy gondoltam, hogy nem várok a kirakásával holnapig. :D
Nagyon meg szeretném köszönni minden kedves olvasómnak ezt a sok szeretet, amit tőletek kapok, a csomó kommentet, a 40 feliratkozott rendszeres olvasót és a 20 díjat! Mostanában egyre több önbizalmi problémám van, de ti annyit segítetek, annyi önbizalmat és szeretetet adtok nekem, hogy az hihetetlen nem is tudom, hogy köszönjem meg nektek! Most pedig nem pofázok itt tovább, jó olvasást! :)

- Ashlyn! – kiáltott fel apa hirtelen, 10 perc után – Még mindig kéne egy állás? – kérdezte.

- Ööö… igen. – válaszoltam bizonytalanul, mert nem értettem, hogy jön ide ez az egész.

- Akkor felajánlok neked egy zongorista állást a One Directionnél!

- Hát, apa nem is tudom… - gondolkoztam el. Elég hirtelen jött ez az egész, fogalmam sem volt, hogyan kéne döntenem.

- Mindig ilyen munkát akartál nem? Zenélni, de csak a háttérben meghúzódva – győzködött.

- Igen, de… Mikor is lesz egyáltalán a következő koncert? – kérdeztem és még mindig nem tudta, mi legyen.

- Holnap este.

- De hát képtelenség megtanulni ennyi kottát egy nap alatt! – fakadtam ki.

- Ash, az apád vagyok, és teljesen tisztában vagyok a képességeiddel, – na, ezzel tudtam volna vitatkozni… - és különben sem kell fejből tudni az egészet, olvashatod kottából is. Meg tudod csinálni! Holnap este kipróbálod, és ha nem tetszik, nem kell aláírnod a szerződést – győzködött tovább.

- Ne is tudom – ráztam meg a fejem – Ezt még át kell gondolom.

- Ne már Ash! – szólt közbe Harry. – Csak próbáld meg! Jó móka lesz! Olyan jó lenne, ha megpróbálnád, igaz fiúk? – nézett a többiekre várakozva, mire azok hevesen elkezdtek bólogatni, úgyhogy nem mondhattam nemet.

- Rendben, de csak megpróbálom, aztán majd meglátom, mi lesz – egyeztem bele. Nem a pénz miatt tettem, azt apa így is-úgyis adott volna, hanem azért, mert tényleg szerettem volna ezt az állást és azt gondoltam, hogy talán így közelebb kerülhetek a fiúkhoz, mert tényleg szerettem volna a barátjuk lenni.

- Ez fantasztikus! – lelkendezett apa. – Tíz perc múlva indulunk Birminghambe, ott rögtön megkapod a kottákat. A szálloda biztosít nekünk egy „zeneszobát” ott tudsz is majd gyakorolni, csak kéne valaki, aki segíteni. Fiúk? – nézett rájuk kérdőn, de mire feltette a kérdést már éreztem is valakit az oldalamon.

- Majd én segítek! – ajánlotta fel Harry a segítségét készségesen.

- Rendben – egyezett bele apa mosolyogva. – Akkor most indulás! Mindenki! – csapta össze a két kezét – Tíz perc múlva találkozunk a kocsinál! – mind a hatan egy emberként indultunk vissza a szobába, most, hogy sikerült megoldani a problémát.

- Ash! – szólt utánam apa. – Nagyon köszönöm! – mondta, mire én egy halvány mosollyal válaszoltam és a fiúk után mentem.

Az a halvány mosoly közel sem mutatta ki azt, amit éreztem, igazából. A szívem majd szétrobbant a mellkasomban. Borzasztóan boldog voltam, hogy végre apa büszke rám, mert tudtam, láttam a szemében, hogy büszke. Annyi ideig próbálkoztam, hogy egyszer figyeljen rám és most végre sikerült és ezzel együtt még egy munkát is sikerült kapnom, pont olyat, mint amilyet mindig is szerettem volna.

Boldogan, szinte gyerekesen ugrándozva mentem vissza a szobába, ahol már kikészítve álltak a bőröndjeink.

- Indulhatunk? – kérdezte Harry kifelé a fürdőszobából.

- Persze! – mondtam egy óriási mosoly kíséretében.

- Boldog vagy – állapította meg ő is mosolyogva. – Jó látni, jól áll neked a mosoly – jegyezte meg, mire teljesen elpirultam.

- Ezt most vegyem bóknak? – kérdeztem kacéran.

- Annak szántam – nézett a szemembe.

