2013\11\24

50. fejezet: Már te vagy az ösztöneiben

Sóhajtva dobtam le az éjjeliszekrényre a telefonomat, miután megint kisípolt a vonal. Már vagy ezredszerre próbáltam Harryt hívni, de semmi. Azzal nyugtattam magam, hogy biztosan csak túlreagálom a dolgot, ezért ledőltem az ágyra és próbáltam álomra hajtani a fejem. Mégsem tudtam elaludni, bárhogy is próbáltam magamat pihenésre kényszeríteni. Mindenféle összeesküvés elméletek kavarogtak a fejemben. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy Harry egy idegen lány ágyában ébredezik éppen. Tudom, - legalábbis bízok benne - hogy nem csalna meg, de a többiek szerint nagyon sok alkohol lement a torkán tegnap és sejtelmem sincs, mire képes ilyen részegen. Tudok minden a múltjáról, a lányokról, akiket naponta váltogatott és habár tudom, hogy megváltozott, mi van, ha az alkohol visszahozta régi énjét. Nem kellett volna ennyire leinnom magam tegnap és akkor vigyázhattam volna rá. De még a feltételezés is fájt és igazából nem is hittem benne, hogy képes lenne megcsalni engem, hiszen bíztam benne. Talán csak leszaladt a boltba vagy még mindig próbálja kiheverni a tegnapi ivászatot valamelyik barátjánál. Felemeltem a telefonomat, hogy újra megcsörgessem, de rögtön ki is nyomtam a mobilomat. A végén még elege lesz belőlem, hiszen ő már nagyfiú, nem kell nekem mindent tudnom arról, hogy mit csinál és a túlzott nyomulásommal fogom végül elűzni őt magam mellől. Viszont eddig még nem volt ilyen probléma köztünk, sosem kellett utánanéznem, hogy merre lehet, mert mindig mindenről készségesen beszámolt, sosem hagyta, hogy kétségek között vergődjek, mint most. Ekkor persze rögtön visszajutottam a megcsaláshoz és ez még órákig így ment, mikor végre sikerült aggasztó gondolataimat kizárt a fejemből és megnyugtató álomba merültem.

Mikor felébredtem, már sötét volt, az órára pillantva gyorsan meg tudtam állapítani, hogy már majdnem kilenc óra van. Rögtön a telefonomért nyúltam, de nem volt sem nem fogadott hívásom, sem olvasatlan üzenetem. Sóhajtva keltem ki az ágyból, már teljesen kipihenve a tegnap éjjelt és konyhába indultam, mert a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit. Sietve rohantam le a lépcsőn és már elképzeltem, hogy Harry a konyhában szorgosan készíti nekem a vacsorát, de el kellett szomorodnom, mert az egész földszinten korom sötét volt. Az előszobába siettem, de megszokott kopott csizmák most nem hevertek rendetlenül az ajtó előtt, mint általában. Eluralkodott rajtam a pánik és már tényleg nem tudtam, hogy mit gondoljak. Gyomorgörccsel a hasamban mentem be a konyhába, de evésről már szó sem lehetett, ezért csak egy teát készítettem magamnak. Pár perccel később már a kanapén ültem egy pokróccal és a csatornák között váltogattam gőzölgő bögrémmel az ölemben, miközben a telefonomat szorongattam. Nem tudott lekötni a tévé, ezért gyorsan ki is kapcsoltam és csak vártam. Vártam, hogy nyíljon a bejárati ajtó vagy megcsörrenjen a telefonom. Ekkor már a megcsalás mellett olyan szörnyű, filmbe illő dolgok is eszembe jutottak, mint az elrablás, lassan már azt kezdtem el várni, hogy bűnözők hívjanak fel a váltságdíjért. Hiszen Harry mi másért ne jelentkezett volna eddig, mert azt biztosan tudja, hogy mennyire aggódom érte. Eddig azzal nyugtattam magam, hogy biztosan csak másnapos, de annyira nem lehet az, hogy még egy üzenetet sem tud küldeni. Hirtelen eszembe jutott, hogy az én barátom tulajdonképpen egy szupersztár, akit szinte minden ember ismer, ami azt jelenti, hogyha megfordul valahol, akkor máris több száz róla készült kép lepi el a közösségi portálokat és a rajongói oldalakat. Gyorsan az ölembe vettem a laptopomat és böngészni kezdtem. Elkezdtem átnézni összes lehetséges blogot, a fiúkhoz csak egy kicsit is kapcsolódó weblapot, twittert és facebookot. Hajnalban viszont leragadtak a szemeim és laptopom fölött mély álomba merültem.

Reggel már elmúlt 10 óra, mire felébredtem. Felültem a kanapén és kicsit megtornáztattam az alvástól elgémberedett nyakamat. Azt reméltem, hogy Harry pár perc múlva megjelenik a fürdőajtóban, vizes tincsekkel és megmagyarázza, hogy miért tűnt el egy teljes napra, de a szívem mélyén éreztem, hogy még mindig egyedül vagyok abban a hatalmas házban. Rögtön a telefonomra pillantottam, de semmi. Becsoszogtam a konyhába és elöblítettem a tegnapi teáscsészémet, majd magamba erőltettem egy kis müzlit és egy pohár narancslevet. Felmentem a hálóba és tehetetlenül roskadtam le az ágyra. Arcomat kezeim közé rejtettem, de nem tudtam sírni. Tucatnyi érzés kavargott bennem, de a legrosszabb mind közül mégis a kétségbeesés volt. Össze voltam zavarodva és újra megcsörgettem Harry számát, de felesleges volt, mert úgy is tudtam, hogy végül csak a hangpostával tudok majd beszélgetni. Ha valami baj történt volna vele, azt már régen megtudtam volna, ezért csak egy reális megoldást láttam. Valahol mélyen legbelül reméltem, hogy tévedek, de más magyarázatot nem találtam a jelenlegi helyzetre. Csak azt a tudtam elképzelni, hogy a sok alkohol elfogyasztása miatt egy másik lány ágyában talált helyet és annyira szégyelli magát, hogy tud hazajönni. Ha előérzetem nem csal és tényleg képes volt megcsalni, akkor nem is tudom, mit tennék. Nem tudnám elhagyni, mindennél jobban szeretem őt, szükségem van rá, ezért képtelen lennék egy ilyen lépésre, de ahhoz, hogy a bizalmamat visszaszerezze, nagyon sokat kéne harcolnia. A legfontosabb az lenne, hogy most beszélni tudjunk. Annyira hiányzik már nekem. Szükségem van a csókjára, édes szavaira, meleg ölelésére és csupán egy röpke érintésére.

Gyorsan felvettem pár ruhadarabot és magamra kaptam a dzsekimet, majd Harry Range Roveréhez sietve az első hely, ahova indultam, Louis-ék háza volt, hiszen hol bújhatna el jobban valaki, mint a legjobb barátjánál. Sosem voltam még náluk ezelőtt, de Harrytől tudtam a címüket, így könnyen odataláltam. Miután becsöngettem, nem kellett sokat várnom és El nyitott ajtót mosolyogva.

- Ash! Nem is számítottunk rád! – ölelt meg.

- Sajnálom, nem akartam így rátok törni! – El szélesebbre tárta előttem az ajtót, így be tudtam lépni a házba. A lakás belseje egyáltalán nem olyan volt, mint amit elképzeltem. Igazából nem is tudom, mire számítottam, talán plüssrépákra vagy kitömött galambokra, de semmiféleképpen nem ekkora tisztaságra és rendre. A legfurcsább az volt, hogy minden olyan Louis-tól nem megszokottan nézett ki, olyan… normálisan. Mindenesetre látszott, hogy nő is van a háznál.

- Ülj csak le! – kínálta fel nekem a kanapét, amin gyorsan helyet is foglaltam. – Lou, gyere le, vendégünk van! – kiabált fel az emeletre. – Hozhatok neked valamit? Egy teát vagy bármi mást? – kérdezte jó házigazdához méltóan.

- Egy tea jól esne, köszönöm – erőltettem magamra egy mosolyt. Pár pillanat múlva Eleanor el is tűnt, de ekkor Louis robogott le a lépcsőn.

- Ash! – nézett rám megszokott, örök vidámságával. – Jó, hogy beugrottál!

- Igen… - nyögtem és ekkor lehullott rólam a „boldog vagyok, minden rendben” maszk.

- Feszült vagy – állapította meg és leült mellém. – Mi a baj? Harryvel van valami? – kérdezte, mintha csak a gondolataimban olvasna.

- Itt van, Lou, igaz? – kérdeztem halkan.

- Kicsoda? Harry? – értetlenkedett, de nem tudtam eldönteni, hogy csak megjátssza-e. Egy aprót bólintottam. – Nem, de miért lenne itt? Összevesztetek? – kérdezte aggódva

- Nem jött haza tegnap – nyögtem ki. – Te beszéltél vele, ugye?

- Nem és most nem hazudok, de tényleg nem tudok semmit róla – rázta meg a fejét. – Átnézheted az egész házat, de tényleg nem rejtőzik itt – mondta őszintén és tudtam, hogy nem hazudik, Harry tényleg nincs itt.

- Ó, Louis, annyira kétségbe vagyok esve – öleltem és ekkor eltörött a mécses. Könnyeim patakként folytak le arcomon, eláztatva Lou fehér pólóját.

- Héj, Ash, semmi baj – ölelt magához.

- Csak meséld el, mi a baj – szólalt meg mellőlem El. Eddig észre sem vettem, hogy már visszajött. – Hátha tudunk segíteni – simogatta meg a hátam nyugtatóan.

- Én csak… csak össze vagyok zavarodna és azt sem tudom, mit gondoljak – szipogtam és elhúzódtam Loutól.

- Tessék, idd meg a teát, segít lenyugodni – nyomta El a kezembe a nagy bögre gőzölgő folyadékot.

- Köszönöm – mondtam halkan. A kellemesen forró tea jólesően égette a torkom és zokogásom csillapodni kezdett, de könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak.

- Szóval akkor a buli óta nem láttad Harryt, ugye? – kérdezte Louis átgondolva a hallottakat.

- Igen – bólintottam. – Nem válaszol a hívásaimra sem, nem tudok róla semmit.

- Ez nagyon nem rá vall – csóválta meg a fejét Lou.

- És mi van, ha direkt csinálja… mi van akkor, ha megcsalt… - suttogtam.

- Micsoda? – kerekedtek ki a mellettem ülő fiú szemei. – Azt nem tudnám elhinni – csóválta meg a fejét.

- De, így teljesen összeáll a kép – törölgettem könnyeimet.

- Erre Harry nem lenne képes – szólt El.

- Tudom, viszont azt mondtátok, hogy nagyon sokat ivott tegnap. Ha az ember részeg, nem gondolkodik tisztán.

- Ez igaz, olyankor az ember ösztönösen cselekedik, de Harry ezt a kapcsolatot most igazán akarja. Nem képes más lányhoz érni, mert szeret téged, már te vagy az ösztöneiben. – Lou szavai nyugtatóan hatottak rám és könnyeim elapadni látszottak.

- De akkor hol lehet? – kérdeztem és üres bögrémet a kis dohányzóasztalra helyeztem a kanapé mellett.

- Nem tudom, de annyi lehetőség van – tárta szét a karját.

- Viszont mi segítünk neked! – jelentette ki El. – Pár telefon és már meg is lesz, ne aggódj! – biztatott.

- Rendben, akkor ti hívjátok fel a fiúkat a bandából és a stúdióból, én pedig beszélek Hazz legközelebbi ismerőseivel – adta ki a parancsot Lou és már tárcsázott is.

- …rendben, azért köszönöm. Szia! – tettem le ugyanígy a telefont már vagy huszadszorra. Úgy egy órája kezdtük el a telefonálgatást, felhívtuk a fiúkat, az összes stúdióst, munkatársat, de semmi. Minden hívásmegszakítás után egyre idegesebb és kétségbeesettebb lettem.

- Na, találtok valamit? – jött be Louis a nappaliba a konyhából.

- Nem. Semmi – csóválta meg a fejét El csalódottan. – Nálad van valami? – kérdezett vissza.

- Nincs, egyelőre semmi – sóhajtott fel és lezuhant mellém a kanapéra.

- Most mi lesz? – kérdeztem síros hangon és már éreztem is, hogy könnyek gyűlnek a szememben.

- Megtaláljuk, ne aggódj! – ölelt át El biztatóan, fél karral.

- És mi van azokkal, akik ott voltak Niall buliján? – kérdeztem kezeim közé temetve arcomat.

- Ott voltak a srácok, a stúdiósok, Niall pár otthoni haverja, londoni barátai, Ben, Louék… - sorolta Louis, de egy névre felkaptam a fejem.

- Igen, Ben! – kiáltottam fel. – Vele nagyon sokat beszélgetett tegnap este Harry.

- Igen, tulajdonképpen ő itatta le – bólintott El. Ekkor minden szimpátiám, amit Ben iránt éreztem, valahogy eltűnt és azon kaptam magam, hogy mérges vagyok rá és őt kezdem el okolni Harry eltűnéséért.

- Akkor lehet, hogy vele ment haza! Fel kell hívnom! Lou, megvan a száma? – kérdeztem és végre remény csillant bennem.

- Persze! Felhívjam én, vagy beszélsz vele te? – kérdezte.

- Majd én! – vágtam rá rögtön. Pár pillanat múlva már a fülemnél tartottam telefonomat és örömömre a vonal kicsörgött. Gyomrom görcsbe rándult, mikor meghallottam Ben vidám hangját.

- Halló?

- Szia, Ben! – köszöntem. – Ashlyn vagyok, Harry barátnője. Niall buliján találkoztunk, emlékszel?

- Rád ne emlékeznék? – flörtölt. – Mizujs, baby?

- Öhm… Csak érdeklődni szeretnék, hogy nincs-e veled Harry véletlenül? – kérdeztem az idegességtől gombóccal a torkomban.
- Nem. Miért talán gond van az Édenkertben? - poénkodott.
- Ez most komoly, Ben! - szóltam rá. - Nem láttad őt?

- Mármint Harryt? A szöszi bulija óta?

- Igen! Nem láttad azóta? – sürgettem.

- Nem, nincs nálam és nem is láttam – válaszolta.

- Kérlek, Ben, biztos vagy benne? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Megnyugodhatsz, nem hazudok – mondta kis sértődöttséggel a hangjában. – Miért baj van?

- Nem tudom, a buli után nem jött haza és nem is jelentkezett. Már egy csomó embert hívtunk, de semmi – mondtam halkan, könnyekkel a szememben, amiket Ben nem láthatott.

- Sajnálom – mondta őszintén és habár nem régóta ismerem őt, most volt először komoly. – Felhívhatok pár srácot, akiket Londonban ismerek – ajánlotta fel.

- Az nagyon jó lenne – szipogtam.

- Kitartást, Ash! Hamarosan meglesz, meglátod! Biztosan csak a buli után lábadozik valahol – biztatott. - Ha megtudok valamit, ezen a számon elérhetlek, ugye? - kérdezte.

- Igen. Köszönöm, Ben! Szia! - köszöntem el és kinyomtam a telefont, majd ügyetlenül az ölembe ejtettem.

- Tudott Ben valamit? – kérdezte Louis rögtön. Nem bírtam válaszolni, csak arcomat kezeim közé rejtve zokogásban törtem ki. Ezután már nem kérdeztek semmit, ebből mindent megértettek. El szorosan megölelt, Lou a hátamat simogatta, de ez most nem tudott megnyugtatni.

- Én a-azt hiszem, most hazamegyek… - pattantam fel hirtelen a kanapéról..

- De Ash… - szólt utánam Lou.

- Semmi baj… Hazamegyek, lehet, hogy Harry már otthon fog várni – mondtam, de igazából én sem hittem el szavaimat. – Igazán köszönöm a segítséget! Majd még beszélünk! – köszöntem el és sietős léptekkel elhagytam a nappalit. Hallottam, hogy El a nevemet hívja, de ekkor már kint is voltam a ház előtt.

Könnyeim patakzottak az arcomon, míg hazafelé vezettem. Szívem összeszorult, gyomrom görcsbe rándult. Őszintén nem hittem abban, amit az imént Louis-éknak mondtam, csak feleslegesen áltattam volna magam azzal, hogy Harry már otthon van. Ahogy vártam is, a ház teljesen üres volt. Lábaim felmondták a szolgálatot, nekidőltem az becsukott ajtónak és lecsúsztam a földre. Térdeimet magamhoz húzva és átkarolva zokogni kezdtem. Annyira hiányzott és úgy aggódtam érte. Már nem érdekelt az sem, hogyha megcsalt, csak az kívántam, hogy jöjjön végre haza, épségben. Szívem mélyén éreztem, hogy itt már nem megcsalásról van szó, tudtam, hogy valami történt vele. Már több mint egy napja nem ettem semmit és alig aludtam, egy nagy pihenésre és valami ételre lett volna szükségem, de valahogy most nem bírtam ezekre gondolni. Utáltam, hogy csak tétlenül ülök összeroskadva a földön ahelyett, hogy Harryt keresném, de valahogy nem volt semmihez sem erőm. Lassan könnyeim is elfogytak, ezért felálltam a földről és a konyhában tehetetlenül öntöttem magamnak egy pohár vizet. Ki kellett tisztítanom a fejem és józanul gondolkodnom. Biztosan kell lennie valami épeszű magyarázatnak. Ekkor hangos kopogást hallottam az ajtón, mire felkaptam a fejem. Az előszobába rohantam és zakatoló szívvel téptem fel a bejárati ajtót. Csalódottan sóhajtottam fel, mikor az ajtóban nem a várt göndör fürtöket, hanem Niall szőke hajkoronáját láttam meg, de hát, ha belegondolok, Harrynek van kulcsa, ő biztosan nem kopogott volna. Niall Sarah-val volt, de mikor mögéjük néztem, megpillantottam Lout, Elt, Liamet és Danielle-t is.

- Sziasztok! Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdeztem csodálkozva.

- Hallottuk, mi történt Harryvel, gondoltuk eljövünk és segítünk megkeresni őt – magyarázta Sarah, én pedig szélesebbre tártam az ajtót, hogy beljebb tudjanak jönni.

- Igen, Zaynék is mindjárt itt vannak – tette hozzá El.

- Hozhatok nektek valamit? – kérdeztem, és hacsak halványan, de őszintén elmosolyodtam.

- Ismerjük a járást, majd kiszolgáljuk magunkat – legyintett Liam, Danielle-lel az ölében. Ekkor újra kopogtattak, szóval pár pillanatra egyedül hagytam vendégeimet a nappaliban, míg beengedtem Zaynt és Perrie-t.

- Köszönöm, hogy eljöttetek – köszöntöttem őket egy-egy puszival.

- Ez a legkevesebb – mondta Perrie.

- Harry nekünk is fontos, mi is aggódunk érte – tette hozzá Zayn. Már éppen csuktam volna be a bejárati ajtót, mikor egy taxi állt meg a ház előtt és váratlan személy pattant ki belőle egy bőrönddel a kezében.

- Ben? – tátottam el a számat.

- Épp a repülőtérre indultam - célzott ezzel bőröndjére -, de itt nagyobb szükség van rám! – lépett be a házba és váratlanul megölelt.

- K-köszönöm – mondtam halkan, még mindig letaglózva a meglepettségtől.

- Na, - csapta össze a kezét Lou, mikor mi is letelepedtünk a nappaliban – most, hogy mindenki itt van, próbáljuk meg összeszedni, amit tudunk! Mindenki a buliban látta utoljára Hazz-t, igaz? – egytől egyig helyeslően bólintottunk.

- Igen, mi egész este ott voltunk Nialléknél, Harry elég rendesen leitta magát, állni alig tudott – szólt közbe Liam.

- Én a nappaliban láttam utoljára olyan 4 körül – szólt Zayn. – Akkor már régen nem volt józan.

- Azt nem tudjuk, hogy mikor ment el? – kérdezte Dan. Mindenki csöndesen gondolkozni kezdett.

- Minden apró részlet nagyon fontos lehet – mondtam halkan.

- Fél öt körül hívott magának taxit – törte meg a csendet Ben. – Én azt hittem, hogy hazamegy.

- Ez egy jó kiindulópont! – ugrott fel Lou. Talán utánam ő volt az, aki a legjobban aggódott Harryért.

- Akkor osszuk ki a feladatokat! – állt fel Liam is. – Mi Louval elmegyünk és megpróbáljuk kideríteni, hogy Harry hova ment a taxival.

- Én addig megnézek pár szórakozóhelyet, ahol még lehet! – mondta Ben.

- Jövök veled! – szólt Zayn.

- Mi pedig Sarah-val átjárjuk Harry kedvenc helyeit! – jelentkezett Niall is.

- Eleanor, Ash és én pedig itt maradunk, hátha addig hazajön és felhívunk pár hotelt és ismerőst! – jelentette ki Dan.

- Rendben, akkor induljunk! – állt fel mindenki és kiosztott feladatára indult. A meghatódottságtól könnyes szemekkel, de mosolyogva néztem végig a társaságon. Szívemet melegség öntötte el, tudtam, hogy a barátaim csodálatosak, de hogy ennyire! Szinte tátott szájjal figyeltem sürgölődésüket és nem is tudtam, hogy hálálhatnám meg ezt nekik.

Már besötétedett, mire Benék és Niallék visszaértek, de nem találtak semmit, csak Lou és Liam voltak még kint. Mi, lányok az egész délutánt telefonálgatással töltöttük, de semmi nyomravezetőt nem találtunk. Harry egyik hotelben sem szállt meg és éttermekben sem volt foglalása. A legnehezebb volt Harry családját felhívni, nem akartuk nekik elmondani Harry eltűnését, de azért azt meg kellett tudnunk, hogy nincs-e náluk a Göndörke. Habár nem találtunk semmit, mégis sokkal nyugodtabb voltam, mint délelőtt, mert velem voltak legjobb barátaim, akik támogattak, lelket öntöttek belém és nem hagyták, hogy összezuhanjak.

Egy nagy bögre, Dan által készített gőzölgő teával a kezemben ültem le a hosszú kanapén Ben mellett. Ez már sokadik teám volt, de valahogy kicsit ellazított és megnyugtatott.

- Ti találtatok valamit? – kérdezte Ben.

- Nem, semmit – ráztam meg a fejem és beleittam teámba.

- Én bocsánatot szeretnék kérni – mondta hirtelen.

- Miért? – húztam fel a szemöldököm értetlenül.

- Nem kellett volna ennyire leitatnom őt. Már mondta, hogy nem kér többet, de én erőltettem rá. Jó… bulinak tűnt – vallotta be őszinte megbánással a szemében.

- Nem a te hibád – nyugtattam meg. – Ne okold magad! – mondtam halkan. Nagyra értékeltem, hogy Ben is segít nekünk, annak ellenére, hogy tudtam, hogy csak a lelkiismeret furdalása miatt teszi.
Újra megcsörgettem Harry telefonját, de ahogy vártam is, pár kicsörgés után a vonal kisípolt. Az ablakon kinézve vettem észre hogy az eső zuhogni kezdett. Hirtelen arra kezdtem gondolni, hogy mit csinálhat most Harry. Van, aki gondoskodik róla? Evett már valamit? Vajon ő sem tudott aludni nélkülem, ahogy én forgolódtam egész éjszaka az ő hiányában?

- Héj, ne szomorkodj már! – bökött oldalba gyengéden a könyökével Ben, ezzel megszakítva gondolatmenetemet. – Meg fogjuk találni! Hazz már nagyfiú, tud vigyázni magára!

- Igen, remélem, igazad van – sóhajtottam fel. Ben meglepetésemre gyengéden megölelt. Sosem gondoltam volna, hogy van neki egy ilyen érzelgősebb oldala is a nagy macsó mellett és ez tetszett. Talán egyszer még barátok is lehetünk.

Ekkor megcsörrent a telefonom az kis üvegasztalon. Mindketten a mobilom irányába kaptuk a fejünket. Szívem kihagyott egy ütemet és elakadt a lélegzetem, mikor megláttam egy nevet villogni a telefonom nagy képernyőjén: Harry.

Hát akkor ennyi lett volna az 50. fejezet! El sem hiszem, hogy már itt tartunk! Köszönöm az előző részekhez érkezett csodálatos kommenteket! Bocsánat a függővégért, de ígérem, hogy a következő részben több mindent megtudtok majd Harryről! :))

Na, és meghallgattátok már a Midnight Memories-t? Vagy ti kitartóbbak voltatok mint én és kivárjátok a holnapot? Ha már hallottátok, akkor melyik dal lett a kedvencetek róla?

Szólj hozzá!

2013\11\17

49. fejezet: Tényleg részeg vagyok!

Mivel várható volt, hogy az éjszaka végére nem leszünk éppen józanok, ezért gyalog mentünk el Niall házáig, nem hívtunk taxit, jól esett egy kis friss levegő és különben is még sétálva is egy negyed órán belül odaértünk kedvenc írünk hatalmas házához. A bejáratban álló biztonsági őrök gyorsan beengedtek minket az ajtón, de ekkor beugrott hirtelen valami.

- És az ajándék? – csaptam a homlokomra. Az elmúlt pár nap olyan zavaros volt, hogy teljesen ki is ment a fejemből, hogy Niallnek ajándékot keressek.

- Nyugi, arról én gondoskodtam – mosolygott rám, mire kissé megnyugodtam, habár egy kis bűntudat mardosott belülről, amiért egy ilyen fontos dolgot elfelejtettem. Harry lesegítette rólam a kabátomat és ujjainkat összekulcsolva beljebb húzott a számára már ismerős lakásba. Nem volt olyan nagy ház, mint Harryé, de mégis elég hatalmas volt ahhoz, hogy egy nagyobb család vígan eléljen benne.

- Ash, Harry! – közeledett felénk Niall mosolyogva. Az első dolgom volt természetesen, hogy felköszöntöttem az ünnepeltet, majd egy szoros ölelés után elengedtem szöszi barátomat és átengedtem Harrynek, aki átadta neki az ajándékunkat. Egy kis doboz volt, amiről még máig nem tudom, hogy mit rejtett.

- Mi volt veletek? Úgy eltűntetek mostanában! – mosolygott ránk.

- Csak pihentünk egyet és meglátogattuk a családomat – válaszolta Harry kicsit ködösítve a dolgot, de igaza volt, amiért nem akarta elrontani a hangulatot.

- Nyugodjatok, mert amiatt a féreg miatt nem kell többet aggódni. Ma délelőtt ítélték el. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott – tájékoztatott minket Niall, mire egy kis kő esett le a szívemről. Végre megszabadultunk tőle. – Ha megbocsájtotok, köszönök a vendégeimnek, de majd még beszélünk! – ígérte felvillanyozva és szépen ott hagyott minket.

- Szerinted mennyi a valószínűsége, hogy Niall emlékezni fog erre az estére? – kérdeztem kuncogva.

- Semmi, mert ha kell addig itatjuk majd a fiúkkal, míg a nevére sem emlékszik, ezt garantálom – kacsintott rám és felém hajolva egy lágy csókot nyomott az arcomra.

- Hazz! – hallottam meg egy férfihangot a hátam mögül. – De rég találkoztunk, haver! – jött hozzánk egy számomra ismeretlen, húszas évei elején lévő fiú.

- Ben, hát téged is lehet erre látni! – rázott kezet Harry a fiúval. Mosolyogva beszélt hozzá, amiből arra következtettem, hogy jó barátja lehet.

- És ki itt ez a szépség? – mutatott felém Ben, mire kissé elpirulva lesütöttem a szemem.

- Ashlyn Higgins vagyok, de szólíts csak Ash-nek – nyújtottam felé a kezem, amit ő rögtön el is fogadott és vidáman megrázott.

- Ben Wilson – villantotta meg felém csábos mosolyát.

- Honnan ismeritek egymást? - kérdeztem kíváncsian.

- New Yorkból. Együtt dolgoztunk a legújabb klippen. De úgy tűnik igaz a hír! Tényleg egy elég csinos pipit sikerült összeszedned! – bólintott elismerően és végigsimított az arcomon. Nem is értem, de kihívó beszédével és tetteivel egyáltalán nem sértett meg, jót mulattam viselkedésén.

- Héj, el a kezekkel, ő az enyém! – szólt rá Harry tréfásan és közelebb húzott magához. Más esetben biztosan féltékenységi rohamot kapott volna, de valamiért nagyon megbízott ebben a fiúban, amiért nekem még szimpatikusabbá vált.

- Huhú, a nagy Harry Sytles tényleg belezúgott a főnöke lányába.

- Mit csinálsz itt Londonban? - kérdezte Harry.

- Errefelé jártam és úgy döntöttem, hogy beugrom. Egy kis buliba még nem halt bele senki! – kedves fiúnak tűnt, muszáj volt mosolyognom rajta.

- Jól tetted, emlékszem én azokra a nagy partykra, amiket LA-ben csaptunk! – nosztalgiázott Harry.