- Induljunk! – mondtam pár pillanat múlva, mert kezdtem kényelmetlenül érezni magam és lesütöttem a szemem. Nem nagyon fordult elő eddig, hogy egy fiú nekem bókolt volna és váratlanul ért a helyzet.

Felvettem a bőröndömet és a vállamra akasztottam a sporttáskámat, majd kiindultam az ajtón.

- Add ide a bőröndödet, majd én viszem. – ajánlotta fel Harry lovagiasan és már ki is kapta a nehéz táskát a kezemből.

- Nem kell Harry, elbírom én is! – ellenkeztem.

- Tudom, én viszont illedelmes és erős férfi létemre nem hagyhatom, hogy egy gyenge lány cipeljen egy ilyen nehéz bőröndöt – magyarázta.

- Illedelmes és erős férfi! – forgattam meg színpadiasan a szememet, miközben beszálltunk a liftbe, mire ő, mint egy óvodás kinyújtotta rám a nyelvét.

Az autóút nem volt olyan hosszú, kevesebb, mint két óra alatt Birminghamben voltunk. Ahogy apa ígérte, miután leraktuk a cuccainkat a szobába, meg is kaptam a kottákat. Nem volt kevés, bár annyira nehezek sem voltak, de abban biztos voltam, hogy egész éjjel ezeket kell gyakorolnom ahhoz, hogy valami normálisat tudjak produkálni holnap a színpadon.

Harryvel szinte egész éjjel gyakoroltunk, nagyon segítőkész volt, ha ő nem lett volna ott, akkor biztosan sokkal tovább tartott volna a gyakorlás. A legtöbb dalt énekelte is, így megbizonyosodhattam arról, hogy még mindig olyan gyönyörű hangja van, mint három éve volt, sőt, talán még sokkal jobb is, bár ez nem meglepő, mivel már több mint 2 éve ezzel foglalkozik.

- Gyere! Eleget gyakoroltál, menjünk aludni! – állt fel hirtelen Harry. Hajnali 2 volt, már több mint öt órán keresztül próbáltunk.

- De még el kéne játszanom legalább egyszer az összes számot – nyafogtam.

- Nem! Ennyi mára elég volt, már így is tudod a legtöbbet kívülről és holnap reggel lesz még egy kis időd, különben is az a legfontosabb, hogy kipihent legyél, akkor nem lesz semmi gond – mondta szigorúan.

- Tényleg így gondolod? – kérdeztem kissé kétségbeesetten.

- Persze – mondta lágyan és leguggolt elém. – Soha nem láttam még olyan embert, aki ilyen rövid idő alatt ennyi dalt megtanult volna. Olyan tehetséged van hozzá, amit minden ember megirigyelhetne. Gyere, menjünk aludni, mert holnap nagyon fáradt leszel! – állt fel és felém nyújtotta a kezét, amit én szívesen, mosolyogva elfogadtam, mire felhúzott a zongoraszékről.

Teljesen kábán mentem a folyosókon Harryvel az oldalamon, aki a derekamat egyik karjával átkarolva vezetett engem. Ha ő nem lett volna ott, valószínűleg el is tévedtem volna a nagy hotelben. A szobába érve egy gyors zuhany után fáradtan dőltem be az ágyba. Azt még hallottam, hogy Harry lekapcsolja a villanyt és éreztem, hogy lesüllyed mellettem az ágy, majd mély, de mégis borzasztó álomba merültem. Nagyon régen volt, hogy ezt álmodtam, sőt visszaemlékezni sem szerettem életem eddigi legborzalmasabb pillanatára, de most újra visszatért minden.

„- Ashlyn, itasd meg, légy szíves Adamet! – kérte anya.

Persze szívesen teljesítettem a kérését, mert a legjobb dolog, ami velem történhetett az, hogy megszületett a kisöcsém. Szinte minden percet vele töltöttem, természetesen csak mikor nem voltam suliban.

Egyszer csak nagy dudaszóra lettem figyelmes. Mikor kinéztem az első szélvédőn, megláttam az olajfolton megcsúszott nagy kamiont, egyenesen felénk tartott. Egy pillanatra megállt a szívverésem és kiejtettem a cumisüveget a kezemből. Meghallottam anyu éles sikítását és az autó alkatrészeinek hangos recsegését, majd megéreztem az oldalamba hasító erős fájdalmat, aminek emlékének jelét még ma is viselem. A kocsi már nem mozgott és csak Adam sírt a mellettem lévő ülésen, de anya nem szólt és nem is mozdult.

- Anya! Anya! – kiabáltam kétségbeesetten, mire az előttem lévő hosszú, szőke hajzuhatag megmoccant majd megláttam anya könnyáztatta arcát és egy hosszú, véres csíkot a homlokán.

- Nagy szeretlek titeket… - suttogta majd örökre lecsukta szemeit én pedig elvesztettem az eszméletemet.”

Verítékben fürödve ébredtem fel. Belezokogtam a párnába és csak remélni mertem, hogy Harry nem ébredt fel. Már majdnem három éve történt a baleset, de még mindig nem tudtam kiverni azt, hogy az anyám a saját szemem előtt halt meg és nem hiszem, hogy valaha is ki tudom törölni ezt a borzalmas emléket a fejemből.

Kirohantam a fürdőbe, hogy legalább egy kis esélye legyen Harrynek a nyugodt alvásra. A lámpákat fel sem kapcsolva lerogytam a hideg csempére, összehúztam magam, kezeimmel átkaroltam a lábamat és minden porcikámmal azon voltam, hogy ne essek szét és csak zokogtam.

Pár perc múlva szemhéjaimon keresztül észrevettem, hogy valaki felkapcsolja a villanyt és éreztem, hogy leereszkedik mellém. Harry magához húzott és szorosan megölelt én pedig belezokogtam meztelen mellkasába.

- Sss! Semmi baj! Csak egy rossz álom volt! Semmi több, csak egy rossz álom, biztonságban vagy, én megvédelek! – duruzsolta nyugtatóan a fülembe, mire egy kis idő után zokogásom csillapodni kezdett. – Elmeséled? – kérdezte halkan. – Nem muszáj, de azt mondják, hogy megkönnyebbülsz tőle.

- Majdnem három éve történt – szipogtam. - Anyuval aput akartuk meglepetésként meglátogatni és a velünk szemben jövő kamion megcsúszott egy olajfolton és frontálisan ütközött velünk. Anyu még a szemem láttára, a kocsiban meghalt. Apa azóta magát hibáztatja mindenért – foglaltam össze röviden a történteket, könnyeim pedig még mindig folytak. Mindig fájdalmas pont volt ez az életemben, nem is tudom, mért mondtam el neki, talán, azért mert megbíztam benne. Még apunak sem meséltem el soha, hogy mi történt pontosan, csak a rendőrnek, aki kihallgatott és egyszer Sarahnak.

- Nagyon sajnálom – suttogta és még szorosabban magához ölelt, ami felettébb jól esett. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk így a hideg csempén, de egyszer csak Harry megszólalt. – Menjünk aludni, holnap nagy nap lesz a számodra! – állt fel engem pedig kezemnél fogva felhúzott a padlóról, de nem engedte el a kezem. Kézen fogva az ágyhoz vezetett, nagy meglepetésemre magához húzott, betakart minket és nyugtatóan a hajamat simogatta. Nemsokára könnyeim áradata megszakadt és mély, álomtalan alvásba merültem.

Szólj hozzá!

2013\03\10

12. fejezet: Még mindig kéne egy állás?

- …olyan kis békés, amikor alszik… - szemem még csukva volt, de rögtön megismertem Zayn összetéveszthetetlen hangját.

- Addig sem woodoo-zik meg répákat… - mondta Louis, mire a többiek felkuncogtak.

- Maradjatok csöndben, különben fel fog ébredni! – szólt rájuk Liam, de hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.

- Már mindegy! – nyitottam ki a szemem és ültem fel az ágyban. A fiúk ott ültek az ágyam melletti széken, Louis az ágyam végében, de valaki hiányzott. Harry. – Amúgy ti mit kerestek itt?

- Neked is gyönyörű szép, napsütéses jó reggelt kívánok, Ashlyn! Nagyon jó színben vagy ma! – mondta Louis, mire felnevettem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mind a négy fiú kikerekedett szemmel nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem kissé ijedten.

- Hozzuk a kamerákat, Ash nevetett! – kiáltott fel Niall.

- Nagyon vicces… - mondtam gúnyosan, de igazuk volt. Mióta elkezdődött a turné nem nagyon nevettem és még mosolyognom sem nagyon sikerült, úgyhogy ez a nevetés tényleg jól esett. – De most komolyan, mit csináltok itt? – kérdeztem újra.

- Mi komolyan nem csinálunk semmit. – mondta Louis, mire megforgattam a szemem.

- Azért jöttök, hogy visszavigyünk a hotelbe. – válaszolta Zayn természetesen, mire nekem leesett az állam.

- Szerintem menjünk ki, hogy Ash fel tudjon öltözni. – tanácsolta Liam, mire kiindultak az ajtón.

- Várjatok! – szóltam utánuk, mire kíváncsian rám néztek az ajtóból – Mért csináljátok ezt? Mért vagytok velem ilyen kedvesek?