- Dehogy emlékszel! – bökte játékosan oldalba a Göndörkét, mire az egyetértően felnevetett. Perceken belül még két fiú csatlakozott hozzánk, akiket már az előző turnéról ismertem is, de a beszélgetés olyan témába csapott át, amiért inkább kibújtam Harry öleléséből és elindultam valami innivalóért.

- Hé, hová mész? – húzott vissza Harry a csuklómnál fogva.

- Csak körbenézek – vontam meg a vállam.

- Menjek veled? – kérdezte.

- Nem, dehogy, beszélgessetek csak! – legyintettem.

- Még találkozunk! – kacsintott rám és miután egy gyors szolid csókot nyomott a számra, utamra engedett.

Fogalmam sem volt, hogy merre kéne keresnem a konyhát és eltévedtem párszor, mire sikerült megtalálnom a keresett helyiséget. Az egész házban mindenhol számomra főleg ismeretlen emberek beszélgettek, piros műanyagpoharakkal a kezükben és várták, hogy elkezdődjön a buli. Én egyelőre nem akartam alkoholt inni, ezért elkerültem a végtelen mennyiségű piát, ami a konyhapulton sorakozott és öntöttem magamnak egy kis narancslevet. Míg iszogattam, szemem önkéntelenül is az óriási hűtőre kúszott, mert esküszöm, hogy még soha nem láttam ilyen hatalmasat.

- Héj, Ash! – jött be a konyhába Niall kivirult arccal.

- Oh, Niall! Jó hogy jössz, kérdezni akartam valamit! – álltam elé. – Mi van veled és Sarah-val? – kérdeztem. Igazából fogalmam sem volt, hogy mi lehet most köztük, hisz Sarah-val már olyan régen beszéltem, hogy bele sem merek gondolni és akkor még kapcsolatuk nagyon bizonytalan volt.

- Uh, jó hogy mondod! – csillant fel a szeme. – Már vagy egy órája bezárkózott a hálóba. Mit tudtok ti, nők ennyit készülődni? – csóválta meg a fejét rosszallóan. Nekem pedig rögtön leesett, hogy miről is van itt szó és mosoly húzódott az arcomra.

- Majd én megyek és megnézem! – ajánlottam fel készségesen és gyorsan az ajtó felé indultam.

- Az emeletem jobbra a második ajtó! – kiáltott után még Niall, én pedig már ott sem voltam.

Niall útbaigazítása után már könnyen megtaláltam a keresett szobát, ami természetesen zárva volt. Gyorsan kopogtattam és türelmetlenül vártam, hogy Sarah ajtót nyisson.

- Már csak pár perc! Nyugi, Horan! – kiabálta ki barátnőm.

- Ash vagyok, Sarah – mondtam, mire pár pillanat múlva kattant az zár és Sarah jelent meg az ajtóban egy fürdőköntösben, már tökéletesen elkészített füstös sminkkel és nagy loknikkal.

- Hát te még élsz? – mondta tettetett csodálkozással.

- Meg tudom magyarázni! – védekeztem rögtön.

- Hanyagolsz Bodri miatt! Nincs ezen mit szépíteni! – nézett rám megjátszott sértődöttséggel.

- De te sem nagyon kerestél engem az elmúlt pár napban! – tettem csípőre a kezem.

- Rendben! Megbocsájtok – vonta meg a vállát egy kis gondolkodás után. – Na, gyere, kéne egy kis segítség a cipzárral! – fogta meg a csuklómat és behúzott a hálóba, majd magunk mögött kulcsra zárta az ajtót.
- Te ideköltöztél? - kérdeztem csodálkozva Sarah bőröndjére pillantva.
- Nem, de elég sokat vagyok itt mostanában, ezért egyszerűbb volt, hogy áthozok pár cuccot - magyarázta vállát vonva.

- Most akkor mi a fene van köztetek? – tértem rögtön a lényegre.

- Együtt vagyunk – mondta sugárzó mosollyal. – Úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt magunknak. Azt hiszem, szeretem – vallotta és lesütötte a szemeit.

- Ez csodálatos! – öleltem meg. – De még nem vállaltátok fel a média előtt, ugye? – kérdeztem, mivel emlékeim szerint még nem olvastam róluk egyetlen cikket sem.

- Áh! – legyintett. – Még csak ma reggel beszéltük meg a dolgainkat. Tudod, kicsit összekaptunk a napokban, mert ő a lehető leghamarabb világgá szeretné kürtölni, hogy együtt vagyunk, én viszont inkább minél tovább titokban tartanám. A veszekedés után nem is beszéltünk pár napig, én már teljesen lemondtam róla, de akkor ma reggelt megjelent az ajtónkban egy hatalmas csokor rózsával. Olyan édes volt. Nagyon sokat beszélgettünk és kompromisszumot kötöttünk, hogy magunktól nem beszélünk a kapcsolatunkról senkinek sem, de ha kérdezik, akkor tagadni sem fogunk semmit – mondta Sarah csillogó szemekkel. Teljesen bele volt zúgva ebbe a fiúba, ez már messziről látszott. – És veletek mi van? Hallottam Noelról, ugye minden rendben? – kérdezte őszinte aggódással a szemében.

- Igen, minden rendben. Elutaztunk pár napra Harry családjához, - majd egyszer elmesélem -, jó volt egy kicsit kiszabadulni a napi körforgásból.

- Annyira örülök, hogy nem lett komolyabb bajotok – állt elém felém fordított háttal, én pedig felhúztam a cipzárját. – Köszi.

- Nagyon csinosan festesz – dicsértem meg. Sötétkék, combközépig érő, tapadós ruhája szépen kiemelte tökéletes alakját. Biztos voltam benne, hogy Niall is oda lesz ezért az összeállításért.

Az idő szűkös volt, nekünk pedig annyi mondanivalónk volt egymásnak, hogy hajnalig mesélhettünk volna, ezért inkább egymásba kapaszkodva mentünk le a földszintre, épp időben, mert pár perc múlva Niall elfújta a gyertyáit és felvágta a tortát. Sarah egyedül hagyott és az ünnepelthez csatlakozva egy lágy csókot nyomott annak szájára. Ezután mindenki felköszöntötte Niallt, majd kaptunk egy-egy szelet tortát is. Szememmel Harryt kerestem, de sehol sem találtam és az sem segített sokat, hogy ekkor lekapcsolódtak a lámpák és színes fényekkel világították be a hatalmas nappali közepén táncra kijelölt helyet. Felcsendült a zene és a vendégek nagy rész táncolni kezdett, kezükben mindenféle alkoholtartalmú üvegekkel vagy éppen piros műanyagpoharakkal, szóval elkezdődött a buli.

Leraktam az üres tányéromat a dohányzóasztalra és csatlakozni akartam a táncolók tömegéhez, mikor egy kemény mellkasba ütköztem. Azonnal tudtam, hogy kivel van dolgom, mosolyogva néztem fel az én Göndörömre.

- Már mindenhol kerestelek – mondta fülembe suttogva. Leheletén éreztem, hogy már ivott, de nem tűnt részegnek, egyenlőre. Kezében két poharat tartott, az egyiket nekem adta. Kívülről narancslének nézett ki, de persze rögtön tudtam, hogy nem csak gyümölcslé van a poharamban. Mosolyogva koccintottunk Harryvel, majd miután mindketten lehúztuk az italunkat, Harry csak random lerakta valahova az üres poharakat és összekulcsolva ujjainkat a tánctér felé vezetett. Háttal álltam Harrynek, testemet az övének nyomva. Csípőnk egyszerre mozgott felvéve a zene ritmusát. Harry végigvezette ujjait az oldalamon, mire jóleső borzongás futott végig a gerincemen, majd keze a hasam alsó részénél állapodott meg és még szorosabban húzott magához. Hajamat kifésülte a nyakamból és apró csókokkal hintette be bőrömet. Megfordultam ölelésében és átkaroltam a nyakát, majd egy szenvedélyes csókot leheltem ajkaira. Ujjaimmal hajába túrtam és finoman meghúztam egy-két göndör fürtjét, mire egy halk nyögés szakadt ki belőle. Reakciója miatt muszáj volt belemosolyognom csókunkba, tetszett, hogy ezt én válthatom ki belőle. Minden gátlásomat levetettem és nem érdekelt hány ember néz minket, mert akkor csak mi ketten voltunk. Éreztem, hogy arcom kipirult és melegem is lett, de nem tudtam eldönteni, hogy a tánctól vagy az alkoholtól, mert habár nem ittam még sokat, nagyon nem bírom az alkoholt és már egy kisebb adagtól is képes vagyok becsiccsenteni.

A végtelenségig tudtam volna így maradni, testünk szorosan nyomult a másikéhoz és csípőnk egy ütemre mozdult. Harry fenekemnél fogva tartott szorosan magánál, miközben a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítottuk meg. Mikor pár szám után kiszabadultunk a táncoló tömegből, szinte csak akkor vettem észre, hogy mennyire el is fáradtam és kissé le is izzadtam. A konyhába indultunk egy kis frissítőért, ahol rátaláltunk a mi társaságunkra. Niall állt az italok mellett Sarah-val az oldalán, de ott voltak Liamék, Louis-ék és Zaynék is. Mosolyogva köszöntöttem mindenki egy-egy puszival vagy öleléssel, néha mindkettővel is. Harry oldalára állva, mosolyogva hallgattam a többiek beszámolóját. Közben valahonnan előkerült egy üveg whisky és, miután Louis meghúzta, a kezembe nyomta, ezért én is belekortyoltam. A tömény szeszes ital égette a torkom, ezért nem is ittam sokat és gyorsan tovább adtam az üveget, de ahogy telt az idő, egyre többször került a kezembe a pia, amit minden alkalommal egyre bátrabban meg is húztam.

/Harry szemszöge/

Nagy mosollyal az arcomon hallgattam Lou beszámolóját valami korcsolyapályáról, amit az udvarába tervez a télre, de tekintetemet nem tudtam levenni az oldalamon álló kis tündérről, tökéletes alakjáról, hosszú combjairól és formás fenekéről. Csak attól, hogy ránéztem piszkos gondolatok töltötték ki fejemet. Mosolyogva figyeltem, ahogy édesen felkuncog egy-egy poénon és észrevettem, hogy önkéntelenül egyre jobban rám nehezedik. Arca kipirosodott és szemei lustán csillogtak. Nevetnem kellett, ha arra gondoltam, hogy az a pár korty whisky is milyen hatással van rá. Bennem is volt már valamennyi alkohol, de még biztosan álltam a lábamon. Alig egy fél órája már Danielle is kidőlt, Liam fektette le az egyik vendégszobában, egy órát sem adok Ash-nek és neki is takarodót rendelek el, ha így folytatja tovább.

- Elég lesz! – szóltam rá, mikor az üveg után nyúlt.

- Hagyd Hazz! – mondta Louis, mire szúrós pillantást lövelltem felé, de hagytam, hogy Ash még egyszer utoljára beleigyon az üvegbe, majd kikaptam a kezéből és én is belekortyoltam a tömény szeszbe.

- Na! – nyafogott Ash és az üveg után kapott. – Add vissza!

- Nem-nem – ráztam meg a fejem. – Elég volt mára! – mondtam a magasba emeltem az üveget, hogy ne tudja elérni. Nevetve figyeltem, ahogy felugrik az üvegért, de megbillent az egyensúlya és, ha nem kapok utána, akkor biztosan a földön landolt volna. Jól mulattam rajta és Niall kezébe nyomtam az italt, majd talpra állítottam Ash-t és az emelet felé kezdtem támogatni.

- Ne nevess ki! – panaszkodott, de bármennyire is próbáltam, nem bírtam abbahagyni a szüntelen vigyorgást. – Hova megyünk?

- Aludni – válaszoltam röviden.

- Együtt? – csillant fel a szeme.

- Nem, te alszol, én pedig majd visszamegyek a többiekhez – vázoltam a tervet.

- Ne! – nyafogott, majd megtorpant és nem mozdult tovább. – Én veled akarok aludni!

- Na, gyere már! – húztam gyengéden kezénél fogva, de nem mozdult.

- Harry, kérlek! – könyörgött és erősen a falnak nyomott. Meglepődtem hirtelen jött határozottságán és mosolyogva figyeltem, ahogy próbál elcsábítani. Aprócska kezét ingem alá csúsztatta és apró köröket rajzolt a hasam alsó részére. Ujjai nyomán perzselt a bőröm és borzongás futott végig a testemen. Egy vad csókot nyomott puha ajkaival az enyémekre, mire megremegtem belülről és egy apró nyögés szaladt ki számból. Ahogy ő egyre magabiztosabb lett, én úgy lágyultam el. – Befejezhetnénk, amit délután elkezdtünk… - suttogta csábítóan a fülembe. Mosolyom lefagyott az arcomról és átvéve az irányítást nekinyomtam a folyosó szemközti falának. Ajkai mohón ízlelgették az övéit, miközben keményen belemarkoltam a fenékébe, amit egy hangos nyögéssel jutalmazott. Szinte hihetetlen, hogy mit képes ez az aprócska lány kiváltani belőlem, azért esett nehezemre kimondani a következő szavakat.

- Nem lehet – suttogtam a szájába.

- Miért? Nem kívánsz? – kérdezte és könnyektől csillogott a szeme.

- Ne beszélj butaságokat! – simogattam meg puha arcát. – Legszívesebben bezárkóznék veled az egyik szobába és órákig ki sem jönnék, de részeg vagy és nem foglak kihasználni – suttogtam.

- Nem is vagyok régesz… ékresz… - próbálta kimondani azt az egyáltalán nem bonyolult szót. – Tényleg részeg vagyok! – látta be csodálkozva és kinevette saját magát.

- Gyere, menjünk aludni! – fogtam meg a kezét és lassan felvezettem a lépcsőn. Már majdnem a szobában voltunk, mikor elvesztette az egyensúlyát és kis híján fellökte az egyik szekrényt, erről pedig rögtön Gemma jutott eszembe és muszáj volt elmosolyodnom.

- De szépek! – kerekedtek ki gyönyörű szemei csodálkozón. – Biztosan ez az a csokor, amit Niall vett Sarah-nak! - Beleszagolt a nagy csokor vörös rózsába és halkan felkuncogott. Olyan édesen festett, hogy elhatároztam én is veszek otthonra, ha kell, több száz csokorral is, ha ilyen boldog lesz csupán pár szál virágtól. De vajon milyet szeretne? Még nem is tudom, mi a kedvence.

- Mi a kedvenc virágod? – kérdeztem hirtelen és, mivel láttam, hogy nehezem áll a lábán, menyasszonyi stílusban az ölembe kaptam.

- A szegfű… - mondta halkan, csukott szemekkel. Benyitottam az egyik vendégszobába, lábban belöktem az ajtót és vállammal felkapcsoltam a lámpát. Két ágy volt elhelyezve a nagy helyiségben, az egyiken Danielle aludt, a másikra pedig óvatosan lefektettem a már alvó Ash-t, legalábbis már azt hittem, hogy alszik, de ekkor csukott szemekkel még megszólalt. – A fehéret szeretem… - mondta halkan, először nem is értettem, miről beszél.

- Tessék? – kérdeztem értetlenül, szinte már biztos voltam benne, hogy álmában beszél.

- A fehér szegfűt szeretem… De az is szép, ha van közte pár szál rózsaszín, vagy lila… - motyogta olyan halkan, hogy közel kellett hozzá hajolnom, hogy halljam. Egy puszit nyomtam az orrára és levettem róla cipőit, majd alaposan betakargattam.

- Jó éjt, Ash! – suttogtam a fülébe és egy lágy csókot nyomtam a szájára. Mosolyogva figyeltem, ahogy magához öleli az egyik kispárnát és felhúzza a lábait. Lekapcsoltam a lámpát és becsuktam magam mögött az ajtót, de még így hangosan beszűrődött a földszinten hangosan dübörgő zene, viszont abban biztos voltam, hogy ez őt már nem fogja zavarni az alvásban.

Az eddig elfogyasztott alkoholtól kissé bizonytalanul mentem le a lépcsőn, majd Louis-ékat kezdtem keresni a színes fényekkel megvilágított nappaliban. Gyorsan meg is találtam őket, miközben kibontottam egy üveg sört és a számhoz emelve inni kezdtem az alkoholt. Lou, Zayn és Niall barátnőikkel táncoltak a tömegben. Semmi kedvem nem volt odamenni hozzájuk így, barátnő hiányában. Piszkosul hiányzott, hogy Ash mellettem álljon, hogy a derekamat ölelje és halljam édes kuncogását.

- Hazz! – kiabálta túl a hangos zenét Ben és kezével integetett, hogy menjek oda hozzájuk. Éppen Liammel beszélgetett, aki hozzám hasonlóan, barátnő nélkül maradt az estére. Leraktam az üres sörösüveget valahova és feléjük mentem. Ben rögtön egy pohár whiskyt nyomott a kezembe, amit gyorsan le is húztam. Pár perc múlva poharam újra tele volt és egy órán belül már egy kanapén ültünk, mert az elfogyasztott alkoholmennyiségtől nem tudtam megállni a lábamon. Nem tudom, mennyit ihattam, a negyedik pohár után abbahagytam a számolást. Nem foglalkoztam vele, hogy másnap milyen ramatyul is fogom magam érezni, hiszen tudtam, hogy Ash mosolya úgy is pillanatokon belül elfelejtet velem majd mindent.

/Ashlyn szemszöge/

Hasogatott a fejem és mikor felültem az ágyon, azt sem tudtam, hol vagyok. Szépen lassan raktam össze a képet, beugrott a buli, ahogy Harryvel táncolunk, a whiskys üveg, aminek gondolatára felfordult a gyomrom és még arra is emlékeztem, hogy hogyan kerültem az ágyba.

- Reggelt! – köszönt Danielle a másik ágyról. Emlékszem, ő volt az első, aki kidőlt, őt pedig én követtem. Mosolyából ítélve ő már túl lehetett pár fájdalomcsillapítón.

- Széthasad fejem – nyögtem.

- Jó reggelt! – rontott be a szobába kirobbanó kedvvel Sarah.

- Csöndesebben! – szóltam rá fejemet fogva.

- Bocsánat – suttogta. – Tessék, ezt vedd be! – nyújtott felém két szem pirulát és egy pohár vizet, majd lerakott egy székre két kisebb kupac ruhát. – Ezeket felvehetitek, aztán készülődjetek és gyertek le reggelizni! – mondta és már ki is repült a szobából.

Úgy is tettem, ahogy parancsolta, átvettem tegnap esti, alváshoz kényelmetlen ruhámat Sarah egy farmerjára és kényelmes pólójára, majd a fürdőbe mentem. A tükörbe nézve rosszul lettem saját látványomtól, a sminkem elfolyt és szétkenődött, de mikor megtisztítottam az arcomat, úgy néztem ki, mint egy zombi, sápadt voltam, szemeim táskásak és karikásak voltak. Kölcsönvettem Sarah sminkkészletét és gyorsan elfogadható kinézetet varázsoltam magamnak. Mire ezzel készen lettem, a fájdalomcsillapító megtette a hatását és fejfájásom sokat javult. Első dolgom volt, hogy Harryt kerestem. Mikor lefektetett, még nem volt olyan részeg, kíváncsi voltam, mennyire itta le magát az után. Az emelten nem volt, ezért leszaladtam a földszintre és a konyhában csatlakoztam a többiekhez.

- Jó reggelt! – köszöntem már sokkal jobb kedvvel. A többiek, mint egy csapat zombi ülték körül az asztal és válaszképpen egyet morogtak. – Nem láttátok Harryt? – kérdeztem és öntöttem magamnak egy pohár almalevet.

- Hajnal óta nem, akkor még a nappaliban volt – vonta meg a vállát Liam, aki elég elfogadható állapotban volt.

- A házban viszont biztosan nincs – tájékoztatott Sarah.

- De nem is mehetett messzire. Nagyon elázott az este – morogta Niall. Azt hiszem, ő volt a legrosszabb passzban.

- Biztosan hazament – találgattam és kiittam a poharamat, majd beállítottam a mosogatóba. – Mindenesetre én most hazamegyek és folytatom az alvást.

- De még nem is reggeliztél! – ellenkezett Sarah. – Gyere, egyél valamit előtte! – kínálgatott egy kosár muffinnal.

- Köszönöm – vettem ki egyet az ínycsiklandozó sütiből. – De most tényleg mennem kell! – köszöntem el tőlük egy mosollyal és még integettem az ajtóból, majd már az utcán is voltam. Hazafelé menet megettem a muffint és párszor megcsörgettem Harryt, de egyszer sem vette fel a telefont, ezért egyre biztosabb voltam benne, hogy otthon húzza a lóbőrt. Húsz percen belül haza is értem és nagyon reméltem, hogy nem készültek rólam képek ilyen visszataszító állapotban.

- Harry! Itthon vagyok! – kiabáltam, de nem kaptam választ. Felszaladtam a lépcsőn, de az emeltem sem találtam. Nem volt sehol, a ház pedig teljesen olyan volt, ahogy tegnap este hagytuk. Újra megpróbáltam hívni a mobilját, de semmi. Nem volt okom aggódni, hiszen felnőtt férfi, akármit csinálhat, London akkora város, de akkor is fura volt és valahogy nem tetszett a helyzet. Azt mondták, Harry teljesen leitta magát és, ha ez igaz, akkor most még aludnia kéne valahol, vagy legalább is majd meghalni a másnaposságtól és ha el is ment valahova, akkor miért nem várta meg míg felébredek? Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy biztosan csak túlreagálom, de valamiért nagyon rossz előérzetem támadt.

Szólj hozzá!

2013\11\10

48. fejezet: Mondtam már, hogy gyönyörű vagy?

A Gemmás ügy után olyan mélyen aludtam, mint a bunda Harry karjai közt, de egy kicsivel fél kilenc után mégis a mellettem fekvő Göndör telefonjának kellemes ébresztőjére fel kellett ébrednem, mivel ma este lesz Niall szülinapi partyja, amire természetesen mi is hivatalosak vagyunk. Harry halkan felnyögött, majd kicsit feltornázva magát a matracon kinyomta ébresztőjét, és már ki is szállt volna az ágyból, mikor szorosan átkaroltam őt és visszahúztam a takaró alá.

- Ne menjünk még! Korán van… - morogtam álmosan, csukott szemekkel.

- Ha lehetne, hidd el, én is legszívesebben itt maradnék. Az ágyban. Veled – nyomott apró puszikat az arcomra.

- Akkor maradj – vontam meg a vállam és még szorosabban öleltem magamhoz Harryt.

- Te is tudod, hogy nem lehet. Ma van Niall szülinapja, este lesz a buli. Alig pár óránk van, hogy visszaérjünk Londonba és elkészüljünk – győzködött rekedtes reggeli hangján. – Cserben akarod hagyni Niallt? – Ó, annyira utálom, hogy tudja, hogy hol tud engem megfogni. A lelkiismeretemnél, hát persze…

- Rendben – sóhajtottam fel. – Igazad van. – Nyögdécselve feltornáztam magam ülésbe, majd egy lágy reggeli csókot nyomtam Harry ajkaira és kikászálódtam az ágyból. Kiszedtem a bőröndömből az aznapi ruhámat és lustán a fürdőbe indultam. Szemeimet alig bírtam nyitva tartani a fáradtságtól és véletlenül a fogkefémre fogkrém helyett szappant nyomtam. Be kell valljam, nem volt valami kellemes, de olyan fáradt voltam, hogy nem is nagyon tudtam vele foglalkozni. Csigatempóban mostam fogat – most már fogkrémmel -, majd még annál is lassabban öltöztem fel, nem is figyelve arra, hogy mit kapok magamra, vagy, hogy illenek-e egymáshoz a kiválasztott ruhadarabok. Még gyorsan kifésültem a hajam, viszont sminkkel már nem húztam az időd. Kilépve a fürdőből lebattyogtam a lépcsőn szinte még csukott szemekkel.

- Jó reggelt! – köszöntem egy nagyot ásítva, mikor beléptem a konyhába, ahol rögtön megcsapott a frissen főzött kávé illata. Habár sosem szerettem ezt a koffein tartalmú ital ízét – kivéve persze Harry ajkain -, illatát mindig is kellemesnek találtam.

- Jó reggelt, Drágám! – köszönt mosolyogva Anne. Harry és az anyukája az asztalnál ültek és éppen a reggelihez készülődtek. A Göndörke is már fel volt öltözve, egy szűk fekete farmer és egy fehér póló volt rajta, amin szépen átlátszódtak finoman kidolgozott izmai. A tűzhelyhez mentem és öntöttem magamnak egy bögre gőzölgő teát, majd én is az asztalhoz akartam ülni, mikor Harry megfogta a kezem és az ölébe húzott. Anne mosolyogva nyugtázta magában, hogy vége van köztünk a mosolyszünetnek.

- Annyira sajnálom, hogy nem maradhattok tovább – sóhajtott fel őszinte szomorúsággal Harry anyukája.

- Én is szeretnék még maradni, Anne – vallottam be. – Jól esett ez a kis kikapcsolódás és Holmes Chapel olyan békés, meg ugye itt vagytok ti is – mosolyodtam el. – Csak azt sajnálom, hogy Robinnal nem tudtunk találkozni.

- Majd legközelebb – legyintett Anna kedvesen. – Ugye hamarosan megint meglátogattok minket? – kérdezte reménykedve.

- Persze, Anyu – nyugtatta meg Harry. – Még Karácsony előtt. Lassan készen leszünk az új albummal, akkor kapunk egy kis szünetet, de a majd még megbeszéljük a pontosabb időpontot.

- Az remek lenne! – mosolyodott el Anne. – Különben pedig nem is értem, hol lehet Gemma – mondta értetlenül. – Mindig korán szokott kelni. Ne is hallottam tegnap este, mikor jött haza. – Vissza kellett fojtanom és kitörni készülő nevetést, ezért beleittam meleg teámba, de Harry mellkasának szapora mozgásából éreztem, hogy ő is hasonló helyzetben van.

- Már éjfél után egy kicsivel itthon volt – legyintett a Göndörke.

- Biztosan csak jó volt a buli – védtem én is Gemmát.

- Ajánlom neki, hogy nem tett semmi hülyeséget – sóhajtott fel Anne. – Ha valami őrültséget csinált, esküszöm, hogy egy hétig ki sem mehet ebből a házból!

- Nyugodj meg, Anya! – szólt közbe Harry. – Ismered Gemmát, ő nem olyan! – legyintett ezzel nővérét védve. Ekkor pedig, mint ahogy a mondás tarja: „emlegetett szamár”, Gemma lépett be a konyhába. Az a pizsama volt rajta, amit még az éjszaka én segítettem ráadni, arca nyúzott, szemei karikásak voltak.

- Reggelt – morogta köszönésképpen.

- Jó reggelt, Drágám! – köszöntötte őt Anne hozzám hasonlóan, míg Harry csak rosszallóan nézett végig nővérén. – Milyen volt a tegnap este? – érdeklődött kedvesen.

- Hát, jó… buli volt – fogalmazta meg Gemma kicsit szűkszavúan.

- Nyúzottnak látszol, Kislányom. Mennyi alkoholt fogyasztottál? Leittad magad, mi? – vádolta meg Anne a lányát jogosan.

- Nem, Anya, dehogy is! – védekezett rögtön Gemma. – Csak… - gondolkozott el kifogást keresve.

- Gemma azt szeretné mondani, hogy tegnap este itthon hagyta a kabátját és eléggé megfázott – kelt Harry nővére segítségére.

- Igen – bólogatott hevesen Gemma. – Kapar a torkom és ráz a hideg – mondta és megerősítésként még egyet-kettőt köhögött is, talán túljátszva a dolgot.

- Akkor csak ülj le, kislányom! – nyomta le Gemmát az anyukája az egyik székre, majd az egyik szekrényből kivett egy pokrócot és gondosan betakargatta egyetlen kislányát. - Hozzak neked valamit? – kérdezte gondoskodón.

- Légyszi egy fájdalomcsillapítót, Anyu! – kérte fájdalmas arccal. – Hasogat a fejem…

- Mindjárt hozom – simogatta meg Anne Gemma fejét és eltűnt az ajtóban.

- Ez meleg helyzet volt – sóhajtottam fel.

- Ennél jobbat is kitalálhattál volna, Öcsi – morgott Gemma Harryre. – Most egy hétig színlelten kell, hogy beteg vagyok – nyögött fel.

- Inkább köszönd meg, hogy segítettem! – mondta Harry direkt hangosabban a kelleténél, mire Gemma összerándult.

- Csendesebben! – nyögte és fejét kezdte el masszírozni.

- Tudod, van egy mondás, biztosan ismered: aki éjjel legény az… - kezdte.

- …azt nappal hagyd aludni – mordult fel Gemma, nekem pedig muszáj volt felkuncognom.

- Én a „nappal lepény” variációját ismerem – húzta Harry a nővére agyát mosolyogva. A két testvér szópárbaját hallva kitört belőlem a nevetés.

- Fogd be, Okostojás! – morogott Gemma az öccsére. – Amúgy, Ash, köszönöm a tagnapi, vagyis mai… öhm… segítséget – mondta kissé szorongva.