- Megtudtunk rólad pár dolgot az elmúlt napokban és kicsit átértékeltük a helyzetet. – magyarázta Liam és tudtam, hogy anyukámra gondol, bár ezt nem mondta ki.

- Én is átértékeltem pár dolgot. – vallottam be – Többek között rájöttem, hogy borzalmasan bántam veletek pedig nem érdemeltétek ezt, úgyhogy bocsánatot szeretnék kérni. – mondtam egy szuszra.

- Hát nem tudom, Ash… Az a sok szegény megwoodoo-zott répa… - húzta Louis az agyam, de akkor már tudtam, hogy én nyertem.

- Igazából nem szoktam répákat szurkálni. Az csak titeket kikészítős tervem része volt. – vallottam be - Ahogy kanalakat sem gyűjtök és Zayn, sajnálom a hajadat. – néztem Zaynre, aki halványan elmosolyodott – Nem kezdhetnénk az egészet elölről? – kérdeztem reménykedve. Pár pillanat múlva Niall szólalt meg először.

- Niall Horan. – nyújtotta felém a kezét, amit én rögtön, nevetve el is fogadtam – Örülök, hogy találkoztunk. Ő itt Louis, Liam és Zayn. – mutatta be egyesével a többieket is.

- Ashlyn Higgins. Részemről a szerencse! – mentem bele a játékba halvány mosollyal az arcomon.

- One Direction-ölelés! – kiáltott fel Louis, mire a négy fiú megrohamozott engem és csoportos ölelést kaptam tőlük, amitől először teljesen megszeppenten, majd visszaöleltem őket.

Borzasztóan örültem, hogy sikerült egyenesbe hozni a kapcsolatomat a fiúkkal. Nem számítottam rá, hogy ilyen megértőek lesznek velem, mert – valljuk be – nem igazán érdemeltem volna meg azt a kedvességet. Már csak egyetlen egy dologtól tartottam. Attól, hogy még Harryvel is meg kell beszélnem a dolgokat. Fogalmam sem volt, hogy mit gondol rólam vagy erről az egész helyzetről. Nagyon szerettem volna, hogy vele is ilyen egyszerű legyen a helyzet, bár nem nagyon tudtam reménykedni benne, mert nem sok esélyt láttam rá.

A fiúk szépen megvárták a kórterem előtt, míg elkészültem, bár nem kellett sokat várniuk, mert hiper gyorsasággal készen lettem, még én is meglepődtem saját magamon. Az autóúton egész idő alatt Louis hülyeségein nevettem, de minél közelebb voltunk a hotelhez, annál idegesebb lettem és már minden lehetőséget lejátszottam a fejemben.

Az ajtó előtt egy nagy levegőt vettem és izgatottan benyitottan. Harry a nagy franciaágyon ülve telefonozott és nem vette észre, hogy megérkeztem.

- Szia, Harry! – köszöntem, ezzel jelezve érkezésemet, mire felkapta a fejét, felpattant az ágyból és elém sietett.

- Ash! Figyelj, én annyira sajnálom! – kezdte kétségbeesettséggel a szemében – Én ezt nem akartam! Igazából azt sem akartam, hogy elmenj főleg nem azt, hogy meg… - nem akartam, hogy kimondja, úgyhogy mutatóujjamat a szájára nyomva elhallgattattam.

- Semmi baj. Te nem tudhattad. – mosolyogtam rá kedvesen – Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem a viselkedésemért. Szörnyen bunkó voltam hozzátok, főleg hozzád pedig nem érdemelted volna meg. Tudom, hogy nem érted az okát, de most elmagyarázom.

- Ash, erre semmi szükség, nem kell elmondanod. Semmi közöm a személyes dolgaidhoz. – mondta gyorsan.

- Nem, semmi baj. – intettem le, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem – Anyukám két éve meghalt, de gondolom ezt már tudtad. – egy aprót bólintott én pedig tovább folytattam – Azóta apa teljesen elhanyagolt, annak örültem, ha havonta hazajött pár napra. Valakire rá kellett fonom a dolgot, mert az apámat nem gyűlölhettem és ti pont ott voltatok. Igazából semmi problémám nem volt veletek csak jó volt titeket bűnbaknak kikiáltani, pedig ti semmiről sem tehettetek. Tegnap rájöttem, hogy mekkorát hibáztam, és azzal, hogy titeket okollak mindenért, azzal sem lesz jobb a kapcsolatom apámmal, ez csak rajtam múlik. Nagyon sajnálom. A többi fiúval már megbeszéltem a dolgot, újra kezdtünk mindent és veled is szeretnék jóban lenni.

- Mi is kezdjük újra? – kérdezte halvány mosollyal az arcán.

- Csak a turné kezdetétől. – javasoltam.

- Mért előtte ennyire jó volt velem? – mosolyodott el huncutul.

- Nekem jó volt. - vallottam be.

- Borzalmas, hogy fogalmam sincs, ki vagy! – fakadt ki – Mikor egy hete megismertük egymást, már akkor is nagyon ismerős voltál nekem, de fogalmam, sincs hova tegyelek. Elmondod valaha? – kérdezte reménykedve.

- Egyszer, talán. – mondtam cseppent sem meggyőzően, mire elhúzta a száját - - És bocsánatot szeretnék kérni az Anti-Directioner blog miatt is. Nem tudtam, hogy ennyire megbántalak vele titeket. De biztosíthatlak róla, hogy mikor internethez jutottam az volt az első dolgom, hogy felfüggesszem. Tényleg sajnálom.

- Hát volt pár álmatlan éjszakánk miatta. – jegyezte meg és mintha fájdalmat véltem volna felfedezni a szemében a rossz emlékek miatt - Akkor barátok? – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan elfogadtam.

- Barátok. – mosolyodtam el szélesen – Köszönöm. – mondtam halvány mosollyal az arcomon és megöleltem. Először nagyon meglepődött, mert nem ölelt vissza, de pár másodperc múlva derekam köré fonta karjait és szorosan magához húzott.

Nem tudom mennyi ideig állhattunk így, pár perc múlva az ajtó nyitódására szétrebbentünk. Apu jött kissé zilált lelki állapotban.

- Baj van apa? – kérdeztem aggódva.

- Harry, átjönnél a szobámba, megbeszélést tartunk. – parancsolt rá apa az én kérdésemre nem is válaszolva.

- Persze. – bólintott Harry és apuval együtt elhagyták a szobát.

Egyedül maradtam az óriási hotelszobában és aggódtam, mert nem is sejtettem, mi történt. Figyelemelterelésképpen elkezdtem bepakolni a cuccaimat a bőröndömbe, mert pár óra múlva el kellett indulnunk. Mikor az összecuccolással készen lettem, muszáj volt átmennem apa szobájába, túlon túl hajtott a kíváncsiság. Halkan bekopogtam, majd benyitottam az ajtón.

- Bejöhetek? – kérdeztem félénkem, mert ha apa ideges, képes leharapni apróságokért az ember fejét.

- Gyere csak. – hívott be Harry.

- Baj van? – kérdeztem kíváncsian.

- A zongoristánk ma reggel bejelentette, hogy kilép és már haza is ment. – magyarázta Liam.

- De hát nem volt valami szerződés? Azon biztos van felmondási idő.

- Nem érdekelte. Szerintem valami bekattant nála. – csóválta Niall a fejét rosszallóan.

- Akkor most mi lesz? A koncertekre kell valaki, aki tud zongorázni. – ültem le az egyik fotelre.

- Fogalmunk sincs, mi lesz… - sóhajtott fel Zayn. Csend állt be a szobában, mindenki törte a fejét a megoldáson, szinte már hallani lehetett az agykerekek kattogását.

- Ashlyn! – kiáltott fel apa hirtelen, 10 perc után – Még mindig kéne egy állás? – kérdezte.

- Ööö… igen. – válaszoltam bizonytalanul, mert nem értettem, hogy jön ide ez az egész.

- Akkor felajánlok neked egy zongorista állást a One Directionnél!

Help!

Segítséget szeretnék kérni tőletek! Most, hogy jön a húsvét kitaláltam, hogy egy olyan nyakláncot kérek, amilyen Harrynek van, olyan papírrepülőset.

Nem tudjátok, hogy hol lehetne megrendelni és, hogy mennyiért és mennyivel lenne drágább a szállítási költség, ha Magyarországra rendelem?
Előre is nagyon köszönöm!

Szólj hozzá!

Segítséget szeretnék kérni tőletek! Most, hogy jön a húsvét kitaláltam, hogy egy olyan nyakláncot kérek, amilyen Harrynek van, olyan papírrepülőset.

Nem tudjátok, hogy hol lehetne megrendelni és, hogy mennyiért és mennyivel lenne drágább a szállítási költség, ha Magyarországra rendelem?Előre is nagyon köszönöm!

Nem tudjátok, hogy hol lehetne megrendelni és, hogy mennyiért és mennyivel lenne drágább a szállítási költség, ha Magyarországra rendelem?
Előre is nagyon köszönöm!