- Nincs mit – vontam meg a vállam és megértően rámosolyogtam.

- Már itt is vagyok! – rikkantott fel Anne az ajtóból, mire Gemma a fejéhez kapta a kezét és fájdalmas arcot vágott. Én csak elfojtott mosollyal az arcomon kivettem egy kenyeret a kosártartóból és szorgosan kenegetni kezdtem. – Ezt idd meg és vedd be a gyógyszer! – utasította Anne gyengéden a lányát.

- Ti mikor indultok haza? – kérdezte Gemma, miután bevette a gyógyszerét.

- Miért? Ennyire várod, hogy elmenjünk? – cukkolta Harry nővérét. Gemma egy gyilkos pillantást lövellt felé én pedig csak erősen oldalba vágtam a könyökömmel.

- Pár órán belül – válaszoltam Gemma kérdésére. – Reggeli után összepakolunk, és már itt sem vagyunk. – Harry kezébe nyomtam a már kész szendvicset, és egy új kenyeret kezdtem készíteni, most már magamnak.

- Köszi – nyomott Harry egy cuppanós puszit az arcomra, és jóízűen a szendvicsbe harapott.

- Csináltam nektek egy kis sütit az útra! Vezess nagyon óvatosan, Kisfiam! – figyelmeztette Anne Harryt.

- Hát persze, Anya! – válaszolta Harry szófogadó kisfiú módjára. A Göndör hallgatta még Anne intelmeit, míg én már a kocsi mellett ácsorogtam a ház előtt, indulásra készen, csak a búcsúzás volt hátra.

- Nehogy azt mondjátok, hogy már mentek is haza! – hallottam meg egy nemkívánatos hangot a hátam mögül. Mikor megfordultam Vanessát láttam meg az út túloldalán, de elkerekedtek a szemeim, mikor megpillantottam rajta egy pont ugyanolyan farmer sortot, mint amilyet én viseltem. Rögtön elfogott a féltékenység és legszívesebben egy zsákot húztam magamra, mert neki annyival jobban állt. Olyan hosszú, vékony combjai és formás feneke volt, hogy én simán elbújhattam volna mellette.

- De, amint látod – morogtam és magamban azért imádkoztam, hogy nehogy átjöjjön az útnak erre az oldalára. Lemondóan sóhajtottam fel, mikor pár pillanat múlva már mellettem is termett és legszívesebben helyben elástam magam, mikor feltűnően végig mért és lealacsonyító pillantásokkal illetett. A többiek megkönnyebbülésemre felénk jöttek és rögtön elmúlt minden bizonytalanságom, mikor Harry csak egy rövid pillantásra méltatta Vanessát, viszont tekintete rajtam hosszan elidőzött. Szemét végigfutatta az én lábaimon, az én fenekemen és rám mosolygott azzal a kisfiús mosollyal, amiről minden lágy álmodik.

- Szia, Van! – köszönt Vanessának a Göndörke.

- Harry! – ölelte meg a csaj az én Göndörömet. – Olyan csúnyán otthagytál tegnap! – ölelte át a nyakát, de meglepetésemre Harry ügyesen kibontakozott karjai közül és mellém állva átölelte a derekamat. Ahogy a féltékenység kezdett elszállni belőlem, az úgy ragadt át Vanessára. – De ne aggódj, megbocsájtok! – legyintett hamis mosollyal az arcán, ami inkább tűnt vicsorításnak.

- Lekötelezel – vonta össze a szemöldökét Harry.

- Majd bepótoljuk, ne aggódj! – legyintett.

- Az nagyon jó lenne, de mi pár percen belül indulunk haza – mondta Harry és igazából nem tudtam eldönteni, hogy igazából szeretne még találkozni a csajjal, vagy csak kedves volt vele. De Vanessa Harry barátja és ezt bármennyire is nem akarom, meg kell értenem, amíg Harry nem akar tőle többet barátságnál.

- Nem gond! Van egy csodálatos hírem! Jövő hónapban én is Londonba költözök! – visongta szinte ugrálva. Miért sejtettem, hogy nem fogunk ilyen könnyen megszabadulni tőle? Egyáltalán nem dobott fel a tudat, hogy pár hét múlva egy városban fogunk lakni. London hatalmas, én csak abban reménykedtem, hogy a város másik felébe költözik és elfelejti Harryt egy ideig, de erre őszintén szólva kevés lehetőséget láttam.

- Ez… fantasztikus – nyögte Harry, én pedig örömmel nyugtáztam magamban, hogy ő sem repes az ötletért. – Hát, azt hiszem nekünk mennünk kéne – jelentette ki Harry. Először Anne-hoz léptem elbúcsúzni, aki szorosan magéhoz húzott és nem várt szavakat suttogott a fülembe.

- Ne aggódj, Drágám, te sokkal csinosabb vagy nála – utalt ezzel Vanessára. – És Harry téged szeret, ezt ne feledd el!

- Köszönök mindent Anne – mosolyogtam rá hálásan, majd ellépve tőle Gemmához mentem és felváltva Harryt, megöleltem őt. Már sokkal jobban nézett ki, mint pár órával ezelőtt, azt hiszem, hatott nála a fájdalomcsillapító és egy kis sminkkel teljesen elfogadhatóan festett még így másnaposan is.

- Figyelj, Ash – suttogott a fülembe, hogy a többiek ne hallják. – Ha anya észreveszi, hogy eltűnt a váza, azt mondom, hogy elvitted szuvenírként, rendben? Rád úgysem lesz mérges, engem viszont kinyír, ha megtudja, hogy eltörtem – győzködött.

- Rendben – bólintottam kuncogva.

- Köszönöm – mondta halkan. Vanessát ügyesen kikerülve a kocsihoz igyekeztem és Harryt figyeltem, ahogy anyukájától búcsúzkodik.

- Vigyázz magadra, Kisfiam! – ölelte át Anne Harryt. – Ne egyél sok gyorskaját és időben feküdj le!

- Oké, meg valami? – sóhajtott fel Harry mosolyogva.

- Csak siess haza - mondta könnyes szemekkel. – Szeretlek – suttogta.

- Jaj, Anya, ne csináld, mert lelkifurdalásom lesz és még a végén itt maradok.

- De cuki! – visított fel Vanessa, mire legszívesebben leütöttem volna. Ehelyett csak Harryék aranyosságán mosolyogva beültem a kocsiba. Jó volt látni, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. Tudom, Harrynek milyen nehéz távol lennie a családjától, mert habár erről sosem beszél, mégis tudod, hogy mennyire hiányoznak neki. Harry miután egy gyors öleléssel Vanessától is elbúcsúzott, beült mellém az autóba.

- Indulhatunk? – kérdezte, miután egy gyors csókot nyomott a számra. Egy Mosolyogva egy aprót bólintottam, mire Harry elfordított a slusszkulcsot és ráhajtott az útra. Az ablakból még integettem Anne-éknek, majd egy kanyar után végleg eltűntek a szemem elől.

Az elmúlt pár napot azt hiszem, a mozgalmas szóval lehetne a legjobban leírni. Kétségbeesetten jöttem Holmes Chapelbe, viszont most annál boldogabban mentem el innen. Ez a kis város nagyon a szívemhez nőtt, ha eltekintünk a látogatásunk elejétől, akkor csak jó élményekben volt részem. Gemma még annál is kedvesebb volt, mint amit reméltem és rájöttem, hogy Anne milyen csodálatos nő. Ezek mellett pedig a tegnap estéről se feledkezzünk el, arról a tökéletes vacsoráról, amit Harry csinált nekem és hát az éjszaka sem volt semmi.

Fejemet az ülés támlájának döntöttem és a kialvatlanságtól lassan elkezdtek lecsukódni a szemeim és álomba merültem.

A kocsi leállására ébredtem fel. Nagyokat pislogva nyitottam ki szemeimet és kérdőn néztem Harryre, mivel egy benzinkútnál álltunk, annak ellenére, hogy a tank még bőven tele volt.

- Jó reggelt! – mosolygott rám Harry.

- Mit csinálunk itt? Miért álltunk meg? – kérdeztem kíváncsian.

- Csak veszek egy kávét. Fáradt vagyok, mivel az én drága nővérem miatt nem sokat aludtam az éjjel – vonta meg a vállát.

- A kávé nem megoldás – mutattam rá.

- Igazad van, viszont nem szeretnék vezetés közben elaludni és felcsavarodni egy fára, főleg, hogy te is a kocsiban ülsz – magyarázta.

- Rendben – bólintottam és egy hirtelen ötlettől vezérelve kipattantam a kocsiból. Átmentem Harry oldalára és kinyitottam az ajtaját, mire a Göndör értetlenül nézve kiszállt az autóból.

- Mire készülsz? – kérdezte.

- Majd én vezetek – jelentettem ki.

- Nyugi, Ash, erre semmi szükség. Iszok egy kávét és miden rendben – győzködött.

- De én már úgysem vagyok fáradt, neked pedig alvásra van szükséged – erősködtem. – Na, gyerünk! Vigyázok a kocsidra, ne aggódj!

- Rendben – sóhajtott fel. Megadva magát átment az autó másik oldalára és beszállt az anyós ülésre. Én is követtem a példáját és mér indítottam is a motort. – Köszönöm – mondta Harry gyengéden rám mosolyogva.

- Szívesen – suttogtam és egy lágy csókot leheltem Harry ajkaira, majd indítottam is a motort. Már a főúton vezetve Harryre pillantottam meg akartam kérdezni tőle, hogy mikor kezdődik az esti buli, de ekkor már az ülésben hátra dőlve édesen szuszogott.

Úgy egy óra múlva hajtottam be Harry garázsába, mivel az idő is kellemes volt és a forgalom sem volt túl nagy, így elég gyorsan haza is értünk.

Harry még mindig aranyosan, enyhén szétnyílt ajkakkal aludt mellettem. Nem volt szívem hozzá, de muszáj volt felébresztenem, ha még ma el oda akarunk érni a Niall szülinapjára.

- Harry – ébresztgettem halkan. – Itthon vagyunk – simítottam kezemet az arcára, mire lassan nyitogatni kezdte csillogó szemeit és halvány mosoly ült ki az arcára.

- És nem is haltunk meg – mondta csodálkozva.

- Vegyük úgy, hogy ezt nem hallottam és kezdjünk készülődni!

Egy rövid csipkés ruhát vettem fel, hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel. Hajamat megmostam és csak hagytam, hogy hullámos fürtjeim a vállamra omoljanak. A sminkkel sem vesződtem sokat, csak egy kis szempillaspirált használtam, kihúztam a szemem és szájfénnyel bekentem a számat. Végignéztem magamon az egészalakos tükörben és megelégedve kinézetemmel késznek nyilvánítottam magam.

Mikor visszamentem a hálónkba, Harryt a Noel által összetörött szekrénynél találtam meg. Gondterhelt arccal méregette a bútordarabot, miközben már ő is majdnem készen volt, egy szűk, fekete farmer volt rajta és a haja is tökéletesen be volt lőve, csak a felső hiányzott róla, így rálátást nyerhettem finoman kidolgozott izmaira, mire lepkéim feléledtek a gyomromban.

- Mi a baj? – kérdeztem. Hátulról átöleltem és apró puszikkal halmoztam el a vállát, bármit megtettem volna, hogy elűzzem a fejében kavargó terhelő gondolatokat.

- Azt hiszem, holnap veszek egy új szekrényt – jelentette ki és ellépve tőlem egy fehér inget vett ki az egyik fiókjából, de arca még mindig nem enyhült meg. Valamiért úgy éreztem, hogy a Noel-dolgon rágódik.

- Harry, - mentem közel hozzá, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen – mi a baj? – tettem fel újra a kérdést.

- Nincs semmi baj – erőltetett arcára egy halvány mosolyt.

- Feszült vagy. Kérlek, mondd el, mi bánt – fogtam meg a kezét.

- Nem tudom, én csak… - kereste a szavakat.

- Noel, igaz? Miatta vagy ilyen?

- Csak rossz emlékek – vallotta be.

- De nincs miért aggódnod. Noel már a börtönben van és valószínűleg élete végéig ott is marad, hisz’ megölt egy embert – nyugtattam.

- Tudom. Tudom, csak bárhova nézek ebben a szobában, képek villannak a fejembe, próbálom őket kizárni, de nem megy – suttogta.

- Nem fog téged többször bántani – ígértem halkan.

- Nem erről van szó – rázta meg a fejét. – Rohadtul nem érdekel, hogy velem mit csinált, de akárhova nézek, azt látom, hogy téged csókol és fogdos – ült le az ágyra meggyötört arccal. Csendesen leültem mellé és átkaroltam a nyakát.

- Sajnálom – suttogtam a fülébe.

- Ne sajnáld, nem a te hibád – sóhajtott fel. – Én nem tudtalak megvédeni. Megígértem, hogy mindig vigyázni fogok rád és megvédelek. – Tisztán emlékeztem erre az ígéretére, mikor a hotelben egy szörnyű rémálom után csak Harry védelmező karjai adtak megnyugvást. – De nem tudtam tartani a szavam, nem voltam elég erős – suttogta. – Ha te nem vagy ott, lehet, hogy nem lett volna kihez hazajönnöd.

- Ne, ne okold magad – mondtam gyengéden. – Hadd elvezzem ki, hogy egyszer én voltam a szuperhős és nem pedig te – próbáltam kicsit jobb kedvre deríteni őt, ami talán sikerült, mert halványan, de legalább őszintén elmosolyodott. – Megint megtenném, ugye tudod?

- Tudom – húzott szorosan magához. Nem vártam, hogy megköszönje, azt hiszem, én sem lennék boldog, ha Harry valakivel lefeküdne, még ha miattam teszi is. Na jó, be kell vallanom, ez így elég fura. De hát a mi kapcsolatunk sosem volt zökkenőmentes, mindig valami közbeszólt a boldogságunkba, de talán ezt is vagyunk ilyen erősek. Ezekből az átlépett akadályokból látszik, hogy mennyire is szeretjük egymást. Talán mások már régen feladták volna, de mi nem, mi kitartunk egymás mellett, azért hiszek én annyira a szerelmünkben.

- Na, ebből elég volt! – pattantam fel és mosolyogva csípőre tettem a kezem. – Egy buliba megyünk, vagy mi a fene, mi pedig itthon itthon ülünk ilyen síri hangulatban! Noel már múlt, felejtsük el és húzzunk el arra az átkozott partyra! – Harry szájára mosoly húzódott, hogy végignézett rajtam. Felállt az ágyról és felém közeledett.

- Nem kell elmennünk – nyomott neki a falnak.

- De muszáj – suttogtam letaglózva hirtelen hangulatváltozásától.

- Nem is akarsz te igazából menni – vádolt meg.

- Dehogynem akarok! – vitatkoztam.

- Engem nem versz át – suttogta a fülembe. – Azért húztad fel ezt a szexi ruhát, mert tudtad, hogy az lesz a vége, hogy nem megyünk sehova – lehelete csiklandozta a bőrömet, mire kirázott a hideg.

- Nem, Harry! Nem is reménykedj! – mondtam remegő hangon. – Öltözz és indulunk! – jelentettem ki és kiszabadultam karjai közül, különben a végén még tényleg itthon maradtunk volna. Lehajoltam földön fekvő ingéért és felé nyújtottam. Harry megragadta a csuklóm és magához húzva forró csókot lehelt ajkaimra. Miután szétváltunk, kótyagos fejjel indultam a lépcső felé, miközben hagytam, hogy Harry végezzen az öltözéssel.

- Ash! – szólt utánam.

- Igen? – fordultam vissza.

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.

- Köszönöm – sütöttem le a szemem elpirulva. Harry már teljesen elkészülve összekulcsolta ujjainkat és levezetett a lépcsőn. – Akkor érezzük jól magunkat! – sóhajtott fel mosolyogva és lovagiasan kitárta előttem a bejárati ajtót, én pedig kiléptem a hűvös, őszi levegőbe. A szél kicsit csípte az arcomat, de gyorsan a hátamra kanyarítottam vékony bőrdzsekimet és valamiért úgy éreztem, hogy egy felejthetetlen éjszakának nézünk elébe.

Szólj hozzá!

2013\11\03

47. fejezet: Még menthetőek vagyunk?

- Sajnálom… - szólaltunk meg végül, teljesen egyszerre. Apró mosoly húzódott a számra, mire Harry is megvillantotta gödröcskés, kisfiús mosolyát, amit már napok óta annyira hiányoltam.

- Szerinted még menthetőek vagyunk? – kérdezte Harry reménykedve.

- Most még igen. De félek, ha tovább fajulnak a dolgok, akkor inkább békességben váljunk el még most, különben csak mindketten szenvedni fogunk és a vége úgyis a szakítás lesz – mondtam szomorúan.

- Nem! Tudom, hogy borzasztó dolgokat tettem és mondtam, de szeretlek! Nem hagyhatsz el! – mondta Harry kétségbeesetten.

- Nem foglak elhagyni, ígérem! De lehet, hogy egy kis szünetre lenne szükségünk. Talán haza kéne mennem, te még itt maradsz pár napig és mikor te is visszaértél Londonba, akkor tiszta fejjel meg tudjuk beszélni a dolgainkat – tanácsoltam.

- Igen, igazad lehet – értett egyet bizonytalanul.

- Akkor én megyek is összepakolni – mondtam halkan és csak arra vártam, hogy kérje meg, hogy maradjak, mert egy szava is elég lett volna hozzá, hogy maradásra bírjon. Leutat kerestem a fáról, nem tudtam eldönteni, hogy lemásszak, vagy csak simán leugorjak, ezzel megkockáztatva, hogy seggre esek.

- Ash, még mindig a barátnőm vagy, igaz? – kérdezte Harry halkan és közelebb hajolt hozzám. Egy aprót bólintottam és elvesztem csillogó tekintetében. – Megcsókolhatlak? – suttogta. Nagyon meglepett a kérdése, de szívem rögtön heves vágtába kezdett és nem is válaszolva neki, számat az övének nyomtam. Hevesen csókoltuk egymást, én pedig szinte csak ekkor fogtam fel, mennyire is hiányzott a közelsége. Noel csókjától mocskos számról tiszta ajkaival eltűntette a szennyet és soha többet nem akartam őt elengedni. Mélyen bántam már mindent, amivel nem is olyan régen megsértettem és nem akartam hazamenni, ezek után csak vele akartam lenni. Kapcsolatunkat már nem láttam bizonytalannak vagy reménytelennek, mert éreztem, ha megbeszéljük a napokban történteket, akkor kapcsolatunk csak még erősebb lesz, mint azelőtt. Gyűlöltem a gondolatot, hogy pár órán belül már valószínűleg Londonban leszek, de ha Harry ezt szeretné, akkor megteszem érte. Miután szétváltunk, fejem még mindig kótyagos volt szenvedélyes csókjától és biztosan lezuhanok a fáról, ha ő nem fog engem.

- Hogy fogok én innen lejutni? – kérdeztem és elfogott a szédülés, ahogy lenéztem a fáról. Azt hiszem, ez a távolság lenről nem tűnt ilyen magasnak.

- Majd én segítek! – nyugtatott meg Harry. – Kapaszkodj, mert elengedlek! – figyelmeztetett, majd karjai levette derekamról és lábát átvetette az ágon. Szorosan a fa törzsét öleltem és már messze nem éreztem magam olyan biztonságban, mint mikor Harry fogott. Egy apró sikítás szalad ki ajkaim közül, mikor Harry egyszerűen csak leugrott az ágról.

- Harry! Jól vagy? – kérdeztem aggódva és gyorsan keresni kezdtem őt lefelé nézegetve, hogy megbizonyosodjak, hogy nem esett-e baja.

- Nincs semmi bajom, Ash! – mosolygott fel rám édesen. – Most te jössz!

- Mi? Ne is álmodj róla, hogy leugrok innen! – ellenkeztem.

- Megvárod, amíg leszakad az ág? – kérdezte kuncogva. – Na gyere, elkaplak, ne félj! – nyújtotta felém karjait.

- Rendben – sóhajtottam egyet. – De ne ejts el!

- Nem foglak, ígérem! – mondta lágyan. Megcéloztam Harry erős karjait, majd lehunytam a szemem és ellöktem magam a fától. Alig volt időm sikítani, mert pár pillanat múlva már Harry izmos karjai közt feküdtem.

- Most már kinyithatod a szemed - mondta halkan és habár nem láttam arcát, mégis tudtam, hogy ajkai csibészes mosolyra húzódtak. Szemeim kipattantak és szívverésem megállt egy pillanatra, mert arca sokkal közelebb volt az enyémhez, mint arra számítottam és tekintete mélyen az enyémbe fúródott.

- Köszönöm – mondtam zavartan és kipattantam karjai közül, majd a ház felé közeledtem sietős léptekkel.

- Ash, várj! – kiáltott utánam Harry.

- Igen? – fordultam vissza kíváncsian.

- Nem lehetne… Olyan jó lenne… - kezdte akadozva.

- Igen? Mit szeretnél? – kérdeztem biztatóan.

- Azt hogy ne menj el! – mondta határozottan. – Maradj itt, kérlek! Elég távol voltunk egymástól az elmúlt pár napban, még ha nem is fizikailag – jött hozzám egészen közel. – Megmutatom, hogy még mindig úgy szeretlek, mint régen, sőt még annál sokkal jobban, csak add meg az esélyt, hogy bebizonyítsam, és ne menj haza, kérlek! – könyörgött olyan bűnbánó szemekkel, amiknek nem tudtam nemet mondani.

- Annyira vártam már, hogy megkérj – vallottam be és szorosan a mellkasához bújtam, ő sem várt sokat és karjai a derekam köré fonta.

- Kérlek, ne haragudj rám! Nem gondoltam komolyan, amit mondtam nemrég. Mintha nem is én lettem volna – suttogta a fülembe.

- Már régen nem haragszom – vallottam be. - Én is sajnálom, hogy felhoztam a Taylor-dolgot – mondtam bűnbánóan.

- Semmi baj, te legalább valós dolgokat mondtál – mondta és mikor elhúzódtam tőle, mély bűnbánást láttam a szemében. Harry még mindig ölelte a derekamat és nem is akartam, hogy a közeljövőben elengedjen. – Nem is értem, hogy ejthettem ki azokat a szavakat a számon. Te vagy a legártatlanabb és legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam.

- Már régen nem vagyok ártatlan – suttogtam és szégyenlősen lesütöttem a szemem. – Az ártatlanságomat már neked adtam. – Mutatóujjával az állam alá nyúlva kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

- Szeretlek – mondta halkan és lassan felém hajolt. Mindennél jobban akartam a csókját, de volta bennem egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

- Harry, várj! – húzódtam el.

- Mi a baj? – kérdezte csodálkozva.

- Muszáj tudnom valamit – mondtam halkan.

- Kérdezz bármit! – biztatott.

- Te és Vanessa… Tudod, korábban ti… - kezdtem, de nem igazán bírtam kifejezni magam.

- Igen, együtt voltunk, de az még nagyon régen volt – magyarázta.

- Miért szakítottatok? – kérdeztem.

- Hivatalosan az X-Faktor miatt – válaszolta sokat sejtetően.

- És nem hivatalosan? – kíváncsiskodtam.

- Mert nem szerettem – vonta meg a vállát. – Ő volt az első igazi barátnőm, de a kapcsoltunk igazából csak a testi dolgokra épült – magyarázta.

- Azt hiszem, nem akarok ennél többet tudni – állítottam le és habár eddig sem kedveltem Vanessát, most még kisebbnek láttam az esélyt, hogy valaha is meg fogom szeretni őt. – És most mi van köztetek?

- Barátok vagyunk – mondta egyszerűen.

- De egyáltalán nem úgy viselkedtek – kötekedtem. – Ma reggel hallottam, hogy megkérted Gemmát, hogy foglaljon le engem, amíg te vele vagy és én azt hittem, hogy… - mondtam, de nem tudtam befejezni a mondatot.

- Hogy megcsaltalak? – kerekedett el a szeme.

- Kérlek, ne legyél mérges rám, de ott van a combtapizás, meg a cuki sugdolózás és az egész délelőttöt együtt töltöttétek…

- Igen, - vágott közbe – megkértem Gemmát, hogy foglaljon le, mert azzal fenyegetőztél, hogy hazamész, szóval valamivel itt kellett tartsalak – magyarázta, én pedig fellélegeztem. – Vanessával pedig csak féltékennyé akartalak tenni – vallotta be. Hogy Gemmának mennyire igaza volt! – Mert én is féltékeny lettem. Utáltam, ahogy Noelt csókoltad.

- Sajnálom – suttogtam.

- Azt hittem, beleőrülök, hogy mással láttalak. Annyira fájt… - Hangja és arca elgyötört volt, megszakadt a szívem, hogy így kell őt látnom.

- Kérlek, bocsáss meg… - csuklott el a hangom és szorosan átöleltem a nyakát. – Én tényleg nem akartam! Gyűlölöm őt, amiért arra kényszerített, hogy téged bántsalak – mondtam halkan és könnyek buggyantak ki a szememből és eláztatták Harry pólóját. – Undorodok magamtól – szipogtam.

- Hogy mondhatsz, ilyet? – szorított magához még jobban. – Ssh, semmi baj, minden rendben – vígasztalt.

- Te sem bírsz rám nézni azóta. Ne hazudj, mert te mondtad! – motyogtam a vállába.

- Ne, Ash! Kérlek! – húzódott hátra, hogy szemembe tudjon nézni. Tekintete tele volt aggódással és megbánással. – Azt nem gondoltam komolyan. Igazad volt. Teljesen belesüppedtem az önsajnálatba és nem gondoltam bele, hogy neked milyen nehéz lehetett. Annyira sajnálom – suttogta. Pólómat finoman lehúzta a vállamra, felfedve ezzel a Noeltől szerzett förtelmes lilás foltot. Rögtön odanyúltam, hogy eltakarjam, de Harry megállította kezem mozdulatát és lassan fölém hajolva apró csókokkal hintette be sérült bőrömet, majd felfelé haladva végig a nyakamon nedves csókokat hagyott, mire elöntött a forróság. - Nem undorom tőled. Minden percben csókolni akarlak, érinteni minden pontját tökéletes testednek – súgta a fülembe vággyal teli hangon.

- Szeretlek, Harry… - suttogtam elhalóan és pár pillanat múlva ajkai lecsaptak az enyéimre. Beletúrtam göndör fürtjei közé, miközben Harry ujjai gyengéden levándoroltak a gerincemen, hogy kirázott a hideg és beleremegett az egész testem. Percekig szenvedélyesen csókoltuk egymást, nem tudtunk betelni a másikkal és észre sem vettük, hogy közben besötétedett. Miután zihálva szétváltunk a szél felborzolta hajunkat, én pedig libabőrös lettem a hűvös fuvallattól.

- Fázol – állapította meg Harry. – Menjünk be! – kulcsolta össze ujjainkat és maga után húzott, be a házba. Elengedtem a kezét és a konyhába mentem Harryvel a nyomomban és öntöttem magamnak és Harrynek is egy-egy csésze teát, ami még pont kellemesen meleg volt.

- Köszi – mosolyodott el, mikor átnyújtottam neki a bögrét és leült egy székre, majd az ölébe húzott. Nem szólaltunk meg csak csöndben ittuk a teáinkat és élveztük egymás jóleső közelségét. – Figyelj, Ash, én elmegyek egy picit, de sietek vissza, rendben?

- Persze, rendben – bólintottam, habár nem így terveztem az estét, reméltem, hogy együtt tudunk tölteni egy kis időt.

- Egy órán belül itthon vagyok – ígérte, én pedig felálltam az öléből, hogy el tudjon menni.

- Siess vissza! – kértem mosolyogva és egy gyors csókot nyomtam a szájára, majd Harry el is tűnt az ajtóban. Habár Harry elment, mégis olyan boldog voltam, hogy örömömben legszívesebben ugrándozni kezdtem volna. Harry annyira megértő és édes volt, össze sem lehetett hasonlítani azzal a fiúval, aki pár órája még olyan sértéseket vágott a fejemhez. Most, hogy végre megtudtam tetteinek az okát és meg tudtuk beszélni az elmúlt napokat teljesen megkönnyebbültem. Szörnyű volt az elmúlt időszak, utálok Harryvel rosszban lenni, de a veszekedés utáni kibékülés sokkal jobban ment, mint azt én vártam.

- Na, most már kinyithatom? – kérdeztem hisztizve.

- Nem, még egy nagyon kicsit maradj nyugton – csitított le Harry és derekamnál fogva tovább vezetett.

- De érzem, hogy el fogok esni – nyafogtam, de botladozva haladtam tovább.

- Szerinted hagynám? – kérdezte és habár nem láttam attól a hülye kendőtől a szememen, mégis tudtam, hogy mosolyog.

Harry nem sokkal azután, hogy elment, egy órán belül vissza is jött és akkor találta ki ezt a hülye kendős ötletet és már vagy öt perce sétáltunk, én pedig egyre bizonytalanabbul éreztem magam, így vakon.

- Most leveheted – szólalt meg Harry. Nekem sem kellett több és már el is hajítottam az idegesítő kendőt. Nem tudtam, hol lehettünk, talán egy kis parkban, de nem volt ismerős a hely.

- Ez meg mi? – kérdeztem és a füvön lévő gyertyákra meredtem, amik fénye egy kis utat rajzolt ki a korom sötétben. Harry csak halvány mosollyal az arcán bólintott egyet, én pedig elindultam a gyertyákkal megvilágított kis ösvényen. Nem kellett sokat menni és olyan látvány tárult a szemem elé, hogy leesett az állam a gyönyörűségtől. A gyertyák tovább folytatódtak és a fákról is lelógott pár fényes lámpás, amik megvilágítottak egy kis asztalkát, amin két személyre volt terítve.

- Ez te csináltad? – ámuldoztam nedves szemekkel.

- Tudom, hogy ezzel nem tudom jóvátenni az elmúlt napokat, de megpróbállak kiengesztelni és be fogom bizonyítani, hogy mindennél többet jelentesz nekem – duruzsolta a fülembe, derekamat ölelve.

- Köszönöm – fordultam felé a meghatódottságtól remegő hangon. – Annyira szeretlek! – suttogtam és nyakát átölelve lágy csókot nyomtam ajkaira.

Az egész szobában korom sötét volt, a telefonom kijelzője 03:26-ot mutatott. Csend honolt az egész helyiségben, csak Harry halk szuszogását lehetett hallani. A Göndörke karjai szorosan derekam köré fonódtak és eszembe jutottak a tegnap este és az éjszaka édes emlékei. Harry egy szakácsot megszégyenítő vacsorát tálalt fel nekünk, de azt is megígérte, hogy ilyet soha többet nem fog csinálni, mert állítólag utál főzni. Aztán bevillantak az egymástól lopott vad csókok és forró érintések, amik gondolatától is kirázott a hideg. Ábrándozásomból a folyosóról kiszűrődő zörgés és zajos lépések zökkentettek ki, aztán valami hangosan csörömpölve összetört a padlón, mire már Harry is felébredt.

- Mi a fene… - morogta és a hátára fordult.

- Kinézek a folyosóra – suttogtam, majd felültem az ágyban, de ekkor kivágódott az ajtó, én pedig gyorsan fedetlen mellemre húztam a takarót. Sötét volt, ezért nem láttam, hogy ki jött be, de pár pillanat múlva Harry lámpát kapcsolt, aminek fénye megvakított egy pillanatra.

- Upsz… Rossz szoba! – vihogott Gemma.

- Te részeg vagy? – kérdezte Harry rosszallóan csóválva a fejét és a takaró alatt felhúzta boxerét, majd kipattant az ágyból. Gemma hangosan felnevetett, igazából nem is tudom, hogy min. – Csönd! – fogta be a száját Harry. – Anya ki fog nyírni, ha meglátja, hogy seggrészegre ittad magad! – szidta meg.

- Oh, látom, nagyon belerondítottam valamibe! – nevetett fel újra nem is figyelve öccsére és az ajtófélfának támaszkodott, nehogy a földön landoljon. – Azt hiszem, nem is zargar…zavarok tovább! – mondta akadozva és el is indult, vagyis próbált volna, ha meg nem botlik a saját lábában. Orra is esett volna, ha Harry nem kapja el. – Szia, Öcsi! – mosolygott fel Harryre bágyadtan. Gyorsan én is magamra vettem Harry tegnapi, bő pólóját és egy tiszta bugyit, majd Gemma segítségére siettem.

- Látom, jó sikerült a buli – jegyeztem meg mosolyogva. Harry dühösen nézett nővérére, de én nem ítéltem el, hiszen még ő is nagyon fiatal, csak élvezi az életet. Gemma szája mosolyra húzódott, ami hirtelen le is fagyott róla és arca zöldes színbe ment át.

- Ha rám rókázol, esküszöm, hogy… - kezdte Harry.

- Gyorsan, vidd a fürdőbe! – szóltam közbe, mikor Gemma kezét már a szájára szorítottam. Éppen időben értünk a mosdóba és Gemma kiadta gyomra tartalmát a vécébe. Segítségére siettem és hátra fogtam hosszú szőke haját, miközben Harry a fürdőajtóban kényelmetlenül ácsorogva figyelte a történéseket. – Figyelj, Harry! – mentem oda a Göndörkéhez. – Én lefürdetem és ágyba rakom Gemmát, te addig nézd meg, hogy mit tört össze, rendben? – Egy aprót bólintott és gyorsan el is hagyta a fürdőt. Azt hiszem, megkönnyebbült, hogy nem neki kellett foglalkoznia nővérével. Gemma kezébe nyomtam egy fogkrémes fogkefét, majd a szobájába mentem egy pizsamáért. Mire kis segítségemmel végzett a fürdéssel, teljesen elálmosodott és alig fektettem be ágyába már el is aludt. Éppen betakartam őt, mikor kopogtattak az ajtón.

- Gyere be, már készen vagyunk! – mondtam halkan, de mégis úgy, hogy Harry hallja az ajtó túloldalán. A Göndörke bekukkantott, majd mikor látta, hogy tiszta a terep, beljebb jött. Leültem Gemma ágya szélére és mosolyogva figyeltem a békésen alvó lányt. Megsüppedt mellettem az ágy, mikor Harry leült mellém.

- El sem hiszem, hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy így leissza magát! – mondta Harry rosszallóan megcsóválva a fejét, de tekintete pillanatokon belül megenyhült és finom megsimogatta Gemma arcát. Harry nővére iránti gyengédsége megmosolyogtatott és a látványuk megmelengette a szívem.

- Mert te olyan ártatlan vagy? – löktem meg karját a vállammal.

- Tudod milyen régen voltam utoljára részeg? – kérdezte felháborodva.

- Mikor? Két napja? – ugrattam.

- Nagyon vicces! – gúnyolódott.

- Na jó, el kell ismernem, hogy ebből a szempontból elég normális vagy – vallottam be.

- Csak ebből a szempontból? – hajolt felém csábítóan.

- De lehet, hogy még ezt a felfedezést is megváltoztatom – vontam meg a vállam. – Majd holnap este Niall szülinapi buliján meglátjuk!

- Ugye tudod, hogy holnap reggel haza kell mennünk? – húzott magához.

- Igen – bólintottam egy aprót. – Sajnálom, hogy csak ennyit lehettünk itt, szeretem a családodat. Kár, hogy Robinnal nem tudtunk most találkozni.

- Nemsokára megint eljövünk – ígérte.

- Amúgy mi volt az a csörömpölés? – kérdeztem egy kis idő múlva nagyot ásítva.

- Gemma lelökte az egyik vázát, de összetakarítottam. Az volt anya kedvence. Ki fogja holnap nyírni Gemmát – mondta, nekem pedig lecsukódtak a szemeim. – Azt hiszem, ő most már rendben lesz. Gyere, menjünk aludni!

- Rendben – motyogtam csukott szemekkel, de már nem bírtam megmozdulni. Harry halkan felkuncogott, majd az ölébe kapott és ügyesen átvitt az ő szobájába. Csak arra emlékszem, hogy lefektetett és gondosan betakart, majd szorosan mellém bújt és én már mély álomba is merültem.

Szólj hozzá!

2013\10\31

46. fejezet: Te teszed őt boldoggá

Sziasztok Drága Olvasóim!
Nagyon igyekeztem a héten az írással, így sikerült már ma hoznom a 46. fejezetet! :) Az előző részhez érkezett 24(!!) komment annyira fellelkesített, hogy rájöttem, hogy nem hagyhatlak benneteket egy egész hétig rész nélkül. :)) Persze az, hogy most is kaptok részt, nem azt jelenti, hogy a hétvégén nem lesz, szóval vasárnap biztosan fenn lesz a 47. fejezet! :))
Még annyit, hogy már 199 feliratkozó olvasója van a blognak! Na, ki lesz a 200.?
Amúgy hogy telik a szünet? Mit csináltok most így Halloweenkor?
Most pedig jó olvasást a 46. fejezethez!
xox, Csakegylány

Kopogás nélkül nyitottam be Harry szobájába. A Göndörke az ablakpárkányra támaszkodva bámult ki az üvegen az utcára, gondolatiba merülve és fel sem nézett, mikor bementem. A bőröndömhöz igyekeztem és kivettem belőle egy felső, mivel a pólómat egy nagy narancssárgás folt díszítette a narancslé miatt, Harry jóvoltából.

- Harry… - szóltam halkan és kibújtam a koszos felsőmből.

- Hm? – mormolta rám sem nézve.

- Nézz rám, ha hozzád beszélek, légy szíves! – kértem olyan kedvesen, ahogy csak tudtam.

- Mit van? – csattant fel, de legalább rám pillantott. Tekintete a mellkasomra kúszott és ott megállt egy ponton.

- Mi az? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

- Utálom azt rajtad – jelentette ki durván és felém bökött egyet a fejével. Lepillantottam magamon és akkor vettem észre a kulcscsontomon egy Noel által okozott csúnya, lilás foltot. – Vegyél fel valamit! – parancsolta Harry, miközben undorodó arckifejezés ült ki az arcára. Szégyenkezve sütöttem le a szemeimet és amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam a tiszta felsőmet. Könnyek gyűltek a szemembe a tudat miatt, hogy Harry undorodik tőlem, de megfogadtam, hogy nem fog sírni látni, ma biztosan nem. Mégis nagyon nehéz volt megállni, hogy ne törjek ki zokogásban, mert Harry minden szavával igyekezett fájdalmat okozni nekem.

- Beszélhetünk? – kérdeztem remegő hangon, szinte már suttogva.

- Nem akarok beszélni! – vágta hozzám és biztos voltam benne, hogy magában még a „veled” szót is hozzárakta rövid mondatához.

- Akkor mit akarsz? – csattantam fel. – Nem akarsz beszélni, nem akarsz velem lenni, ennek ellenére azt sem akarod, hogy mással jól érezzem magam. Nem csókolsz meg, nem alszol velem, hozzám sem érsz. Sok mindent nem akarsz, de engem az érdekelne, hogy mit szeretnél! – fakadtam ki. – Mi legyen? Mi legyen velünk? Tartsunk szünetet, vagy azt akarod, hogy vége legyen? Szakítani akarsz? Mert ha igen, csak egy mondd ki és engem nem látsz többet, esküszöm! – ígértem, habár fele olyan bátor sem voltam belül, mint aminek tűnhettem szavaim után.

- Megőrültél? – ráncolta össze a szemöldökét. - Nem akarom, hogy szakítsunk.

- Akkor mondd, hogy mit akarsz, megteszek bármit, de ez a helyzet egyikünknek sem jó – győzködtem kétségbeesetten. Harry elengedte füle mellett kérésemet és az ajtó felé indult. – Hová mész? – kérdeztem hitetlenkedve.

- El – vonta meg a vállát.

- Nem Harry Styles! Nem mész te sehova! – emeltem fel a hangom. Az ajtóhoz sietve elfordítottam a kulcsot a zárban és kikaptam azt a helyéről, majd az ablakhoz futottam és kitártam a két szárnyát. – Nem fogsz megint lepattintani!

- Mit csinálsz, Ash? – kérdezte Harry leesett állal. Nem mondtam semmit, tetteim helyettem beszéltek és egy könnyű mozdulattal kiejtettem az ablakon a kis kulcsot. – Gratulálok, ezt jól megcsináltad! Most hogy a fenébe fogunk kimenni innen? – akadt ki Harry teljesen.

- Egyikünk sem megy ki innen, míg meg nem beszéltük a dolgainkat – jelentettem ki határozottan és lehuppantam az ágyra. Harry dühösen, a fejét csóválva az egyik szekrényéhez ment, kirántotta az alsó fiókot, majd valami után kutatott benne egy darabig, miközben a benne lévő ruhadarabok a padlóra hulltak, a sok boxerből ítélve ez lehetett régen Harry fehérneműs fiókja. Miután nem találta meg, amit keresett, egyszerűen kivette a fiókot a helyéről és a földre borította a tartalmát. Kikerekedett szemmel bámultam, hogy mit csinál, majd nem bírtam szó nélkül hagyni cselekedetét, mikor már a harmadik fióknál tartott és a szoba padlóját szinte teljesen betemették a mindenféle ruhadarabok és egyéb kacatok. Szegény Anne teljesen ki fog borulni, ha hazaér, lehet, hogy még vissza is zavar minket Londonba.

- Harry, te meg mi a fenét csinálsz? Bele akarsz fojtani minket a ruháidba? – kérdeztem értetlenül.

- Még régebben volt a szobához egy pótkulcs, de eldugtam Gemma elől mielőtt elköltöztem innen, viszont most fogalmam sincs, hogy hol van – magyarázta, miközben kifordította az utolsó fiókját is, majd jöhettek a szekrények.

- Harry, állj már le! – szóltam rá és kipattantam az ágyból. – Anne ki fog minket nyírni! – figyelmeztettem és vállára tettem a kezem, mire végre abbahagyta a rombolást.

- Ki szeretnék valahogy innen jutni, ha már ilyen sikeresen bezártál ide minket – nézett rám rágalmazón, mire én csak megvontam a vállam. Harry az ablakhoz ment, kinyitotta azt és lenézett.

- Ki akarsz ugrani? – húztam fel a szemöldököm hitetlenkedve.

- Nem lehet több 4-5 méternél. Legrosszabb esetben is csak a lábamat töröm el - gondolkozott el hanyagságot színlelve, én pedig rögtön tudtam, hogy úgy sem csinálná meg, biztosan nem ugrana le. Ugye?

- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet – mondtam lassan.

- Szerintem meg az volt a rossz ötlet, hogy bezártál ide minket – csattant fel és felhagyott az ablakból kiugrós tervével. Mint egy kisgyerek, durcás arccal és összefont karokkal az ágyára huppant. Mielőtt bármit is mondhattam volna megszólalt az íróasztalon fekvő telefonja. Harry már állt volna fel, de beelőztem őt és kezembe kaptam a mobilt. Vanessa neve villogott a kijelzőn. Hát persze, ki más is lehetne? – Ash, add ide a telefonomat! Gyerünk! Nem tudom, mi jár a fejedben, de ne csináld, csak add ide! – követelte Harry és felkelve az ágyából, veszélyesen felém közeledett. Az ablakhoz hátráltam és már kezdtem voltam kinyitni, mikor újra megszólalt. – Ne merészeld! – figyelmeztetett. – Ha ezt is kidobod, esküszöm, utána ugrok! – Ez után persze erről a tervemről rögtön lemondtam, helyette inkább fogadtam a hívást és a fülemhez emeltem a telefont.

- Na végre, Harry! – nyafogott Vanessa. – Úgy itt hagytál a cukrászdában, pedig olyan jó volt dumcsizni veled, drága! – Drága? Ez most komoly? Ezzel az erővel kicsimnek vagy szerelmemnek is szólíthatná.

- Szia, Vanessa! – köszöntem neki vidámságot színlelve.

- Asha? Te vagy az, ugye? – kérdezte elkomorodva.

- Ashlyn – javítottam ki magamban fortyogva.

- Mindegy. Oda tudnád adni Harryt?

- Öhm… Hát ez nem igazán fog sikerülni. Harry éppen… – mondtam és magamban elkezdtem kifogásokat gyártani. - …éppen fürdik – nyögtem ki. – De várj, szólok neki! Harry! Venassa hív! – kiabáltam a kitalált szituációhoz hűen, miközben Harry szúrós szemmel méregetett. – Ja, hogy már meztelen vagy! És szeretnéd, hogy csatlakozzak! – játszottam. – Mindjárt jövök, Drágám, csak várj meg a szappanozással! – mondtam hangosan, hogy Vanessa is biztosan hallja. Ekkor Harry telefonja hangos sípolásokkal jelezte, hogy a csaj nem bírta tovább és megszakította a vonalat, nekem pedig hatalmas gonosz vigyor ült ki az arcomra.

- Ez most mire volt jó? – kérdezte Harry dühösen, miközben átnyújtottam neki a telefont. – Kicsit túlmész a határon ezzel a féltékenykedéssel, nem gondolod?

- Én megyek túl a határon? – akadtam ki. – Te csináltál botrányt a cukrászdában és fenyegetted meg Luke-ot, csak mert beszéltem vele.

- Luke egy szemét. Tudod, hány lányt csapott be és törte össze a szívüket? Ugyanezt tette Gemmával is annak idején, amiért én meg majdnem szétvertem a képét – mondta lángoló szemekkel.

- Nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni – csattantam fel.

- Persze, azt már láttam! – húzódott gúnyos vigyorra a szája. Nem is sejtettem, hogy mire célzott, de azt hiszem, nem is akartam igazán tudni.

- Én legalább nem tapizom le a barátnőm előtt az egyik „barátomat” – rajzoltam a macskakarmokat a levegőbe.

- Én meg legalább nem csókolózgatok egy pszichopatával annak ellenére, hogy mással vagyok! – vágott vissza.

- De hát én nem is csókoltam meg Luke-ot! – értetlenkedtem.

- Nem Luke-ról beszélek! – emelte fel a hangját. Én ekkor jöttem rá, hogy mire céloz.

- Noel? – nyögtem ki. – Én azt hittem, hogy ezen már régen túl vagyunk.

- Hogy túl vagyunk rajta? – nevetett fel kínosan. – Megcsókoltad őt! A szemem láttára megcsókoltad őt! Megcsaltál, Ash! Érted? Megcsaltál… - csuklott el a hangja és az ágyra rogyva az arcát kezei közé temette. Ekkor értettem meg, hogy ami nyomasztotta őt az elmúlt napokban, az most végre a felszínre tört, viszont ezt volt az egyetlen dolog, amire nem voltam felkészülve. Azt hittem, hogy érti, hogy mit miért tettem, de most kellett rájönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így.

- De hát azt érted tettem – mondtam halkan. – Hagytam volna inkább, hogy az őrült kinyírjon téged?

- Lehet, hogy még az is jobb lett volna! – csattant fel dühösen és felpattant az ágyról, majd az ablakhoz ment, megtámaszkodva a párkányon, lehunyta a szemeit és homlokát a hűvös üvegnek nyomta.

- Ne beszélj ilyen hülyeségeket! – szóltam rá lágyan.

- Legalább azt mondd el, hogy milyen volt! – hirtelen felém fordult. – Élvezted? Milyen volt? Szenvedélyes vagy lágy? Csókolt úgy, ahogy én? Beletúrt a hajadba úgy, ahogy én, mert tudom, hogy azt szereted? – jött hozzám közel és felém hajolva suttogott a fülembe, mire meleg leheletétől megremegett a lábam. - Végighúzta a kezét lágyan a gerinceden, ahogy én szoktam, amibe beleremeg az egész tested és tüzelni kezdesz belülről? Kiváltotta belőled azokat az érzéseket, amiket én? – mély hangján csábított magához. Legszívesebben ajkaimat az övéire nyomtam volna, hogy megmutassam, mit érzek, hogy tudja, nem kell más rajta kívül, de úgy megbabonázott, hogy egy szót is alig bírtam kinyögni.

- Nem – suttogtam, mire elhajolt a fülemtől és smaragdzöld tekintetét az enyémbe fúrta.

- De azért élvezted, mi? Tetszett, hogy más is akar téged. Élvezted, hogy szenvedek. Azt kívántad, bárcsak kicsit később értek volna oda Louis-ék, hogy neki adhasd magad. Élvezted, ahogy fájdalmat okozol Noelnál és Luke-nál is. – Minden szava puszta rágalmazás volt és mély, fájó nyomot hagyott bennem.

- Hogy mondhatsz ilyeneket? – kérdeztem elfúló hangon, miközben könnyek potyogtak a szememből.

- Ismerem a nőket, sokkal volt már dolgom. Te is olyan vagy, mint az összes többi. – Ekkor pattant el nálam az a bizonyos cérna és akaratlanul is meglendült a karom és kezem hangosan csattant Harry arcán. Az ütéstől feje oldalra fordult és ujjaim piros nyomot hagytak a bőrén. Szeme lángolt a dühtől, mikor visszafordult, de nem féltem tőle, hisz’ tudtam, hogy engem soha nem bántana.

- Olyan vagy, mint egy kisgyerek – mondtam halkan, könnyekkel a szememben és az arcomon. – Meg vagy sértve, de nem látod át mások helyzetét. Szerinted nekem könnyű volt? Szerinted én akartam, hogy megerőszakoljon? Hát jobb, ha tudod, hogy nem. Azóta undorodok magamtól, nem csókollak meg, mert úgy érzem, hogy mocskos a szám. Gyűlölöm azt az embert azért, amit tett velem, de főleg, amiért téged bántott. Te ezek után még is engem utálsz, mert kell egy bűnbak. Önző vagy Harry Styles. Olyan vagy, mint egy kisgyerek – fejeztem be mondandómat és én is meglepődtem, hogy milyen nyugodt tudtam maradni és egyszer sem emeltem fel a hangom.

- Mint egy kisgyerek, mi? – mondta gúnyosan csöppnyi megbánás vagy együttérzés nélkül. – Akkor te pedig milyen vagy? Először én, aztán Noel, végül pedig Luke, komolyan kezdesz olyan lenni, mint egy könnyűvérű lotyó. – El sem hittem, hogy mit mondott. Soha nem sértett így még meg senki. Karom újra meglendült, de mielőtt Harry arcán csattanhatott volna, a Göndör megfogta a csuklómat, ezzel gátolva kezem mozgását.

- Ne! – figyelmeztetett lángoló szemekkel.

- Hogy merészelted! – emeltem fel a hangom. – Ne merj még egyszer így nevezni! Egy kezem meg tudom számolni, hány férfihoz próbáltam közeledni ilyen módon, te viszont híres vagy az egyéjszakás kalandjaidról. Az összes rajongód ujja nem volna elég összeszámolni, hogy hány nővel volt már együtt – vágtam hozzá dühösen.

- Lehet, de én legalább jól tudok válogatni! – vágott vissza. – Az én volt csajaim közül még senki sem tett nekünk keresztbe, viszont a te egy kézen megszámolható exeid közül az egyik kishíján kinyírt engem, téged meg majdnem megerőszakolt!

- Így van! – értettem egyet. – Borzasztóan választok! Az egyik majdnem megerőszakol a másik meg becsap, megcsókol annak ellenére, hogy van barátnője! – Gondoltam itt a Tayloros ügyre. Harry kezei ökölbe szorultak és megfeszült az állkapcsa. Még ki tudja, milyen borzasztó dolgokat vágtunk volna egymás fejéhez, ha ekkor meg nem halljuk az ajtón kívüli motoszkálást. Alig pár pillanat múlva kinyílott az ajtó és Anne lépett be rajta.

- Ezt találtam az első kertben, mikor hazaértem – mutatta felénk a szobakulcsot. Értetlenül nézett végig rajtunk, amit nem is csodálok, hiszen Harry szinte remegett a dühtől, az én szemeim pedig pirosak voltam a sírástól. – Megzavartam valamit? – kérdezte kényelmetlenül. Harry nem szólt egy szót sem, csak kiviharzott a szobából. – Mi történt vele? Baj van? – kérdezte Anne aggódva.

- Nem, semmi gond, Anne – nyugtattam meg. – Ne aggódj, csak egy kicsit összekaptunk, de semmi komoly.

- Rendben – bólintott megértően. – Lemegyek és csinálok egy teát, ha gondolod, gyere pár perc múlva a konyhába és akkor tudunk beszélgetni, ha szeretnél.

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan, majd Anne is elhagyta a szobát. Letöröltem könnyeimet és megpróbáltam kicsit összeszedni magamat. Nem érdekelt, hova ment Harry, hiszen olyan borzasztó dolgokat vágott a fejemhez, hogy egy darabig biztosan nem tudok neki megbocsájtani. Nem akartam senkivel sem beszélni, de mégsem akartam Anne-t megbántani, ezért miután kissé lenyugodtam, lementem a konyhába. Harry anyukája szorgosan készítette a teát a tűzhely mellett, majd eleresztett felém egy biztató mosolyt, mikor észrevette, hogy megérkeztem.

- Ülj csak le, drágám! – mondta, én pedig helyet is foglaltam az egyik széken. Anne kiöntötte a teát két csészébe, majd az egyiket nekem adta. – Vigyázz, mert még forró!

- Köszönöm – mosolyodtam el.

- Tudod, Ashlyn, én már nem vagyok az a mai csirke, itt vagyok két felnőtt gyerekkel és nem tudok mindent megérteni a ti világotokkal kapcsolatban, de ha bánt valami és ki szeretnéd valakinek önteni a lelked, akkor tudd, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Köszönöm – mosolyodtam el hálásan.

- Azt viszont látom, hogy valami gond van kettőtök között. Már tegnap észrevettem, mikor megérkeztetek, de azt hittem, hogy csak egy kicsit összekaptatok, az mindenkivel előfordult. Mi is sokszor összeszólalkozunk Robinnal, viszont, amit láttam, mikor felmentem a fiam szobájába, az már nem tűnt egy kis összekapásnak. Jól érzem?

- Jaj, Anne! – sóhajtottam fel. – Persze, hogy jól láttad! Nagyon csúnyán összevesztünk Harryvel és nem tudom, hogy ezek után mi lesz velünk – vallottam be és arcomat kezeim közé temetve zokogásban törtem ki.

- Ó, drágám! – ölelt magához Anne. – Nem lesz semmi baj! Meséld el, mi történt és találunk rá valami megoldást, ígérem.

- Ez az egész olyan zavaros… - kezdtem szipogva. – Harry még Londonban féltékeny lett, aztán megpróbált engem féltékennyé tenni Vanessával, majd én is pont ugyanezt csináltam egy itteni fiúval. Aztán Harry jelenetet rendezett a cukrászdában, majd majdnem megütötte szegény fiút, aki nem is tehetett semmiről. Aztán hazajöttünk és nagyon csúnya dolgokat vágtunk egymáshoz.

- Értem – bólintott Anne mindentudón, pedig biztos voltam benne, hogy igazából fogalma sincs semmiről. – Mondott olyan dolgokat, amiket nem tudsz neki megbocsájtani?

- Sok szörnyű dolgot vágott a fejemhez, de szeretem őt és bármit megtennék, hogy ne veszítsem el – suttogtam. – Csak félek, hogy ő már nem érez így – vallottam be.

- Ne butáskodj, drágám! Hát persze, hogy szeret téged! Ismerem a fiamat, mint a rossz pénzt! Már akkor beléd volt habarodva, mikor hazaértetek az angliai turnéról – mosolygott. – Mindig mikor hazajön fáradt és elege van az egész sztáréletből, de akkor teljesen más volt. Boldog volt és kicsattant az energiától.

- De hát akkor még Taylorral járt – szóltam közbe.

- Először én is azt hittem, hogy miatta ilyen. Sosem kedveltem különösebben a lányt, de láttam Harryn, hogy boldog, nekem pedig ez a legfontosabb, szóval áldásomat adtam rájuk. Aztán egyik éjjel bementem Harryhez. Biztosan tudod, hogy gyakran beszél álmában – bólintottam egyet. Számtalan alkalommal hallgattam már ki Harryt alvás közben. Ezerszer vallotta be álmában, hogy szeret, egyszer pedig jót nevettem rajta, mikor kínait akart enni, aztán másnap vacsorára rendeltem magunkat, ő pedig teljesen el volt képedve és azt mondta, hogy pont erről álmodott az éjjel. Persze a titkot, hogy honnan tudtam, eddig még nem árultam el neki. – Azon az éjszakán a te nevedet hajtogatta és akkor már tudtam, hogy nem Taylor miatt ilyen jó a kedve. Miattad volt boldog. Te teszed őt boldoggá, amiért nagyon hálás vagyok neked.

- Nem is tudom – sóhajtottam fel összezavarodottan, habár nagyon jól estek Anne szavai.

- Dehogynem! Különben miért is lett volna féltékeny, hogy más fiúval lát, ha már nem érdekled őt? – győzködött.

- Talán igazad van - bátorodtam fel.

- Ki ismerné jobban Harryt, mint én, a saját anyja? Én pedig tudom, érzem, hogy szeret téged! – jelentette ki. – Csak gondold át egy kicsit és rájössz! – állt fel az asztaltól. – Idd meg a teát, mielőtt kihűl, segít lenyugodni és egy kicsit tisztábban látni – szorította meg bátorítóan a vállam, majd az ajtó felé indult. – Harry régebben mindig a kertben lévő diófára mászott fel, ha valami bántotta – szólt még vissza, majd egyedül hagyott engem a konyhában a gondjaimmal és kétes érzéseimmel. Az egész olyan zavaros. Teljesen kétségbe vagyok esve. Talán a legjobb lenne, ha hazamennénk és visszaköltöznék apuékhoz, míg nem tisztázzuk Harryvel a dolgainkat. De az meg olyan lenne, mintha feladnám, pedig nekem most harcolnom kell a szerelmünkért, hiszen olyan sokat tettünk már érte, annyi mások által épített akadályon léptünk már át együtt és mindezek után mi állítjuk fel magunknak a legnagyobb gátat. Mert igen, ebben mindketten hibásak voltunk, Harry mélyen megbántott szavaival, de én sem voltam jobb és felhánytorgattam a múltban elkövetett hibáit. Nem akarok megalázkodni előtte, hiszen nekem is van önbecsülésem, de nekem kell megtennem az első lépést, különben akár ki is dobhatnám a kapcsolatunkat a szemétbe, mert hát a fenébe is én szeretem Harryt! Nem érdekel, hogy miket vágott a fejemhez, azokat már régen megbocsájtottam neki, mert szeretem őt. Mindennél jobban.

Leraktam az immáron üres teásbögrét a konyhaasztalra talán túl erősen is, mert a kezemben maradt a füle. Azt hiszem, tartozom Anne-nek egy új bögrével, de most ez volt a legkisebb problémám. Felszaladtam az emeltre Harryt keresve, de a fürdőben és a szobájában sem találtam őt. Felforgattam az egész földszintet, majd az udvarra is kimentem. Biztosra vettem, hogy elhagyta a házat, ezért már húztam is fel fehér sportcipőmet, mikor észrevettem, hogy az ő kabátja és csizmája még mindig az előszobában van, tehát nem mehetett el. De akkor hol a fenében lehet? Már az egész házban kerestem, nem szívódhatott csak úgy fel. Ekkor hirtelen beugrott Anne egyik mondata, aminek akkor még nem is adtam nagy jelentőséget. Harry régebben mindig a kertben lévő diófára mászott fel, ha valami bántotta. Hát persze! Sietős léptekkel mentem ki a hátsó udvarra, aminek hátulsó sarkában egy hatalmas fa állt. Habár már beköszöntött a szeptember, mégsem hullatta még a leveleit, de lombkoronája már az ősz színeiben pompázott. Nem kellett sokat keresnem, és megtaláltam egyik ágán az általam már annyira keresett Göndörkét. Lábait lelógatva, hátát a fa vastag törzsének döntve ült, mélyen gondolatai közé merülve. Mikor észrevett engem, csillogó zöld tekintetét az enyémbe fúrta, de már nem volt dühös, inkább szomorú és elkeseredett. Elfordítottam a fejem, mert még nézésével is megbabonázott, hogy levegőt venni is alig bírtam. A fa sűrű ágai már a földhöz közel kezdődtek ezért nem tűnt olyan nehéznek, hogy Harry mellé jussak, nem lehetett több három méternél, legalábbis ezt próbáltam elhitetni magammal. Magabiztosan kezdtem fölfelé mászni, miközben végig Harry tekintetét éreztem magamon és próbáltam nem lenézni, habár sosem volt tériszonyom. Már nagyon közel jártam célomhoz, mikor megéreztem Harry erős karjai a derekam körül, majd pár pillanat múlva már vele szemben ültem a faágon, nem is gondolva arra, hogy hogyan fogok én onnan lejönni. Lábaimmal szorosan öleltem az ágat, nehogy leessek, miközben Harry karjai is biztosan tartottak. Már napok óta nem ért hozzám ilyen gyengéden, ekkora törődéssel ettől pedig szívem hevesen dübörögni kezdett a mellkasomban. Pár perccel ezelőtt még annyi minden kavargott a fejemben, hogy mit mondok majd Harrynek, viszont most egy hang sem jött ki a torkomon. Harry is szólásra nyitotta telt ajkai, de szinte azonnal vissza is csukta őket. Egyikünk sem bírt megszólalni, csak egymás tekintetébe mélyedve szívtuk magunkba a másik megnyugtató közelségét.

Szólj hozzá!

2013\10\26

45. fejezet: Megint levegőnek nézel?

Valahogy sikerült álomba sírnom magamat az este, vagyis inkább már hajnalban. Reggel mégis elég korán, már fél nyolckor fent voltam. Talán arra ébredtem fel, hogy melegem volt, olyan hőséget éreztem, hogy szinte folyt rólam a víz, mégis megmosolyogtam kellemetlen helyzetemnek az okát. Harry szinte teljesen rajtam feküdt, karjával és lábával is ölelte a testemet, hogy megmozdulni sem bírtam. Fejét a mellkasomon pihentette, így göndör fürtjei csiklandozták az arcomat. Olyan volt, mintha a tegnap történtek, a veszekedés és Vanessa csak egy rossz álom lett volna. Ezt gondoltam, míg egy kis idő múlva Harry meg nem mozdult, majd lassan kinyitotta pilláit. Lassan felmérte a helyzetet, majd arcát a mellkasomba fúrta és még jobban szorított magához, mire szívem repesni kezdett. Talán mindkettőnknek jót tett az alvás és Harry ma már nem lesz velem olyan hideg, mint tegnap? Talán túljutott a tegnapi depresszióján és ma már nem néz engem levegőnek? Talán együtt tölthetjük majd a napot és körbevezet Homes Chapelben? Aztán rá kellett jönnöm, hogy ezek csak szép ábrándok, mert pár perc múlva megcsörrent a telefonja, ami még önmagában nem is lett volna baj, de rögtön elöntött a méreg, mikor meghallottam, hogy kivel beszél.

- Szia, Vanessa! – szólt bele. – Persze! Hol találkozzunk?... Rendben, akkor tízkor a parkban – tette le a telefont a gyors beszélgetés után. Kikelt az ágyból és a bőröndjéhez ment.

- Harry, hová mész? – kérdeztem álmos hangon. Nem akartam, hogy máris elmenjen, mert habár az előbb még majdnem megsültem, az a helyzet sokkal jobban tetszett, mint a mostani.

- Reggelt! – morogta, majd csak egy pillantásra méltatott és öltözködni kezdett. – Nem is vettem észre, hogy fent vagy.

- Kérdeztem valamit – mondtam bosszúsan és én is kiszálltam az ágyból. Teljesen össze voltam zavarodva. Mikor azt hitte, hogy még alszok, olyan édesen és gyengéden viselkedett velem, de akkor most mi ez a színjáték? Mit tettem? Vagy tettem egyáltalán valamit, amiért mérges lehetne rám?

- Hallottam – vetette oda hanyagul.

- Akkor ez lesz ma is? – tettem csípőre a kezem.

- Mire gondolsz? – tettette a hülyét.

- Megint levegőnek nézel? Ez a mai terv? – kérdeztem dühösen.

- Nem nézlek levegőnek – vonta meg a vállát.

- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre – mutattam rá. – Hova mész? A barátom vagy és azt hiszem, jogom van tudni – erősködtem, habár már tudtam a válaszát.

- Vanessával találkozom. Most jobb? – a nadrágja zsebébe dugta a telefonját és felvett egy sima szürke felsőt.

- Miért nem csinálunk ketten valamit? – kérdeztem reménykedve.

- Londonban minden percemet veled töltöttem, szóval most hogy végre itthon vagyok, szeretnék együtt lenni a barátaimmal – magyarázta, és azt ajtó felé indult már teljesen felöltözve.

- Akkor én minek jöttem el? – tettem fel a kérdést inkább magamnak, mint neki.

- Én nem kértem, hogy gyere – vonta meg a vállát. Szavai mélyen a lelkembe martak. Azt hittem, hogy örülni fog, hogy vele jöttem, nem is gondoltam volna, hogy csak teher leszek a számára.

- Akkor hazamegyek… – jelentettem ki, de elcsuklott a hangom. Azt vártam, hogy mondja azt, hogy sajnálja, és kérje, hogy maradjak tovább, de ennek pont az ellenkezője történt.

- Ahogy gondolod – vonta meg a vállát és kilépett az ajtón. Könnyek szöktek a szemembe és csak bámultam a helyet, ahol kiment a szobából. Összetörve rogytam le az ágyra és félelem költözött a szívembe. Soha nem féltem még ennyire attól, hogy elveszítem Harryt.

Tudtam, hogy haza kell mennem. Éreztem, hogy én itt már nem nagyon tehetek semmit, talán egy kis távolság és szünet majd helyrehozza a kapcsolatunkat, de ha ez sem segít, akkor… Ebbe bele sem mertem gondolni. Letöröltem könnyeimet és felálltam az ágyról, majd levánszorogtam a lépcsőn és megcéloztam a konyhát egy kis reggeliért. Már majdnem beléptem az ajtón, mikor ismerős hangokat hallottam kiszűrődni onnan. Harry és Gemma beszélgettek bent és, habár tudtam, hogy hallgatózni csúnya dolog, lábaim mégsem indultak meg vissza Harry szobája felé.

- Harry, egy barom vagy – jelentette ki Gemma. – Az öcsém vagy és szeretlek, te is tudod, de ezt most nagyon elrontottad. Maradj itt vele, ne menj el Vanessával.

- Ezt te nem értheted – mondta Harry halkan.

- Mit akarsz, mit csináljak? – kérdezte Gemma tehetetlenül.

- Csak foglald le, míg haza nem jövök, rendben? – kérte.

- Rendben – sóhajtott fel. – Habár nem értek egyet a döntéseddel, most utoljára segítek.

Étvágyam rögtön elment és nem bírtam tovább hallgatni a beszélgetésüket. Felrohantam a lépcsőn és könnyes szemekkel rendezetlenül kezdtem bedobálgatni a cuccaimat a bőröndömbe. Nagyon rossz ötlet volt eljön, ezt már láttam. A legborzasztóbb pedig az volt, hogy semmit sem értettem az egészből. Tegnapelőtt reggel még olyan boldogok voltunk, mi változott meg ilyen hirtelen? Miért kell engem lefoglalni, míg Harry vissza nem jön? Mit fognak csinálni Vanessával?

Gondolataim közül az ajtó nyílása zökkentett ki.

- Bejöhetek? – kérdezte Gemma mosolyogva.

- Persze – mondtam halkan és behúztam a bőröndöm cipzárját. Gyorsan próbáltam eltűntetni zavaró könnyeimet az arcomról, de nem voltam elég gyors és a lány rögtön kiszúrta őket.

- Mit csinálsz, Ash? Mi a baj? Miért sírsz? – kérdezte aggódva és felém közeledett.

- Ha-haza kell mennem – nyögtem ki.

- Miért? Baj van otthon? Gyere, üljünk le és meséld el, mi a gond! – nyomott le gyengéden az ágyra, majd ő is helyet foglalt velem szemben.

- Semmi baj, tényleg, csak haza kell mennem – szipogtam.

- Harryvel van gond, igaz?

- Nem… - kezdtem volna kitalálni egy jó kifogást, de szinte azonnal leállított.

- Na, Ashlyn! Nem vagyok vak! Nekem is van barátom és láttam már más szerelmeseket is, de ti egyáltalán nem így viselkedtek. Nem is szóltok a másikhoz és mintha kerülnétek is egymást. Mi a gond? – kérdezte kedvesen.

- Két napja történt az egész… - kezdtem el a mesélést. Elmondtam Gemmának mindent a tegnapelőtti Noelos üggyel kapcsolatban, miközben bele sem gondoltam, hogy ezután meg is utálhat engem, talán jogosan is, de mégis jó volt végre kiönteni a szívemet valakinek. Teljesen megkönnyebbültem és reméltem, hogy Gemma tud valami tanácsot adni. - …és tegnap reggel óta ilyen hideg velem – fejezetem be mondandómat. Gemma leesett állal nézett rám, kissé lesokkolódva beszámolómtól. – Most nagyon utálsz? – kérdeztem félve.

- Micsoda? – eszmélt fel hirtelen. – Ne beszélj butaságokat, dehogy is utállak! Ez szörnyű! Annyira örülök, hogy nem esett bajod. Ez a Noel gyerek egy pszichopata – ölelt meg védelmezően. – De ezért anyunak ezt nem kéne elmondani – mondta kuncogva, miután szétváltunk.

- Rendben – bólintottam halvány mosollyal a szám sarkában. – És akkor még itt van ez a Vanessa-dolog is – sóhajtottam fel. - Szerinted mit kéne tennem? Talán a legjobb lenne, ha hazamennék, nem? – kérdeztem tanácstalanul.

- Nem! Nem mész te sehová! – tiltakozott hevesen. – Vanessa miatt pedig ne aggódj! Harrynek azért értelmesebb lányok jönnek be, mint ő.

- De akkor miért csinálja ezt vele? Lassan kezdtem azt hinni, hogy ő a barátnője nem pedig én.

- Én is észrevettem, hogy elég furcsán viselkedtek tegnap – vallotta be. – Mindig jóban voltak Vanessával, azt hiszem, barátok, de tegnap túlment egy határon. Az a combtapizás!

- Ugye? Én is észrevettem! – mutattam rá. – De miért csinálja?

- Szerintem féltékennyé akar tenni – jelentette ki.

- Micsoda? De miért, hiszen semmi okot nem adtam rá! Ez teljességgel kizárt! – ellenkeztem. Egyáltalán nem értettem egyet Gemmával, mivel én sosem tettem olyat, amitől Harry féltékeny lehetett volna, szóval neki sem lehet rá oka.

- Te tudod – vonta meg a vállát. – Mindegy is! Mit csinálunk ma? Maradjunk itthon vagy menjünk ki a városba?

- Én azt hiszem, hazamegyek.

- Ez nem volt a lehetőségek között. Különben sem mész te sehova! – figyelmeztetett.

- Rendben – sóhajtottam fel. – Harry ma körbevezetett volna városban.

- Akkor ma én helyettesítem az öcsémet! – jelentette be. – Öt perc múlva indulunk! – utasított és kiviharzott a szobából. Nem volt időm ellenkezni vele, de igazából nem is akartam. Habár tudtam, hogy Gemma csak azért fogalakozik velem ennyit, mert Harrynek megígértette, hogy lefoglal engem, viszont nekem csak erre volt szükségem, hogy valaki elterelje a figyelmemet.

- Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Gemma lelkesen, mikor már az utcákat jártuk. – Igazából Holmes Chapelben semmi sincs – mondta nevetve. – A főutcán van egy-két butik, egy bevásárlóközpont, meg pár étterem és kávézó.

- Akkor csak sétáljunk – vontam meg a vállam. Igazából úgy sem tudtam odafigyelni a környezetemre, folyamatosan az járt az eszemben, hogy mit csinálhat most Harry és Vanessa kettesben. Minél többet gondolkoztam rajta annál idegesebb és kétségbeesettebb lettem. Mi van, ha a csaj rámászik Harryre? Ellenkezni fog, vagy hagyja magát? Vagy már régen…

- Amikor kicsi voltam imádtam ezt a játszóteret! – mutatott Gemma az út túloldalára, ahol kisgyerekek mászókáztak, homokoztak vagy éppen hintáztak. Rögtön elképzeltem a pár éves Harryt, ahogy akkor még sima szőke hajával és óriási smaragdzöld szemeivel édesen játszik az egyik terebélyes fa árnyékot adó lombkoronája alatt.

Habár Gemma nagyon lelkes idegenvezető volt, mégis csak arra tudtam gondolni, hogy mi lenne, ha most Harry lenne velem. Kezeinket összekulcsolva, szerelmesen sétálgatnánk az utcákon, majd a játszótéren leülnénk egy csendes kis padra és a gyerekek vidám játékát néznénk, miközben Harry egy-egy édes vagy éppen kínos emlékét osztaná meg velem.

Pár percig sétáltunk, miközben Gemma folyamatosan csacsogott valami új filmről, de nem igazán tudtam ráfigyelni. Megálltam az egyik cukrászda üvegablaka előtt, ahol csodás sütikkel a kirakatban próbálták becsábítani az arra tévedőket. Engem sikerült, mivel már tegnap dél óta nem ettem egy falatot sem, a gyomrom egy hangos korgással jelezte, hogy ideje táplálékot juttatnom a szervezetembe.

- Gemma, nem ülünk be ide? – kérdeztem felé fordulva és a cukrászdára mutogattam.

- De, persze! – egyezett bele rögtön. – Ez a legjobb cukrászda a városban. A kettőből – tette hozzá, mire felnevettem. Holmes Chapel tényleg nem volt egy nagy város, sőt szerintem a legkisebb amiben eddigi életemben jártam, de mégis rögtön belopta magát a szívembe. Itt nem csak arra gondolok, hogy azért, mert Harry itt lakott egészen kiskora óta, hanem, mert tetszett a zajos és sosem pihenő London után ez a kis nyugalom. A madarak csicsergését mindenhol tisztán lehetett hallani és habár nem sok ember volt az utcákon, mégis ha szembejött valaki, mindenki mindenkinek kedvesen köszönt, még ha nem is ismerték egymást az emberek.

Beléptünk a kis cukrászdába, de alig mentünk be pár lépést, hirtelen megtorpantam. Délelőtt volt, így a legtöbben dolgoztak, szóval nem sokan voltak a kis helyiségben, de az egyik asztalnál ismerős arcokat véltem felfedezni. Harry és Vanessa ültek a legeldugottabb asztalnál és nevetve beszélgettek, viszont az feltűnt, hogy most barátokhoz méltóan viselkedtek, Harry nem fogdosta Vanessát, míg a csaj sem puszilgatta Harryt minden másodpercben. Mégiscsak álltam az ajtóban és nem tudtam rávenni magam, hogy beljebb lépjek, lecövekeltem az ajtóban, tekintetem pedig nem tudtam levenni Harryékről.

- Ash, menjünk át a másik cukrászdába – szólalt meg Gemma. – Az is van ilyen jó, mint ez – győzködött.

- Nem – találtam meg a hangom. – Minden rendben – villantottam felé egy biztató mosolyt.

- Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet – figyelmeztetett.

- De hát miért? Beszélgetünk és eszünk valamit, pont, mint ők – mondtam határozottan.

- Ahogy gondolod – mondta bizonytalanul. Beljebb léptem az ajtóból, majd lepakoltam a kabátomat és a táskámat egy szabad asztalnál lévő székre, aztán a pulthoz mentem Gemmával nyomomban. A sok süti közül alig bírtam választani, de végül egy csodásan díszített csokis muffin mellett döntöttem. Tányérommal a kezemben mentem az asztalunk felé, mikor szemem összekapcsolódott Harry meglepődött tekintetével. Elkaptam a pillantásomat és leültem a székemre Gemmával szemben. Próbáltam figyelni édes csevegésére, de valahogy mindig elveszítettem a fonalat a mondandójában, mert fél szemmel folyamatosan Harryék felé pillantottam. Most már nem tartották a távolságot, mint ez előbb, Harry karját a barna leányzó széktámláján pihentette és félig felé fordulva teljesen elveszett Vanessa csacsogásában. Gyomrom összeszűkült és alig bírtam egy kis falatot is magamba erőltetni a sütiből. Gemma kiment a telefonálni, én pedig a muffinomat kezdtem el piszkálgatni a villámmal, mikor valaki helyet foglalt a mellettem lévő széken. Szívem hevesen kezdett dobogni, de mikor megfordultam, nem a várt csillogó zöld szempárral találtam szembe magam, hanem egy barna tekintettel néztem farkasszemet.

- Nem jó a süti? – kérdezte az ismeretlen fiú és felém villantotta csábos mosolyát.

- De, nagyon finom, csak nem vagyok éhes – toltam el magamtól a tányért és várakozón néztem a fiúra.

- De bunkó vagyok, ne haragudj, be sem mutatkoztam. Luke vagyok – nyújtotta felém a kezét, amit én el is fogadtam.

- Ashlyn – mosolyogtam rá. Szemem sarkából láttam, ahogy Harry minket néz lángoló tekintettel, de nem érdekelt, hisz' én is tudok úgy játszani, mint ő.

- Nem idevalósi vagy, ugye? Születésem óta itt élek, de még nem láttalak errefelé.

- Nem, nem. Csak látogatóban vagyok itt. – Szándékosan nem említettem, hogy barátommal vagyok a városban, játszani akartam.

- Öhm… - köszörülte meg a torkát kínosan Gemma mellettünk állva. – Szia Luke! – mosolygott rá a mellettem ülő barna fiúra. – Ash, nagyon sajnálom, de most hívtak, hogy a legjobb barátnőmnek egy bulit rendeznek ma este és muszáj odamennem segíteni – szabadkozott.

- Semmi baj, Gemma – mosolyogtam rá. – Megleszek, tényleg! – győzködtem.

- Köszönöm, imádlak! – ölelt meg hálásan.

- Igazán nincs. Jó mulatást! – köszöntem el és Gemma már sietve el is tűnt. Nem voltam biztos abban, hogy együtt kéne maradnom ezzel az idegen fiúval, habár egyáltalán nem tűnt veszedelmesnek, ahogy cukin rám mosolygott. – Te is mész ma este? A buliba? – kérdeztem, mert jobb téma nem jutott az eszembe, majd magam elé húztam a tányéromat és bekaptam egy falat sütit.

- Á, nem hinném! – legyintett. – Tudod, régebben jártam Gemmával, de nem igazán ment a dolog. Aztán jött az őrült öccse, szét akarta verni a seggemet. – Rögtön tudtam, hogy Harryről beszél, persze azt már nem mondta, hogy mi lett a bunyó végkimenetele. – Van egy kis morzsa a szád sarkában – figyelmeztetett mosolyogva. Ó, de ciki! Gyorsan egy szalvétával megpróbáltam eltűntetni a zavaró kis koszt, mikor megállította mozdulatomat. Megakadt a lélegzetem, mikor kezét az arcomra simította és nagyujjával egy finom mozdulattal eltűntette a morzsát. – Így ni! – mosolygott rám kacéran. Ez volt az a pillanat, mikor Harry nem bírt tovább nyugtom maradni és székéből felpattanva felénk igyekezett, én viszont semmiféleképpen nem akartam, hogy Luke-kal találkozzon és kicsapja a botrányt, főleg, hogy korábban sem volt jó a viszonyuk.

- Luke, tudnál nekem hozni egy narancslevet? – kértem hirtelen.

- Hát, persze! De el ne mozdulj addig innen! – figyelmeztetett és felállva az asztaltól a pult felé igyekezett. Épp időben, mert Harry pár pillanat múlva dühös tekintettel huppant le mellém.

- Ez meg mi volt? – kérdezte csöppet sem kedvesen.

- Nem tudom, mire gondolsz – vontam meg a vállam.

- Miért hagytad, hogy rád nyomuljon?

- Kicsoda? - tettettem a hülyét és bekaptam az utolsó falat sütimet.

- Ne nézz hülyének, Ashlyn! – figyelmeztetett és kezdett felmenni benne a pumpa.

- Ja, hogy Luke! – csaptam a homlokomra. – Most találkoztunk, aranyos fiú – mosolyodtam el bután.

- Mi ez a színjáték, Ashlyn? Hagyd abba és gyerünk, menjünk haza! – szinte már parancsolta.

- Nem! Nekem jó itt! – ellenkeztem. – Én jól elvagyok Luke-kal, te meg menj vissza Vanessához!

- Szóval ez a bajod – mutatott rám. – Féltékeny vagy.

- Nem, nem hinném – mosolyodtam el. – Menj vissza hozzá nyugodtan. Ja, és beszéljetek meg valamit estére is, mert Luke elhívott egy buliba – hazudtam. Harry kezei ökölbe szorultak és szeme szikrákat szórt, de engem nem tudott megijeszteni.

- Nem mész te vele sehova! Megyünk haza, gyerünk! – sziszegte.

- Nem parancsolhatsz nekem – mondtam nyugodtságot színlelve.

- Ash, kérlek! – lágyult el a hangja és a tekintete is. – Csak menjünk haza. Ígérem, nem találkozok többet Vanessával, csak menjünk innen. – Ajánlata felettébb csábító volt, de nem adtam be a derekamat ilyen könnyen.

- Már mondtam, Harry. Nem megyek sehova.

- Oh, csak nem hazajött a szupersztár? – hallottam meg Luka gúnyos hangját a hátunk mögül.

- Luke – biccentett Harry.

- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Luke kissé értetlenül, miközben kezében tartotta az én narancslevemet.

- Persze, ő a… - kezdte Harry, de szavába vágtam.

- Gemma a barátnőm – vontam meg a vállam, miközben figyeltem, ahogy Harry mellettem felforr a dühtől.

- Mindegy is – vonta meg a vállát Luke. – Nincs kedved elmenni velem sétálni, Ashlyn?

- De, persze! – vágtam rá mosolyogva és ez volt az a pont, amikor Harrynek eldurrant az agya. Luke-nak rontott és falnak nyomta szegény fiút és ez volt az a pillanat, mikor megbántam, hogy nem mentem haza Harry első felszólításra. Nem mellesleg Luke kezéből kiesett a pohár és tartalmának a nagy része a felsőmön landolt, majd szilánkokra tört a padlón.

- Harry! – sikítottam fel. Harry jóval Luke fölé magasodott, mire a fiú arcának a színe pár árnyalattal fehérebb lett és meg sem próbált harcolni Harry ellen.

- Ő az én barátnőm, seggfej! – szűrte ki fogai közül. – Nem ajánlom, hogy kikezdj vele, különben szétrúgom a seggedet, pont, mint régen. Emlékszel?

- Nyugi, haver! Nem kell szívbajosnak lenni – nyugtatgatta Luke Harryt az idegességtől remegő hangon. – Ez csak egy félreértés. Esküszöm, nem tudtam, hogy van barátja! Csak engedj el és én el is húzok innen a fenébe!

- Ha még egyszer meglátlak a közelében, úgy szétverem a csinos kis arcodat, hogy az anyád sem fog rádismerni! – fenyegette meg, de végre elengedte.

- Te beteg vagy, ember! – szitkozódott Luke halkan, de Harry erre már régen nem figyelt és felém fordult.

- Gyerünk! Húzzunk innen! – ragadta meg a csuklómat és kivonszolt a cukrászdából, nem is hagyva hogy ellenkezzek. Nem mintha most nagyon ellenszegülni akartam volna neki, elég galibát okoztam mára. Sietve végighúzott az utcákon, alig bírtam lépést tartani vele. Egy szót sem szóltunk, míg be nem léptünk a házba. Senki sem volt otthon, mivel Gemma bulit szervezett, Anne dolgozott, Robin meg úgyis csak pár nap múlva ér haza az üzleti útjáról. Az előszobában végre elengedte a kezem és idegesen ledobta cipőit, majd dühösen felrobogott a lépcsőn.

- Harry… - szóltam utána, de rögtön leintett.

- Ne! Nem érdekel! Ne mondj semmit! – vágta hozzám és eltűnt a szobájában, majd hangosan becsapta az ajtaját. Pont azt csinálta, mit ez elmúlt másfél napban, megint lerázott engem. Én is levettem a cipőmet, majd elindultam a lépcsőn Harry után. Nem tudtam, mi lesz most, fogalmam sem volt, hogy mi lesz velünk ezek után, csak egy valamiben voltam biztos: most nem fog ilyen könnyen lepattintani magáról, mert nem fogom hagyni, ezúttal nem.

Sziasztok drága Olvasóim!
Csak így pár szót a végére! :)) Örömmel jelentem be, hogy már több, mint 190 feliratkozó olvasója van a blognak és lassan megvan a 140 ezer oldalmegjelenítés is! :))) Nagyon köszönöm a múltkori részhez érkezett 19(!!), el sem hiszem 19(!!) kommentet! Még mindig nem értem, mi történt, de nagyon köszönöm! Olyan boldog vagyok! A sok szép szó úgy fellelkesített, hogy bele is húztam a héten az írásba, ezért sikerült, igaz, hogy csak egy nappal, de mégis előbb hoznom a részt. Kicsit tartok a véleményektől, de nagyon remélem, hogy ez is tetszett! :))
Amúgy meghallgattátok tegnap a Story of my life-ot? Hogy tetszett? Szerintem csodálatos lett és ez az eddigi legjobb daluk! Remélem, hogy az egész album ilyen lesz, már alig várom a november végét!

Mindenkinek hosszú, tanulásmentes szünetet! :))
xx, Csakegylány

Szólj hozzá!

2013\10\20

44. fejezet: Mint két idegen...

Sziasztok! :)
Hát akkor itt is lenne a 44. fejezet! Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Köszönöm az előző részhez érkezett 7 kommentet, köszönöm, hogy szakítotok rám ennyi időt, mert csodálatos érzés elolvasni őket!
Még annyi, hogy még mindig lehet jönni a facebook csoportba(https://www.facebook.com/groups/1414392055456275/)! :))

Most pedig jó olvasást! :))
xox, Csakegylány

A késői elalvás és a tegnapi nap fáradalmai miatt elég nehezen keltem fel. Talán még órákig húztam volna a lóbőrt, ha tompa puffanások és szekrényajtók nyikorgása fel nem ébresztett volna. Szemeimet még mindig csukva tartva, kezemet oldalra nyújtva Harryt kerestem magam mellett, de csak a gyűrött lepedőt markolásztam. Lassan, rebegve felnyitottam szemeimet és, mikor körbenéztem a szobába, meglepődve vettem észre, hogy Harry éppen az egyik bőröndjébe pakol. Egyáltalán nem volt jó hangulatában, a ruháit csak rendszertelenül a nagy táskába dobálgatta, míg szemöldökét összeráncolva, dühös arckifejezés ült ki az arcára.

- Jó reggelt! – ültem fel az ágyban nagyot nyújtózva és halkan köszöntem, de hangom sokkal rekedtebb volt így reggel, mint azt vártam. Felém pillantott, mire egy halvány mosolyt villantottam felé, amit nem viszonzott és meg sem szólalva tovább pakolt. – Miért pakolsz? Megyünk valahova? – kérdeztem kíváncsian. Továbbra sem szólalt meg, ezért gyorsan kipattantam az ágyból és kezemet a vállára helyezve megállítottam tevékenységében, mire kiegyenesedett, én pedig elé állva elértem, hogy végre rám nézzen. – Harry? Jól vagy? Mi a baj? – Kezemet lágyan az arcára helyeztem és nagyujjammal nyugtatóan simogatni kezdtem puha arcát, mire megenyhült és a gondoktól megjelent apró rácocskái rögvest elsimultak.

- Beszéltem Paullal. A tegnapi dolgokról. Nem mehetek így ki az utcára, mert rögtön elindulnak a pletykák - mutatott kissé sebhelyes arcára, ami már messze nem nézett ki olyan rosszul, mint tegnap. Szájáról a duzzadás már szinte teljesen visszahúzódott, csak bal szemöldökénél látszódott egy kisebb seb, amit a szemfüles újságírók és rajongók biztosan két perc alatt kiszúrtak volna. Habár nem eredeti kérdésemre válaszolt, de én már annak is örültem, hogy legalább hozzám szólt. – Hazautazok pár napra – jelentette be és újra gondterhelt kifejezés ült ki az arcára, majd elfordult tőlem és folytatta a pakolást. Karom erőtlenül hullott vissza a testem mellé és tehetetlenül álltam ott. Nem tudtam, hogy mit gondoljak, vagyis, hogy Harry mit gondol. Miért viselkedik így? Talán mérges rám? Vagy csak még mindig a tegnap történtek miatt ilyen hideg velem? Igen, csak ez lehet az ok, hiszen még én sem tettem túl magam teljesen Noel látogatásán, mialatt Harryt szinte félholtra verte, engem pedig kis híján megerőszakolt. Mégis rosszul esett, hogy engem meg sem kérdezett, hogy vele szeretnék-e menni, de abban biztos voltam, hogy akkor sem fogom hagyni, hogy Harry ilyen könnyen lepattintson magáról.

A fürdőbe siettem és nem vacakoltam sokat az öltözködéssel, de azért egy csinos, de mégis szolidabb fehér ruhát vettem fel, hiszen mégiscsak most fog Harry bemutatni a családjának, mint barátnőjét, habár már elég jól ismertem őket, hiszen a tábor után majdnem egy hetet náluk töltöttem. Hajamat csak kifésültem és hagytam, hogy hullámosan a vállamra omoljon, majd még a fejembe nyomtam egy kalapot. A sminkemmel sem vesződtem sokat, mert ugye azt mondják, hogy fő a természetesség. A fürdőből kilépve meglepődve vettem észre, hogy Harry már sehol sincsen és nagyon reménykedtem benne, hogy nem indult el köszönés nélkül. Szerencsére összecuccolnom már nem kellett, mivel tegnap este nem pakoltam ki a bőröndömből, szóval már csak azt kellett levonszolnom a lépcsőn. Pár perc múlva nagy táskámat magam után húzva léptem ki a házból még pont időben, mert Harry ekkor ült be a kocsijába. Sietve – már amennyire sietni tudtam nagy bőröndömmel az oldalamon – mentem az a nagy fekete autóhoz és bedobtam a csomagtartó nehéz cuccaimat. Harry folyamatosan figyelte mozdulataimat a visszapillantó tükörből és felhúzott szemöldökkel meredt rám, mikor beültem mellé az anyósülésre.

- Mit csinálsz? – kérdezte értetlenül, habár a szituáció szerintem nagyon is világos volt.

- Veled megyek – válaszoltam egyszerűen. – Régebben egész jól kijöttem a családoddal és már vagy ezer éve nem találkoztunk. Különben is ideje lenne, hogy bemutass nekik, mint barátnődet – magyaráztam határozottan. Egy darabig keményen farkasszemet néztünk, majd Harry feladta és sóhajtva hátradőlt az ülésében.

- Rendben. Akkor induljunk – bólintott és a slusszkulcsát elfordítva a motor halkan felmordult. Egy darabig nem szóltunk egymáshoz, kínos csönd telepedett közénk.

- Hogy érzed magad? – kérdeztem megtörve a zavaró hallgatást.

- Jól – válaszolta röviden és tovább fókuszált a vezetésre.

- Ha fájdalmaid lennének, akkor tegnap Ms Mitchell adott gyógyszert, ami…

- Azt mondtam, jól vagyok – vágott közbe mondandómba durván.

- Rendben, fizikailag jól vagy, de látom, hogy aggaszt valami. Kérlek, mondd el! Beszéljük meg! – kértem kedvesen.

- Igen, ideges vagyok – vallotta be felemelt hangon. – Ideges vagyok, mert egész reggel a folytonos aggódásodat kell hallgatnom és már elegem van belőle!

- Szóval eleged van belőlem – vontam le a következtetést.

- Mondtam én ilyet? Látod, megint ezt csinálod! Túl nagy feneket kerítesz a dolgoknak! Nem vagyok ideges és teljesen jól vagyok, nem kellenek a gyógyszerek csak egy kis csendre van szükségem! – fakadt ki.

- Egyszer akkor is meg kell beszélnünk a tegnap történteket – erősködtem.

- Rendben. Az expasid látogatása nem volt éppen kellemes, de már valószínűleg régen egy börtöncellában rohad. Vége. Megbeszéltünk. Most már kaphatok egy kis nyugalmat? – zárta le gyorsan a témát. Ellenkezni akartam vele, miszerint Noel nem az exem, de inkább nem akartam őt még jobban felbosszantani.

- Harry… - szóltam halkan.

- Mi van?! – csattant fel idegesen.

- Megállhatnánk annál a McDonald’s-nál? – mutattam a tőlünk alig száz méterrel lévő gyorsétteremre. - Nem reggeliztem és éhes vagyok – kértem szinte suttogva, apróra húzva magam a nagy bőrülésben.

- Persze – válaszolta sokkal kedvesebb hangszínben és lehúzódott a gyorsétterem parkolójába.

Sietve vettem magamnak egy szendvicset Harrynek pedig egy kávét és habár ő nem kért semmit, mégis szívesen elfogadta a gőzölgő barna folyadékot. Miután továbbindultunk, egyikünk sem szólt a másikhoz. Csendben néztem az elénk tárulkozó tájat az ablaküvegen keresztül. Nem tudtam megérteni Harry viselkedését és egy gombóc volt a torkomban. Egy-két könnycsepp elhomályosította a látásomat, de gyorsan, nagyokat pislogva eltűntettem őket a szememből. Attól féltem, ha utat engedek nekik, Harry azért is leordítja a fejem. Sok minden megváltozott az éjszaka alatt. Tegnap este azt mondta, hogy csak rám van szüksége, most pedig szinte ellök magától. Tudom, hogy valami nyomasztja, de mégsem hajlandó beszélni velem róla. Talán azért ilyen hideg velem, mert tegnap megcsókoltam Noelt? De hát az miatta volt, mindent csak érte tettem és ezt neki is tudnia kéne. Csak abban mertem reménykedni, hogy kiszabadulva a mindennapok körforgásából, a hazai környezet kissé megnyugtatja majd őt és nyugodtan meg tudjuk beszélni azt, ami a lelkét nyomja.

Az út Holmes Chapelig majdnem három órás volt, de ez idő alatt egyszer sem szóltunk egymáshoz, így megkönnyebbülés volt kiszállni a kocsiból Harry családjának már ismerős háza előtt. Meglepetésemre Harry vitte az én bőröndömet is az ajtóig, ami arról tanúskodott, hogy udvariasságát egyelőre még nem veszítette el. A csengő megnyomása után már nem sokat kellett várni és az ajtó kitárult.

- Harry! – ugrott a Göndörke nyakába Gemma. A lány sokkal csinosabb volt, mint amire emlékeztem és szőke haja is nagyon jól állt neki. Vele mindig is nagyon jól kijöttem, reméltem, hogy ez most sem fog megváltozni. – Nem is tudtam, hogy jössz! – sikította boldogan. Harry azonnal viszonozta ölelését és halványan elmosolyodott, édes látványuk pedig nekem is mosolyt csalt az arcomra.

- Csak ma reggel döntöttük el, hogy jövünk – magyarázta Harry.

- Döntöttétek? – kérdezte kíváncsian Gemma.

- Jó újra látni, Gemma! – léptem ki Harry takarásából.

- Ashlyn! Már vagy ezer éve nem találkoztunk! – köszöntött engem is egy szoros öleléssel. – Milyen csinos lettél!

- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz! – bókoltam.

- Na, gyertek beljebb, ne ácsorogjatok ott kint! – invitált be minket a házba.

- Eddig te nem hagytál minket – akadékoskodott Harry huncut vigyorral az arcán.

- Jaj, ne legyél már ilyen okostojás! – borzolta össze Gemma öccse haját. – Anya! Itt vannak Harryék! – kiabálta fülsüketítő hangon. – Ki lesz akadva, hogy nem szóltatok – súgta oda még nekünk.

- Kik vannak itt? – jött ki Anne a konyhából és felcsillant a szeme, mikor meglátott minket. – Ó, micsoda meglepetés! – ölelte magához melegen egyetlen fiát, majd engem köszöntött két puszival. – De Harry, mért nem szóltál, hogy jöttök? Főleg, hogy még a barátnődet is hozod – kérdezte Anne szigorúságot öltve az arcára.

- Sajnáljuk, de hirtelen döntöttünk így, csupán ma reggel – védtem meg Harryt.

- Meg különben sem kell miattunk nagy felhajtást csapni – állt mellém a göndör.

- Jaj, el sem hiszem, hogy itthon vagytok! – sóhajtott fel Anne meglágyultan és még egy puszit nyomott régen látott fia arcára. – Harry, mit csináltál a szemöldököddel? – szúrta ki jó anya módjára a kis sebet.

- Semmit, anya, csak egy kis baleset. Béna voltam – vonta meg a vállát hanyagul. Szóval, nem akarta elmondani a családjának, hogy mit történt, de azt hiszem, jobb is így. Nem is merek belegondolni, hogy viszonyulnának hozzám az után, ha megtudnák, hogy miattam verték össze szeretett Harryjüket.

- Csak, mint mindig – boxolt bele Gemma játékosan öccse vállába.

- És hol van Robin? – kérdezte hirtelen Harry.

- Egy üzleti úton – legyintett Gemma. – De holnaputánra megérkezik.

- Rendben, drágáim, akkor pakoljatok fel Harry szobájába aztán jöhettek, mert lassan készen van az ebéd – mondta kedves mosollyal Anne.

Segítettem felvinni Harry szobájába a cuccainkat, ahol lehullott róla „boldog vagyok, minden a legnagyobb rendben” maszk és újra felvette az előbbi bosszús és gondterhelt arckifejezést. De gyorsan eltűnt a lépcsőn, míg én a szobában maradtam és kipakoltam a legfontosabb dolgokat, nem mindent, mert tudtam, hogy úgy is haza kell mennünk pár nap múlva. Kicsit körbenéztem Harry szobájában, ahol nem sok minden változott az évek alatt. Kék falai tele volt ragasztva poszterekkel és szinte mindenhol lehetett találni egy-egy fényképet még kiskorából, a sulijából, vagy éppen amin a bandával együtt vagy a családjával van, csak a szekrények belseje volt szinte teljesen üres.

Lassan én is Harry után mentem a földszintre. A nappaliból számomra ismeretlen női hang szűrődött ki, biztosan tudtam, hogy nem Gemma vagy Anne az. A tágas szobába léptem, ahol egy idegen lányt ült, akit még sosem láttam. Harry mellette foglalt helyet és felszabadultan nevettek együtt valamin, viszont a velük szemben ülő Gemma már egyáltalán nem volt ilyen jó kedvében. Az ismeretlen lánynak festett vörösesbarna haja és szép mogyoróbarna szemei voltak, ezek mellett pedig feltűnőek csinos volt, ami akaratlanul is elültette bennem a féltékenység egy kis szikráját. Beljebb léptem a szobába, mire mindhármuk tekintete rám szegeződött.

- Ó, biztosan te vagy, Asha! – ölelt meg a csaj és már rögtön nem volt szimpatikus.

- Ashlyn – javítottam ki.

- Ja, persze! – legyintett vihogva. – Én Vanessa vagyok. A szomszéd lány.

- Örülök – villantottam felé egy kedvesnek tűnő mosolyt.

- Egy pillanat és visszajövök, csak elugrom a mosdóba – mondta természetellenesen magas hangon és el is tűnt az ajtó mögött, én pedig helyet foglaltam Gemma mellett. Igazából arra vártam, hogy Harry maga mellé ültessen, de nem tette, ami kissé csalódottá tett engem.

- Na, végre hogy elment! – fújta ki a levegőt Gemma. Szóval ő nem kedveli csajt. – Nem zárjuk be a wc-be? – csillant fel a szeme és habár nem akartam kimutatni, de ötletét zseniálisnak tartottam.

- Nem, természetesen nem – nézett Harry csúnyán Gemmára. – Hagyd már őt, kedves lány!

- Kedves? – húzta fel a szemöldökét Gemma. – Igen, ha megtudja, hogy itt vagy, mindig „véletlenül” sütit süt – rajzolta a macskakarmokat a levegőbe –, amit nem mellesleg két utcával arrébb vesz a cukrászdában, különben pedig még köszönni sem tud az utcán, de igazad van, Vanessa igazán "kedves" lány! – Szóval a csaj teljesen bele van habarodva Harrybe, amit nem csodálok, de ettől még nem lett szimpatikusabb a számomra.

- Szerinted kedves vagyok? – sipítozott boldogan Vanessa az ajtóban és lemertem volna fogadni, hogy a beszélgetésnek csak a végét hallotta. Gemma ölébe vetette magát, mire szegény csak kidülledt szemekkel meredt maga elé, azt hiszem, elég sokkoló élmény volt ez a számára.

- Rendben – fejtette le magáról Vanessát. – Most, hogy ezt tisztáztuk mehetnénk is ebédelni! – ajánlotta mosolyt varázsolva az arcára.

- Ez jó ötlet! Menjünk kajcsizni! – kiáltott fel Vanessa boldogan.

- Te nem vagy meghívva – tájékoztatta őt Gemma.

- De nagyon örülnénk ha maradnál – tette hozzá Harry gyorsan.

- Ez nagyon szupi! Akkor gyerünk, mert éhen halok! – indult ki az ajtón. Gemma még egy „halál vár rád” mozdulattal megfenyegette Harry, majd követtük a mi kis vendégünket az ebédlőbe. Leültem Vanessával szemben az egyik székre, majd vártam, hogy Harry mellém üljön, de ő csak gondolkodás nélkül Vanessa mellett foglalt helyet. Őszintén szólva rosszul esett, de hát Vanessa mégis egy rég nem látott barátja, ugye?

- …és akkor belül éreztem, hogy meg kell vennem! – áradozott Vanessa egy vásárlós élményéről. Az elmúlt fél órában, amíg ebédeltünk elég világosan lejött, hogy a csaj gondolatai más körül sem forognak, mint a vásárlás és Harry, szóval más nem is jöhetett nála szóba, mint beszédtéma.

- És akkor megvetted! – fejezte be Gemma a történetet, hiszen ezt volt már vagy a huszadik, ami pont így végződött.

- És tujátok, mit csináltam? Megvettem! – jelentette be nagy átéléssel, mintha csak a világot mentette volna meg.

- Csodás… - morogtam az orrom alatt.

- Aztán pedig éppen egy fagyit akartam venni, mikor rájöttem, hogy elköltöttem az összes pénzem, viszont az árus már régen nekem adta a fagyit, én meg nem tudtam mivel fizetni. Hát az valami überciki volt. Vagyis az lett volna, ha nem jött volna az én megmentőm.

- Egy fagyival azért nem mentettem meg a világot – szólt közbe Harry. Tehát, akkor ő volt a nagy megmentő.

- De engem megmentettél – olvadozott, mire Gemma öklendezni kezdett mellettem, én pedig alig bírtam ki, hogy hangosan fel ne nevessek. – És aznap csókolóztunk először, aztán a kocsiban… - Az épen számban lévő vizet félrenyeltem és hangosan köhögve fuldokolni kezdtem, mire minden szem rám szegeződött.

- Ti-ti jártatok? – kérdeztem leesett állal.

- Aha. Majdnem fél évig és csak az X-Faktor miatt szakítottunk – válaszolta Vanessa hatalmas mosollyal.

- Oh – csak ennyit bírtam kinyögni. Eddig különösebben nem volt bajom a csajjal, maximum annyi, hogy roppant idegesítő a hangja, ennek ellenére folyamatosan beszél és csak hülyeséget. Most viszont minden szimpátiámat elveszítette.
Ezután sokkal jobban felfigyeltem a viselkedésükre. Mikor visszamentünk a nappaliba Harry megint nem ült mellém, hanem Vanessa mellett foglalt helyet, hozzám sem szólt, de még csak rám sem nézett. Teljesen el volt veszve Vanessa csacsogásában, míg én gyomorgörccsel figyeltem viselkedésüket, ahogy Harry keze Vanessa combjára csúszott, vagy ahogy a lány egy-egy nyálas puszit nyom az arcára. Néha-néha összesúgtak, majd nevetésben törtek ki, aztán az együtt megélt élményeiket ecsetelték. Sokkal inkább nézett ki úgy, hogy Vanessa a barátnője, én pedig a szomszéd lány. Úgy éreztem magam, mint egy kívülálló, mintha nem ott lenne a helyem, de mégsem mentem el onnan, féltem attól, hogy mi történne, ha én nem lennék ott. Vanesssa biztosan letámadná, de Harry vajon hagyná? Azt hiszem még sosem voltam ilyen bizonytalan Harry hűségével kapcsolatban. Alig vártam már, hogy a csaj hazamenjen, mert én már a földön ülve is képes lettem volna elaludni a fáradtságtól. Éjfél előtt egy kicsivel őfelsége hazavonult, így én megkönnyebbülve mehettem el fürdeni és már csak azt vártam, hogy végre befeküdjek Harry puha ágyába és, hogy az ő karjaiban végre álomba merülhessek.

Nedves hajamat egy törölközővel szárítgatva mentem be Harry szobájába az ő egy bő pólójában, amit már teljesen kisajátítottam magamnak. Harry az ágyon ült mosolyogva pötyögött valamit a telefonján. A radiátorra akasztottam nedves törölközőmet és Harry felé fordultam.

- Mit csinálsz? – kérdeztem kíváncsian. Jókedve volt, így reménykedni kezdtem, hogy végre túljutott délelőtti komorságán.

- Sms-t írok Vanie-nak – válaszolt egyszerűen, fel sem nézve rám.

- De úgy 5 perce ment el – akadékoskodtam, mire ő csak megvonta a vállát és újra belemerült a telefonjába. – Mit csinálunk holnap? - váltottam témát.

- Mindegy – vonta meg a vállát és rám sem nézett.

- Körbevezethetnél a városban – ajánlottam.

- Aha – válaszolta, de kérdésem nem hiszem, hogy eljutott az agyáig.

- Meg azt hiszem, befestetem a hajam kékre, rendben? – mondta bosszúsan.

- Ja. – Annyira tudtam, hogy nem is figyel rám! Idegesen kikaptam kezéből a telefont és a bőröndéje hajítottam. – Ezt most mire volt jó? – háborodott fel.

- Harry, neked meg mi a fene bajod van? – szegeztem hozzá a kérdést. – Egész nap levegőnek nézel! Lassan már kezdtem úgy érezni, hogy nem én vagyok a barátnőd, hanem Vanessa! – fakadtam ki.

- Féltékeny vagy – állapította meg semleges arckifejezéssel.

- Féltékeny? Én? – akadtam ki.

- Igen, te. Féltékeny vagy – mondta magabiztosan.

- Nem! Na jó, talán… - ismertem be. – De csak ezért, mert okot adsz rá! – emeltem fel a hangomat.

- Mi van? Azért mert egy régi barátommal beszélgetek? – húzta fel a szemöldökét.

- Csakhogy ez a régi barátod az exed, aki láthatóan még mindig hajt rád, te pedig nem csinálsz semmit, hogy a tudtára add, hogy velem vagy!

- Tudod mit? Késő van és nekem nincs idegzetem ezekhez a féltékeny kirohanásaidhoz! Én elmegyek fürdeni te pedig szépen feküdj le! Jó éjszakát! – mondta és kilépve a szobából be is csukta maga mögött az ajtót. Megsemmisültem álltam a szoba közepén. Itt hagyott. Tele vagyok kétségekkel ő pedig csak simán lepattintott.

De vajon tényleg hisztis lennék? Nem hinném, de talán igaza van. Késő van, én pedig fáradt vagyok és ezért biztosan túlspilázom a dolgokat. Csak le kell feküdnöm és holnap majd biztosan mindent más színben látok. Sóhajtottam egyet és belebújtam a jó puha ágyba, majd lekapcsolva a kis éjjeliszekrényen világító lámpát, lehunytam a szemeimet és próbáltam alvásra kényszeríteni magamat. Egy kis idő múlva Harry halkan bejött a szobába és ő is rögtön lefeküdt. Vártam, hogy hozzám bújjon, ahogy szokott, de most nem tette és az ágy másik végében maradt. Ekkor buggyantak ki első könnycseppek a szemeimből és már képtelen voltam álomba merülni, de Harry sem tudott elaludni, még órákig forgolódott. Mindkettőnknek rossz volt ez a helyzet, de makacsságunk miatt egyikünk sem bírt kezdeményezni. Szótlanul, egymásnak háttal feküdtünk, én az egyik, ő pedig az ágy másik végében, pont, mint két idegen...

Szólj hozzá!

2013\10\13

43. fejezet: Az egész az én hibám...

Sziasztok!
Elnézést az ilyen késői részért, de adódtak problémák a 41. fejezettel - én ügyes, kitöröltem az egészet -, de már sikerült helyreállítani a hibát.
Még egy fontos dolog. Aki csatlakozott a facebook csoporthoz, az már tudja, de idézem, amit oda is kiírtam:
"Többen is írtátok már a blogon, hogy szeretnétek többet tudni Sarah és Niall kapcsolatáról. Én nem nagyon akartam erre kitérni, de van egy kedves blogger barátnőm, Bya, akit megihletett a blogom és írt róluk egy kis novellát. Érdemes elolvasni, mert fantasztikusan ír, a fogalmazás gyönyörű, történet is tökéletes és szinte teljesen úgy írja le egy randijukat és Sarah érzéseit, ahogy én is elképzeltem. Szóval, tényleg olvassátok el, mert én sem írhattam, volna le jobban, sőt! :)) (Hozzátenném, hogy van egy csomó fantasztikus blogja, azokat is érdemes megismerni!)
Akkor itt is van a linkje: http://novellak-by-bya.blogspot.hu/2013/10/3-novella-i-think.html"
Tényleg kukkantsatok be hozzá, mert igazán megéri!
Ja, még mindig szívesen várok mindenkit a facebook csoportba! :) link

Most pedig jó olvasást!
xx, Csakegylány

- Hello, Cica! – Nem Harry szólt bele a telefonba, de ezt a hangot bárhol felismertem volna. Nem! Ez nem lehet! Neki még évikig börtönben kéne lennie! Mit keres itt Londonban? Miért van nála Harry telefonja? De a legfontosabb: mit csinált Harryvel? Ezek a kérdések már nem érték el a számat, csak letaglózva egy nevet tudtam kinyögni:

- Noel…

- Pontosan! Látom, még emlékszel rám! – válaszolta gúnyosan.

- Mit csinálsz Londonban? – Gondolom, nem csak beugrott köszönni. - Hol van Harry? – kérdeztem és előbbi lelkesedésemet szorongás váltotta fel.

- Kiszabadultam a börtönből, - ez a „kiszabadulás” nekem valahogy nagyon nem tetszett – azt akartam, hogy tőlem tudd meg először! – Milyen kedves…

- Igazán nem kellett volna – forgattam meg a szemem, amit ő nem láthatott. – Hol van Harry? – kérdeztem újból.

- Nyugi, nagyon jól megvoltunk kettesben – nevetett fel hamisan. – Gyere haza! – parancsolta.

- Ne is álmodozz róla – sziszegtem.

- Na, indulás! Átadom a szupersztárodat, hogy ő is megmondhassa, mennyire várunk téged! – Pár pillanatig recsegett a vonal, majd csönd állt be. – Gyerünk! Mondd meg neki, hogy jöjjön haza! – hallottam meg Noel hangját újra a háttérből.

- Harry? Itt vagy? – kérdeztem, mikor senki sem szólt bele a telefonba.

- Ash… - hallottam meg Harry erőtlen hangját a vonal túlsó végéről. Valami nem volt rendben, nagyon nem.

- Harry, mit csinált veled? Bántott? – kérdeztem aggódva.

- Akármit mondd neked, ne gyere ide. Kérlek – hangja nagyon halk volt és szinte már-már könyörgő.

- A francba! – hallottam meg Noel szitkozódását a háttérből. – Nem ezt beszéltük meg! Tudod, mi történik azzal, aki nem teszi azt, amit mondok? – Nagy csattanást hallottam, amiből arra következtettem, hogy Harry telefonja a földön landolt. Majd pár pillanat múlva tompa puffanások szűrődtek ki a mobilom hangszórójából, amiket elfojtott kiáltások követtek. Elakadt a lélegzetem, majd hirtelen zihálni kezdtem és szabad kezemet a számra kellett tapasztanom, nehogy felsikítsak az utca közepén.

- Ne, Noel! Hagyd őt békén! Könyörgöm, ne bántsd! – kérleltem sírós hangon, de könnyek még nem jöttek a szememből.

- Akkor ide figyelj, Cicus! – Noel hangja már nem gúnyos volt, mint pár perccel előbb, hanem dühös. – Két perced van, hogy ideérj, vagy a barátodból még a szart is kiverem! – fenyegetett.

- Indulok – nyögtem. Tudtam, hogy ez veszélyes és, hogy semmi jó nem fog belőle kisülni, de mégsem hagyhattam Harryt védtelenül ezzel az őrülttel együtt.

- Ez a beszéd! – haragja egy pillanat alatt eltűnt és csevegő hangnemben beszélt hozzám. – És nem ajánlom, hogy valakit is értesít, főleg nem a zsarukat, vetted?

- Igen, értettem – mondtam alig hallhatóan.

- Két perced van – tette még hozzá és már csak egy sípoló hangot hallottam, mert megszakította a vonalat. Szinte gondolkodás nélkül bepattantam a kocsiba és a gázpedált tövig nyomva végigszáguldottam Primrose Hill utcáin, így szinte pillanatok alatt Harry házához értem. Tudtam, hogy be kell oda mennem, de abban már rögtön nem voltam olyan biztos, hogy nem kéne-e szólni a zsaruknak. De mi van, ha rosszul sül el a dolog és Noel mindkettőnket kinyír? A rendőrök felhívásának ötletét rögtön el is vetettem, de ujjaim egy kis gondolkodás után Louis telefonszámára tévedtek, hosszasan kicsörgött, de végül nem vette fel. Talán jobb is volt így, hiszen még nem tudtam, hogy mit akar tőlem Noel, legjobb esetben pénzt, legrosszabb esetben pedig… Ebbe inkább bele se mertem gondolni. A biztonság kedvéért mégis remegő ujjakkal írtam Lounak egy sms-t, majd a kocsikulcsot kivéve a gyújtásból kiszálltam az autóból. A bejárati ajtón belépve levettem a cipőmet, majd beljebb mentem. A ház teljesen úgy fogadott, mint általában szokott. Pont úgy volt minden, mint mikor elmentem. A konyhában érintetlenül állt a már régen kihűlt melegszendicsem és a nappaliban is tisztaság volt. Igazából nem is tudom, mit vártam, talán, hogy az egész ház fel van forgatva, de a földszint teljesen érintetlen volt. Léptek zaját hallottam az emeltről, mire ijedten megugrottam. Legszívesebben elfutottam volna, ki a házból, segítséget kérni, de volt bennem a félelem mellett egy másik, sokkal erősebb érzés, a Harry iránt való aggódásom, tudtam, hogy szüksége van rám és nem hagyhatom cserben. Lábaim remegtek a rettegéstől, de mégis járásra kényszerítettem őket és felhúztam magam a lépcsőn. Ha az mondtam, hogy földszinten rend és tisztaság volt, akkor a hálónk ahhoz képest úgy nézett ki, mintha bombát robbantottak volna benne. A paplanok gyűrötten hevertek az ágyon vagy éppen a földön, a kis asztali lámpa pedig ripityára törve feküdt az íróasztal mellett. Az egyik nagy, fa ruhásszekrény tárva-nyitva állt és ajtajából le volt törve egy jókora darab, míg az egyik párna huzata két részbe volt tépve, a fehér tollpihék pedig szétszóródva belepték szinte az egész szobát. Viszont, ami még ezeknél is rettenetesebb volt, mikor megláttam Harryt a fal mellett a földön ülve, borzasztó állapotban. De hogy történhetett ez? Mikor múltkor Noellel verekedett, Harry könnyen legyőzte őt. Mivel Noelt nem láttam sehol, így sietős léptekkel Harryhez futottam és leguggoltam elé. Még az alvós ruhája volt rajta, egy boxer és egy fehér póló, amiből megkaptam a választ a kérdésemre: a gyáva még az ágyban támadt rá Harryre. A Göndörke felsőjének az anyag kissé fel volt gyűrődve az oldalán, így rápillantást nyerhettem pár hatalmas zúzódásra a testén. Szája duzzadt volt és fel volt repedve, míg egyik szemöldökéből vékony vörös csíkban folyt a vér. Haja kócosan meredezett mindenfelé, szemei csukva voltak, fejét a falnak döntötte. Könnyek gyűltek a szemembe és borzasztó bűntudat keserítette meg gondolataimat. Ujjaimmal végigsimítottam puha arcán, mire megugrott egy kicsit, megfeszültek az izmai és szemei felpattantak. Teste elernyedt, mikor látta, hogy csak én vagyok az, de nem nyugodott meg, hanem csalódott kifejezés ült ki arcára, amiért nem hallgattam rá és idejöttem. Pár pillanat múlva valaki erősen megragadta a karomat és erőszakosan felhúzott a földről, mire ijedségemben majdnem felsikítottam.

- Örülök, hogy megint látjuk egymást! – köszöntött Noel nyájas hangon.

- Nem mondhatnám, hogy én hasonlóan érzek ezzel kapcsolatban – motyogtam az orrom alatt és kirántottam a karomat a szorításából. – Hogy kerülsz ide? Börtönben kéne még lenned.

- De már nem vagyok ott – mondta ki az egyértelműt és mellkasa előtt keresztbe fonta karjait.

- Azt látom - próbáltam felvenni egy magabiztos maszkot, de hangom néha meg-megremegett a félelemtől. – Hogy szabadultál ki?

- Nem kell neked mindenbe beleütnöd az orrod – vágta hozzám dühösen. – De ha ennyire tudni akarod, pár órás kimenőt kaptam jó magaviseletért. Persze, jött velem egy rendőr is.

- Mi lett vele? – kérdeztem remegve, de igazából már tudtam a választ.

- Szerintem már rátaláltak a testére egy sikátorban – vonta meg a vállát közönyösen.

- Meg fognak találni – fenyegettem.

- Oh, dehogy! – legyintett nevetve. – Holnap ilyenkor már Hongongban leszek. – Hát persze. Noel nem hülye. Hongkongban nincs kiadatás.

- Akkor mit csinálsz itt? Mit akarsz tőlem? Pénz kell? – rohamoztam meg kétségbeesetten a kérdéseimmel.

- Mi ez? Egy kihallgatás? – csattant fel. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan változik a hangulata. – Tudod, Édesem, én mindig megkapom azt amit akarok – közeledett felém lassan, fenyegetően.

- És m-mit akarsz? – dadogtam.

- Téged – válaszolta vad lánggal sötétbarna szemeiben.

- Nem! – kiáltott fel Harry kétségbeesetten. Szemében tombolt a harag, és ha szemmel ölni lehetne, akkor Noel már rég halott lett volna.

- Oh, dehogy is nem! Ki fog megállítani? Te? – nevetett fel Noel gúnyosan. – Gyerünk, Cica! – fordult felém. Ha engedelmeskedsz, nem lesz olyan rossz! Sőt még élvezni is fogod! – kacsintott rám, mire felfordult a gyomrom.

- Nem! – ellenkeztem. Szemei sötét árnyalatot vett fel és ahelyett, hogy engem bántott vagy velem kiabált volna, Harryhez közeledett és egy hirtelen mozdulattal gyomorszájon rúgta. A Göndörke fájdalmasan felnyögött és összegörnyedve feküdt a fal mellett, mire Noel egy újabb ütést mért a hasába. Megöli. Tudtam, ha nem teszek semmit, megöli. Hidegvérrel legyilkolt egy amerikai rendőrt, Harry sem okozna neki nagyobb gondot. De, ha engedelmeskedek neki, akkor megerőszakol. Hirtelen egy mondat tört ki az elmém egy rejtett zugából. Néha áldozatot kell hoznunk azért, akit szeretünk – visszhangzott a fejemben Dorota pár perccel ezelőtt elhangzott bölcs mondata. – Állj! Ne bántsd őt! – sikítottam könnyekkel a szememben. – Megteszek mindent, amit mondasz, csak kérlek, ne bántsd! – könyörögtem. Noel abban a pillanatban leállt és békén hagyta Harryt, aki, mint egy darab rongy feküdt a fal mellett, én pedig már csak ezért imádkoztam, hogy ne legyen semmilyen komolyabb baja.

- Na, végre, hogy megjött az eszed! – közeledett felém Noel. – Gyerünk! Vetkőzz! – parancsolt rám. Megsemmisülve álltam a szoba közepén, miközben könnyek szánkáztak le az arcomon. Nem tudtam mit tenni, nem akartam még jobban magamra haragítani őt. Lassan levettem a felsőmet és az ágyra hajítottam, majd Noel következő utasítását vártam. – Jobban! – Vonakodva, de elkezdtem kigombolni a fameromat. – Így jó lesz! – állított meg Noel, mikor már csak fehérnemű volt rajtam, nem mintha tovább akartam volna vetkőzni. Pár pillanat múlva Noel karjait éreztem a derekam körül és egy szempillantás alatt ajkaival és fogaival megtámadta a nyakam. Kirázott a hideg és libabőrös lettem, de nem a vágytól és a vonzódástól, hanem az undortól és a félelemtől. „Kényeztetése” durva és fájdalmas volt, össze sem hasonlítható Harryével. Rápillantottam a földön fekvő Göndörre, aki minket figyelt. Szeme piros volt és könnyek folytak le az arcán apró tócsát hagyva így a fa padlón. Sosem láttam még őt sírni, volt már szomorú, de soha nem sírt előttem eddig, így ez most megijesztett engem. Át akartam menni Noellal egy másik szobába csakhogy megkíméljem attól a fájdalomtól, hogy végig kelljen néznie azt, ahogy Noel megerőszakol engem.

- Csókolj meg! – parancsolta Noel, mikor elhajolt a nyakamtól, fájdalmas jellel megbélyegezve engem. Undorodva felé hajoltam és egy ajkaimat az övéihez érintettem. Nem volt benne semmi érzelem és amilyen gyorsan csak tudtam, visszahúztam a fejem. – Csókolj meg úgy igazából! Úgy, ahogy a szuperszároddal tennéd! – csattant fel. Újabb könnyek buggyantak ki a szememből, de ő ezt élvezte. Élvezte, hogy szenvedni lát, hiszen én juttattam őt a börtönbe, ez volt az ő bosszúja. Megint felé hajoltam és most valamivel tüzesebben csókoltam és, mikor nyelvével bejutást kért a számba, vonakodva, de megadtam azt neki. Szörnyű volt, életem legszörnyűbb csókja és Harry végignézte az egészet. Megcsaltam őt. Csak azt reméltem, hogy egyszer megbocsájt, hiszen érte tettem. Noel elkezdte kikapcsolni a melltartómat, de ekkor hirtelen hátrahőkölt. Csodálkozva néztem fel és ekkor megláttam a felmentősereget. Liam és Zayn fogták le Noel, míg Louis egy jó nagyot ütést mért az arcába. Gyorsan bekapcsoltam a melltartómat és magamra kaptam az előbb levetett pólómat, hogy legalább az takarjon valamit.

- Héj, Ash! Jól vagy? – kérdezte Louis aggódva.

- Igen, csak kérlek, vigyétek el innen! – szinte már könyörögtem nekik. Nem is kellett sok és hármas erővel elvonszolták Noelt. Utánuk sem nézve Harryhez rohantam és térdre rogytam mellette. Ölembe vettem a fejét és nyugtatóan a hajába túrtam. – Vége van. Már vége van… - ismételgettem suttogva, miközben könnyek folytak le az arcomon. A legszörnyűbb az egészben az volt, amit Noel Harryvel tett. Attól féltem, hogy soha többé nem láthatom őt, ahogy kisfiúsan, vagy éppen kacéran rám mosolyog. Nem csókolhatom őt és nem kelhetek mellette minden reggel.

- Ash, ő hogy van? – jelent meg Louis az ajtóban és Harry felé biccentett.

- Most már minden rendben lesz – mondtam megkönnyebbülve.

- Kell segítség? Meglesztek? – kérdezte kedvesen.

- Megleszünk – bólintottam.

- Rendben, akkor mi bevisszük ezt a rohadékot a rendőrségre.

- Köszönöm, Louis – mosolyogtam rá hálásan, ő pedig el is tűnt a lépcsőnél.

Most hogy végre Noel eltűnt, mégsem lehettem teljesen nyugodt, féltem, hogy Harrynek komolyabb baja van.

- Be-be kéne mennünk a kórházba – mondtam pár perc csend után.

- Nem – válaszolta erőtlenül. – Jól vagyok.

- Ez nem igaz – ellenkeztem. - Neked az kell, hogy egy orvos megvizsgáljon.

- Nem, nekem csak az kell, hogy velem legyél. Csak rád van szükségem. – mondta halkan.

- Itt vagyok – suttogtam. – Minden rendben lesz, ígérem. – Harry keze megindult az enyémet keresve, én pedig összekulcsoltam ujjainkat. Kezét a számhoz emeltem és apró puszikkal hintettem be minden egyes pontját, remélve, hogy ez elmulasztom a fájdalmát. Szinte órákig ültem Harryvel az ölemben, miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak, de tudtam, össze kell szednem magam, ha nem másért, legalább ő miatta. Lassan felsegítettem a gyenge Harryt a földről és az ágyba fektettem. Ezután a fürdőbe siettem és levettem magamról Harry könnyeitől és vérétől piszkos felsőmet, majd magamra húztam az ő egyik bő pólóját. Egy vizes ronggyal, egy üvegcse Betadine-nal és egy kis vattával mentem vissza a hálóba és letisztítottam Harry arcáról a vért, majd lefertőtlenítettem a sebeit, de ennél többet nem tudtam tenni. Csendesen feküdt, mintha csak aludna, de néha-néha a fájdalomtól eltorzult az arca és megfeszültek az izmai. Tudtam, hogy szüksége lenne valakire, aki megvizsgálja, de ő önfejű és nem hagyta, hogy kórházba vigyem. Mégsem bírtam nézni, ahogy így szenved és gondolkozni kezdtem, majd rájöttem, hogyha kórházba nem is tudom vinni, akkor valakit idehívhatnék. Nem is kellett sokáig gondolkodnom a megfelelő személyen, hiszen van egy legjobb barátnőm, akinek az anyukája történetesen ápolónő.

- Jó estét, Ms Mitchell! – tártam ki az ajtót Sarah anyukája előtt. – Sajnálom, hogy ilyen későn zavartam, de tényleg elég sürgős a dolog.

- Semmi baj, Drágám! – legyintett és belépett a házba. – Neked bármikor a rendelkezésre állok.

- Köszönöm – mosolyodtam el hálásan. Ms Mitchell mindig nagyon kedves volt velem, mikor kisebb voltam szinte minden percünket náluk töltöttem Sarah-val. – A barátomról lenne szó – magyaráztam, miközben a lépcső felé vezettem. - Harrynek nemrég volt egy kisebb balesete, leesett a lépcsőről, - füllentettem – de nem akar kórházba menni, viszont szerintem fájdalmai vannak és félek, hogy komolyabb baja történt.

- Értem – bólintott. – Akkor én megvizsgálom őt, addig tudnál nekem készíteni egy teát – kérte és ezzel tudtomra adta, hogy nem akarja, hogy bent legyek, amíg ő megvizsgálja Harryt. Még jó, hogy nagyjából sikerült kitakarítanom a szobát, míg Mrs Mitchell meg nem érkezett. Összeszedtem a tollpihéket, kidobtam az összetört lámpát, de a letört szekrényajtóval már nem tudtam sok mindent tenni.
Kelletlenül, de levánszorogtam a lépcsőről, majd vizet töltöttem a teáskannába és a gázra állítottam. Tehetetlenül a konyhapultnak támaszkodtam és vártam, hogy felforrjon a víz. Éppen akkor öntöttem ki a kész teát két bögrébe, mikor Ms Michell jött be a tágas helyiségbe. Kihúzott magának egy széket és helyet foglalt az asztalnál.

- Tessék – raktam le elé a nagy bögre gőzölgő folyadékot.

- Köszönöm – mosolygott rám én pedig leültem vele szemben. – Megnyugodhatsz, a barátodnak nincsen komolyabb baja. Sérülései nem olyan rosszak, hogy belső gondok legyenek és eltörve sincsen semmije. Adtam neki egy fájdalomcsillapító injekciót, amitől reggelig ki lesz ütve. És itt van… - kutatott egy kicsit a táskájában majd kivett belőle egy levél gyógyszert - …pár szem gyógyszer, ha holnap is fájdalmai lennének – nyújtotta nekem át.

- Köszönöm. Nagyon aggódtam, hogy valami nagyobb baja van – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve.

- Semmiség. Ez a munkám – vonta meg a vállát és beleivott a teájába. – Ez az ő háza ugye? – kérdezte, mire bólintottam egyet. – Már te is itt laksz?

- Ezt azért nem mondanám, de elég sok időt töltök mostanában itt.

- Az jó is lesz! Vigyázz Harryre, nehogy megint leessen arról a fránya lépcsőről! – Cinkos mosolyt villantott rám, amiből tudtam, hogy nem hitte el füllentésemet.

- Szóval, tudja – sóhajtottam fel.

- Nem volt nehéz megállapítani, hogy nem lépcsős balesetről van szó.

- Sajnálom, hogy hazudtam, de… - kezdtem.

- Nem kell nekem mindenről tudnom – állított le.

- Köszönöm – mondtam pár perc alatt már vagy századszorra. Megkönnyebbültem, hogy nem kell neki beszámolnom a történtekről. Ms Mitchell a legcsodálatosabb nő, akit valaha megismertem.

- Én pedig köszönöm a teát, de lassan mennem kell, éjszakai műszakra vagyok beosztva – magyarázta és felállt az asztaltól. Kikísértem Ms Mitchell-t, majd rögtön a hálószobába siettem. Harry már sokkal békésebben feküdt, mint egy órával ezelőtt. Oldalára fordulva mélyen szuszogott, amiből biztosra vettem, hogy már mélyen alszik. Óvatosan lefeküdtem mellé az ágyba, de nem mertem nagyon hozzáérni, féltem, hogy fájdalmat okozok neki. Ujjaimmal finoman kisöpörtem pár kósza tincset a homlokából és végigsimítottam az arcán. Egyik szemöldöke felrepedt, szája felduzzadt és szemei alatt sötét karikák húzódtak. Megint könnyek szöktek a szemembe, amiket gyorsan eltüntettem onnan és megfogadtam, hogy ma nem sírok többet, ennyi fájdalom fizikailag és lelkileg egyaránt elég volt egy napra.

- Sajnálom, az egész az én hibám… – suttogtam halkan és habár tudtam, hogy nem hallotta meg, lelkiismeret furdalásom, ha csak egy hajszálnyit, de mégis csillapodott. Viszont mikor a legjobban nem vártam volna, Harry megszólalt.

- Nem te tehetsz róla – mondta halkan.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, mire halványan elmosolyodott, de szemeit még mindig nem nyitotta ki. Hozzám bújva fejét a mellkasomon pihentette és szorosan karolta át a derekamat, mintha soha nem akarna már elengedni. Egy hosszú puszit nyomtam a homlokára, viszont nem mertem megcsókolni. Úgy éreztem, hogy ajkaim szennyesek Noel piszkos csókjaitól és nem akartam Harry tökéletes ajkait bemocskolni vele. Alig pár perc múlva Harry megint békésen aludt, én viszont akármennyire is próbáltam, nem tudtam álomra hajtani fejem. A nap szörnyű emlékei kavarogtak a fejemben és attól féltem, hogy Noel akármelyik pillanatban beléphet a szobába, habár tudtam, hogy végre végleg megszabadultunk tőle és ezért a fiúknak örökké hálás leszek. Igaz, csak hajnali kettő felé, de végül Harry mély szuszogását hallgatva nekem is sikerült magamat átadni a pihentető alvásnak.

Szólj hozzá!

2013\10\06

42. fejezet: Költözés

Az elmúlt három napon szinte beköltöztem a stúdióba. Reggelente már kilenc előtt kezdtünk és éjszakába nyúlóan vettük fel és tökéletességig javítgattuk a dalokat az új lemezre. Minden hajnalban hullafáradtan estem be az ágyba Harry mellé. Harry esténként kiskutyaszemekkel hatva rám meggyőzött, hogy aludjak nála, én pedig szinte gondolkodás nélkül belementem és ez így ment minden éjjel. Így persze az egész napomat Harryvel töltöttem, még akkor is, ha munka közben nem igazán tudtunk figyelni egymásra, majd este miután hazaértünk, rögtön ágyba bújtunk, de a legfontosabb az volt, hogy egymás mellett voltunk. Néha-néha a szünetekben egy-egy csókot loptunk egymástól, majd elsuttogtunk a másik fülébe egy gyors, de annál szívmelengetőbb „szeretlek”-et. Emellett viszont az utóbbi napokban teljesen elhanyagoltam Adamet, mivel szinte egy percet sem töltöttem mostanában otthon, de az egy kicsit enyhített lelkiismeret furdalásomon, hogy egyik reggel sem hagytam ki, hogy én, vagyis ketten együtt Harryvel vigyük őt oviba. A kocsiban azon a rövid úton sikerült kifaggatnunk őt egy bizonyos Lizzy-ről, aki állítólag egy csodálatos, szőke copfos kislány, akitől Adam teljesen el van ájulva. A napot általában a Starbucksban folytattuk, mivel az én főzési tudományom elég csekély, Harry pedig lusta reggelit készíteni, majd kezdődhetett a kemény munka. Szinte csak ebédelni, később pedig vacsorázni álltunk le pár percig, és habár a stúdiózás kemény és fárasztó volt plusz nekem még elég szokatlan volt a nyüzsgés, mégis minden napot elejétől a végéig nagyon élveztem. Ennek ellenére jól esett végre egy kis pihenés, ami csak hétvégén valósulhat meg. Ma, vagyis szombaton, végre teljesen kipihenten kinyitottam ki szemeimet. Harry édesen aludt mellettem, szorosan magához húzva engem. Bár az, hogy Harryt néztem alvás közben egyáltalán nem bizonyult unalmasnak, nem kellett sokat várnom és egy kis forgolódás után lassan nyitogatni kezdte csillogó zöld szemeit.

- Jó reggelt! – köszöntem neki vidáman, majd egy hosszú puszit nyomtam puha arcára.

- Az már megvan – mondta az alvástól rekedtes hangon, miután felém fordult apró mosollyal a szája sarkában.

- Minden reggel melletted akarok ébredni – jelentettem ki és fejemet a mellkasára hajtottam.

- Ez nagyon egyszerűen megvalósítható. Költözz ide! – ajánlotta. Egyáltalán nem számítottam, hogy mostanában meg fog arra kérni, hogy költözzünk össze és hirtelen ért kérdése először teljesen összezavart.

- Költözzek hozzád? – kérdeztem és felnéztem rá, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem csak hülyéskedik.

- Igen – válaszolta teljesen komolyan. – Elég nagy ez a ház ahhoz, hogy ketten lakjunk benne. Úgyis minden éjjel itt alszol, már szinte beköltöztél. Sokkal egyszerűbb lenne, ha áthoznál pár cuccot – magyarázta.

- De még egy hónapja sem vagyunk együtt. – Pontosabban jövő hét csütörtökön lesz egy hónapja, hogy járunk, Niall születésnapja után egy nappal. Igazából fogalmam sincs, hogy fogjuk megünnepelni, vagy hogy Harry észben tartja-e egyáltalán.

- És? Az már elég hosszú idő, hogy megtegyük ezt a lépést – győzködött.

- Szerinted egy hónap elég hosszú? – húztam fel a szemöldökömet hitetlenül. – Másoknak évekig tart, mire összeköltöznek.

- Lehet, - vonta meg a vállát – de mi nem mások vagyunk. Azt hiszem, mi mindent fordított sorrendben csinálunk, mint a normális szerelmesek. – Igaza volt. A kapcsolatunk eleje minden volt csak normális nem. Szerettük egymást anélkül, hogy ezt bevallattuk volna még csak magunknak is, veszekedtünk, barátok lettünk, randiztunk, aztán megint utáltuk egymást és másokkal találkozgattunk, ő Taylorral és pedig Noellel. Na, igen, Noel. A kárörvendés nem helyes, de remélem, hogy még sokáig rohad abban a börtöncellában azok után, amit velem és más lányokkal tett. Megpróbáltam kiűzni az ő roppant idegesítő gondolatát a fejemből és visszairányítottam Harryre a figyelmemet. Kibontakoztam szoros öleléséből és kipattantam az ágyból, majd a fürdő felé siettem.

- Hová mész? – kérdezte Harry még az ágyból. – Ma nem kell sietni dolgozni – mondta ki az egyértelműt.

- Ez igaz, viszont nekem még egy csomó elintéznivalóm van – magyaráztam.

- Mi ilyen fontos hétvégén? – kérdezte és nyögdécselve feltápászkodott az ágyról.

- Van egy olyan érzésem, hogy jövő héten is folytatódni fog a kemény munka, szóval csak hétvégén érek rá a költözésre – válaszoltam.

- Tessék? – jött felém boldog mosollyal az arcán. – Akkor ez most az jelenti? – állt meg előttem reménységgel teli arccal.

- Igen – bólintottam. – Hozzád költözök.

- Köszönöm, nagyon köszönöm! Annyira szeretlek! – a boldogság csak úgy sugárzott az arcáról, majd átkarolta a derekamat. Pár pillanat múlva lábaim alól eltűnt a talaj, mire kuncogás és sikítás keveréke szaladt ki ajkaim közül és átkaroltam a nyakát.

- Nem. Én köszönöm a meghívást – villantottam felé egy hatalmas, örömmel teli mosolyt.

- Enyém a megtiszteltetés – nézett fel rám levakarhatatlan vigyorral az arcán, csillogó szemekkel. Mohón lecsaptam ajkaira és lábaimmal körülöleltem a derekát. Nem volt hosszú csók, de tele volt érzelemmel, főleg mérhetetlen boldogsággal és szerelemmel.

- Sietek! – adtam még egy gyors puszit Harry szája sarkába, majd kicsusszanva öleléséből a fürdőszobába siettem. Örömmel nyugtáztam, hogy három nap alatt végre sikerült eltalálnom a fürdőbe, anélkül, hogy eltévedtem volna. Kibújtam a pizsamaként használt bugyiból és a Harrytől alvásra kapott pólóból, majd magamra engedtem a meleg vizet és megpróbáltam ellazulni. Az apró vízcseppek egymásba fonódva siklottak le a New York-i nap barnította bőrömön. A zuhanyzás nem tartott túl hosszan, mert túl izgatott voltam a költözés miatt ahhoz, hogy sokáig, ráérősen álljak a kényeztető, meleg vízsugár alatt. Persze ruhát elfelejtettem magammal vinni, ezért csak kivettem a szekrényből egy nagy törölközőt és gondosan magam köré csavartam. Kigubancoltam a hajam Harry egyik fésűjével, ezután gyorsan rányomtam egy kis fogkrémet a Göndörke fogkeféjére és átsikáltam a fogaimat, majd egy nagy adag vízzel kiöblítettem a számat, miközben közben megállapítottam, hogy vennem kéne magamnak pár dolgot, ha már ideköltözök, többek között saját fogkefét és egy női tusfürdőt is. Egy szál törölközőben mentem vissza a hálószobába és már előre azon kezdtem el gondolkozni, hogy Harry milyen szemtelen megjegyzésekkel fog illetni hiányos öltözetem miatt, de meglepetten vettem észre, hogy arcát az egyik kispárnába temetve, mélyen szuszogva alszik a nagy franciaágy közepén. Amilyen halkan csak tudtam a szekrényhez osontam és kivettem belőle Harry egyik ingét, majd az egyik fiókból egy boxert halásztan elő. Még gyorsan Harry felé pillantottam, de mikor láttam, hogy még mindig ugyanabban a pózban szunyókál, mint az előbb, ledobtam magamról a törölközőt. Magamra vettem az előbb szerzett boxert és a tegnapi melltartómat fehérneműként, majd belebújtam a farmeromba és Harry világoskék ingébe és késznek is nyilvánítottam magam. Gyomrom hangos korgása eszembe juttatta, hogy ideje lenne ennem valamit, ezért leszaladtam a földszintre és összeütöttem a specialitásomat – vagyis az egyetlen ételt, amihez sütőt kell használni és mégis el tudom készíteni, azaz – pár melegszendvicset. Miután végeztem az evéssel, megterítettem Harrynek, hogy ne haljon éhen szegény, mire hazaérek, mert tudom, hogy inkább az éhhalált választana, mint, hogy ő készítsen valamit. Elmostam a tányéromat, majd felszaladtam az emeletre, hátha Harry már nem alszik és el tudok még tőle köszönni. Mikor a szobába léptem, kissé elszontyolódva vettem észre, hogy még mindig húzza a lóbőrt. Csendesen az ágyhoz mentem és kisöpörtem az édesen alvó Harry homlokából egy-két kósza göndör tincset, majd ez lágy puszit nyomtam az arcára és már indultam is ki a szobából, mikor meghallottam rekedtes reggeli hangját.

- Már mész is? – kérdezte. Visszamentem az ágyhoz és leültem mellé.

- Igen, elhozok otthonról pár cuccot – mondtam halkan.

- Kell segítség? – mormolta és felém fordult, de szemeit még mindig nem nyitotta ki.

- Nem, aludj csak – mosolyodtam el. – Elvihetem a kocsidat?

- A Range Rovert igen – válaszolta. Még vártam, hogy figyelmeztessen, hogy mi lesz, ha egy karcolás is esik féltett járművén, de olyan álmos volt, hogy most még erre sem futotta. Látszott raja, hogy csak azt várja, hogy végre visszaalhasson. - Csak siess vissza! – tette még hozzá, arcát a párnába fúrva.

- Rendben – simogattam meg az arcát. – Pár óra múlva itthon leszek – ígértem. – Csináltam pár melegszendicset reggelire, ha éhes lennél – tettem még hozzá, bár nem nagyon hinném, hogy hallotta, amit mondtam neki, mert mély és egyenletesen levegővételeit hallgatva biztosra vettem, hogy elaludt. Még egy utolsó – és most már tényleg utolsó – puszit nyomtam az arcára és felállva az ágyról csendesen az ajtó felé vettem az irányt. Lecsörtetve a lépcsőn, felkaptam az előszobaszekrényről a Range Rover slusszkulcsát, s már indultam is hazafelé. Habár a két ház elég közel volt egymáshoz, mégis kellett a kocsi, hogy ne kelljen cipelni majd a cuccaimat.

- Sziasztok! Megjöttem! – kiabáltam, mikor beértem az előszobába. Hanyagul kibújtam a cipőmből és rendetlenül a földre raktam, ezért még nagyon ki fogok kapni Dorotától, ezt már előre tudtam.

- Ashlyn! – hallottam egy nem várt hangot a hátam mögül.

- Apa! – pördültem meg és az ajtóban álló apa karjaiba vetettem magam. – Nem is tudtam, hogy már hazaértél! Mikor jöttél meg?

- Alig pár órája. – Most, hogy ezt mondta, észrevettem a karikákat a szeme alatt, ami kialvatlanságra engedett következtetni. - Nem bírtam olyan sokáig nélkületek, meg hát el is veszettem egy fogadást.

- Egy fogadást? – néztem fel rá fura arcot vágva.

- Igen. Tom vagy kétszer annyi halat fogott, mint én ezek után pedig mégsem maradhattam ott – magyarázta. Hát igen, apa és az ő furcsábbnál furcsa elvei… - Harrynél aludtál? – kérdezte témát változtatva.

- Igen, mint az utóbbi pár napban – bólintottam mosolyogva. - Szeretnék veled ezzel kapcsolatban beszélni.

- Igen? – húzta fel a szemöldökét.

- Át szeretnék vinni oda pár cuccot, tulajdonképpen azért is jöttem most haza – magyaráztam.

- Oda akarsz hozzá költözni – jelentette ki átlátva rajtam.

- Hát… így is mondhatjuk – bólintottam félve. – Tudom, még csak pár hete vagyunk együtt, de így is az egész napot egymással töltjük, szóval az éjszaka már úgysem nagyon számítana, félbe.

- Rendben – bólintott.

- Odaköltözhetek? – esett le az állam.

- Igen, azt hiszem, nem kell felhívnom a figyelmedet az elővigyázatosságra azzal kapcsolatban...

- Nem, természetesen nem - vágtam a szavába, mert azt hiszem, ez egy elég kellemetlen beszélgetésnek lett volna a kezdete.

- De azért gyere haza néha – mosolyodott el.

- Hát persze! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – szinte sikítozva öleltem meg. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen egyszerűen menni fog, mikor megláttam őt az előszobában, már azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen védőbeszédet kell majd neki mondanom, hogy megengedje a költözést.

- Azt hiszem, én lefekszem vacsoráig pár órára – jelentette be apa ásítva, miután elengedtük egymást és pár pillanat múlva már el is tűnt a szobáján. Örömömben ugrálni lett volna kedvem, de ehelyett inkább felrohantam a lépcsőn egyenesen Adam szobájába. Egy nagy öleléssel köszöntöttem a Kicsit, majd az én szobámba vonultunk és együtt kezdtünk el pakolni az egyik bőröndömbe. Nagyon örültem, hogy végre együtt tölthetek valamennyi idő vele, mert ez nagyon régen nem adatott meg nekünk, de sajnos nemsokára öcsikémnek eljött a délutáni alvás ideje, szóval, miután lefektettem őt, egyedül kellett befejeznem a pakolást. Két kisebb bőröndöt töltöttem meg a ruháimmal és egyéb személyes dolgaimmal. A lépcső aljáig lecipeltem a nehéz táskákat, majd megéhezve a nagy pakolászásban a konyhába siettem. Dorota szorgosan sürgött-forgott a tűzhely mellett, ahonnan már ínycsiklandozó illatok érződtek.

- Ashlyn! – csapta össze a két kezét. – Milyen jó, hogy itt vagy végre! És apád is hazajött ma! – Elhiszem, hogy örült, hogy már van itthon valaki, hiszen így végre ő is költözhet Laurent-hoz.

- De nem sokáig! Még ma odaköltözök Harryhez! – jelentettem be boldogan.

- És akkor most mi lesz? – nézett rám kissé megrovóan. – Már soha nem is leszel itthon.

- Hogy mondhatsz ilyet, Dorota? – tettem csípőre a kezem sértődötten. – Annyit fogsz még látni, hogy a végén eleged lesz belőlem.

- Szeretném én azt látni! Még egy-két hétig rendszeresen látogatsz minket, aztán mindig egyre kevesebbszer jössz, a végén pedig már arra sem fogunk emlékezni, hogy hogy néztél ki – vádolt.

- Ó, Dorota! Nem lehet engem ilyen könnyen levakarni – viccelődtem, mire Dorota halványan elmosolyodott, én pedig egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Ekkor Dorota megkavargatta a vacsorát, azt hiszem, valami tésztát, de nem is ez volt a lényeges.

- Dorota, ez meg mi? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Ó, hát ez… Tegnap történt… - dadogtam és gyűrűjét kezdte takargatni.

- Laurent megkérte a kezed? – kiáltottam fel, de kérdésem inkább hangzott megállapításnak.

- Igen – nyögött ki egy rövid választ.

- És mikor lesz az esküvő? Lehetek koszorúslány? De leglább megívsz, ugye? – rohamoztam meg kérdésekkel.

- Jaj, ne is kérdezz ilyeneket! – legyintett le. – Nem akarunk semmi nagy dolgot, csak egy kis összejövetelt, vagy talán még azt sem. Bemegyünk az anyakönyvvezetőhöz és a tanúkkal aláírjuk a papírokat. – Na, hát ez nem valami romantikus…

- Akkor nem leszek koszorúslány, de legalább ott lehetek majd? – kérdeztem reménykedve.

- Természetesen te leszel az első, akit meg fogok hívni – bólintott boldogan mosolyogva. Dorota teljesen ki volt virágozva az eljegyzése miatt és én is nagyon örültem a boldogságának. Az elmúlt három évben szinte csak nekünk élt, velünk töltötte minden percét és örülök, hogy végre megtalálta az embert, aki mellett boldog lehet.

- Kérdezhetek még valamit? – mondtam csendesen, mire Dorota bólintott egy aprót. – Én mindig azt hittem, hogy te, hogy is mondjam… vonzódsz apához. Rosszul láttam? – nyögtem ki ezt a kissé kellemetlen kérdést. Dorota szeme kikerekedett, biztosan nem várt volna tőled ilyet, de végül összeszedte magát és válaszolt.

- Volt egy olyan időszak és hazudnék, ha azt mondanám, hogy apádra nézve nem érzek mást a tisztelet mellett, viszont mindketten tudjuk, hogy köztünk sosem lehetne semmi – sóhajtott egyet.

- De miért? – kérdeztem értetlenül.

- Hát nem egyértelmű? – nézett rám keserűen. – Apád egy sikeres férfi, én pedig egy külföldi nevelőnő vagyok.

- Ez egy ősi felfogás, Dorota. Manapság már senkit sem érdekel a származás.

- A saját korosztályodról beszélsz, nálunk ezek még kicsit máshogy működnek – mosolyodott el fanyarul. – Tudod, a boldogságért néha áldozatot kell hoznunk. – Igen, és Dorotánál ez az áldozat a szerelem volt. – És ez az élet minden terén igaz, néha áldozatot kell hoznunk azért, akit szeretünk. Apád sem lett volna boldog mellettem. Nem hiszem, hogy valaki átveheti valaha is édesanyád helyét. – És igaza volt. Apa sosem fogja tudni igazán elengedni anyut, ahogy én sem. Így belegondolva, tudom, hogy önzőség, de nem örülnék, ha apa hazahozna egy nőt, még Dorotát sem nézném el jó szemmel mellette. Most már tudom, hogy Dorota nem szereti Laurent, de tiszteli és legjobb barátként tekint rá, hiszen apa mindig ott lesz a szívében, de ennek ellenére boldog mellette és ez mindennél fontosabb. – De mindegy is! – szólalt meg végül. – Hívd fel Harryt! Hívd át vacsorára! – ajánlotta.

- Rendben – bólintottam mosolyogva. – Köszönöm – és ebben minden benne volt. Nem csak ezért a beszélgetésért és bölcs tanácsiért mondtam köszönetet, hanem az elmúlt három évért és minden áldozatért, amit értünk tett. Azért, hogy miattunk lemondott a magánéletéről és megpróbált belőlünk normális embereket faragni.

Felkaptam két bőröndömet a lépcső aljáról és kivittem őket a kocsihoz. Tapogattam a zsebemben, telefonom után kutatva, hogy felhívjam Harryt és átinvitáljam hozzánk vacsorára, de ekkor jöttem rá, hogy a mobilomat a kocsiban felejtettem. Persze a kis készüléket meg is találtam az anyósülésen és meglepetésemre 14 nemfogadott hívás várt rajta, mind Harrytől. Már elmúlt 4 óra is, pedig megígértem neki, hogy gyorsan hazaérek, biztosan ezért is hívott ilyen sokszor. Gyorsan a névjegyzékben megkerestem a számát és már vissza is csörgettem. Pár búgó hang után felvette a telefont, én pedig meg sem vártam, hogy beleszóljon, rögtön magyarázkodásba kezdtem.

- Annyira sajnálom, megígértem, hogy sietek, de olyan gyorsan elment az idő, hogy észre sem vettem! Annyi mindent kell majd mesélnem neked – hadartam teljesen felpörögve. Ha valaki arra járt, biztosan hülyének nézett, ahogy az utca kellős közepén, a kocsi mellett ugrándozva magyarázok a telefonba. – Amúgy szia! – tettem még hozzá, majd hagytam őt szóhoz jutni.

- Noel…

Sziasztok Kedves Olvasók!
Nincs sok hozzáfűznivalóm ehhez a részhez, egyáltalán nem vagyok vele megelégedve, nagyon össze van csapva az egész, ha tehetném, akkor úgy, ahogy van kitörölném és újra írnám. Bocsássatok meg ezért, de ígérem, hogy a következő sokkal igényesebb és izgalmasabb lesz.
Még annyit szeretnék, hogy ugyebár múlthéten kiraktam egy közvélemény-kutatás, amiben 70-en szavaztatok. 53(75%) "Igen"-nel és 17 (25%) "Nem"-mel megszavaztátok, hogy legyen a blognak facebookos csoportja, szóval csináltam is egyet: LINK
Várom azt a 53 embert, aki "igen"-nel szavazott és mindenkit, aki nem is szavazott, de még azt is aki ellene voksolt. Itt majd többet tudhattok meg a következő fejezetről, részleteket fogok belőle kirakni, de szeretném, ha egy jó közösség tudna ott kialakulni. Nem csak a blogokoról lenne szó vagy csak az 1D-ről (persze abban sem lesz majd hiány), hanem jobban megismerhetnénk egymást. Szóval lépjetek be sokan és majd meglátjuk, hogy hogy fog menni a dolog!
xx, Csakegylány <3

Szólj hozzá!

2013\09\29

41. fejezet: Nekem mindegy

Elég korán lehetett még, de egyelőre lusta voltam kinyitni a szemem. Magamhoz húztam a kispárnámat, ami árasztotta magából a kellemes meleget, majd beleszagoltam a parfümtől illatos anyagba, ami most sokkal élethűbbnek tűnt, mint tegnap este, mire muszáj volt elmosolyodnom és még szorosabban húztam magamhoz a párnát. Örültem, hogy nem kell ma dolgozni menni, ezért már majdnem visszaaludtam, mikor valaki megszólalt mellőlem.

- Én is téged, de ne szoríts ennyire, mert nekem ma még fontos jelenésem van - és ekkor megmozdult a kispárnám. Kipattantak a szemeim az ijedtségtől, de rögtön megnyugodtam, mikor rájöttem, hogy Harryn fekszek, a kispárnám pedig az ágy másik felén pihen. Legurultam a Göndörkéről nehogy agyon nyomjam és mosolyogva fordultam felé.

- Szia! - köszöntem boldogan.

- Jó reggelt! - mosolygott rám vissza, csillogó szemekkel.

- Mit csinálsz itt? Azt mondtad, hogy ma nem érsz rá - ásítottam egyet.

- Úgy is volt. Viszont megváltozott a program és úgy fél 10-ig a tiéd vagyok. - Megmelengette a szívemet a gondolt, hogy mikor volt egy kis szabadideje, rögtön hozzám szaladt. - Addig még van egy óránk. Mit szeretnél addig csinálni?

- Mindegy - vontam meg a vállam és a mellkasához bújtam.

- Kezdhetnénk egy reggelivel - ajánlotta. - Dorota még nincs itt, mert úgy 5 perce vitte el Adamet az oviba, szóval elmehetnénk a Startbucks-ba.

- Nekem mindegy.

- Akkor rendeljünk valamit - próbálkozott tovább.

- Mindegy.

- Mit szeretnél? Főzzek neked? - A válaszom hasonló volt. - Csináljunk reggelit ketten?

- Mindegy.

- Akarsz egyáltalán enni? – ráncolta össze a szemöldökét, mire csak újból megvontam a vállam.

- Ha neked mindegy az, hogy veled vagyok, akkor semmi értelme annak, hogy átjöttem - mondta haragosan és felpattant az ágyból, majd az ajtó felé indult.

- Igen, mindegy. Mindegy, hogy mit csinálunk, ha te velem vagy - vallottam be. Harrynek rögtön ellágyult a tekintete és visszaült mellém az ágyra. Én is felültem és egy lágy reggeli csókot leheltem puha ajkaira.

- Akkor közös reggeli készítés? - kérdezte huncut mosollyal miután szétváltunk.

. Nekem tényleg teljesen mind… - kezdtem volna, de Harry egy olyan szúrós pillantást lövellt felém, hogy rögtön megváltoztattam a mondandómat. – Nagyon jó lenne együtt főzőcskézni! Süssünk palacsintát!

Alig pár perc múlva már szorgosan kavargattam a folyós, sárga masszát. Harry mögöttem állt és átkarolva a derekamat figyelte, ahogy kitartóan dolgozom.

- Szerinted így jó lesz? Elég a cukor? – kérdeztem és belemártva az ujjamat a tésztába és Harry szája elé nyomta, mire a Göndörke gondolkodás nélkül lenyalta azt.

- Finom vagy – jelentette ki.

- És a tészta? – kérdeztem nevetve és felé fordultam.

- Az is elég jó lett – bólintott. Most ő dugta be az ujját a masszába, de ahelyett, hogy megette volna, végighúzta a kezét az arcomon, ezzel egy hosszú palacsintás csíkot hagyva a bőrömön. – Héj! – kiáltottam fel és már nyúltam is volna egy szalvétáért, hogy letöröljem, mikor Harry arcomat kezei közé fogva megállított. – Elég jó, de rajtad sokkal finomabb – mondta kacér mosollyal az arcán és nyelvével gyorsan eltüntette a kis csíkot.

- Fúj! Ez undorító! – kiáltottam fel és persze nem volt igaz, amit mondtam, amit Harry is észrevett. Egy konyharuháért nyúltam, majd túljátszva megtöröltem az arcomat. Pár pillanat múlva Harry lecsapott az ajkaimra és szenvedélyesen csókolni kezdett. A combom alá nyúlva ügyesen felemelt és ráültetett a konyhapultra, de csókunkat nem szakította meg. Beletúrt hosszú hajamba, én pedig gondolkodás nélkül pólója alá nyúltam, apró köröket rajzolva bőrére. Már a pizsama felsőmet kezdte leszedni rólam, mikor észbe kaptam és eltoltam magamtól.

- Mi a baj? – nézett rám nagy, smaragdzöld szemeivel.

- Az idő. Túl kevés időnk van – sóhajtottam.

- Akkor elkések – vonta meg a vállát hanyagul.

- Azt nem teheted, várnak rád, nem hagyhatod őket cserben! – szidtam meg, mire csak egy szemforgatást kaptam.

- De én akarlak! Most! – mondta vággyal a szemében, minek nem tudtam ellenállni. Most én nyomtam ajkaim az övéire és lábammal átkarolva a derekát és hevesen csókolni kezdtem. Csak percek múlva váltunk el, mindketten kipirultunk és zihálva vettük a levegőt. – Kérlek! – könyörgött Harry és homlokát az enyémnek nyomta.

- Holnap – mondtam ellent. Én is akartam őt, de az idő nagyon szorított.

- Ígéred?

- Ígérem – bólintottam. Harry szorosan magához ölelt és állát a vállamon pihentetve vártuk, hogy légzésünk csillapodjon.

- Hát azt hiszem, van itt még pár sütésre váró palacsinta – szólalt meg Harry egy kis idő múlva és ügyesen leemelt a konyhapultról.

Mivel én a konyha terén elég hadilábon állok, megbeszéltük, hogy Harry fogja kisütni a tésztát. Ügyes mozdulatokkal dobta fel a tésztát, ezzel megfordítva a félig még nyers palacsintákat. Alig fél óráig tartott a sütés és az idő, amíg megettük ínycsiklandozó reggelinket, de Harrynek már rohannia is kellett. Egy-két sietős csókkal búcsúztunk és már kocsijába ülve el is hajtott.

- Imádom ezt a ruhát! – mutogatott Sarah vadul a tévé képernyőjére, ahol éppen Rihannát mutatták bevonulni a vörös szőnyegen csodaszép fehér ruhájában és meg kellett állapítanom, hogy a rövid haj sem állt rosszul neki.

Kicsivel azután, hogy Harry elment, teljesen eluntam magam egyedül ebben a nagy házban, ezért áthívtam hozzánk Sarah-t, hogy tervemhez hűen együtt tudjuk megnézni az idei MTV VMA-t.

- És ott vannak a fiúk! – sikoltottam fel, mikor megláttam a képernyőn 5 nagyon ismerős arcot. Mindegyikük tökéletesen egyhangban fel volt öltözve, mosoly ült az arcukon. Biztosan izgatottak is lehettek, hiszen ez volt az első év, hogy jelölték őket ezen a díjkiosztón. Nem is értem, apa hogy bírt pont ilyenkor horgászni menni. Niall ekkor beleintegetett a kamerába, mire eszembe jutott a második ok, amiért áthívtam Sarah-t. – Akkor ti most együtt vagytok? – tértem rögtön a lényegre.

- Nem – rázta meg a fejét. – Még nem – tette hozzá vágyakozó mosollyal.

- De alakul a dolog, ugye? – reménykedtem.

- Fogalmam sincs igazából – sóhajtott és arcát az egyik párnába temette. – Nagyon jól megvagyunk, bírom a vicceit, meg úgy mindent vele kapcsolatban – nagyon fülelnem kellett, hogy mit mond, mert a párna nagyban eltompította a hangját.

- Akkor mi a probléma? – értetlenkedtem.

- Igazából semmi, csak fura ez a dolog – nézett fel rám. – Amikor együtt vagyunk, le sem tudom venni róla a szemem, teljesen elbűvöl, a csókjairól nem is beszélve – áradozott kissé kipirultan.

- Pedig ez nagyon egyszerű – mosolyodtam el. – Szereted őt.

- Nem tudom. Talán. Én sem értem igazából, hogy mit érzek, annyira ismeretlen még ez az egész! – ült fel kétségbeesett arccal.

- Pedig nem olyan bonyolult. Te szereted és Niall is láthatóan vonzódik hozzád – nyugtattam meg.

- Mindegy is – vonta meg a vállát. – Most tartunk a randizgatós fázisban, aztán ha ő többet akar, akkor belemegyek – döntötte el kissé már határozottabban. – De hagyjuk is ezt a témát. Már el is kezdődött! – mutatott a tévé felé izgatottan.

A show fantasztikus volt, egy csomó híres ember fellépet, de számomra a műsor fénypontja az volt, mikor a fiúk adták elő legújabb számukat. Sarah-val végig énekeltük és táncoltuk azt a pár percet. Olyan büszkeség öntöttel, mint még soha, legszívesebben azt kiabáltam volna, hogy „Igen, figyeljetek, ő az én pasim!”. Emellett azt is hozzátenném, hogy már 2 díjat is bezsebeltek, látszott az arcukon, hogy sokkal több mindent elértek, mint amire számítottak.

Volt egy pont a műsorban, mikor úgy éreztem, hogy nekem pattogatott kukoricát kell sütnöm és ez az idő „véletlenül” pont Taylor Swift produkciója alatt jött. Igazából semmi bajon sincs a csajjal, sőt ha ő nem lett volna, akkor valószínűleg mi nem lennénk együtt Harryvel, de emellett annyi rossz élményt idéz fel bennem ez a szőkeség, hogy inkább a konyhába siettem.

- Ash! Siess! Már vége van! – kiabált le az emeltről Sarah nevetve gyerekességemen. – Gyorsan! Ebben a kategóriában is jelölték őket!

- Rohanok! – kiabáltam vissza és miután a számba dobtam pár darab pattogatott kukoricát, felkapva a két popcornnal töltött tálat már futottam is a szobámba. Katy Perry-t mutatta a tévé, mikor törökülésben lehuppantam az ágyamra és átadtam az egyik tálat Sarah-nak.

- Most lesznek – tájékoztatott és bekapott pár szemet a finom illatú nasiból. – Lefogadom, hogy ezt is megnyerik! – jelentette ki, majd már be is fogta a száját, mert Katy beszélni kezdett.

- És a „Legjobb pop videó” kategóriában a nyertes… - húzta kicsit az időt a nagyobb hatás érdekében - … a One Direction! – Felsikítottam örömömben, nem is gondolva arra, hogy Adam a mellettünk lévő szobában már régen alszik. A fiúk felszaladtak hatalmas mosollyal az arcukon a színpadra, de hirtelen elkerekedett a szemem és felborítottam a popcornos tálamat, mikor Katy Niallt majd ezután Harryt szájon csókolta. Igazából nem volt hosszú, sőt csóknak sem lehetett nevezni, inkább volt egy gyors szájra puszi, na de akkor is! Nem vagyok egy olyan kisajátító típus, de Harry az én barátom, szóval ne csókolgassa senki, még a show kedvéért sem. Láthatóan Sarah is hasonló helyzetben volt és tátott szájjal néztünk egymásra. Hirtelen valami átkattant bennem és először én, majd Sarah hatalmas nevetésben törtünk ki. Habár mindenki tudja, hogy ez a csók szerűség nem jelentett senkinek sem semmit, mégis elég volt ahhoz, hogy egy kicsit hülyítsük a két fiút és ezt Sarah is hasonlóan gondolta.

Lassan vége lett a műsornak és ahogy vártuk is a One Direction mindenkit maga után hagyott a 3 három díjával. Nem kellett sokat várni és ahogy sejtettem is, megszólalt a telefonom, Harry hívott. Hosszan kifújtam a levegőmet felkészülve alakításomra és még egyszer gonoszul összenéztünk Sarah-val, majd fogadtam a hívást.

- Láttad? 3 díjat nyertünk! Ez eszméletlen! – szinte kiabált a telefonba, teljesen eufórikus állapotban.

- Gratulálok – mondtam unott hangon és szinte már sajnáltam, hogy elrontom jókedvét.

- Sarah ott van nálatok ugye? Nem akarok átjönni az afterparty-ra? – kérdezte már egy kicsit lecsillapodva. – Örülnék, ha velem ünnepelnél.

- Velem? Mért Katy elment? – kérdeztem gúnyosan.

- Mi? Mi a fenéről beszélsz? – kérdezte és tudtam, hogy lefagyott egy pillanatra.

Gratulálok, hogy már fel is vállaltátok a kapcsolatotokat. – Mögöttem Sarah már alig kapott levegőt a görcsös nevetéstől. – Azt hitted, nem láttam azt a bizonyos csókot?

- Csók? Nem volt semmilyen csók. Az nem volt semmi – védekezett rögtön kétségbeeséssel a hangjában.

- Hát Harry Sytles, előttem egy életre leírtad magam. Ja, és gratulálok a teljesítményetekhez! – tettem még hozzá.

- Ne csináld ezt Ash! Te is tudod… - kezdte, de ekkor kinyomtam a telefont. Őszintén szólva, kicsit rosszul éreztem magam ezek után, de ha úgy történik minden, ahogy azt mi Sarah-val elképzeltünk, akkor felejthetetlen éjszakánk lesz.

Nem telt bele pár perc és Sarah és Niall között lejátszódott egy hasonló beszélgetés, ami után már csak várnunk kellett. Már eltelt vagy másfél óra, de még mindig nem volt semmi, mi pedig egyre idegesebbek lettünk és nagyon reméltem, hogy nem mondtak le rólunk ilyen nagyon gyorsan.

- Ez mi? – egyenesedett fel Sarah ültében és fülelni kezdett. – Te nem hallod? – Ekkor hegyezni kezdtem a fülem és meghallottam az ablakon beszűrődő lágy gitárdallamokat, amikben a Baby I Love Your Way című dalt. Csendesen kinyitottam az erkélyem ajtaját és kiléptem a friss levegőre Sarah-val a nyomomban. Harry és Niall álltak alattunk, a Szöszi kezében egy gitáron játszott, miközben mindketten énekeshez nem méltóan, borzasztóan hamisan énekeltek. Soha életemben nem kaptam még szerenádot és repesett szívem őket hallgatva.

- Hát… Igazából mi sem tudjuk, hogy mit tettünk, de bocsánatot kérünk! – szólt fel hozzánk Niall, miután befejezték az éneket.

- Mi igazából… - kezdtem volna leleplezni magunkat, mikor Sarah leintett.

- Ne most lágyulj el! – szólt rá suttogva, hogy a fiúk ne hallják.

- Na, mi lesz? Most énekeljünk még, vagy bemehetünk? – kérdezte Harry. Ekkor pedig Sarah mellettem termett egy nagy üveg vízzel, amit fogalmam sincs, honnan szerzett és nyakon öntötte a két idiótát. Meglepetten pislogtak fel ránk, nekem pedig egy kuncogás szaladt ki ajkaim közül.

- Így is beszélhetünk! – háborodott fel Niall.

- Így is, úgy is bejutunk! – jelentette ki Harry és bátorsággal telve elkezdett felmászni az erkélyem melletti nagy fán. A francba, mi van, leesik nekem? Hogy juthat az eszébe ilyen hülyeség? Részeg, vagy mi van?

- Állj! Állj le, Harry! – kiabáltam, mire fejét oldalra biccentve rám nézett. – Bejöhettek, csak mássz le arról a hülye fáról! – parancsoltam neki, mire leugrott a földre, én pedig kicsit fellélegeztem. Leszaladtam a lépcsőn, egyenesen a bejárati ajtó felé és gyorsan elfordítottam a zárban a kulcsot, majd szélesre tártam az ajtót. A két jómadár vigyorogva lépett be a házba. Kissé ázottak voltak, már amennyire el lehet ázni fél liter víztől.

- Tiétek a vendégszoba – suttogtam Sarah fülébe és rákacsintottam, majd a fiúk felé fordultam.

- Hát… izé… - kezdte Niall.

- Mi nem akartuk ezt – rázta meg a fejét hevesen Harry.

- De a nő csak úgy letámadott minket – bólogatott a Szöszi helyeselve. Olyan édesek voltak, ahogy így tepertek. – Nem kell ezt így felfújni.

- Így van, nekünk az nem jelentett semmit. Csak egy gyors szájra puszi volt, semmi több – győzködött Harry.

- Tudjuk és hiszünk nektek – szólaltam meg.

- Mi van? – ráncolta össze a szemöldökét Harry.

- Csak szórakoztunk, Bodri – vallotta be Sarah gúnyosan. Mindkét fiúnak leesett az álla, majd megkönnyebbülést véltem felfedezni az arcukon. Niall eszmélt fel először és felvéve egy őrült arcot Sarah felé kezdett közeledni, mire barátnőm sikítozva felszaladt a lépcsőn. Még hallottam, ahogy becsapják a vendégszoba ajtaját, majd Harryre néztem.

- Szóval csak szórakoztatok – húzta össze a szemét és lassú, kimért léptekkel jött felém. Mindez nagyon félelmetesen hatott volna, ha félúton meg nem akadt volna a saját lábában és el nem esett volna. Szerencséje volt, mert pont a kanapéra zuhant rá, így épségben megúszta a landolást. Tisztán látszott rajta, hogy be van csiccsentve. Nem volt részeg, de épp eleget ittak ahhoz Niall-lel, hogy kitalálják ezt az őrült szerenádozós ötletet. Meg különben is, ki vezetett?

- Jó vagy? – kérdeztem felé állva felhúzott szemöldökkel.

- Kényelmes a kanapé – állapította meg.

- Mennyit ittál? – kérdeztem kuncogva, mert az enyhén beivott Harry irtó cuki látvány volt.

- Nem sokat – vonta meg a vállát és ülésbe tornázta magát. – Nem mintha nem tudnád, de egy afterpatyn voltam, amin mi voltunk a fő ünnepeltek, de otthagytam, csak azért, hogy megvigasztaljam a barátnőmet – nézett rám szúrósan.

- Menjünk fel a szobámba – húztam fel a kanapéról, majd a lépcső felé irányítottam. Mögötte mentem fölfelé, mert féltem, hogy megismétlődik az előbb és még lezúg nekem a lépcsőről.

- Csak szórakoztatok? – kérdezte újra, még mindig hitetlenkedve.

- Beismerem, csúnya dolog volt – néztem rá kiskutya szemekkel. – De nagyon viccesek voltatok! – kuncogtam fel.

- Igazad van. Ez nagyon csúnya dolog volt – ült le az ágyra, még mindig szúrós pillantásokat lövellve felém.

- Sajnálom – léptem oda hozzá és a két lába közé álltam. Lassan fölé hajoltam és tüzes csókot nyomtam ajkaira. Egy kis idő múlva arra eszméltem fel, hogy Harry ölében ülök, lábaimmal derekát ölelve és már egyikünkön sem volt felső. – Már holnap van – állapítottam meg az órára nézve, ami 00:05-öt mutatott. - Kiengesztelhetlek valahogy? – kérdeztem zihálva.

- Próbáld meg! – hívott ki és én pedig újra ajakira tapasztottam az enyémeket és egy végtelen, szenvedélyes csókban fonódtunk össze.

Szólj hozzá!

Hát akkor ennyi lett volna az 50. fejezet! El sem hiszem, hogy már itt tartunk! Köszönöm az előző részekhez érkezett csodálatos kommenteket! Bocsánat a függővégért, de ígérem, hogy a következő részben több mindent megtudtok majd Harryről! :))

Na, és meghallgattátok már a Midnight Memories-t? Vagy ti kitartóbbak voltatok mint én és kivárjátok a holnapot? Ha már hallottátok, akkor melyik dal lett a kedvencetek róla?

Mindenkinek hosszú, tanulásmentes szünetet! :))xx, Csakegylány

Most pedig jó olvasást! :))xox, Csakegylány

Most pedig jó olvasást!xx, Csakegylány

Mindenkinek hosszú, tanulásmentes szünetet! :))
xx, Csakegylány

Most pedig jó olvasást! :))
xox, Csakegylány

Most pedig jó olvasást!
xx, Csakegylány